Pest Megyei Hirlap, 1960. március (4. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-12 / 61. szám
"kfiívlmi I960. MÁRCIUS 12. SZOMBAT A komlótelepítők szerződése és a részlegvezetőre hárított felelősség Tanulságos ügyek a Pest megyei TEB előtt Tartósabb fegyver a „vörös kakas" ellen: a Budakalászi Textilművek gumírozott tűzoltótömlője Az Álagi Állami Gazdaság Kéri pusztai komlótermeiő üzemegységében az elmúlt évben sok dolgozót foglalkoztattak a komlótelepítésné!. A gazdaság e dolgozókkal időre szóló szerződést kötött, amely december 31-én lejárt. Az üzemegység vezetője azonban nem adta ki ezen a napon a dolgozók munkakönyvét, hanem felszólította őket, hogy új szerződtetésük ügyében január 5-én jelentkezzenek. Jelentkeztek is, de akkor az üzemegységvezető azt közölte velük, hogy a gazdaság nem köt velük új Szerződést. Vissza is akarta adni munkakönyvüket, de az érdekeltek azt nem vették át, hanem panasszal fordultak az aszódi járásnál működő közös egyeztető bizottsághoz. A bizottság határozatában a panaszt jogosnak minősítette és kötelezte az állami gazdaságot, hogy az érdekelt dolgozóknak a felmondási időre járó munkabéren kívül azokra a napokra is fizesse ki munkabérüket, amelyek a munkakönyv visszaadásáig elteltek. Az egyeztető bizottság megállapítása szerint a dolgozók joggal hihették, hogy szerződésüket meghosszabbítják, illetve, hogy új szerződést köt velük a gazdaság, mivel a régi szerződés lejártakor nem adták ki munkakönyvüket, sőt az új szerződés megkötése ügyében berendelték őket. Az állami gazdaság megfellebbezte a határozatot a Pest megyei Területi Egyeztető Bizottsághoz, amely nemrégen a helyszínen, a Kéri pusztai üzemegységben tartotta meg a tárgyalást. Az érdekeltek meghallgatása és a bizonyítékok átvizsgálása után a járási közös egyeztető bizottság határozatát megsemmisítette és csupán arra kötelezte az állami gazdaságot, hogy a december 31 és január, 5 között eltelt ^unkanapokra járó munkabért fizesse ki. A területi egyeztető bizottság megítélése szerint az állami gazdaság csak azzal követett el mulasztást, hogy nem adta ki a munkakönyveket a szerződés lejártakor, és ezzel megakadályozta. hegy ezen idő alatt a dolgozók másutt vállaljanak munkát. A Munka Törvénykönyv rendelkezései szerint viszont semmiféle formában nem vállalt kötelezettséget a lejárt szerződés meghosszabbítására, tehát a szerződéses dolgozók munkaviszonya nem vált állandóvá, így felmondási időre joguk nincs. Ezzel a dolgozók és a vállalatvezetők számára egyaránt tanulságos határozattal kapcsolatban érdeklődtünk dr. Nagy Józsefnél, a Pest megyei Területi Egyeztető Bizottság vezetőjénél a TEB munkája és tapasztalatai iránt. — Munkánk iránya némiképp megváltozott az utóbbi időben — mondotta dr. Nagy József. — Eddig az volt a legfőbb célunk, hogy a Munka Törvénykönyv előírásainak a méltányosság és igazságosság szellemében érvényt szerezzünk, most az is fontos célunk, hogy amennyiben lehetséges, megelőzzük a munkaügyi vitákat. Ezt a célt szolgálta a múlt évben kifejtett oktatási tevékenységünk. Előadásainkon 1648 egyeztető bizottsági tag vett részt. Az előadók a tagokat az ügyviteli szabályokkal ismertették meg és megtanították arra, hogy milyennek kell lennie az egyeztető bizottságok határozatainak. Előadásokat tartottak a vállalati igazgatóknak is. A területi egyeztető bizottságnak ugyanis 1958-ban közel százhatvanezer forint olyan munkabér megfizetésére kellett köteleznie a Pest megye területén működő vállalatokat és intézményeket, amelyért a népgazdaság munkát, teljesítményt nem kapott. Az oktatómunka eredményeképpen ez a tekintélyes összeg 1959-ben már kereken Százezer forinttal, tehát közel hetven százalékkal csökkent. Most már sokkal ritkábbak a szabálytalan elbocsátások, felmondások, áthelyezések és így csökkent a panaszok száma is. 1958-ban a TEB-hez benyújtott fellebbezések száma még 670 volt, tavaly már csak 554. A TEB a múlt évben 67 vállalat és intézmény egyeztető bizottságának munkáját a helyszínen vizsgálta meg. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az egyeztető bizottságok munkája örvendetesen javult, jobbak, pontosabbak a jegyzőkönyvek, szigorúbban ügyelnek a határidők betartására és a panaszok tárgyalásánál nagyobb gondosság érvényesül. Ez pedig észrevehetően növelte az egyeztető bizottságok tekintélyét a dolgozók és a vállalatvezetőik körében egyaránt. — A bizalom növekedésének egyik igen örvendetes jele — mondotta dr. Nagy József —, hogy a vállalatvezetők és a dolgozók is egyre gyakrabban fordulnak bonyolultabb ügyekben tanácsért, útbaigazításért, felvilágosításért a területi egyeztető bizottsághoz és így lényegesen kevesebb a törvénysértő intézkedés, mint a múltban. Éppen ezért fo:ytatjuk oktatási tevékenységünket. Legközelebb a vállalatok munkaügyi előadói számára tartunk előadásokat. A TEB-nek sok munkát adnak az úgynevezett kártérítési ügyek is. Jó példa erre a Budai Járási Tanács Építőipari Vállalatának legutóbbi este. A vállalat a múlt év vége felé kártérítésre kötelezte Hemmer Géza segédipari részlegvezetőt, mégpedig egyhavi fizetésének 15 százaléka erejéig. A vállalat végezte az egyik törökbálinti építkezést. Az igazgatói határozat indoklása szerint a részlegvezető nem gondoskodott arról, hogy az épület tetejét borító kátrányréteget gyöngykaviccsal szórják be. Emiatt az építtető érvényesítette kötbérezési jogát — és napi 500 forintos alapon — közel 48 ezer forinttal terhelte meg a hanyag vállalatot. A vállalat vezetősége azzal kívánta dokumentálni a felelősség elvének érvényesítését, hogy a részlegvezető egyhavi fizetéséből kártérítés címén levont 15 százalékot, tehát körülbelül háromszáz forintot. A részlegvezető persze nem törődött bele még ebbe az igen méltányosnak tetsző elintézésbe sem. Panasszal fordult előbb a válla- ; lati egyeztető bizottsághoz, de ott nem ismerték el igazságát, így fellebbezett a TEB- hez. A TEB előtt igazolta, hogy még a múlt év augusztusában, tehát jóval a munka befejezése előtt, írásban és élő szóval is sürgette a gyöngykavics beszerzését a vállalat vezetőjénél, figyelmeztetve őt a kötbérveszélyre. De a vállalatvezető nem intézkedett, csak jóval a kötbérezés után. A TEB határozatában megállapította, hogy a részlegvezető semmiféle mulasztást nem követett el, nem oka a kötbér-kárnak, azért a felelősség kizárólag a vállalatvezetőséget terheli. — A kártérítési ügyek általában igen sok munkát adnak az egyeztető bizottságoknak — mondotta dr. Nagy József —, mert a vállalatok csak a legritkábban vesznek fel szabályszerű káreseti jegyzőkönyvet, amely pontosan meghatározná a kár helyét, idejét, nagyságát, okozójának nevét, megjelölné az írásos bizonyíté- kokat, megnevezné a tanúkat. Utólag aztán már nem lehet ezeket a részleteket tisztázni. A kártérítésre kötelezett dolgozó természetesen az egyeztető bizottsághoz fordul és panasza rendszerint eredményes. Ha a vállalatok ezen a téren is jobban ügyelnének a rendelkezések betartására és a törvényességre, jelentékeny kártól mentesíthetnék a népgazdaságot és jobban érvényesülne a felelősség elve is. A TEB oktató jellegű előadásaiban ezekről a dolgokról is sokszor esik szó. m. 1. BARÁTI EST KISOROSZIBAN Kedves vendégeket vár vasárnapra Kisoroszi lakossága. A Hazafias Népfront, a nőtanács és a Magyar—Szovjet Baráti Társaság kezdeményezésére baráti esten .látják vendégül a közeli helyőrség néhány szovjet harcosát. A találkozón a vendégek műsorral kedveskednek majd házigazdáiknak, s a budapesti szovjet nagykövetség meghívott képviselőinek. Valahányszor „felszáll” a „vörös kakas” egy-egy épületre, szorongva figyeljük derék tűzoltóink önfeláldozó munkáját. Szinte velük együtt fogjuk és irányítjuk a hosszan kígyózó tömlőt, de ki gondolt volna eddig arra — a hozzáértő szakembereken kívül —, hogy ezek a tömlők négyszeri használat után már nem megbízhatóak. A Budakalászi Textilművekben értesültünk erről, ahol a hagyományos gyártmányok sorába tartozik a tűzoltótömlő. Amikor az ilyen gyors elhasználás okáról érdeklődtünk, elmondták, hogy hosszú ideig tiszta kenderfonalból készítették a tömlőt. Hátránya volt ennek, hogy három-négyszeri használat után szakítószilárdsága rohamosan csökkent, mert használat után nem tudták rendesen kiszárítani és így megtámadták a különböző penészgombák. Nem véletlenül írtunk múlt időben ezekről a kendertömlőkről. A Budakalászi Textilművek vezetői és műszaki szakemberei ugyanis látva, hogy külföldön egyre kiterjedtebben alkalmazzák a műszálakat és a belső gumibevonatot a tömlőgyártásnál, 1958 októberében kísérletsorozatba kezdtek. Milyen egyszerű most leírni, hogy ezek a kísérletek eredményre vezettek, de nem volt ez ilyen egyszerű a gyakorlatban. Először azt az alapanyagot kellett megtalálni, amelyik alkalmas a gumiréteggel való bevonásra. Több próbálkozás után jutottak el az úgynevezett pamut lánc-terylén vetülékés megoldáshoz. így sikerült elérni, hogy a bélelt tömlő súlya azonos maradt a kendertömlőével. Nem jelentéktelen követelmény ez, hisz elképzelhetjük, hogy nem könnyű a tűzoltóknak a hosz- szú tömlő emelgetése. Az alapanyagot tehát sikerült megtalálni, de hátra volt még a másik nagy probléma megoldása, a megfelelő gumianyag megtalálása és bevitele a tömlőbe. A megfelelő gumianyagot az elővulkanizált latexben meg is találták, de ismét hosszú kísérletek követték egymást, amíg eljutottak odáig, hogy a gumibevonatot sikerült megfelelő vastagságban a tömlőbe juttatni. Januárban múlt egy éve, amikor elérkeztek odáig, hogy legyárthatták az első húszméteres tömlőket. Ezeket átadták kipróbálásra az Országos Tűzoltó Parancsnokságnak. Talán mondanunk sem kell, milyen izgalommal várták a kísérletek eredményét. Az izgalom 1959. július 14- ig tartott. Ekkor érkezett meg a hír, amelyről a Budakalászi Textilművek vezetői és dolgozói már szerényen hallgatnak. Csupán egy jegyzőkönyvet mutatnak, amely a tűzoltóktól érkezett. Ebben többek között leírták, hogy 1959 január óta fokozott és állandó igénybevétellel használták a tömlőt és egészen a jegyzőkönyv felvételének időpontjáig nem szenvedett olyan sérülést, amely kizárná tűzoltó célú felhasználását. Ők írták azt is, valószínűnek tartják, hogy az ú,j tömlő élettartama mintegy nyolcszorosa tűzoltói viszonyok között a régi tömlőének. A kutatók tehát jelest kaptak, de hamarosan rendelés is érkezett a jó bizonyítvány mellé. Az Országos Tűzrendészet! Parancsnokság 43 ezer méter gumírozott tömlőt rendelt, amit tavaly hiánytalanul le is gyártottak. Az idei rendelés már 80 ezer méter. Sokáig sorolhatnánk még az új tömlő jó tulajdonságait, de helyette hadd bizonyítsuk egyetlen mondattal még, hogy megérte a Budakalászi Textilművek gazdasági vezetőinek és szakembereinek fáradsága. Százezer méter tömlő legyártása tízmillió forint megtakarítást jelent a népgazdaságnak, nem is beszélve a legfőbb előnyről, arról, hogy az új tömlővel sokszoros biztonsággal őrködhetnek tűzoltóink a népvagyon felett. kas — AW\\\V,V,\VCWÄ\\\\\\\VWV\\\\\\ViWAVW»,VWÄ\\\\\\Vi\\VV\\\VftWÄ\VWKIW?iWiWWÄWVMWAVWViWVWSW\\'»\WW i j INDENKI elment. Anyuit' ka és a két nagyapa. Valami messzi, titokzatos és ködös világba, a temetőbe vitték őket. És apu is elment — de ő magától, hogy új anyukát keressen magának. Dani hatéves fejébe mélyen bevésődtek ezek a szétkuszált képek. Fájt neki mindez, de a legfájóbb: nem csodálhatja többé a szikrázva, csengve változó vasakat. Apuka, nagyapa helyett már idegen bácsik táncoltatják az üllőn a nagykalapácsot. A későbbi években, amikor a feleltető tanító néni elől menekülve lapult a padban, amikor letette a kapát a földön, hogy sajgó derekát megropogtassa, amikor már keserűen lepittyedt a szája, mert a többi fiú nem hívta játszani és a lányok elhallgattak, ha közéjük pironkodott néha — mert a nagymama nem js engedte közéjük —. akkor kezdte először érteni az ő mérhetetlen egyedüllétét. A nagymama azt mondta, hogy dolgozni mindig kell. — Senki sem gyámolit minket, kis Danikám. Ha nem fogunk össze, meghalunk eheu es nem segít meg a jóistenke. Igaz, itt volt mellette mindig ez a drága, jószívű nagyi, akivel együtt fejték a Riskát. együtt törték a földet. És ha a munka befejeződött, sokat keseregtek az életükön. A nagyira, akit pedig nagyon szeretett, egyszer, egyetlenegyszer, ötvenkilenc tavaszán rákiabált Dani. Mert a nagymama kárpitosnak szánta. azt akarta, hogy lemondjon a csillogó vasakról. Amikor az öregasszony megértette végre unokája vágyát, elmúlt a háborúság, s ősz óta AZ A CSODÁS VAS Dani vígan■ buszozik Vácra, az intézetbe, a gyárba. Végre vas van a kezében, mint apjának, nagyapjának. Mert Dani lakatos lesz. Iparosember. zfiS MOST, amikor már las- san újra a tavasz játszik a napsugarakban, mereven, pirosodó füllel, égő, semmire néző szemmel itt ül egy bőrfotelban. Mellette riadtan a nagymama: mint eddig, mindig feketében — és velük szemben három szigorú férfi. Dani ismeri őket — a nagymama nem. Az őszülő férfit csak látta, a vállas a műhelyben, a sovány az osztályban beszélt már vele többször. Kérdezgette sokat. De a nagyit először látják, még nem is ismerik, most mégis őt szidják és egyre szapvlják. Különösen az őszülő férfi. — Tudom, hogy sokat küszködött, néni, de magán is múlott, hogy ilyen zárkózott, félénk ez a legény. A tizenöt éves Dani füle sötétebb színre vált erre a szóra, de levegőt néző szeme is sötétül: a nagymamát bántják! Miatta bántják! Mert öt tantárgyból megbukott! Hát tehet a nagymama erről?! Hiszen dolgozni kellett! A nagymama mindig igazat mondott, amikor ezt mondta! És igazat mondott akkor, amikor öt vigasztalta: — Nyugodj meg, Danikám, a jó isten nem osztja egyformán az észbeli adományokat. És ő nem is törte magát. — Ha a legény nem szedi össze magát, felbontjuk a szerződést. Mást nem tehetünk-----folytatja az őszülő f érfi. D ANI már nem is nagyon figyel. Nem hallja sem a nagymama sírás sopánkodá- sát, az őket szapuló férfiak hangját. Most mind ellenük fordulnak már. Az őszülő hajú „nagykutyával'’ persze — nem mernek ujjat húzni a többiek. És utána mondják mind: — A szerződést felbontjuk! — Felbontjuk, felbontjuk! — kalapál Dani fejében — felbontjuk! Felbontjuk! — csattog a kalapács. — Felbontjuk! Felbontjuk! — csattog és már nélküle csattog, nélküle futnak vízre azok a sokat csodált hajók. Nélküle, aki nem lehet ember, nem is lehet már iparos ember! Mi lesz akkor belőle? És az a drága nagyi! Aki sírt, amikor tél elején a közösbe adta a földet: — Ne kelljen annyit dolgoznod, tanulhass kis Danikám! Ki lesz a nagyi gyámola ezután? Milyen lesz az élete ezután? Már csak a gondolataira figyel. Látja magát a tábla előtt, ahogy a szó belefagy. És ha tanulta is a leckét, szó szerint, ahogy írták, hiába mondaná bárhogy, mégis megreked benne. És ha közéjük indul, elhallgatnak a fiúk, elhúzódnak a lányok. Csak ha kezébe kerül a kalapács, a fúró és a ráspoly! Akkor igen, akkor elfelejt mindent! Igen-, ügyes a keze —' ezt a két férfi is mondta! Mégis összefognak ellene. Az őszülő, lelketlen ember, meg az a másik kettő is. Kedvesen, szelíden beszélnek már, mintha jók lennének. Az őszülő azt bizonygatja, hogy tanulás nélkül nem lenne belőle semmi, Még kevesebb lenne a pénze. És a sovány azt mondja, hogy ő csak lakatos volt, most meg már oktató. Mert tanult. — Higgye el, néni, manapság sokat kell tudni. Jönnek a gépek, a bonyolult, egyre nehezebb munkák. Anyagot, számokat, rajzokat úgy kell ismerni, mint a kisujját. Hiába ügyes a legény, ha nem tanul, nem lehet mester! Te már hallottál erről. Igaz ez, kiskomám? Persze, csak azért mondják mindezt, hogy őt a nagyinál befeketítsék. D ANI most is csak hallgat, de az őszülő ember folytatja: — Nehezen nevelte, de hozzon érte még áldozatot. Tényleg ne dolgoztassa, néni. Most. hogy már a közösbe adta a földet, a háztájin maga is eldolgozgathat. ...Hogyan? Mondani köny- nyü! Ő uraskodik bent a szobában és a fáradt nagyi izzad a kertben, a házban?! — Behívatjuk az apját. Egy faluban laknak, vegye a fiát kézbe. Kérdezze ki a leckét. .. . Hagyják az apját! Neki ott van a másik, meg a két kicsi lányuk. Ö csak törődjön velük! Sustorognak valamit hárman. Telefonál az őszülő férfi. Aztán újra folytatja: — Kérje, olvassa fel haragosan a leckét. Legalább beszélni merjen. — Hogyha bált rendezünk, engedje el, néni. Kell ez a legénynek. Majd elintézzük, nem kerül pénzébe, én meg vigyázolc rá. ...Dani tudja, csak állna zavartan... Mindenki kinevetné. És ez a sovány úgy se beszélne, úgy se táncolna helyette. — Hívja át este a szomszédban lakó fiút. az is segitliet. ...Kislányhoz jár a Jóska ...! Pont vele töltse az estét ?! — Jobban segítünk mi is — hangoztatja a sovány. meg a vállas. — Az oktatók úgy is többet törődtek vele. Most majd figyeljük mindig. ... Csak jár a száruk. Hogy a drága nagyi jó embernek ismerje őket, Na. és ha szólnak, ha figyelik? Neki a jó isten úgyis keveset osztott, csak azért, hogy még jobban elkeserítse. ti ÚSZÉVES, vállas fiatalul ember nyitja az ajtót. Szőke a haja. ruhóia olajos, akárcsak Daninak. És mindig mosolyog. Az őszülő férfihez fordul: — Hivatott, párttitkár elvtárs. — Igen, üljön le, tessék — és rámutat Danira. — Ugye, ismeri ezt a legényt! — Ismerem, hogyne. Dani most tőle is fél, pedig eddig kedvelte, mert olykor megdicsérte: Szép ez a munkád, öcskös. Csináld így, akkor szebb lesz. — És amikor szebb lett és megköszönte, rászólt: ugyan már, öcskös ... — Maga érettségizett ember — hallja az őszülő hangját. — Nem fogná kézbe ezt a legényt? Tanulni kéne vele. Mindenképp lakatos akar lenni. Az iroda csöndes. Lángban áll Dani arca. Legjobban a szőke előtt szégyenkezik. — Gondolja meg. Maga tényleg értene hozzá. Nagyon szép feladat... Mélyül az iroda csendje. Alkusznak őrá! Mint egy gebére! Pont a nagymama előtt. A levegőt nézi Dani, bőgni szeretne. — Áldozni kell rá, de szép feladat. Lüktet az iroda csendje. Egyszeresük Dani érzi, hogy valami vonzza a szemét, S barna szeme össseakad a kék, vidám szempárral. — Jól van? Jó lesz így, öcskös? Munka után majd tanulunk. — Majd a KISZ-irodában — mondja a sovány férfi. A7AGYI, a Pista bácsi meg t* az a károm férfi most az ő válaszát várják. O meg bőgni szeretne, de hátha kinevetnék. Az őszülő kérdezi újra. a nagyi megsimogaJj ,t. És ő megkönnyebbülten bőg. Murányi József
