Pest Megyei Hirlap, 1961. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-16 / 113. szám
nsry kl EC 1961. MÄJUS 16, KEDD A Pravda a varsói # szerződés aláírásának 6. évfordulójáról A Pravda, a Krasznaja Zvez- da és a Trud cikket közöl abból az alkalomból, hogy hat éwól ezelőtt írták alá a varsói szerződést. ■— A varsói szerződés — írja a Pravdában A. Lukovec — az európai és a világbéke fenntartásának fontos eszközévé vált, az imperialista hatalmak agresszív katonai ömbjeivel ellentétben, a varsói szerződést a békeszeretet szelleme hatja át. A közös védekezés mellett a szerződés szükségesnek tartja a szocialista országok gazdasági és kulturális kapcsolatainak további erősítését is. A varsói szerződés nem zárt jellegű, csatlakozhatnak hozzá más államok is, politikai rendszerükre való tekintet nélkül. „A kommunista nem élhet csak önmagának... Beszélgetés egy kommunista brigád vezetőjével 66 Haja m£r itt-ott őszül, de ettől valahogy még fiatalosabb. Arca piros-pozsgás, mintha egész nap vadászpuskával cserkészné az erdőt, a ió levegőn. Pedig nem erdész, hanem autógyári munkás, s puska is tizenhat évvel ezelőtt volt utoljára a kezében. Akkor viszont egyfolytában hét esztendeig. Huszonkét éves korában lett katona s csaknem harminc volt. amikor leszerelt. Részt- vett Magyarország felszabadításában. harcolt Székesfehérvárott és Budapesten. Tizenkétszer sebesült meg — mondja, s nekem úgy tűnik, nem jól értettem. — Igen, tizenkétszer ... — ismétli elgondolkozva. — A munkámról akar velem beszélni? Tessék, kérdezzen. Talán hadd mutassam be Legyen ez a kulturális seregszemle útmutató Jegyzetek a budai járás kulturális szemléjéről A szokottnál jobban benépesült vasárnap délután a budakeszi művelődési ház. Több mint 300 főnyi lelkes közönség közel 4 órán keresztül kísérte feszült érdeklődéssel a budai járási kulturális seregszemle műsorát Ez alkalommal a járás legjobb művészeti csoportjai utaztak Budakeszire, hogy bemutassák tudásuk színe-ja- vát. Jóllehet, nem könnyű feladat a fővárosihoz közel műkedvelő művészeknek: szavatoknak, énekeseknek, táncosoknak és színjátszóknak belopni magukat a színvonalas előadásokhoz szokott közönség szívébe, a budakeszi kulturális seregszemle részvevőinek azonban ez sikerült. Sikerült, mert a részvevő csoportok,. nagy része. alapos felkészülésről tett tanúbizonyságot. S magáért a szervezésért is külön dicséret illeti a járási és a helyi kulturális vezetőket. Igen jó időbeosztással, hozzáértő alapossággal tették lehetővé a műsor folytonosságát, zavartalan lebonyolítását. — Ez a seregszemle jóval meighaladta az elmúlt években rendezettek színvonalát — mondta Jancsó Péter előadó- művész, a zsűri tagja — ilyen fejlődéssel hamarosan elérik vidéki kultúrcsoportjaink átalakuló falvaink kulturális igényének kielégítését. Az egész műsor egyik legszebb, legszínvonalasabb produkciója, a Tuman Gábor művelődési előadó által összeállított és rendezett „Tavaszokon át” című irodalmi műsorszám volt, amelyet a „házigazda” budakeszi kultúrcsoport mutatott be. Ebből is kiemelkedett Ede László „Haranglábok” (írta: Garai Gábor) szavalata. De ugyanilyen nívón mozgott a pusztazámori Szepes Mária „Levél a hitveshez” (írta: Radnóti Miklós) szavalata is. Mindketten hatásvadászás nélkül, egyszerű eszközökkel, mély átéléssel, igen szép hangsúlyozással oldották meg feladatukat. A színjátszók közül a legtöbb tapsot helyesen felfogott, kiforrott játékáért a diósdi Mészáros József kapta, Karinthy: „Bűvös szék”-ében. A népi tánc-csoportok közül, az érdiek „Baranyai párosa” és a budakesziek „Ünnepi tánca” hívta magára a figyelmet. Ugyancsak az elismerés hangján kell megemlékezni még a törökbálinti és a budakeszi énekkarokról, valamint a budaörsiek tánczenekaráról. Az előbbiek megkapó líraiságú, tiszta csengésű összhangukkal, az utóbbiak jó összeszokottságukkal arattak osztatlan sikereket. A műsor után Szávay Ferenc, a budai járás KlSZ-titká- ra az elismerő okleveleket, Király Zoltán járási népművelési felügyelő pedig a jutalmakat adták át a csoportok vezetőinek. — Legyen ez a mai kulturális seregszemle útmutató és buzdító járásunk valamennyi kultúrmunkásának — mondta Szávay Ferenc —, mert így tudjuk szebbé, színesebbé varázsolni a saját és dolgozótársaink mindennapi életét! Kenesei József 2enehar látható a képen. Az a táncze- nekar, amely nemrég alakult Gyálon, s nemcsak a neve Hangulat, hanem valójában meg is teremti a jó hangulatot. A zenészek fáradságot nem kímélve próbálnak esténként. Az MSZBT-vel karöltve, már elérték, hogy most már látogatottak a gyáli táncos rendezvények, s a látogatottságon kívül már jó zenére és kulturáltan táncolnak a fiatalok és az idősebbek. A baj — sajnos az, hogy a helyiség kicsi. A gyáli tanács azonban megígérte, hogy rövidesen új helyiségben játszhat a zenekar, ahol nemcsak a táncterem lesz nagyobb, hanem a kísérők részére klubszobát is berendeznek. De hogy a gyáliak — a Pestre utazgatás helyett — otthon is igazán megtalálják szórakozási lehetőségeiket, ahhoz a község lakosságának az eddigieknél is nagyobb mértékű összefogása szükséges. Ha közös erővel rendbehoznák a kultúrház környékét, udvarán kuglipályát, kerthelyiséget építenének, akkor valamennyi korosztály igazi, jó hangulatban tölthetné el a közeledő, hosszúra nyúló nyári estéket, előbb. Vlagyimir Prihodcsen- konak hívják, a Minszki Autógyár egyik kommunista brigádjának vezetője, sokszoros újító; a Magyar—Szovjet Baráti Társaság meghívására hazánkba érkezett belorusz küldöttség tagja. Brigádjuk — kezdi — tíz évvel ezelőtt, tizenöt fővel alakult. Négy évvel ezelőtt kezdtek versenyezni a kommunista brigád címért s egy év múlva el is nyerték. Azzal kezdték, hogy javaslatot dolgoztak ki a brigád munkahelyének automatizálására, a kisegítő munkafolyamatok, az anyagszállítás mechanizálására. A gyárrészleg vezetősége a javaslatot elfogadta s a kivitelezéssel a brigádot bízta meg. A következő lépés az volt, hogy szétosztották maguk között a feladatokat. Ahol újításra volt szükség — újítottalt. Rendszerint közösen, az egész brigád. Munkájuk sokrétű; a tehergépkocsik alvázán szinte minden munkát a brigád végez, ezért elhatározták: valamennyien univerzális szak- képzettségre tesznek szert, hogy szükség esetén helyettesíteni tudják egymást. Ez a célkitűzés viszont magasabb technikai műveltséget igényelt, tehát mindannyian beiratkoztak az esti iskola technikum-minimum tanfolyamára. Ennek és az állandó, lelkiismeretes szakmai továbbképzésnek köszönhetik, hogy a brigád tagjai nagyfokú önállóságra tettek szert. Olyannyira, hogy a tizenötből — hatan maradtak. Kilencen — egy évvel ezelőtt — kiváltak a brigádból, s egy-egy komplex-brigádot alakítottak. Az új brigádok természetesen versenyre hívták ki a régit. Meg kell adni. hatan is éppúgy hallatnak magukról, mint ahogy mindenki ismerte nevüket a gyárban, amikor tizenöten voltak. Amolyan „bütykölős”. nyughatatlan emberek. Mindig keresik az újat, a fejlettebb technikai megoldásokat. Csak a múlt tavasztól ez év áprilisáig nyolcvanezer új rubelt takarított meg saját újításai révén a Prihod- csenko-brigád. Újításaikat több'mint 5100 dolgozó alkalmazza a Belorusz Köztársaságban! Az SZKP XXII. kongresszusára gyáruk értékes felajánlást tett: úgy dolgoznak, hogy elérjék a kommunista vállalat címet. Abban a gyárrészlegben, ahol Prihod- csenko elvtár* dolgozik, máris eleget tettek a legfontosabb feltételeknek: valamennyi brigádjuk kommunista brigád lett. De vajon, hogyan élnek a brigád tagjai? Hiszen az legalább olyan érdekes, mint az, hogyan dolgoznak? Prihodcsenko elvtárs elmagyarázza: abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy mind a hatan egy házban, egy emeleten laknak. Ebből következik, hogy valósággal úgy élnek, mint egy család, Mint egy nagy család. Három fia van: tizennégy, tizenhárom és tízévesek. Jó tanulók; néha azonban „becsúszik” egy-egy gyengébb felelet, kevésbé sikerült dolgozat. Ilyenkor a brigád többi tagjai is megdorgálják a fiúkat. Megtörtént — meséli —, hogy a „nagy család” valamelyik kamaszfia modortala- nul, kihívóan viselkedett az utcán. Az egész brigád felelősségre vonta miatta. Családi problémákban is rendszerint közösen dönt a brigád. Sokáig habozom, mielőtt megkérdezném: — És nem sértődik meg senki? Nem veszi ezt a magánéletébe való illetéktelen beavatkozásnak ? Hosszan néz rám, arcán jóindulatú figyelem, igyekezet. Hiába, nem érti. — Megsértődni? Miért? Mert törődünk egymással? Mert felelősséget érzünk egymás iránt? De hiszen a kommunista ember nem élhet csak önmagának, rideg közönyben a környezetével szemben! Mi pedig — amikor versenybe kezdtünk a kommunista brigád címért — azt fogadtuk, hogy igyekszünk kommunista módon dolgozni, tanulni és élni. H-t mond g helyett, erős belorusz akcentussal beszél. Ügy mondja: briháda, hovo- rity. Látva szótárízű orosz tudásomat, lassan, tagoltan hozzáteszi : — Az én legidősebb fiam sportiskolába jár. Ha leérettségizik, sportmester lesz, edző is lehet. De űrhajós akar lenni. Nos, vajon lett volna Gagarinból valaha űrhajós, ha nem a mi társadalmunk neveli, ha nem fogják százan és százan a kezét? Ha a gzsatsz- ki ipari technikum pedagógusai, a szaratovi repülőklub oktatói, az orenburgi repülőiskola parancsnokai nem törődtek volna Gagarinnal, mint emberrel; ha a Komszomol és a .párt nem nevelte volna Ga- garint, a kommunistát, vajon alkalmas lett volna-e valaha is ilyen hőstettre?! — Különben is — mondtam már — mi egy nagy család vagyunk. Ha valamelyikünket betegség, baj éri, mindig számíthat a brigádra. Együtt dolgozunk, együtt tanulunk, együtt pihenünk, együtt szórakozunk ... éppen csak a gondjainkat ne osztanánk meg? Nekem talán közömbös lehet az, hogy derék ember lesz-e a munkatársam és barátom fiából?! Már régen meggyőzött, de nem szakítom félbe. Ilyen egyszerűen és szépen úgy sem tudnám összefoglalni, milyen is a kommunista ember. Saját szavaimmal legfeljebb úgy mondhatnám: olyan, mint Vlagyimir Prihodcsenko. Nyíri Éva A LEGIDŐSEBB MAGYAR ESZPERANTIS1A A péceli MÁV Továbbkezelő Kórház egyik kórtermében fekszik Kovács Tódor, aki ma Magyarországon a legidősebb eszperantista. Minden kebelbelije jól ismeri az ő munkásságát, hiszen évtizedeken át tanította Pest megyében, de az ország más vidékein is az eszperantó nyelvet. Jászberényben született, 1879-ben. Középiskolai tanulmányai után már 1898-ban a MÁV-hoz került, mint napi- díjas dolgozott. Fiatal korában tevékeny volt és az eszperantó mozgalomban jelentős sikereket ért el. Az eszperantó mellett a gyorsírással is foglalkozott. Az eszperantóról és a gyorsírásról könyve is jelent meg. E könyve az eszperantó és a gyorsírás szerepét és fontosságát ismerteti a vasutaknál és általában a közlekedésnél. Kovács Tódor több hazai és nemzetközi kongresszuson vett részt. Sok élménye volt. ezek közül a legszívesebben az 1912-ben Madridban tett látogatásáról beszél. Itt gyorsíró világkongresszus zajlott le. De ugyanekkor zajlott le a spanyol munkások nagy sztrájk- harca is a több bérért, a jobb megélhetésért. Itthon nagy lelkesedéssel tanította az embereket az eszperantóra, amely igen köny- nyen elsajátítható nemzetközi nyelv. Pécelen, Isaszeden, Vácott, Jászberényben és még számos más helyen tanított. Harminckét éven keresztül dolgozott a vasútnál és mint főfelügyelő vonult nyugállományba. Munkássága elismeréséül több ízben részesült kitüntetésben. Az eszperantó mozgalomban való munkálkodásáért pedig megkapta a veterán eszpe rant istákat megillető jelvényt. Annak ellenére, hogy gyógykezelésre van szüksége, továbbra is kíváncsian várja, lesi az eszperantó mozgalom legújabb híreit, értékes és hasznos tanácsaival segíti a kezdő eszperantistákat a péceli MÁV kórházban. Segítsége más formában is megnyilvánul. A múlt évben a péceli MÁV kórházban megrendezett eszperantó kiállítás anyagának nagy-részét Kovács Tódor bocsátotta rendelkezésre. Nagy sikere volt ennek a kiállításnak, több száz részvevő tekintette meg, köztük számos külföldi vendég is. A magyar eszperantisták nagyra értékelik Kovács Tódor munkásságát, Sok szeretettel köszöntik őt a fiatalok és idősebbek, kívánva neki erőt, egészséget. Dr. Ferenczy Imre Aranyérmet nyert a makói hagyma, a Jonathán alma és a korai rózsa Hat ország virágoskertje Ehrfurtban — Két magyaros éttermet üzemeltet a vendéglátóipar a nemzetközi kertészeti kiállításon Az elmúlt napokban érkeztek vissza Budapestre azok a szakemberek, akik április 29- én Ehrfurtban részt vettek az első nemzetközi kertészeti kiállítás megnyitásán. Az MTI munkatársának kérésére röviden beszámoltak a kiállítással, kapcsolatos tapasztalataikról. Mint elmondották, hat ország, a Szovjetunió, Csehszlovákia, Románia, Magyarország, Bulgária és az NDK részvételével rendezték meg ezt a „nemzetközi virágoskertnek” is nevezhető kiállítást, ahol a virágokon kívül természetesen minden nemzet felvonultatta jellegzetes növényeit és gyümölcseit is. A kiállítók 600 négyzetméteres pavilonokban külön külön ismertetik meg a látogatókkal kertészetük eredményeit. A pavilonokban az évszázadoknak megfelelően élethű környezetben állították ki a legszebb gyümölcsöket és konyhakertészeti növényeket. A késő nyáron beérő gyümölcsöket természetesen most még csak makettek helyettesítik, de a kiállítás hathónapos nyit- vatartása alatt ezeket fokozatosan valódi gyümölcsre cserélik majd ki. A kertészeti pavilonokon kívül a kiállítok közös mezőgazdaságigép bemutatót is rendeztek, ahol felvonultatják mezőgazdasági gépgyártásuk legújabb termékeiket. A kiállításon a magyaros kertészet mellett természetesen helyett kapott a világhírű magyaros konyha is. A hangulatosan berendezett Budapest és Hungária elnevezésű éttermekben egyszerre több mint ezer vendég ízlelheti meg a legjobb magyar szakácsok főztjeit. Mint a kiállítás magyar részének szervezői elmondták, mindjárt az első napokban elismerést aratott a hazai kertészet. A bírálóbizottság aranyéremmel tüntette ki a makói hagymát, a magyar Jonathán almát és a Hódmezővásárhelyről érkezett korai rózsát. (MTI). Rágyújt. Úgy tartja a fejét s a lángot, mintha pipát élesztene. öregesen. Öreg ember. Hatvanhárom éves. Napszítta, nyakig gombolt nyugdíjas-vasutas egyenruhájában sen- kise mondaná, hogy ő volt Százhalombatta állomásvezetője. — Meddig szolgált? — Küencszázhar- minehat május hat óta — kileneszázhat- van december harmincegyig ... A nyugdíjig ... — Most mit irányít? — Magamat. Meg a huszonhatosoknál vagyok állásban, havi ötszázért: szállításvezetőhelyettes. Lapátoknak parancsolok. — Nem bánja a MÁV-ot? — Hát... megszoktam ... Negyvenhét és fél év után .. Nem mondom, szerettem volna még, de amire megjött a villany én már letettem a főnöki sapkát. — Milyen volt az állomás — akkor? A tegnap vasutasa — Gyöngébb forgalmú. Az uradalom meg a téglagyár. S mivel világították? — A külsőt egy darab Lux lámpával. tudtak hová lenni a fénytől — úgy vakított ... Higanygőz- lámpa odakinn, fénycső vagy micsoda odabenn ... (elhalkul a hangja). Azért szeLux. Szép a neve. Magyarul petróleum- lámpa. — Nekünk ez is fény volt. Szebben égett az otthoni cilinderesnél (szomorkásán fölnevel). Most meg egy hétig nem rettern volna még szolgálni egy kicsit ebben a nagy világosságban is ... no mindegy ... Csönd lesz. S én gyorsan átváltok. — Hát a saját állomás? — (Alig láthatóan kihúzza magát.) A házam ? Most tódoz- gatom. Két kis szobát építek hozzá, meg egy — hallt! — Előkelő! — Elmosolyodik, mint egy valóságos főnök.) Ha ott neonfény, itt legyen hall. Txem igaz — kérem? Kell a kilenc unokának, ha jönnek... Vonalfütty hallatszik az állomásról. Bíró Sándor olyasféle mozdulatot tesz, mint aki tiszteleg. Nem tudni, nekem-e, vagy a vonatnak. A vonatnak, amelyik negyvenhét és fél év után elvitte a főnökséget és meghozta a villanyfényt. És a hallt. S egy erőművet, amelynek építésén ott szorgoskodik egy nyugdíjas állomásfőnök is. Egyik szeme szomorú, a másik nevet. Ahogy az életben lenni szokott. v ügy)