Pest Megyei Hirlap, 1959. december (3. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-25 / 303. szám

ó A EMELŐDARU Ugyeskezű édesapák — de nagyobb fiútestvérek is köny- nyen elkészíthetik ezt a csinos emelődarut. Egy kis hulladék faanyag kell csak hozzá, két eémaorsó, egy kisebb orsó és spárga. A pontos ra.jz a készí­tésére vonatkozó tájékoztatást megadja. í!> Téli Győ i D. Balázs: mese Tűzrakás R ggel, ahogy felébredtem s az ajtóhoz odamentem, tudjátok-e, mit láttam; Törpét Mese-országban. Jégvi rágós réten áiit, őzikéknek furulyáit, dérből volt a bundája, jégből meg a kucsmája. Körülötte kilenc álmos párából szőtt bőrdolinányos huszár ropott táncot, fatönkön ült a vadász, rázott hosszú láncót, megunta és abbahagyta, puskájával játszott. Eltatottam számat is, csuda történt reggelre, nekem rajzolt az üvegre az első fagy tündére. K kann a hideg harapós, idebenn a kályha száraz fára éhezett, éhes torkát tátja. Majd bekapta a kannát, hát még a lapátot, ilyen éhes szörnyeteget senki sosem látott. Füstöt fuj az orra-lika, megtöltödött üres gyomra, pitt-patt, pattog a parázs, meggyullad a .j:araKásaJ,. egy-kettőre' - ■ deleidre i ‘ meleg szoba vár ránk. FELELJ! A játékvezető a társaság minden egyes tagjához kérdé­seket intéz, amelyekre azonnal értelmes feleleteket kell adni- ok. A felelet azonban bizonyos szabályoknak van alávetve. Ezt a játékot is többféleképpen játszhatjuk t. A feleletnek ugyanazzal a betűvel kell kezdődnie, mint a kérdésnek, de nem szabad ugyanazt a szót felhasznál­nunk, mert így túl egyszerű, tehát unalmas is volna a já­ték. Például; Szeretsz sétá’ni? Rossz felelet: Szeretek. Jó felelet: Szép időben igen. 3. A feleletnek ugyanannyi szóból kell állnia, mint a kér­désnek. Például; Szívesen játszol ve­lünk? Rossz felelet az, hogy: Szí-: vesen- játszom veletek. Egészen új szavakat kell j keresnünk, például: A legna- j gyobb örömmel. (3—3 szó.) 2. A felelet minden egyes sza- : vának azzal a betűvel kell : kezdődnie, amivel a kérdés: kezdődött. Például: Mit csináltál teg- j nap? _ i Mamának mókusról mesél- j tem. Ez már nehezebb játék, itt; ném kell az igazsághoz ragasz-i kodnunk, a fő. hogy gyorsan: jó feleletet adjunk. Még sok változatát lehet en-i nek a játéknak találni. Ha már j az egyes formákba jól begya-i koroltuk magunkat és nagyon; ügyesek vagyunk, akkor nehe-j zíthetjük úgy a játékot, hogy j összekötünk két vagy több sza-1 bályt. Például: az 1. és 2. kom-: binációja: a feleletnek ugyan­azzal a betűvel kell kezdődnie, mint a kérdésnek és ugyan­annyi szóból is kell állnia. Például: Hová fogsz innen menni? Haza kell gyorsan sietnem. (4—4 szó.) Aki sokáig gondolkozik vagy hibásan felel, az zálogot ad. l\em ci szidói elfogultság beszél belőlem — mondta egy apa, de az én lányom olyan szép, hogy megfordulnak utána az utcán. A szülői elfogultságot for­dítsuk át normális szemléletté. A 16 éves kislány haja „ápolt”, azaz enyhén szőkére festett. Szemöldöke, szempil­lája a kontraszt hatás érvé­nyesítésével feketére festett. Szoknyája olyan szűk. hogy alig tud benne lépni. Tűsarkú cipőjében tipeg végig az ut­cán. Természetesen megfor­dulnak utána, egyesek azért, hogy megcsodálják, ilyen fia­talon milyen eszközökkel igyekszik feltűnővé lenni, má­sok azért, mert a feltűnő je­lenség reményeket ébreszt bennük. Nem egy olyan szülő akad, aki gyermeke szépségét, ápoit- ságát aszerint méri, hogy mi­lyen feltűnést kelt. Az iskolá­ban sokat harcolunk a „csö­ves” nadrág, az ejtett váltó „jakó”, a hegyes orrú cipők, a feltűnően csíkos zoknik, még feltűnőbb mintájú nyakken­dők ellen. , Egyre gyakoribb, hogy a lányok és fiúk frizu­rájáról nem tudjuk megálla­pítani; fodrászhoz készül- nek-e vagy onnan jöttek? A fiúk, elől rövidre vágatják ha­jukat, hátul azonban megnö- veszik. A lányok nagy része is kombinált frizurát hord. mely­ről elölről úgy tetszik, mintha rövid haj lenne, s csak hátul­ról nézve tapasztaljuk, hogy ott még egy lófarok is van. A feltűnő öltözködésmód a serdülőkornak egyik problé­mája, de ez csak akkor válik látszólag megoldhatatlanná, ha erre az előzetes nevelés lehe­tőséget adott. Hány kicsi gye­reket lehet látni olymódon f el­öltöztetve, hogy megsajnáljuk őket és elítéljük szüleik ízlés­telenségét. Ha a gyereket kicsi, kortól kezdve,.a .he.-,, véljük, nem szabad csodálkoz­nunk azon. ha serdülő korban ő maga követel olyan ruha­neműket, amelyeket akkor már a szülő kivetnivalónak találna. ■ A külszín az esztétikai ne­velés egyik módja, de kap­csolódnia kell a tisztaságra való neveléssel. Nemegyszer találunk olyan gyereket, akinek hosz- szúra növesztett körme gyá­szol. A nyakon viselt divatos sál sokszor a nyak kétes tisz­taságát fedi, A magánéletben feltűnően öltözködő gyerekek nagy része az iskolában sza­kadt ruhában, köpenyén pisz­kos gallérral jelenik meg. , A DiAKGYERMEK ÖLTÖZKÖDÉSÉ Sokszor a szülők maguk is úgy vélik, hogy az iskolában bármit fel lehet venni és nem törődnek azzal, hogy így lebe­csülik a gyerek munkahelyét, az iskolát. A szülők segítségé­vel kívánjuk ránevelni a ta­nulókat arra is. hogy a saját ruhaneműiket. ők maguk tart­sák rendben. A szélsőséges divathóbort elterjedésének megakadályozá­sára az iskolában egyöntetű viseletre törekszünk. Ennek kettős célja van. Egyrészt mértéktartó ízlésre nevel, másrészt nem olyan feltűnő a szülők anyagi helyzetének különbözősége. A nem meg­felelő öltözködés következmé­nye, a nem megfe'elő viselke­dés is. Feltűnő ruhában igyek­szik az iskolán kívüli életben feltűnőbben viselkedni. A fel­tűnő viselkedéshez járul a nem megfelelő kifejezésmódok használata is. Ezek a körül­mények közrejátszanak abban is, hogy a tanulók baráti köre nem mindig a legszerencsé sebb. Van olyan gyerek, aki csak külső megjelenésében tartozik ehhez a körhöz, de van olyan is, akit a belső tar­talmi bélyegek kényszerítenek feltűnő külső megjelenésre. Ott, ahol a szülő nem tudja kellő eréllyel megakadályozni gyermekének helytelen öltöz­ködési módját, ne csodálkoz­zanak tehát, ha végül is olyan társaságba kerül a gyerek, amely fejlődését helytelen irányba tereli. Kezdetben csak kér, később követeli ezeket a ruhaneműket, majd ha úgy látja, hogy normális körülmé­nyek között nem tudja meg­szerezni, akkor megkísérli más, helytelen úton meg­keresni azt. Néha. egész . komikus, m ódon tudják megmagyarázni, fűiért szükséges számukra ez, vagy az a ruhadarab. Mióta magas tűsarkú cipő a divat, gyakori a lányoknál lábuknak olyan megbetegedésére való hivat­kozás, melyet kizárólag az ilyen