Pest Megyei Hirlap, 1961. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-27 / 175. szám

V. ÉVFOLYAM, 175. SZÄM. 1961. JÚLIUS 27. CSÜTÖRTÖK A szocialista munkaverseny időszerű kérdései A város üzemeiben szorgos munkáskezek dolgoznak a terv teljesítésén. Ha az elmúlt fél­évet vizsgáljuk, bizony a H. negyedév végén a rendkívüli meleg különösen igénybe vet­te az üzemek dolgozóinak fi­zikai erejét. Az, első félév ada­tai azt bizonyítják, hogy az üzemek dolgozói, veze­tői általában teljesítették az első félév tervfelada­tait. De ugyanakkor megmutatja azt is, hogy mik a tennivalók a második félévben. Nagyszerű és konkrét fel­adatok állnak az üzemeink előtt: a gazdaságos termelés, a terv részleteiben való telje­sítése, a helyes üzemszervezés, a gépek hatásfokának kihasz­nálása. Van cél és ennek tö­megmozgató ' erejét kell ki­használni és erre nagyon al­kalmas a munkaverseny. Van­nak kollektív versenyvállalá­sok például a Május 1. Ruha- üzemben, ahol a szalagokon dolgozók tesznek minőségi és anyagtakarékossági verseny­vállalást. A szalagok közötti versenyt rendszeresen értéke­lik, de vannak üzemek, ahol brigád versenyfelajánlást tesz­nek. Jó dolog az a törekvés, hogy mindenütt a legmegfele­lőbb formát választották ki. Néhánv helyen, főleg ahol a szalagszerű termelést szervez­ték meg — például Ruhaüzem, Renrieltruha, Ipari Vállalat, Cipőipari Vállalat — felvető-, öik, hogy helyes-e. lehet-e egyéni versenyvállalást tenni. Ha közelebbről megvizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy a kollektív vállalás tel­jesítése egyének munkájá­nak összességéből tevődik össze. Tehát a kollektív vállalást egyénekre kell bontani és az értékelést is ennek megfele­lően kell végrehajtani. Isme­retes az, hogy nem egyforma egy kollektív, vállalásnál min­den egyes dolgozó feladata. A versenynek viszont úgv van húzó hatása, ha az egyéni tel­jesítményeket ki tudják mu­tatni és az elmaradóknak se­gítséget tudnak adni. A versenymozgalmon belül egyre inkább elterjed a szo­cialista brigád megtisztelő címért folyó verseny. Egy szo­cialista brigád dolgozik a Má­jus 1 Ruhaüzemben, tíz bri­gád viszont versenyez a meg­tisztelő cím elnyeréséért. A brigádok célkitűzései között szerepel szakmai továbbkép­zés. több munka betanulása stb. Újszerű ezeknek a brigá­doknak a felajánlásai között a már említett szakmai to­vábbképzés a kollektív szem­lélet, gondolkodásmód far­formálása, amely egymás megbecsülésének. a szo­cialista tulajdonhoz való ió viszony megteremtésének elő­feltétele. Ebből a felemelő verseny­mozgalomból a műszakiak is tevékenyen kiveszik a részü­ket. A közelmúltban norma­igazítások történtek az üze­mekben. A műszakiak tuda­tosan, átgondoltan hajtották végre ezt a dolgozók bevoná­sával. Ott cselekszenek helyesen a műszaki vezetők, ahol állandóan figyelemmel kí­sérik a teljesítményeket és emberségesen, a segíteni akarás őszinteségével szer­vezik a munkát és bizto­sítják a megfelelő anya­gokat. Ahol ezt így csinálják a dol­gozók és a műszakiak kapcso­lata jó és látják a dolgozók. nemcsak őket szervezik a munka verseny ben való rész­vételre. hanem a műszakiak is 'tevőlegesen részt vesznek a versenyben. A kettő nem választható el egymástól. Ahogv a versenyszervezés kü­lönböző. úgy a/ értékelés is különböző: havi. negyedévi, félévi. A versenv komolysága meg­követeli. hogy óvakodjunk minden túlzástól, de ennek figyelembevételével a jó tapasztalatokat szé­les körben ismertetni kell. Soha se felejtsük el. hogy or­szágunk gazdagsága, népünk boldogulása, jobb jövője a munkapadoknál, a földeken, a tervező