Pest Megyei Hirlap, 1960. november (4. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-27 / 280. szám
1960. NOVEMBER 27. VASÁRNAP v/fíHan 3 ifjúságvédelmi állandó bizottság alakult Diósdon A községi tanács megvitatta a serdüld 'jóság helyzetét és nevelési problémáit tolta az ifiúsús magatartásával, öltözködése- ve] szemben ország, sőt világszerte felhozott közismert kifogásokat, nemcsak a kifogásolható viselkedés okaira mutatott rá. de ismertette a serdülő, sói felserdült ifjúság nevelésével kapcsolatos több gondolatát is. így például bejelentette, hogy a diósdi általános iskola a néhány évvel ezelőtt végzett növendékeit meghívja baráti beszélgetésre, megvizsgálja egyéni problémáikat és a jövőben igyekszik nyomon követni volt diákjai életútját, tanáccsal segíti őket. Ugyanekkor helyes lenne, ha a tanács az'ipari és középiskolai tanulók eredményeit, életét kísérné figyelemmel, nyilvános dicséretben részesítené közülük a legkiválóbbakat. Jóra ösztönözné a fiatalokat, ha tanulmányi és munkaeredményeik, általános magatartásuk alapján ösztöndíjban, jutalomüdülésben részesülnének. Figyeljék a tanácstagok és a társadalmi szervezetek vezetői nyilvános helyeken a fiatalok viselkedését és a hibákat elkövetőket a helyszínen figyelmeztessék. De ugyanakkor figyelmeztessék a rossz példát mutató felnőtteket is. Segítsen e munkában a helyi KISZ-szervezet, gondoskodjék minél több közös szórakozásról, kirándulásról. Miután a serdülő fiatalság magatartásának alapja a gyermekkorban kapott családi nevelés is, és a gyermekek még mindig sok családban más szemléletet látnak és mást tanulnak az iskolában, felajánlotta, hogy a tantestület jövő tavaszig négy előadást tart a szülők számára. De mert a gyermekek a munkában elfoglalt édesanya távolléte miatt túl sokan vannak egyedül, társadalmi napközi otthon szervezését látná szükségesnek. Helyesnek tartaná, ha az anyákat munkahelyükön olyan műszakba osztanák, hogy gyermekükkel egyidősen lehessenek odahaza. Ennyit az előadó beszédéből. És most lássuk néhány tanácstag hozzászólását: — Egészen kis iskolásokat látni a kocsmában. A terület- felelős tartson ellenőrzést, tegyen jelentést, hogy figyelmeztetni lehessen a szüleiket — mondja Lengyel András. — Menjenek el a felnőttek is a KISZ-gyűlésekre. beszéljenek a saját ifjúságukról a fiataloknak, hogy azok a maguk életét összehasonlíthassák a mi ifjúi életünkkel — javasolta Mocsári Imre üzemi dolgozó és hozzátette, jó lenne, ha a KISZ vasárnap délutánonként táncos összejöveteleket tartana, illemre nevelné a fiatalokat. — A fiatalság különböző hatások között őrlődik — állapította meg Demény János — Véleményem szerint nem az a fontos, hogy minden fiatal KTSZ-tag legyen. de a KISZ foglalkozzék minden fiatallal. Mutasson jó példát nekik mindenben. Nyújtson segítséget az ifjúság politikai nevelésében és klubdélutánjain kulturált szórakozási lehetőséget valamennyiül számára. Ilyen tartalmas vita előzte meg az ifjúságvédelmi állandó bizottság megválasztását. A háromtagú bizottság elnöke Dezső Lajos, tagjai lettek Füstér Gézáné és Pát- zius József. Sz. E. Bővül a gödöllői vízvezeték hálózat Gödöllőn, mint ismeretes, szintén megalakult az Ivóvíz- és Csatornázási Társulat, hogy minél előbb megoldáshoz segítse a szépen fejlődő községnek ezt a súlyos porb- lémáját. Jankó Zoltán községi mérnök, a társulat műszaki vezetője érdeklődésünkre most elmondotta, hogy a vízveaetékhálózat bővítési munkálatai nagy erővel és gyors ütemben haladnak a már korábban kidolgozott tervek szerint. — Három utca kapja meg még ebben az évben a vízvezetéket — mondotta Jankó Zoltán —, a Munkácsy Mihály utca, a Semmehveiss utca és a Kossuth Lajos utca. 390 ezer forintunk van erre a célra, a csövek megvannak hozzá, a munkát nem régen kezdtük meg és december végéig be is fejezzük. A három utca lakói saját portájuk előtt társadalmi munkában maguk ásták meg a csövek lefektetéséhez szükséges árkokat, a vezeték nyomvonalát. Az adótiicíés állampolgári kötelesség Emlékezés Engels Frigyesre E ngels Frigyest képről mindenki jól ismeri, de életéről és munkásságáról elég keveset tudunk. November 28-án ünnepeljük születésének 140. évfordulóját. A poroszországii Barmenbeo született, Berliniben járt egyetemre és Angliában tanulmányozta a munkásosztály életét és az angol kapitalizmust. Életének fontos állomása Párizs. Itt ismerkedik meg személyesen Marx Károllyal, akivel korábban már levelezett. A két lángelmét közös nagy eszme fűzi össze: a munkásosztály felszabadításának gondolata. Nincs is találóbb szó kettejük kapcsolatára, min t az, hogy a legtisztább elv barátság volt közöttük. Munkásságuk hatása már életükben túlnőtt országuk határain. Brüsszelben Kommunista Levelező Bizottságot hoznak létre, s ennek segítségével széleskörű nemzetközi felvilágosító munkát végeznek. A barátság és Önzetlenség szinte páratlan megnyilatkozása Engels részéről az, amikor az 1848- as európai forradalmak bukása után saját szavaival élve „átkozott kereskedésre” ítéli magát, hogy a Londonban nagy nyomorban élő Marxot és családját anyagilag tám oga thassa. Mindezt azért teszi, hogy Marx az anyagi gondoktól mentesülve, energiáját teljesen élete főművének, „A tőke” mpgírásának szentelhesse. Kettőjük nevéhez fűződik a Kommunista kiáltvány szövegezése is, amely a tudományos kommunizmus eszméinek első, alapvető összefoglalása. E ngels részt vesz az I. In- ternacionálé megalakításában és jelentős része van a II. Intemacionálé megszervezésében is, amelynek első kongresszusai — az ő elvi iránymutatásával — lényegében helyes marxista határozatokat fogadtak el. Barátja és harcostársa, Marx Károly halála után sajtó alá rendezi A tőke II. és III. kötetét. Sok tudományos értékű bírálatot és bevezető tanulmányt ír. Széleskörű levelezést folytat a különböző országok szocialista mozgalmának vezetőivel. Több ízben foglalkozik a magyar munkásmozgalom problémáival is. Harminc évvel halála után kiadják „A természet dialektikája” című művét. Ezt, az évtizedekig tartó természet- tudományos tanulmányai alapján készített jegyzetedből állították össze. "T'-rigels Frigyes a munkás- -L' mozgalom egyik zseniális vezetője és tanítója, 72 éves korában halt mag Londonban. Hamvait kívánsága szerint a tengerbe szórták. De tanítása él, s nélküle a munkásmozgalom fejlődése elképzelhetetlen. Pala Mária Pest megye taná zsaruik végrehajtó bizottsága a közelmúltban megtárgyalta a pénzügyi osztály tájékoztató jelentését az adóbevételről. A jelentés jelsorolja a jobb adónemekből befolyt összegeket. amelyből kitűnt, hogy a megye november 10-ig időarányosan — nem teljesítette kötelezettségét. A végrehajtó bizottság, valamint a pénzügyi osztály további intézkedéseket foganatosított a hiányok pótlására, s azóta számottevő javulás következett be. A kedvező változás elérésében. a jó eredményekben azonban, nem minden járás, illetve község osztozik, noha a. megye az összeredményeket tekintve időarányosan már teljesítette tervét. 1 Erről kértünk tájékoztatást a pénzügyi osztály adóügyi csoportjától. Pálosi Miklós csoportvezető néhány jellemző számadattal érzékeltette a jelenlegi állapotokat, s azok részbeni okait. Megemlítette, hogy a szentendrei, a váci és a ceglédi járás jó példájával az élen jár, ugyanez elmondható mindhárom járásszékhelyről. Ugyancsak figyelmet érdemel Nagykáta község, amely esedékes adóbefizetési tervét globálisan számítva nyolc százalékkal túlteljesítette. Az elismert járások között nem szerepel a ráckevei, amely a legfrissebb adóbevételi számlakivonatok szerint valamennyi járás között a legrosszabbul áll. Tizenkilenc községe közül csupán öt teljesítette tervét. Kirívóan rossz az adómorál Áporkán (18,1 százalék). Dömsödön (31,2 százalék). Ráckevén (49,8 százalék). Ez utóbbi község kerek négy százalékkal elmaradt a járási átlagtól. S hiába ért el például Szigetbe- ;se 83 százalékot, a kis községek túlteljesítései nem pótolhatják a nagy lélekszámú falvak hátralékait, ösz- szegezve: az adóhátralék összege kereken 560 ezer forintot tesz ki ebben a járásban. A beszélgetés során egy nagyon lényeges probléma is felvetődött. A hátralékos „adóalanyok” között sok helyütt számos tsz-tag neve szerepel, sőt vannak olyan tsz-ek is, amelyek eddig csak részben teljesí- tették ez irányú kötelességüket. Érdemes elgondolkozni ezen az illetékes szövetkezetek vezetőségének, a tanácsúk végrehajtó bizottságainak. Igaz, hogy az adóügyek közvetlen intézése általában nem VB-feladat, de az igen, hogy a helyi tanácsok, valamint a pénzügyi állandó bizottságok politikai munkával segítsék az adóügyi tanáé salkalmazot- t a kát. Annál in'kább is közérdek ez, mert a községfejlesztési jövedelmek időben történő bevétele függvénye a megfelelő adómorálnak És még valamit: a szövetkezetek, ha természetesnek tartják az állam állandó segítségét — jó példa a segítésre a 3004-es rendeletek bőkezűsége, — ajkkor éppolyan természetesnek kell tartaniok az állam iránti kötelezettségek pontos teljesítését is. A. E. Az abonyi József Attila Tsz-ben magtárt építenek saját erőből. A 30 vagon befogadóképességű épület december 1-re készül el (Gábor) KEDVEZŐ FELTÉTELEKKEL eladók az állami tulajdonban lévő következő házingatlanok VECSÉ3: Ady Endre u. 21. Kereszt u. 2. Vöröshadsereg u. 107 Ferenc u. 4. Vöröshadsereg u. 33. Vöröshadsereg u. 101. Mária u. 32. Jókai Mór u. 81. Tanács u. 22. Kereszt u. 6. Kereszt u. 19BUDAÖRS: Szabadság út 9. Félrész ÜRÖM: Petőfi u. 24. Petőfi u. 6. Érdeklődés az OTP illetékes fiókjánál! VÁSÁROLJON TOTO—LOTTÓSZELVÉNYEKET SOKAT NYERHET! Űj. állandó bizottságot választott néhány nappal ezelőtt Diósd község tanácsa azon az ülésen, amelynek egyetlen napirendje a serdülő ifjúság helyzete volt. A fiatalok helyzetéről, magatartásáról és iskolánkívüii neveléséről folyt a vita. Nem első ízben. Már a nyár eleién szó- bakerült az ifjúság. A szociális és kulturális állandó bizottság elnöke. Lengyel András. a csapágy-gyár dolgozója vetette fel a kérdést és javaslatára a tanács bizottságot küldött ki az ifjúság helyzetének megvizsgálására. A bizottságba beválasztották Lengyel Andráson kívül Dezső Lajos iskolaigazgatót. Wágner Béla községi KISZ-titkárt. a Mechanikai Művek dolgozóját és Wágner Ferencné óvónőt, a művelődési otthon igazgatóját. s egyben jelentéstételre is utasították a bizottságot. így keiült azután a kérdés novemberben ismét a tanácsülés elé. Vajon különös okokból foglalkozott a tanács két alkalommal is velük? Talán a diósdi fiatalság kisebb vagy nagyobb része ellen sok kifogás merült fel? Sok lenne közöttük a huligán? — Szó sincs róla — ad választ a kérdésekre Demény János vb-elnök. — Igaz. nálunk is akadnak huligánok, néhány kirívó esetről beszélhetnék. általában azonban csak jót mondhatok a diósdi fiatalokról. Célunk elsősorban óvni ifjainkat. nehogy lábra- kapion közöttük a nyegleség, a hetykeség, a kifogásolható viselkedés és főleg a bűnözés. Nem. e pillanatban nem veszélyes a helyzet, de javítani akarjuk, főképpen a megelőzés a célunk. Ezért alakult tehát Diósdon ifjúságvédelmi állandó bizottság. A tanácsülés, amely a bizottságot megválasztotta, a megszokottnál is népesebb volt. Diósd tanácsa ugyanis arra büszke, hogy tagjai nem szoktak igazolatlanul távolmaradni az ülésekről. Minden alkalommal részt vesz a tanácskozásokon a tanácstagok 70—80 százaléka és ez nagy szó. ha számbavesszük. hogy a tanács tagjainak legnagvobb része üzemi dolgozó, váltott műszakban dolgozik, vagyis sokan éppen akkor, amikor ülést tart a tanács. Az ifjúságról tanácskozó ülésről is csak az üzemükben elfoglaltak maradtak távol, a többiek pedig nemcsak nagy érdeklődéssel hallgatták végig Dezső Lajos előadói beszámolóját, hanem az utána kialakult vita élénk- ségp bizonyítja, mennyire aktívak a diósdi tanácstagok Dezső Lajos, miután felsoVASÁRNAPI POSTA: ÖTSZÁZ FORINT \\\\x\\\\v\vvx\xvvv\xxv\\\\\\\\\\vwww\\w nulhatott, a középiskolát, meg az egyetemet abban a világban nem napszámos ember fiának találták ki. 1950-ben aztán szakérettségit tett, el- végezte a műszaki egyetemet, majd aspirantúrára ment. Ma már, 36 éves korára, a műszaki tudományok lcandidátu- sa és főmérnök. Kovács bácsi szavai elgondolkoztattak, s végeredményben nem tudom megérteni Miskát. Azelőtt persze — nem is olyan régen, húsz-harminc esztendővel ezelőtt — a szegény ember gyereke ha véletlenül. nagy kínnal-keserve- sen mégis eljutott a diplomáig, ahogy mondani szokták, vitte valamire, bizony előfordult, hogy nem nagyon dicsekedett egyszerű, csizmás, fejkendős szüleivel. Még le is tagadta őket a „társaság” előtt, ha ezt kívánta a „karrierje”. Csakhogy az én barátomnál szó sem lehet ilyesmiről. Miska nem szégyelli a szüleit. Dehát miért is szégyel- lené? És ki előtt? Ma már más világ járja, a legnagyobb, a legszebb rang nálunk a dolgozó ember rangja. A munkásoké, a dolgozó parasztoké ez az ország, azoké, akiknek soraiból Miska is jött. És ezt ő nagyon jól tudja, büszke is rá. Akkor hát miért mégis? Azt hiszem, ott van a hiba, hogy túlságosan belevewwvwwvvwNWWWVWWWXWWWVWWWW tette magát a társasági életbe. Letette a sok esztendei tanulás minden gondját, révbe jutott, s most egy kicsit úgy van, mint a nagyon éhes ember, aki végre a dúsan terített asztal mellé ülhet lakom ázni. Üj környezet, új munkatársak és barátok, színház, mozi és hangverseny, vendégeskedés és vendéglátás. Egyszóval, mindig akad valami program és az én barátom egy 'kicsit hagyja magát sodortatni az árral. Persze, a munkája is sok, valóban elfoglalt ember. így aztán egyik vasárnap követi a másikat, múlnak a hetek és a hónapok anélkül, hogy hazalátogatna szülőfalujába, a szüleihez. I"az* mint már mondottam, a postás minden hónapban pontosan ötödikén kopogtat Kovács Mihály bácsi ajtaján. A pénzesutalvány mindig rendesen megérkezik. De vajon elégséges-e ez? Letudható-e ezzel a szülők iránti kötelesség. meghálálható-e mindaz, amit értünk emberré válásunkig tettek, csupán anyagiakkal? És ha Mihály bácsi nem is mondta ki, szavaiból megértettem, ő is azt tartja, hogy nem. Legközelebb. ha összeakadok az én barátommal, meg is mondom neki. nem minden az az ötszáz forint! Kővári József falubelihez mentek férjhez, sűrűn megfordulnak otthon. Hanem a többieket már ritkábban látja. Különösen ritkán a legidősebbet, amióta kinevezték főmérnöknek. Ezért kesergett az öreg, meg a felesége is. Pedig ez a fiú a szemefé- nye Mihály bácsinak. Talán reá a legbüszkébb. A főmérnökre, aki egy egész nagy gyárat irányít és még külföldön is gyakran megfordul hivatalos ügyekben. Jólesne vele elbeszélgetni s büszkélkedni a szomszédok, meg az egész falu előtt. Felidézni egy kicsit a keserves múltat, elmesélni az élet folyását, meghányni ország-világ dolgát, s érdeklődni a munkája felől. Mert Miska tudós, világlátott ember, mindenhez hozzá tud szólni. Az apja szerint talán a legokosabb a kerek világon. De Miska csak nagyon ritkán látogat haza. Jófejű gyerek az én ba_ rátom. Mindig nagyon szerette a könyveket, elolvasott mindent. válogatás nélkül, amihez csak hozzájutott. Persze, annakidején nem taA közösbe vitt kilenc hold juttatott földért is rendesen megkapja a járadékot és hát ami az anyagiakat illeti, egyik gyereke sem feledkezik meg kötelességéről. Nem, ilyen tekintetben igazán nem lehet semmi panasza Mihály bácsinak. A dolgos, küzdelmes évtizedek után élvezi most a békés, nyugodt öregkor jól megérdemelt csendes örömeit. És mégis... Legutóbb is, hogy hazalátogattam a szülőfalumba. panaszkodott az öreg. Meri ha időm engedi, nem kerülöm el a házát, elvégre Miskával, a legidősebb fiával együtt játszottunk már pen- delyes korunkban. Azóta i' tart a barátságunk, csak hál mostanában elég ritkán találkozunk. Kovács bácsinak is épper ez a baja. Ahogy a szavaiba kivettem, egy kicsit egyedü érzi magát. Hét gyereket nevelt fel becsületben, dolgozot' értük éjjel-nappal. S mos' már egyik sincs a szülői házban, szerterajzottak az országban. Van közöttük esztergályos, bányász és katonatisz is. A két lánya hagyján, azol ; Minden hónap elején, pon- ! tosan ötödikén kopogtat a ! postás Kovács Mihály bácsi ! ajtaján. És minden alkalom- ; mai pontosan ötszáz forintot \ halász elő a táskájából. Azaz 5— hogy tényleg pontos legyek \ — decemberben, az ünnepek- \ re való tekintettel, ennek a \ dupláját, kereken ezret. Bu- \ dapestről érkezik a pénz, a \ legidősebb fiútól. \ Az Újtelep egyik utcájában \ van az öregnek takaros kis \ portája. Az udvaron aprójó- £szág szaladgál, a disznóólban ^az idei hízó röfög. Már a ház ^külseje elárulja, hogy az utóbbi időben nemigen kerül- % getik a gazdáját, anyagi gon- dók. A régi nádtetőt cserép- ^ pel cserélték fel, s a beton- ^ oszlopos drótkerítés is mosta- 4 nában készülhetett. £ Itt éldegél Kovács Mihály ^ a feleségével kettesben, mi- £ után négy évvel ezelőtt Jan- ícsi is — a gyerekek közül a í legfiatalabb — kirepült a családi fészekből. A szomszéd ^községbe nősült, traktoros az ^ottani gépállomáson. Az öreg ?meg termelőszövetkezeti nyugtái jas, havi 315 forintot kap a t Hunyadi Tsz-től, amelynek t alapító tagja volt 1949-ben,