Pest Megyei Hirlap, 1959. december (3. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-29 / 304. szám
1959. DECEMBER 29. KEDD PitT Miere» 'ztfirlnfl Hogy nagyobbat léphessünk előre... Ismeretes, hogy az elkövetkező évek iparfejlesztési politikájának középpontjában új üzemek létesítése helyett a meglevők korszerűsítése, gépparkunk fejlesztése áll. A termelékenységet növelő célgépek, automaták és félautomaták széleskörű alkalmazása nagy feladatot ró szerszámgépiparunkra, s annak bölcsőjére, a Szerszámgépfejlesztési Intézetre. Karkész Sándor kutatómérnöktől, az intézet párttitkárától kértünk felvilágosítást arról, milyen gondjaik • vannak, s hogyan készültek fel as iparág előtt álló nagy feladatokra? helyére a fővárosba? Ez lehetővé tenné a szorosabb kapcsolatok megteremtését a kooperációs szervekkel és megoldaná a szakember-gondjainkat. — Igazságtalan volnék, ha elhallgatnám, hogy az utóbbi két évben rendkívül sokat fejlődött az intézet. De a további fejlődéshez, ahlhoz, hogy szerszámgépeink versenyképesek legyenek a világpiacon, s ahhoz, hogy megfelelhessünk az ötéves tervben reánk kiszabott feladatoknak, ez már nem elég. Nem jó az, ha mindent magunknak kell megterveznünk, feltalálnunk, hiszen az nagyon költséges. Most, ha egy műszerre van szükségünk, magunk csináljuk meg — nagyon drágán. Szabadalomvásárlással. mintaimporttal, a hosszas kísérletező- és kutatómunka költségeinél jóval olcsóbb tanulmányutakkal sokkal gyorsabban, nagyobb léptekkel haladhatnánk előre. Természetesen nem egy-két hetes tanulmányutakra gondolok — jelenleg csak ilyenekre van lehetőség —, (hanem néhány hónapos, esetleg féléves szakemfoercserékre a baráti országokkal. — Feltétlenül meg kellene oldani a szakkáderképzést is: ismét tanszéket kellene biztosítani a Műegyetemen a szerszámgépiparnak. Nem véletlen az, hogy a KGST szerszátmgépipari szekciójának tavaszi ülése javasolta: az iparágban foglalkoztatottak összlétszámához viszonyítva emeljék tíz százalékra a szer- számgéptervezők arányát. Ez az arány Magyarországon jelenleg- 3 százalék! Végül, a legfontosabb: ki-; emelt iparággá kellene nyilvánítani a szerszámgépipart. Az a különös helyzet áll fenn ugyanis, hogy a műszeripar kiemelt iparág, a miénk pedig, ahol azokat a gépeket állítják elő, amelyekkel a műszereket gyártják, nem az. Mi tulajdonképpen a termelőeszközök termelőeszközeit gyártjuk. Márpedig, elöregedett gépekkel, hiányos műszer- készlettel hogyan állítsunk elő korszerű, magas termelékenységet biztosító, verseny- képes termelőeszközöket? Ha kiemelt iparág lenne a szerszámgépipar, megoldódnának a beruházási gondok, a mintaimport és a szabadalom-vásárlás problémái. — Befejezésül hadd említsem meg, hogy gondjainkat iparigazgatóságunk ismeri, s megoldásukat Is támogatná, fezekről a gondokról beszéltem a pártkongresszuson is. Bízom benne: alhcgyan az utóbbi években intézetünk sokat fejlődött és eddigi faladatainkat mindig sikerrel megoldottuk, ugyanúgy 1960-as tervünket is teljesíteni fogjuk. De mi szeretnénk nagyobbat lépni előre, olcsóbban és eredményesebben dolgozni — fejezte be nyilatkozatát Karkész Sándor elvtárs. Csapágyjavító részleggel bővül a Maglódi Gépgyár tJj részleggel bővül januártól kezdve a Maglódi Gépgyár: ide telepítik át a korábban Diósdon működő csapágyjavító üzemet. Eddig a Diósdi Csap- ágygyárhoz tartozott a 25 dolgozót foglalkoztató részleg. a jövőben Maglódon javítják majd a hibás golyós- és kúp- görgős-csapágyakat. Az üzem- telepítés már megkezdődött, átszállították a gépeket, jelenleg a dolgozók betanítása folyik. A csapágygyáriak messzemenő támogatást adnak a mag- lódiaknak, hogy minél zavartalanabbá kezdhessenek munkáihoz. Korábban a Maglódi Gépgyár új részlegének dolgozói Diósdon ismerkedtek a csapágygyártás technológiájával, most néhány csapágygyá- rí szakember jár ki rendszeresen Maglódra. A Maglódi Gépgyár csapágyjavító üzemrésze január 3-án kezd a csapágyjavításhoz. Felkészülés a hóesésre Munkára készen állnak az ország különböző részein a nagy hótakarítógépek Részül a Légy jó mindhalálig diaváltozaía Jó hírek százötvenezer diavetítő tulajdonosnak Az ünnepek alatt számos gyermek karácsonyfája alatt mint első számú „sztár” díszelgett a dia-vetítőgép. S a gépek mellett sorakoztak a frissen vásárolt filmek: a Twist Olivér, az Egri Csillagok, a Ludas Matyi vagy éppen az Ezeregyéjszaka egy-egy csodálatos meséje, színes vagy fekete-fehér változatban, kinek hogyan engedte az erszénye. Ez adta az indítékot arra, hogy munkatársunk felkeresse Keresztes Mihálynét, a Diafilmgyártó Vállalat igazgatóját, hogy terveikről érdeklődjön. — Vállalatunk októberben ünnepelte fennállásának, öt- esztendős évfordulóját. Számunkra sikerekben gazdag öt 'év volt ez: nyolcszáznegyven- hét féle filmet készítettünk, összesen három- és negyedmillió példánybanI A gyártott filmek fele fekete-fehér, a . fele pedig színes. Á vásárlóid 'igénnyé diktálta ezt az arányt. Ma már egyre inkább a színes filmeket keresik kis vásárlóink. A váci Forte-gyár jóvoltából — ők szállítják számunkra a színes filmanyagot — ma már minden igényt kielégíthetünk. Pedig nem könnyű a dolgunk. Százötvenezer diavetítő tulajdonost tartunk számon! — Ebben az esztendőben harmincöt mesefilmet és harmincnyolc ismeretterjesztő filmet készítettünk — mondja Erdős Imréné főszerkesztő. — S az elkövetkező esztendő első negyedévének termése is gazdagnak ígérkezik. A legkisebbek részére kiadjuk a Kincskereső kis ködmön színes változatát, az Eltévedt kiscica és az Esőcseppecskék című mese filmet. Ar. iskolások részére Petőfi Apostola, két részben, és Móricz örökszép regényének változata, a Légy jó mindhalálig. Voinich Bögöly című regényét már láthattuk filmen Vihar Itália felett címmel. Most elkészítjük dia-változatban is. Színes rajzos összeállítást készítünk József Attila gyermekkoráról. A modern technika kedvelői biztosan szívesen veszik majd a Szputnyi- kok. űrrakéták című filmünket tkakúgy, mint a Madame Curie életéről készült filmet. S ha már az éjetrajza'khái tartunk, rövidesen megjelenik Balzac és Puskin élettörténete, valamint a Petőfi és József Attila film új változata. A földrajzi sorozatban Budapest, Komló, Szeged és a Margitsziget nevezetességeivel ismerkedhetnek majd a diafilmek, barátai. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium útügyi osztálya befejezte a téli előkészületeket. Harmincöt hótoló gépkocsi, 23 hómaró, 28 hószóró került ki a legveszélyesebb útszakaszokra. Mindenütt van elegendő üzemanyag, pótalkatrész és az országutakon elegendő homokot is tároltak a síkos utak szórására. A tanácsokkal és a bányákkal is megbeszélték a tennivalókat. Ha egyes országrészen a számítottnál is nagyobb hófúvás lenne, a nagy gépeket a veszélyeztetett területekre gyorsan átcsoportosítják. A MÁV-nál még az őszi forgalom idején hozzáláttak a téli munkák előkészítéséhez. Egész sor intézkedés látott napvilágot, s a legutóbbi időkben az ország különböző részén brigádok vizsgálták, hogy az utasításokat az állomások és a különböző szolgálati helyek hogyan hajtották végre. Ott, ahol mulasztást tapasztaltak, azonnal intézkedtek. A télen az egyik legnagyobb gond a személy- vonatok fűtése, tekintve, hogy nincs elegendő kazánkocsi. Ezen úgy segítenek, hogy a szertelvényeket indulás előtt „előfűtik”. A törekvés az, hogy félidőben is — hacsak nem lesz nagy havazás és hó- vihar — a személyvonatok menetrend szerint, pontosan közlekednek. A fűtőházakban elegendő megfelelő minőségű szén áll rendelkezésre. A pályafenntartási szolgálat is megtette a szükséges intézkedéseket. Amint az időjárás- megkívánja, munkához lát az országos figyelőszolgálat, ami azt eredményezi, hogy egészen rövid időn belül a MÁV vezérigazgatóság pontos képet nyer a kisebb vagy nagyobb forgalmi akadályokról, továbbá arról, hpgy egyes vidékeken milyen a hóhelyzet, a szélirány, számolni kell-e hófúvással. Az eddigi ellenőrzések azt mutatták, hogy a MÁV igazgatóságok mindenütt gondos, alapos munkát végeztek a hideg idő beállta előtt és zordabb időjárás esetén is a legfontö-' sabb vasútvonalakon fenn tudják tartani a forgalmat. Nagy hófúvások, havazások alkalmával a személyforgalom lebonyolításán túl elsősorban az élelmiszert, a tüzelőanyagot és a kohászati alapanyagokat továbbítják. Az idén első ízben — kísérletként — a Ferencvárosi pályaudvaron váltómelegítőt helyeznek üzembe, amely villanynyal működik és amely hóeséskor, vagy fagy esetén felmelegíti a váltót. Ha a kísérlet beválik, akkor télen maid mindenütt ennek az újításnak segítségével oldják meg a váltók tisztántartását. A MÁVAUT a hideg idő beállta előtt átvizsgáltatta a kocsikat és minden autóbuszban rendbehozták a fűtőberendezéseket. A telepeken elegendő hólánc, lapát, fagyálló gázolaj áll rendelkezésre* gondoskodtak arról is, hogy a távolsági vonalak végállomásain az autóbuszvezetők és kalauzok meleg szálláshelyhez jussanak. Az autóbuszüzem is megszervezte a hóügyeleti szolgálatot, s így a MÄVAUT központja mindig pontosan tudja tájékoztatni az utasokat a forgalom alakulásáról, a hóviszonyokról. A MÁVAUT-nak nemcsak havazások idején nehéz biztosítani a forgalmat, hanem csú- szós-sikos utakon is óvatosan kell közlekedniük a kocsiknak. A veszélyes kanyarok * felhintésére az országutak mentén salakprizmákat helyeztek el. Helyreállítják Csemő határában a szélmalmot A Pest megyei Csemő község határában a kupái majorban öreg szélmalom idézi az alföldi szélmolnárok emlékét. Az élmúlt évtizedek vasfoga erősen kikezdte a malmot, "falai már omladoznak, de a Pest megyei Tanács úgy találta, hogy érdemes megmenteni az utókornak. A tervek szerint az öreg szélmalmot — amelyet időközben műemlékké nyilvánítottak — helyreállítják. A malomban tájmúzeumot rendeznek be. Disznótorban nagyapámnál godalmas kérdés, „hát viharlámpást nem hozott nagyapám?’’ de észrevettem, hogy felesleges, mert villanykörték világítják meg az utat, vagyis a falu, amelyben nagyapá- mék élnék, ismét előrelépett. — Látom, csizmát húztál — nézett nagyapám a lábamra. — Kár volt, mert járda vezet el a házunk előtt. A nyáron építettük. Az anyagot a tanács vette a községfejlesztési alapból, a munkát pedig az utca lakói végezték el. Láttad volna csak, ahogy nagyanyáddal együtt a mi szakaszunkat csináltuk ... Egy napig tartott az egész, nem mondom, másnap mindkettőnknek fájt a dereka, de nem törődtünk vele, fontos, hogy ezt is megértük. Amint beléptünk a szobába, csakhamar kiderült, hogy titkon, nagyanyám is érkezésemet remélte, mert az asztalon már ott gőzölgött a fahéjjal ízesített forralt bor, s mellette ott állt a vacsora is, amely sülthurka, meg sültkolbász volt, nagyapám ugyanis előző nap az egyik szomszéduknál böllérkedett s onnét kapták kóstolóként. Amíg nagyanyám az evőeszközöket az asztalra rakta, tekintetem körüljárattam a lakásban. Csupa jólismert kép mindenütt. Az ágy, a kanapé, a nagytükör, a falióra, melynek az ütőkoloncát emlékezetem óta mindig ugyanaz az öt anyacsavar helyettesíti. Egyidős ’ ez a berendezés nagyapámén házasságával, azóta együtt kopnak, együtt öregednek. Csupán a bekeretezett és az ágy fölé akasztott katonai elbocsátó levél, az „obsit” fiatalabb a lakás többi tárgyánál, noha már annak is jó ideje, hogy kiadták nagyapámnak. No, persze a fényképek is jócskán megszaporodtak, a régi fakó képek mellett az unokák katonakori, esküvői képei sorakoznak, melyek néhány év óta az egyre- másra szaporodó pufók arcú dédunokák fényképeivel egészülnek ki. Vacsora után nagyapám így szólt hozzám: — No, fiam, tudod-e még hajtani a köszörűkóvet? — Hogyne tudnám — feleltem vidáman, mert erről a munkáról régi gyerekkori emlékek egész sora jutott eszembe. Haj, de sokat veszekedtünk testvéreimmel azon, hogy ki hajtsa a köszörűkövet. Mert akkoriban csak nagyon ritkán, legfeljebb minden második esztendőben adatott meg. hogy disznótort üljön a család. De nemcsak emiatt veszekedtünk, hanem azért is, mert nagy kitüntetés számba ment, akit nagyapám köszörűhajtónak kijelölt. Mert nem elég ám az, hogy leülünk a köszörű mellé, oszt’ a ..kallantyúját” körbe- körbe forgatjuk. Nyugodt, egyenletes, tempóban kell azt csinálni, együttműködve azzal, aki a késeket a vizes köszörű- kövön élesíti. Ezt a műveletet minden esetben a disznóölést megelőző este csináltuk, a köszörűhajtásra pedig nagyapám legtöbbször engem jelelt ki, pedig lett volna kik között válogatnia, hisz akkoriban már vagy tíz unokát számlált a család. Kilenc kést meg egy baltát köszörültünk meg aznap este. Mialatt a fényes pengék a nedves kövön borotvaélessé váltak, nagyapám elmondta, hogy a nyugdíja mellé az id' i is megszerzi a 120 munkaegységet, aztán, hogy a háétáji szőlő ebben az évben keveset termett, de ne ijedjek meg, annyi bora azért lett, amennyivel a disznótoros káposztát leöblíthetjük. Végül a hajnalban kés alá kerülő hízóról beszélt, amely becslése szerint felül van a két mázsán, meg arról, hogy már gondoskodott a jövő téli hízónak valóról is. Igaz, hogy még mindössze négyhónapos, de majd megnő az, fő, hogy az akolban van, neki ugyanis nincs nyugta, ha üresen áll a disznóól. Másnap ötkor nagyapám kisüstivel telt pohárral ébresztett s csak ekkor árulta el, hogy a háztáji szőlőben termett gyümölcs cefréjéből, meg a törkölyből 80 liter pálinkát főzetett az őszön, amiből 60 litert mindjárt eladott, a többit meghagyta magának reggelenkénti kortyolgatásra. Időközben Illés bátyám, az anyám öccse és János bátyám, nagyapám egyik veje is megérkezett, hogy segítsenek a hízó lefülelésénél és feldolgozásánál. A leszúrás műveletét nagyapám ezúttal is magának tartotta fenn. Kopott pengéjű böllérkését a — Különös dolog a fejlődés: örökké mozgásban levő, mindig változó folyamat. Tíz \ évvel ezelőtt itt mintagépgyár volt; kis kapacitású tervezőirodával és kutatóosztállyal, s egy aránytalanul nagy termelőüzemmel. Időközben az intézet sokat fejlődött: elektromos, hydraulikus, gépkísérleti, technológiai és vegyészeti laboratóriumok létesültek, s traktor pótalkatrész helyett prototípusokat, célgépeket, s dinamikus kiegyensúlyozógépeket kezdtünk gyártani. Mindezeket magunk tervezzük és itt kísérletezzük ki. Csakhogy: mire kutató- és tervezőrészlegünk kibővült, megerősödött, elhasználódtak termelőüzemünk gépei s nagy részük ma már pontatlan. Ez pedig nagy nagy baj ott, ahol olyan gépek és prototípusok készülnek, amelyek sokkal nagyobb pontosságot igényelnek, mint ahogyan azok a gépek dolgoznak, amelyeken előállítjuk őket. — Éppen a szakadatlan fejlődés velejárója, hogy ami néhány évvei ezelőtt tökéletes és kielégítő volt, ma már nem elég: a további fejlődéshez, a szerszámgépgyártás technikai színvonalának emeléséhez jelenlegi műszerkészletünk már nem kielégítő. — Lehetetlen volna iparágunk előtt álló feladatokról beszélni anélkül, hogy ne említenénk meg azokat a gátló körülményeket, amelyek nehezítik az előrehaladást. Úgy érzem, feltétlenül szólnom kell a szakkáderképzésről és az utánpótlásról. Néhány évvel ezelőtt a Műegyetemen megszüntették a szerszárrigép tanszéket, s azóta sem működik.' Régebben ebben az iparágban dolgozó szakembereink jórésze más munkaterületre került. Egyedül nálunk, az intézetben 10 év alatt összesen 384 szakembert vettek fel. Ma mindössze 174 dolgozik itt közülük; kétszáztizen elmentek. — Legtöbbjük távozásának oka a rossz közlekedés volt. Intézetünk a fővároshoz (földrajzilag közel, de közlekedés; szempontjából igen messze j esik. Az autóbuszok ritkán: közlekednek, befogadóképessé- : gük csekély, s az utazás Ihosz-Í szadalmas. Akik elmentek tő- í lünk, Budapesten sokkal ké- í nyelmesebben megközelíthető; munkahelyet találtak —j ugyanazért a fizetésért. Éppen; a közlekedési gondok kapcsán j merült fel bennünk a kérdés: ! mi keresnivalója van az ország í egyetlen Szerszámgépfejleszté- í sí Intézetének Halászteleken,; egy több száz holdos konyha-! kertészet kellős közepén? Az; összes baráti országokban a; fővárosiban székelnek a test-; vérintézetek, s ez így logikus.; Hiszen bennünket ezer szál! köt Budapesthez. Onnan bízta-j sítjuk szakmunkás szükségle-! tünket, hiszen mi csak nagyi szakmai gyakorlattal rendelke- í ző, kvalifikált szakmunkáso-; kát foglalkoztatunk. Naponta; húsz-harminc emberünknek; akad hivatalos ügye a fővá-i rosban. A mi felügyeletünk! alatt áll a Technika Háza, ál-! landó kapcsolatunk van a Mű-! egyetemmel, a Kofhó- és Gép-; ipari Minisztériummal, a Kő-j bányai Szerszámgépgyárral, az; iparigazgatósággal, a Buda-; pesti Szerszámgépgyárral és a; különböző kutatóintézetekkel. ■ — Tisztában vagyunk az! ipar decentralizálásának fon- i tossáigával. Megértjük és he- i lyeseljük, hogy vidékre tele- i pitik az üzemek egy részét, i mert azok így közelebb kerül- i nek nyersanyagbázisukhoz, lesz helyük terjeszkedni, s a környékről fedezik munkaerő szükségletüket. Nálunk azonban egyik körülmény sem áll fenn: nekünk nem kell nyersanyagbázis, nem akarunk terjeszkedni, s nem alkalmazhatunk segéd- vagy betanított munkásokat. Miért ne költözhetnénk mi egy vidékre telepített üzem Öreg ember már az én no.gy- apám, a jövő év júliusában tölti be a nyolcvanadikat, de amikor egy esztendővel ezelőtt meglátogattam, még egyenes derékkal és fürgén lépkedett mellettem ■ a Foh- ner-kocsmába, hogy a találkozás örömére, egy kupica kisüstit felhörpintsünk. Ütközően szünet nélkül beszélt. Elmondta, hogy a tsz — amelynek egyik alapító tagja, majd juhászszámadója, végül immár öt esztendeje nyugdíjasa — új istállóval és villanyvezetékkel gyarapodott, aztán meg arról beszélt, hogy jó dolog ez a nyugdíj, csak unalmas. Ezen úgy próbál segíteni, hogy hajnali ötkor változatlanul együtt ébred utódjával, a mostani juhász- szál, kiballag vele a ho- dályba, tesz-vesz a juhok körül, segít a körmölésnél, az éltetésnél, amiért munkaegységet írnak be neki, mivelhogy a juhász is, meg a vezetőség is örül a tapasztalt nyugdíjas juhász közreműködésének. Egy év után, a napokban ismét meglátogattam nagyapámat. Előzőleg ugyanis levél érkezett tőle, melyben közölte, hogy nincs étvágya a háztáji hízónak, ezért — lágy idő ide — lágy idő oda — levágja, menjek haza a disznótorra. Este érkeztem meg, szakadó esőben. Nagyapám a 'kovácsműhely előtti autóbuszmegállónál várakozott rám. — Nagyanyád azt mondta, ;ne jöjjek elébed, mert ebben ja ronda időben biztosan nem \indultál el. De nem hallgattam rá, gondoltam, nem ura- \ sódtól tán’ el annyira, hogy \ egy kis eső elől meghátrálsz. • Már a számom volt az agcsizmaszárába dugta, aztán kiadta az utasítást: — Illés, János, ti a lefogásnál segíttek! Több ember nem kell, mert úgy nem férnénk hozzá. Te meg fiam — fordult hozzám — egy tálba felfogod a vért, de vigyázz, úgy ne járj, mint nagyanyád, akinek a tavalyi hízó a tele tálat kirúgta a kezéből. Előírásszerűén történt minden és délben már csak a perzselés helye körül szimatoló kutyák jelezték, hogy ennél a háznál hízót vágtak. A munka hátralevő része bent a lakásban történt, ahol a családhoz tartozó asszonyok, nagyanyára irányításával a bél tisztítását, a fej, a máj, a tüdő, meg a rizskása főzését, a férfiak pedig a szalonna letisztogatását, a kolbászba való hús feldarabolását és darálását végezték. A fűszerezés, a sóval, paprikával, borssal való elkeverés munkája nagyapámra várt, aki fehér kötényt kötve maga elé, nagy gyakorlattal végezte ezt a feladatot. Este 7 órakor már vacsora mellett ült a család. A menü a következőkből állt: orjale- ves csigatésztával, főtt hús ecetes tormával, töltött káposzta, hurka, kolbász, hájaspogácsa. Nagyapám nem tartozik az érzékenykedő emberek közé. de amint a borral telt poharakat először emeltük koccintásra, úgy vettem é.zre, mintha a szemében könny csillogna. Nem tudom, mi csalta elő a könnyet: az-e, hogy együtt látta a családot, vagy az, hogy nyolcvan éves létére a vendéglátó házigazda szerepét tölthette be? Én azt hiszem, mind a kettő. Ari Kálmán