Pest Megyei Hirlap, 1961. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-11 / 109. szám

A CEGLÉDI JÁRÁS É$ CEGLÉD VÁROS RÉSZÉRE V. ÉVFOLYAM, 109. SZÁM 1961. MÁJUS 11. CSÜTÖRTÖK Ülést tartott a járási és városi KISZ v. b. Járási és városi ifjúsági úttörőtalálkozó lesz május 21-én Abonyban A járási KISZ-bizottság ta­nácskozó termében a járási és városi ifjúság vezetői ösz- szejöttek, hogy megvitassák az elkészült forgatókönyvet, amely az abonyi ifjúsági ta­lálkozó programját, rögzíti. Varró Dénes, a járási út­törőelnökség elnöke elmon­dotta, hogy az úttörőszövet­ség mintegy 1500 úttörővel vesz részt a találkozón. Az úttörők színpompás találko­zásra készülnek, és egésznapos kultúrműsorral szórakoztatják a közönséget. Szállításukról gépkocsival gondoskodnak. Gyigor József, a járási KISZ-bizottság titkára, el­mondotta. hogy e napra Abony ünnepi díszbe öltözik. Á KISZ-szervezetek fiataljai is készülnek a találkozóra, A járás területéről ezer fiatal részvételére számítanak, akik szintén részt vesznek az ün­nepi felvonuláson és gyűlé­sen. Az ő szállításukról 25 gépkocsi gondoskodik. A sport- rendezvények lebonyolítását Szabó Ferenc elvtárs vezeté­sével, a járási testnevelési és sporttanács végzi. A műsorral kapcsolatban Gyigor elvtárs elmondotta, hogy a színpompás felvonu­lást ifjúsági nagygyűlés kö­veti, melynek előadója Somo- di Gyula elvtárs, a megyei KISZ-bizottság titkára lesz. Ezt követően egésznapos sport- és kultúrműsor lesz. Itt többek között az MHS sportolói színes, akrobatikus motoros-bemutatóval kedves­kednek a közönségnek. Este a község főterén tűzijátékot ren­deznek, majd pedig hajnalig tartó ifjúsági bált. A jegyek árusítása már meg­kezdődött, az egésznapi ün­nepség részvételi díja 5 fo­rint, melyben benne van a já­rási fiatalok autóval történő szállítása is. Az úttörő-fiatalokat a tűzi­játék után, legkésőbb 21 óra­kor. visszaszállítják közsé­gükbe. A végrehajtó bizottság jó­váhagyta az előzetes tervet, azzal, hogy a KISZ-titkárok és az úttörővezetők bevoná­sával egy értekezletet hívnak össze, amelyen kidolgozzák a részletes programot. Kecskeméti Új tanulószobát avattak az abonyi napköziben A ceglédi Lenin Tsz baromfitelepe Büfé nyílt a kórházban vélpapír, postai cikk, szap­pan, fogkrém, evőeszköz, tö­rülköző, poharak, 'borotvál­kozó eszközök. — A diétás beteg részére különböző diétás konzervekkel is felszereltük az egységet. Mivel az igény megkívánja, modern presszógépet is üzem­be helyezünk. ,-r. A bolt vezetésével Cine­ge Imréné kartársnőt bíztuk meg és bízunk abban, hogy az ő több évtizedes kereskedői tapasztalata igen hasznosan jelentkezik a bolt vezetésé­ben. Bensőséges ünnepséget tar­tottak a napokban az abonyi általános iskolához tartozó napközi otthonban. Az otthon udvarán új épü­letben új_ tanulószobát avat­tak fel. Az állandóan fejlődő napközi otthon már nem tu­dott a tanuláshoz kényelmes helyet adni az egyre növek­vő létszámú gyermeksereg­nek. Most az új tanulószobá­ban 41 tanuló jutott igazán szép otthonhoz. Várták is a gyermekek ezt a pillanatot, hogy elfoglalhassák birodal­mukat. A boldogság izgal­ma ült mindnyájuk arcán, amikor megnyílt az ajtó és a napközi vezetői, Márton Kata és Dévai Jánosné ne­velők bevezették őket. A gyermekek, akiknek szülei egész nap munkában vannak, nagyon szép otthonra talál­tak itt. Világos, tágas, ragyo­góan tiszta, kényelmes új bú­torokkal berendezett terem. Falain virágok, művészi reprodukciók Munkácsy, Szé­kely Bertalan, Pál László műveiből. Finna György igazgató el­mondta, hogyan lehet ebben a szép teremben szépen, oko­san élni. Nem lehet mindég}7, hogyan élnek azok a gyer­mekek, akikről az állam és községünk tanáéra így gon­doskodik. Szófogadással, szor­galmas tanulással, társaik megbecsülésével, szép közös­ségi élettel meg tudjátok hálálni ezt a jóságot — mon­dotta. — Ez a szép terem is elárulja rövid idő alatt, mi­lyenek vagytok ... Úgy vi­gyázzatok rá, mint szemetek fényére. Maradjon meg tisz­tán, szépen a fala és bútor­zata, látszódjék, hogy hálás gyermekek vagytok. Kívánom, hogy jól érezzétek itt ma­gatokat, minha igazán ott­hon lennének — fejezte be beszédét az igazgató. Ezután Mári Erzsébet VII. osztályos tanuló elszavalta Ju­hász Gyula egy versét, Báli Tibor VIII. osztályos fiú pe­dig ígéretet tett mindnyájuk nevében a közös becsületes munkára, példás magatartás­ra. Tíz egyforma asztalkánál négy-négy tanuló pillanatok alatt el is foglalta helyét. Az egyik kislány halkan betűz- geti a jelmondatot: „Akkor" válik az ember emberré, ha tud másokért dolgozni”. Ép­pen most helyezte Tóth Ist­vánná a felirat alá cserepes muskátliját. Ö már tetteivel is élővé tette ezt a jelmon­datot: Pásztor Mihály álla­mi gondozott az ő boldog gondja is. Péter Ida Más a kirakatban és más a tálban A ceglédi. Magyar Étterem kirakatában akvárium van. Az akváriumban friss élő halak. Nem csoda, ha erre a lát­ványra az ember kedvet kap egy halászlére vagy egy adag rántott halra. A reklámként úszkáló ha­lacskák a napokban minket is becsaltak az étterepibe. A pincérek nagyon udvariasak és fürgék. Pillanatok alatt előttünk gőzölgött az illatos halászlé. Azaz hogy, bocsánat, mert a halászlé nem is volt olyan nagyon illatos, az íze meg pláne. Szóval rövid vita után a pincér visszavitte. Tízet teszek egy ellen, hogy nem olyan vidáman úszkáló élő halból készült, amilyent a kirakat ígért. Felhívjuk erre az illetéke­sek figyelmét, különös tekin­tettel arra, hogy a vezetés győ­ződjön meg az ételek minő­ségéről, nem pedig a vendég, akinek ez a mulatság 26 fo­rintjába kerül. Gáli Péter Cegléd egyike a legszebbeknek. Gondos ápolás mellett több mint nyolcezer baromfi fejlődik továbbtenyésztés és a piac szá­mára. A napokban hoztak 4000 darab naposcsibét a 4000 nyolchetes csirke mellé. Az utóbbiakból már 1000 darabot értékesítettek, a többit folyamatosan szállítják piacra. Igen szép a 180 darabos törzsállományuk is. A 710 héthónapos tojótyúk tojáshozama eléri a napi 540—550-et. A baromfiak elhullási átlaga igen alacsony, jóval kisebb a megengedett­nél. Ezt nem utolsósorban az állandó orvosi ellenőrzés­nek és szükség esetén kezelésnek köszönhetik. Képünk dr. Kiss László állatorvost és Szüle Ferencné baromfigondozót ábrázolja oltás közben. (Foto, szöveg: Opauszky) Sem többet, sem kevesebbet A napokban kerékpározás közben szerencsétlenül jár­tam. Elszakadt az abroncs- fékhuzalom. Annyi baj legyen, van Cegléden szaküzlet. Le­mértem pontosan. Egy méter húsz centire volt szükségem. A Voltban kiszolgáló kartárs­nő megmutatta a huzalt. Na­gyon megfelelt az ára is: egy forint hatvan métere. A kartársnő nagyon fris­sen mérte a huzalt. Egy. ket­tő. három, öt. Tíznél meg­állt, összecsavarta a drótot. — Tessék! — Egy méter húszat kértem! — Tudom! De mi nem ad­hatunk kevesebbet, csak Hz métert. — És mit csináljak a többi­vel, amire nincs szükségem? Vállat vont, és becsomagol­ta az árut. Mivel szükségem volt rá, illő mellékgondolatok kíséretében fizettem. Szóval egy méter húszra volt szükségem, és meg kellett venni tíz métert. Kérdés: mi lenne, hogyha egy ingrevaló anyag megvásárlá­sa esetén meg kellene vásá­rolni egy vég vásznat, vagy egy zakóhoz szükséges szövet vásárlása esetén egy vég szö­vetet. Nagy Tibor Dicséretet érdemel — A NAGYÜZEMI szőlő- és gyümölcstelepítés során a telepítők talajmintát külde­nek az FM talajlaboratóriu­mának. alhonnan a telepítés­re vonatkozó szakvéleményt kapnalk. Ezzel a szakvélemény­nyel fordulnak az állami gazdaságok, konzervgyári cél­gazdaságok a Cegléd-Csemői Állami Gazdaság faiskolájá­hoz, amely a nagyüzemi tele- pítés céljára ebben a gaz- | dasági évben százhatvanhét- í ezer különböző gyümölcs- | facsemetét értékesített. A. te­lepítők főleg exportra alkal- £ más kajszi, meggy, nagyobb- í részben téli alma, jonathán, Jstarking. húsvéti rozmaring ^csemetéket vásároltak. ^ — ÁPRILIS HÓNAPBAN a ^ gyógyfürdőben 6107-en ke­restek gyógyulást, a zuhanyt ^ 1460 személy és a kádfürdőt ^2011-en vették igénybe. ^ — AZ ÁFORT ceglédi te­lepe naponta 25—26 ezer ki­logramm üzemanyagot érté­kesít. A város közepén levő kút napi forgalma 8—10 ezer k tér benzin és kb. 4—5 ezer ^liter gázolaj. \ — A CEGLÉDI Vasutas— Ceglédi Hunyadi atlétikai pá- k«s viadalt a Hunyadi nyerte, 2 82:66 arányban. A férfiaknál 5a CVSE 38:34. míg a nőknél 5 a Hunyadi 48:28 arányban 5 nyert, és így alakult ki a vég- < eredmény. EGY PILLANATRA Egy hét múlva kinyit a strand Készen várja a fürdőket Férfiakat, gyermekeket S tömegével a szép nőket. Nyugodtan mehetünk strandra, Mert hála a jó időnek Nagy sikere lesz ott az új Sál- és bundakölcsönzőnek. — O — — A DANSZENTMIKLÖSI önkéntes tűzoltó testület tag­jai 560 lakóházat vizsgáltak felül tűzrendészeti szempont­ból. — A CEGLÉDI járási TST május elsején kerékpáros tú­rát szervezett, amelyen mint­egy hetven fiatal vett részt. A kerékpárosok huszonöt ki­lométert hajtottak. — CSEMÖ KÖZSÉG háztá­ji gazdái ielentős szerződéses baromfitenyésztéssel vesznek részt a lakosság jobb ellátá­sában. — I3-ÄN a Mészáros Lőrinc általános iskola IV/á és Ill/á osztályos tanulói, Nagy Mária ps Lengyel Gyuláné vezetésével kirándulást szer­veznek. Az egynapos autóbusz­kirándulás keretében Eger. Miskolc és L’llafüred szépsé­gét tekintik meg a tanulók. Laki László, a 11. TEFU ceglédi telepének szerelője, aki már több mint négy éve dolgozik a vállalatnál és több esetben kivívta felettesei elis- jnerését jó munkájával. Jól halad a felkészülés az ünnepi könyvhétre A földművesszövetkezetek járási központjánál megkez­dődött a felkészülés az ünnepi könyvhétre. A járás vala­mennyi községében megrendezik az ünnepi könyvhetet, amely május 28-án kezdődik és június 4-én fejeződik be. Az ünne­pi könyvhét alkalmából mintegy 160 új könyv jelenik meg. A földművesszövetkezetek arra törekednek, hogy a legtávo­labbi faluba is eljuttassák a könyvet, ennek megfelelően május 28-án, az ünnepi megnyitón a községekben sátrakat állítanak fel. Több községben a járásunk területén házról házra könyvárusítás keretében juttatják el a könyvet a vá­sárlóikhoz. A földművesszövetkezetek járási központjának könyves­bolt vezetőjétől nyert értesülés szerint megfelelő áruválasz­ték várja a járás községeinek lakosságát. Több mint hatvan­ezer forint értékű árut kaptak és a szállítások jelenleg is folyamatban vannak. _____________________________ — timi — A z ünnepély második része a Cifrakerti Állami Gazdaság­ban folyt le. Ide járt négy évfolyamon keresztül az osz­tály politechnikai oktatásra, itt sajátították el mezőgazda- sági tudásuk jó részét. Szabó Elemér igazgató me­leg szavakkal üdvözölte a le­endő mezőgazdászokat, s me­zőgazdasági szakkönyvekkel jutalmazta a legszorgalmasabb diákokat. A fiatalok ezután a gazda­ság területén is megrendezték a hagyományos ballagást, en­nek során felkeresték a régi munkahelyeket. A gazdaság ve­zetői ezután szép és modern kultúrtermében megvendégel­ték az iskola tanári karát és az ifjúságot. Vidám beszélge­tés után 4 óra felé gépkocsin „haza ballagtak” a jókedvű diákok és az iskola tanári ka­ra. R. G. gítsétek a nagyüzemi gazdál­kodás fokozottabb eredmé­nyeit. Búcsúzunk, de ez a bú­csúzás csak látszólagos, hi­szen új munkahelyeteken na­ponta fogunk veletek talál­kozni. Arra kérünk bennete­ket, hogy azt a jó kapcsola­tot, amely 4 év alatt ebben az iskolában tanár és diák között kifejlődött, tovább is ápoljátok. A háziünnepély befejezése­képpen az igazgató kiosztotta a könyvjutalmakat, majd Ko­vács József osztályfőnök ve­zetésével szépen feldíszített gépkocsin a városi pártbizott­ságon, majd pedig a mezőgaz­dasági osztályon tettek tisztel­gő látogatást, Joó Ágoston, a városi pártbizottság titkára üdvözölte az életbe kilépő fia­talokat és gazdasági munká­jukhoz erőt és egészséget kí­vánt. Ballagó menet a Cifrakerti Állami Gazdaság magtára előtt (Foto: Papp Gyula) Búcsú az iskolától A Mezőgazdasági Technikum végzős diákjainak ünnepélyes ballagása í Kedvetlen, szomorú idő, a [ nap csak egy-egy pillanatra .mosolyog be az osztályok ab- \ lakán. A technikum folyosója, \az osztályok virágokkal, fa- ; ágakkal díszes, az egyik osz- ; tály tábláján megpillantjuk ; aranysárga tulipánokból ki­rakva a negyedikeseknek oly jelentős évszámot: 1957—1961. Áz ifjúság csupa izgalom. Éjjel két óra óta készülnek diáktársaik búcsúztatására. Kilenc órakor gyülekezés a Lenin-szobornál, húsz fiatal­ember és négy leány izgatot­tan készül az utolsó kézfogás­ra. Tíz órakor bevonulnak az osztályba, Drahota Szabó Dé­nes igazgató a tanári kar élén fogadja őket. A III. évfolyam diákjai átadják a hagyomá­nyos tarisznyát, az útravaló- val> az első évfolyamosok a leendő mezőgazdászokvMk os­tort, kis hordót, a másodiko­sok díszes fokost. Szülők és az iskola barátainak sorfala között ballag az osztály ének­szóval. A levegőben gyöngyöznek a diáknóták búcsúszavai. Itt-ott egy kis szipogás, ennyivel a mamák is hozzájárulnak a : búcsúhoz. A ballagás után a ; II- emeleti folyosón, házi ün­nepélyen búcsúztatja diáktár- í sait Kiskun Magda KISZ- titkár és diákjait Drahota Szabó Dénes. — Négy év eredményes ; munkája után engedünk : szárnyra benneteket. Nem kis Jeladat vár rátok, a szocialis­ta mezőgazdaságnak szüksége van arra az elméleti és gya­korlati tudásra, amit ti az iskola falai között megszerez- ; tetek. Legyetek a szocializ­must építő nép hűséges dol- : gozói és jó munkátokkal se­Régi kívánsága a városi kór­ház betegeinek, személyzeté­nek és vezetőségének az, hogy az élelmiszerkiskereske­delmi vállalat létesítsen a kórház területén a betegek és a személyzet ellátására büfét. A szükséges helyiséget a kórház vezetősége bocsátotta a vállalat rendelkezésére, a szükséges raktárhelyiséggel. Ezenkívül még biztosította az új egység számára a folyóvi­zet, a világítást és a téli sze­zonra bekapcsolja a kórház központi fűtésébe. Szabadi János, a vállalat beruházási előadója a követ­kezőkben tájékoztat az új boltról és a nyitás részleteiről. — Harmincezer forintos költséggel készült el az új bolt, mely tulajdonképpen el­sősorban büfé és úgy számí­tottuk, hogy a betegek és a kórházi személyzet igényei­nek kielégítését szolgálja. De ha már ez a bolt megvan, úgy gondoltuk, hogy helyes és jó­zan dolog lesz, ha a boltot úgy szereljük fel, különösen alapvető élelmiszerekkel, hogy a környék lakosságát is ki tudja szolgálni. Ez ellen a kórház vezetőségének semmi kifogása nincsen. — A bolt mindenféle élel­miszert tart: felvágottakat, sajtféléket, déligyümölcsöt, természetesen annak idején friss gyümölcsöt is. Emellett van a boltban többféle ipar­cikk, különös tekintettel a be­tegek vásárlási igényeire: le-

Next

/
Thumbnails
Contents