Pest Megyei Hirlap, 1960. november (4. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-26 / 279. szám

1960. NOVEMBER 26. SZOMBAT "iKh'lan TÁGULÓ SZEMHATÁR A napi sajtó egyre gyak­rabban ad hírt arról, hogy egy-egy városban vagy falu­ban a lakosság közös erejé­ből és akaratából óvoda, kul- túrház épül, régóta elhanya­golt, sáros utak kőburkolatot kaptak, egészséges ivóvizet adnak az újonnan fúrt ku­tak. Hol, mikor született meg egy-egy ilyen kezdeménye­zés? Milyen erők hangosítot- ták meg a kezdetben még gyenge szót annyira, hogy végül tetté vált? Azok az emberek, akiket vallattunk erről, valameny- nyien azt felelték: kellett az óvoda., a kultúrház, az iskola­bővítés, a kút. Azok, akik ma ilyen egyér­telműen kivágják ezt a szót: „kell”, másfél évtizeddel ez­előtt jóval fiatalabbak vol­tak. Mégis, csak a minden­napi kenyérre, a kicsinyke, egyéni biztonságra, a valami­vel méltányosabb bánás­módra vártak. Ennyit mond­tak volna, ha valaki mégis megkérdezi tőlük, mi az, ami kellene nekik. Ma már természetessé vált, hogy megvan a kenyér, a biz­tos munka, a nyugodt öreg­ség és minden embert asze­rint becsülnek, amennyire munkájával a közösség javát szolgálja. A biztonság, az emberhez méltó élet magaslatáról azután másféle távlatok nyíltak, más­fajta vágyak és kívánságok születtek. Nézzük meg például Rác- kevét, amely majdnem a fő­város peremközségének szá­mít, hiszen HÉV-vel könnyen elérhető. Miféle igények je­lentkeznek ma ebben a falu­ban és mi, hogyan valósul mag a 7500 lelket számláló lakosság kívánságaiból? Ami legelőször kitűnik a beszélgetésekből, az az, hogy az itteni nép ma már minden­ből többet és jobbat kér. Ke­veslik a két húsboltbán ki­mért húsmennyiséget. Vágott- baromfi-árusítást is kívánnak. Kellene egy tejbolt, egy bú­torüzlet és egy gépalkatrész- Bzaküzlet is. Pár esztendővel ezelőtt pe­dig még hosszabb volt a kí­vánságlista. A Bercsényi, Ár­pád és az Eötvös utcában la­kók például megunták taposni a sarat. Járdát, kövezett utat óhajtottak. Ma már ezen a szakaszon száraz lábbal közlekednek az emberek. Hogyan teremtődött a sártenger fölé öt kilométer­nyi kőburkolat? Legelőször is úgy, hogy az öt alapszervezet párttaggyűlé­sén tárgyalták: hogyan lehel­ne járhatóvá tenni ezt az út­szakaszt? Másodszor pedig a több mint száz kommunista párt­tag bejárta a házakat és munkára hívta nemcsak a ló­tartó gazdákat, hanem a csá- kány-lapát-ásóbíró tenyereket is. Amikor a sóder, meg a ma- kadámkő az állomásra érke­zett, Tóth Gábor tanácselnök és Kónya István vb-titkár sa- játkezűleg kezdték meg a va­gonok kirakását. Nem azt mondták tehát az emberek­nek, hogy „előre”, hanem azt. hogy „utánunk, munkára”. A lakosság pedig jött. Jóformán napok alatt „meget­ték” a több százezer forint ér­tékű társadalmi munkát. Ott voltak nemcsak a kétkézi munkához szokottak, hanem a pedagógusok, jogászok, diá­kok, s a kisiparosok is. Ki­raktak és a helyszínre szál­lítottak kilencszáz vagon kö­vet. Azután az ivóvíz-gond meg­oldása következett. Rácke­vén összesen két artézi kút működött. Az ásott kutak vize pedig fertőzést terjesz­tett. Dr. Antal Lajos, a község egyik orvosa különösen sür­gette a vízhiány megoldását. A kommunisták most is kü- lön-külön beszélgettek az em­berekkel a vízkérdés fontos­ságáról. Az orvosok Ismeret­terjesztő előadásokkal ma­gyarázták meg, miért sür­gős, hogy a vízvezeték mi­nél gyorsabban megépüljön. Temesy Béla mérnök, Re­viczky László mérnök és test­vére, József, a technikus kész­séggel elvégezték a vízveze­ték-tervező és az útszintező munkálatokat. A Vízgazdál­kodási Vállalat pedig — lát­va a község lakóinak össze­fogását — ingyen megépíti a víztornyot számukra. Most már csak a nyolcvan centi­méter mély árok kiásása volt hátra és a csövek lefektetése. Ezt is megoldotta a társa­dalmi összefogás. Ma Rác­kevén tíz bővizű kút és a belterületeken pedig vízve­zeték körhálózat adja a szükséges vizet. Megszűnt a tífuszveszély, csökkenőben van a golyva is. A Szuliai-rész (ma Fürst Sándor utca) új település a községben. Eddig harminc ház épült fel itt. Villanyuk természetesen nem volt, hi­szen körülbelül három kilo­méternyi új vezetéket kellett megépíteni ahhoz, hogy itt is korszerű világítás kerül­jön az új házakba. Égjük szukái lakos, név szerint Répás Károly, korát nézve már javabeli ember, egy hektoliter borban foga­dott, hogy ameddig ő él. ad­dig úgysem viszik ki a vil­lanyáramot a telepre. Aztán a Csepel Autógyár­ból villanyszerelők jöttek társadalmi munkára, az osz­lopokat megvették, a gödrö­ket pedig kiásták a lakosok. Szóvá! azóta Répásné már l megvette a mosógépet és a ! rádiót is. így a hektoliter bor közös elfogyasztására is hamarosan sor kerül. Déri Károly A Hazafias Népfront fővárosi, megyei elnökeinek és titkárainak értekezlete A Hazafias Népfront fővá­rosi, megyei elnökei és titká­rai november 24—25-én a Ha­zafias Népfront központjában értekezletet tartottak, amelyen Harmati Sándor és Szatmári Nagy Imre országos titkárok ismertették a mozgalom előtt álló feladatokat. Az értekez­leten megjelent és a vitában felszólalt Sándor József, az MSZMP Központi Bizottságá­nak osztályvezetője. A két­napos vitát dr. Ortutay Gyu­la, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának főtitkára foglalta össze. (MTI) Mórit? Valéria szerzői délutánja Szerdán, a délelőtti műszak után benépesült a váci Forte­gyár kultúrterme. A filmöntő, a baryt-részleg. a csomagoló osztály és a többi üzemrészek dolgozói, a vállalat gazdasági és politikai vezetői szép számban jöttek össze, hogy meghallgas­sák a gyár munkásköltőjének, Móritz Valériának önálló szerzői délutánját. Tihanyi Ernő, a váci Matejka János irodalmi kör vezetője méltatta e nem mindennapi esemény jelentőségét, majd Mol­nár Péter, Ujfalvi István és Sáfár György, mély átéléssel tolmá­csolták a szerző verseit, prózai munkáit. Sáfár György — Pozso­nyi Béla zongorakíséretével — elénekelt három megzenésített Móritz Valéria dalszöveget. A jelenlevők tapssal, virággal kö­szöntötték a boldog szerzőt, akinek minden bizonnyal mara­dandó élményt jelentett ez a másfél óra. Számtanóra a söntésben - Festik vagy nem festik? Gyorsítsák meg a pomázi építkezéseket! A járatlan idegennek első pillanatban szokatlannak tű­nik a Pomázi Községi Tanács munkarendje. Negyven per­cenként olyan virgonc lá'odo- bogás, zsibongó lárma veri fel a hivatali csendet, amilyet az ember ritkán feltételez komoly adóügyi előadókról, vagy közigazgatási szakembe­rekről. Néhány óvatos, puha- tolódzó kérdés után fény de­rül a titokra: iskolás gyer­mekek birodalma lett a po­mázi tanácsháza emelete. Tő­lük ered az órák végét jelző felszabadult zsongás. Még májusban történt, hogy életveszélyesnek nyilvánítot­ták a községi általános iskola épületét. A tanév végéig alá­dúcolt falak között folyt a tanítás. Szeptemberben azon­ban senki sem, merte vállalni a felelősséget, s így esett, hogy minden le­foglalható helyiséget igénybe vettek tanítás céljaira. Azóta is szükségiskola szerepében tetszeleg az egyik vendéglő söntése, a kultúrotthon terme — a szomszédságában virág­zik az italmérés és a hangos­kodás —, az I. sz. iskola tor­naterme; tanítás folyik a mozi előcsarnokában, a párt­házban és a tanácsház emele­tén. Mégpedig, hatszázötven tanköteles gyermekről lévén szó, mindenütt két műszak­ban! Az épület életveszélyessé nyilvánítása után, június 7-én a községi tanács póthitelt kért a felújításra. A hitelt megle­hetősen sokára, szeptember 8-án kapta meg. A tanács ezután szerződést kötött a Pest megyei Tanács Építőipari Vállalatával, amely a kivite­lezést 1961 júniusára vállalta. A megyei tanács — ésszerű okokból — hosszúnak találta a határidőt s 1960. december 31-re csökkentette; kevésbé ésszerű okokból. Már akkor nyilvánvaló volt ugyanis, hogy egy épületet, amelyben a földszint és az emelet kö­zötti födémet, s csaknem az összes közfalat le kellett bon­tani, az egész padlózatot fel kellett szedni, lehetetlen há­rom és fél hónap alatt újjá­építeni. Erre a következte­tésre juthattak az illetékesek is, mert az elmúlt héten újabb műszaki felmérést végeztek, s módosították a határidőt. Eszerint: az épület balszárnyát december 31-ig, másik felét pedig 1961. már­cius 31-ig kell újjáépíteni. Sajnos — a jelek szerint — ebből nem lesz semmi. Most derült ki ugyanis — amit a vállalat dolgozói műszaki fel­mérés nélkül eddig is tudtak —, hogy a kémények életve­szélyesek, valamennyit le kell bontani. Ez a munka pedig sem a tervekben, sem a költ­ségvetésben nem. szerepelt. Nem lesz semmi a határidők­ből azért sem, mert a váci építővállalat — enyhén szólva SZOKATLAN ÜGYFÉL Egy Pest-közeli nagyközség sok vihart látott vb- elnöke mondta el minap az alábbi történetet. — Nemrégiben valamilyen kimu­tatást tanulmá­nyoztam szobám­ban, amikor az ajtó kivágódik, s egy feldúlt arcú, középkorú férfi robban be hoz­zám. Szeme vér­ben forog, ordít és öklével veri az íróasztalt. Ilyen „ügyféllel” még nem talál­koztam. Mit le­het ilyenkor csi­nálni? — fordult meg agyamban a kérdés, de sok töprengésre nem volt időm. Ma­gam sem tudom, hogyan jutott eszembe, tény az, hogy felálltam, vállára tettem kezemet és így szóltam: — Barátom, -ma­gát az isten küld­te! Én niár há­rom napja pró­bálom szétverni ezt a büdös asz­talt, de sehogy- sem bírok vele. Kérem, folytassa csak nyugodtan, én addig a szom­széd szobában el­intézem a dol­gomat. aztán ha visszajöttem, majd megegye­zünk, mit kap ér­te. — Mondanom sem kell, hogy az én dühös em­berem szeme fennakadt a cso­dálkozástól. El­csendesedett. az­tán szinte sírva panaszolta el sé­relmét, amely valamelyik taná­csi dolgozó ré­széről érte. Mint­hogy azonnyom- ban korrigáltuk a hibát, emberem­től a legjobb ba­rátságban vál­tunk el. A jól végződött történet elmon­dása után őszin­te elragadtatás­sal szóltam a bölcs és szokat­lan „ügyintézés­ről”, az ősz vb- elnök azonban szerényen megje­gyezte: — Egy kis hu­morérzék dolga az egész... No, persze, magának elárulom. aklMra ember, mint én vagyok, legalább kétszer kikerült volna az illető­ből. (andrás) — nem erőlteti meg magát. Többszöri látogatásunkkor az egész hatalmas épületben 4—5 munkást láttunk dolgozni. Dolgozgatni ... Néha többen vannak — amikor erősítést kapnak a moziépítkezéstől —, néha pedig még ennél is ke­vesebben, amikor közülük visznek át néhányat a mozi- építkezéshez. Ha már szóba jött, álljunk meg kissé a mozi építkezés­nél. Maholnap ugyanis olyan híres lesz, mint a Fővárosi Vígszínház építkezése a Lenin körúton; Első,, .augusztus 20-i határidejét több ízben meghosszabbították. Legutóbb december 31-re. Az a tény azonban, hogy csupán a festés hónapok óta húzódik, arra enged következtetni, hogy újabb határidőkre lehet számítani. A festés elhúzódása — ter­mészetesen — az alvállalko­zók munkáját késlelteti. A műanyag-padlózást például július 15-én akarták megkez­deni — először. Azóta akar­ták már többször is, de amíg a festés be nem fejeződik, padlózni nem lehet. Ha te­kintetbe vesszük, hogy a há­romszázas befogadó képességű moziteremnek szombatig csu­pán a fél mennyezetét festet­ték ki, hogy a műanyag-padló száradási ideje két hét, hogy csak annak letelte után lehet beszerelni a székeket, — szó­val, ha mindezt figyelembe vesszük, erősen meginog a december 31—i átadásba vetett reményünk. Beszélnünk kell néhány „apróságról” is. Az égjük, hogy a váci vállalat a két, egymástól messze eső építke­zéshez egy éjjeli őrt tart. Azt pedig mindig ott nem lehet megtalálni, ahol éppen keresik. Még a szolgá­latos rendőröknek sem sike­rült! A másik „apróság”: a moziban tárolt építőanyagot s az értékes gépi berendezése­ket mindössze egy bedrótozott ajtó védi éjszakánként. (Meg a láthatatlan éjjeliőr.) A vál­lalat még egy lakatot sem reszkírozott a társadalmi tu­lajdon védelmére. Sok mindenről lehetne még beszélni a két pomázi építke­zéssel kapcsolatban. A közös nyomvonalra tervezett vízve­zeték és villanykábel históriá­járól, a derítőmedence kálvá­riájáról, az iskolai építkezés viszontagságairól, hogy csak néhányat említsünk. Beszéd helyett inkább az illetékesek figyelmébe ajánljuk a dolgot. Mert még nem késő! Nyíri Éva VLapiutodei* Kevés a baromfitenyésztő E gyesek véleménye sze­rint a nagyüzemi me­zőgazdaság térhódításával te rmészetszerüen szűke b b keretek közé szorul a ba­romfitenyésztés, Mire ala­pozódik ez a nézet? Arra, hogy a tanyagazdaságok egyéni termelésnél az apró­jószág százait nevelik fel úgy. hogy reggel szélnek eresztik a sok csibét, puly­kát, libát, keressék élelmü­ket, s naponta csak egy­szer dob valami szemet ne­kik a gazdasszony. Az ilyen baromfinevelésnek a nagy­üzemben nincs lehetősége, a baromfi kárt okoz a ta­nya körül levő termelőszö­vetkezeti földeken. E nézet hirdetői megfeledkeznek arról, hogy nemcsak kerí­tés nélküli tanyákból áll a világ, s a sok tízezer ház­táji gazdaságban továbbra is nevelhető baromfi, anél­kül, hogy azokat a termelő­szövetkezet tábláira csap­nák ki, bár bizonyos idő­szakokban még ennek sincs különösebb akadálya. Lényeges szempont, hogy ugyan figyelembe vesszük a háztáji gazdaságok ba­romfitenyésztését, s az or­szág ellátásához erre szük­ség is van, de ma már egy­re inkább a termelőszövet­kezeti gazdaságok nagy­üzemi baromfitelepei, te­nyészetei nyomják majd le a serpenyőt. Téves nézet, hogy a m,ezőgazdasági nagyüzemben nem lehet kifizetődőén baromfit ne­velni. Sőt! Itt lehet csak igazán, de ehhez biztosíta­ni kell a megfelelő körül­ményeket, fajtiszta törzs- állományt, s a képzett gon­dozókat. yf z elmúlt években, de /A különösen az idén igen sok termelőszövetkezet foglalkozott csibével, ka­csával, libával, gyön­gyössel, pulykával. A ta­pasztalatok azt mutatják, hogy az indulás jelentős beruházásai ellenére sem fizetlek rá az új üzemág­ra, sőt, szép bevételre tet­tek szert. Különös nagy népszerűségnek örvend a mélyalmos, infralámpás gyorsnevelés, ahol rövid idő alatt éri el a csibe a rómtani való súlyt. Miért, nem foglalkozik ennek ellenére még sok termelőszövetkezet barom­fineveléssel? Három, okot emlegetnek az ilyen, ter­melőszövetkezetek veze­tői. 1. Épületgond. 2. Koc­kázat. 