Pest Megyei Hirlap, 1960. november (4. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-27 / 280. szám
ß I960. NOVEMBER 21. VASÁRNAP A PEST MEGYE! HÍRLAP FOTÓPÁLYÁZATA Mint már megírtuk, csütörtöki értélkelésünkig pályázatunkra negyven kép érkezett. Ezek közül választotta ki a bizottság az alábbi három képet. MEGKEZDTÉK AZ ÍV VÉGI VISSZAFIZETÉSEKET A KÖLCSÖNÖS SEGÍTŐ TAKARÉKPÉNZTÁRAK A dolgozók „házi bankjaiban”, a Kölcsönös Segítő Takarékpénztárakban lezárták az idei takarékossági évet. Néhány helyen már megkezdték az egész évben összegyűjtött pénz visszafizetését. A Kölcsönös Segítő Takarékpénztárak fejlődésének adatai azt bizonyítják, hogy azok egyre népszerűbbek. Ebben az évben például több mint ötszázzal gyarapodott a KST-k száma, s már négy és félezer ilyen takarék működik. A KST-tagok száma meghaladja a hatszázezret. Az idén például kilenc hónap alatt több mint százezer dolgozót vettek fel a KST-be. Az idei takarékossági évben a KST-tagok több mint félmil- liárd forintot gyűjtöttek össze betétben, 41 százalékkal többet, mint tavaly. Most ezt az összeget kapják vissza kamatostul. A betétek kifizetésével egy- időben megkezdték a jövő évi KST-szervezést is. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy az újabb Kölcsönös Segítő Takarékpénztárakban nagyobb lesz a létszám a tavalyinál. (MTI) Értékes hulladék: a toll és a juhbőr h ordítsanak nagyobb gondot a tsz-ek a bőr tárolására bőven behozná a ráfordított munkát, nem beszélve arról, hogy az ország devizát kap a tollért, Szólni kell — miután beköszöntött. a vadászidény — a jnyulakról is, amelyek téli szőrzete a kalap alapanyaga. Csupán a Pest—Bács—Nógrád megyei MÉH Vállalat 250 000 darab házi- és vadnyúlbőrt gyűjtött az idén, s ez — mi- | után egy nyúl egy kalap ötvenhatod része, — mintegy 45 000 kalapnak felel meg. Panofix bunda, kalap, párna, dunyha — szép, hasznos és jó dolgok. De hogy elég legyen belőlük, hogy devizát kapjunk értük és devizát takaríthassunk meg általuk, szükséges, hogy a tsz-ek értsék meg: számukra, ugyanakkor a népgazdaság számára is mennyire fontos a bőr és toll gyűjtése és helyes tárolása. Csehszlovák-est Szigetújfalun Csehszlovák-estet tartottak Szigetújfalun a KPVDSZ szakszervezeti bizottsága és a földműveeszövetkezet rendezésében. A „Kérdezz, felelek” című játékban 30 fiatal vett részt és akik legtöbbet tudtak Csehszlovákiáról, értékes jutalomban részesültek. Dtr. Joó Kálmán, a csehszlovák követség munkatársa „Séta Prágában“ címmel tartott előadást, filmvetítéssel egybekötve. Háziasszonyok! Figyelem! Izletesebb lesz az étel, ha a főzésnél új formájú gépi főzőkanalat j használ. i Beszerezhető a Vasért '' és földművesszövetke- zeti boltokban különböző méretekben. Gyártja: Pomázl Faiparosok Ktsz VÁLLALATOK FIGYELEM! MAGASFÉNYÜ VEGYIMAROTT mű szerelőlapok« iROTT gépadatláblak, LELTÁRI féxneímkék, TÖBBSZÍNŰ óra- és műszerszámlapok, rádióskálák, nyomtatott áramkörök készítését exportkivitelben vállaljuk BÁRMILYEN síkban kifekvö fém, üveg, műanyagra PEST MEGYEI VEGYI- ÉS KÉZMŰIPARI VÁLLALAT KÉMIG RÁFI A-LABOR BUDAPEST, IX., TOMPA UTCA 3«. TELEFON: 138—805. Huszonkilenc négyes a lottón A 48. játékhéten 4 067 313 lottószelvény érkezett a Sport- fogadási és Lottóigazgatóságra, öttalálatos szelvény nem volt. Négyes találatot 29 szelvényen értek el, amelyekre egyenként 105 202 forintot fizetnek. A három találatos szelyények száma 3081, nyereményük 495 forint. Két találatos szelvény 97 695 volt. ezekre 15,60 forintot fizetnek. (MTI) ate mai nap November 27. vasárnap. Virgil napja, A Nap kél: 7,06. nyugszik: 15,58 órakor. A Hold kél: 13,25. nyugszik: 0,31 órakor. November 28. hétfő. Stefánia napja. A Nap kél: 7,07. nyugszik: 15,57 órakor. A Hold kél: 13,53. nyugszik: 1,39 órákor. Várható időjárás vasárnap estig: Változó felhőzet, párás. ködös idő. Többfelé kévé? eső. ködszitálás. Mérsékelt. változó irányú szél. Az évszakhoz képest enyhe idő tovább tart. — KÉT ÜJTÍPUSÜ . állványos csiszológép minta- példánya készült §1 a ceglédi Villamosipari Gyárban. Ha az új gépek beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, jövőre megkezdik sorozatgyártásukat. — TEGNAP ESTE mutatták be a Noszty fiú esete Tóth Marival című színdarabot Monoton, a művelődési házban. A darabot a mo- nori járás műkedvelő színjátszói adták elő. — KILENC BRIGÁD versenyez a váci Forte gyárban a szocialista címért. A brigádok júniusban kezdtek a vetélkedésihez, január elején dől majd el, ki lesz méltó a megtisztelő cím viselésére. — EGY HÍJÁN százesztendős Koltai Józsefné, Mo- nor legidősebb lakója. Az idős nénike még most is jó egészségnek örvend, kedvenc időtöltése a varrás. — A SZERSZÁMGÉP- JAVÍTÁS és alkatrészgyártás mellett ezentúl célgépet is készít a Nagymarosi Gépgyár. Jövőre a Győri Cé’igépgyár megbízásából 12 darab különféle célgépet készítenek a nagymarosiak. — BOLGÁR BARÁTI EST lesz december 12-én Taksonyban, filmvetítéssel egybekötve. A bolgár követség eredeti bolgár zenei műsorral kedveskedik a közönségnek. — IRODALMI ESTET rendeznek december 2-án a gyömrői Kossuth-iskola pedagógusai a helybeli Petőfi Termelőszövetkezet töves- pusztai telepén. — DIVATBEMUTATÓT rendez ma Tápiószelén a helyi föidművesszövetkezet. A bemutató műsorában fellépnek: Illés Ilona. Ferenczi Imre és Varga László. Zongorán: Harsádi Lilla kísér. — ELKÉSZÜLTEK a Dunai Cement és Mészmű gépi berendezésének tervei a des- sau-i Cementgyári Felszereléseket Gyártó Vállalatnál. Rövidesen hozzákezdenek a gyártáshoz is és már jövő év első felében megkezdik a szállítást. — IPARCIKK-ÜZLET megnyitását tervezik Cse- mőn. A földművesszövetkezet az új üzletben nemcsak ipari cikkeket, hanem ruhaneműt is árusít majd. — PÉNTEKEN TÁRGY ALTÄK a termelékenység növelésével kapcsolatos feladatokat a váci Fortegyár kommunistái. Az értekezleten több javaslat született a. belső tartalékok fel- használására. — KOLLÉGIUMMÁ nyilvánították a nagykőrösi Arany János gimnázium fiú. diákotthonát. Ma déleit kerül sor az új kollégium felavatására , az ünnepségen Vörös Gyula, a megyei tanács művelődési osztályának vezetője mond beszédet. — A MEZŐGAZDASÁGBAN is felhasználják a mű* anyagokat. Ezen a téren a Gödöllői Agrártudományi Egyetem már jelentős eredményeket ért el. Kísérleteket folytattak az egyetem szakemberei, aminek eredményeként a hajtóágyak készítéséhez, a talajtakarításnál és a silózásnál is felhasználnak műanyagot. ERTESITES Értesítem Pest megye lakosait, hogy a megye területén a gépjárművezetők, valamint a gépjármüvek ügyeinek intézését az alábbiak szerint szabályozom: 1960. december 15-től a gépjármű ügyeket nem a Budapesti Rendőrkapitányság Közlekedés- rendészeti Osztályán (Budapest, XIV., Hungária krt. 149.) intézik, hanem a Pest megyei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti alosztálván (Budapest, VI., Aradi u. 21—23. sz. alatt. A fenti alosztályon félfogadás gépjármű ügyekben szombat kivételével naponta 9—12 óráig történik. A dolgozók érdekében a ceglédi és a nagykátai járás, valamint Nagykőrös város lakói gépjármű ügyeinek intézésére a ceglédi rendőrkapitányságon kirendeltséget állítottam fel. A félfogadás, szombat kivételével itt is naponta 9—12 óráig történik. A Pest megyei lakosok tulajdonában levő gépjárműveket Budapesten a Népligetben, keddi és nénteki napokon, a régi vizsgahelyen, 8 _12 óráig vizsgáztatjuk. A nagykátai és a ceglédi járási, valamint a nagykőrösi lakosok gépjárműveinek vizsgáztatása a ceglédi rendőrkapitányságon történik. minden pénteki napon 13 órától 17 óráig. A rendőrorvosi vizsga a tőkapitányság épületében minden hétfőn, - szerdán és pénteken 8—12 óráin történik. Felkérem a pest megyei lakosokat. hogy folyó évi november 27-től december 15-ig ügyeikkel sem a budapesti Közlekedésrendészeti Osztályt, sem a megyei alosztályt ne keressék fel. mert félfogadási szünetet tartunk. TÓTH JÁNOS r. alezredes, r a megyei főkapitány helyettese Megjelent a KSH Pest megyei Igazgatóságának évkönyve A Központi Statisztikai Hivatal Pest megyei Igazgatósága ez évben is elkészítette és kiadta évkönyvét, amely foglalkozik a népesség és a népmozgalom alakulásával, a beruházások helyzetével, az ipar, az építőipar, a mezőgazdaság és a kereskedelem fejlődésével. Érdekes adatokat tartalmaz a háztartásstatisztikai megfigyelés körébe bevont családokról, részletesen ismerteti a lakásgazdálkodás, az egészségügy és az oktatásügy, valamint a népművelés helyzetét. Az előző évekhez • képest több járási, illetve községi adatot tartalmaz, kibővült ezenkívül anyaga az 1959. évi gyümölcsfaösszeírás és az 1960. évi népszámlálás előzetes adataival is. Az évkönyv — több évre visszamenőleg közölt — gazdag számanyagával értékes segítséget nyújt a népgazdaság minden területén az irányító és tervező munkához. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 10.00: Népek és szokások. Ifjúsági műsor. 1. Közvetítés a Néprajzi. Múzeumból. 2. Kövek, várak, emberek. Magyar kisfilm. 13.10: 48. sz. Magyar Híradó. 13.25: A Vasas—Debrecen labdarúgó-mérkőzés közvetítése a Népstadionból. 18.30: Nem rólam beszélnek? Bízó Gyula műsora. 19.00: Élőújság, kb. 19.50: Vasárnapi vers. Vörösmarty: a Vén cigány, elmondja: Szakats Miklós, majd a Rangon alul c. magyar film. A második helyre Breier Márton pilisvörösvári olvasónk képe került. A kép jó meglátásról, ügyes kidolgozásról tanúskodik. Kár, hogy a balsarokban álló kisfiú „belebámul” az objektívbe. Amikor 'hulladékgyűjtésről van szó, az emberek általában csak a vas-, fém, papír, és rongy gyűjtésére gondolnak, pedig van két olyan melléktermék, amelynek feldolgozása népgazdaságunk szármára rendkívül fontos: az 1 állati bőr és a toll. í A Pest—Bács—Nógrád me2 gyei MÉH Vállalat az év ele- 2 jén figyelemre méltó kezde- 2 ményezést indított a tsz-ekben 2 többek között, éppen ezeknek ^ a melléktermékeknek éssze■ ^ rű hasznosításáért. A válla■ | lat a legmesszebbmenő se- | gítségét ajánlotta fel a ter- ^ melőszövetkezeteknek. Bár 2 azóta mutatkozott eredmény, | a szerződések mégsem vál- 2 tolták be a hozzájuk fűzött 2 reményeket Nagyon sok 2 szakszerűtlenül kezelt bőr 2 került a MÉH-hez és ezeket 2 az ipar nem tudta a külföl- | dön is kedvelt panofix szőrI mévé feldolgozni. Ez hiba, mert népgazdaságunk éppen a panofix-gyártáshoz kényszerül 50 százalékban juhbőrt importálni. De a tsz-ek számára is veszteséget jelent a helytelen tárolás, mert az ilyen bőrért csupán harmad, | illetve negyedárat kapnak. 2 A toll begyűjtése sem ki- 2 elégítő a tsz-ekben. Külföl- 2 dön igen keresett cikk a 2 magyar toll, elsősorban a vízi- 2 szárnyasok: libák, kacsák tolnia, amelynek kilójáért — prí- ^ ma tépett toliról van szó — ^ a MÉH 100, illetve 70 fo- ^ rintct fizet. Számos tsz nem Startja kifizetődőnek a szár- \ nyasok nevelését, holott az I 2 ____________________ E lső helyet és a 200 forintos Forte csomagot Décsi Pál nagykőrösi olvasónk Szöszt című képe érdemelte Iki. Kár, hogy a kislány szép szőke haja sötétben maradt. A derítést egy egyszerű fehér kartonlappal megoldhatta volna, ami a vaku fényét a lófarok frizurára vetíti. A kép hibáitól eltekintve is érezteti, hogy nem egyszerű „képzelés” eredménye, hanem előzetes megkomponálással készült. A harmadik helyet Kistamás Sándor ceglédi olvasónk $ Munkás és technikus című képe érdemelte ki. A kép úgy kom- % pozíciójában, mint kidolgozásában hibás. Témája viszont jó. % Igyekezzen ezt a jó témát másképpen feldolgozni. Végezetül % meg kell említeni Kistamás Sándor egy itt nem közölt képét % is. Címe: Befásul a nagy-szénás. A bírálóbizottság véleménye £ szerint ez a kép érdemelte volna ki a díjat. Sajnos technikai- ^ lag annyira rossz, hogy közölhetetlen. Vigyázzon jobban ké- £ pel kidolgozására. í 2 XXXXXXXXXXXXXXX\^XXXXXXXXXXXXVv\XVXX>XVO^VCVNXXNXS>X\NXXXX>XXS.XNXXXXXXXXXXVV\N\.XXXVXXX <5