Pest Megyei Hirlap, 1959. december (3. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-05 / 286. szám

4

"kfCirlap

1959. DECEMBER 5. SZOMBAT

Kádár János elvtárs válasza az első és a második napirendi pont vitájára

(Folytatás a 3. oldalról.)

1957-ben beiktattunk egy pontot a szervezeti szabályzatba: a párt minden tagjának erkölcsi elmarasztalás nélkül joga van saját akaratából kilépni a pártból. De aki azt mondja, hogy egyetért a párt politikájával, az ne válogasson a neki tetsző pontok között és ne mellőzze a többit, hanem köteles követni a párt vonalát a maga teljességében.

— Ami az állami és a gazdasági vezetést illeti, van még tennivaló itt is. Az államapparátusban tíz- és tízezer elvtárs derekasan és becsületesen dolgozott az elmúlt három évben. Másképp nem születhettek volna meg eredményeink. A rendesen dolgozó emberek mellett azonban van egy kisebbség, amelyik lelkiismeretlen, vagy felületes, vagy esetleg alkalmatlan a vezetésre. Ilyen is előfordulhat, de nem ez a többség. Miért nem boldogulunk hát gyorsabban a még meglevő hibákkal? Azért, mert van nálunk egy betegség: ha például valamelyik állami vagy gazdasági vezetőtől megkérdezzük, van-e bürokrácia, azt monja: „Van egy kiesd”. Mindegyik ezt mondja. De ha azt kérdezzük: és a te minisztériumodban van-e? — azt feleli: „Ott nincs, ott mindenki rendesen dolgozik”. Ha a másikat kérdezzük, az is azt mondja, hogy nála sincs. Ha a hibát szóvá tesz- szük, sokszor előre tudom a választ: „Rágalom, hazugság, nem igaz, kitalálták!... Illetve mégis igaz, de mi már négy hónapja a kollégiumban megtárgyaltuk és már el is van intézve...” Nem lehet ilyen receptekkel dolgozni.

— Ismerek állami vezetőket: szivük, lelkűk a munkáé; tudom, készek meghalni is a munkásosztályért, ha erre szükség lenne. Mindenre képesek, csak néha egyre nem: elismerni, hogy az általuk irányított területen valami hiba lehet. Ezzel kárt okoznak, saját magukat és hivatalukat is rossz megvilágításba helyezik a munkásosztály előtt és nem segítik a hibák kijavítását.

Olyan embereknek, akik trösztök vagy minisztériumok élén dolgoznak, ahová tiz vagy százezrek tartoznak, meg kell szok- nlok, hogy ha észrevételt tesznek az apparátus Irányító munkájára, azt először is vegyék komolyan! Vegyék úgy, hogy igaz az észrevétel és ne mindjárt úgy, hogy nem igaz. Ha aztán kiderül, hogy nem igaz, akkor örüljenek, de ne kezdjék azzal a dolgot, hogy rágalom és ne védjék hamis presztízsből a „zászló becsületét”. Ezen változtatni kell.

— Igaza van Kiss Dezső elvtársnak és másoknak, akik szóvá tették:

jelenleg ellentmondás van a nép öntudatos aktivitása, lelkesedése,

lendülete és a vezetés hibái között. Ezt az ellentmondást fel fogjuk számolni, mégpedig nem úgy, hogy megtartjuk a bürokráciát, a trehánysá- got és tönkretesszük a dolgozók lelkesedését, hanem úgy, hogy tönkretesszük a bürokráciát, a trehányságot és magasabbra szítjuk a lelkesedést.

Gondoljanak csak arra, milyen nagy tömegek mozdultak meg a kongresszus előtti szocialista munkaversenyben és milyen gyönyörű példáját adták az emberi helytállásnak! Mind állami, mind pártvonalon olyan vezetés kell, amelyik méltó az öntudatos dolgozók lendületéhez, lelkesedéséhez, s ha minden vezető úgy fogja fel saját feladatát, amint a kongresszusi versenyben

részvevő száz- és százezrek felfogták a párt szavának értelmét, akkor nyugodt lelkiismerettel tekinthetünk a jövőbe.

Kádár János elvtárs ezután a pártról beszélt.

— Nagyon örvendetes és egészséges dolog az — hangsúlyozta —, hogy a mindennapi pártélet, a pártimunka belső tartalmát képezik. Ez a helyes és arra kell törekednünk, hogy a jövőben még inkább így legyen, hogy a pártszervezetek tevékenységében a jövőben még nagyobb szerepet kapjon a gazdasági és a kulturális munka. Ha ilyen tartalom hatja át a pártmunkát, akkor az oktatás is, a szervezés is, sőt a tagdíjfizetés is rendben megy. A tagdíjfizetéssel is úgy vagyunk — bocsássanak meg a hasonlatért — mint annak idején a kölcsöm- jegyzésekkel. Éveken át egy álló hónapig a párttagság a legállhatatosabb pártonkívü- liekkel együtt kölcsön jegyzéssel foglalkozott. Emlékeznek még rá: az egésznek annyi eredménye volt, hogy az utolsó években évi 700—750 millió forintnyi összeg került az állami forgóeszközök közé. Amióta ez nincs, egy teljes hónapot nyertünk az igazi pártmunkára. Lehet, hogy egy kicsit ezért is megy most jobban a munka. Az a 700—750 millió forint is előkerül valahogy! Az egyik ember totózik, a másik lottózik, a harmadik csak egyszerűen beteszi a pénzét a takarékba. Általában rend van az országban, s ha a rendszer erős, ha a pénz stabil, ha az emberek normálisan élnek, akkor nem kell. külön vitázni azért, amit ők önszántukból, jókedvűen ötszörösen, hatszorosan is túlteljesítenék.

— Ami a belső pártélet kérdéseit illeti, elmondhatjuk, hogy

a párt általában véve egészséges, erős és betölti történelmi feladatát, A mi gondolkodásunkban már mély gyökeret vert az a tudat, hogy a párt nem öncélú valami. A pártot mi felfoghatjuk eszköznek is, fegyvernek is.

— Pártunk büszkesége, hogy eszköz és fegyver a munkás- osztály, a nép kezében történelmi céljainak kiharcolásáért. Pártunk be is tölti ezt a feladatot: a munkásosztály akaratából, a munkásosztály harci céljainak megfelelően kormányozza az országot! De nem uralkodik, hanem szolgálja a népet! Azt hiszem, ez a régi, feudális kifejezés, ebben az összefüggésben megmaradhat: mi arra vagyunk büszkék, hogy munkásosztályunkat és népünket szolgáljuk.

— A kommunistákról alkotott vélemény gyakran változott az elmúlt négy évtized alatt. Mindnyájan emlékszünk még arra, hogy Horthy idején még ellenségeink is tisztelték a kommunistákat, mert állhatatosak voltak és öníeláldozó- an küzdöttek a népért,

A kommunistáknak nem kell semmi másnak lenniük, mint a többi ember, nem kell különlegesnek lenniük, — csak embernek, a szó igazi értelmében.

Miért kell erről beszélni? Azt hiszem, nem hihetünk annak az embernek, aki azt állítja magáról: azért lett kommunista,- hogy szenvedhessen a népért. Nem hiszem, hogy normális emberi ésszel és érzéssel bárki ráadná a fejét valamire csak azért, hogy szenvedhessen. A kommunisták emberek. Meggyőződésem, hogy az íróknak és költőknek van valami igazuk, amikor azt mondják: minden ember a boldogság kék madarát űzi. Ügy gondolom, nekünk sem kell szégyellnünk azt, hogy a kommunisták egész emberek, még ebben az értelemben is: a saját boldogságukat kereső emberek. Mégis, van egy nagyon lényeges különbség a kommunisták és az individuálisan gondolkozó, vagy önző emberek között. Az tudnillik, hogy a kommunista csak úgy tud boldog lenni, ha minden dolgozó emberrel együtt lesz boldog. Ez az óriási különbség a kommunisták és az individuálisan gondolkodó emberek között. Az az ember, aki szereti megrakni a hasát és jóízűen tud enni akkor is, ha körülötte a dolgozó emberek éheznek, szerintem az ember nevet sem érdemli

meg. Nálunk jelenleg a kalória-szint megfelelő. Hallották, hogy már Angliát is megelőztük. E jó szint elérésében a kommunisták is benne vannak. Szerintem ebben semmi bűn nincs, mert a kommunista is enni akar, ha éhes és jól teszi, ha gondoskodik róla, hogy tányérjában legyen ennivaló, de egyetlen kanál ételt sem tud lenyelni jóízűen, ha egy másik dolgozó ember éhezik. Ilyen legyen a kommunista, — ilyen ember, egész ember.

— Ha kialakul egy olyan

közvélemény, és állítom, hogy a hároméves munka után immár igenis van ilyen közvélemény —

hogy a kommunistában

olyan embert látnak, aki gondolkozik és fáradozik a köz ügyéért: és ha ezt mirólunk a nem kommunisták mondják: ez a legnagyobb dicséret számunkra.

— Prieszol elvtárs mondta: elhatározták, úgy fognak dolgozni, hogy soha többé ne legyen olyan becsületes ember, aki a kommunistáktól félne. Ez helyes, dicséretes elhatározás és megfelel a jelenlegi tényleges helyzetnek. Az emberek nálunk barátjukat látják a kommunistában, akihez

őszintén fordulhatnak kérdéseikkel, problémáikkal, tanácsért, segítségért. Az a jó, ha a becsületes emberek nemcsak nem félnek a kommunistáktól, de szeretik is őket, keresik társaságukat — a becstelen gazemberek pedig igenis. félnek tőlük. Mert az sem lehet jó kommunista, akit mindenki szeret.

Ezután népi rendszerünk néhány sajátosságáról beszélt Kádár elvtárs. Hovatovább 15 esztendős lesz a népi hatalom. Ez idő alatt olyan változásokat vittünk keresztül, olyan eredményeket értünk el, hogy például a mai fiatalok el sem tudják már képzelni, milyen is Volt a régi világban a munkásgyerek, vagy a falusi szegényember gyermekének helyzete. Azelőtt a munkás- és sze- gényparaszt-gyerekek mezítláb jártak, télen reszkettek a hidegtől és bizony nagyon sokszor anyjuk azzal küldte őket este aludni: „Fiam, a kenyér már alszik.” Bizony éhesen és sirdogálva szenderültek álomba azok a gyerekek. Nem egy ilyen volt, hanem tízezer, százezer gyermek élt így akkor Magyar- országon. És most hogy élnek nálunk a gyerekek? Van ebben az országban olyan gyerek, akinek az édesanyja azt kell, hogy mondja: „Fiam, a kenyér már alszik”? Ilyen nincs a mi országunkban! Elvtársak, ha pártunk 40 éves harcának és népi hatalmunk 15 évének csak ez az egy eredménye lenne, már elmondhatjuk: érdemes volt

harcolni és minden áldozatot meghozni ezért.

— És itt van a ml új fiatalságunk. Azok a fiatalok, akik nagyszerűen dolgoznak a termelésben, akik helytállnak, amikor önkéntes társadalmi munkáról van szó. Már szinte keresnünk kell a mocsarakat, mert lassan mind kiszárad a fiatalok jó munkája nyomán.

Fiataljaink egyre jobban képezik magukat, egyre tágul érdeklődési kórük, egyre képzettebbek, műveltebbek. Erre az ifjúságra ne építhetnénk? Büszkeségünk ez, vívmánynak tartjuk, hogy ilyen az ifjúságunk.

Ez maga megérte a párt négy évtizedes harcát. *

A nők is felszabadultak a Magyar Népköztársaságban, rendszerünk másik nagy vívmánya ez. Központi Bizottságunk azt mondja: most az a döntő, az a feladat, hogy a törvényben biztosított egyenjogúságnak teljesen érvényt szerezzünk az élet minden területén. Másképpen élnek most a nők, mint a régi világban. Egyszer május elsején összetalálkoztunk a kender- és jutagyári nőkkel. Elmondtam nekik, hogy 1931-ben a gyár előtt

tartottam egy illegális gyűlést. Sok dolgozó nő jött el arra. A május elsejei találkozáskor elmondtam . a kender-, jutagyári asszonyoknak: Kedves, elvtársnők, emlékszem még magukra, egyikük-mási- kuk arcára is. Aki akkor 30 éves volt, 50 évesnek Látszott és aki most 50 éves, olyan, mintha harminc éves volna. Bizony, a 30 éves munkásasszony annakidején öregasszony volt a szó igazi értelmében. Nemcsak azért, mert fekete kendőben járt, hanem mert testileg-lelkileg összetört, megnyomorodott ember volt. Most nézzenek körül a mi országunkban:

felszabadultak, emberekké váltak a nők! Ha pártunk négy évtizedes harcának, egész demokráciánk tizenöt esztendejének más vívmánya nem lenne, akkor is elmondhatnánk: érdemes

volt fáradoznunk, érdemes volt küzdenünk.

— Dobi elvtárs mondta, hogy a magyar kérdést nem az ENSZ-ben döntik el, hanem a magyar nép dönti el. Valóban, mondjuk 30 évvel ezelőtt mennyi szava volt a gyárban a munkásnak, vagy a faluban az egyszerű parasztembernek?

Most a munkások, parasztok, mérnökök, technikusok, tanárok, pedagógusok itt ülnek ebben a teremben, ott vannak a parlamentben és mindenütt, ahol eldöntik a kérdéseket. Ök mondják meg, mi történjék ebben az országban! Ez a mi társadalmi rendszerünk, ez a mi vívmányunk. Ha mást nem értünk volna el, ez Is megérte a harcot.

— Ami a jövő munkáját illeti, vigyáznunk kell pártunk elvi alapjainak tisztaságára, a kommunista helytállásra, mert amíg ez megvan, semmiféle nehézségtől nem kell félnünk. Nagyok a feladatok, de nagyok az erők is, amelyek rendelkezésünkre állnak. Népünk ismeri pártunk politikai fő vonalát, egyetért azzal, helyesli azt. Mi együtt harcolunk, együtt vagyunk a tömegekkel. Együtt harcolunk szovjet testvéreinkkel, a nemzetközi munkásosztállyal. S

a magyar vonatkozású kérdéseket a jövőben sem az ENSZ-ben, hanem itt, Magyarországon — a pártkongresszuson, az országgyűlésben, a Központi Bizottságban — a magyar dolgozó nép képviselői, dolgozó népünk fogja eldönteni.

Kádár elvtárs ezután a párt- kongresszus külföldi visszhangjáról beszélt. A Pravdától angol és francia testvérpártunk lapján keresztül az Indonéz Kommunista Párt lapjáig az egész baráti sajtó állást foglalt mellettünk — mondotta. — Az elvtársak megírták azt, amit itt képviselőik szóban is elmondtak, hogy egyetértenek harcunkkal, szolidárisak velünk és örülnek eredményeinknek. Ha jól megfigyelték, azt is mondották, hogy vigyázzunk, ne legyünk beképzeltek, ne kövessünk el ostobaságot és akkor semmiféle erő nem tud utunkba állni.

— Van azonban másfajta visszhang is. Kapitalista visszhang. Ez a visszhang elég vegyes. Vannak a nyugati kapitalista sajtóban egészen reális, józan hangok és vannak másfajták. Vannak tudniillik Nyugaton póruljárt próféták, akik most kellemetlen helyzetben vannak és sületlenségekkel szeretnék magukat kivágni belőle.

A következő dolog történt. Egy hónappal ezelőtt olyan jóslatokat eresztettek meg, hogy Kádár a kongresszuson bejelenti: kivonulnak Magyarországról a szovjet csapatok. Később azt mondották: csak a végén jelenti be, nem az elején. Amikor az előjelekből olyan érzésük támadt, hogy mi ezt nem jelentjük be, akkor azt mondták, majd Hruscsov jelenti be. Úgy beletüzelték magukat, hogy most itt' állnak és nem tudják, hogyan folytassák. A kivezető út első lépéseként régi ismerősünk, a Daily Herald a következőket írta: „Kádárnak a szovjet csapatokra vonatkozó bejelentése nagy meglepetést okozott a küldöttek körében”.

Tisztázzuk elvtársak, amíg együtt vagyunk, tényleg nagy meglepetés volt? Ez a mi tömegeinknek nem okozott meglepetést.

Ök tudják, hogy a szovjet csapatok a varsói szerződés értelmében tartózkodnak hazánkban és tudják, hogy ez a kérdés a mi ügyünk és kizárólag ránk tartozik.

— Most arra van szükségünk, hogy tovább fokozzuk azt a lendületet, amely széles hullámokat vert a tömegben, szocialista építőmunkánk meggyorsításáért. Hajtsuk végre terveinket, dolgozzuk ki új ötéves tervünket és teremtsük meg annak jó alapjait. Ez a feladat. Tervezzünk az eddiginél ie nagyobb lelkiismeretességgel, dolgozzunk az eddiginél is nagyobb odaadással és a továbbiakban is őrizzük meg azt a közszellemet, amely ma a pártban és e hazában kialakult.

Az elnöklő Lombos elvtárs szavazásra szólította fel a kongresszust. A küldöttek A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának irányelvei a párt VII. kongresszusára, valamint az Irányelvek a gazdasági feladatok megoldá- sahoz és a második ötéves népgazdasági terv elkészítéséhez című dokumentumokat, a Kádár János és a Fock Jenő elv- tarsak által megtartott központi bizottsági beszámolókat, az első és második napirendi ponthoz készült határozati javas- latot, valamint Kádár elvtárs összefoglalóját egyhangúlag elfogadták. A kongresszus nagy tapssal vette tudomásul ennek kihirdetését.

Walter Ulbricht elvtárs meglátogatta

a Herceghalomi Kísérleti

Mire tegnap délben a hazánkban tartózkodó német pártküldöttség gépkocsikai-a- vánja befutott a Herceghalomi Kísérleti Gazdaság udvarára, még a nap is előbújt az apró bárányfelhők közül. Elsőként Walter Ulbricht elvtárs, Németország Szocialista Egységpártjának első titkára lépett ki kocsijából, aztán Hermann Matern miniszterelnökhelyet- tes, a politikai bizottság tagja, majd Frölich elvtárs, a politikai bizottság póttagja következett. Eljött a Német Demokratikus Köztársaság magyarországi nagykövete is, § a követség több dolgozója.

A vendégeket Fehér Lajos elvtáns, az MSZMP . Politikai Bizottságának Tagja kísérte el, a kísérleti gazdaság nevében az Állattenyésztési Kutató Intézet igazgatója, dr. Schandl József professzor mondott köszöntőt. Az egyik úttörő kislány vörös szegfűcsokrot nyújtott át Walter Ulbricht elvtársnak, aki meleg szavakkal viszonozta a kedves fogadtatást, s baráti kézfogással köszöntötte a gazdaság egybegyűlt dolgozóit.

Lucza Ferenc, a kísérleti gazdaság vezetője az eddigi kísérletekről és az eredményekről számolt be.

Elmondotta a német vendégeknek, hogy a gazdaság állattenyésztési és fajtanemesítési kísérletekkel foglalkozik. Főként szarvasmarha-, sertés- és báránynemesítéssel, de lótenyésztési kísérleteket is folytatnak. Walter Ulbricht elvtárs több kérdést intézett a gazdaság vezetőihez, akik készséggel válaszoltak. Ezután a küldöttség tagjai meglátogatták a különböző üzemegységeket. Először a szarvasmarha kísérleti állományt tekintették meg. Az egyik istállóban Kiripánszki Ferenc brigádvezetővel hosszasan elbeszélgetett Walter Ulbricht elvtárs.

A szomszédos Dávidmajorba a gazdaság hintói vitték át a vendégeket; itt a szabadtartá- sos tehenészettel, a gépesített fejéssel ismerkedett a küldöttség. Hermann Matern miniszterelnökhelyettes Bóta Ferenc juhásszal beszélgetett. Közben a gazdaság vezetői bemutatták a legelőöntözőberendezést és a mesterséges legelőtelepités most folyó munkáit.

A német elvtársak elismeréssel nyilatkoztak a gazdaságban folyó kísérletekről; különösen tetszett nekik a 'kis tesPénteken délután kedves vendégek jártak a Csepel Autógyárban: Bruce Magnus- son, a Kanadai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, s két iraki vendég, Mohammed Husszein Abu Al- Eisz és Saleh Kadim Al-Ra- ziki, az Iraki Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, illetve póttagja tett látogatást a gyárban.

A vendégeket Szőnyi Miklós igazgató, Modrovits Tihamér főmérnök és Szathmári Lajos, a pártbizottság szervező titkára fogadta. Fenn. az igazgatói irodában Szőnyi Miklós igazgató ismertette a gyár rövid történetét, majd a vendégek megtekintették a motorgyárat és a TMK-üzem- részt. ■ Mindkét műhelyben nagy érdeklődéssel kísérték a gyártási folyamatot, s szívélyesen elbeszélgettek a dolgozókkal. Az iraki elvtársak nagy örömmel nyugtázták azt a tényt, hogy a gyár ebben az évben már számos gépjárművet exportált az Iraki Köztársaságba.

A műhelylátogatások után fehér asztal mellett vendégelGazdaságot

tű, de jól tejelő borzderes tehénfajta. A vendégek ezután a kísérleti gazdaság sertésállományát is megtekintették, majd a tapasztalataikat fehérasztal mellett mondották el a gazdaság vezetőinek.

Walter Ulbricht elvtárs poharát emelte a gazdaság dolgozóinak egészségére, majd hosszan beszélgetett a kutatóintézet szakembereivel.

A kedves vendégek alkonyat- tájt hagyták el a kísérleti gazdaságot;

ték meg a gyár vezetői és dolgozói a látogatókat. A pohárköszöntőkben mindhárom vendég köszönetét fejezte ki, hogy lehetővé tették számukra ezt a látogatást. Búcsúzóul az autógyár pártszervezete értékes ajándékokkal kedveskedett a három külföldi vendégnek, s sok sikert kívánt a kanadai és iraki kommunistáknak népük teljes szabadságáért és függetlenségéért, valamint a szocialista forradalomért vívott harcukhoz.

A Kossuth Kiadó közreadja a pártkongresszus anyagát

A Kossuth Kiadó rövidesen két kiadványban közreadja az MSZMP VII. kongresszusának anyagát. Röviddel a kongresszus után, előreláthatólag már a jövő héten megjelenik egy kiadvány százezer példányban, amely Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának. Fock Jenőnek, a Központi Bizottság titkárának a beszámolóit és a határozatokat tartalmazza.

Külföldi vendégek a Csepel Autógyárban