Pest Megyei Hirlap, 1961. augusztus (5. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-20 / 196. szám
2 "‘"^JCíriap 1961. AUGUSZTUS 20, VASÁRNAP SÉTA VÖRÖS BÁCSIVAL ÄPORKAI KÉPES TÖRTÉNET Lám, csak dönteni kellett és jött minden magától. A falu közepe táján megálltunk és a szemünkbe ötlött az első kép. Vörös bácsi vette a kabátját és délutáni sétára indult. Engedélyét kértük, hogy elkísérhessük. Derűs kacagással egyezett bele, de így figyelmeztetett bennünket: — Csakhogy ez nem lesz valami rendkívüli program, mert még magam sem tudom, hogy hol kötök ki estig. — így lesz a legjobb! Elindultunk. A Petőfi utcán sétálva, beszélgettünk. Inkább csak Vörös bácsi beszélt, mert mi a magunk dolgával telten hallgattuk őt Gábor kollégám a fényképezőgépet igazgatta és képtémán törte a fejét. Engem pedig a még mindig lappangó balsejtelem némított el: mi lesz. ha nem jól választottunk? Augusztus 20-ig már nem lesz több vasárnap. Néha azért figyeltünk Vörös bácsira is. Most éppen azt magyarázza, hogy melyik házban volt ő fogadott gyerek három hónapig, úgy suty- tyó korában. Azért csak három hónapig, mert a túlságos éber szőlőcsőszt megtréfálva menekülnie kellett a faluból. Dehát az mégiscsak igazságtalanság volt, hogy míg a nagygazdák gyerekeinek még a fára is felmászott almáért az a csősz, addig az árva kisbéresnek még „önkiszolgáláshoz’’ sem volt joga. — Leginkább Dabason nevelkedtem én! — büszkélkedik Vörös bácsi. — Nem volt énnálam meg a kisasszonyokkal járni kellett a csárdást! De addig nem ihattunk, mert tiltva volt. Amikor aztán meguntak bennünket az úri népek, a parasztkocsmában fejeztük be a mókát. Hát így szórakoztak akkor mivelünk az urak... Végre a jelen! Vörös bácsi csak akkor hagyta abba a múltat, amikor megérkeztünk a fiatalabbik fia hálához. Itt aztán az úttörő és a kisdobos unokák a legmaibb témára terelték a gondolatait. Szóba került a tanulás, az osztályzatok, meg a televízió műsor. Fia, menye és unokái közt kedve kerekedett egy családi (képre, de a Sanyi unoka nem volt otthon. A kétórási mozira ment a „gézengúz”, ahogyan Vörös bácsi mondta. — Eredj csak érte, Sándor — küldte a fiát a nagyapó — neked semeddig sem tart motorral. erősebb legény Várjál, majd s-egítek! — mondja férjének Vörös néni. Nem kell sietned haza, majd megetetem helyetted az állatokat. Ezt hallva határoztuk d, hogy Vörös bácsival tartunk lyen anyagot akar. Első lépés a felu kiválasztása, utána az anyaggyűjtés, majd a megírás. Dehát melyik faluról írjak? Olyan kellene, amelyikről még nem írtunk. Nézegettem a megye térképét és mondanom se kell, hogy ilyen falut nem találtam. Akkor talán egy olyan kellene, amelyik híres valamiről. Ezeikről viszont sokat írtunk már. Ejh, bízzuk a véletlenre! Közben egy kerékpáros verseny résztvevőit kísérve, végigjártuk a fél megyét. Al- bertirsa, Dabas, Kiskunlac- háza.... Melyik lenne jobb? Ráckevére érve erősödött a csábítás, amikor az ünneplők színes forgatagát néztem. Dehát ez mégsem jó nekem. Túlságosan egyszerű volna a dolgom, itt mindenki szórakozik és ünnepel. Nem ilyen rendkívüli képet akar a fősehol a környéken. Egyszer a kocsmáros fiát is úgy képen teremtettem, hogy egy vödör vízzel hozták eszméletre. Mondták is a pajtásaim, hogy „na Lajos, most már nem teheted be a lábad a kocsmába”. Még, hogy én?... (De hiszen ez a múlt! Mit szól majd hozzá a főszerkesz— De ha már olyan fiatal legénynek érzi magát a nagyapó, akkor tartson velünk! — invitálja fagyizni Vörös bácsit Irénke, most már cseppet sem restelkedve — Mindjárt kezdődik a meccs. Vajon hány gólt lő Tichy? Nagyapó hármat szeretne látni tőle az első félidőben. Talán ezért is szívesen jár délutánonként a fiatalabbik fiához? — Megjött a nagyapó! — lelkendeznek a legfiatalabb Vörös lányok. Lesz most már játék és mese is a javából, hiszen kifogyhatatlanok a nagyapó színes történetei tő? Jó lenne, ha a máról beszélne Vörös bácsi. Ö azonban rá sem hederít gondjainkra. Még a kultúrháznál, ennél a legmaibb falusi intézménynél is ilyenek jutnak eszébe.) — Hej, amikor én még legény voltam! A dabasi főszolgabíró — talán hallottak róla, Halász Jenőnek hívták — tizenkettőnket kitaníttatott táncolni, másik tizenkettőből meg rezes bandát csinált. Aztán, amikor jött a követválasztás, ruhát hozatott nekünk. Tizenketten fújták, mi meg másik tizenkettő, jártuk a verbunkost. Esett az eső, térdig ért a sár, de mi csak jártuk a táncot. Azután kimosakodtattak bennünket, úgy vittek a Kaszinóba. Ott meg a fényes nagyságákkal, Amíg a fiára várakozik, egy jókora tálból pirosra sült kacsaszeletekkel kínálja a vendéget, de ő nem éhes. Ebédről kelve érkezett látogatóba. Közben az unoka fiú is megérkezik és készülhet a kép. Reméljük, sikerül! Később a meccset figyeli a család. Amikor már ügy gondoljuk, hogy vége a programnak, Lajos bácsi a kalapjáért nyúl. — Láttad már a Lajos házát, Sándor? — kérdezi a fiától. — Mostanában még nem, mert nem értem rá megnézni. — Hát akkor gyere velünk. Útközben elmondja Vörös bácsi, hogy ő már nyugdíjas, mert hetvennégy éves embereket nem engednek dolgozni a tsz-ben. A panaszként csengő hangsúlyon csodálkozva kérdezzük: — Hát nem szeret nyugdíjért pihenni? — Pihenni? Az csak a fáradtnak való. Ezek (a tsz) itt azt hiszik, hogy én már semmirevaló vagyok. Pedig jó még az öreg a háznál. Azóta sem tudnak Áporkán jó dohányt termeszteni, amióta az én pipám alszik. — Hogyan érti ezt, Vörös bácsi? — Szó szerint is, meg másként. Szó szerint, mert én már nem dohányzom, másként pedig azt értem, hogy már nélkülem termelik az áporkai dohányt. — Ettől még teremhet jó dohány Áporkán! — De nem úgy, ahogyan most csinálják! Mondtam nekik, hogy építsenek egy pajtát, de nem építettek. Anélmentünk be, mert Vörös bácsi sietett. Még a tanácselnökkel is beszélni akart, mert iskolaszereket helyben a SZÖVETKEZETI BOL TBAN vásárolunk! Instrukció: — Kellene egy képes riport — szólt a főszerkesztőnk — egy faluról az augusztus hu- szadiki számba. Mindegy, hogy melyik faluról, csak az legyen benne, mivel töltik a szabad idejüket, hogyan szórakoznak a falusi emberek. Most nem arra vagyok kíváncsi, hogy mennyi családi házat építettek, hányán vásároltak motorkerékpárt, hány katonatiszt vagy egyetemista van a faluban, hanem eg;,' vasárnap délutáni eleven képre. Vállalod? — Vigyázz, nehogy valami sablonos múlt-jelen-jövő kerekedjen ki a tollad alól! — mondta igenlő válaszom után. (Elnézést az indiszkrécióért, de hát ez is a történethez tartozik. Mint minden történetnek, így a? áporkainak is vannak előzményei. Miért éppen ezt hallgatnám el? Néha az is érdekes lehet, hogyan készül egy riport. Hátha vannak még laikusok, ez utóbbihoz még hozzáfűznék valamit!) Témakeresés: Látszólag egyszerű volt a szerkesztő. Menjünk csak to- dolgom. hiszen a főszerkesz- vább. tő világosan megmondta, mi- — Mondd meg már, hová kül pedig nem igazi a dohány. Bezzeg, amelyiket én termeltem! Csodájára jártak még az agronómusok is. — Hogyan csinálta, Vörös bácsi? — Úgy, hogy én „becsaptam” az államot. _ ??? — Nem azt a magot vetettem el, amelyiket az államtól kaptam, hanem amelyiket én nemesítettem. Azt kellene termeszteni a tsz-ben is. A Lajosék házánál megálltunk egy szóra, de nem — Miért szégyenkezik írónké, az idősebbik Vörös fűi lánya? Csak nem az új házuk miatt? Azon aztán igazán nincs mit szégyellni! Lehet, hogy nagyapó incselkedett vele? (Foto: Gábor Viktor) nem hagyja annyiban a dohány dolgát. Elvégre azért van a néphatalom, hogy a nép dolgát segítse. S már miért ne volna közügy a dohány? A riport képei azonban azt tanúsítják, hogy nem ment ilyen simán ez a dolog. A Lajosék kislánya, Irénke is részt kért a nagyapó vasárnap délutánjából. Azt már nem tagadhatta meg Vörös bácsi. A nagylány sorba serdülő Irénkét hiába próbálta férfitréfával elriasztani, mert az unoka nem hagyta lefegyverezni magát. Pesti barátnőjével, Rotman Évikével együtt karonkapták őt és így most már nem volt menekvés. Szerencsére azonban a tanácselnök, Gyarmati László is fogva volt, mert őt meg a kisfia hívta a cukrászdába. így aztán kellemes párosult a hasznossal. Mi jöhet ezután? De itt már abba kell hagynom, Fogadom,, hogy. .a jövő,, következne az épülő pajtákkal, amelyekben vígan szárad a dohány. Talán még Vörös bácsi pipája is újra tüzet fogna! Hogyisne, amikor a dohánynak jó a keletje, szépen fizetik az árát és nő a jövedelem. Ezt már mindenki ismeri. Miért írnéik hát erről? Csak azért, hogy „valami sablonos múlt-jelen-jövő kerekedjen ki a toliam alól?” Nagymiklós István járjuk már. és neked egyik válogatok tovább. Melyik község sem jó! község van ide legközelebb? — Igazad van, Géza, nem Áporka? Menjünk Áporkára! A múltról írni kell menjünk!? — kérdezte „kissé” türelmetlenül a gépkocsivezetőnk. — A fél országot be-
