Pest Megyei Hirlap, 1960. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-09 / 7. szám

19(5«, JANUÄR 9. SZOMBAT ""gfCirlaP 3 A községfejlesztési alap felhasználásáról tárgyalt a gyömrői tanács Csaknem egymillió forintot költenek el az idén, főként járdaépítésre Gyömrő község tanácsa pén­teken ülést tartott. Napiren­den az a költségvetés szere­pelt, amelyben a községfej­lesztési alap felhasználásáról van szó. Tavaly 360 ezer forintja volt Gyömrő.nek, az idén ennek az összegnek há­romszorosát költhetik el, pontosan 909 ezer forint­ból gazdálkodhatnak, eny- nyit fordíthatnak a lakos­ság életének kényelmeseb­bé tételére. A csaknem egymilliónyi fo­rint javarészét útépítkezésre szánják. A lakosiok főként a gyalogutak rendbehozatalát Várják, ezért úgy határoztak, hogy a tavaly épített egy ki­lométer hosszúságú gyalogút- létesítéssel szemben az idén közel négy kilométer új be­tonjárda készül el 250 ezer forintos költséggel. A Szé­chenyi, a József Attila, a Bocskai és Bajcsy-Zsilinszky út, továbbá a vasút dolgozói által használt Felvidéki út kap jó minőségű betonjárdát. Kövezett utat vezetnek a piactértől a Monori útig. Ez az építkezés 134 ezer forint­ba kerül. A mellékútvonalak sara is eltűnik az idén: 23 ezer fo­rintért feltöltik a szekérrel is alig járható utak jó részét. Ebben a munkában már sze­rephez jut a társadalom se­gítsége. Gondolnak a strand­fürdő további korszerűsíté­sére is. Kétszázötvenezer forin­tot szánnak vízelválasztó kőgát építésére, továbbá a fürdő vizét cserélő elekt­romos gépi berendezés lé­tesítésére. A strand környezetét nagyobb­részt társadalmi munkával csi­nosítják, amiben az idén is a KISZ vállal tetemes munkát. Háromszáz méter hosszúsá­gú villamoshálózat-fejlesztés is szerepel a költségvetésben. Sok lakóház jut így villanyhoz és egyben az utcák világítása is javul Gyomron. A sport, a kultúra is kap támogatást a községfejlesztési alapból. A sportpálya korszerűsítésére 24 ezer forintot, a könyvtár állományának felfrissítésére tízezer forintot szánnak. ^vVWWVWWWWWWWWWWtWWVWWWWWWWWWWWVvVVWWWVWWWWWWWWWW í KÖSZÓNTJÜK AIÁPIÓSZECSOI NÉPI EGYÜTTEST I Köszöntjük a jubilánst! Tíz éve alakult, tíz esz­tendeje dolgozik — ahogyan mondani szokás, és ami je­len esetben százszázalékos igazság — a tagok örömére, a köz hasznára a tápiósze- csői népi együttes. A születésnapot, a jubi­leumi ünnepséget vasárnap rendezik. Születésnapi ajándék lesz } a vasárnapi ünnepség és ^ műsor, ajándék, amelyet ez- ^ úttal nem az ünnepelt lkap, $ hanem ód. 8 Jó ez így. \ A szecsői népdalcsokor, a ^ Boldog ifjúságunk című kö- í szöntö, az Este a kapuban £ népi játék, a Piros bort it­tam az este (az öregasz- szonybrígád köszöntője), a Jegykendő népi játék és a műsor többi száma szinte egy bokrétába kötve mutat­ja meg, tesz bizonyságot: ezt műveltük tíz esztendő alatt, elindultunk és idáig jutottunk.., Száz szereplő... Vannak köztük, akik már a népi együttes bölcsőjénél szorgoskodtak és alcadtak olyanok, akik most. a KISZ felszabadulási seregszem­léje alkalmával kezdik az 'j ön- és népművelő munkát. Száz szereplő ... Vannak köztük hatvan- esztendős nénikék, és akad­nak olyanok, akik a felsza­badulás évében születtek: a „Tizenötesztendősök” (kü­lön csoport ők, akik szorgo­san tanulgatják á népdalo­Autógyári diplomaták Nem emlékszem már ponto­san, honnan és kitől szárma­zik ez a mondás, csak any- nyi rémlik róla a fejemben, hogy francia eredetű: — Az államférfi annyiban befolyásolja csak a tömegek sorsát, mint a meteorológus az időjárást. Igaz ez? Gálífy Béla és Kosztyu Ist­ván itt topognak mellettem, kezükben egy-egy papírlappal. Türelmetlenek. Nem szívesen válaszolgatnak a kérdésekre. Mennének már, hiszen nemso­kára indul az autóbusz Szi- getszentmártonból Budapest felé. Műbőrkabátjukban, sár­taposásra alkalmatos, zsíros bakancsokban egyáltalán nem látszanak á l lám fér fia kn a k, diplomatáknak. Pedig azok. Szakmájukra nézve lakato­sok mind a ketten. Most mint műszaki ellenőrök dol­goznak a Csepel Autógyárban. Ez a két ember a gyári műszak befejezése után vál­Áprilisra elkészül a budakalászi iskola Budakalászon kéttantermes iskola építkezése fejeződik be rövidesen. A teljesen elké­szülő épület átadására április 4-én kerül sor, de termeit már csak a jövő tanévben népesítik be az általános is­kola növendékei. Ezzel az építkezéssel megszűnik a bu­dakalászi iskola túlzsúfolt­sága és jó időre megoldódik az iskolai férőhely gondja. Az iskola építésénél a lakos­ság lelkes munkával segédke­zik. Eddig 80 ezer forintra becsülhető az általa elvégzett társadalmi munka értéke. Maga a tervdokumentáció is társadalmi munkában készült; egy Budakalászon lakó épí­tésztechnikus csinálta. Ebben az esztendőben kü­lönben a budakalászi tanács által már most elfogadott községfejlesztési terv alapján bővítik a villanyhálózatot, to­vábbfejlesztik az utcai közvi­lágítást, gyalogjárdákat építe­nek, István-telepen pedig utat. A legnagyobb jelentőségű munka azonban a légen nél­külözött tanácsterem megépí­tése lesz. Már tető alatt áll és április 4-re teljesen elkészül az új budakalászi négytantermes iskola lalkozik arra, hogy megte­gyen egy 40 kilométeres utat. Meglátogassa egy kis beszél­getésre, otthonukban a pa­rasztokat. Közönségesen szól­va, részt vegyen a termelő- szövetkezet szervező munká­jában, azaz ténylegesen ha­tást gyakoroljon a nép, az or­szág sorsára. Valódi, kézzel­fogható, eredményekben gya­korlatilag lemérhető ez a hatás. Miért, milyen okokból vál­lalkoznak erre a történelem­formáló szerepre a Csepel autógyári és a többi üzemi munkások? A nyurga, harmincöt év kö­rüli Gálífy Béla érdekesen fo­galmazza újra a saját szája- íze szerint az alapvető mar­xista igazságot. — A gép, amellyel a gyár­ban termelünk, a miénk, ameddig dolgozunk rajta. A végzett munkáért járó pénzt is megkapjuk és megélünk be­lőle. A föld is olyasforma, mint a gép. Termelni keli azon. A kis mokány, barna sze­mű Kosztyu István belevág a szóba. — Egy rendes munkásem­ber, akinek szíve van a szak­mához, nem tudja nézni, hogy egy gép csak a felét, vagy a harmadát csinálja meg annak, amire képes, amire kapacitá­sa van. Szívesen jövök ki ide a faluba, mert nem szeretek két kiló rózsakrumpliért egy óra hosszat dolgozni. A csepeli piacon három fo­rint kilója az egyénieknél. Gálífy Béla megérinti ke­zével a szája két sarkát. Úgy látszik, a gondolattól étvágya kerekedett és összefutott a nyelvén a nyál is. — Nagyon szeretem a rán­tott csirkét, de feleségemnek sose volt szíve 70—80 forintot adni egy párért. Az idén a tö­köli tsz 45 forintért adta. Tö­megben nevelik, olcsóbba van nekik. Kosztyu István megrántja a vállát. — Arról már beszélni sem érdemes, hogy a kisipar, a kisüzem drágábban termel, mint a gyár. Ennyit Weisz Mannfrédék és Eszterházy hercegék is tudtak. Gálífy Béla kiveszi táská­jából a lapokat. — Tudják ezt a falusi em­berek is, de az érzésük sok­szor mást mond. Ezt kell ne­künk leküzdeni, ezt a más ér­zést. — Ma négy helyen jártunk. Három családnál könnyű dol­gunk volt. Horváth Gáborék például föld nélküliek. A fér­fi segédmunkás. Az asszonyt nem volt nehéz rábírni, hogy ő is pénzt keressen a tsz-ben, hiszen a kétéves kisgyerekét már beadhatja a tsz-napközi- be. Eddig is napszámba járt. A másik lapról Kosztyu elvtárs idézi fel, amit tapasz­taltak. — Komorszky Györgyéknek két és fél holdjuk van. A férfi itt is eljár a faluból. A Gizella-malomban dolgozik. Három gyerek mellett az asz- szony nem tudta megdolgoz­ni a földet. Ott robotolt vele az ember is, a letudott mű­szak és a napi ide-odautazás után. Most úgy egyeztünk velük, hogy az asszony beviszi a földet « a tsz-be és dolgozik ameny- nyit meggyőz. Komorszky pe­dig pártoló tsz-tag lesz, vagyis aratás, meg más nagy munka idején besegít a szö­vetkezetnek. Pénzben is több­re mennek, meg az idejük­ből is több marad pihenni, mintha maguk túrnák a két és fél holdat. A harmadik cédulánál mind a ketten vakarják a fe­jüket. — Itt egyelőre nem végez­tünk semmit. Vén ember! Pátriárkának, vagy mi a cso­dának tartja magát a hat holdján. Azt akarja, hogy szolgáljon neki az is, aki a lányát elvette. A veje már elment az iparba, mert úgy hajszolta, dolgoztatta, mint az uraságok a bérest. A maga lányát sem kíméli. Igaz, a sa­ját erejét sem. A pénzt, ami bejön, azt meg eldugja. Vol­na nekik miből, de mégis ócska, százéves házban lak­nak. Nem ad hozzá az épí­téshez az öreg. Ide még el kell jönnünk néhányszor* amíg szót értünk az öreggel. Valaki nagyot kiabál: — Sietni elvtársak ..; mo­zog a busz.. * A csepeli diplomaták, akik a tömegből ma néhány család életén és egyúttal az ország dolgán változtattak, becsap­ják aktatáskájukat. Rohan­nak a megállóhely felé ..: Formálódik a történelem... — dk — POLÓNYIA TEHENÉSZ A tehénistállóba lépve ket. lemes, párás levegő csap az arcomba. Délután van, ete­tés ideje. Az emberek az első porciót már elébe rakták a teheneknek, utána megigaz­gatták alattuk az almot, most könyökükkel vasvillájuk nye­lére támaszkodva, a „placc” közepén diskurálnak. össze­sen öten vannak, ebben az istállóban ennyi gondozó dol­gozik, a rájuk bízott tehenek száma pedig 75. amelyből most csak harminchetet féj- áek, a többi kisborjas, meg vemhes. Ezenkívül még két marhaistállója van a tsz-nek, az egyik itt a köz­ponti majorban, a másik meg az úgynevezett kistanyában. A helybeli istállóban 73 hízó­marha. a kistanyabeliben pe­dig 51 tenyészüsző áll. Mindezt mindjárt belépé­sem után sorolják el az em­berek, kiket az újságíró érke­zése. kíváncsiskodása egyál­talán nem lep meg, gyakori esemény ez itt, a termelőszö­vetkezetben. Ám engem ez­úttal nem is annyira az állat- tenyésztés helyzete érdekel, jövetelem célja az, hogy a tagok életkörülményei felől tájékozódjam. — Ki a legidősebb tehenész maguk között? — kanyarítom a beszélgetést tervem irá­nyába. Sinte kórusban válaszolnak: — Pista bácsi! — Kiféle Pista bácsi? — puhatolódzom tovább, mi­közben tekintetemmel az em­berek arcvonásait kutatom, hátha magamtól is eltalálnám, de a jelenlevők között öreg­embernek a színét sem lá­tom. — Alighanem én rám gon­dolnak a cimborák — jelent­kezik egy nagy darab közép­korú tehenész, mivelhogy én vagyok itt egyedül István nevezetű, meg hát az én éveim száma magasabb a töb­biekénél, de még nem olyan sok, mindössze ötvenhárom. így kezdődik ismerkedésem Polónyi Istvánnal, az abonyi Lenin Termelőszövetkezet te­henészével. S folytatódik az­zal, hogy elmondja, itt szü­letett ebben a majorban és abban a lakásban, ahol je­lenleg is lakik, az apja meg egyhuzamban 36 esztendeig szolgált a bárónál. Mert az volt ez 45 előtt, bárói birtok, noha igaz, hogy a bárót csak minden szökőévben láthatták — ámbár a fene sem volt rá különösebben kiváncsi — he­lyette Barkó, a számtartó pa­rancsolgatott. Polónyi cselédkedése a számtartó személyes szolgá­latával kezdődött. Nem egé­szen volt még akkor 12 eszten­dős, kellett a keresete a csa­ládnak, mert hatan voltak testvérek, s az apa kommen- ciója kevésnek bizonyult a sok éhes száj betömésére. Hogy mit csinált, az alig 12 eszten­dős Polónyi István a számtar­tói lakban? Mindenestkedett. Hajnali négykor kelt, fát vá­gott a konyhára, kitisztogatta a számtartó és fiai cipőit, meg­tömte a számtartó tajtékpipá­ját, aztán úgy früstök után Madárt, az öreg félszemű re- mondát befogta a kiskocsiba s indult az aznapi postáért Abonyba. Leginkább ezt sze­rette, mikor a Madárral a köz­ségbe mehetett, Azt viszont ki nem állhatta, hogy a szám­tartó minden este vele mosatta meg a lábát sós vízben és el­várta azt is, hogy utána apró­lékosan szárazra törülje. Két és fél esztendeig állt a számtartó szolgálatában, utána kisbéres lett. Négy ökröt ka­pott, s azokat etette, takarí­totta, azokkal szántott, trágyá­zott szekerezett. Gyerek lété­re felnőtt munkát végeztettek vele, míg a bére viszont gye­rekbér volt, azaz mindössze háromnegyed kommenció, és ezt is csak úgy adták meg ne­ki, hogy a hetességet is elvál­lalta. Ez a munka abból állt, hogy miikor rákerült a sor, egy hétig takarmányosnak kellett lennie, s kint kellett aludnia az istállóban, nem úgy, mint most a tsz-ben, ahol csupán az állatok ápolására meg fejésére van gondja, mert a takarmá­nyozást külön erre a célra ki­jelölt emberek végzik, éjjel pe- -Ma éjjeliőr figyel a pihenő jó­szágokra. Huszonegy éves korában nő­sült meg. Felesége summás- lányként dolgozott az urada­lomban, az apósáék pedig do- hánykertészefk, vagyis, aho­gyan errefelé mondják „kuká­sok” voltak. Házasságkötése után tehenész, majd igáskocsis lett. A beosztásban történt vál­tozás persze bérét nem befo­lyásolta, a kommenciója válto­zatlanul kevés maradt. A bér­levélen feltüntették a két da­rab sertéstartás engedélyezé­sét is, de mégsem volt serté­sük, mert nem tudták mivel etetni, a bértengerit törés után már a földről vitték eladni, ru­hára, lábbelire kellett az ára. A szabadság, vagy a munka­szüneti nap ismeretlen foga­lom volt akkoriban errefelé. Utazni is csak akkor utazha­tott, ha az uradalom valami fuvarral egy másik községbe küldte. A legtávolabbi hely­ség, ahol cselédkorában járt, a 20 kilométernyire levő Cegléd város volt, egyébként csak a cselédlakás és az istálló között közlekedett. így beszél csendes komoly hangon a múltjáról Polónyi István, a tehenész. Cimborái — László Mátyás, Homoki Sán­dor, Osvát László és Szokolai Sándor — helyeslőén bólogat­nak mellé, időnként valaki meg is jegyzi, hogy „bíz”, igaz az, úgy volt minden, ahogyan mondod ...” Ök is tudják jól, hisz közöttük vannak olyanok, akiknek még „sikerült” bele- kóslolniok a letűnt cselédsors­ba. Aki pedig olyan fiatal, mint például Homoki Sándor, a veje, és nem emlékszik rá, az apja, meg a nagyapja el­beszéléseiből hallott a régi „jó világról”. Persze más dolog azt hallani és megint más ben­ne élni, nélkülözve tűrni a soksok-sok megaláztatást. Polónyi István nem tit­kolja, hogy még máig is ugyanabban az egykori cse­lédlakásban lakik, amelyben született, de a hajdani cse­lédlakásban már villany vilá­gít, meg rádió szól. Mégpedig hangos, világvevő rádió, ami­lyen Barkónak, a számtartó úrnak sem volt, ő ugyanis még kagylós rádiót tartott s olyannal is egyedül csak ö dicsekedhetett az egész ura­dalomban, de még a környé­ken is. Jövedelme felől vehetett vagy csinált áthatott volna Po­lónyi már házat is, de inasra, fontosabbra költötte a pénzt. Mióla tsz-tag. két lányt meg egy fiút házasított ki, mégpe­dig úgy, ahogyan azelőtt né­melyik nagygazda sem telte. Kesernyés mosollyal gondol vissza a saját házasságára, amikor mindössze egy nyo- szolyával és egy asztallal in­dultak neki az életnek. De hol van már az asztal, meg az a nyoszolya? Bizony, hir- lelenében meg sem tudja mondani. Az asztal aligha­nem a padlásra került, a nyoszolyábói meg úgy emlék­szik, hogy a múltkoriban a disznóól ajtaját reparálta meg. Helyüket új, modern beren­dezés foglalta el. Aztán mind­két lányának teljes szoba- és konyhaberendezést adott ho­zományul, no meg a lakodal­mat, amelynek sikerét még ma is sokan emlegetik. A fia fejőstehenet kapott, azzal eresztette útjára. Igaz, nem messze ment, csak ide a szomszédos épületbe, mert itt dolgozik szintén, fegatos a termelőszövetkezel ben. Lányai is helyben laknak, helyben mentek férjhez. Az egyik, akit Ilonkának hívnak, admi­nisztrátor a tsz-irodában. Bezzeg, van most mivel etetni a háztáji disznó­kat. S ezt leginkább az mutatja, hogy az idén három hízója volt, amelyből egyet karácsonykor, István napjára vágott le. A hízókon kívül még öt süldője röfög az ól­ban. Tehene is volt, de nem kellett neki, most adta el a tsz-nek 7000 forintért. Nem dicsekvésképpen, csak az igazság kedvéért említi meg, hogy a múlt évben elő­reláthatóan 38 ezer forint volt a munkaegységeire jutó része­sedés értéke, s hogy nincs rászorulva a pénzre, azt az bizonyítja, hogy például ta­valy sem vette fel a teljes összeget, hatezer forintot bent hagyott a szövetkezetben, mondván, nem árt az, ha van egy kis tartalékja. Kedvenc szórakozása a rádió. De csak este hallgatja munka után és vacsora után. Néha a moziba is eljár, azaz hogy nem is ő jár el, hanem a mozi jön ki ide a majorba Abonyból, az előadásokat a tsz kultúrter­mében hetenként egyszer tartják. Itt abbahagyja elbeszélését, kezdődik az abrakolás. Cim­borái váltig mondják neki, csak maradjon, beszélgessen még, ellátják ők helyette is a teheneket, de nem hallgat rá­juk, mert — mint mondja — első a kötelesség. Meg aztán aki akarja, ebből is láthatja, hogyan élt régen s hogyan él most Polónyi István, az abo­nyi Lenin Tsz tehenésze. Ari Kálmán t lkat, hímezgetik a népi tánc- \ ruhákat, próbálgatják a \ már-már elfeledett táncok \ lépéseit); de ha nézzük, ] hallgatjuk őket, elfelejtjük ! az életkor különbözőségeit: í egyaránt ifjúnak, lelkesnek : látjuk valamennyit. Száz szereplő ... Es fiatalos, lelkes ember \ a vezetőjük: Ofella Sándor. ! Nem keveset fáradozott, \ hogy áttörje az értetlenség falait, hogy összetoborozza \ a száz szereplőt, hogy meg- \ nyerjen nem száz, de sók \ száz embert a hagyomá- j nyok szeretetének, gyűjté- \ sének, felelevenítő jenek. i Jutalmat érdemel az ; ilyen ember és jutalmat ér- j demelnek mindazok, akik i Tápiószecsön személyes \ részvételükkel, fáradozó- \ sukkal, tanulásukkal meg- \ teremtették ezt a tíz észtén- : deje élő és állandóan, tere- ] bélyesedö együttest. Es j nemcsak azt a jutalmat, : amelyet a program szerint : az ünnepi megemlékezöt [ mondó Gere Géza csoport- \ vezető átad majd, hanem a : jutalmak közül számukra a : legértékesebbet: a közönség \ szeretetét, tapsát, a helyi j vezetők elismerését és eddi- : ginéi teljesebb támogatását. j Es a jókívánságot: Dolgozzék még sok-sok \ tízesztendőt át erőben egész- • ségben az együttes minden ; egyes tagja, a „Tizenötesz- \ tendősektöl” az idős asszo- \ nyokig — Valamennyiünk \ örömére és gyönyörűségére! i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents