Pest Megyei Hirlap, 1961. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-16 / 166. szám

rest Ml LG I

WiirloD

1961. JÜLIUS 1«, VASÄRNAP

MEGYEI TÜKÖR

Attila sírja ismét kísért

Ősidők óla izgatja a mese- és kincsszomjas képzeleteket Attila sírjának és egykori székvárosának rejtélye. A monda szerint a Világ Urát, ahogyan a hunok birodalmának félelmetes uralkodóját tisztelték a krónikások, legújabb feleségével, Ildikóval (a német hősmonda Kriemhildának nevezi) kötött házasságának nászéjszakáján, 453 telén titokzatos körülmények között meghalt, hármas koporsóba zárva egy folyó medrében temették el. A folyó vizét előbb hatalmas gátakkal elzárták. A temetés után szétrombolták a gátakat, azokat a rabszolgákat pedig, akik ezeket a munkálatokat végezték, mind egy szálig lenyilazták a gyászoló hun vitézek, hogy ne legyen senki, aki elárulhatná Attila sírjának helyét.

A régi magyar krónikások az ország különböző pontjait jelölték meg írásaikban Attila sírjaként, a többi között a dunántúli Keveházát, a tiszántúli Dombegyházát, a Budapest és Fehérvár közötti Baracskát, a Somogy megyei Attala falut. A későbbi történetírók és kutatók hol azt erősítgették, hogy Szeged a nevezetes hely és a Tisza a titokzatos folyó, amely a hun király sírját rejti, hol azt bizonygatták, hogy Szentes, Csongrád, Debrecen vagy Tokaj földje rejti a hármas koporsót. De a szomszédos országok szintén igényt tartottak Attila sírjára. Az osztrákok szerint Hamburgban temették el, keresték az Ets folyó medrében, valamint Stiriában, Pettau környékén is. A franciák Vesigneuil nevű falujuk határában egy halmot Attila sírjának neveznek, Felső-Olaszországban többször híresztelték, hogy meg is találták I. Leo pápa télelmes ellenfelének porhüvelyét, amely után a lengyel régészek Galicia. földjén kutattak.

Az Atlila-Iáz a múlt században és ennek a századnak az elején gyakran kiújult. Újabb és újabb elméletek születtek, más és más irányban indult meg a kutatás. Minden vidék és minden város a maga igazára esküdött, amiből sokszor egész komikus szenzációk keletkeztek. így például Szeged főterének egyik régi, emeletes épületén ma is látható az a falba épített vaslemez, amely páncélos, sisakos vitézt ábrázol és az alapozási munkálatok során került napfényre. A szegediek szentül hitték, hogy Attila koporsójának egy darabja került napfényre, döntő bizonyítékául Szeged dicsőségének. Az utcát, amelynek sarkán a nevezetes ház áll, azonnali hatállyal Attila utcának nevezték el, annak hívják ma is, bár hamarosan kiderült, hogy a lelet száz esztendősnél alig öregebb régi vaskályhának volt valamikor az alkatrésze.

Folyt és természetesen manapság is folyik szigorúan tudományos alapon a kutatás, ha nem is a hármas koporsó, hanem Attila egykori székvárosa után. A leglelkesebb és legkitartóbb kutatók voltak a Blaskovics- testvérek, György és János, akik Priskos rétor föl jegyzései alapján komoly felkészültséggel állapították meg, hogy a nevezetes hely csakis Tápiószentmarton lehetett, mert minden tekintetben ez felel meg a görögök deputá- cióját vezető Priskos rétor részletes leírásának, csakis itt találkozhatott a görög küldöttség a nyugati deputáció- val. Tápiószentmártonban egy köralakú emelkedés is volt, nyomát ma már igencsak régi katonai térképek őrzik, alatta a kutatások során igen sok fémsalakot, hun korból származó fegyverek és hasz nálati tárgyak maradványait találták. A második világháború előtt nagyobbará- nyú ásatások Is kezdődtek ezen. a régészeti leletekben annyira gazdag vidéken, de a kutató munka a háború köRÁNTOTT

Amikor visszajöttek, ott cigarettázott a gépe mellett.

— Ma leiszom magam. Úgyis

rég volt utoljára. Hát minek vigyem én haza a pénzt? Fizetés is, nyereségrészesedés is — mégis baj van velem?! Hát majd most kijön abból, amit ő maga keres. Majd meglát- juk! Ö, a nagyszájú! Majd kidéiül __

— Aha, az asszonnyal rúgta össze a port! Biztos megint szétszedte a rádiót vagy áramot vezetett a kerítésbe. — Félhangosan „adták tovább’■ Kolessza szavait, aki fején találta a szöget. Az öreg előző este valóban összeveszett a feleségével. Szokás szerint szerelt valamit, az asszony meg szólt érte. Szóval így volt. Azzal végződött, hogy a nyereségrészesedés fele kikerült a szekrényből —, ahol a nyaralásra gyűltek a százasok — és az öreg zsebébe vándorolt, erősen megváltozott rendeltetéssel.

— Aztán miből iszod le magad? — Jó fél óra múlva hangzott el ez a kérdés. Mihály küldte, inkább számon- kérő, mint kíváncsi hangon az öreg felé.

— Az. Miből is? — Megint mind ránéztek.

2

1 alán első haragja azt formálta volna szavaikká: mi közötök hozzá? De csak mérgében mondta volna, s hamar

rájött: nem rájuk mérges, dehogyis a fiúkra. S nekik tulajdonképpen közük is van hozzá. Ha hónapokig kísérget- hették Kiss Gézát az üzemtől hazáig, nehogy eligya a fizetését (és ő is hányszor kísérte!), akikor miért ne kérdezősködhetnének most tőle?

— Ebből ni! — Derékban kettőbe hajtott százasokat tett le az acélfényű gépre, s rácsapott súlyos tenyerével.

Kolessza egy óra múlva kölcsönkért tőle egy százast „hol- naputánig”, majd Hujbának adott kettőt, hogy ma megvehessen valami ajándélcot, aztán meg Mihálynak is kellett egy.

Másnapra sem múlt el a morcossága. S hogy nem békáit ki az asszonnyal, mutatta az is, hogy megint egy százas lapult a kabátzsebében. A fiúk pénzmentő akciója még egy fordulatot követelt. Jókedvükből, komoly törődésük* bői futotta a következő cselre.

Az öreg éppen Kollár mellett állt, amikor Zsiga is odalépett hozzájuk. Kollár volt a brigád „felvásárlója”: tojást, szalonnát, nyaranta eltevésre „méltó” gyümölcsöt hozott be falujából.

— Szalonna kellene vagy három kiló. Mikorra hozod? —1 szólt Zsiga Kollárhoz. Kollár „vette a lapot”:

— Neked meg csirke kelle* ne rántani, nem? Múltkor szóltál — fordult az öreghez.

— Hoznál?

— Persze. Jövő vasárnapra.

— De akkor a lányoméknak is!

— Ide a. pénzt, szombatra hozom.

Nem tudni, a csirke békítet- te-e össze az öreget a feleségével vagy más. Csak annyi bizonyos, hogy szombaton az üzemi ünnepségre együtt jöttek. A teremben közös asztalnál ült a brigád, az asszonyok is mind ismerték egymást.

— Milyen volt a rántott csirke, Gáspár néni? — fordult Kollár nevetősen az öreg feleségéhez. — Ja, majd elfelejtettem: én egy százassal jövök.

— Én kettővel...

— Az enyém is itt van.

* mikor Kiss Géza letette az Z1 asszony kezébe az ötödik százast, a szótlanul ülő Gás- pávné férje felé fordult. A fiúk is mind az öreget figyelték. Hujba Feriből végre kirobbant a napok óta visszafojtott nevetés.

— Ejnye, hát ti, hát ti... Nahát! — Az öregből is csak ennyi szó futotta. Aztán együtt nevettek, nevettek sokáig.

Győry Zsuzsa

Leningrádi zápor

(Szántó Imre rajza)

ANDRAS ENDRE:

ILLÚZIÓ

— Különváltan élek — mondta Jolán halkan és hang- súlytalanul, amikor egy hét múlva véletlenül, egy asztalhoz kerülve, tulajdonképpen összeismerkedtek. Aznap, szerencsére, lassan ment a felszolgálás, és ezért hosz- szan, bár lopva megcsodálhatta Jolán kissé elrajzolt, mégis, egységében szép, harmonikus arcát.

— Egyedül él? — kérdezte nagy hallgatás után, de már meg is bánta félreérthető kí- váncsiskodását. Jolán azonban nem lepődött meg ezen; Talán még halkabban, mint az előbb, elrévedezö arccal felelte:

— Nagyon.