irodákban dől el. — Sipos Bálint — Sok divatáru az fmsz-ben A földművésszövetkezeti áruház az őszi idényre két és félmillió értékű idényárut ren­déit. Női konfekcióban 600 ezer forint értékű női ruhát, kompiét és gyermekruhát, a méteres osztályon 400 ezer fo­rint , értékű női, férfiszövetet, kabátanyagot, teddy beert, a cipőosztáiyon 400 ezer forint értékű cipőt, a férfikonfekció­ra félmillió forint értékű öl­tönyt, kabátot, felöltőt, a kö­töttáruosztály részére mintegy 700 ezer forint értékű gyapjú és műszál kardigánt, puló­vert,’ nagy mennyiségű gyer­mek és felnőtt tréningruhát. Az őszi divatcikkek már az iskolaidény megkezdése előtt megérkeznek, így a vásárlók már az őszi idény beállta előtt kedvükre válogathatnak az új, szép és ízléses divatcikkekben. KIRAKAT szemétlerakás. De hogy a tila­lom ellenére a környékről minden szemetet, üvegcsere­pet, rozsdás holmit idehorda­nak, az mégiscsak a kirakatba kívánkozik. Még egy fénykép a kirakat­ban. Papp Lajos, a Dózsa Népe Termelőszövetkezet ba- romfigondozója tizenegy évi becsületes szövetkezeti tag­ság után megérdemelt nyug­díjba ment. És egy jelentés, amit öröm­mel teszünk a kirakatba. A Sáska utca lakói jelentik, hogy kútproblémájuk teljesen meg­oldódott. A víz remekül fo­lyik, megszűnt a sorbanállás. Lehet, hogy ebben egy kis ré­sze van a Ceglédi Hírlapnak is. Nem hagyhatjuk ki a kira­katból Mednyánszki Rudi ne­vét sem. A kitűnő hátvéd pompás hárításaival sok gon­dot okozott a szovjet labda­rúgóknak a vasárnapi CVSE —Zaporozsje-mérkőzésen. — A NYÁRSAPÁTI József Attila Termelőszövetkezet 15 mázsa körüli átlagot ért el holdanként az őszi árpából. Eddig 204 mázsát csépeltek el. A tarlóhántást 100 holdon vé­gezték, amelyből eddig 60 hol­dat be is vetettek; '^X-WXWWvVNX\\VW.\VVv'\.X'v-vX\V\\X\X\VvN',V* * Ittas vezetésért pénzbüntetés A balesetek nagy része az ital hatására vezethető vissza. Ezzel kapcsolatban egyes ve­zetőknél téves szemléletiéi le­het találkozni. Sokan közülük azon a véleményen vannak, hogy a szeszesitalnak kevés mennyiségben való fogyasztá­sa nem olyan veszélyes, sőt efelett a hatóságoknak el le­hetne tekinteni. Ezek a sze­mélyek sajnos nem látják az országos méretű tapasztalatot, amely arról győz meg, hogy a szeszesitalnak bármilyen mennyiségben történő fogyasz­tása a legsúlyosabb baleset előidézője lehet. Ezenkívül pe­dig figyelmet érdemel az is, amikor azzal keresik a felelős­sé? alól való kibúvást, hogy a balesetet megelőzően jóval ko-; rabban ittak, melynek hatása; nem játszott közre a baleset-; nél. Ez sem helytálló. Ezen az állásponton voltak; Lófai János és Dani József cse- : mői lakosok is. Lófai János ez] év márciusában a baleset előtt ] pár órával bort ivott és Dani; József társával egyik ismerő- ] süktől motorkerékpáron laka- ] sukra indultak. Kezdetben a j motorkerékpárt Dani József: vezette, majd útközben Lófaii János arra kérte meg, hogy a] vezetést engedje át. Dani Jó-: zsef, aki látta, hogy társa sze-: szesital hatása alatt áll, köte-; les lett volna kérését megta-: gadni. Törvényeink szerint ez: a cselekmény is büntetés alá esik. Útközben a szolgálatban le—: Vő rendőrjárőr lett figyelmes: Léfai János bizonytalan veze-: tésére. Megállította és nyom­ban észrevette, hogy valami nincs rendben. Lófai János a rendőrségen, de a bíróság előtt; is tagadta, hogy ittas lett vol­na. A bizonyítékok azonban; Lófai János ellen szóltak, két­séget kizáróan megállapítást nyert, hogy a tettenéréskor valóban szeszesital hatása alatt állott. A járásbíróság közlekedés rendje elleni bűntett miatt Lófai Jánost 1200 forint, Dani Józsefet 1066 forint pénzbünte­tésre ítélte. Két jó hír Cégiédbercelről Művész József ceglédi lakos soraival kereste fel lapunk szerkesztőségét. Természetesen azonnal eljártunk az Áram- szolgáltató Vállalatnál a ket­tős panasz ügyében és öröm­mel közöljük, hogy a vállalat érdeklődésünktől függetlenül mindkét panasz ügyében már intézkedett. Kétségtelen,, hogy Cegléd- bercel gondosan és remekül fásítotf község. Ez amennyire szép és helyes, ugyannyira sok munkát igényel, amikor a vil­lamosáram zavartalanságáról van szó. Számtalan olyan fa van, amely sokkal magasabb, mint a villanyoszlopok és a vezeték nyomtalanul eltűnik a fák ágai között. A gallyazás a háztulajdonosok kötelessége s mivel ezt a legtöbben elmu­lasztják, az Áramszolgáltató Vállalat küld iki segédmunká­sokat, akik természetesen igyekeznek a, munkát a legrö­videbb módon elvégezni. Jel­lemző adat, hogy július 25. és 26-án kereken tíz embert kül­dött ki a vállalat Ceglédber- celre gallyazás céljából. Művész József másik pana­sza, hogy miután megszűnt a faluban az Áramszolgáltató Vállalat kirendeltségé, a háló­zat hibáinak megjavítása igen lassú és késedelmes. Ezen se­gít a vállalat intézkedése, mely szerint újabban Cegléd- bercel a javítások elvégzése tekintetében Albertirsához tartozik. A szerelők hetenként, két napon át, szerdán és szom­baton a ceglédberceli lakosok rendelkezésére állnak, csak azt kérik, hogy időben jelent­sék be a- hibát a tanácsházán levő hibabejelentőben. Üzen a szerkesztőség ■ Markovits Károlynénak tel­jesen igaza van. Hiányzik la­punkból a rejtvényrovat. Per­sze ennek elsősorban lapunk korlátozott terjedelme adja a magyarázatát. Igyekszünk azonban ezen is segíteni és rövidesen adunk hetenként rejtvényt. Köszönjük a figyel­meztetést. Nagy Tibor levelében kifo­gásolja, hogy városunkban nagyon mostohán bánunk a parkirozóhelyekkel. Az egyre növekedő gépkocsiforgalom­ban erre is gondolni kellene. Ez igen komoly gondja a vá­ros vezetőségének, a rendőr­ség közlekedési csoportjának, de egyelőre anyagi fedezet hiányában késik a megoldás. Rigó Ferencz Józsefnek üzenjük, hogy mezőgazdasági vonatkozású elgondolásait he­lyes lenne illetékeseknek el­mondani, mi, sajnos, elsősor­ban helyszűke miatt nem tu­dunk véle foglalkozni. Ifj. Oldal Lajos és Czinege levelére közöljük, hogy mi is hiszünk abban, hamarosan teljesül a szücstelepiek jogos kívánsága az átjáró rendezése tekintetében. Ez annál való­színűbb, mert a múlt heti szomorú példa is erősen sür­geti a megoldást. Köszönjük Zanathy Endre szíves tájékoztatását. Lapunk más helyén is örömmel álla­pítjuk meg, hogy a Sáska ut­cai kút rendben van. — A JÄRÄS termelőszövet­kezetei a megtermelt 7028 má­zsa borsóból eddig 4245 má­zsát csépeltek el. — A CEGLÉDI CIPŐGYÁR­BAN fél év óta Öt brigád versenyez. Tekintettel arra, hogy, a: szabadságolás, miatt-a gyári üzem szünetel, az érté­kelés csak a hónap végén lesz, A jelek szerint az első helyre nagyon esedékes a jó munkát végző Dózsa-brigád. — A CEGLÉDI Ruhaipari Vállalat dolgozói vasárnap, jú­lius 30-án a szegedi ünnepi játékokon megtekintik a Kő­virág című balettet. A világhí­rű szovjet balett előadására néhány elsőrendű jegyet tud a vállalat biztosítani kívülállók számára. Felvilágosítást ad telefonon Balog Pálné üb-tit- kár. (Telefon 75) A mi szemszögünkből nézve £ Ezzel a címmel sportrova- J tunkban új sorozatot indítunk, !; melyben a CVSE labdarúgó- J mérkőzései után hol a vezető- £ két, hol a játékosokat, hol pe- £ dig a szurkolókat szólaltatjuk £ meg. í Elsőnek Haffner Vladimir- fal, a ceglédi földművesszö- \ vetkezeti áruház igazgatója- Ival, a csapat egyik volt veze- í tőjével és Szelepcsényi Imré- l vei, a városi tanács vb-elnöké- I vei beszélgettünk el. Haffner ; elvtárstól a védelem, Szelep- i csényi elvtárstól pedig a csa- ; társor játékáról érdeklőd- ; tünk. ; — Két ellentétes félidő jel­! lemezte a vasárnapi nemzet- ; közi mérkőzést — mondotta i Haffner Vladimir. — Az első j félidőben csapatunk egyen- : rangú volt a szovjet együttes- i sei, de a második félidőben ; játékosaink visszaestek. Az ; egyéni teljesítményekről csak i annyit, hogy Kaltenecker jól, ; Czékus pedig reménytkeltően i védett, bár az utóbbinak még ! sokat kell fejlődnie ahhoz, ; hogy az NB II-ben megáll- : ja a helyét! Pákozdinak ne- ■ héz dolga volt a gyors Kur- • cikidmével szemben, bár ket- I tőjük párharcából 50 száza- - lékban Pákozdi került ki ! győztesen. Mednyánszky a ’ védelem oszlopa és a csapat legjobbja volt. Nagy rutinja mellett helyezkedésével és fejjátékával tűnt ki. Gyikó H. és Oláh azt nyújtotta, amit vártunk tőlük. Csontos, ha egyénieskedő „művészi trükk”-jeit abbahagyja, új­ból a csapat legjobbja lehet. A második félidőben beállt Császár kissé idegesen, de biztatóan játszott. — A csatársor néha döcö­gött ezen a mérkőzésen, de Botossal vagy Gyikó H-vel megerősítve nem lesz semmi baj a bajnokságon — vette át a szót Szelepcsényi Imre. — Ha áz utóbbi kerül a bal­szélső helyére, akkor balhát­védet Lazányival vagy Csá­szárral játszatnék. A vasár­napi csatársor elemzésénél Kökény néhány szép elfutá­sát, Laczkó igyekezetét és gólját (neki azért még „bele kell nőni” a csapatba), Gyi- kó I hasznos, jó játékát (aki­vel én már régóta centert ját­szattam volna) és a két fiatal — Nagy és Józsa — tehetsé­ges megmozdulásait említhe­tem meg. A vasárnapi mérkőzésen csapatunk a zaporozsjei Me- talur csapatával szemben 4:2 (2:2) arányú vereséget szen­vedett. Góljainkat Laczkó és Gyikó I lőtte. A játékvezető Virágh volt. — Andrásy Gyula — Vasamap délután több mint másfélezren keresték fel Al- bertirsán a labdarúgó-pályát. Nem csoda, hiszen kedvenc csapatuk nehéz feladat előtt állt. A hazai közönség előtt kellett bebizonyítani, nem­csak hogy kivívták, de meg is érdemlik a megyei bajnok­ságba jutást a többi csapat előtt. Az irsaiak érthetően derűlátók voltak. Hiszen az idegenben elért 2:l-es győzel­mük a Dunakeszi Vasutassal szemben rendkívül nagy és értékes előny a visszavágón. A találkozó előtt sűrű felhők gomolyogtak a pálya fölött. Az égjük irsai elfojtott sóhaj­tással nézett az égre. — Reméljük, játékosaink egy szép győzelemmel derű­sebbé varázsolják majd az égboltot. * — Ez aztán idegenforga­lom! — mondotta mellettem egy hazai vezető. Üllőről, Pi­lisről, Béredről sok százan jöttek el. De azért fő az óva­tosság. A kapuban mindenki­nek elmondtam, hogy ha már eljöttek, hát szívvel drukkol­janak Irsának. Ma mindenki irsai legyen itt a pályán; Szükség van erre. Biztosan nem csalódott a „vendég” szurkolókban. ★ A mérkőzés előtt egy isko­lás fiú táblát hordozott körül a pályán, rajta ezzel a fel­írással: „Kedves drukker! Ma — CSÜTÖRTÖKÖN, július 27-én a CVSE víziiabda-csapa­ta a Szolnoki MÁV vízilabda­csapatával játszik edzőmérkő- zést. A mérkőzés délután fél hatkor kezdődik. — VASÁRNAP, július 30-án Szegeden-a bajnokság jelenle­gi első helyezettjével, a Szege­di-ACj csapatával játszik a CVSE vízilabda-csapata. — A CEGLÉDI Cipőipari Vállalat 110 dolgozója éves szabadságát tölti. Húszán szak- szervezeti beutalóval üdülnek. A létszám felé többnapos autó­buszkiránduláson van. Igen sokan az ország különböző ré­szein pihennek és üdülnek. — KÉT NAPPAL ezelőtt be­fejeződött az aratás és cséplés a kísérleti gazdaságban. Őszi búzából a holdanként! átlag 28 mázsa, rozsból pedig 16.45 mázsa. —- A CEGLÉDI városi ker­tészet igen szép pálmaszállít­mányt kapott a budapesti Már­cius 15 termelőszövetkezetből. A szebbnél szebb példányok között Phönix, Lahtánia, Pan- danus és Filodendronok van­nak, de különösen szépek az erfurti virágkiállításon arany­éremmel kitüntetett Phönix rodellin pálmák. A remek dísz­növények ára 120—180 forint között van. — EGY HÓNAPPAL ezelőtt a csemői Rákóczi Termelőszö­vetkezet ötven sertés hizlalásá­ra kötött szerződést az Állat­forgalmi Vállalattal. Tekintet­tel arra. hogy az állományban újabb 50 darab sertés érte el a megkívánt 40 kg-os súlyt, a napokban száz darabra egészí­tették ki a hizlalási szerződést. — AZ ÉLELMISZER KIS­KERESKEDELMI Vállalat karbantartó részlegé az év má­sodik felére újabb 10 bőit kor­szerűsítését vállalta. — BEKAPCSOLÓDOTT az úszó-szakosztály munkájába Király István, a régi idők ki­tűnő vízilabda-játékosa és az utánpótlás előkészítésével fog­lalkozik. — A CSEMÖI Szabad Föld Termelőszövetkezet leszállítot­ta a Terményforgalmi Válla­lattal leszerződött rozsmennyi­séget. Jelenleg a csere-vetőmag után járó gabonát szállítják. — NAGYMÉRETŰ felújítási munka folyik a ceglédi Cipő­ipari Vállalatnál. A mintegy 20 —25 ezer forintot kitevő fel­újítás szebbé, korszerűbbé te­szi az üzemet. nagyon vigyázzV‘ Tudniillik arra kérték a nézőket, hogy a legforróbb percekben is fe­gyelmezetten viselkedjenek, Kétségtelen, óvatos figyel­messég. De a szurkolók is táblát állíthattak volna a já­tékosok elé: „Kedves játékos! Ma nagyon vigyázz!” Mert ők futballoznak, nem? ★ Egy csinos lány állt meg nem messze tőlem a gavallér társaságában. Nem szokásom a hallgatózás, de akaratlanul is felfigyeltem a következő pár­beszédre. Fiú: Mit gondolsz? Győ­zünk? Lány: A, dehogy is! Fiú: Győznünk kell! Lánjr: Nem biztos! Fiú: Na, fogadjunk! Min­den irsai gól után egy puszi jár nekem, ha a Dunakeszi lő gólt, egy fagyi neked! Lány: Hát nem bánom! Albertirsa 3:0-ra győzött. Ahogyan elnéztem a lány bol­dog, mosolygós arcát, úgy vé­lem, nem bánta volna, ha Irsa 13 gólt lő. * Győzött tehát Irsa és fel­jutott a megyei labdarúgó- bajnokságra. Szép győzelem volt. Nemcsak az irsai sport­élet lépett nagyot előre, ha­nem járásunk is újabb sikert ért el. Sikerült tehát. Gratu­lálunk! Kohlmayer SIKERÜLT! Jegyzetek az Albertirsa—Dunakeszi osztályozásról Kirakatba tesszük a Cegléd és Környéke Élelmiszerkiske­reskedelmi Vállalat két dol­gozójának fényképét. Gól Károlyné és Ungvári Lász- lóné egj'hetes jutalomüdülésen voltak Csehszlovákiában. Az utat Pozsonyig és vissza ha­jón tették meg. Kirakatban van a helyük az albertirsai úttörőknek, akik a legutóbbi fémgyűjtő kam­pány során hétezer forint ér­tékű hulladékot gyűjtöttek. Kétségtelenül helyes volt a Hajó utca és a Ságvári End­re utcában az úttest feltölté­se. De bemutatjuk a kirakat­ban azt a hatalmas árkot, amely a feltöltés során ke­letkezett. Biztos, hogy nem­csak a járművek vezetői .cső-, válják a fejüket, hanem elé­gedetlenségüket fejezik ki ol­vasóink is. Kovács Sándor Zetor-vezető és Tóth Sándor permetezőmes­ter nevét elismeréssel helyez­zük el a kiraikat közepén. Mindketten a növényvédő ál- . lomás dolgozói és városunk­ban rendkívüli munkát vé­geztek az amerikai szövőlep­ke elleni védekezésben. A Síp utca sarkán magányos figyelmeztető tábla s zom őr­ködik. Feliratából többet nem lehet elolvasni, csak annyit, hogy tilos. Biztosan tilos a

Next

/
Thumbnails
Contents