formájú cipő gyógyít. Mióta divatba jött a zsák­ruha. az iskolában megjelent a zsák-köpeny. Itt is beteg­ségre hivatkoznak. „Nem bírja a derekán az övét, mert az szorítja a veséjét, májai, vagy a gyomrát.” Mióta tért hódított a lányoknál is a hosszúnadrág, azóta nagyon sok „beteg” gyereknél ez az egyetlen gyógymód. Csodála­tos, hogy amikor szoknya alatt viselhető melegítő nadrág vi­selésére kap engedélyt, a - be­tegség megszűnik. Figyeljenek fel a szülők a különböző gyűrűk, láncok, fülbevalók és kitűzők viselé­sére is. Némelyik gyerek any- nyira felékszerezve jár isko­lába, mintha valami estélyre készülne. Ezekkel aztán óra alatt, játszik, az esetleg .elvász, de az is előfordul, hogy „élel­mesen” elcseréli azokat. ^ igyózni kell arra is, hogy a szülő és gyerek öltöz­ködési módja közölt ne legyen túlzottan nagy eltérés. Gyak­ran előfordul, hogy a szülő .az önmaga ruházkodásával alig törődik igényeit a minimális­ra csökkenti, csak azért, hogy gyermekének minél többet juttasson. Természetes folya­mat az. hegy a szülő a gyer­mekének mindig többet akar nyújtani, mint amennyi neki magának volt, de ez a jutta­tás ne váltsa ki a gyermek­ben a felfokozott igényességet, mert ez a későbbiekben arra vezet, hogy a gyermek „le­nézi” szüleit, sőt előfordult már olyan eset is, hogy szé­gyellt végigmenni azokkal az utcán, mert szülei öltözködé­sével elégedetlen volt. Az otthoni követelőzéseknél a gyermekek gyakran hivat­koznak arra, hogy a másjk gyereknek mindazok a ruha­neműi, melyeket ő is kíván, megvannak, ezért igyekezzünk a gyermekünk osztálytársai­nak szüleivel és a tanárokkal közösen megbeszélni, hogy milyen alkalmakkor, milyen öltözékben jelenjék meg gyer­mekünk. A kapott tanácsok­ból kiderül, hogy mik azok a szükséges ruhadarabok, ame­lyekben hasonló korú tanuló egyéniségének megfelelően, anélkül, hogy a teljes, unifor­mizálásra törekednénk, rhóais csinosan jelenhessék meg bár­milyen alkalommal. M. L. ÍJ ÖIIET A HORGOLÁST KEDVELŐKNEK! Régi likőrös vagy kölnis üveg­ből ügyes fali vi­rágtartót lehet fabrikálni, ha be­sorge Íjuk raf fiá­val. Két ellenté­tes vonalban ösz- s:eál íiott, f iira akasztaít, azonos formájú üveg kü­lönösen csinos. Az üveg talpa felületének meg­felelő méretű és formájú lapocskát horgolunk rövid pálcikákkal kör- be-kö be. Levegő- szemekből. álló lyukakkal folytat­juk. amíg az üveg felső részéig nem érünk. Láncszem- sorral összekötjük a kis hálót, jó szo­rosan és rafíiáböl horgolt akasztón tesszük a falra Divatgyöngysor UGRÓ VERSENY Elég drága is, 50—90 forint egy sor. Karácsonyi ajándé­kul átnyújtjuk titkát olva­sóinknak — készítése ugyan­is legalább olyan élvezet, mint a viselése. Ha magunk készítjük, valamivel „ol­csóbb” is. Nem kerül egy fo­rintba sem az 50 forintos hosszúság. Szép, színes folyóirat-lapot válasszunk hozzá, Divat és Textilt, Ogonyokot, vagy bármilyet, amelynek elég vál­tozatos színű képei vannak. Rotációspapír nem jó! Vág­juk fel háromszögekre, úgy, hogy centiméterrel beosztjuk a papírt és két-két centimé­teres, 24—24 cm hosszú, he­gyes csíkok legyenek. Körül­belül 60—70 szép csík lesz egy Divat és Textil dupla fedőlapjából, ennyi elég is egy gyöngysorra. A kapott csíkokat kenjük be egyenként vízüveggel és sodorjuk fel egy vékony kötőtűre. (Kis ha- risnyakötőtű a legjobb.) A háromszögű papír szép, kes- kenyedő formájú gyöngyöt ad, s a színek érdekesen alakulva adják a sajátos mintát. A kész gyöngyöt még- egyszer átvonjuk a vízüveg­gel. Körülbelül másfél óra alatt kész az egész gyöngy­sor, amelyet akár bébifonal­ra is fűzhetünk, de lehet horgászzsinórra, vagyis „ny­lonéra is, úgy még „külföl- diesebb”. olyan kiválóak, hogy a király­kisasszony kezére nyugodtan számíthatnák. szeme elől és éppen ezért azt állították róla a jelenlevők, hogy nem is ugrott. A szöcske a szöcske, a bolha és a bé- Fj ka azon vitatkoztak, hogy melyikük ugrik magasabbra. Miután nem tudták eldönteni a vitát, elhatározták, hogy ko­moly versenyt rendeznek és versenybíróságot kérnek fel a fontos kérdés eldöntésére. Nagy társaságot hívtak és iz­gatottan készültek a versenyre. A meghívást természetesen mindenki örömmel elfogadta, hiszen tudták, hogy érdekes látványban lesz részük. — A győztesnek adom fele­ségül a leányomat — jelentet­te ki a király —, hiszen nem lehet elfogadni, hogy ezek az urak ingyen szórakoztassanak. Először a bolha lépett a ver­senypályára. Ennek a fiatal­embernek nagyon úri modora volt, hiszen gyakran érintke­zett az emberekkel és ellesett tőlük egyet-mást. A szöcske volt a második. Ö, ez az úr rendkívül gőgös volt! Büszkén beszélt családfájáról és zöld egyenruhájáról. Ö ugyanis azt állította, hogy ős­régi egyiptomi családból szár­mazik. Sokat dicsekedett gyö­nyörű hangjával is. — Senki sem tud olyan szépen cirpel- ni, mint én, hiszen amikor a mezőn elfogtak, azonnal egy háromemeletes kártyavárba zártak. Gyönyörű otthonain van, a kártyafigurák befelé vannak állítva, szobám falait tehát szebbnél-szebb képek dí­szítik — mondogatta. a bolha és a szöcske egy- Fi aránt gőgösen állapítot­ták meg, hogy olyan előkelők, A béka egy szót sem szólt ugyan, de mégis azt rebesget­ték róla, hogy kiváló egyéni­ség. Sokat gondolkozik és híres tudós. Végre megkezdődött a ver­seny. a bolha olyan magasra ugrott, hogy eltűnt a nézők----- -- ' - *" o lyan szerencsétlenül ugrott, hogy éppen a király arcába vágódott. Képzelhetitek meny­nyire megharagudott ezért a tiszteletlenségért a király! Hiá­ba állította a szöcske, hogy nem akarta megsérteni az elő­kelő vendéget, senki sem hall­gatott reá. A bélca elgondolkozva nézett maga elé. A közönség már- már türelmetlenkedni kezdett. Itt-ott már súgtak-búgtak a vendégek: Ö, a béka nem is tud ugrani! — állapították meg a türelmetlenek. A béka azonban hirtelen el­határozással egyenesen az aranyzsámolyon ülő királykis­asszony ülébe ugrott. 4 király elégedetten bólo- zí gatott. — Ez merész és szép ugrás volt! — állapította meg. A béka ezt előre megfon­tolt szándékkal tette, mert tud­ta, hogy az a legmagasabb ug­rás, amellyel leányomhoz lehet jutni! Az ilyen kiváló eszű te­remtés jutalmat érdemel! A béka feleségül is vette a király kisasszonyt. A bolha bánatában elugrott, a. szöcske pedig kiült a kertbe és rázendített egy búbánatos dalra ... mi is tőle hallottuk ezt a történetet. (Andersen meséje) A pesti Belvárosban új, ér­dekes divatgyöngysort lehet kapni. Különlégesen szép színei olyan változatosak, hogy szinte érthetetlen a fi­nom, árnyalt megmunkálás.

Next

/
Thumbnails
Contents