Pest Megyei Hirlap, 1960. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-17 / 40. szám

^^Cirlap I960. FEBRUAR 17. SZERDA Az arab közvélemény felháborodása egyre nő a francia atomrobbantás miatt Válaszul a francia atom­robbantásra, visszarendelték Marokkó párizsi nagykövetét, s visszavonták az egyes or­szágokban Marokkó diplomá­ciai képviseleteire a francia kormánynak adott megbíza­tást. Az Aurore arról ír, hogy a diplomáciai kapcsolatok csaknem teljes megszakí­tásáról van szó. Ugyanez a lap azzal akarná feledtetni a francia atombom­ba robbantásának visszahatá­sát, hogy — újabb atombom­bát ígér. Ez már kisebb és könnyebb lenne, következés­képpen taktikai bomba, ame­lyet, akár a Mystere—4. tí­pusú francia rakétalövedékek is képesek lennének szállí­tani, mert a szombaton fel­robbantott bomba túl nagy és túl nehéz ahhoz, semhogy katonai célokra használható lenne. Az Aurore szerint két hónap múlva felrob­bantják az újabb bom­bát, valószínűleg szintén a szaharai Reggane-ban, de a bejelentés hitelét le­rontja azzal a közléssel, hogy a francia kutatóknak még ez­után kell megszerkeszteniük ezt a kisebb és könnyebb bombát. Az arab országok közvéle­ményében és politikai körei­ben is általános a felháboro­dás a szaharai atomrobban­tás miatt. Az Arab Liga kairói tanácskozásán a szaud­arábiai küldött, Abdul Aziz kijelentette, hogy a francia imperializmus­nak ez a tette kidombo­rítja annak szükségessé­gét, hogy szolidaritást kell vállalni az algériai felkelőkkel. Khalek Torresz marokkói küldött szerint ez a sértés ösztönző erőt adhat az afri­kai népeknek, hogy kikerges­sék a francia imperia’istákat Afrika területéről. Az afrikai és ázsiai orszá­gok ENSZ-küldöítei kedden összeültek, hogy megvitassák a francia atomkísérlet végre­hajtása után tanúsítandó ma­gatartásukat. Szó van annak lehetőségéről is, hogy a kül­döttségek a kérdést a Biz­tonsági Tanács elé terjesztik. ENSZ-körökben kétségesnek tartják azonban, hogy a Biz­tonsági Tanács a kérdést na­pirendiére tűzze. A Közép-Keleti Hírügynök­ség értesülése szerint az EAli külügyminisztériuma utasítást adott állandó ENSZ- küldöttének, hogy sürgősen lépjen érintke­zésbe a többi afrikai kül­döttséggel a Franciaor­szág elleni közös akció kidolgozására. Párizsi illetékes körökben hétfőn hangoztatták, hogy Franciaország nem akar részt venni a genfi háromhatalmi atomértekezleten és előrelát­hatólag elutasító választ adna, ha a genfi értekezletre meg­hívnák. A francia nemzetgyűlés elnökségének küldöttsége csütörtökön indul a Szovjetunióba Csütörtökön indul a Szov­jetunióba a Legfelsőbb Ta­nács meghívására a fran­cia nemzetgyűlés elnöksé­gének küldöttsége. Chaban-Delmas-n, a nem­zetgyűlés degaulleista elnö­kén kívül egy jobboldali független, egy szocialista és egy radikális alelnök, vala­mint három guäestor és két titkár vesz részt a kéthetes úlon. A francia nemzetgyű­lés elnökségének küldöttsége Moszkvába, Leningrádba. Ki­jevije, Tbiliszibe és Tas- kentbe látogat el. „Fenntartásos" megegyezés a Kenya kérdésével foglalkozó londoni értekezleten Londonban hétfő este hi­vatalosan közölték, hogy a Kenya kérdésével foglalkozó londoni értekezlet részvevői ^fenntartásokkal’1 elfogadták Macleod angol gyarmatügyi miniszter alkotmányjavasla­tát. Csak egy csoport, a Ke­nyai Egységpárt (az európai telepesek pártja) küldöttsége utasította el a javaslatot. A Macleod-tervezet szerint az afrikaiak kerülnek több­ségbe az új parlamentben s a kormányban. Négy kineve­zett és négy választott af­rikai miniszter lesz. Blundell, az Uj-Kenya Párt vezetője kijelentette, hogy csoportja elfogadta a javas­latot, de még biztosítékokat kér főleg a földügyekre és a közoktatásra vonatkozólag. A biztosítékok kérdését az ér­tekezlet egy bizottsága ked­den és szerdán vitatja meg. Ronald Nhala, a kenyai értekezlet afrikai küldöttei­nek vezetője hétfőn este ki­jelentette, hogy Macleod ja­vaslatai nem elégítik ki az afrikaiak reményeit, mégis elfogadják azokat, mint az ideiglenes alkotmány alap­ját. Az afrikaiak tovább foly­tatják a harcot az ország füg­getlenségéért és az egész la­kosság szavazati jogáért. Népi egységpárt lesz az Iraki Kommunista Párt új neve Az Iraki Kommunista Párt alapító bizottságának elnöke levelet intézett a belügymi­niszterhez, s ebben közölte, hogy a működési engedélyt kért Iraki Kommunista Párt nevét népi egységpártra (Itfci- had as Saab Pártra) változtat­ják. Az elhatározást azzal in­dokolta, hogy a belügyminisz­térium „kommunista párt” ré­ven már engedélyezett egy pártot.. amely azonban oppor­tunista csoportosulás Davud ■al Szajeg iraki újságíró veze­tése alatt. Az opportunista csoport en­gedélyezésének híre meglepe­tést keltett az iraki közvéle­ményben, mivel a belügy­minisztérium a jelenlegi népi egységpárttól még módosítá­sokat és kiegészítéseket kért a párt szabályzatához. Az ala­pító bizottság ennek megfele­lően átfogalmazta a szervezeti szabályzat eBves részeit. A múlt héten több szemé­lyiség, köztük állami hivatal­nokok. jogászok és újságírók kérték egy köztársasági párt engedélyezését is. É párt programjában a következő cé­lokat tűzi ki: a köztársaság és a demokratikus vívmányok védelme, harc az imperializ­mus és az árulók ellen, harc a világ békéjéért, a r.éD min­den rétegének összefogása a nemzeti frontban, a föld­reform, az iparosítás és a parlamenti rendszer meg­teremtése szabad, közvetlen és titkos választások útján. Az idén is megrendezik a bolgúr-jugosiiáv határtalálkozókat A bolgár és a jugoszláv kormány megállapodása alap­ján a múlt évihez hasonlóan az idén is megrendezik a két ország közötti határtalálkozó­kat. A határmenti járások la­kosai útlevél és vízum nél­kül átléphetik a határt, ta­lálkozhatnak rokonaikkal és ismerőseikkel. A találkozókat kulturális és sportrendezvé­nyekkel, vásárokkal stb. kö­tik egybe. Az idén 8—10 ha­tártalálkozót terveznek Bul­gária és Jugoszlávia között. A tíztagú leszerelési bizottság nyugati tagjainak washingtoni tárgyalásairól Amerikai hivatalos szemé­lyek derűlátóan ítélik meg a nyugati leszerelési terv ki­dolgozásának esélyeit. Anglia, Franciaország, Olaszország,, Kanada és az Egyesült Államok megbízot­tai a múlt hét közepe óta tanácskoznak Washingtonban, hogy összeállítsák a tíztagú leszerelési bizottság március közepére kitűzött ülésén elő­terjesztendő nypgati javasla­tot. A napokban meggyorsí­tották a megbeszélés eket. Valószínűnek tartják, hogy az öt nyugati küldöttség ve­zetője körülbelül még há­rom napig folytatja tanácsko­zását Washingtonban, azután hazautazik, majd a tárgya­lások befejezésére ismét visz- szatér Washingtonba, még a genfi ülésszak megkezdése előtt. Az Egyesült Államok nem képes befolyásolni az afrikai függetlenségi mozgalmakat Dr. Julius Nyerere, a tan­ganyikai afrikai nemzeti szö­vetség elnöke, aki valószínű­leg Tanganyika első minisz­terelnöke lesz, amerikai kör­útja során sajtóértekezletet tartott New Yorkban. A többi között kijelentette: Ami az afrikai függetlenségi mozgal­mak befolyásolását illeti, az Egyesült Államok végleg és reménytelenül elkésett. Az afrikai nemzeti mozgalmak a második világháború után in­dultak meg. Akkor az Egye- p sült Államok figyelmét kizá- $ rólag az úgynevezett kommu- ^ nista veszély kötötte le. Ezért mm volt semmiféle pozitív politilcája Afrikával szemben. Miközben az Egyesült Álla­mok a kommunistaellenes rög­eszme hatása alatt fűhöz-fához kapkodott, addig az afrikaiak maguk vették kezükbe politi­kai ügyeik irányítását és az Egyesült Államok „lekésett a vonatról”. mai nap I960, február 17, szerda, Danát napja. A Nap kél 6.50 órakor, nyugszik 17 órakor. A Hold kél 22.3S órakor, nyugszik 9 órakor. Várható időjárás: erősen felhős idő, több helyen eső, havazás, mérsékelt déli, ké­sőbb megélénkülő és nyuga­tira forduló szél. A hőmér­séklet alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet szerdán: 0—plusz 5 fok között. Távolabbi kilátá­sok: a hét második felében is felhős idő, esőkkel, hava­zásokkal. — A MAGYAR NÉPKÖZ- TÁRSASÁG és a Csehszlo­vák Köztársaság képvise’ői között megkezdődtek az 1961 —1960, évre szóló hosszú- lejáratú árucsereforgalmi egyezmény megkötésére vo­natkozó tárgyalások. — ZSÁMBOKI népvise­letbe öltöztetett babát küld ajándékba a rsámboki nő- tanács a március 8-i koppen­hágai nőkonferencia rész­vevőinek. — HAT KILOGRAMM búza értékét kapják a szö­vetkezetbe vitt földjük min­den aranykoronája után a nagykőrösi Petőfi Tsz tagjai. A bállal a sportkört is segítették A Pest megyei Vegyi és Kézműipari Vállalat fóti var­rodarészlege nagyszabású far­sangi álarcos jelmezbált ren­dezett a Fóti SE klubházá­ban. A zártkörű mulatság igen jól sikerült. A jelmez­verseny győztese:----Bácskai Z oltánná, 2. Tóth Istvánná, 3. Schilling! Jánosné. A vállalat dolgozói a ter­met szépen feldíszítették, s az értékes dekorációs anyagot a sportegyesületnek adták. A bevételt pedig a fóti úttörők kapták, sportfelszerelés vásár­lásra. A Fóti SE ezúton mond köszönetét a sport támogatá­sáért a varroda dolgozóinak, Tóth Istvánná üb-elnöknek és Gárdonyi Gézának, a rész­leg vezetőjének. A Pest megyei Hírlap 25 000 forintos rejtvény ver senye Több mint kétezer előadás, félmillió néző | Az Állami Déryné Színház sajtótájékoztatója Az Állami Déryné Szín­ház keddi sajtótájékoztató­ján Ascher Oszkár igazgató elmondotta, hogy a színház 1959-ben a felnőtteknek 1863, A Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat szaküzleteiben a megye egész területén téli szezonvégi kiárusítás Február 15—27-ig. 20—Í0 százalékig leszállított árak. az ifjúságnak 243 (Budapesten 143) előadást tartott, összesen% 575 427 néző előtt. Az elmúlt \ esztendőben 24 darabot ját-f, szottak, "'s 15 bemutatót tar-i tottak. 2 A színház a fiatal nézők í igényeinek, kívánságainak ki- ! elégítésére sorozatosan muta-! tott be és hoz színpadra ez- j után is ifjúsági tárgyú dara- í bot, amelyek a fiatalok éle- j tét, problémáit tükrözik. í A színház az idei évadban í bemutatja a felszabadulás 15. í évfordulója alkalmából — í Rahmanov, Viharos alko-j nyat című drámáját, a Mik-! száth-jubileumra a nagy író í Tavaszi rügyek című ifjúsági { témájú darabját. Mihalkov í szovjet szerző Vadak című f mai tárgyú vígjátékát. Szín- J re hozzák Schiller születésé-! nek 200. évfordulója alkalma- bál Ármány és szerelem ci- j mű drámáját, továbbá Simon \ Magda erdélyi írónő Százhá- \ zas lakodalom című vígjátékát í és Dunajevszkij Fehér akác j című operettjét. Az Állami Déry né Szín- \ ház az idei évadot előrelát-' hatólag június 20-án fejezi \ be és még a nyáron augusztus \ 9-én elkezdi a követlcező sze- \ zont. - " - í — FELKÉSZÜLT A TA­VASZI szántás-vetésre az ÁFORT nagykőrösi kiren­deltsége. A munkagépek üzemanyaggal való ellátá­sára 370 mázsa gázolajat, hat tonna benzint, hat tonna petróleumot, 15 tonna olaj- és 40 tonna zsírféleséget raktároz. — MEGYEI KUKORICA- TERMESZTÉSI tanácskozást rendeznek február 23-án a Pest megyei Tanács díszter­mében. A tanácskozáson ok­levéllel tüntetik ki a legjobb kukoricatermesztő tsz-eket. — MONOR ÉS PILIS kö­zött 15-én a győri Hűtőgép- ipari Vállalat személygépko­csija gyorshajtás következté­ben a síkos úton a jobboldali árokba csúszott. A gépkocsi három utasa Seöhnyebb sé­rülést szenvedett, az anyagi kár tízezer forint. — A GÖDÖLLŐI JÁRÁSI bálbizotfcság szombaton, 20- án este nyolc órakor nagy­szabású farsangi bált rendez a Gödöllői Járási Tanács nagytermében. A báli fővéd­nökök tisztségét a járási és községi pártbizottság, a ta­nács, a tömegszervezetek, az intézmények, vállalatok ve­zetői, a gimnázium és az is­kolák igazgatói vállalták. — IPOLYDAMÄSD ha- TÄRÄBAN február 15-én 20 óra 45 perckor a Márton László letkési lakos által ve­zetett teherautó az úttest jobb oldalán szakadékba zu­hant. Márton Utas állapotban vezetett, ő és Sági Tibor sú­lyos sérüléseket szenvedtek. — MAGYAR OPERAEST lesz a ceglédi művelődési házban február 29-én este 7 órai kezdettel. Fellépnek: Járai József, Ágai Karola, Reményi Sándor operaéneke­sek. és Arató Pál zongoramű­vész. Erkel, Kodály és Poldi- ni operáiból adnak elő rész­leteket. — A BUDAI JÄRÄSI PÁRTBIZOTTSÁG tegnap a járás tizenöt termelőszövet­kezeti községének párttitká­rával, tanács- és termelőszö­vetkezeti elnökeivel tanács­kozott. A pártszervezetek, a tanácsok és a termelőszövet­kezetek összehangolt munká­ját, a vezetés időszerű kér­déseit és egymás kölcsönös segítésének módozatait tár­gyalták meg. — GOBELIN KÉPET hí­meznek a dányi asszonyok a nemzetközi nőnap 50. évfor­dulója. tiszteletére. A képet ajándékba küldik a koppen­hágai nötanácskozás rész­vevőinek. — GÖDÖLLŐ BELTERÜ­LETÉN február 12-én 16 óra­kor Tóth Gyula a Gödöllői Gépállomás személygépkocsi­jával elütött egy vele szem­ben haladó lovaskocsi mögül hirtelen kibukkanó Szőke András nevű nyolcéves kis­gyereket, aki súlyos sérülést szenvedett. A balesetért a gyerek hibáztatható. mert féktávolságon belül futott ki. — MEGMŰVELIK az öregek háztáji földjét a tinnyei Új Élet Tsz-ben a közgyűlés határozatának megfelelően. — HÁROMSZOR ANNYI SILÓKUKORICÁT termel­nek ez idén a zsámbékl Üj Élet Tsz-ben, mint tavaly. Hazaérkezett Papp Líszió Papp László hazaérkezett Bécsből és itthon azonnal tüzetes vizsgá­latot végeztek megsérült kezén. Ki­derült, hogy sérülése nem olyan súlyos, mint amilyennek az első pillanatokban látszott, s a gipszkö­tést 2—3 héten beiül Ievehetik a kezéről. Papp László elmondotta, hoey ; gipszkötéssel a kezén is folytatja * az előkészületeket. Már bizonyos, ' hogy augusztus-szeptemberre toló- ; előtt e! a Scholz elleni Európa­id bajnoki döntő mérkőzése, s a nagy \ érdeklődéssel várt tizenöt menetes í összecsapás előtt legalább feét-há- j rom mérkőzésen szeretné lemérni; ; hogyan áll a felkészülésben. A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA: 18.40: szovjet tájak — szovjet városok. A kék Altái hegyei kö­zött. 19.00: Ili és Petrov: 12 szék. Közvetítés a Petőfi Színházból; t CIO kérdés: Ez a kislány keres valakit. A szovjet film ünnepén láthatjuk ezt a filmet, amelynek egyik kedves jelenetét ábrázolja képünk. Megfejtésül a film címét kell beküldeni. (Segítségül annyit elárulunk: ha vasárnapi lapunk utolsó oldalát figyelmesen elolvasta, gyerekjáték a felelet.)

Next

/
Thumbnails
Contents