Pest Megyei Hirlap, 1961. április (5. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-30 / 101. szám
ttseiei lsei. ÁPRILIS 30. VASÁRNAP Megtalálták a helyüket Három brigádvezető — három kulcsember Egy élet Nagyot lépett előre a nagyira tai Magyar—Koreai Barátság Tsz. A tagnyilvántartó könyvben ötször annyi név szerepel, mint korábban, a szövetkezet földjének végét pedig a tanyaközpontból sem lehet látni, pedig az a dombon van. ötszázhúsz tag 4350 hold földet művel az idén. — Hogyan tudták a több mint félezer tsz-tag akaratát egy cél érdeikében mozgósítani? — kérdezzük Máté József elvtárstól, a tsz elnökétől, akivel a szövetkezet irodájában beszélgetünk. — Nem volt könnyű és ma sem az — mondja rövid gondolkodás után. —i Mégis, minek tulajdonítja? — A szövetkezetben valamennyi tagnak tneg kell találni a helyét, a számára legalkalmasabb munkát, ahol jól is érzi magát, meg a képességeit is a legjobban gyümöl- csöztetheti — magyarázza Máté elvtárs. _ És? Elérték? __ A legfontosabb munkat erületeken igen. — És mit tart legfontosabb munkaterületnek? Máté elvtárs itt hosszabb magyarázatba kezd: — Nagyon fontos például, hogy a bri- gádvezetők egyenes jellemű, szilárd, a gazdálkodáshoz jól értő emberek legyenek. Nem mondom, sok olyan tagunk van, akiknél mindezeknek a jellemvonásoknak a nagy része megvan, de olyan már kevesebb, akikben mindez egyesítve megtalálható. De úgy látom, a választás sikerült. Oda való emberek a brigádvezetők. A Máté elvtárssal folytatott rövid beszélgetés után bejártuk a szövetkezet egész gazdaságát, kerestük a ..kulcsembereket”. akiknek munkáján, magatartásán i nagymértékben múlik a szövetkezét gazdálkodása. — Azért is bíztuk olyan ember felügyeletére a szőlőiskolát, aki ért is hozzá és a szívét, lelkét is beleadja. Bognár Sándor bácsi pedig ilyen ember. Bognár Sándor kezében met- szőollóval járja a sorokat, ellenőrzi az ültetést. — Gyökereztetett-e már valaha szőlővesszőt? — kérdezzük Bognár Sándortól. — De mennyit! A múltban az uraságpak is. meg a felszabadulás után magamneik is — válaszolja. — Sándor bácsi vincellér is volt a Györgyei uraságnál — szól közbe Máté elvtárs. — A felszabadulás után meg az állami gazdaságban voltam borász — teszi hozzá Bognár Sándor. Kilenc és fél holddal lépett a szövetkezetbe és ebből 4,5 hold a szőlő. Ebből is látszik, hogy ő a szőlő szerelmese. hogy, mindig előre nézek és nem' hátra. Mihók Sándor a KONYHAASZTALNÁL A ülünk Galambos Zsigmondi bácsival, Áporka termelőszövetkezeti község párttitkárával. Előttünk végi iratok és fénykéA termelőszövetkezet tanyaközpontjában találjuk Bo- zsik István állattenyésztési brigádvezetőt. Az elnök csupán annyit mond róla: „jó szeme van, mindent észrevesz”. — Mi a feladata az állat- tenyésztési brigádvezetőnek? — kérdezzük tőle. — Hosszú ideig lehetne sorolni, ezért hát azt mondom, minden, ami az állattenyésztésben tennivaló csak akad — válaszolja. — Főként a felügyelet és az ellenőrzés — jegyzi meg Máté elvtárs. Bozsik István kora hajnaltól késő estig a termelőszövetkezetben tartózkodik. Felügyel a takarmány-előkészítésre, az etetésre, a tisztaságra, az el- léseskre stb. — A lányom haragszik is rám, mert odahaza semmire sem jut időm. — Hol tanult meg az állatokkal bánni? — Tizenkét éves voltam, amikor már disznókat legeltettem az uraságnak — válaszolja. — Állatok mellett voltam én mindig, szeretem is őket. — Hogyan érzi magát a szövetkezetben? — Éppen az imént mondtam Pálinkás Miklósnak, az egyik növénytermelési brigádvezetö- nek: olyan otthonosan érzem már magam, mintha mindig itt éltem volna. o Népes sereg munkálkodik a termelőszövetkezet Tápió menti dűlőjében. Szőlőiskolát létesítenek. A vezetőség — amint Máté József elvtáis elmondja —, nagyon számít a szőlőiskola bevételére. — Tizenkét hold szőlőiskolát létesítünk, és mintegy 1 200 000 vesszőt gyökerezte- tünk. Szálanként 1,20 forintjával számítva, mindenképpen kifizetődik a vállalkozás — magyarázza Máté elvtárs, amint a telepítők felé igyekszünk. A Felső Fekete-erdői brigád területén járunk. Ezt a brigádot különösen fontos feladattal bízta meg a tagság. A 750 hold területből 25 hold kertészeti terület, ráadásul öntözéses. Több százezer forint hasznot kell adni a kertészetnek. Máté elvtárssal a 15 hold hajtatásos burgonyában gyönyörködünk, amikor felénk igyekszik valaki. — No, ez Szabó János bácsi, a brigádvezető — mondja Máté elvtárs. Pár perc múlva kezet is szorítunk vele. A tavaszias napsütésben kabátját csak úgy panyókóra veti, kalapját a homlokára tolja. Az elnök a munka után érdeklődik, ő pedig sorbaveszi, hol dolgozik a traktor, hol dolgoznak a fogatok, mit csinálnak az emberek. Mindenről tud, ami a 750 holdas területen lórt'éní ji" ‘' - ’ ' A gazdasági ügyek megbeszélése után sor kerülhet arra, hogy néhány szót váltsunk a brigádvezetővel. Amint elmondja, ő még tavaly tava,sszal'belépett a termelőszövetkezetbe, de csak az idén január 16-tól brigádvezető. — Szeretem a nagy gazdaságot — mondja — itt igazán lehet termelni. Akadnak, akik arról igyekeznek meggyőzni, hogy jobb volt a tíz holdamon. Dehát ez nem sikerül nekik. Én már csak olyan vagyok, Barkácsolók a termelőszövetkezetben A téli szövetkezeti szervezés során több mint négyszáz dolgozó paraszt lépett be a nagykátai Magyár—Koreai Barátság Termelőszövetkezetbe. köztük „barkácsolók” is., Nők, ezek a szorgalmas emberek most igazán nagy hasznára vannak a szövetkezetnek. Iparosok, illetve szakemberek irányítása nélkül építenek fából istállókat, hodályokat. Még tervrajzra I sincs szükség. Készül a hatszáz férőhelyes juhhodály alapzata. Pintácsi Béla, Fábián Károly és Farsang Boldizsár hamarosan végeznek ezzel a munkával. Az Erekközi-építőbrigád büszke a közeljövőben befejezésre kerülő száz férőhelyes szarvasmarha-istállóra. A szeriák összeillesztésével végeztek, most nádazzák az épületet. (Szöveg, foto: Mihók) pék. Egy élet emlékei. Éppen egy nagy on -nagyon sárga, fakó katona képét mutatja. Ahogy kézbeveszi a lapot, nem a képet. hanem kezét nézem önkéntelenül. Félig bénult, tele mély forradásokkal és a nehéz munka nyomaival. Észreveszi pillantásomat, ő is megszemléli keze fejét és csendesen mondja: — Ezt akkor verték szét, amikor vallattak . .. Igen. Mert aki a Tanú :sköz- társaság idején valamit is tett a nép. a rendszer érdekében, az nyomorékká verve ikerült ki a fehérteroristák kezéből. Ez volt a legkevesebb. Csupán bevezető, majd egy emberöltőn keresztül tartó üldöztetéshez, nyomorgáshoz, zaklatáshoz és börtönhöz. Ez járt annak, aki jobb. szebb életet akart ebben a sokat szenvedett országban. Galambos bácsi pedig azt akart. S az a fénykép, amit év- pen kezében tart. emiatt sárgult meg annyira. Kiszítta a nap. Hónapokig állt a ráckevei főszolgabiróság falán, a körözőplakáton. Keresték élve vagy halva, csakhogy végre kézreke- rítsék a bujdosó vöröstisztet. Egy kevésbé fakult kép ts kerül, abban az egyenruhában van rajta, amelyikben 1919. május elsején felvonult századával a budapesti városligetben. Magas, szálas, büszke embert mutat a fotográfia. A vöröshadsereg egyenruhájában áll. fején vörös csillagos tányérsapka, karján a századparancsnoki rangot jelző három vastag vörös csík. Élete legszebb időszakát. 1919. májusát idézi ez a kép. Fiatal volt, boldog és szabad. Tele reményekkel, vágyaikkal, tervekkel. J ÓFORMÁN még gyerekember volt, amikor kitört az első világháború, hogy beszedje Európa véráldozatát. Ö is katona lett. Tehetséges ember volt, s akarva, nem akarva, előbbre jutott a ranglétrán. Tiszthelyettes lett. de nem sonkáig'viselte a csillagokat: lefokozták lazításért, lazításra való szervezkedésért. Haditörvényszék ítélkezett felette, s börtönbe 'került, ahonnan a forradalom szabadította ki. így lett újra katona, de most mára vöröshadsereg katonája, az Első Vörös ■ Ezred első századának parancsnoka. Századába tizenegy falubelit is vitt a mindig baloldali, mindig forradalmi Áporkáról. öten még ma is élnek közülük, itt dolgoznak a helyi termelőszövetkezetekben. Naponta találkoznak, beszélgetnek, emlékeznek, így Zsiga bácsi könnyen sorolja a neveket: — Harsányi Sándor, Ribinsz- ki Sándor, Morvái Imre, Szadai Károly és Keresztes István ■.. a többiek meghaltak már ... Régi bajtársak, régi elvtársak, barátok jóban-rosszban. Együtt vonultak fel akkor, feszes, csinos egyenruhában, gyakorlott díszlépésben, keményen markolt szuronyas puskával. A tribünről Kun Béla, iMndler Jenő, Pogány József, Nyistor György, Stromfeld Aurél és más elvtársak tapsoltak dongó lépteik ütemére... Szép május elseje volt... Először 1910-ben ünnepelte a májust. Budapesten, az Egressy úton dolgozott egy faárugyárban. Dolgoztak ott szociáldemokraták is, akik már szervezett munkások voltak, s lázas igyekezettel készültek a felvonulásra. S magukkal vitték a fiatal segédmunkást is ... És azóta minden május elsejét megünnepelt. Hol börtönben, hol szabadon. A Tanácsköztársaságot megelőző, majd a Tanácsköztársaságot követő két- két évet börtönben töltötte. Mosolyogva meséli: — Még ott is féltek tőlünk, kommunistáktól.. . Május elsejére az egész váci fegyházat megszállták a csendőrök. Szu- ronyos puskával őrködtek a fe'gyház folyosóin és az udvaron . .. r/ IS7.ABADULÁSA után, ll végig az egész Horthy- rendszerben csendőrségi megfigyelés alatt állt. Egy lépést sem tehetett nyugodtan. Ha egyenruhát látott közeledni kis házacskája felé. már készült a pofonokra, rúgásokra, szidalmazásra Mert ez volt az osztályrésze ... A község felszabadulása után mindjárt megszervezte a Kom- munista Párt helyi csoportját, s azóta minden május elsejét boldog an ünnepel. . Mielőtt beszélgetni kezdtünk, a Pestvidéki Gépgyárból jött meg. a patronáló üzemükből. Együtt ünnepelnek majd a községi művelődési házban, ahová hivatalos az egész falu. S a nagy készülődés közben, a pihenés rövid óráiban elmereng, elnézegeti1 a megsárgult írásokat, fényképeket, emlékezik a régi időkre, a régi május elsejékre, egy hosszú elet májusaira ... (lm) Májusi melódiák / A • j A mi tanyánk a legrta- \ gyobb és a legkedvesebb a ‘ széles vidéken. Legények, leá- í nyok félszáznál sohasem voJ- ! tak kevesebben és most is í vannak ott annyian. Tavasz- ! szál, ha nyílik az erdő és iU. j latos a park, jókedvű rigó- i rajok, szerelmes gerlepárok i és hancurozó gyereke k örö- i méhen fürdik a nap. És az éjszakák? Hogy azok mily cso- i dálatosak. azt leírni nem l.e- ! hét. Hadd meséljek egyről, a ' szépek közül a legszebbről, a \ legeslegtavaszibbról, a szere- } nádok éjszakájáról. ; Húszéves a világ, vagy tán \ még fiatalabb, mert a legé- ! nyék szívében még nem terem ! öregebb érzés. Mit nekünk az ! a tizenöt kilométer, ahova í most megyünk. Köt még be- ; csületszó és meg sem szegem ; soha, mert öröklött titka nem- ; zedékünknek, hogy honnan hozzuk a májusfát. Elárulni ? 'f Hiszen akkor semmivé válna í az a tizenkét éves varázs, 5 amely annyiszor tágítja az \ ereket ifjító örömmel, ahány- Í szór május elseje beköszönt. \ Újra, meg újra. Tanyánkbeli legény csak egyszer mehet el ; májusfáért életében, de akkor í is csak úgy, ha kisorsolják. Tizenkét legénynek kell el- 'tf hoznia vállán a fát és hát %az nem lehet akármilyen, f Odafelé izgulunk, hogy j lesz-e akkora fa majd, mint J legalább a tavalyi. Micsoda 'j szégyen volna ránk, ha kiseb- <; bet hoznánk! Ránk se vir- $ radna tán a nap! „Nyim- £ nyám kölykei a világnak, hát % csak ekkorát bírtatok el?’’ ^ Órahosszat vizslatjuk az er- £ dót, ahányan. annyi felé, de í mintha kuporognának a fák. Végre is jó tömben kivágunk egyet és lemérjük. Hat ölnyi nincs meg egészen, de egy vékonyabbal hétre is kitoldjuk. Itt keTl elkészíteni, mert egy. szuszra kell hazavinni és felállítani. Rajta! Otthon a lányok feldíszítik, amíg a gödrét megássuk és már emelkedik a magasba. Hárman-hárm,an fogunk egy- egy kötelet és húzzuk. A tanya népe visongva drukkol most, mert kiderül: értjük-e a módját. Ha véletlenül most megcsúszna egy láb, vagy elszakadna egy kötél! A fújtató keblekben most még a szív sem zakatol. Nagy Feri az állítómester. Szemei elszánt villámokat szórnak a holdvilágnál és mi jól látjuk mindnyájan. Jaj lenne a szerencsétlennek, aki most vétene. A négy kötél biztosításában már egyenesedik a fa. Az emelő főkötelet tartó Nagy Feriék most megfeszülnek, s lábukat megvetve mozdulatlanok. Még rajtuk a fősúly, de ha a fa átlendülne a holtponton, még baj kerekedhetne. „Tartsatok!” — kiáltja Feri a szembenállóknak, Budai Lajo- séknak. Azok most nekifeszülnek és lassan engedik a fát egyenesbe. De úristen ... Lajosék kötele most hirtelen meglazul, csúszni kezd, majd zengő pattanással levágódik a fáról. Elüldözött. Éppen abban a pillanatban, amikor holtpontra ért a fa. „E-pyen-sú-lyoz-ni-i!” — ordítja Nagy Feri a rémület legdermesztőbb hangján. Nekünk most nem a szó értelme hatol tudatunkba, hanem az ösztön biztatja reflekszeinket. Három jó lépéssel hátraug- runk és onnét tartjuk a kötelet. A velünk szemben biztosító hármas is ezt cselekszi. De ha ez csak ilyen könnyen menne! A rémület diktálta rös akkora volt. hogy kirántjuk egyensúlyából a fát. A félelem sikolya hasít a fülünkbe. Szerterebben a nép, amely már dicsérni kezdte műveletünket. „Vissza, hé-é-é! Visz- sza!’’ Nem merjük elengedni a kötelet, pedig már nyilvánvaló a baj. Hiába minden. A sokaság kiáltja, hogy engedjük el. de mégsem tehetjük, mert eltörik a fa. Hogy aztán azért-e, mert olyan önfeláldo- zóan tartottuk, vagy mert „jó fából” faragtuk, mégsem törött el. Csak elvágódott. Koronája alatt „vértócsa” keletkezett a ripityára törött üvegekből. Dermedten bámultunk egymásra. Budai Lajos az oka, mert nem jól csomózta meg a kötelüket. „Mit bámultok? Hiszen már éjfél lesz! Hozzatok üvegeket és töltsétek másik bort! Egy- kettő!’1 Budai Lajcsi elsom- fordáit és már nem is tért vissza. Másodjára sikerült a dolog, de azt már kevesebben látták. Ez bizony szomorú volt. Hirtelen haragra keltünk a világgal és már veszélyben volt a szerenád. Kinek is lett volna kedve azokban a percekben? Egyszerre lettünk fáradtak is. De amikor elérkezett az éjfél és Nagy Feri kihozta a hegedűjét, ismét kikerekedett a világ. „Megyünk?” — kérdezte Feri. „Persze hogy megyünk!" — Hozd Jani a bőgőt és te is, Dani a hegedűd! Kezdjük a szélső háznál. S mi már fújtuk is kórusban: „Itt állok meg egy ablaknál, itt lakik a szívem violája..." Sorra vettük a lányos házakat és sorra meggyulladtak a lámpák. Kitették az ablakokba és mindenütt megjelentek ott a kikívánt arcok is. Amikor elvonultunk valahonnan, egy nyaláb orgonát hagytunk az ablakba tűzkődre. Ez volt már a szokás, ki tudja, mikor is, mert így mesélték, Hallottunk olyant, hogy akire a régi legények megharagudtak. annak kukoricaszárral tisztelték meg az ablakát. De hát csak annak, aki túlságosan rászolgált. Egy szárboglyánál mi is csak kísértésbe estünk és megállapodtunk. Hogyan is volt? Mit mondott Szarván Jóska? A Varga Zsuzsi nevetett? Mert elsőre nem sikerült a fa? Vigyünk neki kórót, macskazenét neki! Lassan a testtel, cimborák! Ne bomoljatok! Biztos az, hogy nevetett? Akkor csak a Lajoskáját nevethette, az pedig megérdemli. Miért érdemelné meg? Hiszen ő sem akarta szegény és most oda van falustól. Miért nem jött velünk? Csípjük csak nyakon! * AWWWWWWWVWWVWWWVXWxvwvwvw Képesek voltunk kihúzni az ágyból. Még csillagokat is rúgattunk vele, mert mormo- t át mímelt szegény. Azután lelket vertünk belé és cipeltük magunkkal. De olyan vonakodást! Az istennek sem akart Zsuzsanna ablaka alá állni. Azt meg már mi sem követelhettük tőle, hogy énekeljen is. Mi azért folytattuk helyette is: ....Ti cigányok, húzzatok rá e gy szomorú, bánatos nótára! Húzzátok a szivem szerint, hadd epessze szívét ez a bánat...” Már amikor itt tartottunk, elfogyni kezdett a hitünk. Vajon a kukoricaszár nem lett volna jobb? Se hang. se lámpafény a házból. Keményen markoltuk a Lajcsit, de már szívünk legmélyén elengedtük volna. Amennyire tetszett nekünk ez a dal, amikor vidáman énekeltük, most annyira nem feiezte ki érzelmeinket. Hej, Zsuzsika, ha tudnád, hogy akkor mennyire megharagudtunk rád! De azért mégis csak végigmondtuk: .. Érezd meg, hogy fáj a szívem, ha nem fogadod el az én nótámat." Egymásra bámultunk csodálkozva. majd a bosszú ezernyi módjára gondoltunk. Van-e annyi kukoricaszár? De abban a pillanatban: „Lajos! Édes Lajoskám!__ Nem tal áltam a gyufát. . És az ablakból kinéző lányalakot nagy-nagy megenyhfl- léssel néztük. Nagy-Miklós István
