Pest Megyei Hirlap, 1961. március (5. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-08 / 57. szám
flit MECfEI 1961. MÄRCTTTS 8. SZERDA MÉSZÁROS OTTO: tizenn yo Ícció járőr Hosszú, kacskaringós dűlő- utakon erőlködik végig az autó, míg kiérünk egy magaslatra, amit a helybeliek külső Szent Pál dűlő néven ismernek. Itt kezdődött meg kézzelfoghatóan a bicskeiek első közös tavasza. Eddig sem tétlenkedtek ugyan, de minden eddigi megmozdulás, intézkedés csak ezt szolgálta, Ezt, az első lépést. Itt ugyanis hét traktor szántja, tépi, forgatja a földet. A traktorosok igyekeznek, ahogy csak tőlük telik. Több okból is. Végre vége a télnek, szabad levegőn lehetnek, dolgozhatnak, s még külön jutalmat is kapnak, ha időben végeznek. Ha felszántják a rájuk váró kilencszáz holdat és be is vetik április első felére, műszaknormánként 0,2 munkaegységet ad jutalmul a Damjanich Termelőszövetkezet. Eddig — ahogy mondják — háromszáz holdat felszántottak. 0 A gépeknél ketten is vannak. Az egyik fent az ülésben, a másik az eke mögött lépked és figyeli a munkát. A Szentmártonkátai Gépállomáson. ahová a gépek tartoztak, időben felkészültek a tavaszra. Nemcsak a javításokkal, tervekkel, szerződésekkel, hanem emberekkel is. A télen «eapatnyi fiatal traktorost képeztek ki, szövetkezeti fiatalokat. Már ők is munkába álltak. Amit könyvből meg magyarázatból tanultak, azt most gyakorlatban próbálhatják. S ez az -igazi vizsga. A bemutatkozás jól sikerült. S enyhült a régi gond, hogy kevés a géphez értő ember. Ez a hét gép is kettős műszakban dolgozik. Együtt, egy csoportban. S ahol hét gép egymást követve végigvonul a dombtetőn, ott ugyancsak nyomuk van a fényesen csillogó hármasekéknek. Nem kell sok idő, csak néhány nap, s már a vetógépeké lesz a szó! 0 A főagronómus sovány, mozgékony ember. Tettrekész és türelmetlen. Ezernyi a tennivaló, s mindent időben szeretne a helyén látni. Meg az emberek is. Ők is várják a munkát, de még nincs elegendő. — Már kivágtak az emberek vagy harminc köbméter fát. Kétezerötszáz mázsa istállótrágya is időben kikerült — mondja Hunyák László főagronómus. Fejből sorolja a terveket, a számokat, mindent pontosan tud, biztosat mond. Hányszor, de hányszor kellett ezeket a számokat megfontolni, megtervezni, leírni, hogy ekkora tömegben is ilyen biztosan ágyazódjanak az emlékezetben? Építenek egy 250 férőhelyes süldőszállást, egy 240 férőhelyes hizlaldát, négy darab 50 férőhelyes tehénistállót, ebből kettőt a maguk erejéből, állami hitel nélkül. Készítenek őszig 40 vagonos kukoricagó- rét. Két sertésfiaztató is a tervben van, meg daráló, kovácsműhely. Van építeni való. Állattal még gyengén állnak. A lovakon kívül mindössze 15 szarvasmarha került a közösbe és a 3500 hold földhöz ez bizony nagyon ke- vési. A háztáji épületeket jól kihasználják. A tagok otthoni nevelésre hétezer csibét, hatszáz kacsát vállaltak. — A kapásokat elvállalták? — Még többet is, mint amennyit terveztünk! Csak 650 hold kukoricát szándékoztunk vetni, de 686 holdnak akad művelője. Többet vállaltak cukorrépából is. Az idősebb asszonyok meg azt kérték, módosítsuk az elképzelést. és legyen egy kevéske mák is, amivel ők eldolgozgatnak. így aztán vetünk 10 holdat. — Tavaszi munkák? — Az itteni szántáson kívül 15 fogatunk is szánt. 22 fogat meg a melegágyaknál dolgozik. 400 hold őszi vetést is fejtrágyáztunk. Öt fogat meg hengerezi a pirkadtabb területeket. Sajnos, még nem tudunk mindenkinek elegendő munkát adni. De majd a vetésnél!... Már kezdjük is. Négy vagon vetőmag már együtt van. Nézem beszéd közben Hunyák Lászlót. Nézem, s nagyon ismerősnek tűnnek vonásai, gesztusai. Aztán rájövök, hogy évek óta ismerem, többször találkoztunk, járási főagronómus volt. S most idejött, szövetkezeti Bódi nem hagyott sokat magyarázkodni. Mint mindig, most is tömören, logikusan fogalmazott: — Nézd Pista, tudom, hogy három órája jöttetek be. De nincs benn más járőröm, mint ti, a tizennyolcasok. És K.-ról jelentették, hogy nem tudnak tovább menni egy tapodtat sem, leállt az egész építkezés, mert éppen a főépület alapozásánál' bukkantak egy repülőbombára. Várnak benneteket ... Mit mondjak? Azt, hogy a szolgálati szabályzat szerint nem vagyok köteles kimenni a járőrrel? Mintha kitalálta volna Bódi, mire gondolok: — Tudom, hogy nem vagy köteles... de itt nem kötelességről van szó, Pista! Mondjam neked azt, hogy önfeláldozásról, lelkesedésről... amit akarsz. Dehát téged sem kell agitálni! Letettem a telefont, a napossal felébresztettem a többieket. Tíz perc múlva a weappon kifordult velünk a kapun. Az országútiszél beva'-------------------------gott a p onyva mellett, kisöpörte szememből az álmot. A kocsi hákísérteteknek tűntek a betonvázak. ^tt-ott' még égett á gépek lámpája. Emberek szaladtak felénk, Keserű lassított, majd egészen megállt. — A tűzszerészek? Leszálltam a kocsiról, hirtelen mérges lettem, ha okát keresném, biztos nem lelném. de nem valami barátságosan szóltam oda: — Láthatják. Hol van az a bomba ? — Majd a mérnök elvtárs . . ; Szaladtak is érte. pár pillanat múlva ott volt, alacsony, vékonyka szemüveges ember, álmatlanságtól vörös szemmel, borostásan, ijedten: — Jaj, gondolják el, ha felrobban ..; Ömlött volna belőle a szó, de beléfojtottam: — Na, hol van? Készségesen tam, rosszulesett neki a türelmetlen hang. de hát magyarázzam neki, hogy az embereimmel együtt másfél napja csak szundikáltunk? Hogy keserű a szánk a cigaretták füstjétől, hogy négy napja nem láttam a feleségem? Eh — elpöccintettem a ' csikket, s intettem neki. me- \ hetünk. A fiúk ott baktat-. : tak a hátam mögött, Keserű | lépésben jött utánunk. A többiek lemarad talc, csak a kis mérnök jött velünk, de látszott, legszívesebben ő is ott maradt volna a többiekkel. Félt. — Itt . . -. itt..; jaj, vigyázzon . . ; ! A hogy kilépt ünk a földgyalu mögül, ott volt. Ötszáz kilós, KL—5-ös, amerikai repülőbomba. Ezt azonnal megállapítottam, még ha csak a felét is mutogatta. A földgyalu fényes ekéje fordította ki, ott áilt most is vagy két méterre, a vezetőnek még volt annyi bátorsága, hogy ennyivel vissza- curikkoljon. De.azután el- szelelt, otthagyta a gépet. A fiúk ott sustorogtak mögöttem, hozzájuk fordultam: — Szerszámok? — Itt vannak — mutatott Bakos a ládára. A mérnökhöz fordultam: — Jobb lesz, ha elmegy. Soha nem lehet tudni. . í — Persze, persze ,, | — daBalettéra a nagykátai kultárházban. (Gábor felv.) dogott, s már fordult is, szedte a lábát. Nevettem. >, — Fáradtak vagytok? A fiúk legyintettek: — Mindegy. Majd a baba után kialusszuk magunkat. Baba. Hülye dolog, de minden bombát babának neveztünk. Baba — fene tudja, honnét jött ez a név. Talán azért, mert kényes jószág ez is, akár egy porcelánbaba? Keserű is