Pest Megyei Hirlap, 1961. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-04 / 130. szám
1961. JÜNIUS 4, VASÁRNAP mmar MEcrei HOVA MENNEK? Mindig megdöbbenek, ha perspektívátlan fiatalokkal találkozom. Nálunk eléggé ritka már az ilyen, de azért akad, s nem árt őket észrevenni. Minap a Lenin körúton ballagtam. Keresztülvágtam a November hetedike téren, s akkor a rendőrfülke mögötti, tenyérnyi parkban megláttam őket. Szorgalmasan ásogatott itt vagy nyolc-tíz fiatal lány. Kettő kivételével mindegyik pantallót vagy overált viselt. De az a kettő hamisítatlan paraszti öltözékben nyomta ásóját a felázott földbe. Nehéz szavakba foglalnom, miért hatott rám olyan meghökkentően a látvány. De valahogy furcsa volt ez a két serdülő kis parasftlány itt, a világváros kellős közepén, köröttük a szédítő, lármás, róha- nó és zajos világvárosi forgalommal, amint egyenletes, tempós mozdulatokkal forgatták a földet. Csak úgy repültek szoknyáik, időnként elővillant bőrük fehérsége a vastag harisnya fölött. Vajon miért hagyták ott a falut? Mi hozta fel őket Pestre? Miért jobb ez a munka, mint az otthoni? Brigádvezetőjük húsz-huszonöt év körüli, férfias mozgású, fürkésző, gyanakvó tekintetű nő volt. Zsebredugott kézzel, szélesen ringó járással közeledett, amikor meghallotta hívásomat. — Hát, ha csak néhány percről, mondjuk tíz percről van szó, akkor félrehívhatja a lányokat — mondta, miközben bizalmatlanul végigmért a bemutatkozás után. — De aztán igyekezzenek! Egymás ruháját huzigálva, kuncogva jött oda a két kislány. Kezet fogtunk. Ujjaiíkat mereven tartották, nem volt erő kézfogásukban. — Dudás Mária vagyok — mondta a magasabbik, a neve- tösebb. Úgy vettem észre, ő a talpraesettebb, merészebb. Az Aszód melletti Ikladról való. Márta Margit viszont Hévíz- györkről jár be nap mint nap Budapestre. Szeplős kis arcának bőre fehér, mintha sose érné a nap. Keskeny, mélyen- ülő szeme olykor elszürkül, különösen amikor elgondolkozik. Bár nem tudták, miért érde- kesek számomra, nyugodtan és teljes bizalommal felelgettek. Margit húsvét előtt jött fel munkára, Máriát egy falujaibeli barátnője hozta fel, aki már egy esztendeje itt dolgozik. Hatan vannak testvérek, de odahaza már a troli huszonnégy, aztán van egy pár forint apróbb kiadás. — Ez összesen mondjuk kétszáz, ha hozzáadjuk azokat az apróbb kiadásokat. Tehát alapjában véve, kerek-perec hatszázért járnak fel. Az utazással mennyi időt töltenek? — Másfél-két órát naponta. — És mi az állandó munkájuk? Mária sorolja. — Amihez értünk. Ásunk, palántázunik, gyomlálunk .. . meg ilyesmi. Egy pár pillanatig hallgatunk, majd megkérdezem: — Aztán mondják csak, a termelőszövetkezet ben nem lenne jobb? Ideges nevetéssel tiltakoznak: — Á, dehogy... dehogy lenne jobb ... — Aztán miért? Ezek a válaszok: „Ott többet kell dolgozni!” „Itt, ha esik az eső, be lehet állni az eresz alá.” „Minden fiatal eljött a faluból, hát csak nem maradunk szégyenszemre otthon?” „Hogy kik művelik akkor a földet? Hát az öregek, meg az anyukáink.” — Nem furcsa ez maguknak? — Már miért lenne furcsa?... — kérdezik vissza. S míg a „szégyenszemre” szó motoszkál a fejemben, Margitkához fordulok, ő a csendesebb, a komolyabb, — Ide figyeljen, Margitka, ha magának most egy jó tündér azt mondaná: „Három kívánságod lehet, mindegyiket teljesítem”, ha ezt mondaná, mint a mesében — magának mi lenne a hálom legkedvesebb kívánsága? Csend. Lassan elfordítja a fejét, a vállára hajtja. — ... Hát ... Nem is gondolkoztam rajta... — Margitka, kedves, mégis gondolkozzon! Mit szeretne legjobban, mi a legnagyobb vágya? Gondolkozzon! — biztatom egy kicsit kétségbeesetten.,. — Tanulás? ... — Nem... — rázza a fejét. — Szép ruháik? — Van az nekem odahaza. — Szép lakást, ha férjhez megy, bútorokat? — Az se gond. Rövidesen építeni fogunk... — Hát akkor mégis mit szeretne kezdeni az életével? Hiszen tizenhat éves, és a tizenhat évesek telistele vannak vágyakkal, tervekkel? Maga nem? — ... Hát... még nemigen gondolkoztam. Mást próbálok. — Van-e a faluban kultúr- ház? — Igen. — Mozi? — Igen. — Televízió? Sportpálya, cukrászda, nagyobb üzlet? — Igen. Nálunk szórakozhat az ember, ha akar — szól közbe Mária, s most először csendül valami büszkeségféle a hangjában. — És nem lenne jobb otthon? — Á, a barátnőink is mind feljöttek. Csak mi maradjunk otthon? — No, de havi hatszázért Pestre utazgatni, le-fel nap mint nap ... megéri ezt? Most már zavarban vannak. Margit lesüti a szemét, Mária elfordul. — Biztos, hogy jól számolnak maguk? Hisz itt is ugyanazt csinálják, mint amit odahaza tennének.. l Nem válaszolnak. Aztán még kérdezek tőlük apróságokat: tudják-e, kicsoda Hruscsov? „Hallottam róla ... — feleli Margit —, azt hiszem, orosz, ugye?” „Ki volt Arany János?” „... író ...?”, „Ki volt József Attila?”. Ezt tudják: „Egy költő.” „Ki volt Rákóczi Ferenc?” Nagy hallgatás, aztán: „Nem tudom.” „Hol van Görögország?” .. Nem ... nem tudom”... — feleli halkan Margitka és mélyen elpirul. Lehajtja a fejét. Egy rekedtes hangú lány amott a pöttömnyi füvesen errefelé fordul és átkiált: — Margit! Gyerünk már! Ásni kell! Elbúcsúzunk. Mária már előbb visszaszaladt a többiekhez. Margitka most lassan lépked, aztán mikor odaér, rögtön gyűrűbe fogják a többiek. Tovább indulok, de azért még visszapillantok. Abbahagyták a tereferét, ásnak megint, egyenletes, tempós, ősi mozdulatokkal. Forgatják a földet a pesti kőrengetegben. ★ A Dob utca sarkához érve átsietek az úttesten, már sárgát mutat a lámpa. Valaki meglök véletlenül. Odanézek. Fiatal, piros arcú kamaszfiú, kezében kis bőrönd, a másikban csomagolópapírba burkolt motyó. Négy másik társával megáll és összedugják a fejüket. Egyikük sem lehet idősebb tizennyolc esztendősnél... Vajon hová tartanak? Szíjj Ilona Riport a Riporter-őrsről Nyolcán vannak a lányok — olyan se bakfis. se csitri- formák. Nyolcán vannak a kedves, tizenhárom éves fruskák. Nyolcán — akik — bizonyára! — megdobogtattak már sok hasonló korú szívet. Bizonyára — csakhogy hétpecsétes titok az ilyesmi. Talán még az sem tudja, aki a szerelem tárgya — nemhogy a felnőtt riporter, aki nyolc „kolléganőjétől” hiába érdeklődik erről. És mivel nem ez a téma, a felnőtt riporter is másról: a nyolc riporterkislány munkájáról kérdez. „Anna néni”, Varga Anna, a fiatal tanítónő izgatottan feszeng egy széken az albert- irsai Tessedik Sámuel (volt Táncsics Mihály) általános iskola Igazgatói irodájában. De ahogy a lányok zavara olvad, az ő arcán is felragyog az elégedettség derűje. — Válaszolj, Idikém — mosolyog az őrsvezetőre, s Reviczky Edina nagy lélegzet- vétellel kezdi. — Szeptember közepén vált külön a lány- és a fiúcsapat. A fiúknak Borsai Bandi bácsi, nekünk Anna néni a csapat- vezetőnk. Ö az osztályfőnökünk is — bök a tanítónőre, akinek arcára (a pírral együtt) némi pedagógusi szigor is felköltözik. — A lényegről, az őrsről beszélj Idi. Idi nagyot nyel, s folytatja nyilatkozatát. — Tetszik tudni nagyon szeretjük a verseket, irodalmat. Ősszel, amikor a riportról tanultunk, azt mondta a magyar tanár néni (aki rajvezető is, és egyben a szigorú, de igazságos Nagy András igazgató felesége — a felnőtt riporter megjegyzése), hogy: lányok írjunk egy riportot az óvodáról. Elmentünk, megnéztük a kicsinyeket, aztán megírtuk a riportot. Így lettünk riporter-őrs. Négy lány a mi osztályunkból, négyen a hetedik Á-ból. Aztán hosszú szünet. S megszólal Anna néni: — Idikém, mondd el azt is, hogy egy versedet leközölte a Pajtás. — Gratulálok. Tényleg.? — Igen — rebegi a kislány — A vasgyűjtésről szólt. S a társaira néz, akiknek — lám! — megjött a hangjuk, mert a „színésznő” Szabó Klári, megmagyarázza: — A két csapat a múltkoriban több mint százharminc mázsa vasat szedett össze. — Egy nap alatt! — toldja meg Csutka, a legkisebb: Fabók Mari. — Mi Tünde táskarádiót, a fiúk meg sátrat vettek a pénzből —, szól Tabányi Mária, a legnagylányosabb kislány. — Szép teljesítmény, lányok! És nektek is megjelent már versetek nyomtatásban? A lányok összepislognak, a komoly Malik Mari közli a szomorú hírt: — Még nem. De reméljük, hogy idővel... — És mi lesz a megírt művekkel? — Az őrsi foglalkozásokon olvassuk fel aztán bemásoljuk az őrsi naplóba valamennyit. — S Polgár Annus szavát kiegészíti az őrsvezető: — A legjobbakat pedig a csapatgyűlésen. Ezek a csapat naplójába is bekerülnek. S amíg jegyzetelek, a lányok összesúgdosnak. Aztán a nevemet kérdik, mert erről a riportról is komoly, nagy riport készül. Üjra rajtam a sor: — Tt miről írtatok, lányok? Megint hosszú a csend. Egymást bökdösik a fruskák. S Anna néni feléjük mosolyog. — Tetszik tudni, az úgy volt — bátorodik neki a kitű- nőrendű Tabányi Mari — a második közös riport után (a magyar óráról szólt) én a Mikulás-ünnepélyről írtam. — Én a járási úttörő-karneválról — pironkodik a jórendűre „lecsúszott” Csutka, majd „töredelmesen” bevallja: a dohány-jelmezével első díjat nyert ott. Az elsőtől jelesrendű Szabó Klári az őrs 1 főzőversenyét rögzítette papír- I ra. . f — Tetszett látni a Csend vi- j lága című francia filmet? — i kérdezi a jelesrendű Malik Mari. — Én azt ismertettem az őrssel. A jórendű Polgár Annus a vasgyűjtést választotta. Miután nagy vonalakban megismerkedtünk a múlttal, a lányok felhúzzák most terveik zsilipjeit. A színes, tartalmas áradatot egy kérdésem megállítja. — És az iskolai faliújság — arra is írtok lányok? A váratlan kérdés némi zavart okoz. Csöndesen pusmognak, aztán kijelentik: — Majd a faliújságra is írunk. Erre úttörő szavunkat adjuk. Tovább faggatózom. S beszélek a két „inassal”. A két riporter-inassal, akik még nem szerepeltek önálló alkotással. Kántor Mari az egyik. Csendes, zárkózott kislány. Nem tartozik a hat „mester” szőkébb baráti körébe. De ő is egyenrangú őrstag. Elvégre ő a tudója a nyúltenyésztés sok fortélyának! A szépszámú, bárna Papp Éva a tanév elején Ceglédről került ide. Állami gondozott kislány, most egy pedagógus özvegye, Somlyódi Jánosné a mamája. Jó mama. S az őrs: jó testvérek. Idi együtt tanul vele. A lányok a táborba viszik nyáron, s jövőre ők csináltatják a ballagási ruháját. És Éva? A „mesterséget” tanulja, S tanítja főzni, tüzet rakni a többieket. A többieket, a riporterőrsöt. amely egy családként éh Murányi József Nógrádverőce gyenge termő talajú, hegyvidéki’ határában a mezőgazdaság csak szűkösen tartotta el a lakossá- gpt. jó része egyéb munkával kényszerült jövedelmét kiegészíteni. A községben a korábban alakult két szakcsoport. a málnatermesztő és juhtenyésztő gazdák mutatták meg először a jövedelmező gazdálkodásnak ezen a vidéken járható útját. Az ő ösztönző példájuk hozta létre a télen a község első közös csak ketten élnek a szülők há-i zában. Édesapja ács, édesanyja] a tsz-ben dolgozik. Hét osz-j tályt járt, a nyolcadik — mint: zavart nevetéssel mondta —i „nem sikerült”. Nem firtattam,! miért, ö a legkisebb gyerek. Margitkáék heten ülték kö-| rül az otthoni asztalt. Az apa; Rákosfalván dolgozik, az anya; a helybeli tsz növényápolója.; Ebben a családban szintén! Margitka a legkisebb gyerek.! Mindőjük közül már csak ket-j ten vannak odahaza. Hát lássuk csak, miért is jött ! Pestre? Szerződésük a Kerté-! szeti Vállalatnál mindössze: szeptember 31-ig szól, de nemi akarnak aztán sem visszamen-í ni a faluba. — Mégis, mihez kezdenek: aztán? — Dolgozni akarunk. — Mit? — Mindegy. — De valami határozott el-! kéozelésük csak van, nem? í összenevetnek. Meghúzzák a! vállukat. — Hát... dolgozni akarunk.: — Meddig? — Hát... ameddig férjhez! nem megyünk. — És itt akarnak férjhez-! menni Pesten vagy odahaza a faluban? A világ legtermészetesebb hangján felelik: — Dehogyis Pesten. Odahaza! — és megint nevetnek. — Mennyit keresnek itt? Margit számolja össze: — Hát, havonta úgy nyolcszáz forintot. — Ebből mennyi a kiadás? — kérdezem és közben magam is gyors számvetést csinálok. Margit folytatja: — A vasút száznégy forint havonta, az ebéd hatvan forint, Gazdasszonyoknak nagy könnyebbségekre e’kis formában ki botsáttatott. Nagy-Szombatban az Akadémiának bötüivel. 1742. Esz- tend.” A magát meg nem nevező ismeretlen szerző valóban csak „könyvetskéveT’ sietett a gazdasszonyok segítségére. Műve alig nagyobb méretű, mint egy mai zsebnaptár, viszont meglepően tartalmas. Alkotója jónak látja hangsúlyozni, hogy nem valamiféle főúri konyhákat akar receptekkel ellátni, hanem segítségére siet ,,a’ Becsületes Köz Rendeknek, a’ kik gyakorta Szakáts nélkül szűkölködnek.”. Az akkori háziasszonyok bizonyára örömmel fogadták ezt a segítséget, a maiak azonban alighanem szorult helyzetbe kerülnének. ha a régi „köznapi’’ ételek egyik-másikát meg kelene csinálniuk: — mondjuk ünnepi ebédre. A mellényzseb-szakácskönyv a sertéshús elkészítésének negyvennyolc, a halételekének harminchat, a baromfiféléknek hatvannyolc, a vajas ételeknek száztizenkét módját ismerteti. Ezenkívül javasol még kilencféle bélest és csekély ötvennyolc böjti étket, utóbbiak közt olyan meghökkentő ösz- szetételűeket is. mint például „Káposzta mákkal", vagy a „Borsos szilva”. („Az aszú szilvát mosd meg szépen. Szűrd le a’ levét, egy kis mézes vízzel öntsd meg és borsóid meg. Igen jó.” — mondja ő.) Szerepel még a becsületes közrendeknek szánt ételek közt páva sülve, tyúkfi sóban hidegen, tyúkfi szömörcsökkel, tyúkfi tzipóban való és rák, tehénhús-lében. A különböző „lékből” — mai szóval mártásokból — gazdag ’ választék állt rendelkezésre. Egyedül a tehénhús elkészítéséhez a következők: Balás-lé, citromlé, fokhagyma-lé. gyömbéres-lé, gyümölts-lé. hagymalé. ka- szás-lé, kotzka-lé. lengyel-lé, madár-lé. német-lé. rösztölt- lé. sárga-lé, savanyú-lé. sültlé és vendég-lé. Ha valaki netán szeretné kipróbálni a régi mártások valamelyikét, a maihoz kissé jobban alkalmazkodó helyesírással, alább adjuk az egyik receptjét: „Amely húst vendég-lével akarsz főzni, azt tedd fel vízben, sóban, főzd meg, abárold meg szépen. Megint feltevén, a maga levét szűrd reá. főzd meg jól. A levét igy tsináld: egy jókora tsu- porba tégy bort fel, húst ahoz képest, a borba pediglen egy darab fejér kenyeret. Ezt megfőzvén, szitán verd által. Abba tégy mézet, mazsola szőlőt, mondolát, apró szőlőt, almát, körtvélyt laposan tzikkelyenként metélve, majd bors. gyömbér, sáfrány. Ezeket jól össze sodorván (kevervén). a húsnak a levét szűrd le és öntsd ki. Ezzel a fűszeres-lével bocsásd fel a húst. főzd meg .iól együtt és add fel. Igen szén étek, főképpen ha a füszerszá- moknak szerit teheted.»’ Jövedelmező gazdálkodás indul a mostoha talajadottságú Nógrádverőcén gazdaságát. amelyben 206 kistermelő szövetkezett. Az új közös gazdaság, a Reménység Tszcs, a szakcsoport példájára nagyarányú juh- és szarvasmarha-tenyésztésre, valamint málnatermelésre rendezkedik be. A tavaszi munkák mellett^ már készülnek nagyszabású terveik megvalósítására. A málnatermesztő és juhtenyésztő szakcsoport elhatározta, hogy ősszel egyesül a Reménység Tszcs-vel és rendelkezésére bocsátja a 30 holdas, , egybefüggő telepített málnását : és a 300 juhot. A Reménység ! Tszcs tagjai addig a szövet- ; kezeti közös alapra mintegy 400 000 forintot gyűjtenek össze, amelyhői tenyészjuho- kat és szarvasmarhákat vásá- ; rolnak. A dús hegyi réteket, j legelőket is megjavítják ak- : korra, s előkészítik a terüle- : tét újabb málnástelepítésekre. : Az új közös gazdaság törek- : véseit érdeklődéssel figyeli és : segíti az egész község: a hely- ; beli kisiparosok társadalmi ! munkában vállalták a szüksé- ;ges gazdasági épületek, a tá- ! gas juhhodályok és szarvas• marha-istállók elkészítését. Az ! ehhez szükséges építőanyag ; jelentős részét is a helyben ! feltárt és a tagok magántu- ! laidonában levő készletekből í adták össze. ÍMTI) * * * I : Borjakkal is növelik * a közös állományt ! A tápiógyörgyei Zöld Mező : Termelőszövetkezet vezetősége : elhatározta. hogy a szükséges ; férőhelyek biztosítása után, ! gyors ütemben növeli a közös ! gazdaság szarvasmarhaállomá- i nvát. Ennek egyik módja, hogy ja háztáji gazdaságokban születő borjakat felvásárolják a ; tagoktól, s felnevelik. Ennek ja programnak a nagyságát : jelzik a következő adatok: Tá- ! piógyörgyén, a járás községei között a legtöbb szarvasmarhával rendelkeznek. A község állománya jelenleg több mint 1400 darab, s ebből 664 darab a fejőstehén. A Zöld Mező Termelőszövetkezet jelenlegi közös állománya 150 darab szarvasmarha. * 4 Nem egészen a mai gyo- < mórnak szánt fogás lehetett a ; sörleves sem. „A sert forrald fel és tsuporba ; verj egy vagy két tyukmonyat. ' Ezt hideg serrel keverd össze jól, azután a meleg serrel ereszd fel, ! sózd meg és add fel. Ha akarod, ! a tyukmony helyett tégy tejfelt ; belé. Ha a ser igen ecetes, vízzel ! temperáld meg.” A szakácskönyveknek akko-! riban nagy keletje volt. Sze-i rényen az ismeretlenség ho- \ mályába húzódó szerzőnk j műve is két kiadást ért meg,; de tudunk olyanról — mint! például Cifray István: Magyar! nemzeti szakácskönyve —, ] mely 1829-től kerek hatvan j esztendeig volt forgalomban! és akkoriban páratlan közön-: ségsikemek örvendett: — nyolcszor egymás után újra kiadták. Befejezésül ismerkedjünk meg egy érdekes elnevezésűj régi étellel 1742-ből, ami ki-j deríthetetlen okból a „Leány-! fariéval” elnevezést viselte. í „Szedd meg a torma levelét és j zöld fokhagymának a szárait. ■ Ezeket tedd fel vizbe. főzd meg: jól, hogy föjjön ki a vadsága. ! Onnét kivévén, a kezeddel jól! nyomogasd ki a vad levét. Tedd \ mozsárba zúzzad össze. Megtör-; vén eressz egy kicsiny vizet belé ! és tiszta ruhán fatsard által. Abba ; bort. ecetet, egv vagy két nyers j tvukmonvat, borsot. gyömbért, i Ha megsáfránvoztad. ezek együtt ! lévén, add fel. Éhez meg kell ! tölteni a Pinát vagy Rétzét. A j Pipének aprólékját, libáit főzd : meg tiszta vízben, sóban, amint 1 szökés. Ezeket tálba ki kell rakni. \ Ontsd reá az elkészített 'zöld le-' vet és a Pipát vagy Rétzét add ; fel. Jó étek. ha jól tsinálod.” ] Tessék megpróbálni! Mi; azonban addig is megmara-; dunk egy egész közönséges,! 1961-beli: — rántott csirkénél.! í Ordas Iván Hajdinakása, borsos szilva és leány-farjával Hogyan táplálkoztak kétszázhúsz éve Pest megyében? ! Aki manapság valamelyik ! földművesszövetkezeti vendég- j lobén jóízűen fogyasztja a í bográcsgulyást, a fatányérost, ! vagy egész egyszerűen csak az ; előfizetéses menüt. aligha ; gondol arra, hogy kétszáz- ! kétszázhúsz évvel ezelőtti \ eleink táplálkozása, ízlése ! mennyivel sokrétűbb és a mai ! gyomornak bizony olykor j meglepő összetételű volt. Ter- ! mészetesen nem mindenkié, ! hiszen az egyszerű nép, a va- ! lamikori jobbágy ritkán válo- ! gathatott a földi jókban és ; legtöbbnyire meg kellett elé- ; gednie a hagymás hajdina- ! kásával, vagy az erdőn-mezőn ! olykor tőrbe csalni sikerült ! vadak húsával. A jobbmódúak ! kosztjáról azonban érdekes ! képet ad egy 1742-ben meg- ! jelent könyvecske, amelyet a ! maga idején a fővárosi könyv- í árusok igencsak ajánlottak, ! sőt a vásárokon „ponyván” is ! árultak. így a megyében ala- ; posan elterjedt lehetett. Pon- (tos. noha nem éppen rövid, í címe így hangzik: í „Szakáts mesterségnek köny- j vetskéje, mellyben külömb-külömb $ féle válogatott tzifra, jó egészsé- J ges, hasznos, tiszta és szapora S Étkeknek megkészitése. Sütése és \ Főzése, mint egy Élés-kamarában, £ rövideden leirattatik, és kinek- ' kinek hasznára le-ábrázoltatik. £ Melly most meg-bővittetvén I. j Több szükséges és hasznos Étkek * nemének készítésével. II. Likta- ^ riumok ’s egyéb holmik tsinálá- sáról egy jeles Tractával: A*
