Pest Megyei Hirlap, 1961. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-08 / 7. szám
Ai úttöröesapatok sportmunkáját segítik majd a váci tanfolyam ifjú hallgatói Földiné az angol nemzetközi asztalitenisz-bajnokság döntőjében A katedrán álltam, s innen kérdeztem a padokban ülő „nebulókat”. Először Sződi Pétert, a nagykátai gimnázium tanulóját — aki versenykiírására kitűnő osztályzatot kapott — szólítottam fel. Heten Nagykdtdról — Voltam már ilyen jellegű tanfolyamon, ahol ugyancsak sportszervezési kérdésekkel foglalkoztunk. Ez is magyarázza a jó osztályzatot. Súgtak is neki, s erre hozzáfűzte: — Nagykátáról hat gimnazista jött, s kívülük még egy ipari tanuló is. Földes István, a Budakalászi Textilművek technikusa, a kalászi kézilabda-csapat tagja volt a következő felelő. — Sok újat hallottam. A helyi általános iskolában már eddig is segédkeztem az úttörők sportmunkájában. Nem szokatlan az iskolapad — fűzte hozzá — hisz 1960 nyarán végeztem a textiltechnikumot. Kitűnő ellátás Jarosi Ilona, ráckevei gimnazistának ugyancsak súgtak. A padtársai és szomszédjai mondták el. hogy az itt levő öt lány közül ő nyerte az atlétikai versenyt. Igen jó a koszt, a napi ötszöri étkezés, az általános gimnázium kollégiumában. — Bővült a kézilabda- szabály-ismeretem, bár ezt a sportágat űzöm, mégis sok újat hallottam. S most egy újabb kérdés, amit az olvasó tehetne fél, hol zajlott le, s, milyen alkalomból a fenti feleltetés. (Egy tény: a riportalanyok nem bánták, hogy felszólították őket, szívesen válaszoltak.) Vácott, a megyei ISB sporté vezetőképző tanfolyamán, amelynek célja: fiatalokat kiképezni az úttörők sport- munkájának segítésére. Harminchat, többnyire közép- iskolás diák, valamint dolgozó fiatal gyűlt össze a január 2—7 között sorra került bennlakásos tanfolyamon. Tantárgyak Nézzük csak, milyen tárgyakkal ismerkedtek a résztvevők. Szervezés: sportszervező munka az úttörő-szervezeteknél, a Kilián testnevelési mozgalom szervezése, lebonyolítása, alsó tagozatos tanulók játékos sportfoglalkozása. Oktatás: versenynaptár, versenykiírás, forgatókönyv-készítés, a viadal lebonyolítása és a verseny utáni tennivalók. Gazdasági kérdések: a létesítmény építése, gondozása, felszerelés beszerzése, készítése, karbantartása. A kézilabda, atlétika (négytusa) szabályaival, valamint a természetjáró túra előkészítésével, lebonyo- ' lításával ismerkedtek még a hallgatók. A párt sportra vonatkozó tézisei, a testnevelés és sport .szerepe az ifjúság nevelésében, jelentősége az úttörőmozgalom tevékenységében — bevezetőben ezek a fontos elvi kérdések szerepeltek napirenden. A különböző előadásokat testnevelők, Várkonyi József tanfolyamvezető, a megyei AIST elnöke, Beilos Péter, Király István, Buchnitz Zol- tás valamint Nyíri Sándor PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai Lászlő Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kladő Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vili.. Blaha Lujza tér 3 Telefon: 343—100 142—220 Előállttja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta, Előfizethető a helyt postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra U forint megyei középiskolás szakfelügyelő tartották. Dolgozatírás: versenykiírásból A fiataloknak még dolgozatot is kellett írni. A feladat: versenykiírás, forgatókönyv elkészítése — a lányoknál Végvári Erzsébet versenykiírása volt a legjobb. S a tanultakat már a gyakorlatban is hasznosították. A három őrs — Toldi, Tigris, Pacsirta — tagjai atlétikában, kézilabdában s négytusában mérték össze tudásukat a tornateremben. Mégpedig úgy, hogy az egyik őrs készítette elő a másik őrs versenyét, a versenykiírást, írta a jegyzőkönyvet, eredményeket. Aztán változott a szerep. Akik addig vetélkedtek, az adminisztrációra tértek át. Sportolás „váltott műszakban“ Az általános gimnázium tornatermében lezajlott kézilabI. forduló, február 26. (13.30): Váci Petőfi II __Szigetújfalui T raktor, Ceglédi Építők—Üllői Vasutas. Pilisi KSK—Gödöllői Vasas, Fóti SE—Kartali Kinizsi, Szigetszentmiklósi TK—Péceli MÁV AC, Aszódi KSK—Érdi Traktor, Vecsési MTK_Ceglédb erceli Vasutas, Monori SE— Ceglédi Vasutas H., Nagykőrösi Kinizsi—Váci vasutas. II. forduló, március 5. (11): CVSÉ II.—Nagykőrös, ceglédber- cel—Monor. Érd—Vecsés, Pécel— Aszód, Kartal—SZTK, Gödöllő— Főt, Üllő—Pilis, Szigetújfalu— Ceglédi Építők, Váci VSE—Váci Petőfi II. III. forduló, március 12. (11): Váci Petőfi II.—Üllő, Szigetújfalu—Gödöllő, Ceglédi Epitők—Kartal, Pilis—Pécel, Főt—Érd, SZTK— Ceglédbercel, Aszód—CVSE IL, Vecsés—Váci VSE, Monor—Nagykőrös. IV. forduló, március 19. (14.30): Üllő—Szigetújfaiu, Vád VSE—Monor, CVSE—n.—Vecsés, Ceglédbercel—Aszód, Érd SZTK, Pécel—Fót, Kartal—Pilis, Gödöllő— Ceglédi Epitők. Nagykőrös—Váci Petőfi II. kV. forduló, március 26. (11.30): Vád Petőfi n.—Gödöllő, Üllő— Kartal, Szigetújfalu—Pécel, Ceglédi Építők—Érd, Pilis—Ceglédbercel, Fót—CVSE n„ SZTK— Vád VSE, Aszód—Nagykőrös, Vecsés—Monor. VI. forduló, április 9. (15): Vecsés—Szigetújfaiu. Monor—Üllő, Nagykőrös—Gödöllő, Vád VSE—Kartal, CVSE H__Pécel, C eglédbercel__Érd, SZTK—Pilis, A szód—Ceglédi Építők, Fót—Váci Petőfi n. VII. forduló, április 23. (15.30): Vád Petőfi n.—Ceglédbercel, Erd—CVSE II., Pécel—Vád VSE, Kartal—Nagykőrös, Gödöllő— Monor, Üllő_Vecsés, Szigetújf alu—Aszód, Ceglédi Építők— SZTK, Pilis—Fót. VIII. forduló, április 30. (15.30): Váci Petőfi II.—Érd. Pécel—Ceg- lédbercd, Kartal—CVSE II., Gödöllő—Vád VSE, Üllő—Nagykőrös, Szigetújfalu—Monor, Ceglédi Építők—Vecsés. Pilis—Aszód, Fót— SZTK. IX. forduló, május 11. (16): SZTK_Szigetújfalu, Aszód—Üllő. V ecsés—Gödöllő, Monor—Kartal, Nagykőrös—Pécel, Vád VSE— Érd, CVSE H.—Ceglédbercel, Fót_Ceglédi Építők, Pilis—Váci Petőfi n. X. forduló, május 21. (16.30): Váci Petőfi n.—CVSE II., Ceglédbercel—Váci VSE. Érd—Nagykőrös, Pécel—Monor, Kartal— Vecsés. Gödöllő—Aszód, Üllő— SZTK, Szigetújfalu—Fót, Ceglédi Építők—Pilis. XI. forduló, május 26 (16.30): Nagykőrös—Szigetújfalu. Váci VSE—Üllő, Gödöllő—CVSE. n.. Ceglédbercel_Kartal, Érd—Pécel, A szód—Fót, Vecsés—Pilis, Monor—Ceglédi Építők. SZTK—Váci Petőfi n. XII. forduló, június 1 (17): Pilis—Szigetújfaiu. SZTK—Gödöl- lő, Aszód_Kartal, Vecsés—Péc el, Monor—Érd, Nagykőrös— Ceglédbercel, Váci VSE—CVSE II., Ceglédi Építők—Váci Petőfi II. xm. forduló június 11. (17): Váci Petőfi II.—Pécel, Kartal— Érd. Gödöllő—Ceglédbercel. Üllő—CVSE II., Szigetúifalu_Vád VSE, Ceglédi EpUők—Nagykőrös. Pilis—Monor, Fót—Vecsés. SZTK— Aszód. XIV. forduló, június 18. (17.30): Kartal_Szigetül falu, Gödöllő— Ü llő, Nagykörös—Vecsés, Váci da-tornát, amelyen hat őrsi csapat küzdött, s a tanárok együttese is részt vett, a Tol- di/A nyerte. Jutalmuk: dupla almaadag ebédre. Az atlétikai viadalon is a Toldi őrs bizonyult a legjobbnak. Egyénileg Kundlya János, a Dunakeszi Magyarság sportolója tűnt ki. A tanterem s a tornaterem egyébként sohasem volt üres. Míg az egyik csoport — másfél őrs — a stúdiumokkal ismerkedett, a másik csoport a tornateremben gyakorlati foglalkozáson vett részt. Persze, amikor a versenyrendezést gyakorolták, mindannyian a tornateremben voltak. Az első ízben sorra került tanfolyam jól sikerült. A „hallgatók”, hazatérve, az úttörőcsapatoknál kamatoztatják majd tudásukat, segítik a pedagógusokat a sportmunka vitelében. R. L. VSE—Aszód. CVSE n.—SZTK. Ceglédbercel—Fót, Érd—Pilis, Pécel—Ceglédi Epitők, Monor—váci Petőfi n. XV. forduló, június 25. (17.30): Érd—Szigetújfalu, Pécel—Üllő, Kartal—Gödöllő, Monor—Aszód, Nagykőrös—SZIK, Váci VSE— Fót, CVSE II __Pilis, Ceglédberc el—Ceglédi Epitők, Vecsés—Váci Petőfi n. XVI. forduló, július 2. (17.30): Váci Petőfi IL—Kartal. Gödöllő— Pécel, Üllő—Érd, Szigetújfalu Ceglédbercel, Ceglédi Építők— CVSE II., Pilis—Váci VSE, Főt— Nagykőrös, SZTK—Monor, Aszód—Vecsés. XVII. forduló, július 9. (17.30): CVSE H.—Szigetújfalu Ceglédbercel—Üllő, Érd—Gödöllő, Pécel—Kartal, Vecsés—SZTK, Monor—Fót, Nagykőrös—Pilis, váci VSE—Ceglédi Epitők, Aszód— Váci Petőfi n. Országos szabadnapok: április 2, április 16. május 7. Zárőljelben a mérkőzések kezdési időpontját tüntettük fel. Az ifjúsági találkozók másfél órával korábban kerülnek sorra. Kivételt képeznek a tartalékcsapatok hazai mérkőzései, amelyek az NB H-es találkozó előtt, a zárójelben feltünteti időpontnál két órával korábban kezdődnek. Ennek megfelelően alakul az ifjúsági mérkőzésük kezdési időpontja. FELHÍVÁS! A Pest megyei Kézilabda Szövetség telhívja a megyei szabadtéri férfi-női bajnokságban, valamint az osztályozón részt vett járási férficsapatok — illetve az 1961. évi szabadtári bajnokságban szerepelni kívánó női együttesek — vezetőit, hogy az 1961. évi szabadtéri megyei bajnoksággal kapcsolatos tennivalók megbeszélése céljából január 10-én 18 órakor a PTST helyiségében (XI., Karinthy Frigyes u. 3.) okvetlenül jelenjenek meg. Galla Ferenc: Önvédelem című sportkönyvéről (Sport Könyvkiadó) Ilyen jellegű könyv — mondhatnánk: az önvédelem iskolája — még nem jelent meg a magyar olvasóközönség előtt. Megismerteti az olvasót az önvédelem történetével, magyarázatot ad arra, hogy mi a különbség és mi a hasonlóság az önvédelem és a cselgáncs között. Részleteiben tárgyalja az önvédelemoktatás általános elveit. Tanácsot és útmutatást ad az edzőknek, hogy milyen módszerekkel tanítsák az önvécfelmet. Sokrétű, gazdag gyakorlatanyagot ad az edzők és versenyzők részére. Ezek a gyakorlatok nemcsak a fogásgyakorlással történő bemelegítést és előkészítést célozzák, hanem rávezetik a versenyzőket az önvédelem különböző fogásaira. Megismerteti a szerző az olvasót a cselgáncs bizonyos gyakorlat- és fogásanyagával is. Így többek között az esési gyakorlatokkal, továbbá olyan dobásokkal és földharc elemekkel, amelyek az önvédelemben is nélkülözhetetlenek. A második rész a különböző önvédelmi fogásokat tartalmazza. A sok fogást több mint 400 kép teszi szemléltetővé, könnyen érthetővé. A különböző támadások védéseit úgy mutatja be a szerző, hogy az olvasók számára az könnyen elképzelhető és elsajátítható legyen. Anglia ökölvívó-válogatottja, amely január 19-én Londonban találkozik az NSZK válogatottjával, csütörtökön este váratlanul vereséget szenvedett . Skócia együttesétől, 12:8 arányban. Kilenc év után most győztek elsőízben a skótok az angolok ellen. Az angol nemzetközi asztalitenisz-bajnokság pénteki küzdelmei során már a döntőkig jutottak. A magyar versenyzők közül Sidó a férfi egyes elődöntőben vereséget szenvedett a jugoszláv Markovics II-től. A női egyesben Földiné az angol Best elleni győzelmével már bejutott a döntőbe, ahol Simonná (NSZK) lesz az ellenfele.- A vegyespáros elődöntőben a Bérezik, Földiné magyar kettős háromjátszmás küzdelemben győzte le angol ellenfelét. A női párosban pedig a Földiné, Mills (magyar —angol) kettős 3:2-re verte a nyugatnémet Kruse, Muser párost, s szintén a döntőben van. Lottón ycront ón yek A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság jelenti, hogy az első játékhéten egy öttalálatos volt. Erre 1 466 565 forintot fizetnek. Négy találatot negyvenkét szelvényen értek el, ezekre egyenként 34 918 forintod fizetnek. A három tál álatos szelvények száma 3691, nyereményük 397 forint. Kéttalálatos szelvény 96762 darab volt, ezekre 15 forint 10 fillért fizetnek. (MTI) Rugó nélküli sérvkötők. éjjei-nappaJ viselhető. nagy sérvtie2 rugóval kombinálva, lúdtalpbetétek, gyógy- naskötők. díjtalan képes ismertető Horváth Imre orvosi kötszerész. Budapest. V. Néphadsereg u. 3. Országháznál. Táborfalván egy kétszobás, összkomfortos, azonnfil beköltözhető családi ház olcsón eladó. Budapest, XI., Baranyai tér 3. VI. 2. Biró Márton. Gépkocsivezetőt személygépkocsira / felveszünk. Műszerész, v. villanyszerelő szak- képzettséggel rendelkezők előnyben. Jelentkezés: Váci Szabó KTSZ. Vác, Széchenyi u. 21. Telefon: 215. Eladó ingatlanok az érdi járás területén: Érd: Szoba, konyha, speiz, veranda, mellékhelyiségek. 560 n.-öl telekkel. Kút, villany van. Beköltözhető. Ára 90 ezer forint. Vegyes fal, cseréptetős szoba, konyha, speiz, 348 n.-öl telekkel. Kút, villany van. Beköltözhető. Ara 60 ezer forint. 2 szoba, konyha, előszoba, speiz, 150 n.-öl telekkel. Villany van. Beköltözhető. Ara 90 ezer forint. 217 n.-öl kerített telek termő gyümölcsfákkal. Ara 7000 Ft. 166 n.-öl körülkerített telek, gyümölcsfákkal, Ara 16 000 Ft. 200 n.-öl 3 old. bekerített telek. Ára 6500 forint. 193 n.-öl kerítetlen telek. Ara 5000 Ft. Érd-parkváros: 2 szoba, zárt és nyitott veranda, 186 n.-öl telekkel* fürdőszoba, speiz, konyha. Beköltözhető. Ára 90 000 Ft. Támokliget: Kő- és téglaépület, tető cserép. Szoba: 5x5 m, kész, konyha, tető nélkül, szobának csak az alapja van meg. 400 n.-öl telekkel. Kút van. Villany bevezethető. Beköltözhető. Ara 50 000 Ft. Érd-ófaiu: Szoba, konyha, fáskamra, pince, vályogfal, cseréptetővel. Kút nincs, villany van. Beköltözhető. Ára 35 ezer forint. 'Érdeklődni lehet: PIK. Érd, Diósdi u. 34. - sz. CEGLÉDI APROHIRDETESEK 690 n.-öl házhely kér- tiföld eladó. Értekezni lehet a Ceglédi Nyomdában. 35 mázsás gumiskocsi új, olcsón eladó. Cim a Ceglédi Nyomdában. Hunyadi utca 11. sz. Qiatt 90 n.-öl porta eladó. _ Érdeklődni a helyszínen. A Népstadion első félévi műsora Pénteken délben véglegessé vált a Népstadion 1961. évi „első félidei" műsora. A sportegyesületek vezetőivel történt megbeszélés értelmében tizenkét NB I. osztályú labdarúgómérkőzést játszanak le, s természetesen itt kerül sor az első félévi két válogatott találkozóra is. Más esemény júliusig már nem lesz a legnagyobb magyar sportlétesítményben. A kapukat a március 12-i Ferencváros—Vasas rangadó alkalmával nyitják meg, s addig a rendelkezésre álló időben mindent elkövet az igazgatóság, hogy az őszi idényben erősen megrongálódott pályát teljesen rendbehozza s újra friss, ruganyos gyepszőnyegen játszhassanak ■ a csapatok. A március—július közötti Népstadion-műsor a következő: Március 12: Ferencváros— Vasas. Március 26: Bp. Honvéd— U. Dózsa, Ferencváros—Tatabánya. Április 9:- U. Dózsa—Ferencváros. Április 16: Magyarország— NDK válogatott mérkőzés. Pest meg)«i kézilabdacsapatok a budapesti teremtornán Január 15-én kezdődnek a Hazafias Népfront Kupa küzdelmei a legjobb fővárosi és vidéki kézilabdacsapatok részvételével. A tornán Pest megyeiek is indulnak. A férfi NB I. B-csoportban, a Csömöri KSK, az NB II. A-csoportjá- ban a Váci Fonó, míg a nőknél az NB II. A-csoportban a Váci Forte együttese képviseli megyénket. A férfi mérkőzések a Tüzér utcai Honvéd-teremben, a női találkozók a Csepeli Sportcsarnokban kerülnek sorra. Bukarest válogatott labdarúgói, akik hosszabb brazíliai portyára indultak, szerdán este Hágában, villanyfényes mérkőzésen, 2:1 arányban győztek a helybeli ADÓ csapata ellen. A román labdarúgók csütörtökön folytatták Hágából útjukat Brazília felé. Április 23: Ferencváros— Szeged, Bp. Honvéd—MTK. Május 14: MTK—Ferencváros. Május 21: Ferencváros—Csepel. Május 26: Magyarország— Wales válogatott mérkőzés. Június 4: MTK—Vasas. Június 18: Ferencváros—Dorog, Vasas—Csepel. Június 28: Ferencváros—Bp. Honvéd. Németh Imrétől, a Népstadion főigazgatójától nyert legújabb értesülés szerint már a jövő hét közepén átadják rendeltetésének budapest új sportlétesítményét, a süllyesztett kisstadiont. A 15 000 néző befogadására allcalmas pálya építése nagyrészt már a befejezés előtt áll. A műjégpálya fagyasztása valószínűleg vasárnap megkezdődik s így szerdán vagy legkésőbb csütörtökön a korcsolyázók — a műzök és a jégkorongozók — birtokukba vehetik. A kisstadion első sporteseménye a január 20—22-i nagyszabású nemzetközi jégkorongtorna lesz. Gligorícs nyerte a hastingsi sakkversenyt Pénteken este bonyolították le a hastingsi nemzetközi sakkverseny utolsó fordulóját. Az öt játszma közül három döntetlenül végződött. Gligo- rics, a jugoszláv nagymester, a 16. lépésnél döntetlenül végzett az angol Clarka ellen, s ezzel fél ponttal bebiztosította végső győzelmét. Szabó László viszont vereséget szenvedett az angol Lloydtól, s így Gligorícs és Bondarevsz- kij mögött holtversenyben, Lloyddal a harmadik helyen végzett. Pálfai János annak közlését kéri, az Ü. Dózsában végzendő munkájával kapcsolatban, hogy két hónapon át kizárólag testnevelőtanárként segédkezik Fenyvesi László edzőnek a felkészülésben. Az új módszerek alkalmazása már eddig is folyt a bajnok- csapatnál, s ennek eredménye ősszel meg is mutatkozott. A továbbfejlesztés munkáját a szakvezetők folyamatosan végzik. A megyei labdarúgó-bajnokság tavaszi sorsolása Hogyan növelhetik f az egyesületek bevételeiket? a nagykátai járás egyesületei — Nagykáta kivételé- á j /i vei elkészítették 1961. évi költségvetésüket. Tizen- ^ \ két községi sportkör és egy szakszervezeti egyesület ősz- | '' szesen mintegy 150 ezer forinttal gazdálkodik majd. Eny- | \ nyi a tervezett bevétel, illetve kiadás. A tanácsok és egyéb szervek támogatása mintegy 28 f \ ezer forintot tesz ki. A többit saját erőből kell előterem- $ í teni az egyesületeknek. A tizenkét KSK jelenleg csupán $ 4700 forint pénzkészlettel rendelkezik. Ez kevés a téli és £ £ tavaszi viadalok, bajnokságok zökkenőmentes megindi- % í tására, a tömegversenyek lebonyolítására, f Ezúton is felkérjük a sportköröket, írják meg levélben % azokat a hibákat, amelyek gátolják egyesületük anyagi ^ í bázisának növelését. Küldjenek javaslatokat: egyes helye- ^ í ken milyen módszereket alkalmaznak a bevételek nőve. £ lésére. Leveleiket, javaslataikat a nagykátai JTST ágit.- £ prop.-bizottságának címére juttassák el. (Járási tanács, ^ í Nagykáta.) % , Pocskai László, a nagykátai JTST agit.-prop-bizottságának tagja 4 j * I Egy jól bevált módszert hadd ajánljunk mi is. A tag- ^ % toborzás, a tagdíjak rendszeres beszedése, különböző ren- ? ^ dezvények bevétele sokat segíthet a sportkör anyagi hely- 4 zetén. Persze, vannak még más lehetőségek is. (A szerk.) 4 í ________________________ z