odajött, mindig ott vap, 'ahol nem kellene. Ö nem tűzszerész, mit csetlik-botlik itt? Habár most kapóra jött. A bulldózert el kell innét vinni. Hörrent a motor, lehűlt az--------------- éjszaka, de azért m ár kúszott is hátrafelé, engedelmesen, Keserű végre megfordult vele, s már gyorsabban mehetett. A távolból látszott az emberek összeverődött nagy csoportja, bámultak erre, nem zavarta őket, hogy a hajnali félhomályban nem láthattak semmit. Bakosék már az ásókat forgatták. Óvatosan, mintha aranyat keresnének, ásóhegygyei kaparták .a földet, s mégis, mint a motolla járt a kezük. Három éve együtt vagyunk, összeszoktunk. Tizennyolcasok . : : Végre ott volt szabadon a baba, sárgászöldes oldala csak itt-ott látszott, a többit rozsda borította, s a gyújtófej is elvesztette fémes ragyogását, matt volt. Mit rejt? A tűzszerész örök kérdése. És csak utólag megválaszolható kérdés. Néha pedig már késő válasz . . ; Helyszínen nem lehet robbantani. Köröskörül épületek, félig kész műhelycsarnokok. betonvázak, csúnya munka lenne..; Tehát ki a fejjel. De . ; : Igen, de .;: lehet, hogy ..: nem, erre nem szabad gondolni. Ilyen nincs! Csak egy: sikerül! Más lehetőség nem lehet! Ha mégis: akkor úgyis mindegy. Bakosék végeztek. Intettem nekik, leléphetnek. Egyik sem mozdult. — Végeztem! — Főhadnagy elvtárs ;; f maga .:: — Bakos őrmester! Nem vitatkozik! Láttam, hogy apró fintort csinál, de intett a többieknek; Elmentek. Rágyújtottam egy cigarettára, addig szívtam, míg a körmömre nem égett; Akkor kivettem a ládából a legnagyobb kulcsot, a vas hidege megnyugtatóan bizser- gett végig a tenyeremen, majd a karomon. A baba rozsdásan, ellenségesen pöffeszkedett a körülötte vájt ágyban. Kegyetlen baba. Háború — bombák. Tizenhat éve, s mégis .;; Valaha itt leejtette egy hosszú szárnyú gépmadár, s most itt emberek halálukat „köszönhették” volna neki,;; Letérdeltem, éreztem, hogy a föld hűvöse átüt a vékony csizmanadrágon. Egy mozdulat, megint egy, megint egy. Milliméterek, apró moccanások, míg végre elválik a fej a törzstől, s akkor ..; akkor mehetünk haza. Szerszámot cseréltem, újra szerszámot váltottam, s hogy egy pillanatra kikapcsoljam az agyam, még egy kis fadarabkát is arrébb pöccintettem a térdem mellől. Milliméter, megint egy,-—■—----------- megint egy, m ár feltűnik az első menet... a matt, sok halált hordó gyújtófej aprókat moccanva, kifelé halad ... A kis mérnök ..; félt.:: nem, félni sohasem szabad. Ha az ember szembenéz mindennap a halállal, akkor rájön, hegy félni egész egyszerűen — nem lehet. A kocsi orrán a szél csattogtatja a halálfejes zászlót. Lassan, óvatosan megy a weappon. Hazafelé megyünk, s hátul ott pöffeszkedik a méregfogától megfosztott — baba ,ii tuljában a négy fiú gubbasztott, biztosan alszanak tovább. A fényszóró sárgára festette előttünk a betonszalagot, s ahogy a sebességmutatóra néztem, láttam, a megszokott nyolcvannal megyünk. Odafelé ... , Haza mennyivel jövünk? Milyen bomba? Hazahozzuk, vagy a helyszínen elintézhetjük? Ezen hiába töröm a fejem, rágyújtottam. Fújtam a füstöt, s le-lehunytam a szemem. Bóbiskoltam, csak a kanyaroknál riadtam fel, s villanásnyira láttam az utat figyelő Keserű arcát,. A hidegre riadtam fel, vagy arra, hogy csikorgóit a fék, nem tudom már. Keserű, miközben újból gázt adott, odaszólt: — Itt volnánk, főhadnagy elvtárs. Mégis elaludtam hát. Hiába volt a frissítő szél, az álom elnyomja az embert — a kocsin. Az ágyon, ott nem! Buta dolog. A hajnali gyenge fényben Nagvon fáradt voltam-------HJL----- Még a csizmát | sem húztam le, úgy dűltem í rá az ágyra, s a pokróc durva, j szúrós szövete pihentetően si- i múlt alám. Aludni kellene, de éreztem, nem sikerül. Kitágult pupillával meredtem a sötétbe, s igyekeztem kizavarni fejemből minden gondolatot. Nem sikerült. Rágyújtottam, pedig már keserű volt a szám a cigaretták seregétől. Huszonnégy óra — pihenő, al- ! vás nélkül — sok. Még nekünk is, pedig megszoktuk, hogy mennünk keli. A fiúk már biztosan horkolnak. Nekik van igazuk. Kopogtattak. A napos volt. Belépett, tétova mozdulattal rámnézett, s csak amikor látta, ébren vagyok, bátorodott fel: — Főhadnagy elvtárs, Bódi őrnagy elvtárs kéri a telefonhoz! Számon volt a káromkodás, de lenyeltem. A rossebbe is, három órája jöttünk be. hagyjanak békén! főagronómus lett Magyari József elnök mellett, aki köz- tiszteletben álló ember a faluban. Négy és félholdas gazda volt, jó gazda. — Hogy érzi magá t Hunyák elvtárs? — Jól. Ez az igazi. Itt lehet alkotni ... & Egy ember ballag felénk a dülőúton. — Szilágyi Lőrinc brigádvezetőnk — mutatja be a főagronómus. — Melyik a területe? — Ez itt. Ötszáz hold, itt a külső Szent Pál dűlőben. Itt is laktam. Egy távoli tanya felé int, amelynek nincs teteje. Furcsán nézhetek reá, mert mosolyogva megszólal: — Lebontottam. A faluban építettem házat... — Miért? — Elég volt a tanyasi életből ... A gyerekek is jobban tanulhatnak . . . Meg aztán többet lát az ember a világból . . . A hajdani tanya mellett, a föld szélén néhány gyümölcsfa áll. — Ezekkeí mi lesz? — Meghagytam. Jó árnyékot adnak majd a nyáron, ha leülnek a kapások enni. Ezzel aztán arréb megy. a traktorosok munkáját figyeli. A főagronómus mondja el fó- la, hogy a környék legjobb gazdája volt. Valamivel több mint hét holdja volt, jó erőben. Hatvan mázsa csöveskukoricát is termelt egy holdon, meg 19—20 mázsa búzát. Állatot is sokat nevelt, tenyészt, meg hízót. Később, amikor hazafelé indulunk, Szilágyi Lőrinc visz- szatér hozzánk: — Bevinnénelk? Gyalog vagyok.-— Győzi így a járkál ást? — Muszáj. — Miért nem jár lovon? — Hogy ne mondhassa senki, hogy mások fölé keveredtem, s lovon járok, mint egy ispán . . . Inkább gyalog, meg ha jobb lesz az út, kerékpáron ... ★ Csak egy dűlőben jártam, mint cseppben a tenger, benne van ebben is a falu. Még több emberrel beszélgettem. Vezetőkkel, tagokkal. Mindnyájukban feszül a tettvágy. — Itt éltünk eddig is, ezután sem lesz másként — mondják. És olyan feladatokba vágnak könnyedén, emelyre azelőtt gondolni sem mertek. Érzem, valóban mozdult egyet újra a történelem kereke, mint hajdan. De hogy mekkorát, az most is az emberektől függ — mint hajdan: De akkor fegyver volt a kézben, most meg szerszám. Mert most a szánt&vetőké a szó. Tenkely Miklós Másodszor találkozom most Tápióbicske nevével. Először diákkoromban, történelemórán és másodszor most, hogy a hajdani csata emlékműve előtt állok. Ezek a földek, amelyek most lustán nyújtózkodnak az út két oldalán és sütkérezne/ik az áldott, melengető tavaszi napfényben, valamikor nagy idők tanúi voltak. Valamikor mozdult itt egyet előre a történelem kereke. Majd fordult is néhányszor. S most újra fordul, Ezért jöttem. Tavaszi napfény Tápióbicskén
