Pest Megyei Hirlap, 1960. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-24 / 46. szám
^ír^irlap I960. FEBRUAR 24. SZERDA BIZONYOS BÉNYEI JÁNOS A járási tanács ütött-kopott Skodája sivalkodva fékezett a községi tanács sárgára mázolt épülete előtt. Az elnök a nagy csikorgásra kitekintett az ablakon, s odaszólt a szomszéd asztalnál körmölő titkárnak: — No, megérkeztek. Pár napja, amikor éppen a járásnál volt benn egyik barátja, két mondat között odavetette: , — Te kerülsz sorra. Az Öreg hozzátok megy. Az öreg a járási elnököt jelentette, meg a csoportját, az igazgatási osztály vezetőjét és egy-két szakelőadót, akik „megszálltak” egy-egy tanácsházát, s addig nem tágítottak, míg végig nem néztek minden papírt, bele nem ütötték mindenbe az orrukat. Az eredmény egy testes jegyzőkönyv, meg éjszakába nyúló megbeszélés lett, ahol az öreg alaposan leszedte a keresztvizet mindenkiről, aki megérdemelte, igaz, azt is megmondta, amit jól csináltak, meg azt is, hogyan kell a többit jól csinálni. Mire mindezt végiggondolta, már ki is nyílt az ajtó, s az öreg dugta be a fejét: — Itt lennénk, komám. Téged nyúzunk egy kis ideig, ha nem leszünk terhedre — s hamiskásan csippentett a szemével. Az öreg tulajdonképpen nem is volt öreg, mindössze negyven esztendős, de a szokás, hogy a főnök mindenütt öreg, reá is ráragasztotta a jelzőt, még ha nem is illett hozzá, mert örökké barátságos mosolya, tréfás, hamiskás modora, beszéde egyáltalán nem predesztinálták erre a jelzőre. Del is elmúlt mire a beszélgetésnek vége lett, s az Öreg befejezésként annyit mondott: — Szeretném komám délután átnézni a lakosság bejelentéseit. Meg a panaszokat. Készíttesd már össze a kimutatást, meg a dossziékat. Magad meg csináld csak a dolgodat, nehogy megálljon az élet, mert a nyakatokra ültünk. Nyitrai Juliska, az adminisztrátor behozta a kék, fűzős dossziékat, meg a kimutatást, de az öreg csak a dossziékat fogta vállalóra. A többiek elszéledtek a dolgukra, a titkár határszemlére ment, az elnök meg a tsz-be, a vezetőséggel volt eligazítani váló dolga, az óvoda meg a napközi ügyében, s az öreg magára maradt. Figyelemmel olvasta végig a leveleket, feljegyzéseket, s olykor tömpe piros ceruzájával valamit feljegyzett a viharvert, öreg noteszba. Amikor harmadszor találkozott már olyan feljegyzéssel, hogy „A mai napon bennjárt a községi tanácsházán bizonyos Bényei János, s előadta, hogy” . -.., abbahagyta a rendszeres olvasást, s csak az első mondatokat figyelve, lapozott gyorsan tovább. Számítása bevált. További három feljegyzést talált, azzal, hogy: bizonyos Bényei János ... Hatszor járt fél év alatt a tanácsházán. Hatszor emelt szót a legkülönbözőbb dolgok érdekében. Például: az óvodát festetni kellene, mért piszkos. Azután: az iskolás gyerekek hazafelé végigverekedik a falut, miért nem lehet a szülőket felváltva -megbízni azzal, hogy figyeljék őket? Meg: le kellene bontani a Virányiféle düledező kastélyt, van abban annyi anyag, amennyi elég lenne a tervezett autóbuszmegálló felépítéséhez, így meg csak az idő rágja. A hat feljegyzésből csak kettőn találta ott az elnök kékceruzás, szálkás betűit, hogy: elintézve, a többin semmi nyoma a cselekvésnek. Pedig látatlanban is igazat adott ennek a bizonyos Bényei Jánosnak, szinte sütött az igazság a szavaiból. Drága ember az ilyen, bárcsak minden faluban lenne belőlük száz, s kapta is holmiját, elmegy ő, megnézi magának ezt a bizonyos Bényei Jánost. A sarkából kifordult kapuban ütközött össze az elnökkel. — Megcsináltathuthátok már ezt a kaput, nem válik diszégatlan szájával. —> Láttam én már magát! — Hol? — Amikor a veteránok járási ünnepsége volt. Maga szónokolt, igaz-e? — Igaz. — No látja, onnét emlékszem magára. Letörölte a lcezét, a fészer falára komótosan felakasztotta a fűrészt, arréb nyomta a bakot, hogy ne legyen útban, azután befelé tessékelte a két embert. Amikor már bor is került az asztalra — van száz négyszögöl szőlőm, annyi az ingatlanom — megeredt a beszélgetés. Bényei bácsi nem rakott féket a nyelvére, csípett, amit mondott: —- Valamiféle látogatás a veteránoknál? — Nem ... nem — tiltakozott az öreg —, szó sincs róla. Nem munkaterv ez. Hanem a községi tanács — s itt úgy hangsúlyozott, hogy a mellette szorongó elnök . értsen belőle — felhívta a figyelmünket magára, Bényei bácsi. Hogy sok hasznos javaslata van, hogy törődik a falu dolgával... Az öreg, élve a korával, belevágott: — Csak kevés lett belőle meg ... akkor én hiába javasolok ... A harc azonban csak afféle látszat volt, hiszen a kis öreg tudta, hogy a járási elnök nem véletlenül jött hozzá. Büszke is volt rá. Lám, nem hagyják az embert magára. Lám, ha a község nem, akkor a járás. Ha az ember . jót akar, megtalálja azokat, akik segítenek. Az öreg az elnökre nézett, az meg megköszörülve a torkát, megtörte eddigi nagy hallgatását: — Igaza van, Bényei bácsi... dehát tudja, nekünk is sok a dolgunk, sokszor nem jut annyi türelem, ameny- nyi kellene ... — Ez a baj — kontrázott az öreg —, a türelem. Pedig ti azért vagytok ott... ha valaki szamárságot mond, mondjátok meg neki, de ha valaki segíteni akar, nektek akar segíteni, az legalább a jó szót kapja meg, a türelmes végighallgatást, ne azt, amit az a csitri, a Nyitrai Julcsi mondott, hogy: na, már megint mi baj van, öreg! Megtaníthatnád az embereidet tiszteletre! Az elnök már beletörődött abba, hogy ma csak reá jár a rúd. Szó nélkül nyelte Bényei bácsi szavait, nem volt mi ellen protestálnia, hiszen igazat mondott. Magában meg is jegyezte, hogy a kis Nyitrai Julisra tényleg többen panaszkodtak már... beszélni kell vele ... Elhallgatott. Egy pillanatra végig villant benne a negyven esztendő, amit az üzemben végigcsinált. S hirtelen meglelte a magyarázatot is, miért nem nyugliatik itthon: az hiányzik neki, az~rlizem, a munka, a tanács, amikor a fiatalok jöttek, hogy Bényei bácsi, mondja már meg... Kicsit reszelős volt a hangja, amikor odafordult a járási elnökhöz: — Nézze, elnök elvtárs ... én üzemben dolgoztam, most meg eszem a keserű kenyeret, nyugdíjas vagyok, ráérek, hát ezért törődöm a község dolgával... az ember nem vár érte köszönetét, hiszen nem érdekből csinálja, dehát még akadnak, akik nem értik, hogy ilyen is lehet... Amikor a búcsúzkodásra került a sor, az öreg Bényei jó alaposan megszorongatta a járási elnök kezét: — Köszönöm, hogy eljött. Jólesik a magamfajta öregnek ... mert hónapokig senki felém se néz... Ahogy a tanácsháza felé ballagtak, s az égen kigyúlt csillagokat nézegették, az Öreg, engedve a hivatalost hangból, odaszólt az elnöknek: — Látod komám, mennyi körülöttetek az arany, de ti hagyjátok heverni... pedig ha összeszednétek, mi mindent lehetne vele csinálni... miért nem látogatjátok meg időnként... megérdemli... nem kötelessége, -mégis nektek igyekszik segíteni... ti meg csak okvetetlenkedöt láttok, benne. Pedig itt .kezdődik a iömegkapcsolat ... az a sokat hangoztatott, amiről annyit beszéltünk... Tudom,, hogy sok a gondotok, de hidd el, ennél nem lehet