Pest Megyei Hirlap, 1961. augusztus (5. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-31 / 205. szám
pesT Mferet, HÍRLAP / KÜLÖN [f KIADÁSA / V. ÉVFOLYAM. 205. SZÁM 1981. AUGUSZTUS 31. CSÜTÖRTÖK A CEGLÉDI JÁRÁS ÉS CEGLÉD VÁROS RÉSZ ÉRÉ Kilencvennyolcmillió forint bevétel egy fél év alatt, 140,4 százalékos tervteljesítés Ünnepélyes termelési értekezletet tartott a Cegléd és Környéke Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat, péntek délután fél 2-ikor, a művelődési ház emeleti nagytermében. A termelési értekezleten részt vett Novák elvtárs, a területi bizottság szervező titkára. Komor Béla, a megyei tanács ke* reskedelmi osztályvezetője, Niedermann Márton, a megyei tanács kereskedelmi csoportvezetője. Wott Rezső állami kereskedelmi felügyelő, és Revuczki Gyula, a városi tanács kereskedelmi felügyelője. Komor Béla kereskedelmi osztályvezető, meleg szavakkal üdvözölte az Élelmiszer- kiskereskedelmi Vállalat vezetőségét és dolgozóit, abból az alkalomból, hogy a vállalat 1961. évi első félévi gazdasági eredményeiért elnyerte a Belkereskedelmi Minisztérium. és a SZOT dicsérő oklevelét. — A ceglédi vállalat már sokszor elért igen szép eredményeket, és mindig néhány vonással maradt le a kitüntető elismeréstől. Az idei félév azonban olyan volt, ami joggal kiérdemli a legfelsőbb elismerést, és a kiváló vállalat kitüntető címtől most már igazán csak árnyalatokkal szorult a ceglédi vállalat a Budakümyéki Vendéglátó Vállalat mögé. Meg vagyok róla győződve, ha a ceglédi vállalat lendülete nem csökken, tovább folytatja ezeket a kimagasló eredményeket, akkor mi egy fél év múlva ugyanezen a helyen újra ünnepelni fogunk, és a vállalat dolgozói átvehetik a legmagasabb kitüntetést és az azzal járó 21 ezer forintom pénzjutalmat. Komor Béla elvtárs ezután átadta Kürti András igazgatónak. Kovács Béla áruforgalmi osztályvezetőnek, Fekete Lajos főkönyvelőnek, a megyei tanács pénzjutalmát, és az éves eredményes munkáért a vállalat két dolgozójánál! a kiváló dolgozó kitüntetést és az azzal járó kétheti fizetést 13 dolgozónak pedig a kiváló dolgozó oklevelet és az azzal járó egyheti munkabért. Nem hallgatott az intő szóra A bíróság ittas vezetésért 600 forint pénzbüntetésre ítélte a motorost Öröm és üröm Sok szó esett már az üzlet- hálózat fejlesztéséről, ám az anyagi eszközök korlátozottsága az üzletek számának és berendezésének fejlesztésén kívül aránylag szűk lehetőséget biztosított a városkép javítására. Örömmel tapasztaljuk, hogy az illatszerbolt modernizálása után teljes erővel folyik a ruházati bolt átépítése. Az üzlet neonfénye bizonyára sók érdeklődőt vonz majd a kirakatok elé, s napközben a boltba. Az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat törekvését és igyekezetét bizonyítja, hogy máris dolgozik a Kossuth Ferenc utcai eldugott üzlet, a bútorbolt korszerűsítésén, A tervek szerint a neonfényes üzletet megnaA HÚSBOLTBAN IS LOPOTT gyobbítják, az utcai kirakatokat világossá, reprezentatívvá alakítják. Az új üzletben a vásárolni szándékozók nemcsak a raktár mélyén felhalmozott, hanem a helyiség birtokában most már ízlésesen elrendezett bútorokban is i könnyebben válogathatnák. És ha már az üzleteknél tartunk... Nem volna mód arra, hogy a Kossuth tér—Pesti * út sarkán levő leértékelt áruk boltját kevésbé előkelő helyre tegyék? A városon átvezető nemzetközi útvonal indokolná, hogy , erre a helyre látványos üzle- ' tét, mondjuk egy szép virág- t üzletet telepítsenek! — Dózsa — | A MEGRÖGZÖTT TOLVAJ Szeker Istvánná ceglédi lakos megrögzött bűnöző, többször volt már büntetve személyi igazolvány és más tárgyak lopásáért. Kedvenc szokása kerékpárokról táskák és szatyrok ellopása. Legutóbb nyolc hónapig ült börtönben, majd kiszabadulva, két nap múlva a Körösi úti húsboltban a pultról betakart kendőjébe két vastag lábszárat és magához vette. Mivel a város lakói már ismerik, leleplezték a boltban és a rendőr le is tartóztatta. A bíróság előtt mindent letagadott, de a tanúk vallomása alapján négy hónapi bőr- 1 tönre ítélték. v Székemé fellebbezett fel- [ mentésért, azonban azóta már \ újra három aktatáskát talált a rendőrség a lakásán, ami miatt újra a bíróság elé fog \ kerülni. 1 — IS — Méhészek közöft Vasárnap Bana Pál méhész nyársapáti tanyáján nagyszabású kirándulást rendezett a méhész szakcsoport. A jólsikerült kiránduláson több száz részvevő egész nap kitünően érezte magát, mindenki nagyon jól szórakozott. Képeink a kellemes vasárnap három mozzanatát örökítették meg. Megérkezett a második autóbusz a kirándulókkal + + Nagy sikere volt a méhész asszonyok által főzött finom marhapörköltnek. Képünk az ebéd előtti percekben készült Tóth János ceglédberceli lakos mozdonyvezető. Szerinte a MÁV-szabályok alapján a szolgálatba lépés előtt nyolc órával lehet szeszes italt fogyasztani. A tárgyaláson is úgy vélekedett, hogy kis szesz különben sem árt. Sajnos, mint mindig, az ő esetében sem ezt igazolta az élet. Áprilisban egy alkalommal reggel italozott, olyan állapotba került, hogy még édesanyja is kérlelte, ne üljön motorra. Neki is azt mondta, nem számít ennyi ital, és elindult Ceglédbercelről Cegléd felé a főútvonalon. Útközben egy autó előzte, elvesztette az uralmát a motor- kerékpár felett, és felbukott. Amikor a mentők a kórházba beszállították, a vérében 6,9 dl, boralkoholt talált a vizsgálat. Igaz, hogy Tóth János nem okozott másnak, csak saját magának bajt, de a veszély fennállott, bárkinek nekimehetett volna, a KRESZ szabályait megszegte és ezért a bíróság 600 forint büntetést szabott ki rá. — IS — Uia« vezetés és következménvei Kenyeres Imre rendörörmes- ter vasárnap éjjel a Szolnoki út és Batthyány út torkolatánál teljesített szolgálatot. Abony felől nagy sebességgel az úttest egyik oldaláról a másikra imbolyog- va közeledett feléje Csipkó Gyula ceglédi lakos, a Pásztor Imre tulajdonát képező KB 24—39 forgalmi rendszámú motorkerékpáron. Kenyeres Imre szabályos lámpajelzésére a motoros változatlan sebességgel tovább hajtott és befordult a Puskin utcán a Szabadság tér irányába. Csak a Rákóczi úton levő Kossuth Étteremig ért el, ahol Tóth rendőrtizedesnek is gyanús volt a bizonytalanul vezető motoros. Leigazoltatta és megállapította, hogy ittasan vezetett. Hivatalos járművezetői igazolványa volt, cselekményének súlyosságával teljesen tisztában volt. Az őrszem a vezetői igazolványát bevonta és feljelentésére Csipkó ellen eljárás indul. Segítség az állattenyésztésben Ebéd után az fmsz kultűrcsoportja adott nagysikerű kul— a földvári karoly iskola napközi otthonában 130 ezer forint költséggel folynak az átalakítási munkák. A kivitelező a tanácsi építőipari vállalat, s a munkát szeptember elsejére befejezik. A napközi otthon két tanulócsoporttal működik és állandó létszáma 80 tanuló. — MEGKEZDTÉK a járás tsz-ei a silókészítést és eddig 5940 köbméter takarmányt silóztak le. A ceglédi Vörös Csillag Termelőszövetkezet sertéshizlalása és sertéstenyésztése országos hírű. Többször adtunk hírt arról, hogy a gazdaság milyen jelentős szállításokkal járul hozzá a lakosság jobb ellátásához és az ország exportterveinek zavartalan teljesítéséhez. A gazdaság fehérhús-sertés- állománya méreteiben is nagyszerű. Nem csoda, hogy a tenyészállatértékesítés is jó bevételi forrást jelent a tsz számára. Tenyésztésre alkalmas süldőket kapnak más termelő- szövetkezetek a Vörös Csillagból és újabban egyre gyakrabban szállít a gazdaság kiváló minőségű tenyészkanokat. A tegnapi nap folyamán 12 rőtnek apaállatot indítottak útnak részben a salgótarjáni gazdaságokba, részben az ország más termelőszövetkezeteibe. túrműsort. A vidám jelenetek után Szőke László magyar nótáinak is nagy sikere volt. Kísérte a kultúrcsoport zenekara (Foto. szöveg: Opauszky) Jogos és indokolt panasz Köztudomású, hogy az abo- nyiak is szeretik a jó könyvet. A Vasút utcában levő könyvesbolt gazdag raktára, díj fejében a tagok megkapják a horgászengedélyt, a havonta megjelenő horgászújságot. A tagdíjakból épülnek szerte az országban a horgásztanyák és az összeg egy része az országos halasítási alapot támogatja. — Nemes, szép sport a horgászás. Az egész heti munkában elfáradt ember pompásan kipiheni magát a víz mellett. Nemcsak testileg, hanem idegekben is. szellemileg is. — A horgász órák hosszat ül türelmesen a bot mellett. Nagy ritkán szól a mellette ülő horgásztársnak. De azért ebben a békés csendben üldögélő embereknek is vannak mulatságos esetei, sőt, mondhatom, hogy van speciális horgászhumor. Ebbe már bekapcsolódik Csiszár György elvtárs is és kettejük elbeszéléséből gyorsan leiegyeztem néhány kedélyes horgászesetet. Kövér horgász ül a parton. Előtte egy másik kövér horgász hajlong és természetesen akadályozza a zavartalan horgászásban. A hátul ülő végül is elveszti a türelmét és hangosan elsóhajtja magát: — Hogy lehet egy ilyen gusztustalanul kövér ember horgász? Hány kiló maga? Az elöl ülő megfordul. — Százhét! És maga? — Százharminc. Az ismert ceglédi halász a Balatonon pecázott. A hal kapott a horgász frissen kirántja a horgot. A hal jó magondos kirakata azt mutatja, hogy van igény, és ezt az igényt érdemes táplálni, sőt, amennyire lehetőség van rá, fokozni. Betértem a könyvesboltba. Katona kartárs régi szakember. Omaga is nagy barátja a könyvnek. De elkomorodik, amikor a legújabban megjelent kiadványokat keresem* — Bizony, ezzel baj van! Egy idő óta nem a budapesti elosztótól kapjuk a könyveket, hanem hatalmas kerülővel, a nagykőrösi könyvesbolton keresztül. Hogy ez mit jelent? Bizony, több hetes, néha több hónapos késedelmet. Az a baj, hogy a ceglédi és szolnoki könyvesboltok már régen el is felejtenek egy könyvet, amikor mi megkapjuk. Nem csoda, ha vásárlóink egy része idegenben szerzi meg a friss könyveket. — Pedig mi is megérdemelnénk a gyorsabb és figyelmesebb kiszolgálást. Utóvégre évente 70—80 ezer forint forgalmat csinálunk, és én azt hiszem, hogy ez nem megvetendő összeg. gasan a levegőben rángatózik. Abban a pillanatban égj szárcsa lecsap, elcsípi a ha- lat és horgászbottal együtl az álmélkodó horgász szeme- láttára felviszi a levegőbe. Ez iR ceglédi horgásszal esett meg. A horgász általában szívesen mond nehezen ellenőrizhető teljesítményéről büszke szavakat. Hát az a bizonyos ceglédi horgász is szívesen beszélt nagyszerű élményeiről s ezt a társaság sokszor unta. Egyik horgászás alkalmából a horgász elbóbiskolt és a társaság egyik tréfás tagja egy sült keszeget akasztott a horogra. — Pista bácsi, ébredjen fel! Valami van a horgon. A horgász felriad, kirántja a horgot. A többiek megjátszák az elképedt embert. — Ennél csodálatosabb horgászélményt még nem hallottunk. Hogy valaki rögtön sülten fogta a keszeget, erre még nem volt példa. Ceglédi horgászok közt Horgászbot a levegőben — Sült keszeg a horgon ^XXXXXXXXXXXXXXXXXXVXNXXXXVVXXVXXXVNXXVXXVV Bármilyen hihetetlenül hangzik, de annak ellenére, hogy Ceglédnek legfeljebb csak egy téglagyári pocsolyája van, a Ceglédi Horgászegyesület mégis 52 szenvedő' lyes horgászt tart nyilván. Szabó Lajos, a CGV termelési osztályvezetője a ceglédi egyesület elnöke elmondja, hogy a ceglédi horgászok nagy többsége a gyár dolgozói közül kerül ki, de vannak tanítók, orvosok. postások, iparosok, SZTK-dolgozók, akik szenvedélyesen űzik ezt a szép sportot. — Cegléden? —-No. nem éppen Cegléden, mert elsősorban Szolnokra járunk át a holt Tiszához, de tagjaink közül igen sokan ki- rándulásszerűen a Balatonon is horgásznak, Csiszár György pedig rendszeresen jár Tas- ra, ahol a Dunánál tölti a vasárnapi vikendjeit. Évi tagdíjat 130 forintot fizetünk. Ennek 75 százaléka bemegy az országos központba. A tag— AZ ABONYI Községi Tanács v. b. pénzügyi osztálya közli, hogy az 1961. évi búzaföldadó befizetése megkezdődött. Pénzbeni fizetés esetén búzakilogrammonként 2,20 forintos árban lehet a búzaföldadót rendezni. — VIGH JÓZSEF, a Húsipari Vállalat dolgozója, munka közben elvágta az ujját. Ipari balesetbiztosítási kötvénye van és a néhány napig tartó munkaképtelenség idejére 400 forint kártérítést fizetett ki részére az Állami Biztosító. — A JÁRÁS termelőszövetkezeteiben összesen 104 ezer forint értékű kalászos • jégkárt becsültek fel az Állami Biztosító kárbecslői. Négy ceglédi tsz-ben — Dózsa Népe, Kossuth. Vörös Csillag és Lenin — a kalászos jégkár ; 280 ezer forint. — 200 FORINT pénzbírság- 1 ra ítélte a szabálysértési ha- 1 tóság Juhász Pál csemői lakost, mert motorkerékpárral 1 vezetői igazolvány nélkül ■ vett részt a közúti forgalom- 1 ban. — MEGINDUL, az olvasó-; mozgalom az ősz folyamán: az abonyi Kinizsi Tsz-ben.: Kiss Anna KISZ-titkár már \ készül az első irodalmi elő- ■ adásra, amelynek tárgya Jó-; zsef Attila élete és költésze- \ te. — 4058 HOLDON készült; eddig ősziek alá vetőszántás1 a járás tsz-eiben.