Pest Megyei Hirlap, 1961. április (5. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-28 / 99. szám

"xJCívtfW 1961. ÁPRILIS 28. PÉNTEK A francia nép meg fogja védeni a maga győzelmét A tevert ntfjíri puccs visszhangja A kormány kemény lesz — ígérte Debré miniszterelnök szerdán este elhangzott rá­dióbeszédében. Hogy e ke­ménység nemcsak a fasiszta pártütőkkel szemben nyilvá­nulhat meg, azt már sejteni engedte a minisztertanács szer­dai ülése után a tájékoztatás­ügyi miniszter egy kijelentése is: „más oldalról’’ is fenyegeti szerinte veszély az államot. Csütörtökön hajnalban el­kobozták az Humanitét. A rendőrség az elkobzás indo­kolásául azt hozta fel, hogy a lap közölte a Francia Kommu­nista Párt deklarációját. A deklaráció — mint ismeretes — felhívta a francia népet: köve­telje a bűnösök megbüntetését, s harcoljon a békéért. Az elkobzás után megjelent különkiadásában az Humanité szerkesztősége nyilatkozatot tett közzé, amelyben leszögezi: ez az intézkedés azt látszik jelezni, hogy a degaulleista ha­talom, miután a pártütők elle­ni harc szükségességére hivat­kozva új jogokkal ruházta fel önmagát, e jogokat a nép ellen akarja felhasználni. Ez az el­kobzás annál is inkább önké­nyes, mivel a lázadás ügye mellett nyíltan kiálló lapok, mint például az Aurore, tel­jes büntetlenséggel folytathat­ják tevékenységüket. Ez az el­kobzás megmutatja — ha erre egyáltalán még szükség van —, hogy a dolgozóknak össze kell fogniok lapjuk megvédésére, de a szabadság és a béke meg­védésére is. A Liberation sem közölhette a Francia Kommunista Párt deklarációját, a haladó lap hasábjain is nagy tehér főit jelzi a kiiktatott deklaráció he­lyét. Ami a kormánynak a párt­ütőkkel szembeni „keménysé­gét”-jelezné: hét letartóztatási parancsot adtak ki a szökés­ben levő pártütő ex-táborno- kok: Sálán. Jouhaud, Zeller, továbbá Gardy nyugalmazott tábornok, az idegenlégió volt főparancsnoka, valamint a há­rom fasiszta ezredes: Argoud, Godard és Lacheroy ellen. A letartóztatási parancs azonban egymagában még kevés a puccsisták kézre- keritésére. Hollétükről nincs hivatalos hír: egyes értesülések szerint Gibraltárba, mások szerint Portugáliába, ismét mások sze­rint a Szaharába szöktek tol­na. A Figaro úgy tudja, nogy Sálán és Jou'haud továbbra is az idegenlégió egyes számú ezredének zeraldai táborában tartózkodik. Az Algírtól nyu­gatra 30 kilométerre íeitvő tá­bort, a Figaró szerint, a csend­őrség körülvette, a légió ejtő­ernyősei a táboron belül elba- rikádozták magukat. Megszökött Algírból La- gaillarde és fasiszta társai, Susini, a diákvezér, az I960, január végi lázadás égjük szervezője. Ugyancsak nyoma veszett annak a két volt ejtő­ernyős bérgyilkosnak, akik hónapokkal ezelőtt a haladó algíri ügyvédet, Popie-t tet­ték el láb alól. Kiderült, hogy a puccs négy napja alatt kisza­badították a vizsgálati fogságból a két gyilkost. Párizsba szállították Challe tábornokot, a puccs vezérét, a Santé fogház rabja szerda délután óta. Letartóztatták és várfogságban tartják Bigot, Petit tábornokokat, akik a puccs napjaiban az algíri egységek élére álltak, ugyan­ez lett a sorsa Gouraud tábor­noknak, a constantine-i had­test parancsnokának, aki hét­főn csatlakozott a lázadókhoz, és csak szerdán reggel gon­dolta meg magát. A rendőrség Párizsban 117 szélsőjobboldali sze­mélyt előállított. Algírban a hatóságok fel­oszlatták a város községta­nácsát. A kormány főmeg- bizottjának utasítására meg­határozatlan ideig szünetelte­tik az algíri lapok — az ult­rák szócsöveinek — megje­lenését. Az Algírból érkező hírek szerint a város mindennapi képét mutatja, az európai lakosság lesújtva fogadta a puccs összeomlásának hírét. A muzulmán tömegek abban reménykednek, hogy a párt­ütés vége közelebb hozza az algériai békét. Az AFP jelentése szerint Frejac, a kormány hivatalos algíri szóvivője szerdán kö­zölte, hogy az algériai események­nek két halálos áldozata van, tizenketten megse­besültek. A UPI jelentéséből kitű­nik, a zendülés összeomlása után a francia kormány visz- szatért ahhoz az elhatározá­sához. hogy folytatja az írtó- háborút az algériai nép ellen. Olié tábornok, akit De Gaulle elnök a válság nap­jaiban Algéria teljhatalmú katonai főparancsnokává ne­vezett ki, szerdán rádióbe­szédében megparancsolta a kormányhű egységeknek azonnal kezdjék meg ismét hadműveleteiket az algériai nemzeti felszabadító hadse­reg ellen. Mint a Reuter elmondja, szerdán Challe tábornok el­len hivatalosan vádat emel­tek a büntető törvénykönyv azon cikkelye alapján, amely­nek értelmében a zendülőket halálbüntetéssel sújthatják. Összeült a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága csütörtökön összeült a Pá­rizs melletti arcueil-i váro6 házán az algíri puccs össze­omlása után előállott új helyzet tan u 1 m á ny oz ás ára és a párt új feladatainak meg­határozására. Függetlenségi ünnepség Freetownban Freetown, Sierra Leone fő- I városa, boldogan ünnepli füg- j getlenségének elnyerését. A városban nagyszabású tűzijá­ték. a kikötőkben a hajókür­tök hangja üdvözölte a nagy napot amely százötven éves angol gyarmati uralom végét jelzi. Pontosan éjfélkor a leg­magasabb árbocrúdra felvon­ták a zöld-fehér-kék lobogót, amely az angol zászló helyét foglalta el. A gyarmati rendszer tarthatatlan — ezt bizonyították az ENSZ-ülésszak vitái Zwri'ii stujtáérieUezíete Ac te Yarhhaa Zorin, az ENSZ-közgyűlés 15. ülésszakának második fe­lében részt vett szovjet kül­döttség vezetője sajtóértekez- í letet tartott New Yorkban. A tudósítók számára adott nyi­latkozatában kijelentette: — Megelégedéssel állapít­hatjuk meg, hogy a béke meg­szilárdítását szolgáló konstruk­tív álláspontra helyezkedett sok ázsiai és afrikai, valamint néhány latin-amerikai ország is. — A 15. ülésszak második szakaszának középpontjában oiyan kérdések szerepeltek, amelyek a népeknek a szabad­ságáért és függetlenségéért ví­vott harcával függnek össze. E kérdések megvitatása újabb erővel bizonyította, hogy a gyarmati rendszer napjai meg vannak szám­lálva nem lehet feltartóz­tatni, sem visszafordítani a népek felszabadulásának folyamatát. — Meg kell jegyezni, hogy majdnem minden közgyűlési határozat, amely a nemzeti felszabadító mozgalommal iügg össze, gyarmati ha­talmak ellenállása dacára, nyert elfogadást. — Különösen ki kell emelni az angolai helyzet megvitatá­sának jelentőségét. Ismeretes, iiogy Portugália a többi gyar­matosító hatalom támogatásá­val mindenképpen megakarta akadályozni, hogy az ENSZ foglalkozzék az angolai kér­déssel. A Biztonsági Tanács­ban a portugál megbízott azt bizonygatta, hogy az ENSZ nem foglalkozhat az angolai kérdéssel. Mégis a Biztonsági Tanács, majd a közgyűlés vi­tája meggyőzően kimutatta, hogy az angolai gyarmati rendőr-rendszer nemcsak az ország népét sanyargatja, ha­nem az egyetemes békét, min­denekelőtt Afrika békéjét fe­nyegeti. A gyarmati országok és népek függetlenségére vo­natkozó deklarációvaj összhangban az ülésszak határozata támogatja An­gola népének igazságos harcát. — A kongói kérdés vitája során a küldöttek többsége el­ismerte, hogy a kongói hely­zet továbbra is aggasztó, egy­re rosszabbodik és ennek a belga beavatkozás a fő oka. — Az a körülmény, hogy az ENSZ nem képes a kongói kérdés olyan • megoldásara, amely a kongói nép érdekeit szolgálja, természetesen nem emeli e szervezet nemzetközi tekintélyét. A kongói kérdést maga a nép fogja megoldani, az majd megtalálja az utat hazája politikai függetlenségé­nek és területi épségének megóvásához. — Az ülésszak utolsó nap­jaiban az Egyesü.t Államok részéről a Kubai Köztársaság ellen elkövetett agresszió kér­dését tárgyalta mint ismere­tes, mialatt a vita folyt, Kuba partjain fegyveres interven­ciós bandák szálltak partra, amelyeket az Egyesült Álla­mokban szerveztek meg és fegyvereztek fel. — Ennek az agresszió® cse­lekménynek az ^NSZben tör­tént megvitatása azt eredmé­nyezte, hogy teljes mértékben összeomlott az Egyesült Ál­lamok küldöttséigéneik az a kísérlete, amellyel védel­mezni és Igazolni próbálta a washingtoni kormány hitsze­gő politikáját a Kubai Köz­társasággal és ennek forra­dalmi kormányával szemben. — Az ENSZ tagjainak túl­nyomó többsége lényegében véve elítélte az Egyesült Ál­lamoknak ezt az ENSZ alap­okmányával és a nemzetközi jogelvekkel ellenkező poli­tikáját és leszögezte, hogy a kubai népnek joga van a függetlenségre és szabad­ságra. — Ugyanakkor a szovjet küldöttség szükségesnek tart­ja megállapítani, hogy a ku­bai kérdés közgyűlési meg­vitatása után nem szabad megnyugodni és csökkenteni az éberséget, a gyarmatosító rendszer még a nagy veresé­gek után sem szokott vissza­vonulni. Az Egyesült Államok bi­zonyos körei leplezetle­nül elárulják azt a szán­dékukat. hogy újabb ag­resszióval akarják meg­fojtani a knbai forradal­mat. Zorin ezután utalt rá, hogj’ a 15. ülésszak második sza­kaszán újra és újra felme­rült az ENSZ-titkárság át­szervezésének problémája. Egyre világosabbá válik, hogy még a jó ENSZ-határozatokat sem lehet zavartalanul meg­valósítani, amíg az egyetlen államcsoport érdekeit képvi­selő Hammarskjöldre bízzák a. döntések végrehajtását. — Az ülésszak második szakaszának megkezdése előtt volt bizonyos alap annak feltételezésére, hogy lénye­gesen módosul az Egyesült Ál­lamok álláspontja. — Sajnos azonban — mint az ülésszak ezt megmutatta — ezeket az Ígéreteket nem támasztották alá tettekkel. Az amerikai küldöttség a legtöbb fontos nemzet­közi kérdésben nem vál­toztatta meg álláspontját, gyakran a régi hideghá­borús módon foglalt ál­lást, a nemzeti felszabadító mozga­lom kérdéseiben pedig álta­lában a gyarmattartó hatal­makat támogatta, jóllehet tett bizonyos manőverezési kísér­leteket. Befejezésül rámutatott, hogy a közelgő 16. közgyűlé­sen az ENSZ remélhetőleg megvitatja az általános és teljes leszerelés kérdését is. Nyilatkozatát a következő sza­vakkal zárta be: „A szovjet delegáció szük­ségesnek tartja kijelenteni, hogy minél reálisabban fog­lalkozik majd az ENSZ meg­vizsgálandó kérdésekkel, mi­nél inkább figyelembe veszi a világon végbemenő új fej­leményeket, annál haszno­sabb lesz az Egyesült Nem­zetek Szervezetének egész te­vékenysége.”. Ellentmondó hírek Csomberól A nyugati hírügynökségek jelentéseiből nem lehet ponto­san kideríteni, mi történt Csőmbe katangai diktátorral, akit szerdán letartóztattak Coquilhatville repülőterén, A katangai kormány belügymi­nisztere szerdán este telefon- beszélgetést folytatott Coquil- hatville-lel és ekkor a hírügy­nökségi jelentések szerint ígé­retet kapott arra, hogy Csom­óét szabadonbocsátják és csü­Ulést tartott a megyei felvásárlási operatív bizottság (Folytatás az 1. oldalról) kezetek felelőssége az áru­termelés növelésében to­vább fokozódik. A továbbiakban a beszámoló a termelőszövetkezetek 1961. évi üzemtervét, az árutermelés és az áruértékesítés szempont­jából vizsgálta. A végső követ­keztetés: a termelőszövetkeze­tek a termelési tervek készíté­sénél előtérbe helyezték a2 árutermelést. Annak ellenére azonban, hogy a megye felvá­törtökön reggel repülőgépen hazaindul. A csütörtöki jelentések sze­rint viszont Csőmbe továbbra sem indult el. Leopoldville-ben hivatalos helyen a nyugati hírügynöksé­gek tudósítóinak kijelentették, hogy Csombét nem tartóztat­ták le, „csupán a lakosság akaratának megfelelően nem engedték távozni” az Egyen­lítő tartomány székhelyéről. sárlási tervének teljesítése lé­nyegében a termelőszövetkeze­tek termelésén nyugszik, to­vábbra is felvilágosító mun­kát kell végezni a termelőszö­vetkezeti tagok körében, hogy háztáji gazdaságuk termékeit, az állami felvásárlásnál érté­kesítsék. A beszámolókat vita követ­te. majd megfelelő határozato­kat hoztak a felvásárlási mun­ka további megjavítása érde­kében. mai nap 1961. április 28, péntek, Valéria napja. A nap kél 4.32, nyugszik 18.51 órakor. A hold kél 16.16, nyugszik 3.46 órakor. Várható időjárás péntek estig: kisebb felhőátvonulá- sok, kevesebb esővel. Mérsé­kelt, helyenként élénk északi szél. A hőmérséklet' alig vál­tozik. — FÖLDET KAPOTT a maglódi iskola úttörőcsapata. A négy hold földön gyakor­lati munkaként melegágyi paradicsom- és paprikapa­lántát nevelnek. A kertész­kedésből nyert jövedelmet táborozásra fordítják. — HOLNAP AVATJÁK a mendei művelődési otthont. Az ünnepi beszédet Szijjártó Lajos képviselő, a monori járás tanácselnöke tartja. A nyitó műsorban fellép a Va­sas Központi Együttese. Kecelen sorsolják a lottót A lottó 17. játékheti nyerő­számok húzását április 28- án, pénteken Kecelen tart­ják. Ezúttal ugyancsak sorsolás­sal döntik el azt is, hogy az áprilisi játékhetek közül me­lyik hét szelvényei vesznek részt a következő tárgynyere- ményhúzáson. (MTI) Az első Gagarin-autogram Jugoszláviában A jugoszláv asztalitenisz válogatott, amely a közel­múltban a pekirigi V B-röl hazatérőben részt vett a moszkvai nemzetközi verse­nyen is. meghívást kapott a szovjet—amen kai kosur- labda-rnérközesre. A férfiak találkozójának félidejében a jugoszláv asz­talitenisz válogatott egyik tagja. Zseljko Hrbud észre­vette, hogy a felette levő sorban ül Gagarin, az első világűr utas. kitüntetések­kel a mellén, őrnagyi egyen­ruhában. Hrbud és a mellet­te ülő magyar Bérezik egy­szerre ugrott fel a helyé­ről és kért autogramot. Ju- rij Gagarin szívesen tett eleget a jugoszláv és a ma­gyar sportoló kérésének. Jugoszláviában — mint hírlik — rossz nyelvek sze­rint Hrbud eredményesebb autogram-vadász, mint asz- taliteniszező. — SZÁZ DARAB 130 ki­logrammos hízott sertést adott át az Allatforgalmi Vállalatnak a ceglédi Vörös Csillag Termelőszövetkezet 2. számú üzemegysége. — A HAJNALI tüzet. Darvas József új darabját mutatja be a Déryné Szín­ház Cegléden. A szombati bemutatóra este fél nyolc­kor kerül sor a városi mű­velődési házban. — TIZENKÉT tag vette igénybe a csemői Rákóczi Tsz fogatait a zárszámadás óta. A tagok új bútort fu­varoztak portájukra. — A BÉNYE és vidéke Föld müv esszé vei kezet jó! teljesíti íojásfeívásárlási programját. Huszonötezer to­jásos évi tervükéi túlteljesít­ve már 32 ezernél tartanak. — RENDELŐNEK adják ál a ceglédi Marx utcában felépült nagy lakóház föld­szintjét. Ezzel megszűnik a központi rendelőintézet túl­zsúfoltsága. — A GÖDÖLLŐI MÁV ál­lomás kultúrtermében osz­tották ki a helyi vasutasok tavalyi munkájának jutal­mát. 70 ezer forint juta­lékot. Az ünnepségen meg­jelent Baskay Tóth Bertalan országgyűlési képviselő is. — VILLANYT kap Szö- lősnyaraló. A vasútállomás­tól befelé tartó útvonalon ál­lítják fel a villanyoszlopo­kat. ötven család jut a kul­túrát jelentő villanyáram­hoz. Valamennyien ezer-ezer forinttal járulnak hozzá a villamosítás állami költsé­geihez. — ELEKTROMOS kést vásárol sebészete részére a nagykőrösi kórház. 4500 fo­rintot költenek erre a cél­ra míg operációs reflektoro­kért hatezer forintot fizetnek ki. — A CEGLÉDI VÁROSI TANÁCS vb. ülésén 160 ezer forintos póthitelt szavazott meg a szociálisotthon építési munkálataira. — SZÉPEN FEJLŐDTEK a külföldi búzafajták az aszódi járás termelőszövet­kezeteinek földjein, össze­sen nyolcszáz hold B—4-os és kétszáz hold Sampodavia fajtájú búzát termesztenek ezek a tsz-ek és rekordter­mést várnak belőlük. — ELKÉSZÜLT a forrás- foglalás ezen a héten Tok három forrásánál. Mindhár­mat mélyítették, és már ösz- sze is kötötték egymással. A negyedik, a legbővizűbb forrás foglalásán most dol­goznak. A négy forrás vize látja el majd Zsámbék és Tök megépülő vízvezetékét. Annyi az egészséges ivóvíz, hogy a toki Egyetértés Tsz majorjának a vízvezetéki há­lózatba való bekötését is tervbe vették. — ANKÉTOT tartott Nagvkátán az Állami Biz­tosító járási fiókja. Megál­lapították, hogy a járásban az ntóbbi időben sok tüzeset fordult elő. de a károsultak többsége biztosítással nem rendelkezett. Az ankéttől remélik a tűzbiztosítások számának jelentős növeke­dését. — SZOMBATON ünnepé­lyes keretek között kapják, kézhez személyazonossági igazolványaikat a monori já­rás tizenhatévesei. A KISZ■ és a rendőrkapitányság a já­rási kultúrházban rendezi meg a műsorral egybekötött ünnepséget. — LEENDŐ kiszeseket lát vendégül a gyömröi ifjúsági otthon. Az úttörők tarka program keretében ismerked­nek jövendő otthonukkal. — GOMBÁN. Monoron, Gyömrőn. Üllőn és Vasadon nagy sikere van a TIT elő­adásoknak. A világnézeti té­mákon kívül az Anyák isko­lája. a Regényírás mesterei, és a Shakespeare-sorozal aratták a legnagyobb sikere­ket. — TEHERGÉPKOCSI OSZ­LOPOK szállítják a salátát Nagykörösről Budapestre. A legutóbb érkezett áru zömét csarnokokba. piacokra és KÖZÉRT elosztókba irányí­tották. — ABONYBAN szakszer­vezeti szakmaközi bizottság alakult. Két új emlékbéheget ad ki siombaton a Posta A Posta Vezérigazgatóság ép. rilis 29-én, szombaton, május i. tiszteletére egy- és kétforintos emlékbélyeget bocsát ki. Mind­két bélyegen vörös rózsa lát­ható. Ugyancsak szombaton — a Ki­lián testnevelési mozgalom megindulásának tiszteletére, egy- forint névértékű. Kilián György arcképét ábrázoló bélyeget hoz­nak forgalomba. Mindkét új emlékbélyeg 1962. január 31-ig használható fel postai küldemények bérmente­sítésére. (MTI) Fit 45- MINDE.NOTT KAPHATÓ

Next

/
Thumbnails
Contents