Pest Megyei Hirlap, 1961. április (5. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-15 / 88. szám

1961. ÁPRILIS 15. SZOMBAT «teere# Mirhán A VILÁGŰR KOLUMBUSA MOSZKVÁBAN (Folytatás a 2. oldalról.) kihasználjon minden lehető­séget a tudomány és a techni­ka fejlesztésére. Mindent a nép szolgálatába kell állítani — mondotta —, hogy sikere­sen megoldhassuk az ipar, az egész népgazdaság továbbfej­lesztésének feladatát. Megje­gyezte, hogy a hétéves terv harmadik évében meg kell untatni, milyen lehetőségek vannak a mezőgazdaság fel­lendítésére. Befejezésül a szovjet kor­mányfő éltette a Szovjetunió népeit, a kommunizmus épí­tőit. Feszült figyelemmel hall­gatták végig a téren jelenlé­vők ezrei az SZKP Központi Bizottsága első titkárának szavait, amelyeket hangszó­rók közvetítették a környező utcákra, terekre is. Amikor a szovjet kormány­fő beszédének Gagarin hős­tettét méltató részéhez ért, ismét odafordult az első űr­hajóshoz, s megölelte, meg­csókolta őt. A gyűlés résztvevői kitörő lelkesedéssel, viharos tapssal üdvözölték ezt a pillanatot. Amikor Hruscsov befe­jezte beszédét, felhangzott a téren az újonnan szü­letett jelszó: „Moszkva— Kozmosz!” Sok ezren kiál­tották ütemesen az első űrhajós nevét: Gaga­rin — Gagarin! Úttörők siettek a Lenin— Sztálin Mauzóleum mellvédjé­re és virágcsokrokat nyújtot­tak át Jurij Gagarinnak,, csa­ládja tagjainak, a párt és a kormány vezetőinek. Egy ap­rócska úttörőlány lépett a mik­rofonhoz és elmondotta, az Úttörő Szövetség Központi Ta­nácsa Jurij Gagarinnek a „tisz­teletbeli úttörő” címet adomá­nyozta és nevét megörökítette a szövetség arany kön yvében. Az úttörők ezután az űrha­jós nyakába kötötték vörös selyem úttörő-nyakkendőjüket. Amint az ünnepség hivata­los része befejeződött, felcsen­dültek a téren az Internacioná- lé hangjai, majd megindult a moszkvai dolgozók felvonulá­sa. Százezrek vonultak át a Vörös téren a mauzóleum előtt, hogy köszöntsék a történelmi napot: az első szovjet űrhajós találkozó­ját Moszkva lakosságával. Messzebb, itt is-ott Is Gagarin fényképét hozták a felvonu­lók. Hatalmas táblák éltették a kommunista pártot, a szovjet kormányt. Sok üzem dolgozói a táblákon azt is hírül adták, hogy a történelmi jelentőségű esemény, az első űrutazás tisz­teletére újabb kötelezettsége­ket vállaltak az SZKP XXII. kongresszusa tiszteletére indí­tott munkaversenyben. Nem egy felirat adta hírül a világ­nak: a szovjet emberek a világ­űrt békés célokra akarják felhasználni, nemet mon­danak a háborúnak, a fegyverkezésnek, a nuk­leáris fenyegetéseknek. Több mint két és fél órán át hömpölygőit a végeláthatat­lan embertömeg a Vörös téren. Milliók és milliók jöttek el, hogy köszöntsék a történelem első űrhajósát. Jurij Gagarin mosolyogva állt a Lenin—Sztálin Mauzó­leum mellvédjénél, vidáman Integetve köszöntötte a moszk­vaiakat, akik tiszteletére jöt­tek el az ünnepi nagygyűlés­re és felvonulásra. Gagarinnal együtt tekintet­ték meg a felvonulást a Szov­jetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnöksé­gének. tagjai. Jóformán az ünnepi foga­dás kezdetéig tartott az im­pozáns felvonulás. Moszkva népe forró szeretettel, lelkesedéssel köszöntötte a szovjet haza hű fiát, az első űrhajóst, Jurij Gagarint. FofftldttS a Kremlben íiatfurin tiszteletére Az SZKP Központi Bizott­sága, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsának Elnöksége és a Minisztertanács pénte­ken a Kremlben fogadást adott Jurij Gagarin, az első űrhajós tiszteletére, továbbá azoknak a tudósoknak, mér­nököknek, technikusoknak és munkásoknak a tiszteletére, akik biztosították az ember első űrrepülésének sikerét. A fogadáson jelen voltak az SZKP és a szovjet kor­mány vezetői, élükön Nyikita Hruscsovval, Jurij Gagarin őrnagy és családjának tagjai. .ag űr,, ejsp, uta­sa Hosszú utat' tett még az űr­hajó kabinjáig. A kiváló fiatal pilóta nagy szakmai tudásá­vá! gyors reagálóképességével, s iriindenekelőtt szilárd és tör­hetetlen akaraterejével hívta fel magára a szakemberek fi­gyelmét. Gagarin a repülés mellett az ejtőernyős sporttal is foglalkozott. Mint­egy ötven nyilvántartott ugrá­sa van, köztük igen sokat kés­leltetett ugrással hajtott végre. Ugrásai során fejlesztette ki magában a térben lebegve az orientációs képességet. Később az ejtőernyőzés rendszeres ré­sze lett annak a szigorú tudo­mányos alapon kidolgozott programnak, amellyel az első űrhajós felkészült útjára. Ebbe a programba a legkü­lönbözőbb tanulmányok, edzé­sek tartoznak. Gagarin az elő­készítő időszakban kora reggel tornával, mezei futással kezd­te napját, hogy állandóan fej­lessze állóképességét, erejét. Reggeli után kezdődtek meg az elméleti és gyakorlati foglal­kozások. Az űrhajós-jelölt el­sajátította mindazt a tudást, amely szükséges volt utazásá­hoz, megismerte az űrhajó kü­lönböző részeinek felépítését, a műszerek rendeltetését, felada­tát, kezelését, foglalkozott me­chanikával és csillagászattal, emellett állandóan több és több különleges edzést végzett. Napról napra gyakorolta pél­dául a centrifugán az egyre növekvő fizikai megterhelés el­viselését, s az állandó gyakor­lat lehetővé tette számára, hogy viszonylag könnyen tűrje magában az űrhajóban is a nagy gyorsulást. Különleges gyakorlatokkal készült fel a súlytalanság állapotára. Szu­perszonikus repülőgépeken, pa­rabolapályán végrehajtott lé- giutak, ejtőernyős ugrások, víz­alatti lebegések tették ki en­nek a programnak jelentős ré­szét. Rendszeresen gyakorolta, hogyan kell az űrutazás kü­lönböző szakaszaiban elhelyez­kednie, hosszú időt töltött vé­dőöltözetekben, túlnyomásos kamrákban, az űrhajó kabin­jának makettjében. Ny. Ny. Gurovszkij biológus, aki részt vett az űrhajós felkészítésében, a Trud tudósítójának elmon­dotta: Gagarin példamutatóan Szocialista brigádot avattak felszabadulási ünnepségü­kön a Diósdi Csapágygyár dolgozói. A megtisztelő cí­met ez alkalommal a Koncz Imre nevét viselő szerszámiizemi héttagú if­júsági brigád nyerte el. Most már két szocialista brigád küzd az oklevél megszerzéséért, illetve megtartásáért, s négy bri­gád pályázik a cím meg­szerzésére. A Diósdi Csap­ágygyárban egyébként ösz- szesen negyvennégy mun­kabrigád versenyez a kü­lönböző üzemrészekben 273 fővel. Az ünnepségen kü­lönben megjutalmazták a szocialista címet elnyert brigád tagjait, a gyár többi versenyzői között pedig 22 400 forint pénzjutalmat osztottak szét. Az Elnöki Tanács ülése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Hatályon kívül helyezte az 1957. évi 34-es számú törvényerejű rendeletnek a népbírósági tanácsokra, s azok eljárási szabá­lyaira vonatkozó rendelkezéseit. Megtárgyalta és elfogadta a bírósági végrehajtás szabályainak módosításáról szóló tör­vényerejű rendeletet. Az Elnöki Tanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Hidrogénhűtéses generátorokat alkalmaznak — a korszerű műszaki igényeknek megfele­lően — a Százhalombattán épülő Dunamenti Hőerőmű­ben. Mint ismeretes, szén he­lyett pakurával fűtik majd itt a kazánokat, ami a beruhá­zási költségek további jelentős csökkenését eredményezi. Ily módon ugyanis elmaradnak a szénszállító berendezések, széntárolók, vágányok, vagon­buktatók, szénbunkerek és a pernyeleválasztó berendezés. A nagyobb gépegységek és a kazánok alkalmazása csökken­ti az erőmű I MW-hoz szük­séges légköbméterének szá­mát. A kazánszerelést egy­szerűsítik, gyorsabbá és ol­csóbbá teszik a kazánok sok tízezer alkatrészének részben a gyárban, részben pedig a helyszínen történő összeállí­tásával. Az 1957. évi 34-es számú tör­vényerejű rendelet az ellen- forradalmi bűncselekmények elbírálását — átmenetileg — a népbírósági tanácsokra bíz­ta. Annak idején a Legfel­sőbb Bíróságnál, továbbá öt megyei bíróságnál és a főváro­si bíróságnál, valamint a ka­tonai bíróságoknál létesült népbirósági tanács. Ezek kö­zül az igazságügyi miniszter már 1958-ban négy megyei bíróságnál megszüntette a népbírósági tanácsok működé­sét mivel hatáskörükbe tar­tozó bűnügyek már nem fordultak elő. Ugyanilyen oknál fogva, a többi népbíró­sági tanács is már hosszabb ideje nem működik. Állami és társadalmi ren­dünk szilárdsága szükségte­lenné tette a népbírósági ta­nácsok és az eljárásokat sza­bályozó rendelkezések to­vábbi fenntartását. A bírósági végrehajtás sza­bályainak módosításáról el­fogadott törvényerejű rende­let egyik új intézkedése, hogy a gyermektartásdíjakhoz hasonló mértékben teszi le­hetővé az egyéb tartásdí­jak (szülötartás, házastársi tartásdíj stb. letiltását is. Az új törvényerejű rende­let — több társadalmi szer­vezet javaslatát megvalósítva — o gyermek elhelyezésére, átadására vonatkozó határozat végrehajtásában jelentős sze­repet biztosít a gyámhatóság­nak, továbbá a gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkozó más helyi szervezeteknek és az iskola igazgatójának. Ha ezek meggyőző tevékenysége nem vezetett eredményre, csak az esetben kerülhet sor bírósági végrehajtó közre­működésre. Az új törvényerejű rende­let számos egyéb rendelkezé­se az eljárás gyorsítását és egyszerűsítését szolgálja. Ez­zel elősegíti, hogy a bíróságok és más szervek határozatai megfelelő időn belül végre­hajtásra kerüljenek. az álla­mi és magánkövetelések be­hajtása gyorsabb és eredmé­nyesebb legyen. Finomko vácsolás: hétszázezer forint megtakarítás Két évvel ezelőtt helyezték üzembe a Csepel Autógyár finomkovácsoió gépét. Kez­detben többen idegenkedve fogadták az új technológiai eljárással dolgozó gépet, rövi­desen bebizonyosodott, hogy a finomkovácsolás sokkal előnyösebb a , hagyományos eljárásnál. A múlt év an­nak ellenére, hogy a kísérle­tek esztendeje volt. mégis hozott. gyár­Juri.j Gagarin, az első szovjet űrrepülő családja körében, feleségével és Lena lányával. szép eredményeket Például a főtengely tásnál kétszázezer forint, a tengelyvég gyártásnál ötven- nyolcezer forint, a bordásten­gelynél 56 ezer forint meg­takarítás jelentkezett. Egyéb tételek, amelyek a finomková- csoló gépen készültek, három- száznyolcvanhatezer forint megtakarítást hoztak. Erre az évre, figyelembe véve., acél­műit év tapasztalatait, tizen­három különféle alkatrész gyártását tervezik az új mód­szerrel. Rövidesen elkészül a zebegényi ásványodé üzem Korábban már részletesen beszámoltunk olvasóinknak, hogy Zebegény határában harmincmillió forintos beru­házásból új ásványőrlő üze­met építenek. Mint a Nehéz­ipari Minisztérium érc- és ásványbányászati főosztályán elmondották, az új üzem csak­nem teljesen készen van és rövidesen megkezdik a külön­féle ásványi anyagok, így töb­bek között a zebegényi mész­kő őrlését. Tervezik, hogy ide telepítik a budapesti Meder utcai ásványőrlő telep egy ré­szét is. Gagarin és az első „holdlakó“ a magtártól. — A Holdon már lakik valaki, sőt már házat is épített oda. E meglepő válasz után fel_ csattanó derű okáról érdek­lődve érdekes helyi tréfáról értesülünk. A falu végénél kezdődő dülőútat ugyanis „Hold”-nak nevezik, mivel ott mindenkinek egy hold földje volt valaha. Nos, hát erre a „Hold”-ra épített házat Huka János mendei lakos és őt ne­vezik az első „Holdlakó”-nak. De még ez a tréfa sem sza­kítja féJbe a témát. Üjabb érdeklődők érkeznek és elké­rik tőlünk az újságot. Rácz Péter tsz-tag ki akarja fizetni, de ajándékba kapja. Hálásan köszöni, mert így hazaviheti és elolvashatja az egész csa­lád. Ez pedig nem is olyan kicsi szó. Tizenkét élő gyereke van a Rácz-házaspárnak, akik közül még a legidősebb is csak jövőre kerül sor alá, azaz akkor vonul be katonának. Gondolom, hogy még csak az újságból tudják meg a rész­leteket, de meglepve tapaszta­lom az ellenkezőt. Mintha az én újságomból olvasná, úgy magyarázza Rácz Péter az űr­repülés részleteit, majd a ko­rábbi űrhajókísérletek króni­káját mondja el bámulatos jólértesültséggel. Amíg őrá fi­gyelünk, szemembe ötlik egy idősebb bácsi, aki már alig türtőzteti magát. Egyszercsak közbevág. Nyilván az idegen­nek — nekem — szánja a bevezető szavakat, mert így kezdi mondókáját: — Akár szívesen veszi tő­lem, akár nem, de én ezt nem hiszem el. Olyan még nem volt, hogy az ember el­hagyta volna a Földet. Min­denben hiszek egy kicsit, de ezt nem gondolnám, hogy igaz volna. — Miért ne volna igaz? Hi­szen még Kennedy is gratu­lált! — Hát öcsém, én Ameriká­nak egyáltalán nem hiszek! Parázs vita keletkezik, ami­től a tizenöt éves Rácz Sanyi egészen tűzbe jön. Várnám a végét, de közben újra a me­nyecskék igénylik a szót. Ing- lisné kérdezi, mi a neve a kisebbik, az egyhónapos Ga- garin-gyereknek. Hát bizony ezt nem tudom. Restellkedve magyarázgátom, hogy vég­eredményben nem is az a fon­tos, de ő indulatosan top­pantva válaszol: — Magának ezt tudnia kel­lene! Sietve tovább viszem a szót, nehogy még kényesebb kér­déssel találjam szembe ma­gam. Már így is tájékozot- tabbnak hiheti magát a kér­dező, hátha még elárulnám neki, hogy tőle tudom: meny­nyi idős a kisebbik Gagarin- gyerek. Szerencsére Bányo­vics Gyuláné kisegít. Ellopja előlem a szót. — Vajon megmondták-e előre a feleségének, hogy hová készül a férje? — kér­dezi tűnődve. — Biztosan nem mondták meg neki, mert akkor nem engedte volna el — állapítja meg Inglisné. — Hogyan is engedte volna el olyan mesz- szire? Hiszen még az is meg­eshetett volna, hogy nem tűd visszajönni! De ez a gondolat most már nem a féltés hangján jut ki­fejezésre. Ismeretes a tény, még itt is, a mezők világá­ban. ahol nemrégen még azt is kétségbe vonták, hogy ke­rek a föld. A főzőkanál mel­lett éppen olyan érdeklődés­sel tárgyalják, mint akár a legmodernebb csillagvizsgáló­ban. Hol van már az az idő. amikor Kolumbus még maga sem tudta, hogy mit fedezett fel! Ma már a tudományos központoktól legtávolabb eső tanyákon is tudlak az embe­rek: a következő állomás a Hold. És a mérföldes léptekkel haladó szovjet űrkutatás Men­üén is megtalálja a szenve­délyes szurkolókat. Nagy-Miklós István Hogyan készült útjára az első űrhajós? annak jelentőségét, hogy Ga­garin rendkívüli részletesség­gel, precizitással tudott be­számolni utazása körül­ményeiről. Semmiféle mű­szer, semmiféle állatkísérlet sem tud ilyen adatokat adni az űrhajózás tudományának birtokába. Különösen értéke­sek azok a felvilágosítások, amelyeket Gagarin a súlyta­lanság állapotáról adott. Az űrhajós pilóta teljesen meg­őrizte idegrendszere normális állapotát, a súlytalanság nem hatott közérzetére, s csupán természetes kíváncsiságot vál­tott ki belőle. Alaposan meglepődött például, amikor tapasztalta, hogy karját fel­emelve, az az izom meglazítá- sa után sem ereszkedik le, hanem mintegy lebeg a leve­gőben, megőrzi előző helyze­tét. ! fegyelmezetten viselkedett az I edzések minden szakaszában, j Az űrhajós egész életrend- | i jét új hivatása szolgálatába > j állította. Leszokott a dohányzásról, egyetlen csepp szeszesitalt sem fogyasztott, gondosan be­osztotta szabadidejét Időt fordított arra, hogy művelőd­jék. képezze magát, sokat tartózkodott családja köré­ben, szívesen járt sportverse­nyekre, színházi előadások­ra, moziba. A rendkívül gondos edzés, a nagyfokú felkészítés, és mindenekelőtt Gagarin pél­dátlan akaratereje meghozta eredményét. Jurij Gagarin kiválóan haj­totta végre útját. Utazása so­rán szervezetében nem mu- tatkozott eltérés a normális j: fiziológiai jelenségektől. A < szervezete működésében re- f pülés közben végbement vál- J tozások minimálisak voltak, ^ és megfeleltek a terhelésnek, J amelyről már előre tudtak. J A szovjet tudomány és tech- j nika nagy sikere, Gagarin föl- 5 detérése rendkívül jól kö- 5 vetkezett be. Az űrhajó piló- J tája egy szántóföld mellett í ért földet, s azonnal elindult í az eléje siető emberek felé. j A szovjet űrbiológia egyik 5 legkiválóbb képviselője, Pa-J rin akadémikus, aiki röviddel í a földet érés után már ta-! lálkozott Gagarinnal, a Me-! gyicinszkij Rabotnyik lapnak! adott nyilatkozatában méltat- í ja az előkészítő munka nagy ! sikerét. A tudósok az elsői űrhajóst úgy készítették élői feladatára, hogy * * a legnehezebb körülmények között is < * megoldja azt. s egyúttal meg- i felelő védelmi berendezése- \ két is készítettek biztonsága ! érdekében. „Ahogyan most az 1 egész világ megláthatta, a \ munkát rendkívül magas tu- \ dományos színvonalon végez- i ték el. Az űrhajós állapota, \ közérzete első repülése idő- • szakában semmiféle kívánni-1 valót sem hagy maga után’’ \ — mondotta Parin. A kivá-; ló biológus külön kiemelte; A nagyszerű esemény másnapjára csillapult a láz, oe minden tekintetben a hír tu­data csillogott, amerre csak jártunk. A fénylő tavaszi nap is mintha az örömet ragyogta volna, olyan derűvel szórta sugarait. A végtelen mezőkön kanyargó országúton szágul- dunk. Hirtelen házak bukkan­nak elénk, megállunk. Mende, I Lenin Termelőszövetkezet. i Az irodával szemben, lapos, i földszintes házban katlanban : tüzelnek. Egy óriási üst fölé i parasztmenyecske hajol, kezé- j ben főzőkanállal. Mellette két ; másik dolgozik, túróval és j sajttal. Az ajtóban egy idő- jsebb férfi álldogál. Különben i juhsajtot készítenek, ; — Igaz lehet-e az a Gaga­i rin? — kérdezi Inglis Pálné, ■ aki a savót keveri. — Tudom, i hogy igaz, de mégis olyan : hihetetlen. Hogy mert bele- í ülni abba a rakétába? ; — Bele nem ülnék még egy í lottó-főnyereményért sem! — ; toldja a szót a fiatal Bányo- ! vies Mihályné. ! — Én bizony beleülnék! — ívillan a sógornője, Bányovics í Gyuláné szeme. — Milyen j nagyszerű dolog az, súlytala­nul repülni. Képzeljétek, én j lennék az első ember a Hol- í dón! í — Arról már lekéstél! — j szól közbe Mihály Imre, akit 5 szintén a nagy újság csalt eí

Next

/
Thumbnails
Contents