Pest Megyei Hirlap, 1959. december (3. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-10 / 290. szám

/ 1959. DECEMBER 10. CSÜTÖRTÖK rlo n Új esztendő — új feladatok Hogyan készül az 19GO-as évre egy üzemi pari titkár? Már most készülnek válla- 14-e, hazánk felszabadulásá­latalnk a jövő évi feladatok végrehajtására. Ki-ki a maga munkaterületén számot vet egy esztendő munkájával és sok-sok tapasztalattal gazda­godva formálhatja elképzelé­seit, tervezget, hogy a jövő­ben még jobban dolgozhassák. Mindenki gyarapodott ebben az évben is, tudásban, ta­pasztalatban egyaránt. Egyi­künk ezt, másikunk azt csi­nálta jobban, de mindany- nyian mások tapasztalatai­ból is akarunk tanulni. Ép­pen ezért elhatároztuk: a különböző munkaterületen dolgozó elvtársak elképzelé­seit közreadjuk, hogy má­sok is okuljanak belőle és átvegyék a náluk még meg nem honosodott, de haszno­sítható módszereket. Elsőnek Hídvégi Zoltán elvtársat, a Törökbálinti Me­chanikai Műveli párttitkár rát kérdeztük meg, hogyan készül az 1960-as évre. A következőket mondta el: Ha valamire készülünk, mindenekelőtt tudnunk kell, hogy milyen munka vár ránk, mit kell csinálnunk. Mégpedig nemcsak a veze­tőnek, hanem valamennyi dol­gozónak is ismerni keli a gyár tervét. Ez nagyon fontos, mert a terv ismerete nélkül a munkás nem tudja, mit miért csinál, tellát nem is tudja hasznosí­tani a munkában gazdag ta­pasztalatait. Tudjuk, hogy nemcsak vál­lalatunk párttagsága, de va­lamennyi pártonkívüli dol­gozója is sokat vár a párt- szervezettől. Éppen ezért a gazdasági feladatok ismere­tének birtokában már de­cemberben elkészítjük a jövő évi első negyedévi munka­tervünket. így mindenki idő­ben fel tud készülni feladata megoldására és alaposan meg tudja szervezni a mun­kát. Legfőbb gondunk lesz a termelőmunka segítése. Ép­pen ezért december 20-ig pártvezetőségi ülésen meg­beszéljük az 1960-as első negyedéves tervet, a terv­osztály és a programiroda kidolgozása alapján. Erre a pártvezetőségi ülésre meg­hívjuk a gazdasági vezető­ket Megbeszéljük velük: biztosítottak-e a terv végre­hajtási feltételei: az anyag- szükséglet, a munkaerő stb. Ahol segíteni kell, segítünk, aztán ellenőrizzük a terv teljesítésére való felkészülés feladatainak végrehajtását. A programiroda december 25-ig elkészíti az első hónap részletes programját, amely­ből egy példányt a párt-vég- reh aj tóbizottság termelési fe lelőse is megkap. Ezt aztán ismertetjük a műhelyek dol­gozóival. A tervek megbeszélésének nagyon célravezető módszere ' honosodott meg nálunk. Amíg a gazdasági vezetés szerveze­tén keresztül a terv eljut | az üzembe, a párt- és szak- ^ szervezeti bizalmiak a tér- z melési felelősöktől kapott tá- ^ iékoztató alapján beszélget-^ nek a dolgozókkal a felada- ^ tokról. így a termelési érte- ^ kezletre már valamennyien £ úgy mennek, hogy hozzá is £ tudnak szólni a témához, sőt, J sok hasznos javaslat, tanács £ is elhangzott már a meg- £ tartott termelési értekezle- ^ teken. Ezt a módszert to- £ vábbra is alkalmazzuk, mert £ eredményes. Ez már a termelés pártéi- | lenőrzésére hozott határoza- f tunk végrehajtását jelenti. £ Ennek a határozatnak a vég- £ rehajcását jelenti az is, hogy ^ a pártcsoport-bizalmiak a szak- í- szervezeti bizalmival együtt ^ megbeszélik a dekádtervek £ teljesítését a műhelyekben. £ Felhívják a gazdasági veze- ^ tők figyelmét a tapasztalt hi- £ bakra és javaslatokat is ^ tesznek a termelés jobb meg- | szervezése érdekében. Dolgozóink folytatni akar- J |ák a munkaversenyt április í nak 15. évfordulója tisztele­tére. A műhelyek dolgozói mondták el ezt nekünk; nem­csak a kommunisták, hanem a pártonkívüliek is. Éppen ezért nekünk, vezetőknek kö­telességünk kidolgozni a reá­lis feladatokat, vállalatunk tervei alapján. Ezt a munkát december 25-ig elvégezzük. A versenyyállalás tervezetét szabad pártnapon terjesztjük a dolgozók elé, ahová mindenkit meghívunk a gyárból. Ha elfogadják a javaslatot, utána műhelygyű­léseken beszéljük meg a munka részleteit az egyes gyárrészek dolgozóival. Az említett pártnapon már fel­hívjuk dolgozóink figyelmét, hogy a műhelygy ülésekig gondolkozzanak ők is, milyen vállalásokat tudnak tenni, hogy ugyanúgy, ahogy ezt a kongresszusi felajánlásnál tet­ték, kiegészíthessék tapaszta­lataikkal az egész gyár ter­vére épülő vállalásokat. Ezeket a feladatokat a pár­tunk VII. kongresszusán ho­zott határozatok szellemében végezzük el. Figyelemmel kí­sértük a kongresszus munká­ját és most, ezekben a napok­ban részleteiben is tanulmá­nyozzuk a kongresszusi anya­gokat. A határozatokat gyá­runk sajátosságainak megfe­lelően ismertetjük a kommu­nista, de a pártonkívüli dol­gozókkal is, hiszen őket is érintik a kongresszuson el­hangzottak. Az idei esztendő sok min­denre megtanított bennünket. Egyik legfontosabb tapaszta­latunk, hogy az őszinte be­széd, a bizalom az emberekben, viszontbizal- mat és eddig még nem ta­pasztalt aktivitást váltott lei gyárunk fizikai és műszaki dolgozóiból. A dolgozók bíz­nak a pártban, magukévá te­szik politikáját, hisz közvet­lenül is érzik, hogy annak megvalósulása valamennyiük­nek: egyénileg is javára vá­lik. Azt is tudják — és ezt el is várják —, hogy a ter­melési erőfeszítések és az el­ért eredmények nyomán az életszínvonal is az előre meghatározott ütemben és mértékben folyamatosan emel­kedik. A közvetlen kapcsolat és a bizalom légkörét tovább akarjuk mélyíteni. Éppen ezért határozottan szembe- szállunk az olyan jelenségek­kel, hogy egyes gazdasági ve­zetők a sikerek láttán elbiza­kodnak és nagyképűvé • vál­nak. Sajnos, voltak ilyen ta­pasztalataink az idén, de azon* leszünk, hogy a jövőben ilyesmi ne fordulhasson elő. Ilyen elképzelésekkel vár­juk az új esztendőt. Persze, időközben még sok minden felvetődik, amit hasznosítani tudunk. Jövő évi munkánk alapját is a tervszerűség ké­pezi majd. Már decemberben elkészítjük a pártbizottság első negyedévi munkatervét, hogy tervszerűen kezdhessük el a munkát és hajthassuk végre a feladatokat. Az idő­ben és gondosan elkészitett munkaterv biztosítja a kö­rültekintő szervezést, ezen keresztül az egységes és pon­tos végrehajtást is. —fi— Élénk érdeklődés tapasztalható | a szerződéses süldőnevelés iránti Máris több tízezer süldőt kötöttek le a termelők Németh Lajosné, a gyár főzőasszonya hatalmas üstök­ben főzi a jércéket. Egy-egy ilyen üstből egyszerre akár ötszáz személyt is meg tudna vendégelni. A november utolsó napjai­ban megindított szerződéses süldőnevelés iránt élénk ér­deklődés tapasztalható or­szágszerte a termelőszövetke­zetek és az egyéni gazdák körében egyaránt. Az Élel­mezésügyi Minisztérium Ál­latforgalmi Igazgatóságán kö­zölték, hogy számos kedvez­ményt adnak az idén is a szerződő termelőknek: leg­fontosabb ezek közül az ér­tékesítési biztonság és az or­szágban érvényes legmaga­sabb felvásárlási ár. A szer­ződéssel lekötött, s általában í 40—60 kilós súlyban átadott ^ süldőkért ugyanis a minden- j kor érvényben levő állami ^ szabad felvásárlási árnál 50 f fillérrel többet, de legalább f — hússüldőkért — 15,50, a ^ húsra keresztezett, valamint ^ a zsírjellegű süldőkért 14,50 ^ forintot fizetnek kilónként. í y Az általános érdeklődésre ^ jellemző, hogy az akció meg- £ indítása óta máris több tíz- ^ ezer süldőre kötöttek szerző- í dóst az állatíorgalmi vállala- ^ tokkal. í Húszezer négyzetméterrel nagyobb az üvegházak termőterülete: több lesz a primőr-zöldség f karácsonyra, újévre friss salátát, karalábét ígérnek a kertészek A gyárban naponta több száz zsák szárított tésztát is készítenek. .A gépekből különféle kocka-, metélt- és laskatészta a szárítókba kerül A lakosság téli zöldségellátá­sának: további javulását jelzi, hogy tavaly óta 20 000 négyzet- méterrel növelték az üveghá­zak téli hajtatásra alkalmas termőterületét. A melegágyi ablakkeretek felhasználásánál ugyancsak erőteljes fejlődés tapasztalható: míg például 1958 január—szeptember hó­napokban 80 000 melegágyi ab­lakkeretet vásároltak a. ker­tészkedő termelőszövetkezetek és az egyéni kertészek, az idén, ugyanezen idő alatt 93 000-rel bővítették hajtató gazdaságu­kat. Különösen az újonnan alakult termelőszövetkezetek körében nagy az érdeklődés az évről évre rendszeres, jó jöve­delmet adó hajtató kertészke­dés iránt. A budapesti, a főváros kör­nyéki, valamint a melegforrá- sok vizével fűtő vidéki kerté­szetek üvegházaiban, hollandi ágyaiban már vetik a haj tatás­ra szánt paprika, paradicsom magját. A legkorábbi primőr- zöldség, a fejessaláta és a ka­ralábé már javában zödell az üveg alatt, úgyhogy egyes ker­tészetek már a karácsonyi és az újévi ünnepekre friss me­legágyi zöldséget adhatnak a közönségnek. /á\\V\\\\\\\\\\\Vv\\\\N\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\^^ Tapasztalatcsere-értekezletet tartanak Cegléden az Ősszel munkához kezdett tsz-ek elnökei Cegléden egésznapos ta­pasztalatcsere-értekezletet tar­tanak ma az ősszel munká­hoz kezdett új termelőszövet­kezetek elnökei és mezőgaz­dászai. Az értekezlet első ré­sze a ceglédi Vörös Csillag Terme.'őszövetkezetben zajlik le, ahol a tíz éve működő ter­melőszövetkezet elnöke ismer­teti a megjelentekkel a szö­vetkezet alakulásának törté­A jó vezető mindent megteremt — a tagság segítségével netét, majd beszámol ered­ményeikről és tapasztalataik­ról. A tsz-elnökök az ebéd és a vita után megtekintik a Vörös Csillag Tsz gazdasá­gát, majd meglátogatják a Cifrakerti Állami Gazdasá­got, ahol munka közben né­zik meg a közös gazdaság­ban is használatos gépeket. A megbeszélésen a szövet- kezetek elnökei elmondják £ majd tapasztalataikat, gond- ^ jaikat, beszámolnak néhány ^ hónapos, vagy hetes munká- ^ juk eddigj eredményeiről, ter- í veikről, elgondolásaikról. I --------------­Banánbefőtt \ és más különlegességek Kínából % A kínai ananászkonzerv után £ a közeljövőben újabb 'kínai £ konzervkülönlegességekkel is- í merkedhetnek meg a magyar \ vásárlók. A TERIMPEX Kül- £ kereskedelmi Vállalat banán- £ befőttet és arbetus, valamint í kumquats nevű kínai gyü- \ mölcsből készült konzerveket ^ hoz be. ________ Madárkiállítás :a karácsonyi ünnepek alatt j Egzotikus díszmadarak, szí- ; nes kanárik, díszpintyek, hul- í lámos papagájok sokaságát, az ! egyes fajok fajtaváltozatainak ; legszebb, legérdekesebb példá- ! nyait mutatja be a karácso- í nyi ünnepek alatt a Magyar ! Díszmadártenyésztők és Ma- ; dárvadászok Országos Egyesü- ! lete, hagyományos madárkiál- | litásán. A kiállítást december \ 25-én délután nyitják meg az ! egyesület V., Mérleg utca 11. ! szám alatti művelődési termé- ! ben. A közönség 25-én, 26-án ! és 27-én 9-től 20 óráig látogat» * hatja. dést nem mindenki teszi fel magának. Bikki Annuska, a tizenhat éves kislány és még jó néhányan azonban éppen az előrelátó gazdálkodás miatt mondják: „eszembe sem jut gyárba járni, jól érzem én itt magam. Jövőre meg már még több pénzt keresek ...” Ez an­nál is biztosabb, mert jövőre áttérnek a területek felosztá­sára, s ki-ki felelős lesz azért, amit dolgozik. Ahogyan meg­műveli a földet, aszerint ke­res. A sok eredményhez azon. ban nemcsak a jó vezetés já­rul hozzá. Nemcsak az, hogy rendszeresen tartanak vezető­ségi ülést, megtanácskozzák a tennivalókat, hogy Pákozdy i elnök szigorúan védi a közös i érdekeket. A felső szervek tá- i mogatásánalc is köszönhető, i hogy az Űj Élet magára talált, j Nem elégedtek meg csupán j azzal, hogy jó szakemberrel j segítették a tsz-t. Ha valarpi j új kísérletezésbe kezdenek. ; szívesen támogatják, nem ve- \ szik kedvét. Mert tudják; egy j szakember, olyan, mint Pákoz- \ dy Zoltán, soha nem szakad el \ a valóságtól. Az ő álmai elér- j hetőek. s mint az idei év is j mutatta■ néhány év — és meg- l valósíthatók. Az Űj Élet tag- í fainak nem kell félníök a hol- j naptól. Az eddigi eredmények- \ bői is megállapítható: az ő i pályájuk felfelé ível. Sági Ágnes ’ el a szövetkezet tagsága, ha Pákozdy nem lát az orránál tovább. Ha számbavesszük: mi min­dennel alapozták már meg az idén a jó gazdálkodást, el kell ismernünk — értik a dolgu­kat. Nagyon bevált például a baromfitenyésztés. Karácsony­ra is 2400 darab ránianivalót visznek a piacra. Jól felszerel­ték, berendezték az istállókat. Huszonöt hízót exportálnak. Anyakoca- és tehénállomá­nyuk megháromszorozódott. Azelőtt 250 juhük volt, most 300 van. Húsz kocát eladtak tenyésztésre, 80 jerkét is to­vább adtak. Befejezték a pő­rék építését, működik a szesz­főzde, 5X10 holdon őszi, árpá­val kísérleteznek, melyik fajta válik be leginkább úáluk. 1400 köbméter silóoödrük van. Jövőre 120 hektoliter boruk lesz. 30 holdon őszibarackost telepítenek. Gépeket is vettek. Ez persze mind pénz, pénz és pénz. Nem is akármennyi! Ezek közül azonban sok az olyan beruházás, amelynek haszna csak jövőre látszik. Sajnos. akadnak még. akik in­kább kiosztották volna az utolsó fillérig, ahelyett, how a holnapjukra gondolnának. Mi lesz holnap? — ezt a kér­kodtak a részegesek, elnökök váltották egymást és a sógor- komaság, az egymás hibáinak hánytorgatása mindig útjába állt az egészséges közösségi szellem kialakításának. A ta­gok ugyanazok. Sőt, sok új is jött közéjük, mégis megválto­zott iíz élet. Pákozdy elnökről azt mondják, furcsa ember. Nem minden fillért tart egyformá­nak. Amit a gazdaságból kell kiadni, azt százszor is meg­gondolja, helyes-e. Ha azon­ban a tsz-nek van valamire szüksége, nincs az a pénz, amit meg ne szerezne. A köz­ségben például betonutat épí­tettek. Sok társadalmi mun­kára lett volna szükség. Ért­hető, a falu érdeke az is. De a legnagyobb dologidőben tör­tént és Pákozdy a munkát nem engedte. Egy tsz-tag sem mehetett utat építeni. Azt azonban segített elintézni, hogy a Betonútépítő Vállalat dolgozói munkaszüneti sápon kijöttek és befejezték az út­építést a községfejlesztési alap­ból. Volt, akinek ez az akadé­koskodás akkor érthetetlen volt, haragudott is. de végül csak be kellett látnia, hogy milyen haszontól esett volna „Talán még: az anyagiaknál is fontosabb, milyen vezetőket vá­lasztanak maguknak a termelő- szövetkezetek .. .*» (Elhangzott a párt VII. kong­resszusán.) Az idén még ° nem oszta­nak sokat. És mégis jó a han­gulat. Olyan magabiztos, elé­gedett. Aki szorgalmas és gondos ember — az mind így érez a zsámbéki Űj Élet Ter­melőszövetkezetben. Sokan vannak, akik már majd egy évtizede élnek a közösben. Megértek már jó és rossz na­pokat. De valamennyien azt mondják: ilyen jól még soha nem gazdálkodtak. Persze, most is van, akinek nem tetszik valami. Az elnök, Pákozdy Zoltán talán néha erősebb hangot is használ, mint kellene, de akik szorgal­masak és tudják: élni. jól élni csak munkából lehet — azok szíves-örömest támogat­ják elnöküket. Bármikor for­dulhatnak segítségért, olykor előlegért az elnökhöz. A jól dolgozók Pákozdy Zoltánnal együtt örülnek, hogy egy év alatt „kicserélődött’’ a gazda- ; ság. Még egy éve is nagyon rossz i hírek keringtek az Űj Életről. '■ Hullottak az állatok, hangos­0 Ljabb két olajmesót tárlak fel as Alföldön Az Alföldi Kőolajfúrási Üzem kutatásai az idén első­sorban Pusztaföldvár és Haj­dúszoboszló térségére terjed­tek ki. A pusztaföldvári mező két különböző pontján a gázon kívül olajat is találtak. Az új kutak mindegeké a számítá­sok szerint naponta mintegy 30 tonna kőolajat termel. Befejezték az őszi betakarítást az állami gazdaságok Az állami gazdaságok or­szágszerte befejezték a kapá­sok őszi betakarítását. A cu­korrépát csaknem 30 000, a ku­koricát pedig 80 000 holdról szedték fel, illetve törték le. A jó kukoricatermést tehát a ha­vazások, a fagyok beállta előtt .sikerült veszteségmentesen tá­rolni. Az előzetes becslések szerint csaknem 80 000 hold átlagában májusi morzsákban számítva 17,5 mázsa a kukori­ca átlagtermése. Konzervek, száraztészta j J A Dunakeszi Konzervgyárban a napokban fejezték be % a különféle gyümölcsök es főzelékek tartósítását. Ezekből % mintegy 850 vagonnal tettek el télire. Most kezdték meg $ angol megrendelésre a jérce- és pulykakonzervek gyártását. % Ezt a megrendelők ízlése szerint készítik, s karácsonyba í valószínűleg már az angol háziasszonyok asztalán lesz. í ..._ ___

Next

/
Thumbnails
Contents