Pest Megyei Hírlap, 1960. május (4. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-13 / 112. szám

2 PEST ÍIEGTEf I960. MÁJUS 13. PÉNTEK Hruscsov: még a legélesebb vita is jobb mint a háború Gromiko külügyminiszter szerdai sajtóértekezlete után a szovjet és külföldi újságírók előtt Hruscsov elvtárs is beszé­det mondott. Befejezésül a kö­vetkezőket mondta: végezetül szeretném elmondani a követ­kezőket: keményen bánunk azokkal, akik behatolnak terü­letünkre, akik megsértik szu­verenitásunkat. De békében cs barátságban akarunk élni min­den néppel. Értsék meg hely­zetünket, amikor felháboro­dással elítéljük az agresszív cselekményeket. De józanul szemléljük a dolgokat és jól tudjuk, hogy minden, még a legélesebb vita is jobb, mint a háború. Ezért mindent elköve­tünk, hogy a jelenlegi kiélezett viszonyok lehiggadjanak. Min­dent megteszünk, hogy a nem­zetközi helyzet rendes kerék­vágásba zökkenjen és helyre­áll,jón a jó viszonyunk az Egye­sült Államokkal, természete­sen, ha ezt az Egyesült Álla­mok is elő fogja mozdítani. Hogyan valósul meg a Szovjetunióban az áttérés a rövidített munkaidőre ? Még egy adat az amerikai gép kémrepiiléséről Az amerikai hírszerző szol­gálat körülbelül öt évvel ez­előtt kérte, a Lockhead épít­sen olyan különleges repülő­gépet, amely képes mélyen behatolni • a Szovjetunió fölé olyan magasan, hogy ne le­hessen megközelíteni és te­herbírása bonyolult elektro­nikus és fényképező készülé­kek szállítása céljából a le­hető legnagyobb legyen. A nevezett típusból 1956-tól el­készült az U—2, s azok a leg­különbözőbb támaszpontokról: Angliából, Japánból, Török­országból, Alaszkából stb. in­dulták titkos útjukra, s mi­helyt egy U—2 földre szállt, amerikai fegyveres rendőr­gyűrű zárta körül, hogy piló­tája még amerikai repülőkkel sem érintkezzen. Az U—2-pi- lóták a legszigorúbb kikép­zést kapták korszerű kémke­désből és hírszolgálatból. A kiképző intézet alakilag a Lockhead Vállalathoz, a va­lóságban azonban a világűr­repülési szervezethez tartozott. Az amerikai külügyminiszté­rium nyílt bevallása, amely szerint régen kémkedést foly­tat, széleskörű megdöbbenést keltett. Az atomkorszakban azonban a kormány vállalja a katonai hírszerzési verseny minden kockázatát. Japán hetilap kémtevékenységekről Szjukan Szjurira japán he­tilap nagy cikkben leplezi le a japán minisztertanács mel­lett működő úgynevezett ,,ku- tatóhivatal” tevékenységét, amely abból áll, hogy kém­adatokat gyűjt a Szovjetunió­ról és a Kínai Népköztársa­ságról. A lap megállapítja, hogy a hivatal szoros kap­csolatban áll az amerikai hír­szerző szervekkel. A hetilap közli, hogy a hi­vatal évente 60 millió yent káp áz Egyesült Államoktól. A kémadatokat hazatelepült polgárok kikérdezésével, rá­diólehallgatással, rejtjelkul­csok megfejtésével és a ja­pán kormány hírszerző szer­vei által nyújtott anyagok fel­dolgozásával szerzik. Így például a „kutató hiva­tal” a hazatelepültek kikér­dezése alapján összeállította a Szahalin-szigetén állomásozó szovjet csapatok elhelyezkedé­sének térképét, a Szovjetunió északi részének gazdasági fel­osztását, az ásványkincsek előfordulásának helyeit, to­vábbá a" Kínái Népköztársaság ipari, vasúti építkezéseit és vasúti hálózatát. A munkások keresete a rö­vidített munkaidőben is emel­kedett. A szénbányászatban például a földalatti munka­helyeken hatórás munkanapot vezettek be. Mégis az átlagos kereset 1956-hoz képest 26 százalékkal nőtt. A gondos műszaki előkészí­tés, a termelési folyamat korszerűsítése következtében a munkaidő megrövidítése nem tette szükségessé a mun­káslétszám növelését. Az idén mindenütt befeje­ződik az áttérés a rövidített munkaidőre, ugyanakkor azonban az egész szovjet iparban megkezdik a további csökkentés előkészítését. 1962- beri a szovjet iparban beve­zetik a 40 órás munkahetet. 1964-től kezdve pedig megin­dul az áttérés a 30, illetve 35 órás munkahétre. Csőn En-laj sajtóértekezlete Széleskörű politikai amnesztia Csehszlovákiában A ban Csehszlovák Köztársaság­ezekben a napokban a politikai elítéltek legnagyobb része visszatér otthonába. A köztársaság elnökének a felszabadulás 15. évfordulóján kihirdetett amnesztiája teljes mértékben elengedi az állam­ellenes bűncselekményekért kiszabott büntetéseket vagy azok hátralevő részét. A szo­cialista társadalom nemcsak azoknak bocsát meg, akik a múltban szembeszálltaic a népi demokratikus rendszer­rel, hanem a népi hatalom politikai és gazdasági alapjai ellen irányuló súlyos állam­ellenes bűncselekmények el­követőit is kegyelemben része­sítette. A büntetés elengedé­sét egyetlen feltételhez kö­tötte: a szabadságukat és ál­lampolgári jogaikat vissza­nyert személyek megbecsülik a népi hatalom nagylelkűsé­gét és nem követnek el többé államellenes bűncselekményt. Kambodzsai és külföldi új­ságírókon kívül a sajtóérte­kezleten jelen voltak a mi­niszterelnök kíséretének tag­jai és a kambodzsai kormány képviselői is. A miniszterel­nök egy kérdésre adott vála­szában rámutatott arra, hogy a kínai nép hosszú ideig so­kat szenvedett a japán elnyo­mástól. A történelmi tapasz­talatok megtanították a népet, hogy tömörüljön és a kínai nép egyesült is a kommunista párt vezetése alatt, hősiesen ellenállt a japánoknak és ki­kergette a támadókat. Mind­ezekből a kínai nép megta­nulta: sohasem engedheti meg az imperializmusnak, hogy nyakára üljön. Csang Kaj-sek beengedte az amerikai imperialistákat, akik le akar­ták igázni a kínai népet. 1949-ben a kínai nép orszá­gos győzelmet aratott, meg­döntötte Csang Kaj-sek ural­mát. Egy kambodzsai újságíró kérdésére, amely úgy szólt, hogy ha a nagyhatalmak fel­kérnék Kínát, hogy vegyen részt a leszerelési értekezle­ten és ugyanakkor megtagad­nák Kína ENSZ-tagságát, el­fogadná-e a javaslatot, Csou En-laj így válaszolt: Köszö­nöm a kérdését, de ha Kínát meghívnák a nagyhatalmak leszerelési értekezletére és ugyanakkor nem ismernék el a Kínai Népköztársaságot, természetesen nem vehetnénk fontolóra a meghívást. Ho­gyan is vehetne részt olyas­valaki egy értekezleten, akit a többi résztvevők nem is­mernek el? Ez elképzelhetet­len. Ha jól emlékszem, há-i rom esztendeje egy barátom azt mondotta, hogy Eisen­hower elnök is ésszerűtlennek nevezte ezt a gondolatot. _ A televízió hozta divatba a Furfangosok bajnoksága című szellemi és fizikai erőösszemérést. Azóta kultúr­műsor, sportdélután, üzemi klubnap vagy tűzoltóból nem múlhat el e népszerű szám beiktatása nélkül. Legutóbb a Pest megyei fiatalok mérték össze tudá­sukat a fővárosi XIII. kerületiekkel. Mint ismeretes, a via­dalon az angyalföldiek maradtak alul. Most arról Icaptunk értesítést, hogy vasárnap lesz Vácott az Észak-Pest megyei középiskolás tanulók szellemi öttusájának döntője. Szent­endre, Vác. Gödöllő. Aszód diákjai tesznek tanúbizony­ságot arról, hogyan állják meg helyüket a váratlan kérdé­sek, ügyességet igénylő feladatok megoldásában. E szellemi párviadal a megyei KISZ-bizottság rende­zésében zajlik le. Nem a New York-i televízió rendezi, tehát szó sem lehet előre ismert kérdésekről. Amióta nyil­vánosságra került, hogy játékmester Bodrogi Gyula, a népszerű fiatal színész lesz, a diákok ostrom alá vették a művelődési ház pénztárát. Kapok jegyet? Bejutok-e majd a nézőtérre? Azt hiszem, itt lesz szükség majd igazán fur- fangra, leleményességre. n Becs szombaton ünnepli az osztrák semlegesség ötödik évfordulóját Május 14-én, szombaton ün­nepli Bécs az Ausztria semle­gességét biztosító államszerző­dés ötödik évfordulóját. Az államszerződés aláírása egybe­esik az ország felszabadulásá­nak tizenötödik évfordulójá­vá!. A jubileumi ünnepségek ke­retében Raab kancellár és Pittennann alkancellár veze­tésével a kormány tagjai és közéleti személyiségek meg­koszorúzzák az ország felsza­badításáért vívott harcban éle­tüket áldozott hősi halottak síremlékét. Hasznos tudnivalók a termelőszövetkezeteknek A rövid lejáraiú Iliiéi Emlékbélyegek az egységes Olaszország megszületésének 100. évfordulójára Száz muflonbárány a Blikkben A Keletbükki Erdőgazdaság vadrezervátumaiban lezárult á nagyvadak ellési időszaka: több mint 500 új lakóval gya­rapodott a Bükk. Bár az idő­járás szeszélyes volt, a körül­tekintő gondozás eredménye­ként egyetlen újszülött sem pusztult el. A Korzika szige­téről származó muflonok szá­ma 100 idén született bárány­nyal szaporodott, s a kecses vad most már a délibb fek­vésű erdőségekben is fellel­hető. Az egyre gyarapodó vadállomány lehetővé teszi a minőség javítását, a rosszul fejlett agancsokat hordozó szarvasok, őzek kilövését. A France Soir híradása sze­rint Peter Brook MODERATO CANTABILE című filmjét, amelynek főszereplői Jeanne Moreau és Jean-Paul Belmon­do, hivatalosan meghívták a cannes-i filmfesztiválra. Ko­rábban Francois Reichenbach AMERIKA, AMILYENNEK EGY FRANCIA LÁTJA című filmjének benevezését kérték ilyen módon. Olaszország az idén ünnepli az egységes Itália megszületé­sének századik évfordulóját. Annak idején az olasz szabad­ság és egység csatáiban ott voltak a magyar szabadság- harc emigrált hősei is. A mar- sallai ezer között is többen segítettek Garibaldinak meg­valósítani hazája egyesítését. Természetes tehát, ha a jubi­leumi ünnepségekhez Magyar- ország is csatlakozik. Az or­szágban ünnepségeket rendez­nek az olasz szabadságharc és az abban részvevő vörösinges magyar garibaldisták emléke­zetére. A Nemzeti Múzeum május végén ’ az olasz szabadságharc Magyarországra került és fő­leg magyar vonatkozású emlé­keiből rendez kiállítást, a posta pedig emlékbélyegeket hoz forgalomba. Az arcképes bélyegsorban három bélyeg jelenik meg, mindegyik 60 fil­léres értékű. Az egyik Türr István tábornokot, a másik Tüköry Lajos ezredest, a har­madik pedig Garibaldit, az olasz újjászületés és a múlt századbeli európai szabadság- mozgalom nagy hősét ábrá­zolja. A Nemzeti Múzeum ki­állításán alkalmi postahivatal működik majd, amely ezeket a bélyegeket árusítja és külön emlékbélyegzővel látja el. MAGYAR pö$m A rövid lejáratú hitellel • a bank a termelőszövetkezetek árutermelésnövelését segíti elő. A tsz a termeléssel kap­csolatban felmerült indokolt pénzszükségletének kielégíté­sére rövid lejáratú hitelt kaphat saját eszközeinek ki­egészítése céljából, ha az ál­tala kötött szerződésekből eredő követeléseit a hitel fe­dezetéig leköti. A szerződések alapján történő áruértékesítésből várható bevételek 60 szá­zaléka vehető hitelfedezet­ként figyelembe. Az újonnan alakult és te­rületileg jelentősen megnöve­kedett termelőszövetkezet a szerződések alapján történő áruértékesítésből várható be­vételek 32 százalékáig kaphat rövid lejáratú hitelt. Ez a kedvezmény a közös gazdál­kodás első esztendjére vonat­kozik. Rövid lejáratú hitelt a bank egyéves lejáratra, meg­határozott fedezet nyújtása mellett olyan beruházásokra is folyósíthat, amelyeknek megvalósítását a termelő- szövetkezet a tárgyév bevéte­léből tervezte. Előleg k munkaegységekre A termelőszövetkezetek a részükre folyósított rövid lejáratú hitelt a teljesí­tett munkaegységek és a költségvetés alapján tény­legesen várható készpénz­részesedés 50—60 százalé­kának erejéig a niunka- egységelőleg kifizetésére felhasználhatják. A hitel folyósításánál a bank ügyel arra, hogy a munkaegy­ségek túlelőgezése ne követ­kezzék be. A folyósítható rö­vid lejáratú hitel összegének megállapításánál a bank to­vábbá azt is figyelembe veszi, hogy a termelőszövetkezet egyéb bevételeiből milyen összegű munkaegység-előle­get oszthat és csak ennek ki­egészítésére — az alapsza­bályban megállapított mérté­kig— adhat rövid lejáratú hi­telt. Ha a tsz áz előirányzott készpénzrészesedés 50—60 százalékán felül oszt ki elő­leget és ez a tsz összes köte­lezettségei kiegyenlítésének rovására történik, a bankfiók rövid lejáratú hitelt a terme­lőszövetkezet részére mindad­dig nem folyósíthat, amíg a túlelőlegezést a tsz meg nem szünteti és esedékes kötele­zettségét maradéktalanul nem teljesíti. Kodvczménv növénvTÓdrlrnire um% Az újonnan alakult, vala­mint — területnövekedésük mértékéig — a jelentős terü­lettel megnövekedett terme­lőszövetkezetek a tsz-ekre ér­vényes növényvédelmi gépi munkadíjakból az első eszten­dőben átlagosan 40 százalé­kos, a másodikban átlagosan 20 százalékos kedvezményt kapnak. Azok a termelőszövetkeze­tek. amelyek a növényvédel­mi rendszabályok megtartásá­val kártevőktől mentes ter­ményt vagy termékeket állí­tanak elő, a földművelésügyi és a pénzügyminiszter által megállapított feltétel ese­tén, az általuk vásárolt és felhasznált növényvédő- szerek árából — a rezgá- lic kivételével — 30 szá­zalékos visszatérítést kap­nak. Azoknak a termelőszövetke­zeteknek, amelyek a szántó­földi növénytermesztéshez, a szőlő-, gyümölcs-, zöldségter­mesztéshez, valamint a rét­es legelőgazdálkodáshoz nagy­kereskedelmi tételben vásá­rolnak növényvédőszert, a nagykereskedelmi árnak meg­felelő árat számítják fel. mainap I960, május 13, péntek, Szerváé napja. A nap kél 4.10 órakor, nyugszik 19.11 órakor. A hold kél 21.44, nyug­szik 6.15 órakor. Várható időjárás ma es­tig: nappali felhőképződés néhány helyen esővel, ziva­tarral, mérsékelt keleti szél. A meleg idő tovább tart. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 22 fok kö­rül. — A TAVASZI mező- gazdasági munkák helyze­téről tárgyalt tegnap az MSZMP szentendrei városi végrehajtó bizottsága. — A MEZŐGAZDASÁGI SZAKISKOLÁK gyakorlati versenyét az idén Pápán tart­ják. A versenyen részt vesz­nek a megye mezőgazdasági technikumai is. — VIZIJÄRTASSÄGI VIZSGA lesz Vácott hétfőn délután 2 órától 6 óráig a MAV-csónakház Molnár ut­cai lejáratánál. A vizsgázni szándékozók fényképet és 260 méteres úszást tanúsító iga­zolványt vigyenek magukkal. — háromezereves bronzkori sírt találtak Tahi- tótfalu határában. Budaka­lász határában is újabb ti­zenkilenc rézkori sírt tárt fel a szentendrei Ferenczy Ká­roly Múzeum igazgatója. — ANYÁK NAPJA alkal­mából-----kissé megkésve — k ét nevelőszülőnek adott át oklevélét a riápokbön Ceglé­den Benke Lajosné ország- gyűlési képviselő. A két „pót­mama”, Metyó Benőné és Kiss Jánosná, 1945 óta meg­szakítás nélkül foglalkozik állami gondozott gyermekek nevelésével. — FENNÁLLÁSÁNAK ötödik évfordulóját ünnepli május 29-én a váci városi út­törőház. Ezen a napon avat­ják a gyerekek Duna-parti vidám parkjukat is. — ÖTSZÁZ FÉRŐHELYES juhhodályt építenek az al- bertirsai Szabadság Termelő- szövetkezetben. A munkát a tsz saját építőbrigádja végzi. — NOVEMBER VÉGÉRE elkészül az űj váci autóbusz- pályaudvar, amely — pécs után — az ország második legnagyobb átmenőforgalmát bonyolítja majd le. — MIÉRT SZÉP egy festmény? címmel tart elő­adást ma este a nagykőrösi értelmiségi klubban Stump Ferenc tanár.- Az előadást a Természettudományi és Ismeretterjesztő Társulat helyi csoportja rendezi. A Nagyvásárteleprc csütörtö­kön miijei 20 vagon és nyolc tehergépkocsi áru érkezett, eb­ből 13 vájjon burgonya, egy va- "on vegyes zöldáru, egy vagon kelkáposzta, három vagon tojás és két vagon citrom. A teher­gépkocsik az Alföldről sok salá­tát és egyéb zöldárut hoztak lel. ^ Csütörtökön idei zöldáruban általános volt az olcsóbbodás, így az állami élelmiszerboltok­ban az új karalábé eddirji cso- mónkénti 9 forintos ára 7.50, az úi kelkáposzta eddigi kilónkénti 8.20 forintos ára 7.50, a paraj eddigi kilónkénti 3.60 forintos ára 2.80 forintra csökkent. Lé­nyegesen olcsóbb lett a szabad­földi saláta és a retek is. \ salátát fejenként 1 _1.20. a hó­n aposretket csomónként t, a Já­nos naoi retket pedio- 1.20—1.60 forintért árusították, a hegyes, erős zöldpaprikát darabonként 2.80, a kovácsházi fehéret 3.20 forintért adták. A budai Fény utcai piacon m’-Helent a fojtott «’’burgonya, ár^ minőség szerint kilónként 6__9 forint. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa — mint ismeretes — törvényt fogadott el arról, -hogy az idén befejezik az át­térést a Szovjetunióban a rö­vidített — napi hét-, illetve hatórás — munkaidőre. Ápri­lis elsején már mintegy 16 millió munkás dolgozott az új feltételek mellett, az év vé­géig pedig további 43 millió dolgozó tér át a rövidített munkanapra. Egész sor ipar­ágban már az elmúlt két év­ben teljesen végrehajtották a munkaidő csökkentését. Az áttérést mindenütt gon­dosan készítik elő. hogy a munkaidő megrövidítése, ne okozzon visszaesést a terme­lésben. Ezért minden üzem­ben a munkaidő csökkentésé­vel együtt úi bérezési feltéte­leket állapítottak meg az iparban.

Next

/
Thumbnails
Contents