fontosabb — bátorítani, biztatni az embereket, segítőket szerezni ... Elhallgatott. Majd egészen elváltozott hangon, pillanatnyi szünet után hozzátette: Két héten belül pedig nekem személyesen jelentsd, hogy milyen elintézést kaptak bizonyos Bényei János javaslatai... Mészáros Ottó A KM OST ifi í»f/iis.ví|íí (f«, elég kisiparos falun Másodállásként is végezhetnek javító, szolgáltató munkát a szakképzett falusi lakosok Dr. Gervai Béla, a KIOSZ elnöke a falusi lakosság kisipari ellátottságáról a következő nyilatkozatot adta az MTI munkatársának: — A KIOSZ megyei titkáraival értekezleten vitattuk meg a kérdést. Tapasztalatunk az, hogy a lakosság szempontjából az utóbbi időben nem történt különösebb változás kisipar-ellátottságban. Noha néhány ezer kisiparos beadta iparengedélyét, a volt kisiparosok a helyi ipar szocialista szektoraiban maradva, nagy számban szövetkezetekbe vagy tanácsi vállalatokhoz léptek be. Közülük sokan állami vállalatokhoz mentek, s akadnak olyanok is, akik még nem helyezkedtek el. Több százra tehető azoknak a falusi kisiparosoknak a száma, akik mezőgazdasági termelőszövetkezetek tagjai lettek. Ezek a mesterek jól megtalálják számításukat, szívesen dolgoznak ott és ezenkívül a lakosság számára továbbra is vállalnak javításokat. — A KIOSZ vezetősége elhatározta, három hónapon belül az ország valamennyi községében megvizsgálja, hogy van-e minden helységben elegendő olyan szakember, elsősorban szabó, fodrász, cipész és más szakmabeli, akire szükség van; Azokban a kisebb községekben, ahol egyáltalán nincs, vagy nem elegendő a kisiparos, felkutatjuk a szakmákban jártas, hozzáértő embereket, s a tanács működési engedélyt ad ki számukra, még akkor is, ha más állást is betöltenek. Szakmai képzettségük növelésére a megyeszékhelyeken tanfolyamokat indítunk, a KIOSZ szakkönyveket ad ki, ha szükséges, ellátjuk őket anyaggal, szerszámmal, esetleg hitelt is nyújtunk — mondotta a KIOSZ elnöke. A MÉH űj kezdeményezése Vegyenek részt a hulladékgyűjtésben a tsz-ek is A Pest—Bács—Nógrád megyei MÉH Vállalat új kezdeményezése a három megye területén levő termelőszövetkezeteket kívánja bekapcsolni a hulladékgyűjtésbe. A tapasztalatok szerint a termelőszövetkezeteknél is sok értékes hulladékanyag és melléktermék meiäy veszendőtje. A megyei MÉH összeköttetésbe lépett mintegy 600 termelőszövetkezettel, felajánlva, hogy szerződést köt velük a hulladék- anyagok és melléktérmékek átvételére. A vállalat a termelőszövetkezetektől átvesz mindenféle állati mellékterméket; tollat, szőrt, szarufélét, hulladékzsírokat, állati belet, valamint egyéb hulladékokat is, ócskavasat, papírt, rongyot. A vállalat a tsz-ek által kijelölt hulladékfelelőst a gyűjtés munkájára betanítja, tevékenységéért megfelelő jutalékban részesíti, s egyben vállalja az összegyűjtött hulladékok és melléktermékek el. szállítását. A MÉH Vállalat már megkezdte a nagyszabású munka szervezését, amely 600 termelőszövetkezetet fog össze, s tekintélyes mellékjövedelemhez juttatja a tsz-tagságot, ugyanakkor jelentős erőforrásokat tár fel a népgazdaság számára. Amennyiben' a kezdeményezés beválik, valamennyi termelőszövetkezetben meg kívánják valósítani azt EZ MAR IGAZ Bíró: Honnan tudja, hogy a vádlott részeg volt? Tanú: Onnan, hogy szentjánosbogártól kért tüzet... CSANG és ENQ A SZIÁMI IKREK IGAZ TÖRTÉNETE Az ikrek általában sok gondot okoztak a jogászoknak .XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXV V A nővérek sajnos nem fértek meg egymással olyan jól, mint az ikrek. Ezért Csang és Eng három mérföld távolságra külön házat építtetett számukra és három napig ennél, három napig a másiknál laktak. Harminc évig tartott boldog házaséletük. Számos szép és egészséges gyermekük született, összesen 22 fiú és leány. Hatvanhárom éves korukban egy este a fivérek aludni tértek. De Csang nem tudott aludni, fájdalmakról panaszkodott. Reggel felkeltek, leültek a kandalló mellé, különleges kétszemélyes karosszékükbe, de fáradtak voltak és ismét aludni tértek. Eng mélyen elaludt. Amikor felébredt, testvére holtan feküdt mellette. Eng kétségbeesett zokogásban tört ki, feleségét hívta. Hogyan lehet külön vagyonuk, mikor mindig együtt vannak? Ha az egyik bűntényt követne el, hogyan mentesítik a másikat a büntetés alól? Szerencsére semmiféle bűncselekményre nem került sor. Az ikrek egyébként arái>ylag keveset beszélgettek. „Mindig ugyanazt látjuk, ugyanazt érezzük, miről beszélgessünk?” — mondották. Politikai nézeteik mégis különböztek. Az 1847. évi kongresszusi választáson más-más jelöltre szavaztak. (Közben amerikai állampolgárok lettek.) Csang és Eng folyékonyan beszéltek és írtak angolul, amerikai öltözéket viseltek, egyedül a hagyományos kínai copfot őrizték meg. Később visszavonultak a szerepléstől és békésen éldegéltek, mint jómódú, dolgos farmerek. Egyik útjuk alkalmával immár boldogan végződő szerelembe estek. Ezúttal két nővér szeretett beléjük Csang Adelaidát vette feleségül, Eng pedig nővérét, Sárát. tatlanul egybeforrott, mégis mindkettő fizikailag és szellemileg normálisan fejlett volt, mindössze 9 cm széles és 20 cm kerületű „híd” kötötte össze a mellkasukat. Csak karonfogva túdtak járni és egymás felé fordulva aludni, de mégis jól megtanultak futni, úszni, sőt golfozni és vadászni* is. Ha éjjel alvás közben meg akartak fordulni, egyiknek keresztül kellett fordulnia a másikon, de ezt úgy megszokták, hogy fel sem ébredték. Szokásaik sok mindenben különbözőek voltak. Egyikük például nem vetette meg az italt, a másik viszont csak a teát szerette. Amikor az egyik részeg volt. ,a másik színjózan maradt. Amerikába visszatérve, a híres Barnum cirkuszhoz szerződtek és öt évet töltöttek New Yorkban. Ezalatt 60 000 dollárt kerestek. Ekkor már túl voltak első szerelmi kalandjukon is. Angliában beléjük szeretett bizonyos Miss Sophia, előkelő, társasághoz tartozó fiatal hölgy. Boldogságuk akadálya csak az volt, hogy az angol orvosok az ikreket külön személynek nyilvánították és kettőjükhöz férjhez menni bigámia lett volna. Sophia pedig nem tudott választani. Eljött az utolsó órám — mondta. Attól a pillanattól kezdve, hogy halott testvérét meglátta, súlyos ideglázba esett. Két órával később meghalt. A philadelphiai orvosok boncolták fel az ikrek holttestét. Bebizonyosodott, hogy életükben semmiféleképpen nem lehetett volna szétválasztani őket. Megállapították azt is, hogy Csang szélütésben halt meg. Eng halálának oka azonban ismeretlen maradt. Feltételezték, hogy a rémület és a megrázkódtatás ölte meg. Az „igazi” sziámi ikrek, akikről az orvosi nyelven „duplex bilaterialitas”-nek nevezett ritka tünemény népszerű nevét nyerte, 1811-ben születettek Sziámbán (Thai- földön) egy kis halászfaluban a Mekong folyó partján, Bankok közelében. Nevük Csang és Eng volt. Ezt később a felvett Csang-Eng Bunker névre cserélték fel. Kínai származásúak voltak. Felnőtt korukban Csang 155 cm. Eng 157.5 cm magas volt. Ezért Csangnak egész életében magasított sarkú cipőt kellett viselnie, hogy kiegyenlítse a különbséget. Fiatal korukban egyáltalán nem jelentettek terhet szüleik, vagy falujuk számára; baromfit tenyésztettek, tojást árultak a piacon. Az árusításban mindenkit felülmúltak, mert felváltva beszéltek úgy, hogy az egyik megkezdte a mondatot, a másik befejezte. Tizennyolcéves korukban az ikreket egy amerikai hajós- kapitány Bostonba vitte, innen amerikai és európai körútra indultait; százezrek bámulták meg őket: I A londoni királyi sebészkol- > légium meghívta a sziámi ik- | reket és alaposan megvizs- ! gálta őket. | Esetük példátlan (volt az orvostudományban. A ' két testvér teste elválasztha■e a tanácsnak... — lökte ida a szót nyersen, bár mosolygott hozzá, s ez tette leg- lyersebb szavát is meleggé, olyanná, ami nem bánt. — Meg... megcsináljuk már.'.. — Komám, ezt már har- nadszor hallom tőled... esztendeje mondod ... aztán ez s elintézetlen marad, mint Bényei János dolga.., Szándékosan ejtette el a nondatot, az elnök fel is kapta a fejét: — Honnét tudod, elnök elv- :árs, a Bényei dolgait? — Lám, hiszen te adtad oda, nekem csak annyi dol- jom volt vele, hogy olvasnám... hozzá megyek én most... — Minek? — Mert látom, hogy nyom bennünket egy vétek. Hogy imit mondott, azon nem kapunk két kézzel, sok dolgát válaszra sem méltattátok .. Az elnök lesúnyta a fejét. Kezdődik, gondolta magában, 5 pont onnét, ahonnét nem is számította. Ez a minden lében kanál Bényei éppen elég gondot okozott nekik, s most ráadásul még orrot is kap miatta. — Hiszen mi... Az Öreg végig sem várta, mit akar mondani, belevágott. — Tudom. Ti minden alkalommal készítettetek egy takaros feljegyzést, amit azután elnyelt a dosszié feneketlen gyomra ... inkább ne csináltatok volna papírt, de lenne meg, amit javasolt... no, gyere velem! Az elnöknek legszívesebben az szaladt volna ki a száján, hogy menjen az ördög, de hát a felsőbbség az mégiscsak felsöbbség, így hát az öreg hez igazította lépteit, akinek percre be nem állt a szája: — Ki ez a bizonyos Bényei János? — Nyugdíjas. — Rendes ember? — Mindennel törődik. — Állampolgár, nemde? Az elnök csak hümmgetett. Hiszen ha minden állampolgár ilyen, akkor bolondokháza lenne a tanácsháza. De ezt lenyelte. — Tanácstag? — Nem. — Ismered jól? — Ismerem. — Akkor meg mi a fenének „bizonyos”? — Hát... hát ez olyan formula.., — Ami mögött elvész az ember, mi? A szúrás telibe talált. Az elnök érezte, hogy az öregnek igaza van. Mert tényleg jókat mondott az az öreg. A Virányi-kastélyból kitelne az autóbuszváróterem, s akkor a pénz mehetne másra, a piac betonozására, amit jövőre hagytak... Benyomta a kiskaput az Öreg előtt, az meg máris magához édesgette az apró szőrvakarcsot, amely azonnal abbahagyta a fülsértő csaholást. A rozzant konyhaajtón öreg, ősz hajú nénike kukkantott ki, s amikor meglátta az elnököt, megszeppenten sietett eléjük: — Isten hozta, tanácselnök elvtárs ... kerüljenek már beljebb ... szólok mindjárt az embernek, fát fűrészel hátul ... Az öreg csak a nevét mormolta el, azután hátrafelé indult: — Hagyja csak, néném, magunk is odatalálunk... A fészer alól csikorogva köszönt a fűrész, s apró, élénk szemű emberke sietett elő, arcán az ezernyi ránc örökké változó térképével. Először az elnöknek adott kezet, kemény jó napotot köszönve. utána meg az öregnek, akinek kíváncsian vizsgálta az arcát, majd hirtelen felderült: — Jaj, de örülök. Maga c járási elnök, igaz-e? — Honnét tudja maga, Bényei bácsi? — Én ne tudnám? Tudói én mindent — nevetett fo
