Pest Megyei Hirlap, 1960. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-06 / 31. szám

1960. FEBRUAR 6. SZOMBAT

^IcMirlnp

FELNŐNI AZ ÉLETHEZ

„Kihajt a mező zsenije zöldje, érezni lényt és meleget a kitárt ablakok közt vonul be a faluba a kikelet.

Méar atie hallhatóan csobogva a oatak dalba fos nekünk, a fehér Ralijával int a meegyfa: Növünk, elvtársaim növünk.”

latát azonban nem mindenki látja be. Sokan még bi- zalmatlankodó kérdéseikre várnak választ: sok lesz-e a civódás? Egyek tudnak-e lenni a munkában? Lesz-e jövőre annyi kenyér, mint volt a múlt évben? Van olyan is, aki szívesen felejtené adott szavát — visszakozna, mert hátha rosszul határozott?

Hogy jól vagy rosszul alakul-e sorsuk, ezeken az első napokon, az első tervezéseken is múlik.

Olyan ez, mint a kis családi fészek, ahol előre terveznek: mikor vesznek bútort, mikor telik ruhára és hány hízót tartsanak, hogy televízióra is fussa. Még nincs rá- valójuk, mégis tudják, ha megkeresik, hol lesz a helye. Nem akkor döntenek a teli erszényről, amikor az üzletben állnak, hiszen milyen család az, amelyik nem tervezi: mit akar? Az ilyeneknél elfolyik a sok érték, széthull a család is.

Az utóbbi időben „összeházasodott” nagy családok, de a régiek is a napokban ülnek össze tervezni. Melyik földbe mit vessenek? Mit bírnak erővel? Mennyi munka és mennyi jövedelem jut majd egy-egy szövetkezeti tagra?

Jó néhány terv elkészült már. A Monori Járási Párt- bizottságon például nagyon dicsérték az okos, előrelátó gyömrői Petőfi Termelőszövetkezet tervét. A gyömrői termelőszövetkezeti tagok azt nézték, miből gyarapodhatnak leginkább. Nyáregyházán, Péterin, Maglódon, ha kis igazításra is szorult a terv. de lényegében szintén jó gazda módjára gondolkodtak.

Nem így Bénye és még sok más község. Pedig azelőtt ezekben a községekben is zúgolódtak a magas gabonavetési kötelezettség miatt. Ma pedig az állatok számára nélkülözhetetlen takarmányt, kukoricát, a jövedelmező paprikát, paradicsomot cserélnék fel a gabonával?! Természetesen megfelelő mennyiségű gabonavetésre ma is, holnap is szükség lesz. De azért, hogy az emberek munkáját a gépek helyettesítsék, hogy a szövetkezeti élet alatt azt értsék: most már nem kell dolgozni — nagy hiba. Miből akarnak ott megélni, ahol eddig a fő jövedelmet a kertészet adta, ha ezután csak búzát és rozsot vetnek? Miből akarnak gyarapodni ott, ahol az állatok számára nem terveznek elegendő takarmányt, kukoricát? Ha most rosszul készülnek az évre, kit okolnak majd, hogy kevés a jövedelem?

De csak a tagság jövedelméről lenne szó? Szó van a városról, a piacról is. Honnan lássa el magát a főváros gyümölccsel, zöldségfélével, zöldáruval, ha nem megyénkből? Hol szerezhetnek piacot a termelőszövetkezetek, ha nem a fővárosban, ahol jó pénzért értékesíthetik terményeiket?

Ezeknél a tervezéseknél kell sokat segíteniök a pártszervezeteknek, a pártbizottságoknak. Éppen olyan lelkiismeretesen és szeretettel, mint a termelőszövetkezetek megszervezésénél. Nekik kell segíteni, megmagyarázni: nem máson, a szövetkezeti tagságon múlik, ki mennyire viszi az év végéig. Száz, ezer, tízezer holdakról van szó. Ezer és tízezer dolgozó parasztcsalád jólétéről. Valahogy úgy kell pártszervezeteinknek tenniök, mint a gyömrői párt- szervezetnek, ahol a közös gazdaság minden gondjában segítenek. Ott voltak az alakulásnál, majd a falu tsz- községgé szervezésénél és ott vannak most a tervek készítésénél.

Ne hagyják magukra a járási pártbizottságok sem a falvakat. A brigádok maradjanak kinn a szervezés után is, legyenek továbbra is a helyi vezetőkkel együtt lelkesítői az új élet formálásának, megizmosodásának.

Felszabadulásunk óta hányszor írtuk le és hányszor írjuk még ezután: nagyok a feladataink és állandóan nőnek! S a feladatokkal együtt növünk magunk is. Vezetők és egyszerű dolgozók. A gomba módra szaporodó tanfolyamokon, iskolákon ezért tanulnak százával, ezrével, hogy mindazt a tudásszomjat, tanulni vágyást kielégítsék, ami falun is alapja a megváltozott élet helyes igazgatásának.

Sági Ágnes

Dobi István látogatása Hajdúböszörményben

Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke pénteken Hajdúböszörménybe látogatott el, ahol hosszan elbeszélgetett a város vezetőivel, a termelőszövetkezetek elnökeivel, a szövetkezeti dolgozókkal és az egyénileg dolgozó parasztokkal.

Névtelenek dicsérete f

V ^

4 4 z elmúlt napokban néhány kákái szülő szóvá tette, j

4 Ai hogy az új iskola avatásáról szóló cikkünkben ven- £ 4 déglátóul csupán a helyi orvos feleségét jelöltük meg. s ^ i nem beszéltünk a többi kedves házigazdáról — a szülői $

J mi aim 7 „77. — .-. — á , - A -C r ■v/i'rti 4

TALAJJAVÍTÁS TÉLEM

A talajjavításnál évtizedek óta az a gyakorlat, hogy a munkát tavasszal kezdik, s késő ősszel fejezik be, így a 4—5 téli hónapban álltak a gépek. A Debreceni Talajjavító Vállalat területén most folyamatossá teszik a talaj- javítást; a gépek télen is dolgoznak. A magasabban fekvő, partosabb területeket választják ki, s ide terítik el a javítóanyagokat; a mészkőport, a lignitet, vagy a gipszet. A múlt év végén 6000 holdon fejezték be ezt a munkát, most az első negyedévben 8500 holdat tesznek termővé kémiai eljárással.

? munkaközösség lelkes tagjairól, az óvodai személyzet J ? fáradhatatlan munkájáról, a színjátszók nagyszerű telje- $ /j sítményéről —, akik ilyent vagy olyan formában hozzá- járultak az ünnepség sikeréhez.

Valóban nem említettük őket. csak a színjátszó cső- 0 $ port vezetőjét. De... Ha fel akarjuk sorolni mindazokat 4 ^ — anélkül, hogy bárki is megsértődne a mellőzésért —. 4.

? minden segítő kéz gazdájának dicsérete, hanem a helyi 4 f tanácsé, a pártvezetőségé, az iskoláé és a kuliúrotthoné. 4

ÍXXXXXVVXXVVXXXXXXXXXXX^V^XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVOO.XNXXWXX'Í

Készülődés a tavaszra Alsónémedin

Több csírás burgonyát vetnek az idén

Jól tudjuk, kicsit furcsán hangzik mínusz 12 fokos hidegben a tavaszra való készülődésről beszélni, de ha egyszer így van, akkor nem tehetünk másként.

Alsónémediről, a korai burgonya egyik legjelentősebb hazájáról van szó. A készülődésre a szekerek hívják fel figyelmünket, miközben a falun keresztül vezető országúton robogunk. A tél itt is keményen tartja magát, az ügyes-bajos dolgukat intéző emberek fázósan sietnek be a kapukon, ám

Röv.i desea.áta d iáö’endeltetáséo'ek

a. Diósdi Csapágygyár új irodaépületét. Ebben az épületben kap majd helyet a konyha és az étterem is. Felvételünkön az új irodaépület, háttérben pedig a kazánház látható

(Bősz felv.)

a lépten-nyomon elibénk kerülő,

ládákkal megrakott szekerek

kétségtelen bizonyítékai annak, hogy a némedi gazdák nem hagyják magukat megtéveszteni a hidegtől, felkészülten akarják várni a tavasz érkezését.

Dehát miért kell ehhez az a temérdek láda? Kíváncsiságunkkal, a legilletékesebbhez, az egyik ládát fuvarozó gazdához fordulunk:

— Honnét hozzák ezeket a gyümölcsösládákat?

— A földművesszövetkezetből, bérbe.-T- Es .mit csinálnak velük?

— Ezekben csíráztatjuk a vetőburgonyát.

Betérünk a földművesszövetkezeti irodába. Itt Gy. Tóth János igazgatósági elnöktől. Skri- pecz Zoltán felvásárlótól és Dobos Sándor főkönyvelőtől érdeklődünk a részletek iránt.

Azzal kezdik, hogy az idén a némediek jóval több csírás burgonyát kívánnak vetni, mint tavaly.

— Ezt honnét tudják? — kérdezzük.

— Onnét — hangzik a felelet —, hoigy most a tavalyinál három-négyezer ládával több az igény. Ez pedig félreérthetetlen jele annak, hogy több vetőburgonyát akarnak csíráztatni a gazdák. Mi ugyanis csupán egy hányadát biztosítjuk a szükséges ládamennyi- ségnek, mert a gazdák maguk is sok ládával rendelkeznek.

— S ezeket a ládákat menynyiért bocsátják rendelkezésükre?

— Egy forint 50 fillérért darabját.

— S mennyi ideig használhatják?

— Addig, ameddig a csíráz- tatási szezon tart, vagyis február derekától március végéig, amikoris az istállókban és a lakóházakban csíráztatott burgonyát kezdik kiültetni, hogy

május végére, június elejére

értékesíthető legyem a termés. Amikor 25—30 deka újburgonya van egy bokor alatt, az már alkalmas az eladásra. Tavaly volt olyan nap, hogy 30 vagon burgonyát vettünk át s 12 nap alatt beszállították a gazdák az egész exportra valót.

— Tavaly hány holdon termeltek csírás burgonyát a né- medi gazdák?

— Pontosan nem tudjuk megmondani, mert mi főleg az exportra kerülő újburgonyát vásároljuk fel tőlük, ami körülbelül 60 százalékát teszi ki a teljes burgonyatermésnek;

— És mennyit vásároltak fel?

— összesen 216 vagonnal és ebből a mennyiségből 180 vagonnal került exportra. A hozzánk értékesítésre beszállított újburgonyáért az elmúlt esztendőben ötmillió forintot fizettünk ki a termelőknek.

—Mi a helyzet a vetőmaggal?

— Valamivel gyengébben állunk, mint tavaly. A földművesszövetkezet legalábbis öthat vagonnal kevesebbet tudott biztosítani, mint tavaly ilyenkor;

— Tulajdonképpen mennyi az igény?

— Nyolcvan-kilencven vagon. Ebből a földművesszövetkezetnél idáig 36 vagonnal áll rendelkezésre.

— S a hiányzó mennyiséget hogyan pótolják?

— Arról még az ősszel maguk a gazdák gondoskodtak.

Elmentek Szabolcs megyébe

és megvásárolták;

— Helyben nem tudnak vetőburgonyát termelni?

— Sajnos, nem, mert a talaj s az időjárási viszonyok kedvezőtlenül hatnak rá. A Szabolcsból, pontosabban a Gávavencsellőről és a Balsáró' hozatott vetőgumót nálunk csak egyszer lehet eredményesen termelni, a következő évben már 30—40 százalékkal csökken termőképessége. De tekintve, hogy a mi talajunkban csak a vencsellői, illetve a balsai Gülbabával érdemes foglalkozni, így évről évre kénytelenek vagyunk az említett községekből beszerezni vetőmagszükségletünket, ami egy kicsit körülményes;

Kint csikorog az idő. Azalsó- némedi házak tetői alatt 18— 20 fokos hőmérsékletű helyiségekben a vetőburgonya nemsokára csírázásnak indul.

Ari Kálmán

(Mihail iszakovszkij)

A monori járási pártbizottság egymás után indította mag a falvakban azokat a továbbképzőket, amelyeken a mezőgazdasági termeléssel, szervezéssel kapcsolatos rendeleteket, párt- határozatokat, valamint a párt hetedik kongresszusának anyagát ismertetik, tárgyalják. így indult tanfolyam Bényén, Káván. Pé- terin, Mendén, Gyomron, Sápon.

És tanulnak a pártmunkások ÍS;

Jakab Sándor, a Monori Járási Pártbizottság mező- gazdasági osztályvezetője hathetes tanfolyamot végez, Mu- ka János pártbizottsági tag a jogi egyetemre készül, nemsokára jelentkeznie kell a felvételi vizsgára. Püspöki Károly, a pártbizottság titkára a marxizmus—leniniz- mus egyetem hallgatója. Radványi Barna az idén érettségizik. H. Kovács elv- társ most jött haza Kecskemétről — a pártiskoláról. Gál János, a községi párttitkár most birkózik a párt hathetes tanfolyamának anyagával. Drabek Ferenc vecsé- si párttitkár az öthónapos pártiskolát végzi, Donolcsik Jánost a napokban javasolták iskolára.

Monoron és környékén e pillanatban ennyien tanulnak. És másutt? Hány oldalt jegyezhetnénk teli, ha valamennyi járási pártbizottság iskolára küldött tagjai nevét gyűjtenénk egybe? S mennyit, fia az iskolákon kívüli, önként tanuló, önmagát képző párttagok és pártonkívüliek számát kívánnán megismer- ■ ni!

‘ Ez napjaink egyik legfontosabb eseménye, híre! A másik:

A sok-sok új termelőszövetkezetben készítik az ez évi terveket. Most döntik el, mit vetnek és mennyivel gyarapodnak majd az év végére.

Az egyik hír a tudásszomjat, a magasabb képzettség igényét fejezi ki. A másik a gazdasági gyarapodásról, az ésszerűbb, a fejlettebb munka iránti igyekezetről tanúskodik. Hogyan lehet ugyan- azon a földön, amit eddig műveltek többre menni? Hiszen a föld, ha egybe is szántják — nem változott. Ugyanazok művelik meg, akik eddig. Mégis, milyen más minden! A föld is, a gazdák is.

Évekkel ezelőtt rendelet szabályozta: a föld negyven százalékát gabonával kell bevetni. A dolgozó parasztok bosszankodtak. Nem akarták, mert ez kevesebb jövedelmet adott számukra. Nem akarták, mert akkor nem alakíthattak ki kedvező vetésforgót. Élni, jól akartak élni és tudták, hogy a kukorica, a burgonya, a paradicsom, a dinnye, a szőlő, a dohány többet fizet, mintha csak gabonát aratnak. A jó gazda inkább többet dolgozott, de arra törekedett, hogy a várost, a piacot fontos, nélkülözhetetlen áruval lássa el. Trágyázta, gondozta földjét és nem sajnálta tőle egyetlen pihenésre fordítható percét sem;

Az ősz utóján sok falu határában szögezték ki a táblát: „Termelőszövetkezeti község". Sok termelőszövetkezet ;rodájában őrzik nagy kö- tegben a belépési nyilatkozatokat. Megváltozott a falusi élet Ezután nem egyedül, hanem közösen viselik a gondokat Nem egy-két tehenet fejnek, de ötvenet, százat Űj gépekkel ismerkednek, s egyikef-másikat maguk kezelik; Sok száz forint helyett milliós értékek forognak majd kezükön. A megváltozott élet kecsegtető táví HÉT BARLANGKUTA TÓ

AZ ŐSEMBER NYOMÁBAN

^ A régészeti kutatások már ^ régen megállapították, hogy $az ősember szívesen települt $ a Bükk hegység természetes $ sziklabarlangjaiba. A Sze- $ letta, a Subalyuk is az is- $ tállóskői barlangokban talált $ leletek világhírűek. A világszerte ismert Aggteleki csepp- $ kőbarlangban az első kutató, $Vass Imre megállapítása sze- $rint már ősember élt, akidnek a lábnyomait és cserép- $ eszközeinek töredékeit a bejá- $ rattól hat kilométerre levő ^Úriások termében az 1780-as Révekben megtalálta. Csaknem Száz évvel később, 1876-ban ^ oz első tudományos ásatás % kimutatta, hogy a Csontház- $ ban, a Denevérteremben, a \ Vaskapuban és másutt is

% a csiszolt-kókorszak embere

^ lakta a barlangot. Később a í kora-vaskor ősembere költözött ide, akinek ősi tűzhelyét ma is őrzik a Csontháznak nevezett barlangüregben.

A régészek előtt sokáig megfejthetetlen volt, hogy az őskori ember primitív eszközeivel hogyan juthatott ilyen messzire a barlang bejáratától. Az általános tudb- mányos régészeti felfogás ugyanis azt az elvet vallotta, hogy az ősember legfeljebb 600—800 méterre juthatott el a barlangnyilástól. Az Aggteleki cseppkőbarlang leletei ennek a tudományos felfogásnak ellentmondottak.

A vita eldöntésére Dr. Ja- kucs László barlangkutató, a jósvafői barlangkutató állomás vezetője, két önkéntes barlangkutatóval, két túravezetővel, egy fényképésszel és egy újságíróval elindult az őskori ember nyomában az Aggteleki cseppkőbarlangban. A túráról dr. Jakucs László a következőket mondotta:

— Hétfőn reggel kilenc órakor indultunk el heten az Aggteleki cseppkőbarlang bejáratától, hogy az ősember feltételezett nyomán eljussunk

az Óriások terméig.

Vállalkozásunk ellentétben állt az eddigi tudományos felfogással, amely szerint ilyen messzire az ősember nem juthatott el. Birkafaggyúból készült fáklyákkal világítottunk, a kiépített járdák helyett a természetes vízmosások mentén haladtunk, iég- hideg vízben, sziklaomlásokon kellett keresztüljutnunk. Felszerelésünket úgy válogattuk össze, hogy azok nagyjából megfeleljenek az ősember adottságainak. Füstölt birkacombot vittünk magunkkal, s fejenként egy-egy pokrócot, amely az ősember állatbőr takaróját pótolta.

Utunk legnehezebb szakasza a bejárattól a Vaskapuig tartó rész volt, mert a sziklaomlásokon és másfél méter mély vízfolyásokon kellett keresztültörnünk. Felszerelésünk csurom víz lett, az éjszakákat a sziklabarlangban töltöttük vizes pokrócunkba csavarva, fejünk alá pedig cseppköveket raktunk.

Két napot és két éjszakát

töltöttünk a sziklabarlangban, s szerdán délután tértünk ismét vissza a napfényre, ösz- szesen 14 kilométert gyalogoltunk faggyúgyertyák fényénél. Utunknak ez volt a legnagyobb eredménye, mert bebizonyítottuk, hogy a legkezdetlegesebb világítási eszközzel is lehetséges több kilométernyire eljutni. A barlangbejárattól az ősember kezdetleges fáklyájával is megtehette tehát ezt az utat. Tapasztalataink alapján újra felül i kell vizsgálni a nagyobb bar-: langrendszereket, mert még • igen sok leletre nyílik így ki- '; látás. i

Dr. Jakucs László az. érdé- j kés útról fényképekkel illuszt- t rólí könyvet ir. 1