Pest Megyei Hirlap, 1961. március (5. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-05 / 55. szám

1961. MÁRCIUS 5. VASÄRNAP “T^iVíűd ff SMS VOLT ÉS BZ IS MMMMB Rosa Luxemburg születésének 90 évfordulójára íi K ilencven évvei ezelőtt, 1871. március 5-én szüle­tett Rosa Luxemburg, a né­met és a nemzetközi munkás- mozgalom kiemelkedő harco­sa, a baloldali szociáldemok­ratákat tömörítő Spartacus Szövetség, később a Német országi Kommunista Párt egyik alapítója és vezetője, Wilhelm Pieck, Clara Zet­kin, Franz Mehring, Leo Jo- giches elvtársak küzdőtársa. Egy Lublin melletti kisvá- élt kereskedőcsalád ö?ödik gyermeke volt. Var­sóban járt gimnáziumba és már akkor, gimnazista korá­ban csatlakozott Lengyelor­szág első osztályharcos, mar­xista munkáspártjának, a ■„Proletártat”-nak egyik varsói csoportjához. A cári Ohrana részéről várható letartózta­tása elől Svájcba utazik, be­iratkozik az egyetem termé­szettudományi karára, majd átmegy a jogi fakultásra. Ál­lamtudományt és nemzetgaz­daságtant tanul. Egyetemi tanulmányai befe­jezése után Németországba költözik és a poseni és felső­sziléziai munkások között dolgozik. A német imperialis­ták soviniszta uszítással ipar­kodtak éket verni a lengyel és német munkások közé. Ro­sa Luxemburg a lengyel és német szociáldemokraták po­seni nagygyűlésén ezeket mon­dotta: „A munkásosztály közös el­lenségei a tőkések, a gyárosok, a nemesség, a papság és a kormány. Ezért a szociálde­mokrata pártba kell tömörül­nötök, amely osztályérdekeite­ket képviseli és védelmezi a lengyel nép jogait. A párt nem a német nép ellen küzd, ha­nem a kormány és a tőkések ellen, akik könyörtelenül egy­formán kizsákmányolják a lengyel és a német munkáso­kat. Változást csakis a nem­zetiségre való tekintet nél­kül egyesült proletariátus ha­talma hozhat.” , így fogalmaz­ta meg ötven évvel ezelőtt a német és lengyel nép barátsá­gának lehetőségét Rosa Lu­xemburg. Napjainkban, a szovjet hadseregnek a fasiz­muson aratott győzelme ré­vén, ez a lehetőség valóság­gá vált. U GYANEBBEN az időben száll szembe a Bernstein- féle revizionizmussal.. Köve­teli Bernstein kizárását a pártból és tételeiről megírja, hogy amit Bernstein képvi­sel, az „az elposványosodás el­mélete, melynek számára nincs hely sorainkban.” Má­sutt: „Maga az a szükségszerű­ség, hogy a proletariátus meg­ragadja a politikai hatalmat,; mind Marx, mind Engels; előtt mindenkor kétségtelen í volt. S csakis Bernsteinnek ; jut eszébe, hogy a bu zsoá; parlament tyúkólját tartsa hi- ; vatott szervnek arra, hogy a < leghatalmasabb világtörténel- • mi fordulatot, a társadalom- : nak kapitalista formákból szó- ! cialista formákba való átveze- < tését végrehajtsa.” Eveken át fáradhatatlanul • .■járja az országot, „gyakorlati- ; lag és elméletileg is állást fog- ; lal a német munkásmozga- ; lom legégetőbb kérdéseiben” \ — írja róla Wilhelm Pieck j elvtárs. „1905-ben — folytat- i ja W. Pieck elvtárs — egész I munkája arra koncentrálódik,: hogy a dolgozó tömegek köré­ben megértést és rokonszen- vet keltsen az első oroszor­szági demokratikus forradalom iránt.” 1907-ben a politikai gazda­ságtan előadója a német párt központi pártiskoláján. Tanít­ványai között volt Wilhelm Pieck. Előadásaiból állították össze elvtársai a „Bevezetés a közgazdaságtanba” című mun­káját. Elméleti munkái közül meg­döbbentő időszerűséggel hat S,A tőkefelhalmozás” című fő­művének „A tőkefelhalmozás történelmi feltételei”-ről szóló része. A gyarmatosításról ír itt. Az angol gyarmatosítók­nak köszönhető az a tö­megnyomor, amelynek követ­kezménye. hogy 1865—66-ban csupán egyetlen körzetben több mint egymillió ember halt éhen. E gyarmatpolitikának „mél­tó párja volt a franciák al­gíri gyarmatpolitikája.” „Fran­ciaország ... a rabszolgaság elleni küzdelem és a rende­zett civilizált állapotok be­vezetésének jelszavával igáz- ta le Algírt.” Ennek eredmé­nye ugyancsak tömeges éh­ínség és tömeghalál lett. A francia burzsoázia, amely már ekkorra „jó darabot ellopko­dott az algíri földből”, meg­engedte az araboknak, hogy eladják földjüket, vagy jel­zálogkölcsönt vegyenek fel rá.” Az egyetlen orvosság r.z arabok nyomorúságos helyze­tére — mondja gúnyosan Rosa Luxemburg a francia bur­zsoázia képmutatásáról — ...ha az arabokat végképp az uzsora karmai közé vetik.” Az egyesült államokbeli pa­rasztok, a farmerek sorsáról ezt a jellemző megállapítást tette: „Angliából (a tőke) a parasztot, miután kihúzta aló­la a földét, az Egyesült Ál­lamok keleti vidékére ker­gette, keletről nyugatra, hogy az indián gazdaság romjain megint kisárutermelőt csinál­jon belőle, nyugatról pedig, is­mét tönkretéve, északra kerge­ti .:; előtte a tőke, amely ve­zeti, mögötte a tőke, amely agyonüti.” A Z ELSŐ világháború előtt és alatt Rosa Luxem­burg gigászi harcot folytat a militarizmus ellen. Sorra, rendre írja a leleplező cik­keket a hadseregben ural­kodó bánásmódról. Von Ei­nem hadügyminiszter közbe­lépésére vádat emelnek elle­ne a hadsereg megsértése miatt. Rosa Luxemburg vé­dője felszólítást intézett a lakossághoz, hogy jelentkez­zenek, akik a katonákkal szemben elkövetett kegyet­lenkedéseket tanúsítani tud­ják. Ezernél is több tanú jelentkezett. Az osztálybíró­ság megijedt és visszavonta a vádat. így ír Rosa Luxem­burg: „Felfogásunk szerint háborút csak akkor és ad­dig lehet viselni, amikor és ameddig' a dolgozó tömegek vagy lelkesen támogatják, mert igazságos és szüksé­ges ügynek tartják, vagy legalábbis türelmesen elvi­selik ...” „Manapság a nép nélkül és a nép ellen nem lehet háborút viselni.” Rosa Luxemburg és har­costársainak küzdelmét el­árulták a szociálsoviniszták, elárulta a szociáldemokrácia jobb oldala. „A német szo­ciáldemokrácia — írja Rosa Luxemburg — 1914 augusz­tus 4 óta bűzlő hulla.” A HÁBORÜ alatt börtön­be zárják, „védőőrizet­be” veszik. A börtönből kül­dött levelei mutatják, hogy nem tántorodott meg. elvei­ben, sőt korábbi téves né­zetei, amelyek a bolsevisták­tól elválasztották, megvál­toztak — legalább is né­hány kérdésben. 1919. január 15-én az áruló Noske ellenforradalmár tiszt­jei ismét letartóztatták és puskatussal agyonverték. Rosa Luxemburg életében többször tévedett. Tévedéseit megbírálta Lenin, később Emst Thälmann, de mint Lenin írja róla: ...a börtön­ből való kiszabadulása után, 1918 végén és 1919 elején maga javította ki tévedései nagy részét... Sas volt és az is marad.” J. G. Koszigin elutazott Indiából Alekszej Koszigin, a szov­jet Minisztertanács elnökhe­lyettese, aki Nehru minisz­terelnök meghívására 12 na- pott töltött Indiában, szom­bat reggel repülőgépen haza­utazott. Az indiai főváros központi repülőterén Koszi­dint és kísérőit, köztük Szem­ion Szkacskovot, a külföldi gazdasági kapcsolatok szov­jet állami bizottságának el­nökét. az indiai kormány több minisztere búcsúztatta. Japán kereskede'mi Icü’döttség Budapesten Shozo Koyamának, a dai- nichi japán cég elnökének ve­zetésével kilenctagú kereske­delmi küldöttség érkezett ha­zánkba. A delegáció külön­böző japán áruk ellenében szállítandó magyar szerszám­gépek vásárlásáról tárgyalt. Szombat délben Mulató János külkereskedelmi miniszterhe­lyettes fogadta a küldöttséget, ÖTÖS TALÁLAT A LOTTÓN A 9. játékhétre 4 818 963 darab lottószelvény érkezett be a Sportfogadási és Lottóigazgatóságra. A nyertes szelvények da­rabszáma és a nyeremények összegei a következők: öt találatot egy szelvényen értek el, 1 807 111 forint nyeremény. Négy talá­lat 44 darab volt, amelyre 41 070 forintot fizetnek. Három találat 4222 darab volt, nyereménye 428 forint. Kéttalálatos szelvény 111 845 darab, amelyre 16,10 forint nyeremény jut. (MTI) Jelentkezett az eddigi legnagyobb lottó- nyeremény, az 1807111 forint tulajdonosa Üzemi szakácsnő a szerencsés nyertes Braun Ferencné és férje, aki üzemi lakatos egy óbudai gyárban, harminc éve lakik Csillaghegyen egy szoba- konyhás lakásban. Gyerme­kük nincsen. Évek óta az a vágyuk, hogy kisméretű la­kásukat egy szép családi ház­zal cseréljék fel. A 6 805 270 számú szelvény most lehető­vé teszi régi vágyuk megva­lósítását. Braunná a nyere­ményből gazdag ajándékkal lepi meg 80 éves édesapját, két testvérét és több rokonát. Az összeg nagy részét taka­rékbetétbe teszi, hogy an­nak hasznát hosszú ideig él­vezhesse. Braun Ferencné terve: még továbbra is mun­kában marad. (MTI) A lottó 9. heti ünnepi Iot- tósorsolása két rekordot iá* hozott. Erre a játékhétre küldték be a legtöbb szel­vényt, s ezúttal „megszüle­tett” az idei második öttalá­lat os nyeremény, amelyre a lottó négyéves történetében a legnagyobb összeg — 1 807 111 forint jut. A teli­találatot Braun Ferencné, üzemi szakácsnő nyerte el, aki szombaton délelőtt mu­tatta be nyertes igazoló­szelvényét a Sportfogadási és Lottó Igazgatóságon. Braunná régóta szenvedé­lyes lottózó. Egy ideig cso­portban lottózott, s amikor a többiek megunták, ő heti három szelvénnyel játszott tovább. Kitartását — mint látható — siker kísérte. Építőanyag a termelőszövetkezeteknek A pilisi állami erdőgazdaság jóvízforrási kerületében je­lenleg kizárólag a termelőszövetkezetek részére termelnek ki építőanyagnak megfelelő fát. (Gábor felv.) VASÁRNAPI POSTA Egy percre megfogni azt, ami örök l Csöndes zug. A függö- í nyökön át beárad a nap tom- / pított fénye és egybeolvad ? a lágy félhomállyal. A fotel í öblös mélyén szinte elvész a „kis öreg”, Gyula bácsi. Gőzön Gyula. Csöndes szavú $ a vallomás: 5 — Egy percre megfogni íj azt, ami örök. Ez a művé­szetek ‘íratlan törvénye, je- i gyezd meg jól fiam. £ Halkan beszél, olyan alá- £ zattal és rajongással, amely j jellemzője több, mint fél év- 1, százada mind fényesebben ^ lobogó művészetének. íj — Törvénye ez mindazők- £ nak, akik a művészetek szol- Ij gálatának szentelték életüket, íj akár hivatásos művészként, 1 akár műkedvelőként alkot- '1. nak... 1j Gyula bácsi szavai jutot- 1j tak eszmebe, amikor leg- fj utóbb a ceglédi gimnazis- 1j ták próbáját hallgattam a fj művelődési ház színházter- fj mében. fj Egy percre megfogná azt, j ami örök ..; j A ceglédi gimnazistáknak j ezúttal nem sikerült. Nem 1j rajtuk múlott. Vörös Judit 1, és szereplőtársai mindent 1, megtettek a siker érdeké- 1j ben. Mégis... 'j A hiba már a műsorvá- 1, lasztgsnál kezdődött. Ki tud- 1 ja, milyen októl vezettetve, 4 4 A napokban valamivel több mint egy óra hosszat a tápió- sápi Petőfi Termelőszövetke­zet irodájában töltöttem. Az egy óra alatt, míg Szalui Im­re elnökkel szemben ültem, félpercenként nyílt az iroda ajtaja. Jöttek talaj javítási ügyben, jöttek a növényvé­delemtől, az Állami Bizto­sítótól, az egyik felsőbb szervtől, a tanácstól, a gép­állomástól, majd egy pár­szor a szomszédos könyvelés­től, s még ki tudja, honnan és hányán. Közben néhány tag is jött kéréssel, problémával, észrevétellel. Mindenki a ma­ga dolgát tartotta legfonto­sabbnak, legsürgősebbnek, amit kizárólag az elnökkel akart megbeszélni. Csodáltam Szalai Imrét nyugalmáért, tü­relméért. Mindenkit foga­dott, mindenkit meghallgatott és mindenkinek megnyugtató választ adott. De vajon lehet-e ilyen kö­rülmények között dolgozni? Nyilvánvalóan nem! A ko­moly munkára, mint amilyen például a tervkészítés volt, csak este és éjjel kerülhetett sor. És ez így nincs rendben! A különböző vállalatok, szervek, intézmények mun­kája kétségtelenül — nél­külözhetetlen. A termelőszö­vetkezetekkel való szoros kapcsolat is nélkülözhetetlen. De nem feltétlenül fontos minden üggyel éppen az elnö­köt keresni. Az elnök nem aprózhatja el erejét, mert azt az egész szövetkezet sínyli meg. Mellesleg szólva, Sza­lai Imre éppen betegségből iábadozott azokban a napok­ban. Az egy órahossznyi idő alatt — megállapításom sze­rint — egyetlen dolog tarto­zott feltétlen az elnökre. Ez pedig az előkészített bizto­sítási szerződés aláírása. A többi az elnökhelyettesre, a könyvelésre, az üzemegység­vezetésre és a brigádvezetőkre tartozott volna, ha őket kere­sik fel, esetleg az egyes re­szortok vezetőire, mint pél­dául a növényvédelmi fele­lősre. Az elmúlt két év során a párt a legjobb szakembereket küldte a termelőszövetkezeteik segítségére. Szalai Imre pél­dául a Földművelésügyi Mi­nisztériumtól jött, nagy tapasz- talattal, tervekkel, ambícióval Nem lehet megengedni, hogy ezeket a felelős posztra vá­lasztott embereket a részlet- kérdések tömegével árasszák el és szétforgácsolják erejü­ket. És ezt ne engedjék be­következni maguk az ehlökök sem! Alakítsanak ki a vezetés körül rátermett emberekből egy aktív, mozgékony gárdát és osszák meg a feladatokat. Az összefogás, a közösség ere­je így segít majd a vezetésben is! Tenkely Miklós Csokonai Vitéz Mihály Do­rottyájára esett a választá­suk. Ám a vígeposz, vagy ahogy a költő nevezte: „Fur­csa vitézi versezet”, amely­ben „némely nemzeti visz- szaéléseket” akart megróni — porlepett, eljárt felette az idő. Nem tenném szóvá a va­sárnapi postában, ha csak a ceglédi gimnazisták hibája lenne ez. Az igazság azon­ban az, hogy szinte vala­mennyi gimnáziumunk, ha színielődást rendez, nem lát tovább Csokonai, Kisfaludy, Jókai műveinél. Pedig hát... Ha vfeszalapozok a törté­nelemkönyvben, nem nehéz felfedezni, hogy az ifjúságot minden korban az új utak keresése, az új eszmékért égő lángolás jellemezte. Le­het. hogy ma, a legigazabb korban nem így lenne ez? Tévednek azok, afc;fc ezt állítják szóban, vagy teszik ‘ tetteikkel. Tévedés feltéte­lezni ifjúságunkról, hogy nem vágyik többre Csokonai ko­ránál. Azt hiszem, nem túl­zók, ha azt állítom: ifjúsá­gunkat, így a ceglédi gimna­zistákat is, sokkal inkább foglalkoztatja napjaink prob­lematikája, mint a Dorottya főszereplőinek: nemes urak­nak és hölgyeknek élete. A kérdés jogos: miért esett a választásuk mégis a Dorottyára? Miért játszanak középiskolásaink szinte kivé­tel nélkül régi magyar mű­veket? Vannak hangok, amelyek magyarázták: Csokonai, Kis­faludy, Jókai művei kötelező olvasmányok a diákok szá­mára; így közelebb kerül­nek az iskolai tananyaghoz. Akik ezt állítják, egy dolog­ról feledkeznek meg csupán: az iskolareform legfőbb cél­kitűzéséről. Közelebb az élet­hez! A Dorottyával? Kisfa­ludy: Kérők-jével? Jókai: A kőszívű ember fiai-val? Alig­ha! Gyula bácsi művészi hit­vallását hallom visszacsen­geni: — Egy percre megfogni azt, ami örök. így? Nem. Más úton. a mai élet útján kell közelíteni hozzá, nem pedig egy „ős­magyar” kúriába vezetni vissza a fiatalokat. Félreértés ne essék, nem az örökéletű klasszikus mű­vek előadása ellen emelek szót. Moláere, Aristaphanes. Shakespeare, Shaw, Garcia Lorca örökérvényű igazsá­gai a béliéről, emberségről, úrhatnámságról, fösvénység­ről, szerelemről, barátságról, irigységről és önfeláldozásról napjaink emberéhez Is szól­nak. De mit ad 157 év után .\\\\V\\\V\\,\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\ a Dorottya? Rövid a farsang, nehéz a férjhezmenés — e» a legfőbb igazsága. Ez azonban csak a dolog egyik oldala. Egy percre megfogni azt, ami örök ... A ceglédi gimnazistáiknak azért sem sikerülhetett, mert a szövegkönyv... A Doroty- 'tyát ugyanis Csokonai nem színpadra írta. Jelentős iro­dalmi munkássággal rendel­kező író-költő számára is nem mindennapi feladatot je­lentett volna ez. Jelen eset­ben a gimnázium egyik iro­dalomszakos tanára vállal­kozott . rá. Tisztelet és be­csület a jó szándékért, de ... ez nem minden. Talán szi­gorúnak tartanak egyesek, mégis ld kell mondanom — nem volt szerencsés ez a vál­lalkozás. A dialógusok nem egyszer hangzottak úgy, aho­gyan ma beszélünk. Pedig hát másfél századdal ezelőtt... Ilyen változtatást egyetlen mű sem bír el, legkevésbé Csokonai Dorottyája. Ha pe­dig a beszédmód — s ezzel együtt a szereplők gondol­kodásmódja — nem hiteles, nem hiteles a korrajz sem. amelyet bemutattak. S ez így igaz. Példával is bizonyíthatom. A színpadra vitt Dorottya cselédei olyan fesztelenül viselkednek a ne­mes urak társaságában, mint­ha nem is cselédek, de leg­alábbis „kutyabőrösök” len­nének. A színészek hibája? Aligha; A dramatizáló és a rendező együttes tévedése ez. Mindketten tanárembe­rek lévén, hivatásukból ere­dően észre kellett volna, hogy vegyék: Csokonai kora nem az egyenlőség kora volt! (Nem is beszélve olyan apró­ságokról, hogy: Csokonai ko­rában még nem ceruzával írtak az emberek; mint a be­mutatott színműben!) Másutt ezzel a jelenséggel sokkal drasztikusabb formá­ban is találkoztam már az elmúlt években, hónapokban. A kultúrát kedvelő emberek szeretnek színházat játszani, s ez jó dolog, dicsérendő do­log. A színpad szeretete azon­ban senkit sem jogosíthat fel arra, hogy önmaga írjon da­rabot — sajnos a megyében nem egy helyen megtörtént már — és arra sem, hogy színpadra írjon át műveket, kellő felkészültség nélkül. Nem lehet. Nem szabad. A művészet érdekében, E"y percre megfogni azt, ami örök. Ahogy Gyula bá­csi mondta. Akkor teljes az alkotók — író, rendelő, szí­nészek — és a közönség örö­me. S hozzátehetem mind­járt: csak úgy érdemes! A félsiker sem a színpadon, sem más művészeti ágban nem visz előbbre. Már pedig a művészetek legnemesebb célkitűzése: előbbre vinni a világ dolgait, az emberi hala­dás ügyét. Cegléden, Buda­pesten, a világ minden táján egyaránt. Prukner Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents