Pest Megyei Hírlap, 1960. június (4. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-23 / 147. szám
"ÍMrlap Ax Újpesti Dózsa lett ax NB I bajnoka Tegnap délután teljes Ijaj- noki fordulót játszottak le az NB I-bem A Népstadionban kettős mérkőzésre került sor. Az előmérkőzésen az MTK 1:0 (0:0) arányban győzte le a Vasas együttesét. A második mérkőzésen az Újpesti Dózsa és a Ferencváros csapata mérkőzött. A Dózsa l:0-ás győzelmet aratott a Ferencváros ellen. így az, 1959—60-as NB I bajnokság első helyezettje lett. További eredmények: Szeged—Szombathely 4:1 (1:0), Tatabánya—Dorog 2:0 (0:0), Bp. Honvéd—Csepel 0:0, Diósgyőr—Salgótarján 1:1 (1:0), Pécsi Dózsa—BVSC 2:1 (1:0). Szombathely és a BVSC kiesett az NB I-ből. Az utolsó bajnoki fordulót vasánap tartják meg. Csömör nyerte a megyei rangadót a kézilabda NB ll-ben Dunakeszi ellen Dömölky Lidia harmadszor is bajnok Befejeződött a kézilabda NB II tavaszi idénye. A nagy érdeklődéssel várt Dunakeszi Magyarság-Csömör megyei rangadó igen forró légkörben játszódott le és megérdemelt csömöri győzelmet hozott. A magáratalált Váci Fonó biztosan győzte le a Tatabányai Bányász jó képességű együttesét. A Forte-lányok is győzelemmel örvendeztették meg szurkolóikat. NB II FÉRFI: CSÖMÖRI KSK—DUNAKESZI MAGYARSÁG 16:11 (8:5) Dunakeszi. 500 néző. V: Weich. Csömör: Solymár I _ Brieska, K iss, Littkei, Bagyánszki, Solymár Ií, Radocsányi. Csere: Sprei- tzer, Tamás. D. Magyarság: Tóth — Bottlik, Kiss, Turczi, Badó, Sípos, Borsos. Csere: Honti, Schwarz, Bessenbacher. Végig igen heves iramú, keDunaharaszti lett a ráckevei járás bajneka Járási labdarúgó-bajnokság A ráckevei járásban is eldőlt az elsőség sorsa. Az első és második helyezett Tököl és Duna- haraszti, a két harmincnyolc p-on- tos csapat idegenben szerepelt. Tököl kikapott Ráckevén, Duna- haraszti viszont pontot szerzett Kiskunlacházán, s ez bajnokságát jelentette. RÁCKEVEI JÁRÁS Ráckeve—Tököl 2:0 (2:0), Ráckeve, 400 néző. V: Vasas. Tököli támadásokkal indult a játék, mégis a 16. percben Ráckeve ért el gólt. A helyiek egy lefutása során, a lesen álló Schneider elé került a labda, aki a 16-osról tétovázva a hálóba lőtt. A tököllek Iiiába reklám ál talc, a játékvezető megadta a gólt. Az újabb tököli rohamok eredménytelenül végződtek. A 25. percben Jarosi a vendégek középhátvédje egy élőreadott labdát ..ollózni” akart, a labda rossz helyre perdült, a ráckevei Szadai elcsípte, s a hálóba lőtt. A második félidőt fergeteges támadások .jellemezték, különösen Tököl rohamozott, de rossz volt a lövések irányzéka. Ráckeve gólratörő, szemfüles játéka döntötte el az eredményt a hullámvölgyben levő vendégcsapat ellen. A tököli Török lakodalom, Tolnai és Hattauer sérülés miatt hiányzott, s így tartalékosán állt fel a vendégcsapat, amelyik gólképtelen csatársora miatt vesztett. Ráckeve győzelme megérdemelt. Jó: Tatai, Schneider, ill. Firnigel (a mezőny legjobbja). Kiskunlaeháza—Dunaharaszti i:l (1:0). Kiskunlaeháza, 1QOO néző. V: Húszak. Nagy iramú mérkőzés, igazságos eredmény. A 25. percben Várkonyi a hazaiaknak szerezte meg a vezetést, a 70. percben Gregus egyenlített. Halásztelek—Dunavarsány 3:0, Áporka—Pereg 2:6. Az utolsó fordulót június 26-án játsszák. Bundies Péter BUDAI JÁRÁS Már csak elmaradt mérkőzéseket játszottak. Budaörs—Diósd 2:1, Pilisvörösvár—Törökbálinti Honvéd 4:2. A Törökbálinti TC—Pilisi Bányász II mérkőzésre a vendégcsapat nem jelent meg. A budai járás 1959/60. évi végeredménye: 1. Budakeszi 2. Pilisvörösv. 3. Torbágy 4. BLa 5. Torökb,. TC 6. Budaörs 7. Érdi Építők 2 6 £0 26 18 26 14 26 15 26 12 26 13 26 11 8. Törökb. Honv. 23 9. P. Bányász H 10. Sóskút 11. Diósd 12. Tárnok 13. Páty 14. P.-szentiván Pilisesaba Solymár 2 80:30 44 6 64:43 38 6 41:34 34 8 62:39 33 7 71:47 31 9 66:49 39 3 12 30:53 25 8 11 46:50 22 4 14 43:53 20 4 14 41:66 20 5 14 36:50 19 3 13 38:32 .19 6 15 39:32 16 1 19 32:69 13 visszalépett törölve A gödöllői csapatok szerepeltek a legjobban a nagykőrösi lövészversenyen Az MHS megyei lövészversenyének negyedik fordulója vasárnap Nagykőrösön a szépen előkészített ládagyári pályán zajlott le. A csapatokat Lányi Józsei, az MHS Pest megyei lövész alszövetségének elnöke üdvözölte, majd viharos szélben — amely erősen befolyásolta az eredményeket — került sor a versenyre. Csapatban: 1. Gödöllői Járási Tanács 1064 kör, 2. Gödöllői Agráregyetem 1036, 3. Gödöllői Ganz Árammérőgyár 1035, 4. Nagykőrösi Ládagyár 1023, 5. Csepel Autó 915. Egyénileg: 1. Gáspár László (járási tanács) 248, 2. Major (Ganz) 234, 3. Czimbalek (Agráregyetem) 232, 4. Győrfi (Ganz) 232, 5. Bucherna (Agráregyetem) 217, 6. Pavolek (Nagykőrös) 216, 7. • Gábori (Ganz) 216. 8. dr. Gyetvai (járási tanács) 215. Horváth Kálmán id ívelés mény, helyenként túlkemény mérkőzést vívott a két csapat. Csömör kezdett jobban, & Bagyánszki már a harmadik percben vezetést szerzett, majd 4:0-ra elhúzott a vendégcsapat. Dunakeszi csak szépíteni tudott, s Csömör előnyét a félidő végéig megtartotta. Szünet után Dunakeszi Kis« hétméteres büntetőjéből 8:6-ra, majd Kiss svédcsavar góljával 8:7-re szépített. Megjött a közönség hangja. Mintegy 200 csömöri szurkoló lelkes bíztatásba fogott, de ugyanakkor a helyiek is buzdították csapatukat. Ekkor azonban, Dunakeszi érthetetlenül igen kemény játékba kezdett, amelyet a bíró több időleges és két végleges kiállítással torolt meg. A közönség ezen felbőszülve, igen sportszerűtlenül, a játékvezető-ben kereste a hibát, s ahelyett, hogy sportszerű játékra lelkesítette volna csapatát, kíméletlen, durva belemené- sekre, szabálytalanságokra ösztökélte. Csömör nem vette át ezt a „stílust”, továbbra ts nyugodtan játszott, újabb gólokat szerzett. A csonka Dunakeszi a hajrában csak szépíteni tudott. Végeredményben az éllovas Csömör megérdemelten nyert, játékosai végig sokkal higgadtabbak, nyugodtabbak voltak. A helyzetek kihasználásában é$ a lövések pontosságában is felülmúlták ellenfelüket. Dicséretes, hogy nem vették át a helyiek durvaságait, s akkor is erősíteni tudtak, amikor a hazai csapat góljaival megközelítette őket. Elismerésre méltó a csömöri szurkolók magatartása, akik nem reagáltak az ellenfél nézőinek durva bekiabálásaira. A találkozó izzó hangulatban fejeződött be.. Weich, aki a szabályok szellemében bíráskodott, csak a rendezők sorfala mellett tudott öltözőjébe jutni. Esrv sem kerülte el azonban, hogy az egyik végleg kiállított játékos magáról megfeledkezve tetfcleg ne bántalmazza. Sajnos a helyi szurkolok között több olyan akadt, aki szintén verekedést akart provokálni, igen heves vita és szóváltás zajlott le a mérkőzés után. Néhány kézilabdázó nyomdafestéket nem- turő szavakkal illette a játékvezető működését. G: Kiss (5), Brieska (4), Radocsányi, Éittkei (2—2), Bagyánszki, Solymár II, Tamás, ill. Kiss (4), Turczi (3), Badó (2), Schwarz, Borsos. Jó: Solymár I, Kiss. Brieska, Radocsányi, ill. Tóth, Bottlik. VÁCI FONÓ—TATABÁNYAI BÁNYÁSZ 16:12 (8:4) Vác, 300 néző. V: K. Nagy. V. Fonó: Nábelek — Szikora, Brellos, Kalhammer. Braunsteinen Fazekas, László. Csere: Vitk- lovszki, Kleiner, Török, Bellányi. Az idény végére formába jött váci fiatalok biztosan győztek. A Fonó gyors indításokkal jól kezdett, r a találkozó elején szerzett előnyét végig tartani tudta. G: Brettos, Braunsteiner (6—6), Szikora (2), Kalhammer, Fazekas. Jó: Fazekas, Bellányi, Braunstei-5 ner, Brellos. ä g NB II NŐI: g VÁCI FORTE—TATABANYAI í BÁNYÁSZ 5:3 (1:1) 2 Vác, 500 néző. V: Tordai. g Forte: Vass — Kalácska, Cserna,^ Básti, Kovács, Kontreczki, Su-J lyánszkiné. Csere: Szilágy vári, g Kettler, Varga. J Jó iramú mérkőzés, sok átadásig hibával. Az első félidőben a Bá-j nyász még tartotta magát, de a ^ második félidő hazai rohamai ^ következtében kifulladt. Ekkor £ biztosította a Forte győzelmét. í G: súlyánszkiné (3, e>gyet hét-^ méteresből), Kontreczki, Szilágy- g vári. ^ Balogh László ^ 2 MEGVET FÉRFI BAJNOKSÁG í i A megyebajnokságban is az V utolsó tavaszi forduló került J sorra. Már csak néhány el in a- 4 radt mérkőzés van hátra — j Nagymaros—váci Kötött, Cég- ^ Képünk a Dömölky—Székelyné mérkőzés egyik jelenetét lédi Építők _Nagytarcsai Honvéd ^ ábrázolja. — , amelyet június 26-án vívnak. 3 A Váci Spartacus, ha nehezen is, de győzöíl Budakalászon, s így pontveszteség nélkül, száz százalékos teljesítménnyel zárta a tavaszi idényt. VÁCI SPARTACUS—BUDAKALÁSZ 10aft (6:6) Budakalász, V: Korponai. A Hangya és Kovács I nélkül kiálló Spartacus hatalmas küzdelmet vívott az otthonában erős csapattal kiálló Budakalász ellen. Az első félidőben váltakozó vezetéssel, fej-fej mellett haladt a két együttes. Szünet után, a hazaiak hibájából teljesen eldurvult a játék. Ebben a játékrészben a Spartacus lelkesebben és gólratorobben játszott, rászolgált a győzelemre. A játékvezető nagyon jól vezette a mérkőzést, egyetlen hibát követett el, hogy nem mert a végleges kiállítás eszközéhez nyúlni. A durvaságok miatt a következő játékosok jutottak a kiállítás sorsára. Öt percre: Kurdics (B), Klein (B), Steidl (V). Két percre: Kurdics, Klein, Bazsó (B), Lovász, Csapó (V). G: Juhász (4), Petrányi, Németh (2—2), Steidl, Lányi, ill. Kurdics (4). Biró (2), Énekes, Klein, Sebestyén. Jó: Csapó (a kapus), Steidl, Lovász, ill. Gáspár (a kapus), Biró, Énekes. Ifj. Lányi Lajosné Tököl—Nógrádverőce 19:15. Tököl. V: Jónás. Az új pályán játszották a mérkőzést. Váci Fonó 11 —Nagymaros 16:3 (félbeszakadt). Vác. Nagymaros a második félidőre nem állt ki. Vecsés—Nagy- tarosai Honvéd 13:11. Csömör. V: Sipos. Megleostég a vecsésiek &vő- zelme. Csömör II—Abonv 22:19. Csömör. V: Fazekas. Ceglédi Építők—Váci Kötőit 32:12. Cegléd. V: Tóth. Női éremmérkőzés. Budakalász— Váci Húsos 11:7. Budakalász. V: Kurdics. Kedden este Zürichben hét ország — Olaszország, NSZK, Ausztria, Svájc, Lengyelország, India és Franciaország versenyzőinek részvételével nagyszabású nemzetközi atlétikai viadal kezdődött. Az első napi küzdelmek során a 100 m-es férfi síkfutásban új világ- és Európa-csúcs született: a második előfutamban a nyugatnémet Armin Hary 10,0 mp-es eredményt ért el. Teljesítményével elhódította az amerikai hegemóniát és a római olimpiai játékok elsőszámú esélyesévé lépett elő. A világraszóló rekord érdekes körülmények között jött létre. Háry a második előfutamban állt rajthoz. A startnál a nyugatnémet versenyző kiugrott, de az indító ennek ellenére nem lőtte vissza a mezőnyt. A versenybíróság azonban természetesen, nem ismerte ei a futamot — annál is inkább, mert többen 9,9 mp-et mértek Hary-nak. Később megismételték a versenyt s Háry ezúttal már hiteles körülmények között érte el a 19 mp-es eredményt, 3 m-t verve rá a másodiknak célbaérkező svájci ?»lülierre aki 10,3 mp-cel új sváici csúcs- eredményt állított fel. A Nemzetek Kupája elődöntőjére készülő szovjet labdarúaó válogatott Moszkvából a milánói Internacionale ellen látszott edző- mérkőzést. A szovjet válogatott főpróbája meglehetősen gyengén sikerült: az olasz klubcsapat az utolsó percig 2:1 arányban vezetett, s csak az utolsó másodpercekben sikerült az egyenlítés. PEST MEGYEI HÍRLAP A Maevar szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapra Felelős szerkesztő Bácskai LászlC Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiad* Csollanv Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIE. Blaha Lulza tér 3 Telefon- 343—100. 142—220 Elöállttla Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyt oostahivatalokna és kézbesítőknél Előfizetési db 1 hónapra U forint Az Orosz Evezős Szövetség fennállásának 100. évfordulója alkalmából a hétvégén nagyszabású nemzetközi versenyre kerül sor Moszkvában. A műsoron elsősorban olimpiai számok szerepelnek, de rendeznek néhány női futamot is, s ez utóbbiakban magyar versenyzők is rajthoz állnak. Huszonegy ország férfi kosárlabda válogatottja nevezett a Bolognában augusztus 13 és 18 között sorra kerülő nemzetközi tornára, amely eldönti, melyik négy csapat jut még az olimpiai tizenhatos döntőbe Olaszország, Japán, Portorioo, Mexiko, Egyesült Államok. Szovjetunió, Uruguay, Franciaország, Bulgária, Brazília, Fü- löp-szigetek és Chile mellé. A bolognai tornán Magyarország is indul. Eladó vikendliázak l Pest megye területén: Dunakeszi. fából épült, cseréptetőé, 2 helyiség és előtér 200 négyszögöl bekerített telekkel S3 000,_ 1 szoba. nyárikonyha. 300 négyszögöl telekkel 18 000,_ Ovii. 1 helyiségből álló téglaház ' 275 n.öl bekerített telekkel 24 000 __ K erepes. 1 szoba, kis konyha, WC, veranda. szivattyús kút. bekerített 156 négyszögöl gyümölcsössel 40 000— Szilastiget, I szoba, konyha, veranda, 400 négyszögöl bekerített gyümölcsössel 40 000. Dunaharaszti. l helyiségből álló téglaépület. 600 négyszögöl telekkel 20 000__ T örökbálint. Alápincézett vikendház 600 négyszögöles őszibarackossal 70 000,__ S zödliget. 250 négyszögöles telken épült vikendház 28 00b,— Érd. 136 négyszögöles telken épült, lapostetejű, kővikendház 18 000___ Érdparkváros. 2 helyiséges favikendház 220 négyszögöl bekerített gyümölcsösben 18 000. 1 helyiségből álló favikendház 334 négyszögöles bekerített gyümölcsösben 85 000. Erdliget 200 négyszögöles gyümölcsösben épült favikendház. kúttal 30 000 __ 130 négyszögöl bekerített gyümölcsösben l • helyiségből álló téglaépület, kút, villany 40 000, __ E rd-felsö. 1 szoba, veranda, külön nyári- konyha, kút. 310 négyszögöl bekerített telek, gyümölcsös 33 ooo,_ Erdújteiep 210 négyszögöl bekerített telken téglaépület, 1 helyiségből áll, kút van. 33 000, Szentendre. Kőből épült, 1 helyiségből álló vikendház 1 hold gyümölcsössel 33 000,— Érdeklődni: PIK központ Bp., V„ Kálmán u. 13. sz. Jó menetelü kocsma Pest környékén főút mellett, öregség miatt eladó. Érdeklődni: Dr, Horváth. Gyál. (Vauderer személygépkocsi üzemképes állapotban eladó. Nagykőrös. Zrínyi u. 56. Huszár. Gyömrői házamat eladom budapesti egyszobás lakáscserével. Mlkus, Sinkovtcs u. 83 Pest környéki, jó közlekedéssel megközelít helő vállalat kere bérelszámolókat. Kőbánya—nagykátai vonalon lakók előnyben „Azonnal 30167” jel igére Felszabadulás téri hirdetőbe. NAGYKŐRÖSI APRÓHIRDETÉSEK Eladó IN. kér. Tétét- leni utca l. számú beköltözhető ház- Egy mély gyermek- kocsi eladó, III., Tormás utca 55. Nagykőrös. Kifogástalan állapotban eladó egy keveset futott zöld Pannónia Érdeklődni lehet: Rózsás László Kecskeméti Út 2. Gyermek mellé fiatal kislányt, vagy idősebb asszonyt keresek. X., Abonvi u. 19. Eladó ujtipusú fekete Pannónia 3000-rel. Nagykőrös, Búvár u. 1 a. Villám,___________ T aesztergályos tanulói felvesz Villám László esztergályosmester. Búvár u. 3 a. NagykőrösSzeszfőzde Vállalat értesíti a pálinkafőzető lakosságot, hogy a pálinkafőzésre az elő- jegyzéseket megkezdtük. Kérjük, hogy mindenki jelentkezzen azon a helyen, ahol cefréjét ki akarja főzetni. Faeper főzéseket csak a kisfőzdéinkben fogunk főzni, amelyre -'"Hntén lehet jelentkezni. Uj világcsúcs a 100 m-es férfi síkfutásban A régi világcsúcsot 19,1 mp-cel öt amerikai versenyző tartotta. Williams, Murchison és King 1956-ban, Norton 1959-ben,. Tidwell pedig 1960-ban érte el ezt az eredményt. A tégi Európa-rekord 10,2 mp volt, s ennek egyik beállitója k izé tartozott Háry is. A Stockholmban 1958-ban Európa-bajnokságot nyert nyugatnémet vágtázó Saarbrücken! születésű, 23 éves, kereskedelmi alkalmazott. 182 cm magas, 74 kg súlyú, hat éve atlétizál, de csak 3 évvel ezelőtt specializálta magát a rövidtávokra, 1958-ban — nemsokkal az EB után —, Friedrichshafenben már egyszer futott 10.0 mp-et. de ezt az eredményt akkor nem lehetett hitelesíteni, mivel a pálya lejtett. Armin Hary a verseny után boldog örömmel nyilatkozott az újságíróknak. Elmondta. hogy rendkívül kedvezőek voltak a körülmények az új világcsúcshoz. Kitűnő volt a pálya, nem volt meleg, sőt talán egy kissé hűvös is volt a levegő. Éreztem, hogy a nézők is élvezik a versenyt, s ez megkétszerezte erőmet — hangsúlyozta, majd közölte, hogy legközelebb június 29-én Frankfurtban áll rajthoz nemzet özi versenyen. HIRDESSEN a Pest megyei Hírlapban Hirdetéseink meggyorsítják, ha eladni, venni, cserélni akarja ingatlanát és ingóságait. Értesítés, részvét és köszönetnyilvánítás, gyászjelentés feladható lapunk bármelyik .számában. Felvevőhelyek: Gödöllő: Magyar Hirdető V. Erdő u 54. Ingatlanközvetítő V. Dózsa Gy. u. 12. Nagy bála: Magyar Hirdető V. Rákóczi Moziban. Ingatlanközvetítő V. Bajcsy Zs. u. 22. Abnny: Magyar Hirdető V. Bethlen G. u. 8—>10. Vecsés: Magyar Hirdető V Víah István u. 13. Érd: Ingatlanközvetítő v. Diósdi u. 34. Gyál: Ingatlanközvetítő v. Körösi u. 4. Dunakeszi: Ingatlanközvetítő V Köztársaság u. 32. Gyömrő: Ingatlanközvetítő V. Steinmetz kap. u. 30. Aízód: Ingatlanközvetítő V. Kossu+h L, u. 56. Hirdetési díj: apróhirdetés hétköznap szavanként 1.— Ft apróhirdetés vasárnap szavanként 2,— Ft Keretes hirdetés: mm-ként hétköznap 2.50 Ft mijeként vasárnap 3,— Ft. A Sportcsarnokban kedd este fejeződött be az 1960. évi női egyéni tőrvívó bajnokság. Az elsőséget Dömölky Lídia (Vörös Meteor) szerezte meg, s ez a siker harmadik egyéni bajnokságát je’entette. 2. Gulácsi (Honvéd), 3. Székelyné (BVSC). A Váci Spartacus pontveszteség nélkül lett tavaszi első a megyei bajnokságban j