3. Szakemberek hiá­nya. Mennyire helytállóak ezek az indokok? Először: Nagyüzemi mé­retekhez sokezer férőhelyes ólakat építeni valóban kö­rülményesebb, mint egy kisparaszti gazdaság ban. Azonban egyáltalán nem szükséges sokezer forintos beruházással tyúkpalotákat építtetni állami építő vál­lalattal. Az indulás évei­ben megelégedhetünk sze­rényebb épületekkel is, s majd ezek az olcsóbb, sa­ját erőből épített, ideiglenes ólak megkeresik az árát a rangosabb épületnek is. Másodszor: Ami a koc­kázatot, az elhullási ve­szélyt illeti, nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a nagyüzemi baromfineve­lés esetében, figyelembe véve az állandó állatorvo­si felügyeletet is. semmi­vel sem nagyobb az elhul­lás lehetősége, mint a kis gazdaságokban. Sőt! | » armadszor: Szakkép­tl zett gondozókban va­lóban hiány van, pedig már jó néhány tanfolyamon képeztek gondozókat. Egy hozzá nem értő ember keze alatt valóban nem fejlődnek a kívánt mér­tékben az állatok és nagyobb az elhullás szá­zalékaránya is. A szak­képzett gondozók oktatá­sára. nevelésére több olyan mód kínálkozik, amely kellő akarattal lé­nyeges változást hozhat. Itt csak kettőt kwánunk megemlíteni. Az egyik: a már kellő tapasztalatokkal rendelkező termelőszövet­kezetek vállalhatnák más termelőszövetkezetek se­gítését, leendő vagy már munkába állt gondozók ki­képzését. Ez talán meg­oldható lenne intézménye­sen is. A másik az Állami Gazdaságok Pest—Nóg- rád megyei Igazgatósága, valamint több baromfi- tenyésztéssel foglalkozó ál­lami gazdaság közvetlenül is felajánlotta segítségét. Különösebb költségek nél­kül vállalnák termelőszö­vetkezeti baromfigondozók oktatását. A lehetőségek tehát kézenfekvőek. Ha ke­vés a képzett baromfigon­dozónk, használjuk fel a kínálkozó lehetőségeket. A most következő téli időszak a tervezés és tanu­lás időszaka. Tervezés és tanulás közben vegyük számításba ezeket a lehető­ségeket is. Tenkely Miklós Kis szövetkezet — nagy eredményekkel Lórév egyike a megye leg­kisebb községeinek, mindösz- sze 450 lakossal, s ennek megfelelően termelőszövetke­zete is. a Keleti Fény, egyike a megye legkisebb termelő­szövetkezeteinek. A lórévi Keleti Fény Ter­melőszövetkezet alig több mint 100 katasztrális holdon gazdálkodik, s dolgozó tagjai­nak száma mindössze 14 fő. Ennek ellenére ez a kis szö­vetkezet olyan eredményeket ért el az idei gazdasági év­ben. hogy nevét méltán állít­hatjuk egy sorba a megye sok nagy közös gazdaságával. A sikerek titka: a tagok szorgalmas munkája. Ennek a szorgalomnak volt. közvetlen serkentője a prémium. Az egyes területek tervezett ter­mésén felüli hozamtöbblet 25—30 százalékát ugyanis a tagok kapták meg prémium­ként. Sokat számít az eredménye­sen szépen fejlődött állatállo­mány. Jelenleg minden tagra egy fejőstehén iut a szövetke­zetnek 40 darab szarvasmar­hája van. amiből 14 a fejős­tehén. három hízómarha, négy üsző. a többi pedig növendék. Sertépállományuk valamivel kisebb de a szövetkezet terü­letéhez mérten szintén jelen­tős. A fő pénzforrást a hizlalás jelentette ez évben, eddig az Állatforgalmi Vállalatnak 26 darab hízott sertést és 7 darab hízott marhát adtak át. Érté­kesítettek még terven felül 236 darab hízottlibát is. A szövet­kezetben az idén hét holdon termeltek cukorrépát, s a gon­dos munkát bizonyítja, hogy a tervezett 130 mázsás átlag helyett 200 mázsát szedtek holdanként! Természetes, hogy ez a többlettermés megnöveli az egy munkaegj-ségre oszt­ható cukor mennyiségét, de a forintmennyiséget is. Többek között ez is hozzájárul ahhoz, hogy a termelőszövetkezet a tervezett 25 forint helyett előreláthatóan 35—40 forintot oszthat munkaegységenként. A szülész-nőgyógyász középkáderek tanácskozása Az Orvos-Egészségügyi Dol­gozók Szakszervezetének szü­lész-nőgyógyász középkáder szakcsoportja tegnap kezdte meg kétnapos tanácskozását. A tanácskozáson megvitatják a terhesség megelőzésének mód­jait, az újszülöttek fertőződé­sének elkerülését, előadások hangzanak el az újabb szülé­szeti és nőgyógyászati gyógy­szerekről és gyógymódokróh (MTI)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents