Pest Megyei Hirlap, 1960. július (4. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-07 / 159. szám

3 Eisenhower sajtóértekezlete Viharos ülés az olasz szenátusban További politikai incidensek Olaszországban x/lf'rlap I960. JŰLIUS 7. CSÜTÖRTÖK Az iskolában — ahol úttörőcsapat-vezető voltam ak­koriban — a tanárok kézről kézre adták egy hatodikos kislány füzetét. Ki elnézően mosolyogva, ki fürkészőn ol­vasta a borítólapon a felírást: regény. Meséje a következő: egy hétéves kislány kivételesen nem a sziréna vijjogására, hanem arra ébred, hogy kiráncigálják ágyából, fellökik egy teherautóra csupa sóhajtozó, riadt ember közé, és el­viszik valahová, ahol puskás bácsik vigyáznak rájuk és a kisgyerekeknek elveszik még a labdáját is ... Édesanyját még az induláskor elvesztette szeme elöl, nem látja soha többé, s amikor véget ér a háború (a szó jelentését meg­tanulta közben), nagyanyja veszi magához. A kislány nem panaszkodhat, megvan mindene, mégis nagyon várja az éj­szakát, mert akkor mindig anyukáról álmodik, anyuká­ról, aki annyira jó, szép és fiatal, mint az osztályban egy lány édesanyja se... A harminckét lapos, kékfedelű iskolásfüzetbe Irt „re­gény” szóról szóra a hatodikos kislány életének, vágyó­dásainak számadása volt. Aktuális olvasmány lenne most a zsidótlanító akciók egyik vezetőjének, a hatmillió európai — közte hatszáz­ezer magyar zsidó — haláláért felelős Adolf Eichmannak, aki még mindig tagad ja bűnösségét... IQÍÖiáÓm. boÁtí) Eisenhower elnök szerdán sajtóértekezletet tartott — el­ső ízben a párizsi csúcsérte­kezlet meghiúsulása óta. Mint nyugati hírügynöksé­gek jelentik, a nemzetközi helyzetről szólva Eisenhower hangoztatta „nem lát okot rá, hogy borúlátóan ítélje meg a béke kilátásait” és kijelen­tette, hogy véleménye szerint j,a jjivendő amerikai elnök­nek folytatnia kell az ő erő­feszítéseit. A szovjet mi­niszterelnöknek azt a kijelen­tését, hogy ha a jelenlegi hidegháborús politikát folyta­tó amerikai elnökkel nem le­het gyümölcsöző tárgyaláso­kat folytatni, akkor a Szovjet­unió tud várni a következő, vagy akár a harmadik elnök­kel való tárgyalásokig is. Ei­senhower — saját politikai kudarcát leplezve —, úgy ál­lította be, mintha Hruscsov i,befolyásolni akarná az ame­rikai elnökválasztási kam­pányt”. Foglalkozott Eisenhower a kelet—nyugati kapcsolatok Felháborodással fogadták a szovjet tudósok Linus Pauling, a kiváló amerikai tudós és bé­keharcos melhurcolásának hí­rét. Topcsijev akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadé­mia alelnöke az Izvesztyija keddi számában cikket írt ez­zel kapcsolatban és megvilágí­totta, miért üldözik Ameriká­ban Pauling professzort. Topcsijev akadémikus em­lékeztet arra, hogy Pauling azok közé a tudósok közé tar­tozik, akik felismerik, hogy az „atom­halál” elleni harc a leg­fontosabb és a legfelelős- ségteljesebb feladat, ame­lyet a történelem korunk elé tűzött. Pauling nemrégiben könyvet írt, „Ne legyen háború!” cím­mel. A tudós ebben a munká­jában- leleplezi a nukleáris robbantások „ártalmatlanságá­nak” hirdetőit és a „tiszta bomba” híveit. E könyv megjelenése után az amerikai szenátus belbiz­tonsági albizottsága úgy dön­tött, hogy bíróság .elé állítja a peves amerikai tudóst. A gyalázatos per célja az, hogy megfélemlítsék Pau- lingot és arra kényszerít­sék az amerikai tudósok * tízezreit, az egyszerű amerikaiak mil­lióit, hogy nyugodjanak bele az atomfegyver-kísérletek folytatásába. Hogyan egyeztethető össze Pauling professzor és más amerikai tudósok meghurcolá- sa az atomfegyver-kísérletek beszüntetése érdekében vég­zett nemes tevékenységükért — teszi fel a kérdést a cikk­két igen fontos kérdésével, a háromhatalmi atomértekezlet­tel és a leszerelés problémá­jával. Kijelentette, hogy „nem vál­tozott” az Egyesült Államok kormányának álláspontja a nukleáris kísérleti robbantá­sok kérdésében és hogy amíg a tárgyalások folynak „érde­mes fenntartani a kísérleti robbantások önkéntes felfüg­gesztését”. A leszerelés kérdésében Ei­senhower szemet húnyt a nyilvánvaló tény fölött, hogy a tízes bizottság munkája ép­pen a nyugati küldöttségek szabotáló magatartása követ­keztében szakadt meg és kép­mutatóan kijelentette, az Egyesült Államok „bármilyen időpontban kész folytatni a leszerelési tárgyalásokat”. A leszerelési értekezlet megsza­kadása előtt összetákolt újabb nyugati tervet Eisenhower sze­rint „azért nem lehet nyilvá­nosságra hozni, mert most módosítják”. író — az amerikai kormánynak azzal az ismételten hangozta­tott ünnepélyes kijelentésé­vel, hogy híve az atomfegy­ver-kísérletek betiltásának? Amint Topcsijev akadémi­kus rámutat, az amerikai kor­mány gyakorlata, valamint az amerikai képviselőknek a genfi háromhatalmi atomértekezleten és a tíz­hatalmi leszerelési érte­kezleten tanúsított maga­tartása választ ad erre a kérdésre. Éppen a nyugati hatalmak és mindenekelőtt az Egyesült Ál­lamok ellenzéki álláspontja következtében jutott zsákut­cába a tizes bizottság munká­ja és szakadt félbe. A Szovjet Tudományos Aka­démia büszke arra — írja Top- •esíjev akadémikus —, hogy- tagjai^ kozott van egy olyan tehetséges és bátor tudós, mint a Nobel-díjas Linus Pauling, a Californiai Technológiai Isko­la professzora. A szovjet tudó­sok nem kételkednek abban, hogy a világ minden becsüle­tes tudósa felemeli tiltakozó szavát a kiváló tudós gyaláza-' tos meghurcolása ellen. Meghalt Be van Nyugati hírügynökségek je­lentik, hegy szerdán délután London közelében levő ottho­nában 62 éves korában meg­halt Anaurin Bevan, a mun­káspárt helyettes vezetője, az ismert angol közéleti személyi­ség. Mint ismeretes, Bevanon nemrég súlyos műtétet hajtot­tak végre. Kedden este viharos ülés volt az olasz szenátusban. A baloldali és a keresztényde­mokrata szenátorok éles vitája miatt az ülést húsz percre fel kellett függeszteni. A vitát az váltotta ki, hogy a béliigymi- niszter\ „törvénytelen zendü- lőknek” nevezte a múlt heti genovai tüntetőket. A belügyminiszter szavait a kommunista és szocialista sze­nátorok élénk tiltakozása sza­kította félbe. A szünet után folytatták a belügyi költségvetési vitát, ek­kor azonban felálltak a fasisz­ta szenátorok és közölték, hogy Szerdára virradó éjszaka a francia szenátus elvetette a kormány törvényjavaslatát a mezőgazdaság irányításáról, ezt megelőzően pedig lesza­vazta a kormányt a mezőgaz­dasági termelői árak vitájá­nak végén. A szenátus tizenöt százalékkal kívánja emelni a mezőgazdasági termelő^ ára­kat. A Debré-kormány erre nem hajlandó. A szenátusban Jacques Duc- los, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára bírálta a kormány mezőgazdasági és szociális po­litikáját, vitába szállt Debré miniszterelnök derűlátó kije­lentéseivel. Ha minden rend­ben van — amint a miniszter- elnök állítja —, akkor miért tüntetnek a parasztok, miért sztrájkolnak országszerte a munkások? tiltakozásul a kormány ellen, a költségvetést nem szavazzák meg, mert a kormány nem bo­csátott rendelkezésükre meg­felelő rendőri erőket és így nem tette lehetővé az említett kongresszus megtartását. Olaszországban egyébként tovább folytatódnak a politikai jellegű incidensek. Rómából jelentik, hogy kedden éjszaka egy autóból benzines palackot dobtak a kommunista párt székházára és a szovjet keres­kedelmi attasé irodájának épületére. A merénylet jelen­téktelen anyagi károkat oko­zott. A nemzetgyűlés már enge­delmesebb eszköze a Debré- kormánynak. Megszavazta a kiegészítő költségvetési tör­vényjavaslatot. Ez az 1960. évi költségvetés deficitjét 6260 millió új frank helyett 6900 millióban állapítja meg. A jobboldali többségű nemzet- gyűlés ezzel 60 millió új fran­kot szavazott meg az egyházi iskolák állami támogatására. A vitában a kommunista képviselők ismételten elítélték a kormány reakciós politiká­ját: René Cance a világi ok­tatás védelmében felsorako­zott francia milliókra hivat­kozott, akik nem helyeslik az egyházi iskolák állami támo­gatását. Maurice Niles, a pá­rizsi lakáshiányt tette szóvá: a jelenlegi építkezési ütem­mel az utolsó igénylők hatvan év múlva jutnának lakáshoz. mai nap I960, július 7, csütörtök, Cirill napja. A nap kél 3.54, nyug­szik 19.43 órakor. A hold kél 18.08, nyug­szik 2.37 órakor. Várható időjárás ma es­tig: felhőátvonulások, több helyen eső, egy-két helyen zivatar. Mérsékelt, időnként megélénkülő nyugati szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 22—26 fok között. — A VB-HATÁROZA­TOK végrehajtásáról, és a gyámügyi előadó munká­járól szóló beszámolót vi­tatja meg ma délelőtti ülé­sén a Nagykőrösi Városi Ta­nács. — DERŰRE — DERŰ" címmel készülnek vidám műsoros estre az aszódi helyőrségi klubban. Az e hónapban bemutatásra ke­rülő műsorban előrelátha­tóan Salamon Béla is fel­lép. — A DUNAKESZI—VÁCI országút mellett fekvő csár­dák és italboltok vezetőit a napokban ankétra hívta össze a váci járás rendőr- kapitánysága. Felhívták fi­gyelmüket a motorosokra és a gépkocsivezetőkre vonat­kozó szesztilalomra. A meg­beszélésre a gyakori közúti balesetek megelőzése érde­kében került sor. — A SZOBI és az aszódi járási tanács közigazgatási dolgozói a napokban vizs­gáztak az államigazgatási, valamint a tanácsi ügyviteli jogszabályokból. — A PEST MEGYEI fo­tóművészek kiállítása szom­baton délután hat órakor nyílik a Váci Vak Bottyán Múzeumban. A megyei fel- szabadulási kulturális se­regszemle keretében meg­rendezett kiállítást Csiha Gábor, a megyei tanács mű­velődési osztályának munka­társa nyitja meg. — A DUNAI HAJÓGYÁR vízibuszait eddig Csehszlo­vákiába, Jugoszláviába és Ausztriába szállították. Most új megrendelő, Lengyelor­szág jelentkezett. A Vácott készülő vízijárműből a NIKEX Külkereskedelmi Vállalat két darabot szállít Lengyelországnak. — A VÁCI CEMENT. ÉS MÉSZMŰ munkástelepének építkezései során egy csont­váz mellől rézkorszakbeli tál- és korsómaradványok kerültek felszínre. A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA: 18. 45: N. Sz. Hruscsov tele­víziós beszédének közvetítése Béesből. 19.30: Gombapör. Ma­gyar bábfilm. 19.43: TV-hlradp. 20 00: Wagner: Tannhäuser. Dal­mű 3 felvonásban. Közvetítés a Margitszigeti Szabadtéri Színpad­ról. ★ X. Sz. Hruscsov július 7-én, csütörtökön beszédet mond a bécsi televízióban, a közvetítést 18 óra 45 perces kezdettel a magyar televízió is átveszi. ^■XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX' A Pravda sierkesrtőségi cikke Harry Pollitt elhunyta alkalmából A Pravda szerkesztőségi cikkben foglalkozik PoíTitt- nak, Nagy-Britannia Kom­munista Pártja Végrehajtó Bizottsága elnökének emlé­kével. Pollitt-ot július 9-én temetik el Londonban. A lap az angol és a nam­Izrael jegyzéke Bonnhoz Az izraeli kormány jegy­zéket intézett a bonni kor­mányhoz. A jegyzék azoknak a személyeknek a névsorát tartalmazza, akik jelenleg a Német Szövetségi Köztársa­ságban élnek és a Harmadik Birodalomban súlyos bűnté­nyeket követtek el a zsidó nép ellen. A bonni kormány szó­vivője kijelentette, hogy a jegyzéken 330 náci háborús bűnös neve szerepel. zetközi munkásmozgalom ki­emelkedő alakjának, a béke, a demokrácia és a szocializmus fáradhatatlan harcosának ne­vezi Nagy-Britannia Kom­munista Pártja Végrehajtó Bizottságának elhunyt elnö­két. Ülést tartott a Japán Kommunista Párt Központi Bizottsága Tokióban kibővített ülést tartott a Japán Kommunista Párt Központi Bizottsága. A plénumon megvitatták a ja­pán—amerikai biztonsági szerződés elleni harc mene­tét és megvizsgáltak több szervezeti kérdést. A Japán Kommunista Párt határozat­ban tiltakozik a Kisi-kormány megtorló intézkedései ellen. Egy kiváló amerikai tudós meghurcolása A francia szenátus elvetette a kormány törvényjavaslatát a mezőgazdaság irányításáról TANGANYIKA BÍBOROST KAPOTT Az egyház és a biblia arra tanít, „hogy mindnyájan isten gyermekei és ezért testvérek vagyunk. A keresztény egy­háznak kulcsszerepe van ab­ban, hogyan fejlődik majd Afrikában a fajok viszonya. A fehér ember eddigi atyai szerepét a négerekkel szem­ben testvéri helyzetté kell változtatni.” Mindezeket Garfield Todd volt dél-rhodéziai miniszter- elnök jelentette ki. Úgy lát­szik, csak az afrikai függet­lenségi harc viharos megélén­külése tanította meg Toddot, a volt újzélandi misszionáriust ezekre a keresztény igazsá­gokra, mert 1953 és 1958 kö­zött, amikor Todd kormányon volt, ez igékkel ellentétesen cselekedett. Néhány példa a Todd-féle atyai kormányzásra: mind­máig törvény bünteti fehér és néger házassági kapcsolatát, az afrikaiak nem tömörülhet­nek szakszervezetbe, a két­millió afrikai közül Dél- Rhodéziában 15 000-nek van szavazati joga. Todd az afri­kai vasutasok sztrájkjára ostromállapottal felelt. Ért­hető. hogy utóbb Todd is kénytelen volt bevallani: az afrikaiak és fehérek közti „atyai” viszony egyszerűen az úr és szolga viszonya. Todd most Afrika morajá­tól ijedten hangoztatja, hogy az egyház az egyetlen, amely átsegítheti a fehér embert a válságon. Maga is látja azon­ban, hogy a gyarmatosító te­lepesek a legcsekélyebb en­gedményre sem hajlandók. Érdekes, hogy ő is. akár gyar­matosító társai, ennek ellené­re nem a gyarmatosítók közti térítő munkát sürgeti, hanem az afrikaiakhoz akar úiabb és újabb egyházi agitátorokat küldeni. Érsekben nem lesz hiány A sürgős munkában külön­féle felekezetek vállvetve dol­goznak Billy Graham ameri­kai prédikátor Rhodéziában lépett fel a közelmúltban. Az anglikán egyház tavaly új ér­sekséget létesített Tanganyika angol gyarmaton. A közel­múltban pedig a pápa neve­zett ki új tanganyikai bíbo­rost. az első négert a bíborosi testületben, két új néger ér­sek és 14 új néger püspök is hivatalba lépett. A múlt év novemberében János páva enciklikában rögzítette a hit­térítő munka alapelveit, az afrikai gyarmati egyházak szervezeti önállósítását (az „anyaországi” egyháztól való függetlenítést) és a helybeli származású papság kinevelé- ■sét sürgetve. A pápa elődje után ismét kimondotta, hogy az egyház nem azonosítja ma­gát egyetlen kultúrával sem. ennek az állításnak hitelét azonban tönkreteszik az olyan tények, amilyeneket Todd missziós atyai kormányzata produkált és amihez a katoli­kus gyarmattartók csak ha­sonlót tudnak felmutatni. A térítő egyház a gyarmatokon sem tartozott a védtelenek és nincstelenek közé. ellenkező­leg, hatósági kedvezmények­ben részesült és birtokai vol­tak. vannak is mindmáig. A \protestáns térítők sem maradnak le „Afrika meg­mentésében”. 1960 február ekjétől Monacóból sugározza 28 nyelvű műsorát egy evan­gélikus „missziós adó”, amelv- nek párja 1961-ben a Luterá- nus Világesyház kezelésében Etiópiában kezd majd el mű­ködni. Egy ,,tiszta kéz“ jelentkezik Az egyházak afrikai térítő munkájából jelentős részt vál­lalnak magukra a nyugatné­metek. Remélik, hogy Afrika őket nem tartja gyarmatosí­tóknak, elfelejti, hogy a né­metek csak 1918-ban, kato­nai vereségük nyomán hagy­ták el gyarmataikat. Jel­lemző, hogy Gerstenmaier, a bonni parlament keresz­ténydemokrata elnöke egyben a Német-Afrikai Társaság el­nöke és a német evangélikus egyház vezető szervének is tagja. Az Adenauer-pártban jól megférő evangélikusok és katolikus klerikálisok együtt működnek afrikai céljaikért. Nyugat-Németországban hosz- szú ideje élénk propaganda- és gyűjtőkampányok folynak az afrikai hittérítők javára. Az Echo der Zeit című nyu­gatnémet katolikus lap közöl­te: a katolikus egyház külön­leges intézetet létesített Af­rikában működő gazdasági káderek képzésére. 1960 feb­ruár elején Kölnben kato­likus egyesületekből megala­kult a Gazdasági Segély Mun­kaközössége, ez ugyancsak Afrika irányában tevékeny­kedik. A nyugatnémet magas klé­rus tagjai üzletemberekkel együtt utazgatnak Ázsiában és Afrikában. Böggering münsteri fővikárius például ez év januárjában behatóan tanulmányozta Indiát, Keller münsteri katolikus püspök pe­dig valamivel korábban nagy utazást tett Afrikában. A gyarmatosítás védelmében A vilmoscsászári gyarmat­ügyi hivatal államtitkára, dr. Soft mondotta 1910-ben: Gyarmatosítani annyi, mint hittérítő munkát végezni. A missziós egyházak csakugyan a gyarmatosításból és a gyar­matosításnak éltek máig. Jel­lemző a Frankfurter Allge­meine Zeitung 1960. január 22-i elszólása a Belga-Kongó­ban történtekkel kapcsolato­san: „Ott egy társadalmi ren­di elképzelés dőlt meg. amelynek gyakorlatában az igazgatás, az ipari szervezés és a hittérítő — mindegyik a maga módján — mint család­apa vett részt” — írja a lap. Érthető, hogy az összes fe­lekezetű hittérítők ragaszkod­nak a rendh’ez, amelyet olyan családiasnak találtak. Lassí­tani igyekeznek a felszabaduló területek fejlődését, függet­lenségi mozgalmát, Erre leg­főbb eszközük: a kommunista­ellenes hírverés. A szocialista államot a gyarmati elnyo­másnál rosszabbnak próbál­ják meg feltüntetni és a füg­getlenség minden erélyes harcosát kommunistáknak kiáltják ki, meglehet, az il­lető távolról sem az. A bécsi Neue Bildpost című katolikus lap (tavalyi 38. szá­ma) egy missziósnővér sza­vait idézi: „Az adományok­kal (ti. a térítők javára) talán hidat verünk a keresztény Európa és a fekete földrész között... a keresztényi jócse- lekedetek (értsd: a missziós akciók támogatása) a legjobb fegyver ebben a harcban a vi- lágkommunizmus ellen.” A propaganda mellett a gyarmatosítók klerikális szö­vetségesei igyekeznek meg­őrizni hadállásaikat, elsősor­ban a közoktatás terén. De ahol lehet, már új stílussal is próbálkoznak: európai mód­ra klerikális politikusokat akarnak az új afrikai álla­mok kormányába küldeni. A kameruni püspök pásztorle­vele az egyház részvételét a kormányban (Ahidzso reak­ciós kormányában!) mint a „felforgató törekvések” elleni szert ajánlja. Az afrikai népiek tuniszi második értekezletén nem hiába figyelmeztették többen, így Felix Moumié és Izmail Touré a függetlenségre törő Afrikát, hogy a gyarmatosí­tók különféle leplezett mód­szerekhez folyamodnak ... G. Gy.

Next

/
Thumbnails
Contents