Pest Megyei Hirlap, 1960. október (4. évfolyam, 232-245. szám)

1960-10-09 / 239. szám

1960. OKTÓBER 9, VASÁRNAP 3 A LIBAVITA SZÉP A TÁJ még most is, hogy már megsápadt az er­dő, kifakult a rétek zöldje. Az éles, tiszta levegőtől gyor­sabban, de mégis simábban, könnyedebben kering az em­ber vére. A Börzsöny hegységnek a turisták és kirándulók köré­ben előkelő neve van. Ezt a jó hírt, a vidék vonzó szépsé­gét, az egészséges, tiszta le­vegő üdítő hatását jobban fel­használhatnák Nagybörzsöny községben is a saját javukra. Üdülőhelyet, látogatott ki­ránduló-állomást varázsol­hatnának a falujukból. Per­sze, ez csak úgy lehet, ha el­tüntetik az utcákról a renge­teg sarat, a szamártövis, meg a lapulevél-bozót helyébe egy- egy virágos, pázsitos parkocs­ka kerül. Az elképzelés, a terv sokat ígérne a falu népének . is. Megvalósulásán már jócskán törték a fejüket a vezetők, össze is kaptak. Nem azért, hogy valamelyikük maradi volna, aki gátolja a fejlődést. A vita akörül pergett-forgott, hogy mi is legyen a libákkal. Mert Nagybörzsönyben patak is van, kövér fű terem még a kocsiút két szélén is. Ezért aztán nincsen olyan paraszt­porta, ahol a gazdasszony ki ne nyitná pitymallatkor az ólajtót, utána meg a kiskaput. Menjenek a fehér tollas gágo- gók és növekedjenek, sokasod­janak a maguk kereste kenyé­ren. Csakhogy a községen autók is, motorok is járnak keresz­tül, mégpedig nem ritkán. A népes libahadból mindennap a kerekek alatt végzi be a lé­tet néhány darab. A hirtelen fékezés, a kanyarokban csapa­tostul sétálgató ludak miatt baleset is kerekedett már. Balogi István tanácselnök, aki nagy darab, erős ember, ebben a dologban is az erély- lyel vélte kezdeni a megol­dást. A hivatal erényével. Egy­szerűen parancsba adni a nép­nek, "hogy mindenki Sarja be ólba, az udvarra a libáit. Kü­lönben jön a bírságolás. CSATÓ FERENC bácsi, a község párttitkára betelepült ember. A Tisza mellől jött, Kömlő környékéről. Mégis ő volt, aki azt mondta erre a j libadologra, hogy kevés is,j meg sok is lesz a határozat. Az j emberek megharagszanak ér- j te a tanácsra, hiszen a déd- \ anyjuk is a maga libájáról j fosztotta a dunnába a tollat. \ A libák már megvannak, a \ községfejlesztés előnyei azon- ! ban még nincsenek meg. Min- ! denki úgy érezné, hogy hatal- í mi szóval megrövidítették, le- 5 szegényítették. ^ Ott volt a libák dolgában J rendezett nagy vitán Glázer $ Gyula, a Hunyadi Termelő- \ szövetkezet elnöke is. í Azután úgy történt minden, \ ahogy máskor is történni szó- \ kott. Tanácsülésen tárgyalták ; meg a libák dolgát: mert a ^ liba is nagyon kell, meg a ^ tiszta, virágos falu is. Azt ja- ^ vasolták, hogy az egyik darab J rét, amely gazdag fűben és J; a patak mentén fekszik, kizá- £ rólag libalegelő legyen ezen- 2------------------1 S avanyításra alkalmas, ^ jó állapotban levő ^ hordók 8000 liter, \ kosaras I y ballonok ^ 25—50 literig 4 1200 liter. ^ Szabványon kívüli í fehér és zöld ^ üvegek 0,2—5/1 liter ^ állványüvegek ^ 2 litertől 15 literig ^ átadók XIII. KEK. VENDÉGLÁTÓ ; IPARI VÁLLALAT XIII., Váci út 8. Telefon: 121—286 ; ____________________________'/, t úl. Pásztort fogadjon a köz­ség, s úgy hajtsák ki reggel a gágogó lúdnépséget is, mint ahogyan a csordára járnak ki a tehenek. Jöhet tehát a par­kosítás. Az új kőjárdán nem csúfoskodik majd a libák egésznapi hagyatéka. Apróságnak látszik ez a határozat. De sok-sok előz­mény ága-boga van mögötte. Balogi tanácselnök és Giázer Gyula tsz-elnök együtt gyere- keskedtek, együtt voltak legé­nyek, meg katonacimborák. Mikor megházasodtak, komák lettek. Azóta is szoros közöt­tük a barátság. Balogit Csató Ferenc párttit- kár nevelte kommunista veze­tővé. Balogi sokáig temp’omos ember volt. Valahogy azonban úgy jött a tanácselnöki mun­ka, hogy vasárnap délelőttre maradt azoknak a baja, akiket egész héten Pestre visz mun­kára a vonat. Balogi Istvánnak ma már eszébe sem jut, hogy vasárnap vagy ünnepen merre van a templom. Igaz, hogy nem is annyira a prédikációt hallgat­ni járt oda, inkább a mise utá­ni kis borozgatásért, jó beszél­getésért. Most már ő maga is moso­lyog rajta, hogy amikor tanács­elnökké választották 1950-ben, milyen nagyon fontos és okos embernek látta akkor magát. Azt hitte, hogy egyedül is el­igazodik majd mindegyik do­logban. De megjött a baj jobb­ról is, balról is. Ma már nem tesz semmi fontosabbat anélkül, hogy előbb ők hármasban szót ne értenének. Azután pedig to­vább ne folytassák a vitát a faluban élő 24 párttag körében. EZEK AZ EMBEREK segíte­nek megmozdítani, ha kell, akár az egész falut is. így szer­vezték meg például, hoigy tár­sadalmi munkában minden la­kos hordja, rakja az épülő jár­dához a követ. Hogyha vitatkoznak, a lé-: nyeghez szólnak. Leszoktak a k'iVágylságrŐl.' Csató Féri Bácsi nem azért akarja, hogy igaza legyen, mert ő képviseli a pár­tot és már 61 esztendős. Balog, István sem emlegeti fel, hogy ő tíz esztendeje tanácselnök, aki az államhatalom megbí­zottja. Giázer Gyula nem hen­ceg azzal, hogy jó, jó, nektek ilyen-olyan hatalmatok van, de a kenyér dolgában én vagyok az illetékes, mert a termelő­szövetkezetben az idén már 38 forinttal számoljuk a munka­egységet. Az az érvelés győz. amelyik a legjobb, a legkézen­fekvőbb megoldást hozza, amint láttuk, ezt a libaügy­ben is. Fejlődik a község, élnek a libák is. A nép se háborog mi­atta. Marad a szoros, józan, de őszinte barátság a három ve­zetőember között. Ebből született meg és vált közmondássá Nagybörzsöny­ben az a szállóige, hogy amit ők hárman egyszer kimonda­nak, az „áll, mint a Pánholcz.“ Nagy és termékeny domb pe­dig ez a Pánholcznak nevezett földhalom, amely a Magyar- és Hegyes-heggyel együtt bő­ségesen ontja a búzát, a bort a község lakóinak. A falu vezető emberei az egész lakossággal együtt las­san megteremtik a boldogulás­hoz olyan nagyon szükséges bort, búzát, békességet. Déri Károly Nincs ötös a lottón A 41-ik játékhéten 4 042 92( ' lottószelvény vett részt a sor­soláson. öttalálatos nem volt. j Négy találatot 87 szelvényen ; értek el. Ezekre egyenként j 34 852 forint nyeremény jut. A háromtalálatos szelvények száma 5854. nyereményük 258 forint. Kéttalálatos szelvény ezúttal 130 732 volt, ezekre 11 forint 60 fillért fizetnek. Áramot ad a világ legnagyobb mezőgazdasági szélerőműve Kazahsztánban üzembehe- lyezték a világ legnagyobb mezőgazdasági szélerőművét A tizenkét szélmotor együttes teljesítménye négyszáz kilo­watt. Az erőmű a gépjavító állomásnak, valamint a kör­nyék kolhozainak ad áramot. Szélcsendem időben az áram­fejlesztőket. diesel-motorokkal üzemeltetik. Az aszódi járási KISZ-bi- ^ottság értekezletén kérdezték többen is: milyenek legyenek a további vezetőségválasztó taggyűlések? Munkaértekezlet iellegűek-e vagy ünnepélye­sek? Helyes-e. ha szendvicset is adnak? Megköveteljék-e. hogy ünnepi ruhába öltözze­nek a fiatalok? Készítsenek-e dekorációt, vagy sem? Mivei több KISZ-titkár várt ezekre a kérdésekre választ, hadd válaszoljunk mi is. Jó néhány taggyűlésen vet­tünk részt. Valamennyire ün­neplőben érkeztek a fiatalok. Az asztalokat piros térítőkkel takarták le. És valóban úgy volt. ahogy az aszódi járásnál is elmondták, hogy a KISZ- titkárok vagy a vezetőségi ta­gok hangja kicsit remegett, kicsit elfogódottá vált a be­számolónál. Ismerek öreg pártmunkáso­kat, akik sok-sok előadást tar­Magyar—csehszlovák tárgyalás a gazdasági együttműködés elmélyítéséről A Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság állami tervező szerveinek képviselői között október 4—7-ig tárgyalás folyt Prágában a KGST 13. ülésé­nek ajánlásai szellemében. A magyar küldöttséget Vályi Pé­ter, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, a csehszlovák küldöttséget Kraus, az Állami Tervbizottság elnökhelyettese vezette. A tárgyaláson meg­vitatták a népgazdaság 15—20 éves távlati fejlesztési ■ tervei­nek egyeztetését, megvizsgál­ták az együttműködés további elmélyítésének lehetőségét. Novemberben hozzáfognak az egyetemi oktatás Beszélgetés az iskolareformról Szombat délben a Magyar Sajtó Házában Molnár János művelődésügyi miniszterhe­lyettes tájékoztatta az újság­írókat az iskolareform beveze­téséről főiskoláinkon és egye­temeinken. A miniszterhelyettes a kor­szerűsítést jelölte meg legfon­tosabb tennivalóként. Ennek végrehajtásához — mondotta —, mindenekelőtt meg kell ha­tározni a képzés célját. Csak ezután következhet a tananya­gok módosítása. Második he­lyen áll, de az előbbihez ha­sonlóan • nélkülözhetetlen az oktatók és a hallgatók egye­temen kívüli, huzamosabb ide­jű gyakorlata. A beszélgetésekből kiderül, hogy már novemberben hoz­záfognak a korszerűsítéshez. Ez azt jelenti, hogy az egyete­mi vezetőség, az oktató gárda megvitatja s meghatározza a minisztériumhoz terjesztendő elképzeléseket. Ügyelnek arra, hogy hangot kaphasson a me­rész ellenvélemény is. A továbbiakban az esti és a levelező oktatásról folytattak eszmecserét. Orvoslást kíván az a visszás állapot, hogy a nappali hallgatók létszámánál sokszor jelentősebb számú esti tanulók ügyeivel az adott idő­ben szinte senki sem foglalko­zik. Felmerült annak a lehető­sége is, hogy a nagy megterhe­lést jelentő esti tagozatok anyagát speciális könyvek ki­adásával könnyítsék. Molnár János miniszterhelyettes befe­jezésül emlékeztetett arra, hogy milyen küzdelmes mun­ka áll még előttünk az oktatá­si reform bevezetéséig. A kilá­tások azonban jók. Máris olyan kísérletek és konkrét megállapodások születtek, me­lyek a reform ügyét nagy lép­tekkel viszik előre. (t) tottak már. sokszor álltak fel dobogóra, vagy mondottak el párttaggyűlési beszámolók mégis újból és újból „lámpa­lázasak” lettek, mindia érző- dött kis szorongás a hangjuk­ban. Nem a piros terítő, az ünnepi hangulat tette, hanem az a felelősségérzet, ami fű­tötte őket. hogy okosakat mondjanak, használjanak kö­zösségüknek. Nem előírás, hogy mindenki „kicsit” zavarba jöjjön, ha tö­meg előtt beszél. DP legtöbb­ször a szerénység jele az el­fogódottság. Annak a jele* hogy megbecsüli azt a közön­séget. amely előtt be kell szá­molnia Hogyne lenne hát iz­gatott az a fiatal, akinek nincs is annyi gyakorlata, tapaszta­lata az ilyen beszédek elmon­dásánál. A lámpaláz, a piros terítő, a feltálalt szendvics sem aka­dályozta azonban, hogy a tag­gyűlés munkaértekezletté vál­jon. Hiba lett volna, ha az ünnepi hangulat azt eredmé­nyezi. hogy csupa szépet, jót mondjanak egymásnak a fia­talok. Jócskán hangzott el 'bí­rálat. javaslat a munka meg­javítására. Mindennek a fordítottja is igaz. Lehet egy taggyűlés dísz­telen, virágok és dekorációk nélkül való. Jelenhetnek meg a kiszesek munkaruhá­ban, hétköznapian. mégis ékessé válhat a taggyűlés. A ruha. a terem díszítése csak külső, csak forma. Tehe­tik ezek még szebbé, kedve­sebbé a taggyűléseket, ame­lyek valóban nem hétköznapi eseményei a fiatalok életének, de ha ezt a külsőt, ezt a for­mát nem töltik meg tartalom­mal a gondosan, lelkiismere­tesen elkészített beszámolók­kal hasznos, jó javaslatok­kal, a forma is értéktelenné válik. Nem az a kérdés tehát: piros terítővei. étellel-itallal, klubestével késziiljenek-e a taggyűlésekre — mert ez ötlet vagy szokás dolga —. hanem az: mindegyik vezetőség­választó taggyűlés segítője, előrevivője legyen a további munkának. Sági Ágnes VASÁRNAPI POSTA Miből általánosítsunk? gon megszokott dolog volt, hogy a lakosság egy bizo­nyos része enyhén szólva si­lány ruhában járt, külsejével is elárulva, melyik osztályhoz tartozik. „Munkás külsejű” — mondták róla, s ezzel nemcsak küllemét, hanem egyben szo­ciális helyzetét is meghatároz­ták. Egyebek mellett a rosz- szulöltözöttség volt legfőbb ismérve akkor a munkásem­bernek. (Nem vág a témához, de kikívánkozik belőlem, hogy a rendőrségi, ügyészségi eljárásban az ágrólszakadt csavargókat is „munkás kül­sejű” szóhasználattal jellemez­ték.) Ezt a más osztályhoz tartozók, az úgynevezett kö­zéposztály, méginkább az uralkodó osztály tagjai ter­mészetesnek is találták. És most, másfél évtizeddel a felszabadulás után? Ma min­denki számára az a természe­tes, hogy a fizikai dolgozó­kat ruházatuk éppúgy nem különbözteti meg a szellemie­kétől s a polgári rétegek tag­jáétól, mint lakásuk, szóra­kozásuk helye s egyéb külső­ségbeli életmegnyilvánulásaik. Ez a helyzet “szociális kérdé­sekben is. Ha a dolgozó em­bernek valamely ügvében ja­vára döntenek, nem érzi örök hálára kötelezve magát, nem publikálja ország-világ előtt, Bogy gondján segítettek. Ma­gától értetődőnek tartja, mint azt, hogy dolgozhat. Viszont, ha sérelem éri — sajnos, ez is előfordul —. panaszát nem rejti véka alá. De nem tit­kolják mások sem. akik a sé­relemről tudomást szereztek. Mi más ez, ha nem nyomaté­kos kinyilvánítása annak — még ha ez gyakran negatív módon jelentkezik is —. hogy a dolgozót elemi jósáén sér­tették meg és ez a mi álla­munkban tűrhetetlen! E látszólagos kitérő után talán szükségtelen is részle­tesebben bizonygatni, hogy hivatalaink és intézményeink, vagy éppen törvényeink, ren- deleteink nem gátlói, ha­nem aktív gyakorlói, illetve biztosítékai emberszerető po­litikánknak. Mint már idéztem, elhang­zott a társaságban az a kije­lentés is, hogy az állam nem „jótékonysági intézmény”. Aki kimondta — még ha más cél­zattal is —, nem gondolt ar­ra: mennyire pontosan fogal­mazta meg az igazságot. Ál­lamunk valóban nem jóté­konyságból fordít miU irdo- kat az állampolgárok boldo- gítására, nem karitatív esz­közöket „vet latba” ott, ahol a bajbajutottakon segíteni kell. Azt.^ hogy tisztességes ruha. cipő kerüljön a mun­kás gyermekeire, nem „nő- egyleti bálok” s nem jóté­konykodó úriasszonyok utcai gyűjtéséből oldja meg, mint a Horthy-rendszer — siker­telenül — tette, hanem a nyomort, a kizsákmányolást, a tömeges elesettséget szá­molta fel mindörökre. S azt, amit a dolgozóknak szociális juttatásképpen ad, nem te­kinti alázatra és hálára köte­lező ajándéknak, hanem má­sodlagos, de törvényes járan­dóságnak. Mindezek ellenére is helyte­len volna azt állítani, hogy nálunk minden állampolgár­nak gondtalan az élete, kmek még hazánkban néhány ezren, akik elesettek, akik teljes egé­szében szociális ellátásra szorulnak. Ilyenek elsősor­ban a magukra maradt öre­gek. az egészségükben megrok­kant emberek s más bajba­jutottak. Tisztességes el­látásuk gondját a szünte­lenül bővülő és évről évre nagyobb költségvetéssel mű­ködő szociális otthonok vi­selik, Az is igaz, hogy ka­puikon újabb és újabb igény­lők, igényjogosultak kopog­tatnak, s nem mindig és nem nyomban kapnak bebocsátást. De az eltartásra szorulók ad­dig sem éheznek, s nem kény­szerülnek szalmakazlakban vagy a hidak alatt hálni, mint nem is olyan régen hazánkban is szokás volt. Ki ne tudná, hogy álla­munk a szociális otthonok lakóinak nemcsak vegetatív szükségletéről gondoskodik. Pest megyében például nincs már egyetlen olyan szociális otthon, ahol könyvtáron és rádión kívül televízió ne vol­na. Sőt! Ha nem tipikus is még, nincs abban semmi rendkívüli, hogy a ráckevei és a ceglédi szociális otthon­nak villamos hűtőszekrénye van, vagy hogy az otthonok lakói egyszer s másszor ké­nyelmes autóbusszal kirán­dulnak a fővárosba és más szép helyre. Abban sincs semmi rendkívüli, hogy ter­melőszövetkezeteink szerető figyelemmel viseltetnek nyugdíjasaik iránt. Az abo- nyi Lenin Tsz a törvényes háztáji földet ellenszolgálta­tás nélkül műveli meg nyug­díjasainak, a csemői Uj Élet a háztáji mellett ingyen la­kást, fűtést, világítást ad tisz- tes „öregeinek”, Inárcson pe­dig minden nyugdíjas éven­te egy kocsi gallyfát kap szövetkezetétől. Szakadatlanul folytathat­nám a példák sorolását az elet legkülönbözőbb terüle­teiről — mind. mind mel­lettünk bizonyít! Épp ezért nemcsak jóleső érzésseL ha­nem magabiztosan is vitába szallhatunk azzal, aki egy- egy mulasztásunkból von le messzemenő következtetést. Általánosítani a fentebb el­mondottakból lehet, s erre éppen a magunk által is el­marasztalt kivételek • íogosí- tanak fel. András Endre j Nemrégiben tengeri kí- í gyóvá dagadt ügyet zárt le ; az Egészségügyi Minisztérium ; korrekt döntése. Az ügy szen- í védő alanya egy táborfalvi i munkás, akinek kislányát ; egyik szomszédos megye kór- í házában majdnem két évig : próbálták megmenteni az ; eleinek — sajnos, sikertelenül. ; Az érvényes rendelkezés sze- ; rint az ilyen hosszú kórházi ; kezelés költségeit az SZTK teljes egészében már nem té­ríti meg, a különbözetet tehát a családfőnek kellett visel­nie. A túlápolási költség kis híja hatezer forintra rúgott. A kórház illetékes tisztviselője a számlát azonban nem a csa­ládfőnek küldte meg, amint ez várható lett volna, hanem egyenesen a bíróságra tette át behajtás végett. A lélektelen ügyintézés végső következmé­nye az lett, hogy az időköz­ben előrehaladott tbc-je folytán betegállományba ke­rült apának táppénzéből (!) kellett letörlesztenie keserves adósságát, ami az emberiessé­gi szempontok megsértésén túl, súlyos szabálytalanság is volt a kifizetőhely részéről. Szerencsére tudomást szerzett az ügyről a Pest megyei Ta­nács szociálpolitikai csoport­ja, s annak révén az Egész­ségügyi Minisztérium is, amely az anyagi gondokkal küszködő családnak visszafi­zetni rendelte a túlápolás cí­mén behajtott költségeket. Ez a szomorú história szóba került egy társaságban. Aki elmesélte a végül is igazságo­san zárult ügyet, a jó befeje­zést elhallgatva, kategoriku­san bélyegezte meg ügyinté­ző szerveinket, valamennyi ott dolgozót bürokratának, embertelen hivatalnoknak ne­vezve. Bizonyára számos rossz tapasztalat rontotta meg szájízét s ez ragadtatta a szélsőséges következtetésre. Az inkább keserű, mint ellensé­ges kifakadással nyomban sen­ki sem szállt vitába, sőt a részvevők — emberi gyönge- ség — csupán hasonló hibák­ra, negatív esetekre emlékez­tek főleg. Ez okozta, hogy nem kellett különös merészség annak kimondásához: a hiva­talok jellegüknél fogva nem lehetnek mások, mint antihu- mánusak, következésképpen, az intézmények dolgozóinak gazdasági, pénzügyi kérdé­sekben tilos „rugalmasnak”, „nagyvonalúnak” lenni, hiszen az állam nem „jótékonysági intézmény”. Vajon elfogadható-e ez a nézet? Igaz-e, hogy jogszabá­lyaink, vagy más gazdálkodá­si rendelkezéseink megkötik az intézményekben dolgozók kezét s nincs módjuk a mér­legelésre ott, ahol kategorikus szabály nem mondja ki, mi­ként döntsenek? Közhely volna bővebben szólni arról, hogy társadalmi rendszerünknek minden tör­vényt és jogszabályt legáltalá­nosabban átható elve az em­ber szolgálata. Ezt az igazsá­gunkat csak megrögzött el­lenségeink tagadják. Velük még vitatkozni sem érdemes. Ellenben szükséges vitázni azokkal, akik a lényeg he­lyett csupán az egyes jelensé­geket látva, elhamarkodottan ítélnek, akik nem a minden­napos dolgokból, hanem a ki­vételesből, a kirívóból általá­nosítanak. Az ilyen állásfoglalások oka — az esetek túlnyomó több­ségében — nem politikánk, társadalmi elveink tagadásá­ban gyökerezik. Az efféle vakságnak sokkal inkább lé­lektani oka van. Egy példát erre: A kapitalista Magyarorszá­Ünneplőben vagy hétköznapiasan?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents