Pest Megyei Hirlap, 1961. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-10 / 108. szám
1961. MAIDS 10, SZERDA 3 Építkezés a Duna partján ÖRÖMÖK ÉS GONDOK A DC M-BEN — Már látszata is vám! A DCM építői örömmel ismételgetik ezt a mondatot, amint széles ívben lendítik karjukat, mintha magukhoz akarnák ölelni a hatalmas telepet — az ő építkezésüket. És valóban, ha körülnézünk, már láthatjuk az épületeik kialakuló körvonalait, a leendő hatalmas üzem csarnokait. Ahol még csak a tekintélyes betonalap látszik, a rajzok segítségével álmodjuk rá a falakat. Két vállalat, a 31-es építőipari és az 1-es mélyépítő vállalat végzi az építési munkákat. A telepen Győry Károly központi, Krichen- baum Antal és Mágori Jenő helyi főépítésvezetők kalauzolnak. Közben a munka során adódó örömökről és gondokról beszélgetünk. — Feladatainkat el tudjuk végezni a rendelkezésre álló idő alatt, csak ne tartanának fel annyian — mondják teljes egyetértésben. Ha megmondanánk, mennyien keresik fel kíváncsi érdeklődőkként építkezésünket, mindenki azt hinné, hogy tréfálunk. Az igazság az, ha egy ember állandóan a vendégek fogadásával és kalauzolásával foglalkozna, az is nehezen tudná ellátni feladatát. Megtudjuk, hogy az építkezés vezetői kezdetben, jelentős időt szenteltek a „vendégeknek”, de most már elsősorban feladataikat végzik el és nem hagyják ebben zavarni magukat. Beszámolnak hasznos és célszerű látogatásokról is, de sajnos ezeknek a száma sokkal jelen téktelenebb. Érthető a nagy érdeklődés, hiszen nem mindennapi alkotásnak lehetnek tanúi a látogatók. De §1 kell kerülni, hogy az építkezés vezetőit feltartsák munkájukban. Hasznosnak látszana, ha valakit — akinek a beosztása ezt megengedi — megbíznának az érdeklődők kalauzolásával. Örömmel számolták be a tervteljesítésről és a munkák idő előtti elvégzéséről. Pedig sokszor találják magukat váratlan, előre nem látott akadályok előtt. A 31- es Építőipari Vállalatnak „műsoron kívül" kellett egy cementrafctárat építenie, mert a Lábatlani Cementgyár az eredeti megbeszéléstől és az eddigi gyakorlattól eltérően ezután nem folyamatosan és ömlesztve, hanem nagyobb meny- nyiségbem és zsákolt állapotban szállítja a cementet. Az 1-es vállalat nem áll ilyen jól a határidőkkel. Az irodaépület, a nagyműhely és a központi raktér épületeinek átadási határideje 1960. december 31-e volt, és még ma sem adták át azokat. Pontosabban az irodaépület irodarésze elkészült és a beruházó már birtokba is vette, de a laboratóriumi szárnyon még folyik az építkezés. Különösen a műhely átadásának késése okoz gondot a DCM vezetőinek, mint arról Mikó igazgató beszámol. A műhelyre már szükség lett volna és eredeti terveik szerint a géppark már rendelkezésre álló és a telepen elraktározott részével május első felében el kellett volna kezdeniük a munkát. És ez most bizonytalan időre eltolódott. Mert még az épület sem készült el és csak ennek átadása után kezdődhet meg a gépek beállítása. A részleges elmaradás ellenére, mindkét építővállalatról nagy megbecsüléssel szólnak — különösen a 31-esről. — Ilyen ragyogó és pozitív munkaerkölcsöt, a határidők ilyen pontos tiszteletben tartását és emberi megértést még nem tapasztaltunk, mint a 31-es vállalatnál — mondja Ferenczi elvtárs, a DCM személyügyi vezetője. — Igazi szocialista munka, amit itt végeznek. Aggodalommal tölti el azonban őket az a lassú és látszólag felelőtlen felvonulás és munkavégzés, amit az egyes szerelő szakipari vállalatok részéről tapasztalnak a deákvári lakótelep épületeinél. Itt még a kényelem és lassúság nem megy a termelés rovására, de ha az említett vállalatok az ipari objektumoknál is hasonló ütemben és „lelkesedéssel” végzik munkájukat, nem látszik biztosítottnak a határidők betartása. A látottak alapján megállapíthatjuk, hogy a magas- és mélyépítési munkákat végző vállalatok munkáját az Építésügyi Minisztérium eredményesen koordinálja, az anyag- és gépellátotti-igot biztosítja. Szükséges azonban, hogy a nem ÉM-tárcához tartozó vállalatok, amelyek a technológiai-gépi berendezést és a vasszerkezeti munkát végzik, hasonlóan összehangolt munkát végezzenek, mert a népgazdasági érdekből kitűzött feszített határidők teljesítésének ez az előfeltétele. (t) zöltük a nagykőrösi Szabadság Termelőszövetkezet versenyfelhívását az árutermelés növeléséről. A címzettek közül elsőként a nagykőrösi Petőfi Termelőszövetkezet csatlakozott a versenyhez. A Petőfi Tsz kiegészítette a versenyfeltételeket saját elgondolásaival, amelyeket az alábbiakban ismertetünk. Vállalják a Petőfi Tsz tagjai, hogy az éves tervükben előírt kalászos átlagterméseket 10 százalékkal, a kapásokét 12 százalékkal teljesítik túl és a kenyérgabona-termés 14 százalékát átadják az Több emberséget! Vad üvöltés verte föl a minap Budakalász főutcáját: egy éles torkú kocsis, kivetkőzve emberi mivoltából, ostorcsapások kíséretében hajtotta lovait az út emelkedőjén. A FA 19—61. számú, téglával megrakott stráfkocsit — o pomázi Béke Tsz tulajdonát — sehogy sem bírták felvinni a lovak, ám hajtójuk mit sem törődött ezzel. Megdöbbenve tapasztalhatták a járókelők, hogy a kegyetlen ember még ezután sem kíméli a szerencsétlen állatokat. Ahelyett, hogy pihentetett volna, még dühösebben zavarta a két habzó szájú lovat, mire az egyik megbotlott s elvágódott a macskaköves utcán. Ez alkalommal szerencséié volt a könyörtelen hajtónak, nem tört el a ló lába. Ez viszont koránt sem menti a felelősség alól: s a kiszolgáltatott állatok védelmében a szemtanúk, meg a magunk nevében is sokkal több emberséget kérünk a pomázi tzs kocsisától — még akkor is, ha ez nehezére esnék! (sp.) államnak. A hízómarha-érté- kesítésd tervüket 5 százalékkal kívánják túlteljesíteni. Az ország húsellátásainak javításához úgy kívánnak hozzájárulni, hogy a tagság 60 százaléka átlagban egy hízott sertést, 25 százaléka pedig átlag egy-egy hízott marhát ad át az államnak a háztáji gazdaságból. A fentieken kívül úgy is növelni kívánja a közös és a háztáji árutermelést a tsz, hogy négyezer csirkét és kacsát Juttat a háztáji gazdaságoknak felnevelésre, s a háztáji állatállomány eladásra szánt borjú-, malacszaporula- ‘ tát átveszi felnevelésre. A nagykőrösi Petőfi Tsz válasza: Elfogadjuk a Szabadság Tsz versenyfelhívását Május 7-i számunkban köMESZAROS OTTO: Emlékiratok a máról i. ? Ha már beleegyeztem abba, hogy emlékirataimat % közzétegyék, illőnek tartom, hogy be is mutatkozzam az í olvasónak. Visegrádi Gábornak hívnak, harminckét esztendős vagyok, két gyermekem van, most végzem az egyetemet, s főelőadó vagyok egy bizonyos főhivatalban, amelynek nevét közölni nem tartottam illdomosnak. Ami-, kor emlékirataim nyilvánosságot látnak, hangsúlyozni akarom: a valóságokhoz ragaszkodtam, s csak annyit mondok, amennyi a dolgok megértéséhez szükséges. Nem írói fantázia vezeti toliamat, nem kenyerem a betűvetés. .\\\\\\\\\\\\N\W\\\\\\\\\\\\\\\\\\' A DISZNOHUS A disznóhússal való első találkozásom mintegy három hete történt. Azelőtt is élvezettel fogyasztottam, de különösebb filozofálásra nem késztetett. Mintegy három hete azonban erre kényszerültem. A pártbizottság — amelynek előadói listáján szerepelek — az egyik üzembe irányított pártnapot tartani. Korábban érkeztem, volt még egy fél órám, a párttitkárral beszélgettem addig, végre elindulhattunk. Szépecskén voltak a teremben, habár a titkár mentegette magát, sok a bejáró munkásuk, azok rohannak ilyenkor a vonathoz, az isten se tudja ittmarasztani őket. De azért voltak vagy így is százan. Afféle szabad pártnap volt ez, húsz percet beszéltem bevezetőként a kubai és a laoszi eseményekről, utána leültem, kérdezzen mindenki,1 amiről akar, ha tudok, válaszolok. Felszólalt egy idősebb ember, de nem kérdése volt, hanem a kubai eseményekről beszélt, azt méltatta, mit jelentett a kubai népnek, hogy melléjük állt az egész haladó világ. Leült, a többiek udvariasan tapsoltak, s csönd lett. A titkár nógatta őket, kérdezzenek, „azért van itt az elvtárs, hogy válaszoljon”, de csak nem akarózott senkinek felnyújtania a kezét. Már-már ott tartottunk, hogy be kell fejezni a pártnapot, ha ilyen kicsi az aktivitás, amikor valaki, a hátsó sorokból, előrekiabált: — Miért nincs disznóhús? Alig hangzott el a kérdés, zsinatolt már vagy tíz asszony, helyeseltek, közben az elöre- kiabáló is felállt, megismételte a kérdést: — Mondja már meg az elvtárs, miért nincs disznóhús? Én kinn voltam falun tsz-szerve- zéskor, s most az asszony azt kárólja a fülembe: no, ezt te főzted.; s Szavát elnyomta a nevetés, oldott a hangulaton, örültem neki, rögtön jobban érzi magát az ember, ha mindenkinek mosolyog az arca. Felálltam, s azzal kezdtem, hogy bár nem éppen külpolitikai téma. de ha már igond, akkor beszéljünk róla. Láttam figyelnek, bevallom, úgy beszéd közben formáltam magam is a mondanivalót, ha most visszagondolok rá, nem a legirodalmibb magyarsággal beszélhettem. — Miért? Kevés van — de van. Tehát úgy, hogy nincsen, nem egészen igaz a kérdés. Kevés van, s ha az okát 'keressük, többfelé találhatjuk. Először is ott, hogy a termelőszövetkezeti átszervezés utón a közös gazdaságok többsége fázott az állattenyésztéstől. Sok helyen, ahol meg akarták ugyan, férőhely nem volt. S ha mindkettő volt, akkor meg a törzsállomány hiányzott. így az első esztendőben valóban kisebb lett a hízólétszám, mint amennyi kellett volna. De akadtak olyan járási és megyei tanácsok is, ahol későn kaptak észbe. Ahol csak akkor kezdtek kampányt, amikor felülről rájukcsördítettek, mert maguktól nem vették észre, valami nem stimmel. Láttam az arcokon, enyhül valamit a kérdés támasztotta kíváncsiság, tehát mégiscsak sikerült megértetni a dolgot. Beszéltem még arról is, hogy teljesen figyelmen kívül hagyták a háztájit, pedig jelentős mennyiségű sertésre lehetett volna számítani^ onnét is. Azután elsoroltam az utóbbi időkben tett intézkedéseket, amelyek máris éreztetik hatásukat, ugyan még nem a piacon, hanem az állomány jelentős növekedésében, s így egy ideig még valóban gond lesz a húsellátás. Az átmenet nehézségei — vállalnunk kell azokat. Kérdeztem, megfelel-e a válasz? Hümmögtek, az én emberem megint odakiáltott nekem: — A maga felesége is sorba- áll érte? — Sorba. — Akkor jól van! Ezen aztán megint nevettünk, s úgy megjött a hallgatóság kedve, hogy végül is nyolckor fejeztük be a négykor kezdett pártnapot, igaz, közben jó néhány asszony elment, dehát nekik főzni is kell, nem marasztaltuk őket. Rázta a kezem a titkár búcsúzóul, köszönetét mondott a „színvonalas előadásért”, utána szedtem a lábam, a táskámban ott lapult a munka, határidős, holnapra le kell adni, s a felénél sem vagyok még. S hadd tegyek egy kis kitérőt, s szóljak a papírmunkáról, mielőtt a disznóhússal való második találkozásom elmesélném. PAPIRRENGETEG Mondtam már, hogy főelőadó vagyok egy bizonyos főhivatalban, aminek — bevallom — létét az biztosítja, hogy annyiféle kimutatást, jelentést, tervet kér az alsóbb szervektől, hogy kétszer any- nyi munkát ad, mint ameny- nyien most vagyunk. Hruscsov elvtárs, az SZKP januári plénumán, ahol a mezőgazdaság kérdései: vitatták meg, többször is beszélt arról; létezik jó néhány szükségtelen hivatal, ahol iktatnak, feljegyeznek, lejegyezlek, de végeredményben nem csinálnak semmit. Amikor erről olvastam, azt mondtam: — Na, mintha csak rólunk lenne szó. Egyik nap, kezemben az újsággal, be is mentem a főosztályvezetőm- höz, s mutatom neki. Elolvassa, rámnéz csodálkozóan, s azt mondja: — Na, mit akarsz ezzel? — Hát nem érted? — Mit? — Hát amit Hruscsov mondott. Mintha csak rólunk beszélt volna! (Folytatjuk)-J/TT01 MiraV. Az úttörőmozgalom neveltje Halmos László, a piliscsabai 2486. sz. Kossuth Lajos úttörőcsapat csapatvezető-helyettese. 1952 óta végez rendszeres úttörőmunkát és az elmúlt 9 év alatt minden csapatfunkciót betöltött már. Volt őrsvezető, rajtanácselnök, majd csapattanácselnök. Táborozott Ráckevén, Röj- tökmuzsajon, részt vett az 1955- ös péceli gárdista-tanfolyamon. Az első országos úttörőtalálkozón — 1955-ben — megyénket képviselte. 1956- ban a Kandó Kálmán híradástechnikai technikum tanulója lett. Ettől kezdve már úttörővezetőként segítette a csapat munkáját és gyümölcsöztette azt a sok tapasztalatot, amelyet úttörő évei alatt szerzett. Most már igazi felnőtt ő is és munkahelyén, a Ferihegyi-repülőtéren nagyszerűen megállja helyét. Az úttörővezetést most is szép és nemes feladatnak tekinti és KISZ-taghoz méltón, tevékenyen szervezi a csapat munkáját. Abban a reményben köszöntjük öt a jubileumi évben, hogy a mostani, lelkes odaadással, még hosszú évekig segít az úttörők nevelésében. JUBILÁLUNK... Ü ttörőszervezetünk eddig megtett útján jelentős határkőhöz érkezett. Szervezetünk ebben az évben ünnepli 15 éves fennállását. Felszabadult hazánk tizenhat évében igen értékes számunkra ez az évforduló, amikor visszatekintve, számba vehetjük eredményeinket. Célunk azonban most nem a visszapillantás, hanem az előttünk levő feladatokat alaposan végrehajtani. Legközelebbi feladatunk a jelentős évfordulót emlékezetessé, ünnepélyessé tenni a munkás úttörőhétköznapok- között. Megemlékezésünket május- 28-ra tearvezfük, ifjúságunk kisebbik korosztályának ünnepére, a gyermeknapra. Nagy és szép feladata a csapatoknak olyanná tenni ezt a napot, hogy a gyermekek valóban érezzék — ez az ünnep az övék, ezen a napon minden értük történik. S az úttörőcsapatok mikor bizonyíthatnák be legjobban, hogy ők a gyermekekért vannak, ha nem most, az úttörőmozgalom fennállásának jubileumi ünnepén! Űttörőszövetségünk megyei elnöksége sok ünnepély megrendezésének tapasztalatát akarja számotokra eljuttatni, amikor javaslatunkat ismertetjük a jubileum megrendezésére. 1. Eddig mindig nagy örömmel fogadták községeinkben, ha zenés ébresztő hangjaival köszöntötték a napot. Ne feledkezzetek el most sem errőL 2. Mivel a táborozás ideje is következik, nagy sikeretek lesz, ha egynapos sátortábor felállításával mutatjátok be, milyen is lesz a nyári táborozás. 3. Ünnepi műsorotokban ne feledkezzetek meg a Televízió 9 órai adásáról sem, amelyet számotokra sugároz a Magyar Televízió. 4. Ünnepélyes csapatöSszejöveteleket is tartsatok. Hiszen ott kell beszámolnotok a nyomolvasói munka eredményéről, s ott veszitek át a nyomolvasói jelvényeket. 5. S mivel tehetnétek igazán emlékezetessé ez ünnepnapot, ha nem egy szép tábortűzzel, ahol aztán szót kap a mókamester, a nótafa és számos más úttörőhagyományt mulathattok meg a tábortűz melegénél barátkozó vendégeiteknek. Megvan a feladat, tegyétek széppé, szervezzétek meg úttörő alapossággal az évforduló megünneplését. Jasinszky István Pajtások leveleiből Tóth Sándor pajtás írja Budaörsről: Nálunk május 1-én kettős ünnepet ültek. Ugyanis ezen a napon volt az úttörőavatás és a községi ünnepség is. A leány- és fiúiskola tanulói közül 150 újonc lépett ezen a napon az úttörők sorába. A csapatvezetőnk filmet készített az ünnepségekről, hogy máskor is feleleveníthessük ezt a szép napot. Több pajtás kérésére elhatároztuk, hogy május 17-től minden második számunkban az Űttörő Híradó találós kérdéseket közöl, s a helyes megfejtők között értékes könyvjutalmat sorsolunk ki. AZ ÚTTÖRŐBECSÜLETRŐL A napokban történt. Gólya Sándor bácsi mesélte el: — Az önkiszolgáló boltban vásároltam. Fizetés után a pénztárnál 50 forintot kaptam vissza tízesekben. Amikor kilépve az üzletből, a zsebembe dugtam a pénzt, leejtettem belőle két tízest. Nem vettem észre, továbbmentem. Alig haladtam 100 méterre, egy kisfiú szaladt utánam, kezében lobogtatva a tízforintost. „Bácsi kérem, el tetszett veszíteni ezt a pénzt.” Nagyon örültem és hálásan megköszöntem a kisfiúnak. Ekkor megszámoltam a pénzt és észrevettem, hogy nem egy tízest, hanem kettőt vesztettem el. No — gondoltam, ez a kisfiú mégsem becsületes, mert az egyik bankjegyet megtartotta magának. Még be sem fejezhettem elmélkedésemet, amikor egy kerékpáros kisfiú kiabálva száguld utánam. „Bácsika! el tetszett veszíteni 10 forintot. Tessék!” — Ez egy másik kisfiú volt. Nagyon megbántam előbbi feltételezésemet és meg- illetődve kérdeztem a kisfiút: hol tanultátok ezt a becsületességet, fiacskám? — Az úttörőben! — válaszolta a kisfiú és kerékpárján el- viharzott. Még a nevét sem kérdezhettem meg. Így mesélte el Gólya bácsi és én most tovább adom nektek, kedves pajtások. Takács Pál, Túra
