Pest Megyei Hirlap, 1960. március (4. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-20 / 68. szám
Móritz Valéria: HAJNAL A TENGEREN Mit itthagyott az éjszaka, a parti pára mély. Halvány a tenger hajlata, amely az éghez ér. Hullámok mossák szüntelen a part sima ölét, S mormolva hullnak száz helyen e percben szerteszét. Állok a parton és szemem a messzi vízre néz. Örömöm duzzad, érezem, csorog, akár a méz. Mert látom, lágyan elpirul a messzeség, s elém A kelő napból egyre hull, habzón gurul a fény. Leningrádi zápor A RÉVNÉL (Mohácsi György tussrajza) A héten hallottuk háborút kirobbantotta. Háború című művével a békeharcosok úttörője lett éppen úgy mint Remarque. í XXXXXXNXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXNXXXXXXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX' / V . /j í, Csordás Nagy Dezső: I IFJÚ REND DAVID OJSTRAH, a világhírű szovjet hegedűművész nagy sikerrel szerepelt Palais de Chaillotban; Mozart, Pro- kofjev és Csajkovszkij műveinek interpretálásával. Wiesbaden Ez a város többek között arról nevezetes, hogy itt székel a valaha Lipcsében található világhírű Brockhaus könyvkiadó cég. Lexikona egykor a legnépszerűbbek közé tartozott. Most másról van szó. Ki .nem hallotta Casanova hírét? A híres kalandor, nőcsábász, rokokólovag emlékirata már többször megjelent, ám teljes, kur- títatlan kiadásban soha. A Brockhaus cég, amelynek régen birtokában van az eredeti kézirat, végre kiadja teljes terjedelmében, egyszerre a párizsi Plon kiadóval, tehát németül és franciául egyaránt. A mű első kötete áprilisban lát napvilágot, a következő kötetek néhány hónaponként követik az elsőt. London JOHN OSBORN, akinek ne- ; ve a Dühöngő ifjúság és a : Komédiás óta nem ismeretlen \ minálunk sem, nagy nehézsé- \ gekkel küzd új filmjének fö- í szereplője miatt. A főszerep- ! lőnek ugyanis ismeretlen, csú- \nya fiatal nőnek kell lennie. ! Angliában úgylátszik, egyetlen \ ilyen fiatal színésznő sem \ akadt, mert mind ez ideig leg- ! alább háromszázan utasították t vissza ennek a szerepnek az j eljátszását. Róma Egész Olaszországban nagy I megdöbbenést keltett Lollobri- i gida elhatározása: Kanadába ; költözik és ott végleg letelep- i szik. Elhatározásának oka: fér- j je, dr. Skofic, aki Jugoszláviá- ; ból származik, mind ez ideig : nem tudott állampolgárságot ; kapni Olaszországban. Hollywood | INGRID BERGMAN játssza : Francois Sagan: Szereti-e \ Brahmsot? című regényének ; filmváltozatában a női fősze- ! repet. : Varsó • ! A keletnémet DEFA-val ; együttműködve készül el az \ Éjjel meghal egy város című \ új lengyel film, amely Drezda ; pusztulásáról szól. A film sze- ! replőit a rendező lengyel, szov- \ jet, német, olasz, francia és ! angol színészekből szeretné t ! összeválogatni. Előreláthatólag \ koratavasszal kezdik forgatni ; ezt, a második világháború \ egyik szörnyű epizódjáról szó- '• ló filmet. * A. • ff * (Városkép az Astoria Hotelből — Szánthó Imre szovjetunióbeli vázlatfüzetéből) Kocsik az úton hosszú sorban... — Először látom életemben éveim ismert arcait vonulni rendben, szervezetten! Háborúban, a kényszerűség láttatott vélem csak ilyet, — így állított sorába mindent az emberirtó őrület! Az élet ment csak összevissza! — Az eke, szekér és a gép. Ami teremti s felnöveszti az embert és a gyermekét. Annak maradt el csak a rendje, arra nem volt csak kocsisor, mi kiragad a pusztulásból, s min tovagördül a nyomor! ... Rőfös, százéves pipaszárral kapuját támasztva a múlt nézi, csak nézi fejcsóválva, hogy az új tsz hogy’ vonul, hogy* megy az élet ifjú rendje a hajnalfényű végtelenbe! Beszélgetés a szülővárosról, a a kritikáról LÄTOGATAS A KOSSUTH-DIJAS KÁRPÁTI AURÉLNÁL Csak nemrog hangzott el az a beszélgetés, alulírott és egy színpadi szerző között, amelynek mottója, tartalma, lényege s konklúziója ugyanaz volt: bárcsak Kárpáti Aurél írná ma is a kritikákat. Azóta, mintegy visszhangjaként ennek a beszélgetésnek, Kárpáti Aurél Kos- suth-díjat kapott, főként sok évtizedes kritikusi munkásságáért. A gesztus, amellyel népköztársaságunk munkásságát jutalmazta, megnyugvást keltett, s hivatalossá minősítette a fenti sóhajt. Kárpáti Aurél Pest megyei, Cegléd szülötte, s szülővárosa a közelmúltban, het- venötödik születésnapja alkalmából, meghívta és meleg ünneplésben részesítette. Derűsen emlékezik ezekre az órákra: — Megható volt a szeretet, amellyel körülvettek. A város, a Pest megyei Hírlap útján felszólította a lakosokat, hogy akinek valamelyik művem birtokában van, kölcsönözze egy tablóhoz, amely „összes műveimet” volt hivatott ábrázolni. Irigykedve láttam olyan munkáimat, amelyek — sajnos — nekem nincsenek birtokomban. Figyelmük nagyon meghatott, ami érthető is, hiszen először voltam életemben hetvenöt éves, s egy kissé olyanok voltak a méltató beszédek, mintha önnön temetésemen vennék részt. Viszont nyújtott élményt is ez a rögtönzött találkozó. Három olyan emberrel akadtam ott össze — költővel, íróval s előadóval —•, akikre felhívtam az írószövetség figyelmét, s Cegléd irodalmi buzgalma nemkülönben meglepetés volt számomra. A beszélgetés a Nemzeti Múzeum egyik földszinti traktusában folyik, ahol Kárpáti Aurél az ereklyetárat gondozza. Amennyire megnyugtató, hogy az állam gondoskodik munkahelyről — s hozzáillő tiszteletdíjról az ősz író számára —, ugyanannyira szomorú, hogy valóságos tennivalóját: kritikusi ténykedését nem gyakorolja. — Két éve nem voltam színházban, a fény árt a szememnek, nemcsak színpadi művekhez, de íráshoz, olvasáshoz sem igen jutok. Egyedül a rádió az, amire ráfa- nyalodhatom, ha éppen dialógust akarok hallani, zenét élvezni. Viszont a közelmúltban, amikor felkértek, hogy egy munka lehallgatásán vegyek részt a stúdióban, megragadtam az alkalmat, hogy a rádió műsoráról elmondjam véleihényemet. Nem akarom itt elismételni, de az igazság az, hogy én legalábbis elégedetlen vagyok azzal a módszerrel, hogy a mikrofon előadói mindössze két hangszínt különböztetnek meg: a suttogást és kiabálást. Darvas József „Kormos ég” című színművéből éppen a rádióban hallottam egy részletet és őszintén sajnálom, hogy a darabot egészében nem élvezhettem a Nemzeti Színházban. Remélem, könyv formájában is megjelenik, s akkor majd felolvastatom magamnak. — Ha már a színháznál tartunk, joggal érdekli az újságírót a kritikus Kárpáti véleménye a sokat vitatott „formabontó” előadásokról. — Korántsem mai találmány: a régi görögöktől, Shakespearen keresztül eleget találkoztunk már narrátorok szerepeltetésével. Ez az erőfeszítés, amit ebben a pillanatban író, rendező és színész tesz valaminek a kifejezésére, meglehetősen reménytelen dolog. Ahogyan az első két világháború között az irodalom és a költészet keresett valami olyasfajta megnyilatkozási formát, amellyel eltemethet egy társadalmat, s illusztrálhatja egy újabb születését, s mindennek létrehozásához az izmusokhoz folyamodott, ugyanez következett be most, amikor a polgári társadalom pusztulásának vagyunk szemtanúi. A formabontás ezt célozza. De a formabontók megfeledkeznek arról, hogy a dráma: egyetlen ember vias- kodása a környezetével, családdal, hazával, társadalommal. Ezt Shakespeare vetítette ki legjobban, az ő dramaturgiája tökélyre is vitte a tételt. Ma ezzel a kétségbeesett formabontó dühvei túlságosan nagyot markol az író s rendező: valami nagyon- nagyot, az 'egészet szeretné megmutatni, ami természetesen lehetetlen. A rendező elsődleges szerepet követel magának, a mű s az alakítások . fölé nő és ezzel nyilvánvalóan elsikkasztja még azt az esetleges magot is, ami kivirágozhatna az alkotásból. Példaképpen hadd idézzem egykori harcomat Németh Antallal, aki hajdanában a Hamletnál kísérletezett azzal a bizarr „formabontással”, hogy a monológot a darab elejére tette, s az előadást keresztül- kasul reflektorozta. Én remélem, hogy a mai dráma is előbb-utóbb visszatér, ha nem is a legszorosabban vett görög hármas-egységhez, de legalábbis betartja a dráma jól bevált vázát. Lennének persze, akik vitatnák Kárpáti Aurél vélt igazságát, egészséges polemizálások születhetnének. Kárpáti Aurél immár nem ír kritikát. Nem ír, de vallomása a kritikáról, mint önálló műfajról vagy amint ő fogalmazza meg: művészeti ágról, rendkívül érdekes: — Húsz esztendeig voltam a Pesti Napló színházi, irodalmi, zenei és képzőművészeti kritikusa. Ez idő alatt ismertem fel azt az igazságot, hogy a kritika nem csupán szerves kiegészítője a művészeteknek, de maga is az, ami született gyakorlót kíván. Alapja természetesen az esztétika, s művelése nem csupán sokoldalú érdeklődést igényel, de egységes és azonos gondolkodásmódot követel meg valamennyi művészeti megnyilatkozás terén. Nem hiszem például, hogy akad kritikus, akinek Rippl- Rónai festménye, Kisfaludi- Stróbl Zsigmond szobra s ugyanakkor Zerkovitz Béla zenéje tetszene. A közelmúltban egy írószövetségi vita alkalmából, amin a mai kritika hiányosságai kerültek szóba, Szabó Pál engem is megvádolt, hogy kritikáimmal valamit vagy valakiket szolgáltam csupán. Én nem hiszem, hogy az igazi kritikus bárkit vagy bármit szolgál. Van álláspontja, van látószöge, s azt tolmácsolja betűvel, legalábbis szándékozik tolmácsolni. Engem impresz- szionista kritikusnak szoktak mondani, s ezt vállalom is. Valami tetszik vagy nem tetszik, s erről véleményt formálok, úgy, hogy azt érthetővé tegyem mások számára is. Egy ízben felkértek egy tárlat megnyitására, ahol közepes képekkel találkoztam. Meglehetősen tanácstalanul nézegettem a tájképeket, s végül hallgatóságomhoz fordultam tehetetlenül, mert nem tudtam úgy fogalmazni, ahogyan éppen várták tőlem. Láttam egy tavaszt ábrázoló képet, amelyre a kor követelményeinek megfelelően csak azt mondhattam volna, hogy optimista. Egy másikról — őszi hangulatú volt — kizárólagos véleményem csupán az lehetett volna, hogy peszszimista. Hát ez az a bizo- j nyos impresszionista kritika... j Az alkalom, ez a beszélge- í tés, lehetőséget nyújt a szó- j cialista-realista művészet érin- j tésére is. Kárpáti Aurél sa- > játosan érinti a témát: l — Egy nyelvhez lehet i nyelvtant készíteni, de aki í megtanulja a nyelvtant, nem \ biztos, hogy ismeri már a < nyelvet. Lehet, hogy a szocia- \ lista realizmust immár meg \ tudjuk fogalmazni, de a szó- j cializmust még nem éljük. \ örülök mindennek, akár kép, \ akár színdarab, akár prózai: mű, aminek szocialista tar-! talma van és anyagában, té- j májában, mondanivalójában a \ földön jár. És ehhez nem kell j valami agyafúrt kritikusnak \ lenni. — Űj munka? — Háromnegyedrészben el- j készült a régi Magyar Játék- : színről szóló összefoglaló kö- i tetem, amelynek befejezésé- ] hez, a szükséges lcutatómun-1 kához, sajnos, látási zavaraim i miatt már segítséget kell i igénybe vennem. De így is i örömmel tölt el, ha befejez-1 hetem. Másik örömöm, hogy | fiam könyve, „A halhatatlan i Figaro” című Baumarchais- i tanulmány, öt évvel halála j után, állítólag ismét megjele- \ nik... i Tokaji György : Párizs j LUDWIG RENN, a világhí- ! rű német író előadást tartott ! a francia fővárosban. Renn í porosz junkercsalád gyerme- íke, katonatiszt volt a német j császári hadseregben, majd az : első világháború után szembe- j fordult azzal a társadalommal, ! amelyben felnőtt, s amely a szerkesztő úrnak? Ugye, kitűnő? — S közben kése a „szerkesztő úr” torka körül dolgozott. — Csodálatos. Ragyogó. Csehov óta ilyet nem olvastam. — Hát akkor, ugye le tetszik közölni? A kés a torkon. — Ha ezt nem közölném le, vétenék a magyar irodalom ellen. Deközlöm. Csak egy kicsit tessék már a késsel... És csakugyan leközölte. De azért még megkért egy kritikust, hogy írjon valamit a novelláról. A kritikus állta a szavát — de valami fatális módon betért borotválkozni, őhozzá, a nemtejelő tehén szerzőjéhez. A kritikust holnap temetik. A kés még mindig a torkom körül matat. — 1... i... igen ... • ho .., ho... hogyne... — Ennyit mondtam s aztán csakugyan el is vittem a kéziratot a nemtejelő tehénről. Szerkesztő kollégám átvette, s csak úgy, mellékesen megjegyezte: — Ragyogóan vagy borotválva... Valami gálád ösztön dolgozhatott bennem, mert azonnal és gondolkodás nélkül. melegen ajánlottam a borbélyomat. Ezek- után villámgyorsasággal peregtek az események. Kollégám elment a borbélyhoz, aki persze azonnal megérdeklődte a kézirat sorsát. — Tetszik a $ Ülök a borbély- 'f székben. arco- f mon vastag hab- J réteg. A mester í már megfente a t kést, s most í kezd a fül irá- í nyából a torok í felé működni, i Ezenközben pedig í mondja: í — Szerkesztő í úr, egy csodálatos í novella-témám Í van. í — Nocsak — 'f mondom halkan S és óvatosan, ne- ; hogy mozduljon a ; bőröm. í — A témája, \ szerkesztő úr, egy \ tehén. Egy tehén, ! tetszik tudni... í És nem akar tejet \ adni. Na, milyen? j A kés a torkom í körül jár. \ — Kitűnő — ! mondom mély \ meggyőződéssel. \ — Ugye, el tet! szik vinni, szer\ kesztő úr, és oda i tetszik adni an- j nák, aki leközli? f . | \ Sípos Tamás: ? \ fTanmese egy novelláról!
