Pest Megyei Hirlap, 1961. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-11 / 109. szám

rew uEcrei < Kírltm 1961. MÁJUS 11, CSÜTÖRTÖK A portugál kormány durván megsérti az ENSZ alapokmányát és határozatait Zorin levele az ENSZ 15. közgyűlésének elnökéhez az angolai helyzetről V. A. Zorin, a Szovjetunió állandó ENSZ-képviselője, kedden a következő szöve­gű levelet juttatta el F. Bo- landhoz, az ENSZ-közgyűlés 15. ülésszakának elnökéhez: „Elnök úr! Mint ismeretes, a közgyűlésnek az angolai helyzettel foglalkozó ülése 1961. április 20-án különle­ges határozatot hozott e kér­désről. A határozat rámutat An­gola népének súlyos hely­zetére, valamint a portu­gál gyarmati hatóságok­nak az angolai nép ellen irányuló tevékenységére, amelynek folytatása a köz­gyűlés véleménye szerint ^veszélyeztetheti a nemzetkö­zi békét és biztonságot.” Ez a helyzet aggodalmat keltett a közgyűlésen, amely felhívás­sal fordult Portugália kor­mányához, hogy Angolában mielőbb . vezessen be olyan intézkedéseket és reformokat, amelyek célja a közgyűlésnek a gyarmati országok és népek függetlenségéről szóló deklará­ciójának a végrehajtása. A portugál gyarmatosítók tevékenységének követ­kezményeként azonban a helyzet Angolában egyre rosszabbodik. Ä közgyűlés említett deklará­ciójának végrehajtása helyett a portugál kormány megtorló intézkedéseket foganatosít az angolai nép ellen, amely tör­vényes jogainak megvalósítá­sára törekszik, szabadságot és függetlenséget akar. Angolá­ban egyre nagyobb számú por­tugál csapatokat küldenek, hogy hadműveleteket folytas­sanak az angolai' nemzeti fel­szabadító erők ellen. A kü­lönböző jelentések szerint — ide tartoznak a világsajtóban megjelent hírek — csupán a legutóbbi hat héten a portugál gyarmatosítók csapatai és rendőrsége több ezer afrikait ölt meg. A portugál kormány ily módon durván megsérti az ENSZ alapokmányából rá­háruló kötelezettségeket és a közgyűlés határozatait, to­vábbra is a gyarmati elnyo­más politikáját folytatja an­goléban és ezzel veszélyezteti Afrika e területének, vala­mint az egész világnak a béké­jét és biztonságát. Ilyen körülmények között szükséges gyors intézke­dések meghozatala, hogy a közgyűlésnek az angolai kérdésben elfogadott ha­tározatát valóra váltsák. A Szovjetunió ENSZ-kép- viselete fontosnak tartja, hogy az Egyesült Nemzetek Szer­vezetének tagjait azonnal tá­jékoztassák arról, milyen eredménnyel járt a közgyű­lésnek a portugál kormány­hoz intézett felhívása az ango­lai kérdésben, yalamint tá­jékoztassák azokról az intéz­kedésekről, amelyeket az an­golai kérdéssel foglalkozó al­bizottság tagjainak kinevezé­sére tettek. A közgyűlés ha­tározata ugyanis előírja, hogy ez az albizottság azonnal lás­son hozzá a közgyűlés által kitűzött feladatok végrehaj­tásához.” Hruscsov Jerevánból Tbiliszibe utazott Nyikita Hruscsov szerdán Jerevánból vonaton Grúzia fővárosába, Tbiliszibe utazott. Május 12—13-án itt nagy ün­nepségek lesznek Szcvjet-Grú- zia fennállásának és Grúzia Kommunista Pártja megala­kításának 40. évfordulója al­kalmából. A jereváni pályaudvaron sok ezres tömeg búcsúztatta Hruscsovot, akit a köztársaság határáig elkísértek a vonaton Örményország vezetői. Gromiko megérkezett Genfbe Gromiko külügyminiszter vezetésével szerdán megérke­zett