Pest Megyei Hírlap, 1960. május (4. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-25 / 122. szám

MST UEcrei ztfírlttp I960, MÁJUS 25. SZERDA 57 mű 700000 példányban Sajtótájékoztató a Könyv Klubban az ünnepi könyvhétről Nem maradt egyedül Kedden délelőtt tartotta a Könyv Klubban a könyvhét sajtótájékoztatóját Köpeczi Béla, a Kiadói Főigazgató­ság vezetője. Az idei ünnepi könyvhét felszabadulásunk utáni 15., s mint a korábbiak, ez is első­sorban a mai magyar iroda­lom ünnepe. Közel kétszáz mű másfél- milliós példányban kerül a könyvesboltokba, könyvsátrak­ba és elárusító helyekre. Kifejezetten a könyvhétre 57 mű jelenik meg 700 000 példányban, ebből a mai irodalom 17 művel kép­viselteti magát, összesen 100 000 példányban. örvendetes, hogy a művek nagy része témájukat tekint­ve mai életünk legfontosabb problémáit tükrözik, mint például az ellenforradalmat követő konszolidációt, de nap­jaink fontos kérdését, a mezőgazdaságunk szocialista átalakulását. Ez a kérdés olyan neves íróinkat is meg­ihlette, mint Tamási Áron, aki Szirom és boly című re­gényében a falu termelőszö­vetkezeti gazdálkodásra való áttérése mellett tesz hitet mű­vészi fokon. Dobozi Imre a közelmúltban filmen is meg­ismert írásával szerepel a Tegnap és ma című köteté­ben. Urbán Ernő Aranyfüst- je pedig izgalmas konfliktu­sokban ábrázolja az 1956 utáni átalakulás sok kényes részletét. Darvas József Or­szágúton, városon címmel ki­adott húsz év előtti szociog­ráfiai riportjai érdekes érze­lemmel telített összehasonlítá­si alapot adnak életkörülmé­nyeink változásának felméré­séhez. Földeák János re­génnyel jelentkezik: a Té­kozlók munkásfiatalok sor­sán keresztül ábrázolja az 1956-os ellenforradalom nehéz ■napjait, rKodolányi János visszanyúl ifjúsága élményeihez; Vízvá­lasztó című regénye a bara­nyai kommunisták harcát mu­tatja be a Tanácsköztársaság bukása utáni években. Bara­bás Tibor: Egy címíró em­lékiratai, Rideg Sándor: Kris­tóf rózsái és Erdős László: A szökevény című regénye a Horthy-korszak küzdelmes éveit, illetve 1944 napjait idézi. Költészetünkben is egyre inkább a nagy haladó örökségekre alapozott kö­zösségi szempontúság ér­vényesül, erről tanúskodik Fodor József vagy régi munkásköltőnk Kis Ferenc új kötete, amely átfo­gó képet ad harminc év ter­méséről. Örvendetes meglepe­tés a sokáig csak műfordítói tevékenységet végző Vas Ist­ván angliai élményei alapján összeállított kötete és Keszt­helyi Zoltán magasra ívelő útját jelző Visszatért évek cí­mű verseskönyve. Vas István lírai állásfoglalása példa a nyugat realista valóságát fel­mérő értelmiségünk új érzü­letére. S ami tavaly hiány­zott: Petőfi összes versei és kü­lön kötetben prózai mű­vei is megvásárolhatók. — Kiadóink természetesen a tematikai igény mellett igen lelkiismeretesen nagy súlyt helyeztek a művészi színvonal megtartására, illetve emelésé­re. S hogy ez mennyiben sike­rült, olvasóink eldöntik majd, s minden bizonnyal az alkotók és kiadók megelégedésére — mondotta a Kiadói Főigazga­tóság vezetője. A külföldi írók megjelente­tése terén kimagasló ered­ménnyel dolgozó Európa Könyvkiadó Solohov: A ha­záért harcoltak, Gladkov: A lélek mélyén, Th. Man: A varázshegy, Chabrol: Egy em­berrel több, Quasimodo vá­logatott versei, és más ki- -afl,váayokkal járul hozzá könyvhcfunir igazán ünnepi Jeneséhez. Jellemző kultu­rális igényeink megnövekedé­sére, hogy a komoly irodal­mi felkészülést kívánó Tho­mas Mann 33 000 példány­ban jelenik meg, s a „felve­vőpiac” még többet is el­bírna. Nyikolajeva: Útközben cí­mű regényét, Aragon nagy­sikerű könyvét, A nagyhetet, valamint Eluard verseit em­lítjük még. Nem hiányoznak majd a könyvsátrakból az if­júsági irodalom kiadványai és az ismeretterjesztő, valamint az irodalomtörténeti művek sem. A Mikszáth-jubileum ün­nepségei érdekesen kapcsolód­nak az ünnepi könyvhét ese­ményeihez, amelyek közül az író-olvasó találkozókat, anké- tokat, előadásokat és kiállítá­sokat említhetjük. Az ünnepélyes megnyitót munkás környezetben, a Pamuttextil Kultúrott­hon színpadán az Irodal­mi Színpad közreműkö­désével rendezik május 28-án este. A könyvhétre úgy készül­nek országszerte, hogy az iro­dalmunk és a könyv ünnepe lesz. Szép és méltó ünnepnek ígérkezik. Kerekes András „Végső kétségbeesésemben írom Önöknek ezt a levelet. Nem hiszem el, hogy ez lenne a párt politikája, nem hiszem, hogy nekem ne akadhatna ke­nyér. Pedig jelenleg ez a hely­zet. Sehol sem vesznek fel dolgozni, ha mégis, akkor egy hét múlva az utcára tesznek. Mindenhol ferdén, gyanak­vóan néznek rám, mint egy gyilkosra. Igaz: megtévedtem. Hét hónapot töltöttem börtön­ben, de azzal jöttem ki, hogy soha többé! Negyven eszten­dős vagyok, a törvénnyel nem volt soha dolgom, csak egyet­len egyszer. Mégis: nem vesz­nek fel dolgozni sehová, pedig szakmám van, lakatos vagyok. Amikor kiszabadultam, a rendőrség segített. Egy hét múlva kitettek. Megint segí­tettek. Pár nap múlva megint az utcán voltam. írják meg: valóban nem, dolgozhatok? De akkor hol keressem meg csa­ládomnak a kenyeret?” A kétségbeesett hangú levél nyomán első utam a bíróság­ra vezetett. Az irattárból elő­került a bűnügy paksamétája, 's kiderült, hogy a levélírót tár­sadalmi tulajdon sérelmére el­Ä bolgár mezőgazdaság sikerei követett lopás miatt ítélték el. Munkahelyén becsületes em­ber hírében állt, szakmailag a legjobbak közé tartozott. Bűnt követett el — egy bandával deszkát lopott — megkapta a méltó büntetést Tudta, hogy bűnt követett el, a tárgyaláson teljes beismerésben volt, s a tárgyalásvezető bíró emlék­szik arra is, hogy úgy sírt szé­gyenében, mint egy gyerek. — Biztos voltam abban — mondja a bíró —, a társaság többi tagjától eltérően, hogy ez az ember valóban nem ke­rül többé összeütközésbe a törvénnyel. Azzal védekezett, illetve magyarázkodott, hogy egy sufnit akart építeni, s a többiek beszéde szédítette meg. Megyjegyzem, végül nem vitt el egy darab deszkát sem, mert megszólalhatott a lelki­ismerete. — Helyesnek tartja, hogy nem veszik fel sehová? — Semmi esetre sem. Hi­szen megtévedt emberről van szó, aki ráadásul nem is bizal­mi állást tölt be. Szerintem nyugodtan alkalmazhatnák, de sajnos — van ilyen tapaszta­latunk — nem egy embert ta­szít ki a társadalomból egye­sek merev magatartása, s jut­tat lehetetlen körülmények közé, ahonnét már csak egy lévés az, hogy bűnöző legyen belőle. A vakolat hámlik ugyan a falról, de belül a lakás ragyo­góan tiszta. Itt lakik a levél­író, ebben a szoba-konyhás lakásban, feleségével és tizen­négy éves kisleányával. Olyan hálás azért, hogy le­velére reagálunk, szinte már kényelmetlen. Látszik, hogy az utolsó szal­maszálat jelenti ez neki. Mert nagyon elkeseredett. Ujjain számolja, hol. hány helyen járt, s hány helyről küldték el. Kislánya sír.. Öt az iskolá­ban csúfolták a többiek azzal, hogy: börtönben van az apád .. . dutyiban van ... Szerencsére osztályfőnöke, akiről szinte rajongva szói. mellé állt. Eljárt hozzájuk, s ő verekedte ki azt is, hogy ha most elvégezte a nyolcadik általánost, gimnáziumba me­hessen, mert a kislány éles eszű, s nagyon szeret tanulni. Az asszony munkahelyén nem volt semmi baj. Igaz, mi is lehetett volna, hiszen takarítónő, s amellett olyan megértő volt az igazgató is. meg a párttitkár, meg az ■szb-elnök, mindenki. Törli a könnyét, s azt mondja: — Bárcsak mindenütt ilye­nek lennének. De nem ilyenek. A levélíró öt helyen volt. És sehol nem járt sikerrel. Mindenütt rideg szívek, bezárt kapuk fogad­ták. Egyik helyen durván be­legázoltak önérzetébe, meg­alázták. A munkaügyi osztály vezetője azzal vitte le a mű­vezetőhöz: — Börtönből szabadult... na, itthagyom magánál. Bol­doguljon vele... Férfi létére majdnem sírva- fakadt ott a helyszínen. Igazgató, párttitkár, mun­kaügyis. Az előbbi munka­ügyis. — így volt? — Hát... tudniillik ... — Bocsásson meg, így volt? — Lehet. Az igazgató és a párttitkár is rosszallóan csóválja a fe­jét. Az igazgató siet magya­rázkodni : — Kérem... helytelen volt... ilyen nem fordulhat elő, higgye el, vigyázni fogunk a jövőben... csak a sajtóban, ugye, kellemetlen, még félre­értik az emberek... Amikor azt kérdezem, hogy felveszikre — mert kellene most is lakatos az üzemben —, rázza a fejét: — Nehéz... ugye, a dolgo­zók... nem szívesen dolgoznak együtt ilyennel... soha nem tudni... A hibát belátják, de fel­venni eszük ágában sincs. Gyerünk egy házzal tovább. Szinte ugyanígy járok, sőt: itt annál is könnyebb a hely­zetük. hogy nem történt olyas­mi, amit magyarázni kellene. Állítólag már betöltötték a helyet, amikor levélíró jelent­kezett. Nézem a naplót. Való­ban felvették egy lakatost. Egy nappal a levélíró jelent­kezése — után... A harmadik helyen zokon veszik, hogy az újság pártjára áll egy ilyen embernek... A negyedik helyre már nem megyek. De belül fűt a dac: tudom, lehetetlen, hogy mindenütt bezárt kapuk fogadjanak p«v megtévedt, de megbű- ' embert. Tisztességtelen beszélgetést folytatok. Aí“*gazgató min­denben helyesel, s igazat ad, hogy vannak, akik nyakig be­gombolkoznak, ha ilyen mun­kást kellene felvenniök. — Természetesen ide fel­vennék? — Persze. Ha érti a szak­máját, ha ez volt az első, s remélhetőleg utolsó ügye is... miért ne... És most lesz. ami lesz, ki­öntöm a zsákbamacskát: — Én tudok egy ilyen em­bert. Felveszi? A kínos csend helyett ne­vetés. S az igazgató szinte korholó hangon azt mondja: — Első szavától tudtam, hogy ezt akarja. Azt hitte, hogy majd szavamon fog. Hát: nyugodtan. Persze — s itt bi­zony nekem kellett pirulnom — helyesebb lett volna az egye­nes út. Én nem félek az ilyen embertől. Van nálunk három ilyen. Mindenki elfe­ledte, hogy valaha börtönben voltak. Olyanok; mint a többi. Sőt: jobbak. Mert feszíti őket, hogy megmutatni. A munká­saink pedig munkások, olya­nok. mint a többi gyárban. Mint azokban a gyárakban, üzemekben, ahol nem vették fel azt a lakatost. Mi felvesz- szük. Mert a munkások nem­csak ütni tudnak, hanem si­mogatni is... No, egész iro­dalmi leszek már... szóval küldje azt az embert... fel­vesszük, s nem tesszük egy hét múlva az utcára. Sőt: azt sem kiabáljuk ki, hogy hon- nét jött, Egy idő után úgyis magától elmondja a többiek­nek. Amikor érzi, hogy őszinte lehet, amikor megérzi, hogy hazatalált... S a levélíró azóta ott dol­gozik. Még egy hónapja sincs, de hogy mindezt megírhat­tam, az tette lehetővé, hogy a munkatársai, a műhelybe- liek — az igazgató tájékoz­tatása szerint — kijelentették: rendes ember... Mészáros Ottó Gyermekek halálos játéka a tűzzel Az elmúlt hónapokban a Belügyminisztérium Országos Tűzrendészet] Parancsnoksá­ga többször fordult a lakos­sághoz, hogy fokozottabban ügyeljenek a játszó gyerme­kekre, s gátolják meg azt. hogy a gyermekek tüzet gyújthassanak. A felhívások ellenére megállapítható, hogy áprilisban a vidéki tűzesetek jelentős része gyermekjáték­ból következett be. A füzek­nél '— azonkívül, hogy szá­mottevő anyagi kár is éri a népgazdaságot — nem egyszer életüket vesztik a játszó gyer­mekek. A gyermekjátékból keletke­zett tüzek vizsgálatánál csak­nem kivétel nélkül megálla­pítható, hogy a felnőttek, el­sősorban a szülők hibáztatha­tok, mert legtöbbször az ál­taluk gondatlanul elöl hagyott gyufával idéztek elő tüzet a gyerekek. Az elkövetkezendő időben a mezőgazdasági dolgozók egy­re többet tartózkodnak a ha­tárban és kényszerűségből gyakran egyedül hagyják gyermekeiket a lakásban. A Belügyminisztérium Országos Tűzrendészet! Parancsnoksá­ga ismételten felhívja a la­kosság figyelmét, hogy — amennyiben mód van rá — a gyermekeket ne hagyják felügyelet nélkül, a gyújtó­eszközöket pedig gondosan zárják el olyan helyre, ahon­nan nem kerülhetnek a gyermekek kezébe. Tizenöt-húsz évvel ezelőtt Bulgáriában a megművelhető föld rendkívül sok apró par­cellára oszlott. Ez a körülbe­lül 12 000 darab olyan volt, mint a szegény ember rongy- szőnyegére erősített foltok. A szentimentálisok, akik csupán felületes megfigyelők voltak, olcsó lelkesedésben törtek ki azon, hogy mennyi szín pom­pázik ezeken a földeken, amelyekbe mindegyik kis egyéni gazda azt vetett, amire a legnagyobb szüksége volt. A szivárvány színei kevésnek bizonyultak arra. hogy e táj­kép gyönyörű sokszínűségét leírni lehetett volna, ám e színpompa mögött bújt meg a bolgár paraszt közmondás­ba illő szegénysége. Nem is lehetett másképp! Ezeket a kis földcsíkokat, amelyek alig érték el a 0,2— 0,3 hektárt, nem lehetett gép­pel művelni, ezeken nem le­hetett vetésforgót alkalmazni. A műtrágya alkalmazására pedig nem is gondolhattak. A burzsoá-kapitalista állam igen ügyesen tudott speku­lálni a tulajdonjoggal, amely oly mélyen beévődött a pa­rasztok leikébe és lelketlen módon zsákmányolta ki a fa­lusi dolgozókat. Termésered­ményeik hektáronként alig múlták felül búzában az 1000 kg-ot, kukoricában a 950 kg-ot. napraforgóban a 70 kg-ot. Emellett az egész or­szágban mindössze körülbelül 3000 (15 lóerőre átszámítva) traktor volt és ezek főleg a nagybirtokosok kezében. Még akkor néhány faluban terme­lőszövetkezetet alakítottak. A nép győzelme, 1944. szeptem­ber 9-e után a BKP vezeté­sével természetesen és igen széles méretekben fejlődni kezdett a termelőszövetkezeti mozgalom. Ma a bolgár faiu szocialista alapokra épül és a mezőgaz­daság eredményei minden el­múlt nappal nőnek. Azelőtt Bulgária főleg ga­bonatermő ország volt. Búza és más gabonafélék termesz­tésére a legjobb és legtöbb földet foglalták le. Azóta a gabonatermő földeket 6,5 szá­zalékkal csökkentették,- a ter­melést pedig 28.6 százalékra növelték. A gabonaeredmé­nyek növelésével párhuzamo­san folyik a munka az ipari növényele terméseredményei­nek növelésére. A mezőgazda­ság struktúrájában végbement mély változások kedvezően hatnak a mezőgazdasági áru­termelés növelésére. Bulgária azelőtt is híres volt szőlészetéről és gyümöl- csészetéről. Úgy beszéltek róla. mint a zöldségtermesz­tés mestereinek országáról. A pótolhatatlan bolgár kertészek szétszóródtak Európa vala­mennyi országába. A szocia­lista átszervezés győzelme után azonban bebizonyoso­dott, hogy jobb. ha nem ker­tészeket „exportálnak”, ha­nem megszervezik a zöldség- termesztést. Megkezdték a korai zöldségtermesztést, meg­kezdték a zöldség, de főleg a paradicsom és uborka üveg­házi termesztését. Most Bul­gáriában a korai paradicsom­ból 3.5-szer többet termelnek és 14-szer többet exportálnak. Nem túlozunk, ha azt mond­juk, Bulgária képes arra, hogy az év bármely szakában friss zöldséggel lássa el Euró­pa piacait. Bulgária éghajlati viszonyai különösen kedveznek a sző­lészet és a gyümölcstermesz­tés fejlesztésének. Az utób­bi években a termelőszövet­kezetek az ilyen vonatkozá­sú munkájukon igen sokat javítottak. Ennek végered­ményeként a mezőgazdaság évenként sokkal több termé­ket nyújt, mint nyújtott a második világháborúig, azaz 500 000 tonnával több gabo­nát, több mint 600 000 tonná­val több cukorrépát, több mint 200 000 tonnával több almát, több mint 400 000 tonnával több paradicsomot, 60 000 tonnával több napra­forgót, 40 000 tonnával több dohányt. A gabona hektáronkénti át­lagos terméseredménye 1500 kg fölött van, a kukoricáé meghaladja a 2500 kg-ot és egyes mezőgazdasági növé­nyeknél magas rekordered­ményeket értek el. A múlt ősszel például Antimovo köz­ség (Burgász megye) Kom- szomol-brigád csoportja 8. hektárnyi területéről 12 000 kg gabonát takarított be hek­táronként. Ma a termelőszö­vetkezetekben igen gyakori terméseredmény a hektáron­kénti 3000—4000 kg-os át­lag. Az állattenyésztés Is meg­felelő fejlődést mutat. 1939- ben az egy tehénre eső fe- jési átlag 450 liter volt, 1958-ban ez az átlag 1633 li­terre emelkedett. 1948-ban összesen 275 674 tonna te­héntejet fejtek, ez a szám 1958-ra 583 639-re emelkedett, azaz 2,2-szeresére. A mezőgazdasági terme­lés állandó növelése lehe­tővé tette, hogy egy sor ha­gyományossá vált exportcikk kivitelét többszörösére emel­jék: így a zöldségfélékét, tej­termékekét, a tojásét, a szár­nyasét, a szőlőét, az almáét, az eperét stb. Ezek az eredmények jelen­tős mértékben a mezőgazda- sági munkák nagyfokú gépe­sítésének köszönhetők. Ma a szövetkezetesített bolgár me­zőgazdaságban több mint 30 000 (15 lóerőre átszámított) traktor dolgozik. Ezt az ál­landóan növekvő gépparkot a szakképzett emberek egész sora gondozza és dolgozik vele. A valamikor agrár jellegű Bulgária ipari-agrár országgá lett. Míg 1939-ben az ipari és .XXXXXXXXXXXXXXXX\XXXX\\XXXX\\XXXXX\XXXXXX> mezőgazdasági termékek kö­zötti arány 25:75 volt, addig 1959-ben ez az arány 70:30-ra változott. Emellett a mezőigaz­dasági termelés abszolút érte­lemben véve nem csökkent, hanem emelkedő tendenciát mutat. A bolgár ipar nagy- mennyiségű foszfor- és nitro­géntrágyát állít elő. Ma min­den hektárra 150 kg műtrágya jut. A most épülő új nitrogén- trágyaüzem üzembe helyezése után ez a mennyiség megkét­szereződik. Az egyénileg gaz­dálkodó paraszt olyan magvak­kal vetette be a földjét, ami­lyen volt neki. Ma a szövet­kezetek tábláin csak minőségi, magas termést hozó magvakat vetnek. Annak ellenére, hogy az ed­digi eredmények sem jelenték­telenek, á párt és a kormány a múlt ősszel azt a feladatot tűz­te ki. hogy új rejtett tartalé­kokat. keressenek és gyorsítsák meg a szocializmus építését, emeljék a mezőgazdaság és az ipar tennéseredményeit. össznépi mozgalom bontako­zott ki az ország gyorsított gaz­dasági fejlesztése érdekében. Ebben a mozgalomban a bol­gár parasztság igen nagy részt vállalt. Csak 1959-ben 625 kis víztárolót, 671 szivattyúállo­mást építettek és 1115 más, az öntözéssel kapcsolatos munká­latot végezték el. Ilyen módon lehetővé vált újabb területek öntözése. Ezekkel együtt az öntözhető terület 616 000 hek­tárrá nőtt az 1939. évi 35 700 hektárhoz viszonyítva. Az ön­tözhető terület 1965-re eléri a kél millió hektárt. Azzal egyidejűleg, hogy a földeket öntözéshez előkészí­tik, mozgalom indult, arra vo­natkozólag is. hogy az elhagya­tott és elpusztult földeket ter­mővé tegyék, a hegyoldalakat pedig teraszosítsák. A teraszo- sított földeket szőlővel és gyü­mölcsösökkel telepítik be. Há­rom-négy év múlva ezeken a napfényes hegyoldalakon még több bolgár szőlő, alma, őszi­barack, eper és más aromás gyümölcs terem majd. \\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\V\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\V\\\\\\\W^^

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents