Pest Megyei Hírlap, 1960. április (4. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-24 / 96. szám
F. BALAZS EVA: HŐSTETT Hónapok óta mes'min--------------—-------denkinek, h ogy van igazi babakocsija. Akkora, hogy kishuga. a hároméves Jutka is elférne benne. Látta egyszer, amikor titokzatos módon bejutott a kamrába. Csak azért zárták el húsvétig, mert akkor tavasz lesz, tologathatja a téren, a folyosón és a szoba padlója szép marad. A kis Jutka is izgatottan várja a tavaszt. A kocsiban mégis könnyebb lesz, mint így, mert Mari mindenhova magával vonszolja. Egyetlen pillanatra sem ,engedi el a kezét. Most elengedte. Ül a legfelső lépcsőfokon és apró, maszatos kezével a könnyeit törülgeti. Jutka értetlenül nézi, mert semmi nem történt, ki se kaptak, még csak rájuk se szólt senki. így találom őket este a lépcsőházban. Jutka hűségesen áll nővére mellett és bámészkodik. Maritól nem tudok értelmes választ kapni. Szipogva konokul ismételgeti: — Mert csak lány vagyok ... azért.., Nem találok vigaszt. Felhagyok a reménytelen vállalkozással és hazamegyek. Alig csapódik be mögöttem az ajtó, a villanygyúj- tásra, mint rég várt jelre, türelmetlenül megszólal a csengő. Zsebredugott kézzel Jóska áll a küszöbön. • — Későn jöttél haza — mondja. — Sok dolgom volt. — Komolyan kell beszélnem veled. Mit csináljak, ha olyan komoly az ügy? Behívom. Ráül a fotel karfájára, harangozik a lábával. Majd szigorúan rámnéz. — Tudod, hogy hétfőn meg foglak locsolni? — Tudom. — Akkor kapok tőled négy forintot. így van? — így van. — Mondd, ügye azt a négy forintot elkérhetem tőled most. Előlegbe. Hisz végtére mindegy... Előlegbe? — lepődöm meg kicsit. — Igen. Most kell a pénz. Odaadom neki. Hisz __ V égtére mindegy. Az ajtóból még visszaforHULOT ÚR NYARAL %y jelenet: Hulot (olvasd: ^ Ülő) úr/ ez a kétbalke- £ zes-ballábas, félszeg figura ^ betéved valahogyan egy há- ^ zikóba. ahol hegyén-hátán tű- | zijáték rekvizitumok hever- ^ nek. Gyufát gyújt, hogy kö- rülpillantson. az egyik rakéta ^ tüzet fog. és szemkápráztató, ^kacagtató tűzijáték kezdődik: ^ görögtűz lobban, tűzkerék ^ kering, rakéta szikrázik: a ^ pyrotechnikai eszközök egész ^ légiója szórja sziporkáit, és ^ a nagy csillaghullás közepet- ^ te ott csetlik-botlik a mi ^ ügyetlen, ostobácska nyara- ^ lónk, a nézőközönség oldalt- ^ fájdító kacagtatásának oká- ^ ból. ^ Talán ez a jelenet jalké- pezheti legtalálóbban ezt az | új francia filmet. Táti ren- ^ dezését és főszereplését. Mu- ^ lattat ez a könnyű, nyári ^ film-franciasaláta, kellemes ^ két órát szerez a nézőnek, de ^ többet nem ad. A rengeteg ^ ötlqt-sziporka, szellemesség- ^ rakéta szétszórja csillagait, ^ de ezek a csillagok amilyen < fényesek, olyan mulandóak. í j ötlet, ötlet, ötlet — egyik ^ pazarabb, mint a másik. A ^ kacagtató helyzetekben töb- ^ bé-kevésbé nevetséges figu- ^ rák botladoznak, rohan gál- ^ nak — ahogyan a kéthetes ^ tengerparti nyaralás kalando- ^ zásai megszabják. A kalan- ^ dók azonban csak epizódok ^ maradnak, akár az egész fil- £ met szét lehetne szabdalni a ^ némafilmek idejében szokásos ^ tíz-tizenöt perces rövid bur- ^ leszkekké, a gerinc, amely í összetartja a történetet, nem v. A kibékíthetetlen ellenfelek: Hulot úr és a „paripa" szilárd: csak a nyaralás tányéré, a szereplők azonosságára, a főszereplőre épít — és nem egységes mondanivalóra. I gaz, filmvígjátékról vagy inkább bohózatról, nem pedig drámáról van szó. Mégis, sokszor, nagyon sokszor hiányzik a folyamatosság és a záróakkord; ezért indokolt, ha a Hulot úr nyaralt inkább sziporkázó tűzijátékhoz, semmint állandóan ragyogd. egyenletes. égő fényforráshoz hasonlítjuk. Például: egy kis kölyök nagy ítóü végjével kiégeti az egyik napozósátrat... No, de mi lesz a gyerek és a sátor sorsa később? Vagy: a nyaraló társaság egyik hölgytagja Hulot úrral cipelteti az egyik túra közben hátizsákját ... Miért nem találkozunk többet ezzel a lánnyal? Azután: a csinos női főszereplő körül sok fiú forgolódik, egyik politikai tételekkel „szórakoztatja”, másik amerikai lemezekkel igyekszik lakására csábítani, harmadik sporttudományával próbálja meghódítani ... De miért nem találkoznak valahol ezek a különböző emberek és törekvések? A csónak még egyben van — egyelőre. M indezt kár lenne ilyen nagy súllyal a filmkészítők számlájának terhére írni — hiszen könnyű bohózatot látunk —, ha egy sereg, igényeket ébresztő erénye nem lenne ennek az alkotásnak. Érdekes, jól jellemzett típusokat láthatunk ugyanis (az öreg házaspár, az elfoglalt német üzletember, a hoteltulajdonos és a pincér, a — sajnos, csak egyszer előtérben szereplő — rosszcsont kölyök stb.), és a címszereplő Hulot úr is — bár elrajzolt, karrikírozott figura, de — típus, a félszeg kisember típusa (ugyan nem eredeti, olykor emlékeztet Chaplin halhatatlan alakjaira). A számtalan szellemes sziporka, egységbe foglalva, megkomponálva, csak hasznára lett volna a filmnek, és humorát sem csorbítaná. Sőt, hihetőbbé, érthetőbbé tenné a befejezést, amikor is Hulot úrtól mindenki elfordul, kivéve a gyermekeket és a hozzá hasonló, ártatlan lelkű, jó szándékú, de éppen helyzetük miatt félszeg kisembereket. ÉPEK KÖZT - BETEGEN — Itt vagyok, szívem. — Csókolj meg. — No, Jancsikám, te csacsi. Odaült az ágy szélére, haja férje arcába hullott, amikor szája megérintette a homlokát. Már mozdult is, menni akart. A férfi arcáról eltűnt a szín, csak a szeme élt és reszketett a szempillája. — A számat. — Mit akarsz, szívem? — Csókold meg a számat. Ajtó csapódott valahol, a folyosón léptek döngtek. Az óra a falon ijedten ketyegett. Aztán megállt az idő. A feldobott kő nem esett visz- sza, a hegedűn megnémult a húr és megtört a madarak röpte. Döbbenet ült a szíveken. — Anyukám! — hangzott a konyhából váratlanul, aztán ismét: — Anyukám! Továbblépett az idő. Me- gin* sírtak és nevettek a húrok és felívelt a madarak röpte. Kinn vízcsap csepegett. — Nem — remegte az asz- szony és a szája elé kapta a kezét. — Nem! Hátrált, menekült, szava zokogásba fulladt. A konyhában a gyerek is vele szipogott. A beteg még mindig az arcát látta, rémült szemét, szája reszketését, s amint irtózva menekült. A lepedőre ránc gyűrődött, .ott ült még előbb frissen és mosolygósán, helyére a magány telepedett. Záródott az ajtó és hallotta lépteik kopogását. Elmentek. A gondolat meghalt benne. Az öreg Samu félrehúzta a függönyt, bekiáltott: — Bejönnék, szomszéd. Ha nem zavarom. Nem szólt vissza, tudta, hogy jön, ismeri jól a járást, megtalálja a kulcsot a lábtörlő alatt. — No hát hogy vagyunk, kedves szomszéd? — állt meg Samu az ágy lábánál és nem nyújtotta a kezét, ökle a zsebbe mélyedt, karjában a megrekedt mozdulat feszült. Megnémult zavarában, de aztán visszadöccent a kedve. — Hanem az asszon vka ugyancsak kicsípte magát. Láthatatlan fal ereszkedett közéjük, s a falon nem hatoltak át a szavak. Samu ál- lán táncolt a szemölcs, gyűrűztek a ráncok a szeme körül, és előkerült a keze. Rövid. vaskos ujjai ott táncoltak a beteg orra előtt. És ő nézte kitartóan, figyelmesen a véraláfutást az ujj hegyén, a kézfejen a kopott szőrszálakat, a hüvelykujjon a hosszú, friss karcolást és a barna bütyköket. Újra és újra elmondta magában. szótagolva: — Nem fogott velem kezet. A fal túloldalán az öreg Samu beszélt. — Be bizony, beválasztotdúl — Mit gondolsz, a Juhász Katitól is lehet előleget kérni? — Miért ne? Próbáld meg! — Megpróbálom. És visszajövök még hozzád. Az arcán látom, felesleges lenne lebeszélni. A vállalkozás sikerének percek alatt híre ment. Jöttek a fiúk egymás után, köszöntek szépen, udvariasan. Később már ketten-hárman egyszerre. És mind előleget kért. Dolgoztam, mint egy bankpénztáros. Az ember nem tehet kivételt. Amikor a földszintről Kazán Gyurika is koszos markában szorongatta már az előleget és köszönés nélkül elszaladt, ágyazni kezdtem. Akkor Jóska visszajött, ösz- szes zsebét kikutatta és sok forintot szórt az asztalomra. — Légy szíves, vegyél ezért négy nyuszit. Vagy csokoládétojást. Rád bízom. Én már nem mehetek le, mert késő van. Nem értek semmit. Semmit az égvilágon. — Kérlek, elmegyek, megveszem. Ha azt kívánod, hogy Rákosszentmihály on vásároljak, akkor oda megyek. Csak egyetlen kérdésem van: holnap nem árulnak nyuszit? Bólint. Nem kíván velem t vitázni. í — De. Csak ez a négy nyu- szi még ma kell. — Kérlek, az más. Meg- í mondanád, hogy minek? — Megmondhatom. Mégint á fotel Uátfájáta fii. J — Apa leküldött a presz-j szóba egy csomag Kossuthért. j A Szabó néni sírt az ajtóban. í A Szabó bácsi meg... de tu-', dód úgyis ... — Honnan tudnám? Mit', csinált a Szabó bácsi? — Iszik. És részeg. Ma ka-] pott fizetést. Délután lesza- j ladt valamit venni Pityuék-i nak, de nem vett semmit. 1 Csak iszik ott egy csomó em-i bérrel. És elzavarta a Szabó: nénit. Ott sír az ajtóban,', hogy megint nem vehet sem- ; mit a gyerekeknek. j Igen, most emlékszem. Ka-! rácsonykor is így volt. A srá-i cok sorra mutogatták az aján-í dékokat. Csak a négy Szabó-, gyerek kerülte a karácsonyi! beszámolót. Nem volt mit megmutogat-', niok. _ í Jóska harangozik a lábá-\ val, úgy folytatja, mintha a '■ világ legtermészetesebb dol-‘ gát mesélné. És elhatároztuk. tudod,: hogy veszünk nekik valamit.; Azért kérjük az előleget. Szó nélkül veszem a kabátomat és elindulok. Jóska el-, kísér a lépcsőházig. — A Marika meg azért bőg, mert kimaradt. Mert ő lány. Nem locsolhat, nem csinálhat semmit. Csak bőg. Négy szép egyforma nyu■ —ZJ.-------HL lat hoztam. Á tadtam Jóskának a lépcsőházban. Az ajtónk előtt Marika várt, lépett egyik lábáról a másikra, ami nála mindig a felfokozott izgalom jele. Nagy piros tojást húz elő a köténye alól. Jóska kezébe nyomja. — Nesze. — Hol szerezted? — kérdjük egyszerre. Nagyot sóhajt. Nehezen kezd hozzá. — Hát .. tudod, én úgyis megkapom a babakocsit. A spejzablak meg nyitva van. oda dugják mindig a meglepetést. A kocsi is ott van. Ott is maradt. Mikor visszalopta a tojást, levert egy üveg befőttet. Nehéz tornamutatvány ez, sötét is van, a lisztet már az előbb kiborította. De az legalább csendben történt. Az üveg- csörömvclést. sajnos, meghallották. És a hirtelen beözönlő fényben letagadhatatlanul ott KISS SÁNDOR: t t állt a tolvaj. Kezében a piros] tojás, a földön a liszt, össze- ] keveredve a befőttel. Irgalmatlanul elrakták. De ! nem sírt. Jutka bömbölt he-[ lyette. Marika nem tudtaI megmondani, miért lopott. ] Egyre hajtogatta: — Mert csak lány vagyok...] azért... A szép, igazi babakocsi to- \ vábbra is elzárva marad. De j már bizakodik, vigasztalja \ magát. Nyáron lesz a hatodik szü-\ letésnapja. G’őri D. Balázs verse Tavasszal I : Kamasz meggyfa kinyuj tózik iágát fényre tartja, ; csöpp levelén táncot rop egy : görbelábú hangya. j Fönn az égen legelészget j gyapjas bárányfelhő, : csillog a nap a nyakában, ; mint az aranycsengő. [Hajladozó pitypang hátán i lovagol a szellő, í szőke sugár a fénysugár, [tócsákon szökellő. í Hát te, Öcsi, mit csinálsz? i Kimegyek a rétre, [sárkányt viszek magammal és ! röptetem az égbe! t Rosszkedvűen ébredt, csukva volt a szeme, tagjaiban még álom zsibbadt, de megrohanták a tegnap emlékei, a végtelen éjszaka gyötrelme ismét ott ült a mellén. A szájában keserű ízek gyűltek. Kitapogatta a felesége helyét a másik ágyban, hideg volt már, korán kelhetett az asszony. A kezét nem húzta vissza, mert ujjai hitték, hogy mozdulniok kell csak, sikla- niok a lepedőn tovább, s ott selymet lelnek, meleget és bizsergetőt. A függöny mintáját az asztalra rajzolta a nap, csak a kezét kellett felemelnie s eltűntek a megnyúlt csillagok, a fényes lapon tenyerének árnyéka reszketett. Nézte kezét, kezefején a lágyan lüktető ereket, a fehér félholdat körme tövén, és emlékezett: keskeny kezeket látott és bütyköseket, elegáns ujjakat és tömpe rövideket, sima bőrt és amelyre árkokat húztak az évek; és fehér és halott volt valamennyi, sápadt és vérte- len. Ellökte magától a kezét. — Élni kell. élni! — a sóhaj után rettent, hogy meg ne hallja az asszony, az udvar. az utca s a fényes reg- "p! ezer meg ezer füle. Madár pittyegett kint a folyosó rácsán, és ő meggyűlölte a madarat. Nem nézett arra, mégis látta, ahogy a rácson végigbilleg, fürgén és fontoskodva. Ha arranéz — tudta — holtan pottyan a madár az udvar kövére. Lefordul, zuhanva kering, aztán az udvar közepén esetten. S nem áll lábra többet. Ernyedten adta át magát a minden ízét eltöltő, féktelen gyűlöletnek. Dobot vert fülében a pusztítás vágya, az indulat szeme elé gyűrűket vetett A láz! Kikotort a dobozból egy tablettát, vizet kortyintott rá. Bejött az asszony. Nem ts jött, lebbent, szoknyájával kölni- meg szappanillatot csapott. — Már fent vagy. Jancsikám? Mindjárt hozom a teát. — Nem kell. — Nem? — Mondom, hogy nem. — De hát miért nem? — Hagyjál, nem kell és kész. Csupa kérdés és aggodalom volt a szeme, de a férfi csak azt látta, hogy milyen friss; a dereka milyen rugalmas, amikor föléje hajlik. Homloka se érezte a kezét, tekintete a csuklójára futott s tovább a vágya a blúz alatt. — Marika. — Tessék, édesem. — Marcsinké.