H

árom napig ugyanabban az időpontban ment ebédelni, de Jolánnal nem találkozott A negyedik napon a harmadik váltásnál próbálkozott. Amikor ő befordult a keresztfolyosóra, a titkárnő éppen akkor lépett ki a szárnyas ajtón. Jobbján a főmérnökkel, aki, míg Jolánt udvariasan előreengedte, kezével megérintette annak hátát.

Aznap este nem várta meg Böbét a mozi előtt, ahol munkából jövet mindig találkozni szoktak. Hazament, s ahogy volt, ruhásán, végigfeküdt a széles díványon. Még

cipőjét sem húzta le, mint máskor. A plafont bámulta és Jolánt látta.

Böbe fél órával később érkezett meg. Nagyon meglepődött, amikor őt ebben a szokatlan helyzetben találta.

— 0, a lustaság!;:; Csak nem vagy beteg? ; -.: Szólj már!

— Fáradt vagyok — hazudta kényszeredetten, s e pillanatban gyűlölte az asszonyt.

— Ferikém!...

— Hagyj. ;;

— Ahogy parancsolod — vágta rá felesége ajakbigy- gyesztve és kifordult a szobából.

Akkor hasonlította össze először Jolánnal. Amit addig sohasem vett észre, felfedezte Böbe arcának széles járom- csontjait, összeérő szemöldökét, csípőjéhez képest vékony lábszárát. De Jolán nemcsak külsőjében különb nála! Jolán bizonyára sohasem gügyög, nem gyullad föl apró kis örömöktől, nem hervad el, ha fájdalom éri ... Jolán csupa finomság, intimitás. Belőle a derű vagy a szomorúság nem a tükörkép élességével verődik vissza.

Két nap múlva, amikor a gyárkapuban összetalálkozott Jolánnal és hazakísérte, mindezt el is mondta neki. Nem ilyen durván, de félreérthetetlen hódolattal.

— Mondja, miért nem válik el, ha már nem szereti a feleségét?

— Az nem olyan egyszerű..; Szeret engem.

— De ha maga nem szereti lil

I

lyen élesen még magának sem fogalmazta meg eddig. Mellbevágta Jolán nyíltsága. Mit mondhat erre? Lehet, hogy valóban nem szereti már Böbét? Bizonyára így van, különben mit keresne most is Zuglóban, egy idegen asszonnyal.

Nem válaszolt, hanem ő kérdezett:

— Maguk miért élnek külön? ... Persze, minek is kérdezem. Nem szereti. De akkor miért ment hozzá?

Vagy szerette?

— öngyilkossággal fenyegetőzött. Utálom a tragédiákat. Hosszú csönd állt be közöttük. Megdöbbentette az asszony hidegsége, de ez nem sokáig tartott. Igaz is, mentegette Jolánt, miért lenne előítéletek rabja. Nem akarta, mégis kimondta:

— Igaza van. Elválok ;;;

Már nem bánta, hogy kilendült kezdeti tartózkodásából; Szinte berúgott a merész lehetőségtől. amire fél órával ezelőtt még gondolni sem mert.

Jolán várta a folytatást, de nem szólt, csak tekintetével

sürgette.

— Jövőre beiratkozom az egyetemre . .. Magához kevés egy művezető.

— Művezető? Azt hittem, mérnök...

M

ásnap ismét megvárta a gyárkapunál. Séta közben egy presszóba is beültek, konyakot és feketét ittak Jolán gyermekkoráról beszélt, ő pedig terveiről, hogy mérnök lesz, és ezt neki kö; . mikor eloltotta az olvasóS A lámpát, akkor is őrá gon- ; dőlt. Még hosszú ideig nem ! aludt el, hanyatt feküdve tar- ! kója alatt nyugtatta mindkét ! kezét. A távoli villamoszörej ! egybefolyt a szomszédból át- í szűrődő dzsessz-muzsikával.- Odaát rádióztak.

; — Nem alszol, fiam?

; összerezzent felesége hang- ; jától. j — Nem.

; Kurta válasza koppant, mint j kavics a száraz padlón. Inge- ; reite Böbe váratlan kérdése,

• aki, úgy látszik, eddig csak ! mímelte az alvást.

! — Nem! — mondta még

1 egyszer, most már fémes csen• géssel, aztán hátat fordított ! az asszonynak.

i Jolán jelent meg képzelete ; vásznán. Csodálkozó, vagy ; inkább tűnődő mosolyával, í fehér plasztronos sötétkék se- í lyem köpenyében, ahogyan- először meglátta a napfény- ; ben fürdő igazgatói előszobá- 1 ban. A titkárnő tavasszal ; jött az üzembe. Azelőtt a ! minisztériumban dolgozott, ál- ! lítólag valamelyik helyettes ! mellett. Mint a szép nőket \ vagy a magasabb helyről ér- : kezőket általában, Jolánt is : nyugtalanító titokzatosság vet- ! te körül. A műhelyben, ahol ! ez napokig beszédtéma volt, ! senki sem tudott bizonyosat ; felőle. Találgatták: asszony-e, í lány-e?

f

! /»1 em lehetett sokáig rossz ! /V kedve valakinek a brigád- ! ban. Vagy elmúlt csak úgy \ magától, a többiek között, ! vagy ha nem — a fiúk tettek ! róla, hogy elmúljék. Két mun- : kődarab között volt idő rá- \ gyújtani, beszélgetni, bút fe- \ lejteni is. Itt, a műhely sar- kában hamar kirukkolt min• denki az aznapi természetével: \ ha csak egyszer mordult a má- ; síkra, még nem tűnt fel. De \ hogy fél nyolcig kétszer ráför• medjen az anyagmozgatóra, s í egyszer se kezdjen jóízű be- \ szélgetést...! És éppen az l öreg!

\ Nyolc óra körül már mind a \ tizenketten őt figyelték. Per- \ sze, csak lopott pillantásokkal,

: de ezek úgy ugrálták körül : alakját, hogy szúrtak, mint a í fű. Legalábbis az öreg úgy érezte.

— Na, mi van, na?! — fordult egy bődüléssel a legváratlanabb pillanatban szembe a többiekkel és előreszegezte fejét, úgy bámult rájuk. — Nekem nem lehet rossz kedvem?

Olyan meghökkentően szokatlan volt az Öreg ebben a helyzetben, hogy csaknem általános nevetés robbant ki. De Hujba Feri hirtelen beindította a kését és a ritmikus zümmögés megnyugtatta a kedélyeket. Folytatták a munkát.

Ebédelni nem ment velük.

feltétlenül értékes, figyelemre és komoly kutatásra méltó területen fekszik. Találtunk ott már néhány rézkorból származó emléket, a többi közt egy köcsögöt és egy rézcsákányt. Mindkettő nevezetes darabja múzeumunknak. Nagyon valószínű, hogy a felső rétegek alatt még sok archeológiái anyag rejtőzik. Feltétlenül meg kellene tehát vizsgálni azokat a műszereket, amelyek Lakatos Balázsnak elárulták, hogy itt csakugyan van valami.

Blaskovics János előveszi a régi katonai térképét és megmutatja a nevezetes helyet, amelytől alig három kilométer távolságra, a község másik oldalán, a Sőreg felé vezető út mellett van az a pont, ahol Priskos ré- i tor leírása alapján Attila ; székvárosa állhatott. A több ; mint másfélezer éves leírás- í ban szereplő római őrtornyok | nyomait is megtalálták a ; Tápió egykori medre men- \ tén.

Korek József a Nemzeti 1 Múzeum régészeti osztályán í nem túlságosan lelkesedik La- í katos Balázs egyéni akció- S iáért. Azt mondja, hogy kö- í zel négyszáz Attila-kutatót I tart már nyilván a múzeum. \ Valamennyi esküdött a ma- í ga igazára. A múzeum már : nagyon sok pénzt költött el í

— haszontalanul, mert még j a legmegalapozottabbnak lát- ; szó feltevésről is kisült a í végén, hogy tévedés volt az \ alapja. Legutóbb például ; Csallány Dezső, a nyíregy- | házi múzeum igazgatója \ Csongrád közelében vélte fel- | találni Attila székvárosának \ nyomait. Hamarosan kidé- < fűlt, egy XVII. századbeli \ épület maradványai ejtették ; tévedésbe.

— A tápiószentmártoni va- j riációt azért napirenden tart- ! juk — mondotta végezetül. <

— Ha túl leszünk a jelenleg í folyamatban levő munkála- ; tokon, esetleg már néhány ! hét múlva, egyik kutatóbri- í gádunk feltétlenül kimegy í Szentmartonba és a megin- : látandó kutató munkához ; meghívja Lakatos Balázst is. ;

Ez az ígéret mindenkit 'j megnyugtathat, hiszen ha a ; Nemzeti Múzeum szakembe- j rei fogják vallatóra a szent- ^ mártani földet, talán végérvé- ^ nyesem tisztázódik az olyan ^ régóta kísértő kérdés, hogy ^ mi rejlik a mélyben. $

Magyar László <

vetkezteben felbeszakadt és folytatására máig sem került sor.

Most ismét jelentkezett egy lelkes amatőr kutató, Lakatos Balázs nagykőrösi lakatosmester személyében, aki saját költségén kezdte meg a munkát és rendíthetetlenül hiszi, hogy megtalálja Attila király sírját, mégpedig ugyancsak Tápiószentmárton területén. Nemrégen megjelent a községben a Mélyépítő Vállalat néhány szakemberével, akik magukkal hozták műszereiket is. Ezek a műszerek jelezték, hogy a község szélén, a Tápiószele felé vezető makadámút alatt, a régi kápolna közelében nagyobb tömegű fém rejtőzik. Lakatos Balázs kereken egy hónappal ezelőtt, június 9-én ismét megjelent a helyszínen, felfogadott három 'szemtmártoni napszámost és velük együtt hozzáfogott az ásatásokhoz. Egy négyszer négy méter nagyságú üreget ástak. Jó három méter mélységet értek el, amikor abba kellett hagyniok a munkát. A szentmártoni rendőrök tiltották meg a munkát, mivel Lakatos Balázs semmiféle engedélyt nem tudott felmutatni, sőt arra is köteleztek, hogy temesse be a kiásott gödröt.

Lakatos Balazs nem nyugodott bele a fiaskóba. A történteket élőbb részletes levélben panaszolta el, majd személyesen is megjelent a szerkesztőségben, hogy tőlünk kérjen erkölcsi segítséget munkája folytatásához.

Jóképű, nyílt tekintetű ember. Senki nem hinné róla, hogy már hatvan esztendős. Komolyan, meggyőzően beszél és bizonyítgatja az igazát.

— Előre felkészültem arra is — mondja —, hogy bolondnak tartanak, ha előállók ezzel az Attila-üggyel. Hogy éléjét vegyem a dolognak, vizsgálatra jelentkeztem a budapesti orvosegyetem neurológiai klinikáján. Ott alaposan kivizsgáltak és a vizsgálat eredményéről ezt a leletet adták ki:

Mutatja a május 30-án kiadott leletet, amely szerint semmiféle rendellenes tünetet nem észleltek rajta.

Elmondja ezután, hogy két 'év óta fogalkoztatja az At- tila-probléma és bizonyos benne, hogy megtalálja Attila sírját.

— Feltevésemet igazolták a műszerek is. Ott fekszik a hun király a szele—szent- ■ mártó ni makadámút alatt. Nem akartam én önhatalmúlag ásatni, előbb felkerestem Korek Józsefet, a Nem- : zeti Múzeum régészeti ősz- j tályának vezetőjét, aki meg i is Ígérte, hogy felkeres Nagy- j kőrösön és kijön velem Tá- \ piószentmártonba. Nagykő- i rösre el is jött. Autót fogad- j tam, hogy kiviszem a hely- \ színre, de közben úgylátszik í meggondolta a dolgot, mert i sürgős elfoglaltságára való i hivatkozással mégsem jött i velem. Ezek után határoz- j tam el, hogy magam végzem : el a kutatást. Sajnos, meg- : akadályoztak benne.

Megtudtam tőle azt is, ! bár nem szívesen árulja el, í hogy ezreket költött eddig is j Attilára, de szívesen költ rá | további ezreket. A pénz nem \ érdekli. Nem kincset keres, | hanem a hun király sírját. \ Vagyona nincs, még csak há- j ea sincs, de szakmája jőve- j delméből gondtalanul megél j és telik belőle a kutatás költ- j ségeire is.

A napokban meglátogat- • tam a tápiószelei múzeum- : ban Blaskovics Jánost, a : nevezetes gyűjtemény őrét, í kezelőjét és egykori tulaj- : donosát, aki már túl van a í nyolcvanadik születésnapján, í de ma is lelkes és meggyőződé- i 6es hirdetője annak, hogy At- : tila székvárosa csakis Tá- : piószenimárton lehetett. Ér- : tesült már Lakatos Balázs ; kísérletéről. Ezeket mondja i most róla:

— A hely, ahol a nagykőx-ö- : si lakatosmester Attila sírját i keresi, régészeti szempontból í