Pest Megyei Hírlap, 1960. április (4. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-03 / 80. szám

«ST »I£G1 'iJCírlap im április 3. vasárnap Api*«'» Antal elvtárs ünnepi beszéde (Folytatás az 1. oldalról) felszabadult, országunk egyik gyorsan iparosodó városává lett. Ipari termelése több mint hatszorosa a felszabadu­lás előttinek. Tíz’ nagyüzem, számos kisvállalat működik itt, hajókat, vagonokat, rádiót, transzformátorokat és más sokfajta iparcikket gyártanak, 29 országba exportálnak és Vác ma már nem püspökségé­ről és fegyházáról híres, ha­nem a váci munkások, mér­nökök szaktudását dicséri, hogy több mint tíz szocialista országba és fejlett kapitalista országokba szállít és minde­nütt jó hímevet szerez a ma­gyar iparnak. — Ma délelőtt a megye és a város vezetőségével néhány váci üzemet és építkezést lá­togattunk meg, meghallgattuk a város vezetőinek beszámo­lóit. Idejövet megnéztük a határt, láttuk a mindjobban erősödő termelőszövetkezete­ket, a békés, szorgos alkotó­munkát. Pártunk és kormá­nyunk népgazdaságunk erejé­hez mérten mindent megtesz, hogy a város iparosítását, fej- Jesztését elősegítse. Az utóbbi 15 év alatt a váciak szeme láttára ala­kult át és szépül tovább a város. ’Ezt a nagyszerű fejlődést törte meg rövid időre az ellenforra­dalom. Ma már túl vagyunk az 1956-os eseményeken, az országban rövid idő alatt helyreállt a rend. Az előbb azt mondtam, hogy tanulnunk kell a múltból, a felszabadu­lás előtti időkből. De tanul­nunk kell az utóbbi évek tör­ténetéből is. Mindenekelőtt azt kell megtanulnunk, hogy a szocializmus védelmére, a szo­cializmus építésére mindig ké­szen kell állnunk. Ezután államunk gazda­sági, politikai megerősö­déséről beszélt és mint a szilárd néphatalom egyik bizonyítékát említette meg a most megjelent amnesz- tia-rendeletet. — Fejlődésünkben eljutot­tunk odáig — mondotta —, hogy tovább folytatva azt, amit eddig tettünk, az ellenforrada­lomban különböző módon részt vett egyének büntetését felül­vizsgálj uik és sokuknak am­nesztiát adjunk. Kormányunk megszünteti az internálótábo­rokat, az igazságügyi szervek, az Elnöki Tanács döntése sze­rint közkegyelemben részesí­tettek jelentős számban olya­nokat, akik társadalmi rend­szerünk ellen, államunk törvé­nyes rendje ellen 1956-ban, vagy az azt követő években felléptek. A most gyakorolt közkegyelemre nem gyengesé­günk adott okot. Nem azért hoztuk a rendeletet, mert va­laki, vagy valakik kérték, ha­nem azért, mert mi azt politi­kailag helyesnek látjuk. Álla­mi és társadalmi rendszerünk szilárd, azt minden ellenséges törekvéssel szemben meg tud­juk védeni. Mi úgy véltük, a közkegyelem helyes volt, idő­szerű volt. De ha valaki fel­lépne a munkáshatalom ellen, arra a munkásosztály ökle kí­méletlenül lesújt. Ezután arról beszélt Apró elvtárs, hogy az elmúlt három év alatt ielentősen nőtt az életszínvonal, nőtt a termelés és minden feltétel megvan ahhoz, hogy a hetedik kongresszus fő jelszavát, a szocializmus gyorsabb ütemű építését megvaló­sítsuk és a szocializmus alapjainak lerakását a kö­zeli években befejezzük. — Fel szeretném használ­ni ezt az alkalmat — foly­tatta Apró elvtárs —, hogy köszönetét mondjak pártunk mindent kövessenek el: 1963-ra az első gépegység már a tervben előirányzott ce- mentmennyiséget adja. A termelőszövetkezeti moz­galomról szólva, elmondotta, hogy az országban közel öt­ezer termelőszövetkezet mint­egy 900 000 taggal dolgozik. Beszélt arról, hogy a termés­kilátások biztatóak és, hogy a párt és a kormány mindent megtesz a termelőszövetkeze­tek megerősítéséért, műtrá­gyával és géppel való ellá­tásáért. — Itt, Pest megyében és a váci járásban — mondotta Apró elvtárs — arra kell ügyelni, hogy a mezőgazdaság szocialis­ta átszervezésével együtt Baráti beszélgetés a megye és Vác város vezetőivel a nagygyűlés délelőttjén. A képen jobbról balra: Apró An­tal, Kikillai Sándorné országgyűlési képviselő, Halmi Fe­renc, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa. Fe­kete Sándorné, a megyei pártbizottság osztályvezetője és Horváth András, a megyei pártbizottság első titkára, or- szággyűlési képviselő. Központi Bizottsága és kor­mányunk nevében a nagy­gyűlés résztvevőinek, mind­azoknak a becsületes embe­reknek a támogatásért, az építőmunkában való részvé­telért, amellyel elősegítették az ellenforradalom által oko­zott károk gyors felszámolá­sát, a konszolidációt és a növekvő termelést, valamint azt a bátor kiállást, ahogyan szolidaritást vállaltak és tá­mogatták pártunk és kor­mányunk politikáját. Ezután néhány gazdasági kérdésről beszélt Apró. elv­társ. Elmondotta, hogy, bár számos helyen megvan a le­hetőség a terv túlteljesíté­sére, de a meglevő nyers­anyagot csak olyan termé­kek előállítására szabad fel­használni, amelyek fontos ha­zai szükségletet elégítenek ki, vagy amelyeket exportálva, javítani tudjuk az. ország fizetési mérlegét. Elmondot­ta, hogy fokozott figyelmet kell fordítani a létszámgaz­dálkodásra, a munka jobb megszervezésére, a fe­gyelemre és a rendre, valamint a műszaki fej­lesztésre. Apró elvtárs hangsúlyoz­ta az épülő Dunai Cement- és Mészmű felmérhetetlen jelentőségét: a mezőgazdaság a belter­jesség irányában fejlőd­jék, mert a váci járás és lénye­gében az egész megye a fő­várost ellátó övezethez tar­tozik. A váci, a gödöllői és a szobi járásban vezető sze­repe van a kertészetnek, a zöldség-, szőlő-, és gyümölcs- termelésnek. És ezentúl nagy szerepe kell, hogy legyen a baromfitenyésztésnek, a bur­gonya és ipari növények ter­melésének. A megyében ki­alakult termelési kultúrát a szocialista átszervezés idején is meg kell őrizni, sőt, most nagyüzemi méretekben, jobb feltételek között több zöld­séget, gyümölcsöt, szőlőt, burgonyát, baromfit és más terméket kell termelnie a megyének. Mi azon leszünk, hogy az értékesítést jobban megszervezzük, mint eddig. Az állam azon lesz, hogy egyszerűbbé tegye a felvásár­lást, meggyorsítsa a szállítást. Támogatjuk azt is, hogy a termelőszövetkezetek is ér­tékesítsenek, de nem jó, ha minden termelőszövetkezet külön standot akar felállí­tani. Támogatjuk azt. hogy a termelőszövetkezetek is értékesítsenek, de a legjobb megoldás az, ha összefognak és nem külön-külön foglal­koznak az értékesítéssel, ha­nem közösen állítanak fel nagy elárusítóhel.yeket. A mezőgazdasági szakem­ber-ellátásról szólva Apró elvtárs elmondotta, hogy a felsőoktatás fejlesztésével, je­lentős beruházásokkal 1975- ig mintegy 13 000 mezőgazda- sági mérnököt képezünk ki. A második ötéves tervben 48 000 technikust fogunk képezni nappali és levelező tagozaton. A váci mezőgazdasági technikum nappali tago­zatának létszámát kétsze­resére kívánják emelni. Évente legalább háromezer traktorvezetőt képezünk ki. Jobban élni csak munkából lehet Az ötévé« terv második legnagyobb beruházása: a cementmü — A gyárépítkezések mel­lett nagyarányú lakásépítke­zésekbe kezdünk — mondot­ta. — Pártunk Központi Bi­zottsága és kormányunk el­határozta, hogy 1975-ig egy­millió lakást építünk. Ebből a szempontból a cementmű építkezésének óriási jelen­tősége van. A Dunai Cement­es Mészmű megépítése, mé­reteit tekintve, hásonlít a Dunai Vasmű építkezésé­hez. Ma az ország máso­dik legnagyobb beruházása Vácott folyik. Államunk mintegy hárommilliárd forin­tot irányzott elő erre az építkezésre, amelyet úgy kell folytatni, hogy a nö­vekvő építőanyagigény ki­elégítéséhez ez az új üzem minél előbb hozzájárulhas­son. Külön szólt az építőkhöz és tervezőmérnökökhöz, hogy Fizetéses szabadság a szövetkezetben A mendei Lenin Tsz-ben az elmúlt évben vezették be — kísérletképpen — a fize­téses szabadság rendszerét. A szövetkezet tagjai évente átlagosan 12 nap fizetett sza­badságban részesülnek. Sza­badságuk időtartamára az előző évben teljesített mun­kaegységeik egy napra eső részét kapják. Mende né­hány hónappal ezelőtt alakult termelőszövetkezeti községgé. Az újonnan belépett tagok úgy határoztak, hogy tovább­ra is fenntartják a fizetéses szabadság rendszerét és a szövetkezet gazdái — ahogy a munkák megengedik — ki is veszik a részükre járó sza­badságot. A megyei szervek segítségével lehetőség nyílik arra, hogy a mendei szövet­kezeti gazdák egy része az ország legszebb üdülőhelyein töltse el szabadságidejét. — Lehet, hogy akad a gyű­lésen olyan ember — folytat­ta Apró elvtárs —. aki arra gondol: mi mindig csak a munkáról beszélünk. Ez igaz. Mi beszélünk a munkáról, mert jobban élni csak mun­kából lehet, mert a jobb élet­hez több ipari, mezőgazdasági termékre van szükség; El­osztani csak azt lehet, amit megtermeltünk. Itt, Pest me­gyében is, a váci járásban is mind többet vásárolnak az emberek, jobban élnek, szebben és csinosabban öl­tözködnek, különösen a nők. A hat jelentősebb váci üzem­ben több mint 10 millió fo­rint nyereségrészesedést osz­tanak ki a közeli napokban. Felemeltük a nyugdíjakat, a családi pótlékot. Minden ál­lampolgár egészségének vé­delmére évi 1700 forintot áldozunk. Növekedett az élel­miszerfogyasztás, sok teltin-" tetben túlszárnyaltuk a leg­fejlettebb kapitalista orszá­gokat, például a cukorfo­gyasztásban, zsírfogyasztás­ban stb. Mindezek a tények bizonyítják: felszabadulásunk 15 esz­tendeje alatt hatalmas eredményeket értünk el, jobb és gazdagabb lett nálunk az élet, de ha még jobbá akarjuk tenni, meg kell érte dolgoz­nunk. A nemzetközi helyzetről szólva beszélt Apró elvtárs Hruscsov és De Gaulle tár­gyalásairól, arról, hogy a szovjet államfő egy év alatt 14 országba látogatott el. Alá­húzta az ilyen látogatások, a tárgyalások jelentőségét és különösen két szempontból világította meg ezeknek fon­tosságát: a május 16-i párizsi csúcstalálkozó és ami ezzel összefügg, a világbéke megőr­zése szempontjából. — Marx száz évvel ezelőtt azt mondotta — folytatta Ap­ró elvtárs —, hogy a kommu­nizmus kísértete járja be Európát. Ma már nemcsak Európát járja be a kommuniz­mus „kísértete“, hanem mind az öt világrészt. Az egész vi­lágon hatalmas balratolódást észlelhetünk. Ez az egyetlen kiút, az új út, az egyedüli és leghelyesebb út. A világ la­kosságának 32 százaléka már a szocialista tábor országaiban él. Ezt jelenti a kommunizmus tanának százesztendős fejlődé­se. A szocializmus ellen ma már nem lehet harcolni. A szocializmusnak hitele, tekintélye hatalmasra nőtt. A szocializmus győz­ni fog az egész világon. Végezetül, mint a Lengyel- országban járt küldöttség tag­ja, a lengyel munkások üdvöz­letét tolmácsolta a váci nagy­gyűlés részvevőinek és az egész magyar népnek, majd további jó munkát, egészsé­get, sok sikert kívánt me­gyénk legnagyobb munkásvá­rosa lakosságának. Magyarázat a „ E // emlékszünk? Először 1946 végén röppent fel, az azóta többször idézett mon­dat: magyar csoda. A világ- történelem egyik legnagyobb inflációjának egycsapásra tör­tént nje&szüntetése, a jó forint megteremtése után a nyugati sajtóban szinte kedvelt dolog leit a magyar csodára hivat­kozni. S azután jött az újjáépítés hősi korszaka, majd az újabb nagy nemzeti nekigyűrkőzés, az első ötéves terv. Rövid esz­tendők alatt megváltozott az ország arculata, az emelkedő jólét ismét felelevenítette a „csodát”. Amilyen hirtelen fedezték fel — többször is — a nyugati burzspá újságírók a nagyszerű felemelkedést, olyan gyorsan kaptak az alkalmon, az ötvenes évek során elköve­tett hibákon, a saját magunk által őszintén feltárt visszásá- gokon. * Az ellenforradalom leverése utáni években szüntelen és mohó kíváncsisággal vetették magukat a burzsoá újságírók Magyarországra. Mi van ebben az országban azóta? Milyen mélyek a szocialista rendszer gyökerei? Hogyan volt lehet­séges a bonyolult helyzet gyors rendezése? Stb. S mily érdekes! Már 1957 májusában olvastuk a Le Monde-ban: „Alkotó munka­kedv, a rendszer melletti nagy politikai aktivitás, minden ed­diginél jobb életnívó — ez Magyarország jelenleg. Hát nem valóságos csoda ez?” Ezek után még csak meg sem lehet lepődni a New-York Times itt járt munkatársának megállapításán, amelyet 1958 végén tett, miszerint: „Alig emlékeztet' itt már valami 1956-ra ... Ha fordulatról van szó, az emberek inkább 1945- ről beszélnek, ez jut elsősor­ban az eszükbe, hiszen a cso­dával egyenlő az a változás, ami bekövetkezett tizenöt esz­tendő alatt,’’ Nem, szó sincs róla, nincs itt semmi félreértés! Nem ar­ról van szó, hogy a burzsoá újságírók megváltoztatták volna ellenséges szemléletüket a szocializmusról, a népi de­mokratikus Magyarországról. Inkább az a helyzet, hogy közülük sokban időnként felül tud kerekedni a tények által megerősített tárgyilagosság. Nem mindig van mód és le­hetőség elmenni csukott szem­mel az élet előtt. Márpedig az élet ilyen szavakat mondat például a londoni Times rend­kívüli tudósítójával 1960 már­ciusában: „Magyarország je­lenlegi vezetői sokat tanultak elődeik tévedéseiből és a leg­jobb benyomást keltik. Buda­pest és az ország derűs arcot mutat, maga a főváros sokkal szebb, mint bármikor volt ami­óta a kommunisták vannak hatalmon.” Még az olyan köz­ismerten ellenséges beálh'tott- ságú lap. mint az osztrák Arbeiter Zeitung is azt írta a minap egyébként sok nevetsé­ges állítást is megkockáztató cikkében: „A magyar kommu­nisták szeretik az erényt, a szerénységet, a szorgalmat, s ennek megvannak a maga előnyei. így például az okta­tásügy terén: minden tehetsé­ges gyerek tanulhat és'még­hozzá pénzébe sem kerül.” Egy más témát érintve így ír az Arbeiter Zeitung tudósítója: „Beszéltem egy munkásasszonnyal, akinek egyébként nagyon is pol­gári vágyai vannak: egy kis családi ház kerttel és nyuga­lommal. De büszke volt a fiára, aki tovább tanulhat... Az asszony takarítónő egy üzemben és 900 forintot keres, férje villanyszerelő ugyan­abban az üzemben, havi 1900 forint keresettel. A kettős ke­reset lehetővé teszi, hogy meg­valósítsák álmukat a kis csa­ládi házról — sőt még mosó­gépet is vettek már... Ismé­telten meggyőződtem róla, hogy a mezőgazdasági mun­kások, a szakmunkások bére Magyarországon semmivel nem rosszabbak, mint ná­lunk.” TTgyancsak szívesen boncol- gatott téma, ahogy azt a Daily Mirror kifejezte „a ma­gyarországi igen magas szín­vonalú társadalmi morál”. Ez az angol lap írta meg: „Az elmúlt másfél évtized minden hullámzása ellenére Magyar- országon olyan nagyfokú mo­rális öntudat alakult ki az emberek belső gondolkodásá­ban, amit valószínűleg a rend­szer legnagyobb sikerének le­het elkönyvelni.” Egyszóval megvan a magya­rázat a „csodára”, még ha a nyugati sajtó nagy része nem is meri levonni az egyébként teljesen logikus következtetést. Ám hadd segítsük mi hozzá őket... A társadalmi morál, a mo­rális öntudat a mi felfogá­sunk szerint nem más, mint szocialista öntudat, szocialista morál, amelynek megvalósítá­sában már elértünk egyet és mást. S ha voltak is gazda­sági, politikai nehézségeink, mindenen átsegített bennün­ket a magyar nép hitvallása és kitartása a szocializmus mellett, s ami ezzel teljesen azonos, hitvallása és kitartása a párt mellett. Vajon „csoda” mindez? Ha úgy tetszik, nevezzék annak. A tárgyalások korszakának idején lesz még bőven alka­lom és lehetőség ennek szívé­lyes megvitatására. Bácskai Lás-zló Reflektorfényben IV. SZEMES MARI 4 rádió 1-es stúdiójának ajtaján piros lámpa ég: Tilos a bemenet — azaz: fel­vétel folyik odabenn. A ren­dezőfülkében Molnár Mihály figyeli a színészek játékát. A mikrofon előtt csinos barna lány: Szemes Mari — azaz Szekeresné, Dömök Sándor: Azon az éjszakán című drá­májának bányászasszonya. A felvétel szünetében be­szélgetünk: — Gratulálhatok? — Köszönöm, nagyon köszö­nöm ... Nem is tudom, mit mondjak hirtelenjében... Olyan váratlanul ért... Nem számítottam rá ... A „meglepetés“: hazánk fel­szabadulásának ünnepére — eddigi sikeres alakításaiért — Jászai Mari-díjat kapott... Hogyan is kezdődött? — 1952-ben végeztem el a Színművészeti Főiskolát. A színészi pályát Szegeden 'kezd­tem. Nagyon jó iskola volt. Egy vidéki színháznál tág le­hetősége nyílik a fiataloknak. Az operettől a drámáig, a Boci-boci tarkától Gogol: Re- vizor-áig mindent játszottam... Két év után kerültem Pestre az Ifjúsági Színházhoz... Öt hónapig maradtam ott, akkor az alakuló József Attila Szín­házhoz hívtak. Örömmel tet­tem eleget a kérésnek, mert nagyszerű gondolatnak talál­tam: színházat alapítani An­gyalföldön — a munkások­nak ... Itt, a József Attila Színház­ban Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül cí­mű színművének Pólika szere­pében mutatkozott be az an­gyalföldi közönségnek — si­kerrel. — Legkedvesebb szerepe? — Mindig amelyiket ját­szom. — Film? Mosolyog. — A film még nem fedezett fel... Néhány kisebb szere­pet játszottam ugyan... de nem ez az igazi. Talán majd egyszer felfedeznek. Ki tudja? — Mivel tölti a szabad ide­jét? — Hajaj! — sóhajt nagyot. — A szabad idő a legkeve­sebb ... Majd‘ minden este játszom a színházban: Érdek­házasság, Ugorj ki az abla­kon, Felnőnek a gyerefkek ... Délelőttönként próba a Kis­polgárokból ... Aztán énelcta- nulás... S végül, de nem utolsósorban: a Rádió. Na­gyon szeretem. A színház után nyomban a Rádió következik. =- Tervei? — Sok-sok jó szerep. Víg­játék és dráma ... ami lehe­tőleg napjaink életét tükrözi. Ez a legizgalmasabb. Mond- jitk: találkozni az utcán az Érdekházasság Ilonkájával vagy az Ugorj ki az ablakon Kovács Marikájával... Nagy­szerű dolog! Az ember érzi: igaz, amit a színpadon mond, cselekszik... — Más tervek? — Utazni szeretnék... A nyárra Prágát tervezzük. Ed­dig csak képekről, hallomás­ból ismerem. M ég beszélne, de már hív­ja a rendező. — Búcsúzóul még csak eny- nyit: — nyújt kezet — még sok jó játékkal szeretném meghálálni a Jászai Mari-dí­jat! Ez kötelességem! Prukner Pál

Next

/
Thumbnails
Contents