Pest Megyei Hirlap, 1961. március (5. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-08 / 57. szám
1961. MÁRCIUS 8, SZERDA ifCirltm 3 Galgahévízen sincsenek csodák A Haladás Tsz tagságának kétharmada nő — Megalakult a nőbizottság a tsz-ben Mi volt a siker „titka“? Lapunk olvasói már értesültek róla: a galgahévízi Haladás Tsz egy munkaegységre 63 forintot, a Kossuth Tsz 60 forintot fizetett. Megyszerte, de országosan is példamutató eredmény. A Haladás Tsz tagságának kétharmada nő. Annál érdekesebb. Amikor elindulok, ennyit tudok mindössze erről a szövetkezeti községről. Katona József mezőgazdász és Kolesza János főkönyvelő segítségével bontakozik ki a Haladás Tsz arculata, a szövetkezet homlokára írt 63 forint alatt: Alakulása szerint régi a szövetkezet, 1951-ben háromszáz holdon vágott neki a közösségi útnak 58 elszánt szegényparaszt. Bizalommal és türelemmel taposták az utat, míg 1959 őszén-telén területük megkilencszereződött; 1960- ban már 2700 holdon 378 tag gazdálkodott. A „felserdült’' Haladásban száz férfi, 278 nő. Férjeik üzemekben dolgoznak, a háztartás mellett „munkát vállalnak a közösben” (így említik, de én hamar ideírom, amit később mondtak: „. . . és jól dolgoznak”), férjeik pedig „besegítenek”, főként az aratásban és cséplésben. így mondhatnám: szabadságuk alatt a tsz földjén „üdülnek” — paraszti munkában. Az asszonyok általában száznál több munkaegységet teljesítettek. Vannak azonban szép számmal, akik kétszáznál is többet. Csak példaként említem Borbás Miklósné, özv. Lukács Jánosné, Mészáros An- talné, Mészáros Józsefné, Péli Ferencné, Tariszka Józsefné nevét, akik kétszáz munkaegységet teljesítettek és jövedelmük meghaladja a tízezer forintot. Az egész évben felhasznált 51 426 munkaegységnek megközelítőleg a felét az asszonyok teljesítették — a háztartási munka mellett. Egész évben — vagy az év nagyobb részében — a közösben dolgozó férfiak természetesen a jövedelemből bőségesebben részeltek. Harminchét tag jövedelme haladta meg a 20 000 forintot. Kiemelkedő teljesítményt ért' el Péli Mihály és Suszter Pál szarvasmarha-gondozó. Együtt dolgoznak, egyformán is teljesítettek, de Pélinek a felesége is dolgozott: ketten 970 munkaegységet szereztek és 61 150 forint jövedelmük lett. Suszter viszont egyedül és 823 munkaegysége után 51 849 forintot kapott. Munkaegység és forint: jellemzői a munkának, de lássuk csak közelebbről — a munkát. Egy-egy tagra átlagosan 5,82 katasztrális hold föld jutott. Nem sok, s minthogy a földet nyújtani nem tudták — jelképesen szólva —, „mélyítették”. Azaz: gondosan művelték. — A legmegfelelőbb időben vetettünk, a növényápolási munkákat időben elvégeztük, átlagosan 750 kilogramm műtrágyát használtunk. Egyszóval: dolgozott a tagság— mondja Katona József mezőgazdász. És folytatja: — Galgahévizen sincsenek csodák, tisztában vagyunk azzal, hogy a gaz a tagság zsebéből „veri ki” a forintot. Szavait igazolják a termésátlagok: őszi búzából 13,4 mázsa, rozsból 11,3 mázsa, karalábéból 50—60 mázsa, céklából 70 mázsa, paradicsomból 82 mázsa termett, hogy csak a fontosabbakat említsem. Búzából a szerződött három vagon helyett hét vagonnal adtak át, májusi morzsolt kukoricából 13 vagonnal, cukorrépából 86 vagonnal. Zöldborsóból egymillió forint, uborkából négyszázhatvanezer forint, burgonyából egymilliónyolcszázezer forint volt a bevétel. Átadtak 89 hízót, 186 ezer forint értékben, s 27 960 liter tejet. Összes bevételük a tervezett 3 millió 94 ezer forinttal szemben 4 millió 246 ezer forint volt. Beruháztak egymillióhatszázezer forintot, ebből saját erő hatszázezer forint. Építettek egy 54 férőhelyes lóistállót, 300 férőhelyes juh- hodályt, 11 vagonos górét, vettek két univerzál traktort pótkocsival, egy teherautót, belső villamosítást végeztek stb. A tsz tiszta vagyona év végén kétmillió 826 ezer forint. A tagságnak a behozott vagyontárgyak után a múlt évre eső rész fejében kifizettek 123 ezer forintot. Minden fizetési kötelezettségük teljesítése után készpénzben tartalékoltak 186 ezer forintot, természetben 100 ezer forint értékű terményt. Nem kellett hát az új évet bankhitelekkel kezdeni. — A gazdasági siker titka sem „titok” — válaszolja a főkönyvelő — megtaláltuk az eredményességi munkaegység könnyen ellenőrizhető, a tagság érdekeltségét jól biztosító formáját: értékesített ter- melvényeink minden 100 forintja után 0.8 munkaegységet írunk a tagság javára. Ez nemcsak mennyiségi, hanem a minőségi termelésre is igen ösztönzően hat, ami nálunk különösen a nagy bevételt biztosító zöldtermelésben mutatkozott meg. — Mi, asszonyok is látjuk — mondotta később id. Péli Gá- borné, a Haladásban nemrégen megalakult nőbizottság elnöke —, hogy érdemes kivenni részünket a munkából. Nem úgy, mint a szomszédos Hévízgyörkön, ahol a tagság akkor kapott észbe, amikor a mi szép eredményünkről hallottak. Tervünk? — kérdezett aztán vissza. Mi más lenne, mint az, hogy a jövőben is dolgozunk ... Ezt mondta aztán a lánya is, meg Mészáros Antalné is, meg a híres „nótafa”: Tóth Gáborné Zsíros Margit, „Viktor nénének”, a „népművészet mestere” címmel kitüntetett citerás művésznek a lánya is. Ö is egy holddal többet vállalt el megművelésre az idén, mint tavaly. És még nagyon sokan a galgahévízi Haladás asszonyai közül, akikkel nem beszélhettem . . . Ferencz Lajos A SZOVJET NAGYKÖVET FOGADÁSA A LIPCSEI VÁSÁRON M. G. Pervuhin, a Szovjetunió nagykövete a Német Demokratikus Köztársaságban, hétfőn este a lipcsei vásár szovjet pavilonjában nagy fogadást adott a V. N. Novikov miniszterelnökhelyettes vezette szovjet kormányküldöttség tiszteletére. A fogadáson megjelentek Walter Ulbricht, a Német Demokratikus Köztársaság államtanácsának elnöke, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára, az NSZEP vezető funkcionáriusai és az NDK kormányának tagjai, valamint több ország kormány- és kereskedelmi küldöttségeinek vezetői, külföldi diplomaták és a vásáron részvevő kereskedelmi vállalatok képviselői. A szívélyes, baráti légkörben lezajlott fogadáson M. G. Pervuhin, Walter Ulbricht és V. N. Novikov mondott beszédet. NŐK A GÉP MELLETT A Csepel Autógyár normália üzemében a dolgozók 70 százaléka nő. Az üzemben apró alkatrészek készülnek nagy sorozatban, erre az aprólékos és sok türelmet igénylő munkára a női munkavállalók különösen alkalmasak. Jellemző, hogy a normália üzem 10 év óta mindig teljesítette, sok esetben túlteljesítette tervét. Joszkin Antalné meós a legfialalabbakal (4 érás munkavállalók), Prindli Terézt és Nagy Erzsébetet oktatja. — FELSZERELTÉK a Csepel servicc hálózati árammal működő, hidegindító berendezését. A teleppótló készülék a hidegmotorok indításához szükséges áramot szolgáltatja és ezzel megkíméli a gépkocsi akkumulátorát a gyors kimerüléstől. Újabb kedvezmény a tojásszerződést kötőknek Nemrég számoltunk be arról, hogy azok a termelők, akik a MÉK-kel, illetve a földművesszövetkezetekkel tojásértékesítésre szerződnek, minden 100 tojás után 8 kg. takarmányt kapnak hivatalos állami áron. A termelők részéről azonban elhangzott még az a megjegyzés, hogy a kereslet és a kínálat ingadozása következtében a tojás átvételi ára gyakran 80—90 fillérre csökken. Az illetékes szervek, meghallgatva a termelők kívánságait, intézkedtél!, hogy a felvásárlók ezentúl legkevesebb 1 forintot kötelesek fizetni a tojás darabjáért, még olyan időszakban is, amikor az előző szabályok értelmében, ennél alacsonyabb áron vették azt át. Ez a kedvezmény nemcsak a most megkötésre kerülő szerződésekre vonatkozik, hanem a már érvényben levőkre is. Állásfoglalások a lakbérpótlékról szóló jogszabályok értelmezéséről Mentesíthető — a lakbérpótlék-fizetés alól a szolgálati lakás használója — ha nincs munkaviszonyban a lakás tulajdonosával ? / A lakbérpótiékkal kapcsolatos jogszabályok értelmezése körül gyakori a vita, a véleményeltérés. Ezért a Pénzügyminisztérium — az Építésügyi Minisztériummal egyetértésben — tájékoztatta a tanácsokat az egyes vitás kérdésekben kialakított állásfoglalásról. A tájékoztatóból kitűnik, hogy bizonyos esetekben mentesíthető a lakbérpótlék- fizetési kötelezettség alól a szolgálati lakás használója akkor is. ha már nincs munkaviszonyban az illetékes vállalattal, intézménnyel. Ilyen eset például az, ha a szolgálati lakás bérlőjének munkája, munkaköre az érintett szerv munkáját hivatott segíteni — üzemorvos stb. — s ezért a szolgálati lakásban tartózkodása a lakással rendelkező szerv érdeke. Hasonlóan bírálják el azt is, ha a szolgálati lakás bérlőjének munkaviszonya a lakással rendelkező szervvel fizeíésnélküli szabadság engedélyezése miatt átmenetileg szünetel. Az ilyen bérlőt a lakbér- pótlék-fizetési kötelezettség megállapítása szempontjából állandónak kell tekinteni. Felvetődtek olyan kérdések is, hogy mikortól kezdődik a pótlékfizetés alóli időleges mentesség a lakás műszaki megosztása, emelet- ráépítés, vagy padlástér-beépítés útján létesülő lakás, illetőleg nem lakás célját szolgáló helyiségek átalakítása és lakáscsere esetén. A kérdésekre válaszolva a minisztériumi tájékoztatás rámutat: — Ha a bérlő lakásának megfelelő kihasználását a lakás műszaki megosztása útján kívánja biztosítani — az erre vonatkozó építési engedély kiadását követő hónap első napjától kezdve az azt követő hetedik hó első napjáig, legfeljebb azonban az építés tartama alatt az általa fizetendő lakbérpátlé- kot a jóváhagyott műszaki tervek szerint az építkezés után rendelkezésre álló, lakószobának minősülő helyiségek figyelembevételével kell megállapítani. — Ha a lakást a bérlő : emeletráépítés, 'vagy padlás- i tér-beépítés, illetőleg nem la- : kás célját szolgáló helyisé- ; gek átalakítása útján léte- : sítette — • a használatba vételi engedély kiadásának napjától kezdve a bérbeszámítási jog megállapításáig megilleti a lákbér- pótlék-fizetési kötclezctt- : ség alóli időleges mentesség. ! feltéve, hogy a bérbeszámiHorváth Erzsébet (4 órás műszakban dolgozik) a dugattyú- csapszegeket megmunkáló ARTEX típusú csúcs nélküli automataköszörű adagolóját rakja anyaggal. özv. Klemm Józsefné fúrógépen dolgozik. (MTI foto, Zinner felv.) Kétszázötven állatorvos dolgozik az állami gazdaságokban Készülnek a melegágyak a dunabogdányi Úttörő Tsz-ben. £ (Gábor felv.) í Az állami gazdaságokban dolgozó állatorvosok száma az elmúlt öt esztendő alatt meg- nyolcszorozódott. Jelenleg, 250 állatorvosi diplomával rendelkező szakember vesz részt a nagyüzemi állatállomány fejlesztésében, s minden állattenyésztési szempontból jelentős nagyüzemben képzett szakember irányítja az állategészségügyi tennivalókat. Az állatorvos feladata az utóbbi években kibővült. A beteg jószágok gyógyítása mellett ellenőrzik és helyes irányba befolyásolják az állattartást és a takarmányozást. Az állami gazdaságok állatorvosai különböző tanfolyamokon megismerkedtek az üzemszervezési, építészeti, sőt növénytermesztési feladatokkal is. Az elmúlt évben az Országos Állategészségügyi Intézettel, az Állatorvosi Főiskola különböző tudományos tanszékeivel együttműködve 54 nagy jelentőségű kísérletet hajtottak végre. Világviszonylatban is figyelemre méltó például az Aujeszky-vakcina kipróbálása, amelynek bevezetésével országosan mintegy 10 százalékkal csökkenthető a malacelhullás. Széles körben próbálták ki a Leptospirosis és a Voldagsen-vakcinát is. Érdekes kísérlet volt az elmúlt évben, hogy a szarvasmarha-meddőség egyes eseteit infravörös besugárzással kezelték. Az utódok származásának igazolására a szarvas- marha-vércsoportvizsgálat új módszereit dolgozták ki. Az állami gazdaságokban kialakult nagyüzemi állategészségügyi tapasztalatokat az állatorvosok széles körben ismertetik a termelőszövetkezeti szakemberekkel. (MTI) Pusztító hóviharok az Egyesült Államokban, nyári idő Észak- és Nyugat-Európában Az Egyesült Államok középső és nyugati területein dühöngő tornádók és hóviharok hétfőn tovább pusztítottak. Az országutakat néhol 30—40 centiméteres hó borítja. Míg az Egyesült Államokban az időjárás viszontagságainak emberéletek esnek áldozatul, addig Észak- és Nyugat-Európában szinte nyár van. Svédországban két évszázad óta nem volt ilyen meleg február-márciusban. Németországban 89 éve nem tapasztaltak ilyen meleg időt ebben az évszakban. Belgiumban, Angliában és Francia- országban 20—21 Celsius-fokot mértek. tá-si jogra vonatkozó igény fennállását a bérbeadó elismerő nyilatkozatával bizonyítja. — Ha a lakásban lakó személyek száma 1961. január 1 : előtt csökkent, s a bérlő a í lakásügyi hatóságinak bejelentette. hogy lakását ki- sebbre akarja elcserélni, a változást nem lehet a váltó- i zást követő hónap első nap- I jáig figyelembe venni, tehát a fizetendő pótlék összegét a személyek számában bekövetkezett csökkenés számításba vétele nélkül kell megállapítani. (MTI)