Pest Megyei Hirlap, 1960. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-08 / 6. szám

FEST MEGYEI V'ßfJHan I960. JAN DAR 8. PÉNTÍ-'Ü Tizenhat éves vőlegény — tizennégy éves menyasszony Fiatalkorú fiúk csak egész kivételes esetben kaphatnak engedélyt a házasodásra A megyeháza széles folyosó­ján fiatal pár tétovázik. A fiú nem lehet több tizenhét­tizennyolc évesnél, a iány pedig legfeljebb tizenhat. Az is lehet, hogy csak a „na- gyos” frizurája mutatja eny- nyinek, a valóságban alig ti­zenöt. Nézelődnek jobbra- balra, betűzgetik az ajtók föl­írásait, majd megszólítanak egy benfentesebbnek látszó, kiskabátos férfit. — Tessék szíves megmonda­ni, hol találjuk meg a gyám­ügyi előadót. Aztán bekopognak dr. Ku- bin József szobájának ajta­ján. Kubin József a megyei tanács igazgatási osztályának gyámügyi előadója. Hozzá tar­toznak az elsőfokú gyám­hatóságok, tehát a járási és a Városi tanácsok gyámügyi vonatkozású határozatai ellen benyújtott fellebbezések. ö hozza meg aztán a másodfo­kú és immár jogerős hatá­rozatokat. A két „gyerek” is hasonló dologban jár. Ök is apelláltak és most szeretnék megsürgetni a döntést, természetesen a számukra kedvező döntést, össze akarnak házasodni. A szülőkkel egyik oldalon sem lenne baj, az „öre­gek” — hogyan, hogyan nem — beleegyeztek a há­zasságba. De a járási gyámhatóság megtagadta az engedély kiadását. A törvény szerint ugyanis a fiatalkorúak, azok tehát, akik nem töltötték még be a tizennyolcadik életévüket, csak gyámhatósági engedéllyel köthetnek házasságot. A gyámhatóságok azonban a múlt év tavasza óta ilyen en­gedélyt csak igen ritkán és egészen kivételes esetekben adnak ki. Az érdekeltek ter­mészetesen nem nyugszanak meg az elutasító határozat­ban, jogorvoslattal élnek, a másodfokú hatóságokhoz apel­lálnak, hiszen már olyan szépen eltervezték a házas­életet, a családalapítást. A múlt év tavasza előtt a ha­tóság, hogy úgy mondjuk, li- berálisabban kezelte ezt a kérdést. Az volt az állás­pont, hogy a házasodás ma­gánügy, még a fiatalkorúak számára is, a gyámhatósági engedély pedig inkább csak jogi formalitás. Ha nincs kü­lönösebb ok a megtagadására, simán ki kell adni. Azóta ki­derült, hogy a kérdés sokkal, de sokkal súlyosabb, mint amilyennek látszik. A fiatal fővel kötött há­zasságok túlnyomó része komoly bajoknak. sok­szor tragédiáknak, ka­tasztrófáknak az okozója. Ebből pedig az következik, hogy a házasságot még sem lehet csak a házasodni vá­gyó fiatalok személyes ügyé­nek tekinteni, mert annak igen súlyos társadalmi és szociális vonatkozásai is van­nak. — Hozzánk, mint fellebbvi- teli hatósághoz csak a megfel­lebbezett elsőfokú határozatok kerülnek — mondja dr. Kubin József —, így általános tájé­koztatót nem adhatok. De azért a helyzetre következtet­ni lehet a megfellebbezett ügyek tükréből is. A fellebbe­zések elbírálásánál a múlt év márciusa óta igen szigorú irányelveket alkalmazunk. A legfőbb irányelv az — és az elsőfokú hatóságoknak is esze­rint kell elbírálniuk a hozzá­juk benyújtott kérvényeket —. hogy tizenhat éven aluli lányok­nak és tizennyolc éven aluli fiúknak csak egészen kivételes esetekben adható házasságkötési engedély. Erre a szigorításra az késztet­te a kormányzatot, hogy a; utóbbi időkben rendkívül meg­szaporodott a fiatal korban kö­tött házasságok száma és ezet a házasságok az esetek túl nyomó többségében nem sike rültek, korai válással végződ' teli, a rövid házasság alatt szü­letett gyerek vagy gyerekei problémája pedig súlyos teher ként nehezedett családra, tár sadalomra, államra egyaránt A lányok esete általában nen olyan súlyos, mint a fiúké, ezért a tizenhatodik életévüket betöltött lányok minden na­gyobb néhézség nélkül meg­kapják az engedélyt, természe­tesen ők is csak indokolt eset­ben. A ifiúk helyzetét a kato­nai kötelezettség súlyosbítja. A tapasztalatok azt bizonyít­ják, hogy a túl fiatalon kötött házasságok jelentős része azért omlik össze, mert a legalább két évig tartó katonai szolgálatra bevo­nuló ifjú férj nagyon könnyen megfeledkezik családi kötelezettségéről, elidegenedik feleségétől és nem törődik otthon ha­gyott gyermekével. Mire leszolgálja a katonaéve­ket, a házasélet folytatása már lehetetlenné válik. Két és fél év alatt, amióta dr. Kubin József, a megyei ta­nács gyámügyi előadója, egyet­len tizennyolc éven aluli fiú sem kapott házassági engedélyt Pest megyében. — Milyen okokra hivatkoz­nak leginkább a fellebbezők? — Valamennyinek természe­tesen igen nyomós, „halálosan komoly” okai vannak. A leg­halálosabb persze a szerelem. Nem tudnak egymás nélkül él­ni. Ezen felül vagy a fiú, vagy a lány „helyzete tűrhetetlenné vált a szülői házban”, vagy az egyik szülő már nem győzi kis gazdaságában egyedül a mun­kát, segítségre van szüksége. „Nincs férfi a házban.” És így tovább. Ezek persze az irány­elv szempontjából nem komoly okok. Mi elsősorban azt vizsgáljuk, hogy megvannak-e a há­zasságkötés elengedhetet­len előfeltételei. Orvosi bi­zonyítvány kell arról, hogy a fiatalok testileg, de főleg szellemileg elég érettek-e a házasságig. A szellemi érettséget az eddi­ginél alaposabb prvosi vizsgá­lattal kellene lemérni, mert ezen is nagyon sok múlik. A házasulandó fiataloknak iga­zol niok kell hatósági bizonyít­vánnyal azt is, hogy házasság- kötés esetén lesz lakásuk. A legtöbb azt igazolja, hogy egyik vagy másik szülőnél kap megfelelő lakrészt. A legtöbb házasodni vágyó fiatalkorú megyénk mezőgaz­dasági jellegű községeiből kerül ki. A legfiatalabbak a paraszti rétegekből. Nem ritka az olyan eset, hogy tizenhat éves fiú szeretne egybekelni tizen- négy-tizenöt éves leánnyal. A peremvárosokban már keve­sebb a házasodni vágyó fia­talkorúak száma. A gyámügyi előadó elmond néhány érdekesebb esetet. — Nemrég egy tizenhét éves fiú fellebbezése került elénk. 15 éves lány volt a menyasszonya. Kettős okra hivatkozott. Otthona nincs, a lány családjánál pedig nincs férfimunkaerö. Kiderült, hogy a vőlegény bátyja nőtlen em­ber és mindkettőjükről az édesanyjuk gondoskodik. A fellebbezést elutasítottuk, mert az, hogy a menyasszonyi föl­dek jobban legyenek megmű­velve, komoly házassági cél­nak nem tekinthető. Más: egy apátián 17 éves fiií azért akart elvenni egy 19 éves lányt, hogy nagy­mamájának, akivel együtt él, ne kelljen rá főznie. Tőle is megtagadtuk az engedélyt. Az érdekeltek már jól is­merik a hatóságok megszigo­rított álláspontját és újabban leginkább azzal érvelnek, hogy már minden előkészület megtörtént a kézfogéra: leöl­ték a lakodalmi borjút vagy malacot, megvásárolták a bo­rokat, meghívták a lakodalmi vendégeket, megsütötték a fo­nott kalácsot, a tortákat, ha tehát a hatóság „betiltja” az esküvőt, ez a töméntelen költ­ség mind kárba vész. i — Ez persze, ha igaz is, a hatóságot nem térítheti el a kötelező irányelvek alkalma­zásától. Mert bizony a leg­több esetben igaz. A felek sokszor még írást is hoznak róla. Éppen ezért szeretném a Pest megyei Hírlap útján is figyelmeztetni az érdekel­teket, hogy a fiatalkorúak a házasságkötés tervezett idő­pontja előtt legalább két hó­nappal adják be az engedé­lyért a kérelmüket, mert ennyi idő eltelik, amíg a kér­vény sfirsa jogerősen eldől és ne öljék le a malacokat, meg a borjúkat a jogerő előtt. A házasodás kampányszérű. Főszezonja, amikor ugrássze­rűen emelkedik az ügyfor­galom ezen a téren is, most kezdődik, a lakodalmak ha­gyományos évszakában, a farsangban. Az elsőfokú el­utasító határozatok elleni fel­lebbezések már záporként zú­dulnak a megyei tanács gyámügyi előadójának íróasz­talára. Magyar László Állandó a baleset veszélye a pomázi bisztró építkezésénél Miért nem tartják be a kötelező biztonsági rendszabályokat? Az atom a béke szolgálatában Az épülő pomázi bisztró, ahol árok veszélyezteti a járókelők testi épségét Az idén Irak, Olaszország, Libanon, Franciaország, Cseh­szlovákia és Etiópia fővárosai­ban nyílnak az atomenergia békés célokra való felhaszná­lását bemutató szovjet kiállí­tások. A legutóbbi négy esztendő­ben 26 országban rendeztek hasonló szovjet kiállításokat, s azokat körülbelül 10 millió látogató tekintette meg. Ebben a számban nincsenek' benne a brüsszeli kiállítás szovjet pavi­lonjának látogatói. Az 1960. évi kiállításokon azok az anyagok is szere­pelnek, amelyek a szovjet tudósoknak az atomener­gia területén való nem­zetközi együttműködését szemléltetik. A Szovjetunió segítségével eddig Magyarországon, a Né­met Demokratikus Köztársa­ságban, Kínában, Lengyel­országban, Csehszlovákiában létesítettek 2—10 ezer kilo­watt teljesítményű, kutató cé­lokat szolgáló reaktorokat. Atommáglyák épülnek to­vábbá Bulgáriában és a Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ságban is. Az Egyesült Arab Köztársaságban tudományos központ létesül, amelynek a Szovjetunió szállít reaktort, részecskegyorsítót és „meleg” laboratóriumot. A kiállításokon bemutat­ják a dubnai Egyesült Atomkutató Intézet mun­káját is, ahol 12 ország szakemberei dolgoznak. A kiállítások beszámolnak arról is, hogy milyen széles­körűen alkalmazzák a radio­aktív izotópokat az orvostudo­mányban, a biológiában, á technikában, a mezőgazdaság­ban, valamint a szovjet tudo­mány és gazdaság más terüle­tein. Már többször és mindig örömmel beszámoltunk a po- mázi HÉV-állomással szem­ben létesítendő bisztró épít­kezéséről. Ezen a helyen való­ban szükség van modernül berendezett és felszerelt ét­kezőhelyiségre. Nagy az ide­genforgalom, sok turista Po- mázon száll át a HEV-ről a Pilisi-hegyekbe induló autó­buszokra, azoknak a végállo­mása éppen azért ott van az állomással szemben, az épít­kezés túlsó oldalán. Elképzel­hető tehát, milyen nagy a gyalogosforgalom ezen a helyen, ahol a bisztró építkezése folyik. Az építkezés körül viszont mindenféle épitiőanyagot kell kerülgetniük az arra járók­nak. Hiába, építkezéseknél ez már így van, senki sem szólhat ellene semmit. Hor- nyák Anna, a Budakalászi Textilművek párttitkára sem ezt kifogásolja. Azt is belátja, hogy ha valamilyen épületbe csatornát vezetnek, árkot kell vonni. Azt azonban már se- hogvsem érti, miért ne le­hetne a szükséges árkot, ha az a gyalogjárók útjába esik, az építkezési szabályrendelet­nek megfelelően baleset ellen megfelelően biztosítani. Eb­ben pedig annál is inkább igaza van Hornyák Annának, mert vele baleset történt: beleesett az árokba. Sőt, beleesett 70 esztendős édesanyja is. Karácsony este a főváros­ból HÉV-vel mentek haza Pomázra, s mivel az állomás­tól messze laknak, autóbu­szon akarták folytatni útju­kat. Karácsonyi bevásárlásai­kat intézték el Pesten, töb­bek között 2000 forintért szép télikabátot vett és mindjárt fel is öltötte Hor­nyák Anna. Vak sötétben szálltak ki a vonatból, éppen áramszolgál­tatási zavar volt akkor. Is­merték azonban az utat, sö­tétben is megindultak az autóbusz-végállomás felé. Tudták, hol vezet át a kes­keny átjáró az árkon. Az átjáró az eső követ­keztében csúszós lett, kar­fa vagy korlát azonban nem védte a gyalogosok épségét. így történt aztán, hogy az idősebb Hornyákné, aztán a pár lépéssel mögötte járó lánya úgyszólván egyszerre estek bele a mintegy fél mé­ter mély árokba. Orvoshoz kellett vinni mindkettőjüket. Súlyos zúzódásailiat, horzso­lásukat bekötözte az orvos, de megállapította, nem tör­tént csonttörés. Az idős asz- szony azonban azóta is ágy­ban fekszik, állandóan erősen fáj a feje. Hornyák Anna viszont immár harmadik hete kénytelen sántikálva bejárni a textilművekhez. Üj télika­bátját és az akkor rajta levő más ruháit sem viselheti, annyira sárosak lettek. Hornyák Anna nyomban karácsony után telefonált a Budaviöéki Vendégiátóipari Vállalathoz. Tóth igazgatóval beszélt, elmondta neki a tör­ténteket. Az igazgató sajnálkozott és közölte, hogy az árok miatt a felelősség a Po- mázi Vegyesipari Kisz-t terheli. Az ásta ki, alvállalkozóként. Hornyák Anna ezután a ktsz elnökét kereste. Leidinger el­nök szintén elhárított magá­ról minden felelősséget. Ezt viszont Hornyák Anna azóta sem tudta közölni Tóth igaz­gatóval, mert bár naponta keresi telefonon az igazgatót, nem találta otthon. Az árok pedig mind a mai napig úgy áll ott, ahogy ka­rácsony este. Mintha csak egy Verne­regényből lépett volna elő. Alacsony termetű, zömök ember. Izmos felsőtes­tén csíkos matróztrikó feszül, fogai közt rövidszárú tengerészpipát szorongat. Ne­ve Magyari Árpád, azelőtt hajóasztalosként járta az óceánokat, most a Csepel Autógyár egyik asztalosmű­helyében dolgozik. Egyszer már találkoztunk ; munlcahelyén, most sziget- í halmi házának kicsi szobá- ; jóban üldögélünk. Kaland- \ jairól faggatom ... j — Hosszú történet ez — : mondja, miközben megtörni ; a pipát, s aztán hozzákezd. \ — Huszonnégy éves voltam, j amikor 1915 novemberében l megjött a behívó a 34. gya- ! logezredhez. A Duklai-hágóra í irányítottak bennünket, ahol í ekkorra már négy ezred pusz- í tűit el. Kegyetlen hideg volt ! azon a télen, s már csak arra ! emlékszem, hogy egyik éj- \ szaka kiadták a parancsot: I „roham!" Egy borzalmas de- l tonáció s hetek múlva tér- l tem magamhoz egy ausztriai ! kórházban. Több mint fél ! esztendeig nyomtam a beteg- l ágyat, s jóformán még fel í sem gyógyultam, már is jött í az ukáz: vissza a frontra! Má- \ sodszor a lengyel mezőkre í vittek, itt sem volt rózsásabb í a helyzet. Alig néhány nap í után egy ólmos, ködös éjsza- ^ kán orosz fogságba estem. \ Tulajdonképpen it; % kezdődik Magyari Árpád ka- % landos élettörténete. Hónapo- % kig gyalogol a végtelen orosi f, síkságon Ázsia ismeretlen # pusztaságai felé. Végülis c Szirdarja menti „árisba” ke- Írül, ahol csatornát építenek — Förtelmes meleg volt — folytatja egy kis pihenő után. — Amerre a szem ellátott, sárga homoktenger. Jól em­lékszem, egy parafasisakos orosz mérnök irányította a munkálatokat. Elég jól bánt velünk, az ottani klíma vi­szont annál mostohább volt hozzánk. Napközben tikkasz­tó hőség gyötört, éjjel meg 0 fokig lehűlt a hőmérséklet. Vérhas-, tífuszjárvány, éh­ínség, meg mérgeskígyók tet­ték „változatossá” az életün­ket. Sose felejtem el az egyik érdekes kalandom. Va­sárnap délelőtt volt, s mint­hogy nem kellett dolgoz­nunk, vezetőnkkel nekivág­tunk a sivatagnak. Már jó messzire elkalandoztunk, ami­kor egyszer csak a távolból oázisszerű zöld folt tűnt elénk. Először azt hittük, optilzai csalódás, de amikor közelebb értünk, egy valósá­gos kis falucska bukkant elénk. Mint kiderült, a kis települést még Napoleon ide­jében alapították francia foglyok. Valamennyien fran­ciául beszéltek a falu lakói s nagyon barátságosan bántak velünk. Mindez persze Csak egyetlen epizódja annak az él­ménysorozatnak, amelyet Ma­gyari Árpád végig élt. A for­radalmi események Ufában érik, Asztrahánban ismerkedik meg a hajóasztalos mesterség­gel. A „gyakorló évet" r. Kaspi- tengeren tölti. Hol a vörös­hadsereg katonáinak szállít A nagyvilág fíNOOlA élelmiszert, hol pedig a fehér­gárdisták kényszerítik mun­kára. Az élete nem egyszer forog kockán. Szaratovban például összekeveredik a front s őt is elfogják a fehérek. — Kolcsak fehérgárdistáit közelebbről is volt szerencsém megismerni — mutat á karján levő forradásra. — Már az akasztófát ácsolták néhá- nyunknak, amikor az utolsó pillanatban • a vöröshadsereg csapatai visszafoglalták a kör­nyéket. — Legmaradandóbb emlé­kem az volt, amikor Leninnel találkoztam. Éppen Ivanovó- ban egy kulákgazdánál szol­gáltam, amikor jött a hír, hogy Lenin ide látogat. Szán­kón jött. A lakosság össze- sereglett a térre, rongyos, ki­semmizett muzsikok állták kö­rül, csak a kulákok bújtak el. Én is oda settenkedtem és egészen közelről láttam. Meleg szavakkal bátorította az ivano- vóiakat. Az egyiknek gerendát utalt ki, a betegeket kórházba szállíttatta és rendet teremtett a faluban. Ettől kezdve ve­lünk is emberségesebben bán­tak, sőt nem sokára szabadon is engedtek. Moszkvából meg egyenesen haza irányítottak. — Azt hittük, itthon nem lesz bántódásunk. Tévedtünk. Lépten-nyomon figyeltek, nem vettek vissza, a munkahelyem­re. sőt, mi több. állandóan be­idéztek a csendőrséíve. Elhatá­roztam., változtatok az élete­men, nekivágok n nonuvilóa- nak. Kiváltottam az útlevelet, s elindultam nyugatra. PariZS, Marseille — ezek voltak Magyari Árpád első ál­lomásai, aztán kikötőböl-kikö­tőbe vándorolt, azt remélvén, sikerül valahol munkát sze­reznie. Az élete Franciaország­ban sem lesz könnyebb, alkal­mi munkából, éhbérért tengő­dik. Már-már úgy néz ki, nem tud állandó munkához jutni, de nagynehezen Sherbourgban az Avir nevű kereskedelmi hajóra felveszik rakodómun­kásnak. Ettől kezdve éveken keresztül járja a tengert. — A bánásmód? — ismétli ajkbiggyesztve a kérdést. — Hát arról legjobb nem is be­szélni. Még a kutyával is emberségesebben bántak. Egy- egy út hetekig tartott és sokszor úgy éreztem, nem ke­rülök vissza élve. Persze a legborzalmasabb mégis a konyha volt. Még a húst is cukrozva adták. A spanyol tengerpart mentén jártunk, meg Amszterdamba hordtunk gyarmati árut. Egyszer éppen a kikötőben sétálgattam, amikor az ott horgonyzó an­gol kereskedelmi hajóról ma­gyar beszédet hallottam, ösz- szeismerkedtem a hajón szol­gáló honfitársaimmal. Ök csaltak aztán át a Developp nevű óceánjáróra. Minthogy ezen többen voltunk magya­rok, könnyebben elxüseltük a meg próbálta fásokat. Lassan hozzászoktam a tengeri élet­hez. Később összebarátkoz­tam a kormányossal és ettől kezdve jobban ment a sor­som, Évekig jártuk az At­lanti-óceánt, Marokkótól Ca- sablankáig, Portsaidtól Li­verpoolig. Fügét, sói, banánt, kávét, meg búzát szállítot­tunk. Nagyon megszerettem a tengert, a hetekig tarió ka­landos víziutakat. Mindig a vastornyot néztem, nem je­lez-e vészt, alig vártam a vi­hari. Aki még nem járt ten­geren, el sem tudja képzelni, mennyi szépség rejlik egy- egy ilyen utazásban. A mi életünk meg különösen vál­tozatos volt. Minden egyes kikötő más-más arculattal fo­gadott. Ma még szelíd feny­vesek mellett vitt el az tltunk, két hét múlva buja őserdők szomszédságában hor­gonyoztunk le. Pompás na­rancsligetek, sivár partvidé­kek váltogatták egymást... Aztán négy esztendő múlva újabb hajóstársasághoz szegődött Magyari Árpád. Et­től kezdve Távol-Keletre járt. A kalandozás során megtanult oroszul, angolul, franciául, arabul, németül, de érti a spanyol nyelvet is, sőt, mi több, kínaiul is be­szél. Persze bármerre is vetette a sors, akár jól vagy rosszul ment a dolga, sohasem felej­tette el hazáját. És bármeny­nyire is megszerette a ten­gert, nem sokáig tudott ha­jón maradni. A honvágy 1931-ben visszahozta Magyar- országra, Szigethalomra. Kis telket vásárolt, s ide építette kis családi házát, amelyet 1944-ben bombatámadás ért. Azóta felépítette a házat, ma is ott él Szigethalmon s amint mondja, a világ min­den kincséért sem hagyná el a Duna partját. Súlyán Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents