Pest Megyei Hirlap, 1960. november (4. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-02 / 259. szám
MST MECA I960. NOVEMBER Z. SZERDA Eisenhower mindjobban bekapcsolódik a választási kampányba A két elnökjelölt utolsó erőfeszítései a Fehér Ház meghódítására Utolsó hetébe léDett az amerikai elnökválasztási kampány és az elnökjelöltek fokozott erőfeszítésekkel törekednek a Fehér Ház meghódítására. Mint az AFP jelenti. Kennedy szenátor, a Demokrata Párt és Nixon alelnök. a Köz- társasági Párt elnökjelölt je az utolsó héten különösen a legfontosabb államok — mint New York. New Jersey. Pennsylvania és California — elektorainak megnyeréséért versengenek. Se szeri, se száma a választási gyűléseknek, a beszédeknek és a nyilatkozatoknak. A két vetélytárs a szó szoros értelmében egymás nyomában járt, nem ritka ugyanis az olyan jelenség, hogy ugyanabban a városban egy órán belül demokrata párti és köztársasági párti választói gyűlést is tartanak. Mint nyugati hírügynökségek rámutatnak a Köztársasági Párt Eisenhower elnök egyre nagyobb arányú bekapcsolódásával próbálja ellensúlyozni Kennedy előnyét. Eisenhower és Nixon hétfőn a Fehér Házban több mint két óra hosszat tanácskozott az utolsó hét választási taktikájáról. A Köztársasági Párt választási kampánya Szerdán éri el tetőfokát, amikor Eisenhower és Nixon együtt jelenik meg a kulcs- fontosságú New York államban. Az elnök, az alelnök. valamint Rockefeller New York-i kormányzó és Cabot Lodge. a Köztársasági Párt alelnöki e- löltje látványos ..menetben” vonul végig szerdán a New York-i Brodway-n. Eisenhower helikopteren felkeres több New York-i szavazókerületet is. hogy Nixon megválasztása mellett korteskedjék. Mint a DPA tudósítója rámutat, ez több. mint amit az elnök 1956-ban saját újraválasztása érdekében tett Szerdán este Eisenhower, Nixon. Rockefeller és Cabot Lodge közösen szerepel a New York-i televízióban. Természetesen Kennedy nem hagyja válasz nélkül Eisenhower fokozott bekapcsolódását. A szenátor már hétfőn este kérdést intézett Nixonhoz. vajon fél-e egyedül New Yorkba menni? Felszólította továbbá az alelnököt, hogy vegyen részt vel.P együtt újabb televíziós vitában és félreérthetetlen gúnnyal hozzáfűzte. „nincs kifogása ellene, ha magával hozza Eisenhower elnököt is”. A demokrata párt elnökiéi öl tje egyébként hétfőn este egy vacsorán mondott beszédében ismét kedvenc témájával. az Egyesült Államok tekintélyének hanyatlásával foglalkozott és hangsúlyozta, véleménye szerint „az Egyesült Államok nem engedheti meg magának, hogy négy éven át Nixon elnökségével a Köztársasági Párt vezesse”. Kennedy nem fukarkodott a szokásos, szólamokkal sem és hangoztatta, meggyőződése, hogy „Amerika felébredt a tespedésből”. Hozzáfűzte, olyan Amerikát akar. „amely erős a békében és amelyet barátok és ellenségek egyaránt tisztelnek”. Nixon ismét azzal hozakodott elő. hogy az amerikai nép egyrészről az ő (Nixon) és Cabot Lodge által képviselt ..tapasztalt1’ vezetés, másrészről pedig a demokraták között választhat, akik — Nixon szavai szerint — járatlanok a külpolitikában és vissza akarnak térni ahhoz a gazdaságpolitikához. amelyet az amerikai nép 1953-ban elvetett”. Cabot Lodge beszédében a Köztársasági Párt „hatalmas győzelmét” jósolta. Az elnökjelölt — szokása szerint — támadta a népi Kínát és rágalmakat szórt a Szovjetunióra. Bonn fél a leleplezéstől Az A1 Hamismar című izraeli lap „Bonn meg akarja akadályozni. hogy ^ Eichmann leleplezze cinkostársait című cikkében írja: A hivatalos nyugatnémet személyek sürgős tárgyalásokat folytatnak az izraeli hatóságokkal azzal a céllal ho.víV Eichmann nek bírósági tárgyalásán ^ ne kerüljenek nyilvánossági a olyan vallomások és elismerések. amelyek kompromittálhatnának nyugatnémet vezetőket és iparmágnásokat. Nagy letartóztatási hullám Nyugat-Némeíországban mai nap A bonni hadügyminisztériumból és a CDU parlamenti csoportjából származó értesülések arra mutatnak, hogy NyugaGNémetországban nagy letartóztatási hullámot indítottak el — ennek keretében történt Frenzel szociáldemokrata képviselő letartóztatása is — az úgynevezett „szükségtörvény” lélektani előkészítése gyanánt. Ennek a szervezett kampánynak az a célja, hogy megfélemlítsék a nyugatnémet lakosságot és a „szükségtörvényre” támaszkodva kiépítsék a besúgók hálózatát. Ezzel egyidejűleg az Ade- nauer-kormány még az új törvény kiadása előtt meg akarja nyirbálni a parlamentnek és a parlamenti bizottságoknak a jogait. Közvetlenül azután, hogy Frenzelt, a szövetségi gyűlés katonai bizottságának tagját letartóztatták, Bonnban közölték, Strauss ezt az esetet arra használja majd fel. hogy az eddigi hiányos tájékoztatást is megtagadja a képviselőktől minisztériumának terveiről. I960, október 2, szerda, Áchill napja. A nap kél 7.12, nyugszik 18.33 órakor. A hold kél 18.51, nyugszik 1.22 órakor. Várható időjárás ma estig: csendes, •párás, helyenként ködös idő. A Dunántúlon néhány helyen eső. A nappali legmagasabb hőmérséklet 13—16 fok között. Csőmbe rendőruralmat és terrort vezetett be Dél-Katangában Újabb földrengés Dél-Chilében Több mint kétszáz halálos áldozata van a nicaraguai árvíznek Hétfőn délután, magyar idő szerint kedden hajnali 0,15 órakor, újabb földlökéseket észleltek a májusban borzalmas mértékben földrengés- sújtottá dél-chilei Valdivia város térségében. Károkról még nem éi*kezett jelentés. Mint a Reuter-iroda jelenti, Észak-Chilében helyi idő szerint vasárnap estétől hétfő reggelig 31 kisebb-nagyobb erejű földrengés történt. A múlt héten Nicaragua északnyugati vidékén pusztított árvíznek AP-tudósítás szerint, valószínűleg több mint kétszáz halálos áldozata van. A hajléktalanok száma meghaladja az ötezer főt. Insbruck közelében hét osztrák hegymászót eltemetett hólavina, közli a Reuter-iroda. Befejeződött a DÍVSZ irodájának ünnepi iilcsc A TASZSZ különböző Tan- jung-jelentésekre hivatkozva részleteket közöl a kongói helyzetről. Katanga tartományban a hatalom tulajdonképpen a belgák kezébe van. Az úgynevezett Csombe- kormány csak spanyolfal, amely mögött a külföldi monopóliumok — mindenekelőtt az Union Miniére részvénytársaság — tevékenykednek. A csendőrséig, amely Csőmbe uralmának ütőerejét alkotja, teljésen a. belga tisztek vezetése alatt áll. Ezek a tisztek azelőtt a belga hadseregben szolgáltak é.s most „magánjellegű szerződések” alapján szolgálják Csombe-t. Minden hivatalos ígéret ellenére a belga csapatokat még mindig nem vonták ki a kaminai volt belga katonai támaszpontról. Csőmbe rendőr uralmat és terrort vezetett be Katanga déli részében. A börtönök tele vannak, a közelmúltban körülbelül háromszázötven embert börtönöztek be Elisabeth- villeben. Csombet tulajdonképpen csak a Lunda-törzs támogatja, amelyből ő maga is származik. A többi katangai törzs határozottan síkraszáll Csőmbe uralma ellen. Most már Katanga tartomány egész északi részére kiterjedt a lakosság felkelése Csőmbe csendőrei garázdálkodása ellen. A Kaszai tartományban, ahol néhány napon át Ka- londzsi bandái gyilkoltak és gyújtogattak, továbbra is feszült a helyzet. A ghanai és libériái EN-SZ-csapatok csak hétfőn tudták megállítani Ka- londzsi csapatainak előrenyomulását, miután elfogták, a garázdálkodók néhány vezérét, három belgát és egy bizonyos Roberts kapitányt, aki vagy angol, vagy rbodéziai. vagy délafrikai származású. A letartóztatottak most Lulua- burgban vannak, az ENSZ- csapatok őrizete alatt. Az ultrák Algírban és környékén új fegyveres szervezetet létesítettek — AZ ASZÓDI JÁRÁSI TANÁCS megvizsgálta, hogyan intézik a Túrái Községi Tanácsnál a beérkezett panaszokat. A vizsgálat során egyetlen olyan esetet találtak, amikor az ügyintézés nem felelt meg az előírásoknak. Ennek kijavítására utasítást adtak. — A VÍZHÁLÓZAT bővítésére 50 000—50 000 forintot biztosít Bagnak és Kartalnak a most elkészült 1961-es járási költség- vetés. — KÖZSÉGI VÍZMŰ épül Perbálon. Elkészülte után a falu minden házába be lehet vezetni a vizet. Az építkezést — a lakosság társadalmi munkájának segítségével — előreláthatólag még az idén befejezik. — 90 ÓRÁS művelődési iskola indul Ceglédberce- len. Tantervét a részvevők érdeklődési körének figyelembevételével állították össze a kultúrotthon vezetői. Az őszi programban ezenkívül orosz nyelvtan- folyam és méhész-szakkör szervezése is szerepel,,. — IDÉN KERÜLT tanácsi kezelésbe Kőröstetétlen, Ko- csér és Törtei könyvtára. A kezdeményezés helyesnek bizonyult: a községi tanácsok mindhárom helyen jelentős anyagi segítséget adtak a könyvtár fejlesztéséhez. — BIZOTTSÁG alakult a budai járásban a környék hagyományos őszibarackkultúrájának felvirágoztatására. A bizottság feladata, hogy útmutatást adjon a járás termelőszövetkezeteinek a telepítésben. — A SOLYMÁRI FATÖMEGCIKKIPARI VÁLLALAT fejlesztésére 300 000 forintot biztosított a megyei tanács. A közeljövőben ismét 300 000 forinttal járul hozzá a vállalat bővítéséhez és műszaki fejlesztéséhez. — 216 ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁST tartottak mostanáig a ceglédi járásban az idén. — NÉPIT ÁNC-CSOPOR.T alakul a kőröstetétleni Dózsa Termelőszövetkezetben. A művelődési otthonban ezenkívül vasárnap délelőttönként Gyermekszínpad címmel tartanak műsort e hónap végétől a gyerekeknek. — KÉZIMUNKA ÉS HÁZIIPARI TANFOLYAM indul Jászkarajenőn a községi nőtanács és a művelődési otthon közös rendezésében. — 240 000 forintos költséggel bekötőutat épít Diósdon a Pest megyei Kőbánya és Útépítő Vállalat. A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA: 19.00: Uj falu, mezőgazda- sági műsor, 19.30: Komikusok albuma, magyar kisfilm, 20.00: Berlini üdvözlet. Az NDK televíziójának műsora, riporter: Megyeri Károly. Egy hét közlekedési baleseti krónikája Felsőgöd határában Hliva János, 60 éves sződligeti faros az esti órákban kivilágítat- lan lovaskocsijával szabálytalanul áttért az út menetirány- szerinti baloldalára. Ekkor ért oda a 15. AKÖV tehergépkocsijával Imre József gépkocsi- vezető és összeütközött a lovaskocsival. A baleset következtében megsérült Hliva Jánost a váci kórházba szállították. Az összeütközést Hliva ittassága idézte elő. Ceglédtől 10 kilométerre, a Lajosmizsei úton Szemerédi László csemői lakos motorkerékpárjával a Cegléd—Csemői Állami Gazdaság kivilágítat- lan lovaskocsijába rohant. Szemerédit a mentők életveszélyes állapotban a ceglédi baleseti kórházba szállították. Háromnapos tanácskozás után, hétfőn Szófiában befejeződött a fennállásának 15. évfordulóját ünneplő Demokratikus Ifjúsági Világszövetség irodájának ünnepi ülése, amelyen a különböző ifjúsági y szövetségek képviselői megvi- ^ tatták a világ ifjúsága előtti álló feladatokat. ^ A jubileumi ülés befejezté-^ vei Charistian Echart, a ^ DÍVSZ főtitkára hétfőn dél-^ után sajtóértekezleten szá- ^ molt be a jubileumi ülés^ munkájáról és az ülésen ho-^ zott határozatokról. Elmon- ^ dotta, hogy a jubileumi ülésen ^ 17 új ifjúsági szei'vezetet vet-^ tek fel a Demokratikus Ifjú- ^ sági Szövetség tagjai sorába. ^ Az újonnan felvett ifjúságig szövetségek között van a ku-^ bai fegyveres ellenállási moz-4 galom ifjúsági szervezete is,? amelynek 100 000 tagja van. ^ A jubileumi ülésen elfoga-^ dott határozatokról szólva el-^ mondotta, hogy a DÍVSZ tá-^ mogatja azokat a javaslato-^ kát, amelyek célja az általá-^ nos és teljes leszerelés meg- ^ valósítása, á népek közötti ^ békés egymás mellett élés va-^ lóraváltása, a vitás nemzetkö-^ zi kérdések rendezése békés ^ tárgyalásokkal, a gyarmati ^ rendszer végleges felszámo- £ lása és harcol eme célok meg-^ valósításáért. $ Elmondotta, hogy jövőre va-S lamelyik latin-amerikai or-S szágban megrendezik a latin- \ amerikai ifjúság kongresszu-j sát és hasonló kongresszust! szerveznek az afrikai ifjúság/ számára is. Ugyancsak a DÍVSZ szervezésében európai ifjúsági kongresszust hívnak össze, amelyen megvitatják a német újrafelfegyverzés elleni harc problémáit. Új fejezet az emberiség történetében A Vörös Zászló cikke az októberi forradalom 43. évfordulójáról A Figaro algíri tudósítója j hírt ad róla, hogy az ultrák j Algírban és környékén új fegyveres szervezetet létesítettek. Az Algír környéki fal- I vakban fegyvereket osztogatnak az európai birtokosoknak. A párizsi jobboldali lap szerint a szervezet vezetőinek kiléte ismeretlen. i A Vörös Zászló, a Kínai I Kommunista Párt Központi ! Bizottságának elméleti folyó- j irata vezércikkben emlékezik : meg a Nagy Októberi Szocia- í lista Forradalom 43. évfor: dulójáról és egyebek között a ! következőket írja: ; Az Októberi Szocialista ; Forradalom új fejezetet nyi- < tott az emberiség történeté- ! ben. ! Az Októberi Szocialista ! Forradalom a proletárforrada- ! lomról, a proletárdiktatúráról 5 vallott marxista—leninista el- \ mélet győzelme. A forradalom \ jelentősége minden egyes év ' elteltével egyre nyilvánvalób- \ bá válik. Negyvenhárom . év \ telt el, s az élet igazolta a í nagy forradalmat. y Az orosz proletariátus dik- ^ tatúrájának létrejöttét köve- £ tőén számos európai és ázsiai ^ országban is proletárdiktatú- ^ rák alakultak. A 'Szovjet- ^ unió és más szocialista orszá- ^ gok tapasztalatai azt bizonyítják, hogy csak a proletariátus diktatúrája biztosíthatja a nemzetgazdaság átalakítását és a szocialista, valamint a kommunista építés va- lóraváltását. Negyvenhárom év óta a világ helyzete gyökeresen megváltozott. A szocializmus győzött a földkerekség egynegyedén és a föld lakosságának több mint egyharmada tartozik a szocializmus táborához. A Szovjetunió vezette szocialista országok sikeresen építik a szocializmust és óriási mértékben fejlődik gazdaságuk. A szocialista és a világ más haladó erőinek támogatását élvezve, Ázsia, Afrika és La- tin-Amerika gyarmati, illetve félgyarmati országainak nemzeti felszabadítási mozgalma jelentősen megnövekedett. Ugyancsak kiszétesedett a kapitalista országok munkásainak mozgalma és az egész világ népeinek béke-harca. Az említett változások eredményeképpen az imperializmus uralmi területe napról napra csökken és állandóan éleződnek az imperialista rendszer belső ellentmondásai. Az imperialista országok válságos helyzetbe jutottak. A mai világ helyzete azt mutatja, hogy uj korszakban élünk: béke és a szocializmus erői hatalmasabbak a háború és az imperializmus erőinél. E korszak soha nem látott mértékben kedvez különböző országok proletár és a gyarmati, illetve a félgyarmati országok nemzeti forradalmának. Az imperialista rendszer végső összeomlása meggyorsult és közelebb kei’ült a világ népeinek győzelme. Jelenleg a világ népeinek elsőrangú feladata, hogy széles egységfrontot létesítsenek az imperializmus ellen, harcoljanak az amerikai imperializmus háborús politikája és a gyarmati rendszer ellen, támogassák a nemzeti felszabadító mozgalmakat, s mozdítsák elő az imperialista országok dolgozóinak harcát a monopoltőke háborúra törő erőivel szemben. Az imperializmus sosem fog belenyugodni végzetébe. Kétségbeesett erőfeszítéseket tesz a fegyverkezési hajsza fokozására, igyekszik fenntartani a nemzeti elnyomás rendszerét és támogatja a re-: akciós kormányokat. Az im- : perializmus ezenkívül minden: lehetőt megtesz, hogy a szó-: cialista országokban felforga-: tó tevékenységet folytasson. A : Szovjetunió vezette szociális-; ta országok a világbéke és az; emberiség felszabadításáért; vívott harc erős bástyái. A; szocialista tábor hatalmának; növelése és egységének elő- j mozdítása a szocialista orszá-; gok népeinek szent kötelessé- j ge. A kínai nép mindent meg- ; tett és a jövőben is mindent j megtesz, hogy teljesítse e \ szent kötelességet. Az a tény, hogy az elmúlt! 43 évben számos országban! győzött a szocializmus és! ugyanakkor az imperializmus; állandóan hanyatlott, ez azt; mutatja, hogy a kapitalista! rendszert elkerülhetetlenül j felváltja a szocialista r#nd-! szer — fejezi be cikkét a Vö- ! rös Zászló. ' Segíteni azonban már nem lehetett rajta, mert tíz perccel a beszállítás után sérüléseibe belehalt. A rendőrség megállapítása szerint Szemerédi nagy sebességgel, ittasan vezette a motorkerékpárt és annak világítása sem volt megfelelő. A Monor ás Pilis közötti főútvonalon Gyarmati László áporkai és Herman Mihály újlengyeli lakos részegen haladt motorkerékpárorr Cegléd felé. A két fiatalember 70 kilométeres sebességgel belerohant az út mellett szabályosan álló teherautóba. A motorkerékpárt vezető Hermann Mihály a baleset következtében súlyos sérülést szenvedett. Egy arra haladó honvédségi gépkocsi a ceglédi baleseti kórházba szállította. ^ A lakihegyi leadó közelében \Kopácsi István budapesti mér- / nők személygépkocsijával egy ^ lovaskocsi előzése közben a ; baloldali árokba futott. A gép- \ kocsi a szántóföldön orrára £ állt, majd ismét kerekére esett ' vissza. A gépkocsiban 8000 ' forint kár keletkezett. Utasát. \ Helmer Elemért könnyebb sé- ! rülésekkel a csepeli kórházba \ szállították. ! Alsónémedi belterületén ! Kiss András hétéves tanuló az ! úttesetre szaladt és Talány Já- ! nos, budapesti lakos motorke- /rékpárjával elütötte. A balesetet a gyermek vigyázatlansága ! okozta. / Tápiósüly és Tápiószecső kö j zött Heine Sándor tápiószecső 'lakos az általa vezetett és a ' MÁV Építési Géptelep tulai- 'donában levő dömperrel elsütötte a tápiszecsői Virágző 'Tsz lovaskocsiját, amelyet Bo- >zóki András fogatos hajtott. A? ; összeütközés következtében a ! lovaskocsi kereke összetört, a ; ló megsérült és a szállított tej íegy része elfolyt. Heine Sán- ídor a dömperrel fekete fuvart | bonyolított le: 30 forint ellenéiben három mázsa cementet : szállított Tápiószecsőről Süly- íre. A nyomozás megállapítása iszerint Heine Sándor a döm- ínArf erősen ittas állapotban ve- I zet Le.