Genfbe a május 12-re ösz- szehívott nemzetközi értekez­leten részt vevő szovjet kor­mányküldöttség. Mint a TASZSZ jelenti, Gromiko külügyminiszter nyi­latkozott a repülőtéren. Kije­lentette, a Szovjetunió igyek­szik mindent elkövetni a lao­szi kérdés igazságos és gyors megoldása érdekében, a* dél­kelet-ázsiai háborús tűzfé­szek felszámolásáért. A szov­jet kormány reméli, hogy az értekezlet többi résztvevője is hasonló erőfeszítéseket tesz majd. Az AFP jelentése szerint szerdán megérkezett Genfbe a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának, va­lamint a törvényes laoszi kormánynak és a Patet Lao harci egységeinek küldöttsége is. Hetven amerikai közéleti személyiség tanácsolja Kennedynek: módosítsa kubai politikáját Havannában eltemették az agresszorok elleni harc hősi halottját Rendőrsortűz az algériai tüntetők ellen Május 20-án kezdődnek az algériai-francia tárgyalások Az algériai hazafiak Dzsin- dzselliben, Algírtól keletre mintegy kétszázötven^Jsilomé- temyire tüntetést rendezték, szabadságot és függetlenséget követelve. A francia rendőrség és csendőrség tüzet nyitott a békés tüntetőkre, a sortűz kö­vetkeztében három ember meghalt, tíz megsebesült. Az algériai nemzeti felsza- badítási front zöldfehér zász­lói alatt tüntetések, voltak az algériai Marengoban és más városokban is. Párizsból jelenti az MTI, hogy a francia kormány és az algériai ideiglenes kormány közleményt tett közzé, amely .bejelenti, hogy május 2_0-ún_ megkezdődnek az FLN és- ä francia kormányküldöttség közti tárgyalások. A tárgyalá­sok színhelye Evians-Les- Baims svájci határmenti vá­roska lesz. Mint ismeretes, a megbe­széléseknek már április 7-én meg kellett volna kezdődniük, azonban a francia kormány­nak az a szándéka, hogy egy­idejűleg algériai ügynökeivel is tárgyal, meghiúsította az áprilisi találkozót. Nagyerejú ciklon pusztított Kelet-Pakisztánban Hét órán át tartó, nagy erejű ciiklon pusztított kedden Ke­let-Pakisztánban. Bár a ciklon következtében megszakadt a távbeszélő- és távíró-összeköttetés az ország többi részével, a szórványo­san beérkező első jelentések DABASI ÉPÜLETKARBAN­TARTÓ ÉS JAVÍTÓ KTSZ va állal minden e szakmába vágó munkát Jó, olcsó, megbízható. MÉRETES CIPŐKET TÁJJELLEGŰ CIPŐKET készít a Váci Cipőipari Ktsz Ezenkívül javításokat vállal. Kérje minden szaküzletben a Váci Cipőipari Ktsz gyártmányait Méretes felvevőhely. Vác. Széchenyi u. 17. Javításokat felvesz: Vác. Mártírok útja 5. arra mutatnak, hogy a súlyos elemi csapásnak jelentős ál­dozatai voltak mind ember­életben, mind anyagi javak­ban. A Bengáli-öbölben több ha­jó elsüllyedt. Daccaban sú­lyosan megrongálódott a kor­mányzósági épület. A New York Times szerdai számának Nyílt tér rovatában 70 aláírással Kennedynek cím­zett nyílt levél jelent meg, amely azt tanácsolja az Egye­sült Államok elnökének, mó­dosítsa az Egyesült Államok jelenlegi politikáját, amely „a kubai amerikai katonai be­avatkozás felé sodródik.” „Ma már megállapított tény, hogy a kubai ellen­forradalmi kísérletet az „„ Egyesült Államok kormá­nyának egyik szerve ké­szítette elő, ,szervezte és irányította. Ez a szerv a központi hírszerző szolgálat — titokban dolgo­zott és félrevezette mind az amerikai népet, mind az Egyesült Államokban élő ku­baiakat ... megbocsáthatat­lan és majdnem elképzelhe­tetlen módon valótlanságot tálalt.” A kubai intervenció botrá­nyos kudarca ellenére a zsoldosok, élükön a ku­bai nép árulóival, az Egye­sült Államok területén újabb provokációra ké­szülnek a kubai nép el­len. New Yorkban május 7-én gyűlést tartottak, ahol azt kö­vetelték az Egyesült Államok és a latin-amerikai diktatú­rák kormányaitól, hogy nagy összegekkel és katonai „segít­séggel” támogassák őket. Az AP hírügynökség jelentése szerint Rasco, az egyik zsol­dosvezér egy chicagói sajtó- értekezleten kijelentette: új erőket készítenek elő egy még nagyobb méretű invázióra. A kubai ellenforradalmá­rokból tevődött csoportokon kívül Miamiban megalakult az úgynevezett „Castro-elle- nes légió”, amelynek tag­jai főként amerikai „vete­ránok”. Havannában kedden ünne­pélyes külsőségek között te­mették el a Kubában partra- szállt agresszorok ellen vívott harc egyik hősi halottját, aki­nek jelképes gyászszertartása megemlékezés volt a harcok­ban elesett 87 kubai hősre. mai nap 1961. május 11, csütörtök, Ferenc napja. A nap kél 4.13, nyugszik 19.09 órakor. A hold kél 2.54, nyugszik 15.22 órakor. Várható időjárás csütörtök estig: Változó mennyiségű felhőzet, már csak kevesebb helyen futó esővel, egy-két helyen zivatarral. Élénk, he­lyenként erős északi szél. — A GYERMEKNAPI ün­nepség előkészületeit, vala­mint a baromfitenyésztéssel kapcsolatos feladatokat vi­tatja meg pénteken kibővített végrehajtó bizottsági ülésen a ceglédi nőtanács. — A BOLYAI JÁNOS ácsai általános gimnázium növendékei elhatározták, hogy testületileg megtekintik Németh László, névadójukról szóló drámáját a Katona Jó­zsef Színházban. Egyszerre azonban item kaphattak je­gyet, így júniusban csak egy kisebb csoportjuk nézi meg a színművet, szeptemberben pedig egy estére az iskola ki- bérli a egész színházat. — A NŐK SZEREPE a termelőszövetkezetben cím­mel május 16-án a szobi nő­tanács aktívaülésén Kovács Antalné, a Pest megyei Nő- tanács titkára tart előadást. _ A LEGTAKARÉKO­SABB ISKOLA az abonyi Szelei úti általános iskola, ahol a takarékbélyegek egy tanulóra eső átlaga 104,50 forint. Ezzel a megyében mű­ködő általános iskolák között az első helyen állnak. — VERSES MESEJÁ­TÉK ősbemutatója lesz szombaton este a pilisi knl- túrházban. Ralcovszky Jó­zsef Az igazmondó juhász című művét az általános is­kola növendékei adják elő. Másodszor vasárnap estére tűzték műsorra a kedves mesejátékot. Mennyit keres egy juhász? Az amerikai kormány veszélyes tervei A Daily News tudósítójának jelentése szerint Kennedy el­nök jelenleg tanulmányoz egy átfogóbb tervet, amelynek ér­telmében nemesije Dél-Viet- namba vezényelnének ameri­kai csapatokat „a partizán­mozgalom elleni harcra”, ha­nem állandó jelleggel több más délkelet-ázsiai országban is tartózkodnának amerikai csapatok. „E terv alapján — írja a tudósító — harci egységeket kell elhelyezni olyan orszá­gokban, mint például Vietnam és Thaiföld.”. A tudósító hozzáfűzi, hogy Johnson amerikai alelnök több délkelet-ázsiai ország vezetőivel megtárgyalja ezit a tervet és Kennedy elnök ad­dig nem dönt ebben a kér­désben, amíg nem kapja meg Johnson jelentését. Kennedy szoros pórázon akarja tartani az amerikai sajtót Kennedy elnök — jelentik a nyugati hírügynökségek — zárt ajtók mögötti tanácsko­zást folytatott az amerikai sajtó képviselőivel. A megbe­szélésről kiszivárgott hírek szerint Kennedy arra igyeke­zett rábírni a sajtó vezetőit, hogy tartózkodjanak az olyan hírek közlésétől, amelyek — mint az elnök elmondotta — veszélyeztetik a nemzeti biz­tonságot. Mint ismeretes, Ken­nedy ugyanezzel a követelés­sel állt elő a kubai invázió kudarca után is. . Nixon, a múlt választási kampányban vereséget szen­vedett elnökjelölt száznapos hallgatás után, kedden élesen bírálta Kennedynek azt a ter­vét, hogy szoros pórázra fogja az amerikai sajtót. A bizton­ságra' való hivatkozás — je­lentette ki Nixon — arra szolgálhat, hogy eltussolja a kormány baklövéseit és hi­báit. Kennedy ,a sajtót okolja a legutóbbi kubai eseménye­kért. Más lett volna azonban az eredmény, ha a sajtó eltér szokásos szerepétől? M anapság a ju­hász nem tar­tozik a rosszul ke­reső emberek kö­zé. Mivel a mes­terség alapos szakismeretet ki. ván, nem is be­szélve az ünnep­nap nélküli szor­galomról, ezt a tudást és igye­kezetei meg is fi­zetik. Az inárcsi Már­cius 21 Terme­lőszövetkezetben terelgeti például a nyájat Ráez Menyhért, 250 fe­jős anya tartó- zik a keze alá. Most tavasszal kö­zölte vele a ve­zetőség a juhá­szat tervét, s en­nek megfelelően a juhász várható jövedelmét. A gondozásért és a legeltetésért kap havi 15 munka­egységet. Ez évi ISO munkaegysé­get tesz ki. Él­iás után minden 10 bárányra két munkaJegység jár. A 250 anyánál, mivel elég gya­kori az iker­bárány, 320 sza­porulat számol­ható, s ez 64 munkaegység. A kis bárányok el­választása után is külön jövede­lem áll «a ház­hoz. Öt munka­egységet kap minden 10 bá­rány elválasztá­sáért. Ez egy év alatt, az eddigi gyakorlat szerint legkevesebb 150 munkaegység. Itt van aztán a fe­jes, egyike a leg­nehezebb mun­káknak. Száz li­terenként más­fél munkaegysé­get írnak jóvá, ez is évi 150 munkaegységet tesz ki. j legnagyobb Áj jövedelmet aztán a gyapjú adja. Minden 100 kiló lenyírt gyap­jú után 16 mun­kaegység értéke üti a juhász mar­kát. A tavalyi eredmények alap­ján az idén eb­ből 240 munka­egység várható. Sz tehát legke­vesebb évi 784 munkaegységet jelent, ami az óvatosan terve­zett 40 forin­tos munkaegy­ségértékkel szá­molva is megha­ladja a 31 ezer forintot. De ettől lehet sokkal több is. Lehet azért, mert olyan jól dolgozik a közös gazdaság, hogy várható a mun­kaegység értéké­nek túlteljesítése, de lehet a juhász jövedelme maga­sabb akkor is. ha a vártnál na­gyobb eredmé­nyeket ér el. Mit tehet a juhász? Növelheti pél­dául a kifejt tej mennyiségét, amit télen a pontos, rendszeres takar­mányozással, az állatok állandó tisztán és mele­gen tartásával ér­het el többek kö­zött. Nyáron úgy intézi a dolgát — s ez már a gyap­júhozamot is nö­veli, ami szin­tén nagyon lé­nyeges —, hogy kora hajnalban és este, tehát hűvösben legel­tet. Pontos ita­tási rendet ala­kít ki, amelyet megszoknak az ál­latok. S még mil­lió apró fogás áll rendelkezésé­re, amelyet nem mond el, mert ha megírja az újság, mindenki megtudja, s hol­nap már több lesz a jelentke­ző a juhászko­dásra. A leglé­nyegesebb tudo­mány: ismerni minden állatot, ismerni minden anyának a bárá­nyát, szemre megállapítani, ha valamelyik anya egészségi állapo­ta, vagy táplál­kozása nem ki­elégítő. Rácz Menyhért tudója ezeknek a mes­terségbeli titkok­nak, s teljes biz­tonsággal, nagy kedvvel végzi munkáját. Ezért még a 31 ezer forintos évi jö­vedelem kérdé­sében nincs ki­mondva az utolsó szó. Ezt az utol­só szót ő mond­ta majd ki. (tm) — PALÁNTÁZÖGÉPPEL tíz hold paprikát ültettek ki a napokban a ceglédi Kos­suth Tsz 1. sz. üzemegységé­ben. — KÉT ÉS FÉL KILÓS HARCSÁT fogott ritka hor­gászszerencsével Varró György, a váci általános gimnázium tanulója vasár­nap a Buki-szigeti horgász­tanyán. — ÖTVENEZER FORINT költséggel még ez idén elké­szül Kőröstetétlenben a mű­velődési otthon új födémé és belső felújítása. — A NAGYKÖRÖSI vá­rosi nőtanács felhívására a nagykőrösi tsz-asszonyok elhatározták, hogy háztáji gazdaságonként két-két tyúkalja csirkét keltetnek, amelyeket felnevelve a he­lyi piacon értékesítenek. — PÉNTEKEN ünnepé­lyes keretek között átadják rendeltetésének a szobi já­rási tüdőbeteg gondozót* ugyanakkor nyitják meg az új járási múzeumot és új helyiségében a járási könyv­tárat is. — NYOLCEZER CSIR­KÉT nevel fel egyedül Gre- guss Zsuzsanna, a váchar- tyáni Haladás Tsz baromfi­gondozója. A csirkék hat- héthetes korukban elérik a hetven dekás átlagsúlyt. — VIRÁGKERTÉSZETET létesített a sződi Haladás Tsz. Az új kertészetből a nyár végéig ötezer ciklá­men, kétezer asparagus plu- mosus és kétezer aspara­gus sprengii kerül a fővá­rosi virágboltokba. — TANÁCSTAGI foga­dóórát tart Arató Jenő megyei tanácstag Törtei köz­ségben május 11-én 9—13 óráig, Nyársapát községben pedig május 12-én 9—13 óra között. — JÁRÁSI TŰZOLTÓ- VERSENY lesz vasárnap Leányfalun a község sport­telepén, ahol a szentendrei járás tűzoltótestületei tesz­nek tanúságot tudásukról és felkészültségükről. — HÁROMNAPOS TŰ- RÁN' vett részt a monori járás általános iskoláiból száztíz úttörő és csapatve­zető. A túra főbb állomásai Sztálinváros, Pécs, Komló, Mohács, Baja és Kalocsa voltak. — A KÖZTESTERMELÉS és a baromfitenyésztés fel­lendítése érdekében szerdán este vezetőségi ülésen vi­tatta meg a tsz-asszonyok feladatait Tök község terme­lőszövetkezeti nőbizottsága. — JÁRÁSI KULTURÁLIS SEREGSZEMLE lesz vasár­nap Dabason a járási kul- túrházban. Ezt megelőzőleg körzeti kulturális sereg­szemlén vettek részt Öcsén és Örkényben a járás köz­ségeinek ének-, zene-, tánc- és szavaló csoportjai. — SZÁZFÉRÖHELYES te. hénistálló épül Törteién, a Rákóczi Tsz központjában. Az építést a 25. sz. Építő­ipari Vállalat végzi. — ÜZLETHÁZ készül Pusztavacson, ahol egy ál­lami épületet most alakíta­nak át erre a célra. Az új üzletház egyik felében föld­művesszövetkezeti önkiszol­gáló élelmiszerbolt, másik felében pedig vegyesipari bolt nyílik meg június fo­lyamán. — MELEGAGYI PAPRI­KÁBÓL nyolc, paradicsom­ból pedig tíz katasztrális holdat ültettek eddig a nagykőrösi Petőfi Tsz kerté­szetében. — ŰJFAJTA MINŐSÉG­ELLENŐRZÉST vezettek be a Diósdi Csapágygyárban. A darabonkénti mérésről át­tértek a szúrópróbás vizs­gálatra és ezzel havonta hétszázezerrel csökkent az ellenőrző mérések száma. — SZABADTÉRI SZÍN­PAD nyílik május végén Ör­kényben, a Ságvári Endre munkásklub kertjében. A megnyitó műsor keretében fellép a klub újonnan ala­kult hattagú tánczenekara, az általános iskola pedig a Ludas Matyit adja elő.

Next

/
Thumbnails
Contents