Pest Megyei Hirlap, 1961. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-04 / 30. szám
“^JCirlap xg!lj Asztaliteniszezó'ink az országos vidéki bajnokságon, a megyei röplabda teremtorna rajtja, előkészületi labdarúgó-mérkőzések Hétvégi sportműsor Szombat-vasárnap Szombathelyen rendezik me; az országos vidéki asztalitenisz- bajnokságot, amelyen a kiírás szerint, a megyei felnőtt egyéni bajnokságok első nyolc, az ifjúsági bajnokságok első két helyezettjei vehetnek részt. A megyei felnőtt-viadalon a férfiaknál: Volentics, Tóth, Derv ad erics dr., Pálfi, Ger- gye, Kőházi, Kovács és Farkas, a nőknél: Gémesi Ágnes, Papp Éva, Tóthné, Kiss, Neumanné, Hatvani, Iványi- né, Füle végzett az első nyolc között. A megyei ifjúsági bajnokság első két helyét Nagy István és Orgoványi Imre, illetve Kiss Katalin és Gémesi Ágnes vívta ki. Nem tudjuk pontosan, hogy a jogosultak közül kik indulnak Szombathelyen Pest megyéből. Egy tény: öt gödöllői áll asztalhoz. Dr. Fodor István, a megyei asztalitenisz szövetség elnöke szerint, Igen erős mezőny vetélkedik Szombathelyen, s így versenyzőink számára már a legjobb nyolc közé jutás is sikert jelent. A sakkozóknál folytatódik az egyéni és csapatbajnokság. Az egyéni viadal második fordulója kerül sorra ma. Az eredeti műsor annyiban módosult, hogy Peller. a Pilisi Bányász I. osztályú versenyzője is bekapcsolódott a küzdelmekbe. A szombatra tervezett Mariok—Bayer-talál- kozót csütörtökre hozták előre — amelyen Bayer l:0-ra nyert —, s így Marlak a második fordulóban az újonnan bekapcsolódott Peller ellen játszik. A csapatbajnokság tizedik fordulójából a Dunahgraszti— Szentendre találkozó, valamint az éllovas Vác gödöllői vendégszereplése emelkedik ki. A hajrá igen izgalmas, mert még bizonytalan az első hely sorsa. Nyolc férfi és négy női csapat nevezett a megyei röplabda teremtornám. A küzdelmeket négy vasárnap bo- nolítják le. ■k A vasárnapi kézilabda-fordulóban az érdeklődés a Honvéd-terem felé irányul. A csömöriek a vasárnapi szép győzelem után ismét nagy ellenféllel, az Újpesti Dózsa csapatával mérik össze erejüket. Nem valószínű, hogy a több válogatott játékossal játszó újpestieket is legyőzik, de érdekes, szép küzdelem várható. A Váci Fonó gyengébb ellenfelet kap: az MTK-t, és biztosan kell győznie. A Váci Forte-lányok vasárnapi vereségükért a Magyar Pamutnak szeretnének visszavágni. A szabadtéri bajnokságban mindkétszer nagy gólaránnyal győztek a Pamut ellen, azóta azonban a Pamut sokat javult. Ennek ellenére a váci lányok győzelmét várjuk. RÉSZLETES MŰSOR SZOMBAT ASZTALITENISZ. Országos vidéki egyéni bajnokság (Szombathely. 8.30). SAKK. A megyei egyéni bajnokság második fordulója, a következő párosításban: Naschitz— dr. Dózsa, Gáborházi—Langmár, Szíván—Kerkay, Peller—Mariok, Schaffer__Fodor, Lugosi—Schubert (XI., Karinthy Frigyes u. 3., 15.30). VASÁRNAP ASZTALITENISZ. Országos vidéki egyéni bajnokság (Szombathely, 8.30). LABDARÜGÄS. Ötvös Kupa mérkőzések Foton. Fóti SE— \Mogyoródi KSK (13), Fóti Vas- utas_Veresegyház (14.30). Előkészületi mérkőzések: Váci Petőfi—Kőbányai Dózsa (Vác), Csepel Autó—Jászberényi Vasas (Dunaharaszti, 14.30), Pilisi Bányász—Gyárfelszerelés (Pilisszent- iván, 13.30), Érdi Traktor_UFC (Érd, 14, Halász), Kartali Kinizsi-Zagyvaszántó (Kartal, 14, Pusztaszeri), Albertirsai Vasutas—Ceglédbercel (Albertirsa. ifi mérkőzés 12.30, felnőtt 14), Ve- csés—Kőbányai Textil (ifi mérkőzés Í3, felnőtt 14.30), Bag—Gödöllői Vasas (Bag, 14). ÖKÖLVÍVÁS. Barátságos mérkőzés. Nagykőrösi Kinizsi—Szolnoki MÁV (Nagykőrös, 15.30, Plachy, Vörös). RÖPLABDA. A megyei teremtorna rajtja az Agráregyetem gépészmérnöki karának épületében (XI., Villányi u. 5—7). 9: Érd—Szovjet helyőrségi válogatott, 9.45: Gödöllői Pedagógus—Budajenő. 10.30: Érd—Gödöllői Pedagógus, 11.15: Budajenő—Dunakeszi Spartacus, 12: Dunakeszi Spartacus—Gödöllői ASC, 12.45: Ceglédi Honvéd—Bu- daörs, 13.30: Szovjet helyőrségi válogatott—Budaörs, 14.15: Gödöllői ASC—Ceglédi Honvéd, 15: Szovjet helyőrségi válogatott—Nagykőrös, 15.45: Gödöllői ASC—Nagykőrös. Sakk. A megyei CSB X. fordulója. Nagykőrösi Kinizsi—Vecsés Terwnelóssövetheseteh l A MEGYEI TERMÉNYFORGALMI VÁLLALAT JÁRÁSI KIRENDELTSÉGEI kedvező feltételek mellett megkezdték az 1961. évi termésű SÖRÁRPÁRA a terményértékesítési szerződések kötését. A szerződéskötés az alábbi előnyöket biztosítja: A szerződést kötő termelőszövetkezetek a termény átadása időpontjában érvényes, takarmányárpára megállapított állami szabadfelvásárlási árnál mázsánként »8— Fí-tal MAGASABB ÁRAT KAPNAK Ez az ártöbblet magában foglalja a 20 forintos szerződéses és 50 forintos minőségi, valamint legalább 150 q szállítása esetén a 28 Ft nagyüzemi felárat. A sörárpára terményértékesítési szerződést kötő termelőszövetkezetek a tavaszi nemesített vetőmag akció . során előnyben részesülnek. A magas ár és a vetőmagjuttatás mellett a megkötött szerződés alapján a termelőszövetkezetek rövidlejáratú bankhitelt is igényelhetnek. Érdeke minden termelőszövetkezetnek a szerződésben biztosított előnyöket kihasználni és sörárpa minőségben várható tavaszárpa termésfeleslegének értékesítésére szerződést kötni. MEGYEI TERMÉNYFORGALMI VÁLLALAT (Nagykőrös), Pilisi Bányász Aszódi Vasas (Pillsvörösvár), Dunaharaszti MTK—Szentendrei Építők (Dunaharaszti), Gyömrői SE—Péeell MÁV (Gyömrő) Gödöllői ASC—Váci Vörös Meteor (Gödöllő). KÉZILABDA. A Hazafias Népfront Kupáért. Tüzér utcai Honvéd-terem. 13.36: Építők—Csömöri KSK (férfi ifjúsági), 16.50: Csömöri KSK—Újpesti Dózsa (férfi NB I.), 17.54: MTK—Váci Fonó (férfi NB n.), Csepeli Sport- csarnok. 14.22: Váci Forte—Magyar Pamut (női NB n.). JUBILÁLÓ EGYESÜLETEK (II.) A 35 éves tíunakisvarsányi sportkör múltja, tervei A dunakisvarsányi sportkör fennállása 35 éves jubileumát ünnepelte a közelmúltban. Hetvenen gyűltek ösz- sze a művelődési otthonban. Sokan idősebbek is, 50—60 évesek, de még ennél korosabbak is akadtak. A jubileumi gyűlést Vankó Béla nyitotta meg. Egy labdával kezdtek Márton István alapító tag, a múltat felidézve elmondta, milyen nehézségekkel küzdöttek a régi sportolók. Megalakuláskor' a szerelés árát a játékosok adták össze. Egyetlen labdájuk volt, és ezt minden mérkőzés előtt javítani kellett., A labdarúgók idegenbe lovaskocsin utaztak, de az is előfordult, hogy gyalog mentek. Nemcsak a labdarúgással törődtek, az egyesület női kézilabda-csapatot is működtetett. A labdarúgók, kézilabdázók ott voltak egymás mérkőzésein és nem hiányzott a biztatás. A sportkör keretében kultúrcsoport is szerepelt, és ez is anyagi segítséget biztosított. { I Sok új túravezető kiképzése szükséges í , A Kilian testnevelesi mozgalomban \ igen nagy szerep jut a természetjárásnak és J diißl a mozgalom biztos különösen sok fiatallal, í \ rjj diákkal ismerteti meg ezt a szép sportot. í fe/ Elsősorban azért, mert a sportfeladat telje! sítésén kívül alkalom nyílik tudásuk, látó. '''• fcör“fc növelésére is. \ A növény-, ásvány- és állatvilág meg- g ismerésével, a látottakat jól hasznosíthatják tanulmányaikban. A sí,- kerékpár- és vízitúra mellett a gyalogtúra vonzza majd, minden bizonnyal, a legnagyobb tömeget. Minden megtett kilométer után egy pont jár, de egy alkalommal legalább tíz kilométert kell megtenni. Gondot jelent, hogy jelenleg nincs elég túravezető a megyében, erről, valamint a természetjárás helyzetéről, feladatairól tanácskozott Barna József, a PTST elnöke a szövetség vezetőivel. Az a terv merült fel, hogy járásonként először három-három pedagógust képeznek ki túravezetésre, akik aztán tovább adják felsőbb osztályos diákoknak az elsajátított ismereteket. Az anyagot sokszorosítva juttatnák el a tanfolyamok hallgatóinak. Megállapították: ^ csak nagyszámú túravezetö kiképzésével lehet biztosi- \ ^ tani a mozgalomba bekapcsolódott természetjárók pró- i báztatását. i y V Hosszú útra indultak a Gödöllői Vasas asztalite- niszezői, akik szombat-vasárnap Szombathelyen az országos vidéki bajnokságon vesznek részt. Csütörtökön Tóth István edző vezetésével hat asztalon nagy szorgalommal gyakoroltak a sportolók. Tóth István elpanaszolta; bár a megyei bajnokságon kivívta a jogot, sérülése miatt mégsem j szerepelhet a vidéki bajnok- ságon. így végeredményben négy ifjúsági és egy felnőtt versenyző képviseli a gödöllői színeket. — Bízom abban, hogy sportolóink szombat-vasárnap jól megállják majd helyüket — mondotta Tóth István. S egy távolabbi óhaja? Szeretné, ha a Vasas csapata visszaverekedné magát az NB II-be. Szép megünneplése A megyei ifjúsági bajnok gödöllői Kiss Katalin is asztalhoz áll Szombathelyen lenne ez tízéves edzői munkásságának, ugyanis Tóth István tíz évvel ezelőtt kezdte el tevékenységét. Cs. J. Felvételre keresünk vegyészmérnököt, v gyakoriolt vegyész- technikust. Pályázatokat legkésőbb 1961 febr. 15-ig kell a vállalat személyzeti osztályára eljuttatni. Dunai Hajógyár, Vác. T'''"ccsiS'ei-dülő. [ Eladó egy kisméretű, | jókarban levő zongora. Érdeklődni: vasárnap, Vecsés, Kossuth I u. 36. alatt. Iváncsa központjában kétszobás családi ház azonnal beköltözhető, eladó. Érdeklődés: Bo. XIX., Ady Endre u. 17. Szivák. Telefon e — te 6-tól: 346 _434. T eatüzhely, Zephir, kétaknás kályhák, bu- tángázsütők készítését, javítását vállalom. VI., Bajcsy-Zsllinszky út 41. Kellner. Telefon: 318—701. Jogosítvánnyal és váci lakhellyel rendelkező garázsmestert és autó- villanyszerelőt keres a II. sz. AKÖV váci főnöksége. Jelentkezés; Vác, Törökhegyi u. 5. relefon: 151.) háztartási alkalmazottat keresek, ki beteg- gondozást is vállal. _ Napi munkaideje 5 éra. Délutánja szabad. Dr. Balázs, Bp., XI., iFadrusz utca 2. A hozzászólások során Vankó. Béla sportköri elnök a feladatokat ismertette. Idén szeretnének öltözőt építeni, és a munkához . kérte a jelenle ■ vők segítségét. Az egyesület két labdarúgó-csapatot foglalkoztat. Az asztaliteniszélet kibontakozását helyiséghiány gátolja. A tanács nem nyújt támogatást a községfejlesztési alapból, igaz ez évre ötezer forintot irányoztak elő az öltöző felépítésére. Ma hét van Id. Józsa Sándor azt ajánlotta. hogy a fiatalok tanuljanak a régi sportolók áldozatkészségéből. lelkesedéséből. Szívvel, lélekkel, sportszerűen küzdjenek a dunavarsányi színekért. A régi játékosoktól azt kérte: segítsenek a fiatalok nevelésében, az utánpótlás biztosításában. Oláh sporttárs. a labdarúgószakosztály vezetője, elmondta. nem úgy mint a múltban, a sportkörnek ma hét labdája van, és megfelelő szerelés áll rendelkezésre. A játékosok becsüljék meg ezt a támogatást. Köszönetét mon. dott Pusztai, Makádj és Nagy kiöregedett labdarúgóknak, akik a csapat munkáját segítették. Egy idős néni. Konyi mama, felszólalásában több tiszteletet kért a fiataloktól, és azt ajánlotta, rendszeresen szedjék a tagságtól a tagdíjakat, hisz ez is az egyesület egyik anyagi bázisát jelenti. Létesítsenek újabb szakosztályokat Többen az utánpótlással való fokozott törődést javasolták. Ifjú Józsa, játékos, elmondotta, a lelkesedés, az egyetértés hiánya közrejátszott abban, hagy a labdarúgó-csapat ősszel a járási bajnokságban gyengén szerepelt. Csóti János községi párt- titkár helytelenítette, hogy a sportkörben csak labdarúgó- szakosztály működik. Javítsanak ezen a helyzeten. A sportolók társadalmi munkával is járuljanak hozzá a sportlétesítmények, a sportolási lehetőségek megteremtéséhez. A különböző ünnepeken, sportrendezvényekkel színesítsék a műsort. Hogy a községi tanács az elmúlt évben nem adott sportcélokra összeget, annak oka: a felsőbb szerv, a járási tanács nem hagyta jóvá a helyi költségvetésben feltüntetett előirányzatot. összesen 18-an mondták el véleményüket, köztük a járási TST képviselőié. Bundies Péter Tavaly 3 pont előny — most 3 pont hátrány A Csepel Autó NB III-as labdarúgó-csapata az elmúlt évben csoportja élén állva, három pont előnnyel kezdte a tavaszi idényt. Mégsem sikerült kiharcolnia az NB II-be jutást. Most az éllovas Kaposvári Kinizsitől három pont választja el a Délnyugati csoport 9. helyén álló autógyári csapatot. A játékosok ennek ellenére megkísérlik majd a lehetetlent: a csoportelsőséget kivívni. Az együttes tavasszal nem 15, hanem 16 mérkőzést játszik, hiszen egy őszről elmaradt találkozójuk is hátra van. I A labdarúgók az elmúlt héten Leányfalun alapoztak Lő- rincz Emil edző irányítása mellett. Vasárnap Dunaha- rasztin az NB II-es Jászberényi Vasast fogadják előkészületi mérkőzésre, szerdán a Fóti úton a Szállítók ellen játszanak. Vasárnap három próbajátékos is helyet kap az együttesben. Újság még, hogy rendbehozták a haraszti pálya öltözőjét. A sportkör február 11-én Dunaharasztin rendezi a hagyományos Csepel Autó sportbált. INNEN - ONNAN Jól sikerült a Szentendrei JTST és az Állami Gimnázium közös rendezésében sorrakerült tcrcmatlétikai verseny. 74 fő vetélkedett. A Sződi KSK ma este 8 órai kezdettel, vacsorával egybekötött ismerkedési estet rendez. Utána tánc következik az óvoda helyiségében. A Fóti SE vezetőségkiegészítő közgyűlésén 3 új tagot választottak az elnökségbe. Köztük Pinvicska Istvánt, az FSE alapító tagját. A titkár Erdélyi Endre lett. * A megyei egyéni sakkbajnokság első fordulójában függőben maradt Fodor— Mariok mérkőzést csütörtökön folytatták. Az eredmény: döntetlen. * Az ecseri sportkör, a tűzoltósággal közösen ma este rendezi a hagyományos „páros és nős bált”. Uíéseiett a PISI anil.-prop. bizottsága A PTST agit.-prop.-bizottsá- gának csütörtök esti ülésén, többek között a megyei sporthíradó legközelebbi, március elején megjelenő számának összeállítását beszélték meg. Szó esett arról is, hogy a megyei fényképkiállítást tíz helyen mutatják be. Azok a sportkörök, melyek még igényt tartanak az anyagra, jelentsék be, melyik volna a legalkalmasabb időpont számukra a kiállítás megrendezésére. Az ülésen hozzákezdtek a Pest megye 1961. évi legjobb sportolója rangsor összeállításához. Tiszta kép azonban nem alakult még ki, ugyanis három járás — gödöllői, váci, nagykátai — nem küldte el javaslatát. A megyei sportszövetségek — bár kérték őket erre — ugyancsak nem készítették el rangsorukat. PEST MEGYE) HÍRLAP 4 Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja felelős szerkesztő Bácskai László Kiadta a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőséé és kiadóhivatal: Utdsoest. VIn Blaha Luiza tér Telefon: 343—100 142—220 Előállnia Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. E16- zethető a hely! postahivatalokná és kézbesítőknél Előfizetési di] 1 nőnapra U forint Javultak a hóviszonyok: a Mátrában több verseny lesz vasárnap Péntektől a síelők szempontjából kedvezőbbre fordult az időjárás a Mátrában: sok hó esett, így a magashegyi ,,síparadicsom” hívja a versenyzőket. A nem várt, de remélt havazás beköszöntével a síszö véts égben úgy határoztak, hogy a hét végére tervezett küzdelmeket — a Budapest-bajnok- ság kivételével — bővített mű- so»toi rendűik meg. A Meteorológiai Intézet péntek ^'11 hóíelentése a következő: T<*ke.«te*6 25 cm. Galyatető ■ 22 cm. Mátraháza 15 cm Dobogókő 3 cm. A többi helyen csak hófoltok vor,r»ak. Az előrejelzés szerint a következő 36 órában további havazás várható, de csak a hegyeken. másutt inkább eső, havaseső lehetséges.