Pest Megyei Hirlap, 1961. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-16 / 166. szám

1961. JÚLIUS 16. VASÁRNAP

«.ír

MEGY

5

Hullámzó aranytavat játszó, pipacsfoltos búzamező, hosszú akácok, tömzsi bodza, magas nyárfa, mely égbe nő, simogató fény, mentaillat, légbe fúródó víg madár, kék lepkepár vadrőzsakehelyben, zümmögő méhek: ez a nyár.

Sarjadó rétek, szürke boglyák, füstölgő úton lábnyomok, szomjat kisértő kútnyikorgás, ebédet vivő asszonyok, kaszavillanás, piros kendő, napcsókolta szép barna váll, ebéd, gyümölcsöt kínálgató eperfák alatt: ez a nyár.

Ezüst hullámok karjaiban lubickoló gyermekcsapat, birkózás a kövér homokban, izzó nap, kéklő ég alatt, sásra hajoló fűzfalombok, szöcskétől roskadó fűszál, szitakötőpár után néző leánytekintet: ez a nyár.

Árnyékon legyet hajtó lovak, homlokot törlő emberek, egymást kergető bárányfelhők, fenyegetődző Jellegek, jegenyére lefutó villám, égharagtól nyögő határ, mosolygó tájat átívelő szivárványhidak: ez a nyár.

Kigyulladt erdő, lila égbolt, sorban messze néző kepék, hömpölygő nyáj, ballagó ökrök, homályosuló messzeség, tűnődő csillag, lágy harangszó, tücsökmuzsika, holdsugár, sorra kigyúló mécsesekkel pontozott falu: ez a nyár.

Ebcsaholás, kopogó léptek, sárga fénysáv az udvaron, suttogó pár a kapu mellett, imbolygó árnyék a falon, edényzörgés, csukódó ajtók, suhogó éjjeli madár, őrködő hold nyája körében, csönd és nyugalom: ez a nyár...

4 Bokros János:

Vésik a követ

Szeptembervégi napsütésben ragyog az ég, a tinta-kék, követ vés amott öt-hat ember, megállás nélkül, mint a gép.

Acél az izmuk, bronz a testük s gyémánt bennük az akarat, melytől legendák formálódnak a csillogó vésők alatt.

Lelket adnak a durva kőnek s szinte már élővé teszik, mert legszebb vágyát és szerelmét vési beléje mindegyik.

S esténkint, mikor súlyos álmok lecsukják elfáradt szemük: felcsendülnek mesék, legendák, ahol ház épül, mindenütt.

Táborban

(Mohácsi György rajza)

Fellépés előtt

Hegedűs László:

Ez a nyár

ION LUCA CARAGIALE:

A TIZEDIK MÚZSA

A MESSZI ÓKORBAN — így mondják némely tudós férfiak — mindössze három múzsáról tudtak: Mnemé (Emlékezet), Melété (Gondolkozás) és Aoidé (Ének). Hogyan emelkedett a számuk négyzetre, azaz kilencre?

Ügy mondják, hogy valamikor régen az egyik peloponé- zoszi város Phoibosz tiszteletére emelt templomában fel akarták állítani a három múzsa szobrát. A templom alapítói három híres szobrászt bíztak meg, hogy megadott határidőre készítsék el a három szobrot, s az alapítók fenntartották maguknak a jogot, hogy a legsikerültebbeket választhassák. Ám mi történt?

A megszabott időpontban a három hírneves művész közül mindegyik hárpm-három múzsával állott elő, a múzsákat azonban mindegyikük másmás módon ábrázolta, másmás tulajdonságokkal ruházta fel. Minthogy valamennyi múzsa csodálatosan szép munka volt, valamennyit elfogadtak az alapítók, és elhelyezték a templomban ... Háromszor három, kilenc.

Idővel az emberek megfeledkeztek erről az esetről, s a hellének délszaki képzeletvilágában valóságként gyökerezett meg a kilenc múzsa. Majd jött Heziodosz, s az utókor számára, természetesen a maga kortársainak a hitvilága alapján, véglegesen rögzítette a kilenc isteni eredetű nővér számát.

Zeüsznek és Mnemoszünének, az Emlékezés istennőjének, a leányai voltak. íme, körülbelül mit mond a „Theo- gonia“ agg szerzője, miután név szerint elsorolta őket, s mindegyiknek külön-külön ismertette a hatáskörét és tulajdonságait.

Ó, együgyű aggastyán, micsoda gyermekien egyszerű időkben is éltél te! Nem sejtetted, hogy lesz majd idő, amikor a rájuk váró helyek és tisztségek között a te múzsáid nem fogják tudni megosztani magukat, és számuk kevésnek bizonyul! Nem is álmodtál az úgynevezett „munkamegosztás” nagyszerű és mindent átfogó elvéről, melyen napjainkban az egész emberi haladás nyugszik!

