Pest Megyei Hírlap, 1960. május (4. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-15 / 114. szám

Pest megyei irodalmi lexikon I Hegedűs László: Tavaszi séta I A nap kicsalta már az ibolyákat ^ Ez a tél is, mint a nyár, elszaladt. ^ — Szeretnék veled néha erre járni á y halk, fehér ruhás akácok alatt. í Kart karba öltve, boho csevegéssel barangolnánk itt, ahol ballagok. Reád nevetnék vidám, tiszta tűzzel ^ és érezném, hogy forró a karod. á Váltadra pille szállna. Egy futó szél J meglóbálná a terhes ágakat. ^ És telehullna szűz fehér virággal napsugárfényű, szép, szőke hajad. á Kacagva, kigyúlt arccal tovább mennénk, í V szemünk fényes lenne, a szánk meleg. ^ — Most némán ballagok az emlékeddel. Szeretnék néha itt járni veled... • ? ! ? : _ ? i Rakovszky József: ! y Emlékszel-e ? \ • v \ \ Emlékszel-e... a kis patak öreg hídján egymást ölelve | í mint bámultunk a végtelenbe? j A perc s az óra hogy szaladt. • y • v • y Tavasz volt akkor, s jött a nyár. ^ A hídon mindig meg-megálltunk. | ha arra hajtott csókbatárunk. De táltosunk azóta már í \ kifogva rég, s a kis patak ^ ezüstje titkos, hallgatag, ^- vidám futása jégbe dermedt. í í í > y S megállók még a véd hídon. • y hol álmodozva szólítom : / : a fagyba zárt örök szerelmet. í ^ í Borsányi János: $ • ^ Falusi vasárnap A nyári délután aranyba mártja í a lüs falut, szellő is alig reszket. ^ Srokát-szoknyájú nénikék tipegnek harangszó mellett a litániára. ■ 5 f / A lányok, — a falu sok szép virága, ^ csszefogódzva sétálnak, nevetnek. A tanácsházán munka van ma bezzeg f 5 készülnek a holnapra, az aratásra. 'f | £ A harangszót felváltja nemsokára a kultúrházból kiharsanó lárma, í vidám tréfái a fiataloknak. 5 */ / í ... S ha már a tizet elverte az óra, í Y f legördül az italbolt vén rolója, ; y ^ / íj s magára hagyja búsulni a holdat. Pest megye nem szűkölködik irodalmi emlékekben. ? Van közöttük olyan, melyre márványba vésett emlékso- £ rok hívják fel a figyelmet, másokról csak a helytörté- | net rajongói tudnak, ismét másokról senki sem. Ezzel a betűrendbe szedett — és sajnos, egyáltalán nem teljes — összeállítással ösztönzést szeretnénk adni az érdeklődők­nek arra, hogy kutassák fel, örökítsék meg és népszerű­sítsék megyénk gazdag kulturális múltjának irodalom- történeti vonatkozásait. ASZÚDON született 1750- ben Hajnóczy József,' a Nem­zeti Múzeumot alapító gr. Széchenyi Ferenc jogtaná­csosa/ a neves magyar jako­binus, Martinovics forradalmi „Káté’-jának egyik fordító­ja. Itt kötötte második há­zasságát a neves romantikus regényíró: br. Jósika Miklós és 1818. szeptember 15-én itt esküdött örök hűséget Hrúz Máriának, Petrovics István, Petőfi Sándor édesapja. Aszó­don született a „Búcsúzás 1838-ik évben” című vers, amelynek alább idézett kezdő soraiból: „Immár kész koszorúnk, melyet tíz hónapig izzadt Arccal, gyenge eszünknek gyűjtve díszét, fonogatíunk A zöld Findus alatt, a nyájas Múzsa sereg közt.^ Ennyit, nagytudományú Atyák, volt gyűjteni képes Elménk és iparunk! —” aligha ismernénk meg a szer­zőt, a fiatal Petőfit. Petőfi Sándor 1835. szeptember 1-től 1838. június 30-ig volt az aszódi iskola tanulója. Neu- manné asszonyságnál lakott a Fő utca 333. sz. házban. BUGYI község egy iroda­lomkedvelő lakójának, Be- leznay tábornoknak, portá­ján 1765 és 1782 között több­ször megfordult a testőríró Bessenyei György és ellátoga­tott ide Kazinczy Ferenc is. CEGLÉDEN fogták magyar szóra 1813—14-ben a kis isko- ... lás Schedel Ferencet, aki ké­sőbb Toldy Ferenc néven lett ismertté a magyar irodalom­ban. Kossuth Lajos 1848. szeptemberében a város pia­cán mondta el gyújtó hatá­sú toborzó beszédeinek egyi­két. 1866. december 23-án Cegléden született Tömörkény István, az ízes szavú elbeszé­lő, és az 1880-as években, öregségére, ebben a városban telepedett meg Táncsics Mi­hály. DÖMSÖD híres vásárainak egyikén, 1584-ben, rajtaütöt­tek az egri végvár vitézei. A vásárütő csapat vezetője a legnagyobb magyar költők egyike: Balassi Bálint volt. 1846 május elsejétől augusztus végéig itt laktak Petőfi szü­lei, akiket a költő többször meglátogatott. FŐT községről mindenki­nek Vörösmarty Mihály köl­teménye ötlik az eszébe, ame­lyet 1842. október 5-én Fáy András szölle jében olvasott fel. Budavár 1849. évi ostro­makor Foton talált menedéket és két évvel később is itt la­kott Garay János, Háry Já­nos alakjának megteremtője. GOMBA községbeli családi birtokán töltötte gyermekéveit Fáy András. GÖDÖN többször megfor­dult az 1930-as években Jó­zsef Attila, aki részt vett az itt rendezett illegális talál­kozókon. GÖDÖLLŐN 1843 augusztu­sában Petőfi Sándor három hetet töltött. Egy regényfor- dításom dolgozott, és itt lob­bant viszonzatlan szerelemre a szép Mednyánszky Berta iránt. Ennek az érzelemnek köszönhetjük a „Szerelem gyöngyei” című ciklust. Itt merengett el a költő azon, hogy „Jó Petőfi, te sem félhetsz, Hogy két vállad valahogy A szerencse áldásának Nagy terhétől összerogy.” GYÖN községben született 1884. június 25-én és ennek a kőraégnek a nevét vette fel Áchim Géza, akit Gyóni Géza néven ismer az irodalom. KEREPESEN értesült 1794. decemberében Kazinczy Fe­renc arról, hogy a Martino- vics-összeesküvésben valc részvétellel vádolják. Nyolc évi börtönszenvedéseiről ké­sőbb a „Fogságom naplójá­ban” számolt be. KÖRÖSTETÉTLEN lakói ma már a valóság tudatában idéz­hetik Arany János sorait: „Terhes kalászok habzó aranya Borítsa földed — s a csinos tanya, Mely ott fehérük zöld fasor megett, Hordjon magán jólléti bélyeget; Körözze mindig színe-telt majorság, Hogy lássa hasznát Isten, ember, ország, —” A „Tetétleni halmon” című költeménye megírására egy, 1855. áprilisi kirándulás ih­lette az akkor Nagykőrösön tanárkodé költőt. LEÁNYFALUN az 1880-as években Gyulai Pál építtetett villát és haláláig itt töltötte a nyarakat. Példáját 1911- ben Móricz Zsigmond is kö­vette, aki Rózsahegyi Kálmán színművész biztatására uta­zott Leányfalura, megszerette a vidéket és kisebb megsza­kításokkal haláláig itt élt és alkotott. Háza ma múzeum. MAGLÓDON ismerte meg 1815-ben Petrovics István Hrúz Máriát, Petőfi édes­anyját, aki a helybeli pap cselédje volt. MÁRIANOSZTRÁN volt pálosrendi papnövendék Ányos Pál, Verseghy Ferenc és Vi­rág Benedek. Az itteni bör­tönben szenvedett évekig az 1919-es Tanácsköztársaság nevelésügyének emlékezetes alakja: Berzeviczy Gizella. Az apácaruhát viselő börtönőrök sem tudták megtörni kom­munista öntudatát. A leg­nagyobb szenvedések közben is büszkén írja; „Örömünk és büszkeségünk abban telik, hogy úrrá lehe­tünk a körülményeken. Nem hagyjuk magunkat leigázni.” MONORON járt polgári is­kolába 1917. november 27. és 1918. február 8. között József Attila. Nevelőszüleinél élt itt, akiktől később megszökött. NAGYKŐRÖSÖN tanult 1727/29-ben, tanított 1741-től 1761-ig és halt meg 1780-ban Losonczy István. „Hármas kis tükör” című munkája a XVIII.—XIX. században egész nemzedékeknek volt legked­veltebb és nemegyszer egyet­len olvasmánya. 1848. szep­tember 25-én Kossuth Lajos mondott toborzó beszédet a városban. Petőfi Sándor, a nyughatatlan országjáró, több­ször átutazott Nagykőrösön. A ma is álló Kutyakaparó csárdáról írta, hogy „Éhen-szomjan szokott itt maradni A jámbor utazó, Mert eledelt nem kap, és hogyha csak Rápillant borára, Megátkozza Nőét, hogy szőlőt is Vett be a bárkába.” — Ezt az állítást a nagykőrö­si szőlősgazdák azóta megcá­folták. Itt tanított 1851. és 1860. között Arany János. Tar­tózkodása a várost valóságos irodalmi központtá változtat­ta. Kora majd mindegyik ne­vesebb írója felkereste, és hosszabb-rövidebb időt töl­tött nála. így többek között és nem egy alkalommal: Tompa Mihály, Jókai Mór, Gyulai Pál, Kemény Zsig­mond, Csengery Antal és Tol­dy Ferenc. Arany János Nagykőrösön írta a „Bolond Istókot”, a temetőben pedig öt sírkő is őrzi sírverseit. Ta­nítványa volt, és 1856-ban itt érettségizett, a későbbi ne­ves regényíró: Tolnai Lajos, öt évvel később pedig Arany László. 1887-ben Nagykőrös választotta képviselőjévé a tiszaeszlári per, egyes veze­tő körök által bojkottált, vé­dőjét, Eötvös Károlyt. PÁTYON másolta 1638-ban Csorna István egyik legfon­tosabb régi költészeti forrás-- munkánkat, a „CSoma-köde- xet”. Ez ma az Akadémia bir­tokában van és egyebek közt tartalmazza a Szilágyiról és Hajmásiról szóló éneket is. PÉCELEN született, élt és halt meg a ma már csak iro­dalomtörténészek által szá- montartott Szemere Pál. (1785 —1861.) Otthona tevékeny irodalmi központ volt. Ka­zinczy Ferenc itt írta meg beszámolóját pannonhalmi út­járól, Kölcsey Ferenc pedig a nyelvújítás egyik harcos vitairatát, a „Felelet a Mon- dolatra”-t. Petőfi Sándor többször is megfordult a fa­luban. Péceien volt a XVIII. —XIX. századi Magyaror­szág egyik leghíresebb ma­gánkönyvtára, a Rádayaké, amely most a fővárosi refor­mátus teológia birtokában van. PENCEN két karácsonyi szünidőt is töltött az Aszódon diákoskodó Petőfi. PILISCSABÁN kötött há- gasságot 1848 nyarán Jókai Mór és Laborfalvi Róza. POMÁZ mellett a Kőhegyet 1845. szeptember 23-án mász- ta meg Vahot Imre társasá­gában Petőfi Sándor. SZENTENDRÉN emléktábla hirdeti, hogy itt élt és alkotott a szerb irodalom .egyik ne­ves képviselője: Ignatovity Jása. Jókai híres Rab Rábá­jának, Ráby Mátyásnak is ez a város volt otthona. 1919- ben; miután először két napig egy leányfalui magtár­ban börtönözték be; ide hurcolták Horthy csendőrei „végig az országúton, a po­ros, forró nyárban. Gyalog” Móricz Zsigmondot, akit több mint egy hétig tartottak fog­ságban Tanácsköztársaság alatti szerepléséért. SZENTLÖRINCKÁTÁN szü­letett 1750-ben Laczkovics Já­nos, a Martinovics-összeeskü- vés egyik mártírja, aki ma­gyarra fordította a „Káté”-t. TINNYÉN lakott az 1840-es években Kossuth Lajos. VÁC püspöke volt, és 1539- ben itt halt meg a történet­író Brodarics István, aki részt vett a mohácsi csatá­ban, és erről szóló beszámo­lója fontos történelmi for­rásmunkánk. 1765-ben és 1769/70-ben a piarista gimná-' ziumban tanított Dugonics András. 1794/95-ben itt adta ki „Uránia” című folyóiratát Kármán József. A folyóirat­nak mindössze három kötete jelent meg, az utolsóban ver­seket közölt Csokonai Vitéz Mihálytól 16. A gimnázium el­ső hat osztályéból a váci pia­ristáknál vizsgázott 1829. és 1837. között a sztregovai föl­desúr gyermeke, Madách Im­re. 1847. őszétől a következő év februárjáig itt laktak Pe­tőfi Sándor szülei, akiket a költő többször meglátogatott. Vácott írta „Anyám tyúkja” című költeményét. VERESEGYHÁZON válasz­tották a pesti járás szak;:;bí­rójává 1810-ben Fáy And­rást. VISEGRÁDON sokszor volt az önkéntes száműzetés­ben élő Görgey Artur ven­dége a két neves kritikus: Gyulai Pál és Péterfy Jenó. Ordas Iván a znap lett negyvenkilenc éves. Meghatott volt és szomorú, valami erőszakolt és kötelező bánattal aminek hi­telessége gyanús volt, leg­alábbis vitatható. Kétségtelen póz volt a szomorúságában: siratta az eltelt esztendőt, noha jót, szépet egyformán kapott attól, a kellően ada­golt keservekkel együtt. Egy­szerű, közönséges esztendő volt ez is, gondokkal, szoron­gásokkal, féktelen, s vakmerő lázadásokkal telített, amikor nem kívánt parancsolni agyá­nak, s fizikumának. Magánya bogarassá tette az évtizedek alatt, s megfogalmazott ma­gának tételeket, ezek közé tartozott az is, hogy amikor mások ajándékot kapnak — például születésnapon —, ő ajándékozott, meggondolatla- i nul, s válogatás nélkül, mint­> egy pillanatnyi ösztöntől ve- l zéreltetve, \ Ezt a születésnapot most \ különösen fontosnak érezte: ; közeledésnek egy kerek szám Ifelé, ami mégis korlátot, ha- \ tárt jelent majd, ami után — j ha útlevelet nyer hozzá — il- \ lik annak az időtől szabott ! országnak előírásai szerint \ élni. Talán fürdőkbe jár Imajd, s lovagolni fog, finnyá­> sabb lesz a szerelemben, böl- \ csebb is talán és beosztó, hi­szen takarékoskodni kell egy } újabb évtizedre, amikor a (véredények ritmusa már vál- Í tozik. Kedve lett volna tanul­súgókat leszűrni, marokra $ fogni egy viszonylag tekinté- flyes élet tapasztalatait, köz- í hírré tenni a többiek szá­TOKAJI GYÖRGY: AJ AND EK mára, okulásul, hogy még idejében intézkedjenek. így is határozott, s mert elérte is­mét az ajándékozó kedv, szo­batársára pillantott, aki a szemközti íróasztalnál egy mondattal bibelődött, s több évtizeddel volt fiatalabb nála. L evette szemüvegét, hosz- szan rápillantott — s mert tisztelte a munkát —, néma monológban fogalma­zott. A mondatokban ilyen is akadt: — Ismerlek. Korodat s jel­lemedet. A tied. Változtatni, módosítani nem kívánok rajta, mert ahhoz erőm, ké­pességem, s kedvem sincs. A massza, amiből engem gyúr­tak, nem különb a tiednél. Jogom sincs hát hozzá, hogy kést dugjak a bőröd alá, őrült orvos módjára, aki vál­toztam akarna a test rendjén. Valamit hadd közöljek most mégis veled, azon a elmen, hogy a véletlen szembe ülte­tett velem, s éppen adakozni van kedvem. — Vigyázz: a tiszta igazat vallom — mert így fogadtam a bírónak, aki magam vagyok —, s ez a tanúk kötelessége, ha szólítják őket. Rólad van szó, egyben másokról, a felháborí­tóan fiatalokról, a rügyekről, amelyek így tavasszal virágba pattannak, g kitárulkoznak a nap felé, vélvén, hogy ennyi csupán a dolguk az ég alatt. Én — ennyi esztendő múltán — hitemre vallom: ez nem minden. Még nem döntöttem, hogy szánjalak vagy irigyel­jelek-e? Szánnom kell korosz­tályodat, mert nem voltatok jelen egy másik világban, s így nem tudtok összehasonlí­tani. Készen kaptatok egy kort, nyargaltatok a staféta­bottal, amit kezetekbe nyom­tak, hátra sem tekintve, ám­bár illene tudni, hogy valaki egyszer ott guggolt a start­lyuknál is. Lassítsd hát az iramot, s pillants velem kö­rül a tájon, amely kiszaba- tott számodra. — Látod-e ott azt a nagy lombú fát, sok ágával, üdén és zölden? Hidd el, nem sza­bad elfutnod mellette, mert szükséged lehet árnyára, ha megperzsel a nap. A neve: társadalom. Nevén nevezhet­ném valamennyi ágát, s fel­sorolhatnám minden szál le­velét, de hisz magad is felis­merheted azokat, ha odafi­gyelsz. S jobb is, ha magad veszed szemügyre. Lassíts hát és állj a lombok alá, kapasz­kodj az ágakba, hidd el, jut hely számodra is. a mott, az a szép domb a ía láthatáron — szánlak, hogy nem kívánkozol tetejére — a tudás csúcsa. Ha bírod szemmel, láthatod, hogy nö­vekszik, hogy minden oldalá­ról talicskázzák tetejére a göröngyöket, s figyelj: egy­szer majd az égig ér. Fogj hát egy marékkai te is, s mászd meg az emelkedőt. — Vigyázz, most óvatosan lépj, mert virágok közt jársz. Az a lágy pasztellszínű ott a szerelem. Érzed az illatát? Közelíts hozzá, gyönyörködj benne, járd körül. Hidd el: mulasztasz, ha csak rápil­lantasz, s csak éppen tépsz belőle. Szánlak érte, hogy nem tudsz térdepelni a virá­gok között, mert úgy hiszed, amott messze szebb is akad. S talán akad is. Én vallom, hogy az a másik, emitt, fölér amazzal. Barátságnak hívják. Van neve minden nyelven, s gyökere átéri a földgolyót. Emeld a tenyeredbe, s magad is gyökerévé válsz menten. Szánlak, hogy nincs időd hozzá, nekem már hihetsz: ezek a szirmok puhák, s ille­nek minden kézhez. — És néztél-e valaha is a mezőre, ahol búza ring a szél­ben? Bejárhatod a földet, s végét nem éred. Kaszára vár, s számodra is fenik már a pengét valahol. Markold meg nyelét és láss neki. hasíts belé, s örömöd telik majd benne. Ez lesz a munka, ba­rátom, nyomában verejték jár, dé mosolyogni fogsz, amikor letörlőd, s tovább vágod a rendet. Szánlak, hogy nem kívánsz belekós­tolni .., — Hát ennyit így hirtele­nében. Gondolkodj felettük. Ne hidd, hogy bölcsebbnek érzem magam nálad, de miért ne adhatnék hírt felőlük szá­modra, mert pillanatnyilag van időm rá, az életem egyik grádicsára lépve. — Azért mégis irigyellek. Nemes anyagnak véllek, s hi­szem, hogy utódra találsz. Az pedig hosszabb lesz, mint amit én még bejárhatok. Én még kezet szorítottam a köl­tővel, aki már szobor, s akit te már csak idézhetsz, s majd jön egy másik, akiről én már tudni sem fogok, s akinek a szemébe nézhetsz, egymásra mosolyogtok. — Ezért irigyellek. r gy szólt volna, de tisztelte ' a csöndet, ami megülte a szobát. A szemközti asztal­nál halk dünnyögésl hallott, a mondat elkészült, s föltehe­tően sikerült Akkor eszébe jutott, hogy ő hajdan iütyö- részett. ha sikerültnek érezte a jelzőt, amit éppen papírra vetett. Föltette a szemüvegét. — Kissé nagyképűen fogal­maztam ismét — gondolta, mert megengedhette magának a tárgyilagosságot, hiszen ko­ros volt. — Sokban nem különbö­zünk egymástól — állapította meg —. mindössze pár évti­zed az egész.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents