Pest Megyei Hirlap, 1961. augusztus (5. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-09 / 186. szám

A „HAMUPIPŐKE“ bábszínpadi változata, kerül bemutatásra szerdán (ma dél­után 6 órakor) a szabadtéri Legyenek a kommunisták élharcosai városunk fejlődésének színpadon. Az előadást az Ál­lami Bábszínház rendezi. Be­lépődíj 6 és 4 forint. SPORTHÍR Háromnapos megyei kerék­páros verseny rajtja indul augusztus 11-én délelőtt 10 órakor a Duna-parti ben- zinkúttól. A versenyen négy szentendrei kerékpáros: Kau- bek, Németh, Szili és Madari vesz részt. Az első napon Ta- hitótfalun keresztül Pokol­csárda, Vác a program, majd onnan egyenkénti indítással mennek tovább Gödöllőre. Másnap indulnak tovább Ceglédre, majd 13-án Rác- kevére kerekeznek tovább, a verseny végcéljára. Itt álla­pítják meg a verseny csoport- és egyéni idejét. (sefcsik) HA MÉRLEGRE TESZ- SZÜK a szentendrei üzemek­ben és hivatalokban dolgozó kommunisták munkáját, te­vékenységét, minden túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy sok elismerésre méltó példá­ját adták a küzdelemnek, erő­feszítésnek a nagy feladatok megoldásánál. Számtalanszor voltak kez­deményezői a papírgyárban, a kocsigyárban egy-egy szép és nemes feladat elvégzésé­nek. Kommunisták kezdemé­nyezésére született meg a szo­cialista brigád a papírgyár­ban, kommunisták képezik a lüktető erőt az újítási mozga­lomban a kocsigyárban, a kommunisták voltak a város mezőgazdasága szocialista át­szervezésének élharcosai. De lehetne sorolni még jó né­hány esetet, ahol lelkesedés, Új gyártmányt készített elő a kocsigyár műszaki gárdája gárdájának ötletes, érdekes konstrukciója, az autóval vontatható camping-kocsi. A bemutató után felkeres­tük a kocsigyár műszaki osz­tályát, ahol elmondták, hogy a Magyarországon most ki­alakulóban levő camping-kul- túra adta az ötletet, hogyan lehetne az autótulajdonosok részére olyan vontatható, for­májában az autóval összeillő, terjedelmében nem nagy és egy táborozás összes szüksé­ges felszerelését tartalmazó ■ kocsit konstruálni, amely a hétvégi kirándulásoknál jól használható és újszerűségé­vel vonzóvá tenné a hétvégi pihenőt. Annyi bizonyos, hogy a kocsigyár műszaki gárdájából nem hiányzik sem az alkotó, kedv, sem az ötletesség. Bi­zonyítja ez a kísérlet is. A kocsi vontatásra kész ál­lapotban két méter bosszú, 1,6 méter széles és 80 cm ma­gas, könnyen kezelhető, dup­la. kihúzható falemez fedél­lel, melyet impregnált huzat véd a vontatás tartama alatt. Használatba helyezésének ide­je 20 perc. A kocsi szétnyitva magas. A kocsi stabil állását nyolc lábtámasz biztosítja. A most már sátorrá átalakított kocsiban négy személyinek fekvőhely, négy személynek ülőhely és egy asztal fér el. A fekvőhelyek kényelmessé­gét felfújható gumipárnák biztosítják. Az egész 370 ki- lagramm súlyú. Szériagyártás esetén továb­bi ésszerűsítés mellett a ko­csi súlya 270 kg-ra, szétsze- relhetőségének ideje tíz percre csökkenthető. Az autó­hoz kapcsolás gömbcsuklós rendszerrel történik. Minden autótípushoz speciális vonó­horgot készítenek, hogy az autó tulajdonosának ne le­gyen gondja a vonóhorog fel­szerelésére. Egyelőre a Wartburg, Skoda és Moszkvics, valamint a Volga típushoz terveznek vo- n óhorgot. Tervezik, hogy szériagyártás esetén a prototí­pustól eltérő alakú, az autó- jellegnek jobban megfelelő formájú kocsi konstrukció­ját készítik el, ami szemre tetszetősebb lenne - és amel­lett megtartaná a prototípus szerkezei! felépítését. Bin. határozottság és kiállás volt szükséges a feladatok megol­dásában. Nem akarunk azonban di- csekvők és babérainkon meg- nyugvó emberek lenni, mert ez nem jellemzője a kommu­nistáknak és azt is tudjuk, hogy még nagyon sok tenni­való van nemcsak hazánkban általában, hanem a mi kis városunkban is. Ezért azt mondjuk, hogy ennél többet is tehettünk volna és tehe­tünk a jövőben, ha a Szent­endrén lakó, de nem itt dol­gozó valamennyi kommunista összefog. A városi párbizott­ságnak az a terve, hogy a vá­ros területén is rendezi a kommunisták sorait, felméri utcánként, mennyien vannak és megalakítja a város terü­letén a lakóhelyi pártcsopor­tokat. így megteremtődik az eleven kapcsolat a pártbizott­ság és a Szentendrén lakó komnnínisták között. Ügy gondoljuk, ezek a pártcsopor­tok igen komoly tényezőivé válhatnának a városfejlesz­tésnek, a város politikai és kulturális élete kibontakozta­tásának. Az utca, a környe­zet problémáját legjobban az ott lakó emberek ismerik és elsősorban őnekik kell ezekre reagálni, orvosolni, vagy olyan helyre eljuttatni, ahoi ezzel foglalkoznak. Persze nemcsak arra gon­dolunk, hogy megállapítsák a hibákat, hanem arra is, hogy az utca lakosságának mozgó­sításával, illetékes szervek se­gítségével olyan jellegű prob­lémákat, melyek nem igé­nyelnek nagyobb szakértel­met, meg is oldjanak. Nincs szebb dolog a mi társadalmi rendszerünkben, mint a kö­zért dolgozni. A KEZDEMÉNYEZÉS célja, hogy mi magunk is betartsuk és másokkal is betartassuk a szocialista együttélés íratlan törvényét, hogy mi, kommu­nisták beszéljünk a város la­kóinak az ország, a világ nagy eseményeiről a valóság­nak megfelelően, ne pedig az ellenség tájékoztassa őket ha­zugságaikkal. Milyen nagyszerű és nemes dolog lenne, ha a kommunis­ták kezdeményezésére az utca lakói összefognának és kiad­nák a jelszót és harcolnának is azért, hogy „a mi utcánk lesz a legszebb a városban.” így eltűnnének a gyom tenge­rek a kerítések mellől, a közterekről és helyette virá­gok díszlenének. Sok szép és nemes felada­tot lehet így elvégezni, amely­re nagy szükség van és ami­vel szebbé tehetnénk kicsi, de gazdag törté|nelemmel ren­delkező városunkat. Szabó Béla, a városi pártbizottság titkára E HETI KELLEMETLEN KÉRDÉSÜNK: Megállt az idő ? Jól dolgozik az ifjúsági brigád a Cementárugyárban Hosszú ideig próbálkoztak, a Szentendrei Cementárugyár gazdasági és pártvezetői egy ifjúsági brigád megszervezésével. Fáradozásukat végül siker követte. 1961. április 4-e tiszteletére megalakult a gyár ifjúsági „gyorsjavítóbrigádja. A brigád tagjai fiatal szerelők és az elromlott, meghibásodott gépek határidő előtti megjavítását vállalták. Eleinte az „öregek” ké­telkedtek a brigád sikereiben, ám hamarosan bebizonyosodott, hogy a lelkes fiatalok céljukat elérik. Breiák Ferenc brigád- vezető szintén ifjúmunkás. Az ő nevéhez fűződik a brigád megalakítása is. Breiák Ferenc az utóbbi időben már komoly eredményekről tudott beszámolni. Munkájuk nyomán sikerült a gépállások idejét a minimálisra csökkenteni és ezzel jelen­tősen emelték a gyár termelési eredményeit. Korcsok F. hírek a járás és város életéből Vasárnap kezdődnek a szentendrei kulturális napok Vasárnap megkezdődnek az idei kulturális napok. A nyi­tány mindjárt egy országos képzőművészeti kiállítás a Fe- renczy Károly Múzeumban. Jövő hét csütörtöktől vasárna­pig pedig mezőgazdasági kiállítás mutatja be a város gyü­mölcs-. zöldség-, virágkultúráját. Pénteken (18-án) az Űj írás folyóirat irodalmi estje a nagyobb esemény, ahol neves írók — köztük Szabó Pál — mutatnak be műveikből részleteket az érdeklődőknek. 20-án, alkotmányunk ünnepén a Pap-szi­geten lesz munkás—paraszt—katona találkozó, amely délelőtti nagygyűléssel kezdődik és folytatódik vidám műsorokkal, sporteseményekkel. 19-én a szokásos évi szerb búcsút szerb bál fejezi be a Béke Étteremben. 21-én a helyi szerzők estje újabb esemény. 27-én egész­napos kirándulás lesz Sztaravodára, este pedig a Liszt—Bartók év keretében Liszt-hangversenyre kerül sor a tanácsháza nagy­termében (jó idő esetén a szabadtéri színpadon). Közreműkö­dik a Postások Szimfonikus Zenekara, Balogh Lajos vezény­letével. — A JÁRÁS idegenforgal­mi helyzetéről és az oktatási osztály személyi kérdéseiről tárgyal holnap délelőtt a já­rási tanács végrehajtó bizott­sága. A napirendi pont érté­kelésére és a hozott határo­zatok ismertetésére visszaté­rünk. — HOLNAP ESTE 19 órai kezdettel tartja terv szerinti ülését a Hazafias Népfront vá­rosi elnöksége. — A FILMSZÍNHÁZ műso­rán augusztus 9-én a Góllövő zenész, 10-től 13-ig A csinos férj című film szerepel. — MEGTÖRTÉNT a Pannó- nia-telep új üzletházának mű­szaki kitűzése, megindulhat a konkrét építkezés, melyet a telep lakói társadalmi munká­ban vállaltak. Az építkezés­hez szükséges anyagot, mint­egy 200 000 forint értékben, a városi községfejlesztési cso­port biztosítja. A társadalmi munkát a telep tanácstagjai: Langer Károly. Bori Sándor és Lusztig Kálmán tanácsta­gok szervezik. — KEVESEN TUDJÁK, hogy a járás területén 6403 ál­talános iskolai tanulót tarta­nak nyilván, és közel 400 fő a felnőtt oktatásban részt vevők száma, akik általános iskolai, középiskolai és főiskolai ta­nulmányokat folytatnak. Ezek jelentős többsége üzemi mun­kás és alkalmazott. Jelentős eredmény az is, hogy az el­múlt érben 30 termelőszövet- I kereti tag végz-tí l<tnu'>r i>iyo- kat. — AZ ELMÚLT NAPOK­BAN tárgyalta az MSZMP já­rási párt-végrehajtóbizottsága az 1961—62. évi pártoktatás előkészítésével kapcsolatos feladatokat, és egyben kijelöl­te azokat a propagandistákat, akik az oktatási csoportok ve­zetői lesznek. A járás és a vá­ros területén az új oktatási időszakban 67 szemináriumi csoport kezdi meg a munkát: 41 csoport az időszerű kérdés sekkel ismerkedik, 20 csoport a marxizmus—leninizmus kér­déseivé! foglalkozik, 5 cso­port alakul azokból az elvtár­sakból, akik ipari és mező- gazdasági kérdésekkel kíván­nak foglalkozni. Ezenkívül 1—1 csoport alakul a filozófia, po­litikai gazdaságtan, és a ma­gyar párttörténetet tanulni szándékozók részére. Változa­tos és élvezetes lesz a KISZ ez évi oktatása is, ahol a fiata­lok ötféle oktatási forma kö­zött választhatnak. Ez évben a fiatalok részére filmszemi­náriumot is indítanak a járás és a város területén, négy he­lyen ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek: Sinka Erzsébet, Jan­csik Mária. Jakab Ildikó Lívia. Tóth László. Eeek Zoltán és Ku- binyi Erzsébet. Házasságot kötöttek: Balga György és Dehurta Olga. Takács György Gábor és Tóth Márta. Meghalt: Bauer Jánosné 60 éves szentendrei lakos. A múlt hónapbar. azon­ban kellemes meglepetésül, ahogyan illik, az épület hom- loklioníján szép nagy órát kaptunk. Örömünk azonban nem soká tartott. Néhány napig járt. az óra, mindig rosszul, aztán megállt, há­rom napra le is került a fal­ról. Később ismét vissza­került. Tizenegyedik napja hat óra negyven percet mu­tat. Hat óra negyvenkor az idő megállt, a vonatok azon­ban futkároznak, utasok jönnek-mennek s az óra csak nem indul meg. Vajon mikor látunk megint pontos időt az állomás órá­ján? —t—t— Régen volt, hogy a város­házán megtartott közleke­dési ankéton & helyiérdekű vasút főosztályvezetője he­lyesnek és jogosnak találta azt a több olualról előterjesz­tett kívánságot, hogy a vas­útállomásunkon nyilvános óra hirdesse a pontos időt. Ügy, ahogyan azt az állomá­son már ötven-hatvan éve megszoktuk. Megértő nyilat­kozatára azonban hamaro­san eltűnt a pénztár abla­kából a kívülről kevés fá­radsággal látható óra is. Űjabb sürgető újságcik­kemre megjelent aztán az ablakban egy jól látható és pontosan járó óra. hat méter hosszú, 1,6 méter széles és az egészen könnyű szövetből készült tetőszerkezet felszerelése után 2,2 méter A Népszava augusztus 5-i száma hírt adott arról, hogy bemutatásra került a Szent­endrei Kocsigyár műszaki

Next

/
Thumbnails
Contents