Növelni kellett a számukat, ez volt az újkor elháríthatatlan követelménye. így hát. akármit mond is Hesziodosz. a múzsák szám szerint tízen vannak — vagyis:

az első Klió, a Történelemé; a második Melpomené, a Tragédiáé; a harmadik Thália, a vígjátéké; a negyedik Euterpé, a Zenéé; az ötödik Teprszichoré, a Táncé; a hatodik Erato, a szerelmi, erotikus költészeté; a hetedik Kalliopé, a Hősköltészeté meg a Szónoklaté; a nyolcadik Uránia, a Csillagászaté; a kilencedik Polühima, a Urai Költészeté meg az alakoskodásé, a tizedik pedig...

A TIZEDIK: 1200 frank, a Bukaresti Nemzeti Színház különleges múzsája.

És valóban, ha már a kilenc múzsa nem ér rá a mi

^\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v\\\\\\

nemzeti ügyeinkkel is törődni, és nem hajlandó szinda- rabirásra ihletni egynémely román férfiút — mi ölbe tett kezekkel üljünk, s ne találjunk fel egy tizedik, létszám feletti múzsát?

Ez gyáva megalkuvás volna részünkről! — Ezért hát a Tek. Színházi Főigazgatóság évenként 1200 lej pályadíjat tűzött ki háromhónapi határidővel — a múzsa tehát havi 400 lejbe kerül — egy újkori múzsa számára, és egy oly kis nemzet részéről, mint a mienk, ez is nagyon szép! — ez a, mondjuk 1200 lejt kitevő díj, mégpedig egy olyan színműért, amely: „tárgyát valamely hazafias tárgyú balladából meríti, s lehet tragédia, lehet dráma, melodráma, vígjáték, tündérjáték, lehet bármi, csak oly hosszú legyen, hogy egy egész estét betöltsön az előadás”.

1200 lej haladéktalanul költővé kell hogy ihlessen néhány egyént, akik ne csak költők, hanem egyenesen drámaköltők legyenek, s miután drámaköltőkké lettek, írjanak néhány hosszú és jó darabot, s ezek közül egy legyen „nagyon hosszú és nagyon jó”.

Mily körültekintőek vagyunk mi, mai emberek, az ókoriakhoz képest! Sőt, hogy nemzeti büszkeségünket le- gyezgessem, nem átallom kijelenteni: milyen körültekintőek vagyunk mi, románok, a mai kor embereihez képest!

Nem hajlandó Melpomené benézni hozzánk? Fintorgatja az orrát Thália? Annyi baj legyen! 1200 lej... és ömle- nek a remekművek.

\ Nincsenek tehetségeink a \ drámaköltészet terén? Nem ! igaz! 1200 lej — és nézzétek \ csak, hogy pattannak elő a | tehetségek a Tiszától a ten- j gerpartig.

! Mert először is, melyik fia- ; tálembernek nincs szüksége

• 1200 lejre? Aztán meg: me- ! lyik román fiatalember nem ; tud összeütni egy olyan szín• darabot, amely jó is, meg \ hosszú is?

i KEVÉSBÉ VÉDETT az a vár, amelybe könnyebb behatolni,

: mint egy jobban védett várba. Igaz?... Ne ijedjenek ; meg: nincs szándékomban fö- : városunk erődítményeiről be- : szélni — eléggé, sőt kitűnően ■ védi őket a mindenkori belügyminiszter úr. Csupán párhuzamot akarok vonni, vagyis: egy hajzat nélküli fej, egy kopasz fej kevésbé védett, mint az, amelynek megvan ez az éke ... igaz? Nos, van valami, ami — minél kevésbé védett a fej, annál nehezebben megy bele, nevezetesen az a meggyőződés, hogy kopaszság ellen nincs orvosság.

De ha már lehetetlen hajat növeszteni ott, ahol nőnie kellene, milyen nehéz lehet ott növesztem, ahol sosem szokott nőni? Például a sarkunkon, a tenyerünkön vagy a szájpadlásunkon... Mindazonáltal nem lehessen tudni ...

Képzeljék csak el, hogy a

következő hirdetést olvassák:

„A xxx városi Természeti Furcsaságok Nemzeti Múzeuma ezennel 1200 lej pályadíjat tűz ki azok részére, akiknek mától számított három hónapon belül bajusz nő

a tenyerükön. A bajusz lehet vastag, vékony, fekete, szőke, barna, vagy a pályázó tetszése szerinti színre festett, csak legalább öt centiméter hosszú legyen az egyik vége, A pályázaton azok is részt vehetnek, akiknek nincs hajuk ott, ahol lennie kellene.”Pályázat!...

Vagyis mindössze ennyi kell ahhoz, hogy megszülessék az is, ami önmagától nem tud megszületni: ennyi kell ahhoz, hogy szülni tudjon az is, akinek nem adatott meg, hogy világra tudjon hozni valamit. Ily módon óriási forradalmat vittünk véghez a filozófiában: elcsíptük az ősokot. Ex nibilo mibil!... Badarság! Hát a világ nem a körülmények ...az erők összjátéka folytán keletkezett?

Ám nekem, a szegény krónikásnak, nem az a feladatom, hogy filozofáljak... és végtére is nagyon kevéssé érdekel az ősok: sokkal igénytelenebb dolog az, ami engem nyugtalanít, s mivel a pályázat kínálkozik ma a legcélravezetőbb megoldásnak, magam is közzéteszek egyet;

„Én, mivel néhány ősz szál megjelenését kezdtem észlelni a szakállamban:

mivel az engem fenyegető tarkabarkaság rendkívüli mértékben bánt;

mivel mások tapasztalatai alapján arra a meggyőződésre jutottam, egyrészt, hogy a külső festés az ősz szál töve körül sok sajnálatos kívánnivalót hagy maga után, másrészt viszont arra, hogy a szín az időjárás szerint változik, olyannyira, hogy vannak mókás emberek, akik bizonyos szakának alapján nagyobb biztonsággal megjósolják az esőt meg a szép időt, mint ön, kedves olvasó, vagy jómagam a legérzékenyebb barométer segítségével;

mivel a külső szerek alkalmazása veszélyesebb és sok időt igényel;

elhatároztam, hogy 1200 lej jutalmat adok annak, aki farsangig feltalál egy belső használatra alkalmas hajfestő

szert.

Elfogadok bármely színárnyalatot, csak tartós legyen, s ne legyek kénytelen bekötött fejjel aludni.”

MIT GONDOLNAK ? ... Remélem,

megkapom azt, ami kell. A díj ugyanakkora, az általam kitűzött határidő hosszabb, s amit én kívánok, az úgyis könnyebben elérhető, mint az, amit a Tek. Színházi Főigazgatóság óhajt.

Van egy gyógyszerész barátom, akinek a labdacsok és kenőcsök készítésé közben rímfaragásra is jut ideje, sőt színdarabokat is gyárt. Erő. sen kíváncsi vagyok, hogy mire fog pályázni: a festékre, amelyre nekem van szükségem, vagy a színdarabra, amelyet a Nemzeti Színház óhajt?

De mert igen vállalkozó szellemű fiú, lehet, hogy mindkettőre pályázik... Annál jobb! Csak össze ne tévessze a címzést: még megérem. hogy egy istentudja, milyen hosszú tragédiával állít be hozzám, a Nemzetit pedig belsőleg használandó festékkel lepi meg.

f.

val szemben, kissé kifújja > magát. Olyan félelem száll- j ja meg, mint még sohasem. £ Tíz lépést tesz, és akkor már ff nem lesz többé visszaút!

Legyőzi szorongását, elha- £ jítja parázsló cigarettáját. ^ Kilépni készül a fa mögül, J amely eddig eltakarta a ház f felől.

Ebben a pillanatban meg- j csikóidul a kapu. Kovácsolt- ff

vas keretében egy férfi áll. ff Kissé köpcös, de jó külsejű ember.

— Ki lehet? — tűnődik. — ff

Ez nem Jolán férje! Látta ff fényképét, az asszony le is ^ írta egyik találkozásuk al- ff kalmával. ^

A férfi egy gondolatnyi té- ^ továzás után kilép az utcára. ^ Mielőtt megindulna, rágyújt. ?

— A főmérnök! — hasít i

agyába a felismerés. — A fő- ff mérnök . ff

Lába gyökeret ereszt, kép- ff télén megmozdulni. Fent a ff redőny mögött kigyúl a fény, ff ő azonban már nem látja. Fe- ff jét a távozó irányába fordítja, ff de nem azt nézi, hanem az ff utcai lámpák sorra felszikrá- ff zó, reszkető gyöngyfűzérét, ^ vagy tán azt sem. Megindul ^ fáradtan, összetörtén, re- ff ménytelenül. Észre sem veszi, ff hogyan kerül bele ismét a vá- ff rosi forgatagba, hogy jut el ff a Duna-partra, le a lépcsők- f re, ahol jobbról is, balról is ff fiatal párok bámulják hang- ff talanul a szabadon hömpöly- ^ gő, édes illatú vizet.

