Pest Megyei Hirlap, 1961. április (5. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-15 / 88. szám
2 “xMívtao 1961. ÁPRILIS 15. SZOMBAT A világűr iiolumbusa Moszkvában (Folytatás az 1. oldalról.) épületét, amely a Vörös teret egyik oldalán lezárja, ugyancsak hatalmas ünnepi tábla díszítette: ezen rakéta tör az ég felé, s alatta ott van az ed só űrhajós, Jurij Gagarin fényképe. A tér másik oldalánál — a szovjet tudomány és technika nasy győzelmének szimbólumaként — hét emelet magasságú ábrán szintén a szovjet rakéta emelkedik a világűrbe. Néhány perccel fél egy előtt az egybegyűltek lelkes éljenzése, tapsa, hurrázása közepette foglalták el helyüket a Lenin—Sztálin Mauzóleum mellvédjén a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet kormány vezetői, s velük együtt az első űrhajós. Jurij Gagarin. A mauzóleum mellvédjén foglaltak helyet Gagarin családjának tagjai is. Felesége meghatottan szorította magához a virágcsokrot, amelyet még a repülőtéren kapott. Mellette állt Jurij Gagarin édesanyja — egyszerű, fejkendős orosz falusi asszony — és édesapja, a kolhozács. A moszkvai dolgozok1 nagygyűlését az SZKP Központi Bizottságának elnöksége, a Minisztertanács és a Legfelsőbb Tanács elnöksége nevében F. Kozlov, a Központi Bizottság titkára, az elnökség tagja nyitotta meg. Hangsúlyozta, a gyűlést a szovjet nép történelmi jelentőségű győzelme, az első ember sikeres űrutazása alkalmával hívták össze. A szovjet himnusz elhangzása után óriási taps közepette Jurij Gagarin lépett a mikrofonhoz. A televíziós kamerák, a filmfelvevő gépek, a fényképezőgépek mind feléje irányultak. A moszkvai televízió szinte egész Európába közvetítette azt a pillanatot, amikor az első űrhajós először szólott hazája fővárosának lakóihoz. A Szovjetunióban is sok-sok millió néző ült televíziós készüléke mellett, hogy tanúja legyen a nagy eseménynek. «Jurij Gagarin: A mm £ ekrhajóinkkal meg távolabbi utakat is meg lógunk tenni — Drága honfitársaim! Kedves Nyikita Szergejevics Hruscsov, pártunk és kormányunk vezető elvtársai! — Engedjék meg nekem, hogy először is őszinte hálával adózzak vérünkből való kommunista pártunk központi bizottságának, a szovjet kormánynak és személyesen önnek, Nyikita Szergejevics, amiért bizalmukkal tüntettek ki engem, az egyszerű szovjet pilótát, s azt a feladatot adták nekem, hogy repüljek a világűrbe — mondta bevezetőben Jurij Gagarin. — A világűrben pártunkra, hazánkra gondoltam — folytatta. — Népünk hősies munkával létrehozta, s roppant ügyes és megbízható berendezéssel látta el a Vosztok űrhajót, amelynél különb nin_ esen a kerek világon. Az indítástól kezdve egészen a földetérésig cseppet sem kételkedtem az űrrepülés sikerében — jelentette ki a szovjet űrhajós. — Hadd mondjak szívből jövő köszönetét tudósainknak, mérnökeinknek, technikusainknak, a szovjet munkásoknak. Ok alkották meg ezt az űrhajót, amellyel biztonságosan ki lehet fürkészni a világegyetem titkait Gagarin köszönetét mondott mindazoknak, akik előkészítették őt a repülésre. — Meggyőződésem — hangoztatta —, hogy űrhajós pilóta-barátaim szintén bármikor készségesen körülrepülik bolygónkat. Nyugodtan mondhatom, hogy a mi szovjet űrhajóinkkal még távolabbi utakat is meg fogunk tenni. — Végtelenül örülök — jelentette ki —, hogy az én szeretett hazám jutott el elsőnek a világűrbe. Az első repülőgép, az első szputnyik, az első űrhajó: ezek a mérföldkövek utunkon, amelyen haladva hazám a természet titkainak birtokába kerül. Vérünkből való kommunista pártunk magabiztosan vezet bennünket a cél felé. Egész életem és tanulásom folyamán állandóan éreztem, hogy gondomat viseli a kommunista párt, amelynek fia vagyok. Külön szeretném kiemelni azt az óriási atyai gondoskodást, amellyel Nyikita Szergejevics Hruscsov halmoz el bennünket, szovjet embereket. Alig néhány perccel azután, hogy visszatértem a világűrből, meleghangú levelet írt nekem, s elsőnek küldte szerencsekívánatait a sikeres űrrepüléshez. Nagyon köszönöm ezt önnek, kedves Nyikita Szergejevics, s fogadja űrhajós pilóta-bajtársaim köszönetét is. Első űrrepülésünket az SZKP XXII. kongresszusának ajánlottuk fel. Szívből köszönöm a kedves moszkvaiaknak Is a meleg fogadtatást. Meggyőződésem, hogy a kommunista párt vezetésével önök közül bárki készségesen hajtana végre bármilyen hős-, tettet hazánk és népünk dicsőségére, azért, hogy erős legyen és virágozzék szülőha- lőssánk. Éljen a mi nagy szocialista hazánk! Éljen a nagy es hatalmas szovjet nép! Dicsőség a Szovjetunió Kommunista Pártjának. Nyikita Szergejemcs H mse sorral az élen a párt lenini központi bizottságának! Hosszú percekig zúgott a taps, amikor Jurij Gagarin befejezte meghatott szavait. Ezután N. S.z. Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács elnöke mondott beszédet. A szovjet emberek a jólót és a béke szolgálatúba állstjók a természet titkait Hrnscsov beszéde a nagygyűlésen Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, örömmel és büszkén jelentette ki, hogy a földről az első ember, egy szovjet ember, szovjet űrhajón tört ki kozmikus térségbe, és tette meg az első. példa nélkül álló utat. a csillagok felé. Hruscsov üdvözölte a hős szovjet embert. Jurij Gagarint, a nagyszerű űrhajóst, és rámutatott, hogy Gagarin kimagasló erkölcsi tulajdonságokról — bátorságról, önfegyelemről és hősiességről — tett tanúbizonyságot. Az SZKP Központi Bizottsága, a szovjet kormány és az egész szovjet nép nevében szívből köszöntötte Gagarint, és forró köszönetét mondott neki, a maga nemében egyedül álló hőstettért. Gagarin neve — mondotta — halhatatlan lesz az emberiség történelmében. Hruscsov üdvözölte, köszöntötte azokat a tudósokat, munkásokat, mérnököket és technikusokat, akik megalkották a Vosztok rakétaürhajót, üdvözölte mindazokat a szovjet embereket, akik megteremtették a feltételeket az első űrhajós útjához. „Ezzel a vállalkozással ismét megmutattuk az egész világnak. mire képes eav szabad nép alkotó szelleme” — jelentette ki a szovjet kormányfő. Hruscsov utalt azokra a „gyász-stratégákra" és „gyász- teoretikusokra", akik azt jósolgatták. hogy a „faragatlan Oroszország“ soha nem lehet ipari nagyhatalom. Hol vannak most ezek a botcsinálta jósok? — kérdezte Hruscsov. — A szocialista állam — folytatta — a szovjet ipari és •kolliozépítésben tág teret nyitott sok olyan tudós, mérnök és technikus terveinek és álmainak érvényesülése előtt, akik a cári Oroszországban nem is álmodhattak árról, hogy gondolkodásukat és két kezük munkáját nagy célok szolgálatába állíthatják. A Minisztertanács elnöke kegyelettel emlékezett Kibal- csicsra, Mengyelejcvre. Zsu- kovszkijra. Tyimirjazevre. Pavlovra és sov- más nagy tudósra, akiknek nevéhez a szovjet nép kimagasló hőstettei fűződnek. „Különös tisztelettel emlékezünk most Konsztantyin Edvardovics Ciolkovszkijra, a nagy tudósra és álmodozóra, az űrrepülés elméletének kidolgozójá- ra.’‘ Hruscsov kijelentette: büszkék vagyunk, hogy a kozmosz meghódításához fűzött álmot, az emberiség valóban egyik legnagyobb álmát szovjet emberek váltották valóra. — Büszkén csendül ez a kifejezés: szovjet állampolgár — jelentette ki Hruscsov. — De ez a büszkeség nem abból ered, hogy megtagadjuk más népektől és országoktól hasonló dolgok véghezvitelét. „Mi internacionalisták vagyunk. Minden szovjet ember a szocialista hazafiság szellemében nevelődött és kész bőkezűen megosztani tudományos kincseit, műszaki és kulturális ismereteit mindazokkal, akik készek velünk békében és barátságban élni” — hangsúlyozta Hruscsov. A szocializmus széles fejlődési távlatokat nyitott meg hazánk előtt. A múltban írástudatlan Oroszország, amelyről sokan tiszteletlenül beszéltek, a szovjethatalom 43 esztendeje alatt gigászi utat tett meg. Ez az ország elsőnek alkotta meg a szputnyik-űrhajót, elsőnek tört ki a világűrbe. „Vajon ez nem legragyogóbb bizonyítéka a világ szabad népei közt is a legszabadabb nép, a szovjet nép igazi szabó,dságának?” — kiáltott fel , Hruscsov. — A kozmosz meghódítása | csodálatos mérföldkő az em- l beriség fejlődésében — je- ; lentette ki. — Ez a győzelem a lenini eszmék újabb dia- 1 dala, a marxista—leninista : tanítás helyességének megerősítése. „Ez a hőstett hazánk újabb kiugrása a kommunizmus felé tartó gyors ütemű haladé- , sóban” — hangsúlyozta Hruscsov. Kijelentette, hogy nincs a világon olyan erő. „amely letéríthetne bennünket erről az útról". A győzelem a mienk lesz és ez a legnemesebb, a tegdicsőbb győzelem. Nem eredményezi egyik embercsoport uralmát a másik fölött, egyik ország uralmát a másik ország vagy államcsoport fölött, hanem javára válik a világon minden embernek. Hruscsov hangsúlyozta, hogy a népeknek a kommunizmus felé tartó haladását nem lehet lebecsülni vagy megállítani. Ez a haladás óriási, leküzdhetetlen erőre tett szert és nincs olyan akadály, amely megállíthatná az emberiség fejlődésének e nagyszerű folyamatát. „A szovjet nép, a szocialista országok népei, az egész világ népei, közöttük azoknak az államoknak népei is, amelyek még nem vívták ki győzelmüket, de állhatatosan harcolnak azért, hogy a haladás diadalmaskodjék a kizsákmányolás és az elnyomás fölött, győzni fognak, felépítik a kommunizmus ragyogó épületét. Áldás lesz ez az emberiségre, betetőzése szakadatlan fejlődésének?’ — mondotta Hruscsov. — Az űrhajó útja — mutatott rá — az első szovjet fecske a világűrben. Törvényszerű eredménye ez annak a gigászi tudományos és technikai munkának, amely a Szovjetunióban a kozmikus tér meghódításáért folyik. — A szovjet emberek — folytatta —, felderíthetetlem utakon törnek be a világmindenségbe. tanulmányozzák. feltárják és továbbra is fel fogják tárni, az ember szolgálatába, az emberi jólét és a béke szolgálatába állítják a természet titkait. — Hangsúlyozzuk — mondotta —, a béke szolgálatába! A szovjet emberek nem akarják — folytatta —, hogy azok a rakéták, amelyek ilyen bámulatos pontossággal hajtják végre az ember által megadott programot, halálthozó töltetet vigyenek. Hruscsov kijelentette: „Még egyszer felhívjuk a világ kormányait: a tudomány és a technika olyan hatalmas lépéssel haladt előre és rosszakarót folytán olyan rombolásokat okozhat, hogy mindent el kell követni a leszerelésért, A legszigorúbb nemzetközi ellenőrzés mellett megtörténő általános és teljes leszerelés a tartós béke megteremtésének útja”. A szovjet kormányfő közölte, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége A Szovjetunió hőse kitüntető címet ítélte oda Jurij Gagarinnak. ön — fordult Hruscsov Gagarinhoz j első ízben kapta meg a Szov- , jetunió űrhajósa dicsőséges j címet. Hruscsov bejelentette, hogy í az ember első űrutazásának megörökítésére Moszkvában felállítják az első szovjet űrhajós bronz mellszobrát és emlékérmet alapítanak. Ezután szívélyesen üdvö- ! zölte az első szovjet űrhajós j szüleit — Anna Tyimofejev- j na Gagarinát és Alekszej Iva- ■ novics Gagarint. Lelkesen beszélt Jurij Gagarin felesége ' — Valentyina Ivanovna bátorságáról. „Ö tudta, hogy Jurij Alekszejevics a világűrbe repül és nem beszélte Is őt, hanem támogatta, egész szívével buzdította férjét, a két kisgyermek apját a nagy hőstettre“ — mondotta a szovjet kormányfő. — Igen, ez igazi szovjet asz- szony — jelentette ki. — A Szovjetunió népei — folytatta a Minisztertanács elnöke —, újabb győzelmüket ünnepük, a munka, a tudomány és a gondolkodás győzelmét. A szovjet emberek nagy utat tettek meg harcban. Harcoltak a népgazdaság fellendítéséért, a technika és a tudomány fejlesztéséért, s most pompás jutalom lett osztályrészük, övék az elsőség az embert szállító űrhajó felbocsátásában. Hruscsov ezután rámutatott. hogy a hétéves terv teljesítése közelebb viszi a Szovjetuniót a kapitalista világ legnagyobb eredményeinek túlszárnyalásához és a Szovjetunió messze előre tör, ahogyan most kitört a kozmoszba, az egész gazdaság fejlesztésében, a nép szükségleteinek kielégítésében is. Hangsúlyozta, hogy ezeknek a nagy sikereknek nem szabad gyengíteniük a szovjet nép akaraterejét, azt a törekvését. hogy még jobban (Folytatás a 3. oldalon.) . <rgg? T? to ragrJMra. mii & büT) A lottó nyerőszámai A lottó 15. heti sorsolására 4 700 901 szelvény érkezett a Sportfogadási és Lottó Igazgatóságra. Egy nyeröosztályra ennek megfelelően 1 762 837 forint nyeremény jut. A nagyatádi járási művelődési házban lezajlott sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 11, 28, 51, 63, 85. Szövetkezeti bérház épül Cegléden mai nap 19S1. április 14, szombat, Tas napja. A Nap kél 4.56 órakor, nyugszik 18.33 óralusr. A Hold kél 5.23 órakor, nyugszik 18.50 órakor. Várható időjárás szombat estig: nyugat felől felhősö- dés. főként a Dunántúlon több helyen záporesö, zivatar. Mérsékelt, megélénkülő délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúl nyugati felében 16—20, az ország többi részein 20—24 fok között. Távolabbi kilátások: vasárnap záporok, zivatarok. — JASZKARAJENŐN a községfejlesztési alapból a központi általános iskolában két új tanterem épül a politechnikai oktatás céljaira. A különböző szerszámgépek már megérkeztek. — JUHGOMOLYÁT és juhsajtot készítenek a men- dei Lenin Tsz-ben. Az Ízletes élelmezési cikkeket a tsz asszonyai a juhtejfeldolgozó segédüzemben készítik. — n így körösön « konzervgyárban áprilisban húsz vagon befőttel, húsz vagon készételt, tíz vagon vegyesízt, öt vagon I kvárt és nyolc vagon finomízt készítenek. — ÁPRILIS 16-án. vasárnap a tápiószentmárto- ni művelődési házban szakkört kiállítás nyílik* meg. A kiállítást Szabó Sándor, a megyei tanács elnökhelyettese nyitja meg. Vasárnap este 18 órakor kezdődik Tápiószenttnártonban a körzeti kulturális szemle. — MA ESTE fejeződik be a ceglédi zenei napok műsora. Közreműködik Farkas Ilonka és Keszthelyi Hédi operaénelíes, a városi énekkar, és zeneiskolai tanárokból alakult kis szimfonikus zenelcar. A hangverseny este 7 órakor kezdődik a Kossuth Művelődési Házban. — EKDÖTOLVAJT ítéltek eL Katona Ferenené, nagykőrösi lakos az állami erdőből vadrózsa-töveket szedett ki és a piacon árusította. A tolvajt a szabálysértési hatóság kétszáz forint pénzbüntetésre ítélte. — KIOSZTOTTAK a nyereségrészesedést a Dicsői Csapágyigyárban. A tavalyi tervteljesítés alapján a dolgozók 13,5 napi munkabérnek megfelelő nyereségrészesedést kaptak. — MONORON IS készülnek a Kilián testnevelési mozgalom versenyeire. Ma a sportköri elnökök, edzők, szakosztályvezetők, intézők, üzemi és KISZ-sportfsietősök részvételével egynapos tanfolyamot rendeznek, ahol megbeszélik a Kilián-moz- galom előkészítésének feladatait. — FELHÍVÁS a munkáséletmód hagyományainak felkutatására. A Legújabb Kori Történeti Múzeum és a SZOT meghirdette a mun- kás-eletmód hagyományainak első országos gyüjtőpá- lyázatát. Célja a magyar munkásosztály életkörülményeire vonatkozó helyi adatok összegyűjtése. A pályázaton nem hivatásos történészek vehetnek részt, elsősorban üzemi, fizikai és szellemi dolgozók, olyan pályamunkákkal, amelyek eredeti helyszíni gyűjtést, vagy személyes éiményanvaeot tartalmaznak. Részletes felvilágosítást a Legújabb Kori Történeti Múzeum ad. (Budapest. V., József Nádor tér 7.) Harminclakásos modern, emeletes lakóház épül Cegléden. a Kossuth Lajos téren. A város első szövetkezeti lakóházát üzemi munkások részére építik, hosszúlejáratú hitelre, szövetkezeti alapon. — ABONYBAN ma újra termei a 160 ezer forint költséggel átalakított sütőüzem. A napi termelés 40— 45 mázsa kenyér. — JÖL SIKERÜLTEK az első hazai szántóversenyek. A tapasztalatok alapján nyáron országos versenyre kerül sor. Budapest közelében. — JÁSZKARAJENÖN májas közepén lesz az öregek napja. A helybeli Vöröskereszt megvendégeli a község öreg lakosait. Vacsorához a termelőszövetkezetek és a kisipari termelőszövetkezetek élelmiszerekkel járulnak hozzá. — BŐVÜL az Orion-gyár Pest megyei szervizhálózata. Üjabb fiókot Vácon létesítenek. ahol nemcsak a város, hanem a környék televízióéi rádiótulajdonosainak készülékeit is megjavítják majd. — HÚSZ HOLDON őszibarackot, harminc holdon szőlőt telepítenek a váchar- tyáni tsz-ben. Rendbehozzák a jelenleg még elhanyagolt állapotban levő 24 hold szőlőt is. — EGY ESZTENDŐ alatt a szentendrei járásban négyszeresére emelkedett a televízióiul» jdonosok száma. Jelenleg 293 készülék működik a járás területén. — ABONYBAN tájmúzeumot létesítenek. Idén tízezer forintot költenek múzeumi tárgyak vásárlására. — MEGYEI KONFERENCIÁT rendez a Magyar Vöröskereszt Pest megyei elnöksége április 23-án. Budapesten (V. Városház utca 7.). A konferencián beszámolnak a végzett munkáról. s megválasztják az új megyei vezetőséget. — INÄRCSRA készülnek a törteli Rákóczi Termelő- szövetkezet asszonyai, ahol április 22-én egésznapos tapasztalatcserét rendeznek a Március 21 Termelőszövetkezetben. — MÉRLEGZÁRÖ közgyűlést tartott a helybeli művelődési otthonban a Törökbálinti Háziipari Termelőszövetkezet. 577 ezer forint nyereséget könyvelhet el a szövetkezet és így a tagok egyhavi keresetnek megfelelő nyereségrészesedést kaptak. Az ünnepi közgyűlést kultúrműsor zárta be, megérdemelt sikert aratott a szövetkezet . kultúrcsoportja. — GAGARIN, a hős űrhajós nevét vette fel » Pest—Szolnok megyei Állami Pincegazdaság nyársapáti üzemegységének szocialista brigádja. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 19.00: TV Híradó. 19.13: Hétről hétre ... Lévai Jenő történész előadása az Eich- mann-perről. 19.40: Bolondos állattan. Az Országos Rendező Iroda indám műsora első részének közvetítése a Bartók-teremböl. 21.10: Három történet a „békebeli békéről". Mikszáth Kálmán elbeszéléseit televízióra írta: Benedek András; körülbelül 22.10: Hírek. A MAGYAR TELEVÍZIÓ közli hogy április 15-én, szombat délelőtt 10.55 órai kezdettel újabb moszkvai közvetítést tervez. Ez alkalommal Jurij Gagarin a sajtónak számol be élményeiről. I