A

z erős, rendíthetetlen | nyugalmú folyamot né- ff zik, amely most játékosan ff táncoltatja lábuk előtt a ff tengerszemhez szóló jegyeket;

dől, hogy vasárnap reggel ő is elutazik Jolánnal. Jósva- főre, a tengerszemhez. Mis- kolcig vonattal, onnan pedig autóbusszal. Már a jegyet is megvette. Itt szorongatja zsebében, mintha félnie kellene, hogy valaki elrabolja tőle.

Túl a fele úton, felidézi a tegnapi találkozást. Arról beszélt Jolánnak, hogy ha összekerülnek, autót is vásárolnak, aztán majd lesz egy kis trónörökös .;; Jolán ez utóbbiért nem lelkesedett.

— Nem, gyerek nem kell! Nincs az a kölyök, akiért a szabadságom feláldoznám .. s

Ez a visszautasítás elkedvetlenítette. Akkor nem is gondolt rá, hogy az asz- szony, szinte kísértetiesen azokat a szavakat használta, amelyeket ő mondott a napokban Böbének. Most, hogy ezt felismeri, ismét rossz érzés keríti hatalmába. De aztán igyekszik elhessegetni sötét gondolatait, amelyek agyába tolakodtak. S mert éppen a buszmegállónál tart, hirtelen ötlettől vezettetve, az utolsó pillanatban felugrik a mozduló jármű peronjára.

— Jó fél órával előbb érkezem — gondolja —, és ez a tudat kárpótolja előbbi rossz hangulatáért. így tervezi, de még öt perccel előbb ér a villaszerű ház kapujához.

Megdobban a szíve, amikor felnéz a virágos erkélyre,

amelynek ajtaján küszöbig

engedték le a redőnyt. Nincs még teljesen sötét, de éles szeme nem lát fénycsíkot átszűrődni a szorosan záró lécek között. Megáll a kapulegszívesebben haza sem jön. Ostoba helyzet! Hazajött Jolántól, aki ma felhívta egy csésze kávéra, igaz, annál több nem történt. Még csak meg sem csókolta az asz- szonyt, csupán kezét, amikor elbúcsúztak. Hazajött és haza fog jönni holnap, holnapután, ki tudja, még meddig...

Mindegy. Ki kell bírni. Nem arra kell gondolni, ami van, hanem arra, ami lesz. Böbét ki fogja ábrándítani magából, igen, ez a legjobb módszer ..; Esetleg meghívja egyszer ide legényember helyettesét, aki közismert szoknyavadász, különben is nőtlen ember .;; Talán sikerül, pláne, ha ő kezükre játszik ..; Ha Böbe beleszeretne... Nem, ez hülyeség! Miért tenné magát nevetségessé helyettesével.;. Sajnálja Böbét is, mintha már a szoknyavadász karmaiban volna... Egy kicsit el is lágyul a részvéttől, de aztán megint csak Jolánra gondol. Jolánra, akivel holnap ismét találkozni fog, s aki talán nem tagadja meg tőle magát ...

így alszik el, ábrándozva, boldog várakozással.

M

ásnap nyolcra beszélték meg a randevút. Még egy teljes órája van. Képeslapot vásárol, beül egy presszóba, de nincs türelme sem olvasni, sem maradni. Gyalog vág neki a hosszú útnak. Ha jól időzíti magát, pontosan érkezik. A Keleti előtt óriási tömeg hullámzik. Most jött be több szerelvény. Jóleső érzéssel nézi a cipe- kedő utasokat, s arra gonszönheti. Most már nemcsak ő áradozott az asszony szépségéről, hanem Jolán is viszonozta a széptevést.

— Tudja, kire hasonlít maga? ..; Gary Cooperra ..; Kedvenc filmszínészem volt bakfiskoromban.

Sugárzó arccal ment haza. Böbe már ágyban volt, s mint mindig, olvasott.

— Sürgős exportmunkát kaptunk..; talán a jövő hétre befejezzük — hazudott immár harmadszor, s mert ez már gyakorlottságnak számított, nem jött zavarba tőle. Mikor eloltották a villanyt, még beszélgettek is.

— Szabónénak kislánya született — újságolta Böbe és hangja nagy melegséget árult el.

— Na, akkor hallgathatjuk majd a bömbölést.

— Feri! Hogy lehetsz ilyen undok? Gyönyörű kis baba... Kereken három kiló.

— Minden részvétem az anyáé...

— Feri!.;. És ha nekünk is |»nne?

— Ugyan, ne tréfálj! Még csak az hiányzana!.;.

— Nem ismerek rád! — Böbe elsírta magát.

Már bánta, hogy ilyen otrombán érvelt. Aztán nagynehezen megvigasztalta. Kimagyarázkodott, anélkül, hogy véleményén változtatott volna.

Ez tegnap este történt. Ma megint későn jött haza, még csak magyarázkodnia sem kellett. Böbe már aludt, amikor ő a szobába lépett.

Ha meg merte volna tenni,