Pest Megyei Hirlap, 1959. december (3. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-02 / 283. szám
1959. DECEMBER 3. SZERDA #tsf HtC yCirlop fock Jenó elvtárs beszámolója (Folytatás a 4. oldalról.) népgazdaságunk tényleges helyzetéből Indulunk ki és elsősorban belső erőforrásainkra támaszkodunk. A népgazdaság fejlesztésének kialakítandó főbb arányait az irányelvekből ismerjük. Az ipari termelés 65—70 százalékos, a mezőgazdasági termelés 30—32 százalékos növekedését úgy kell elérnünk, hogy a nemzeti jövedelem emelkedése legalább 50 százalék legyen. Fejlődésünk új vonása a nemzeti jövedelem ilyen arányú emelkedése, hiszen a korábbi években az volt a jellemző, hogy viszonylag gyorsan emelkedett az ipari és — bár korántsem kielégítő mértékben — a mező- gazdasági termelés, viszont sokkal lassúbb volt az új érték, a nemzeti jövedelem emelkedése. Mostani gazdaságpolitikánk legsajátosabb vonása, hogy nem egyszerűen a termékek mennyiségét növeljük, hanem ezzel egy időben fokozzuk a termelés gazdaságosságát, csökkentjük az anyagi ráfordításokat, s arra törekszünk, hogy minél magasabb legyen a nemzeti jövedelem. Ennek a gazdaságpolitikának a helyességét immár háromévi munkánk tapasztalatai igazolják, további érvényesülését az iparon belüli arányok előirányzata is tükrözi. A bővített szocialista újratermelés, a szocialista iparosítás követelményeinek megfelelően az átlagosnál gyorsabban emelkedik a nehézipar termelése. Nehéziparunk fejlesztésénél messzemenően figyelembe vesszük a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának megállapítását, amely szerint „Ma már nincs szükség arra, hogy minden egyes szocialista ország feltétlenül fejlessze a nehézipar valamennyi ágát. mint a Szovjetuniónak kellett tennie, amely hosszú ideig az egyetlen, s kapitalista környezetben levő szocialista ország volt. Most, amikor megvan a szocialista országok hatalmas közössége, minden európai népi demokratikus ország azoknak az iparága knak fejlesztésére specializálhatja magát. amelyekhez a legkedvezőbbek a természeti és gazdasági feltételei." így nálunk az ipar minden ágazatában növekszik azoknak a termékeknek az előállítása, amelyek a mi körülményeink között a leghatékonyabban járulnak a nemzeti jövedelem emeléséhez. A termelés növekedésének kétharmadát a termelékenység emelésével kell biztosítanunk, szemben az előző évek gyakorlatával, amikor az ipari termelés fejlődésében nagyobb szerepe volt a létszám növelésének, mint a termelékenység emelésének. A nemzeti jövedelemnek az a része, amelyet a fogyasztásra fordítunk, 1965- beu 40—50 százalékkal lesz magasabb, mint tavaly volt — miközben a nemzet; jövedelem termelése több mint 50 százalékkal nő. Más szóval a nemzeti jövedelemben növekszik •> felhalmozási alap aránya. A felhalmozási alapon belül is emelni kell a termelő beruházások arányát, mindenekelőtt a gépi beruházásokét. Mindez alapfeltétele a termelés fejlesztésének és az életszínvonal emelésének. A felhalmozási alap aránya azonban csak olyan mértékű lehet, hogy a lakosság életszínvonala évről évre érezhetően javuljon. Az irányelvekben meghatározott arány ezt a követelményt elégíti ki, amikor a fogyasztási alap 40— 45 százalékos emelését írja elő. Ez lehetővé teszi, hogy 1965-ben a munkások és alkalmazottak reálbére és reáljövedelme, valamint a parasztság egy főre jutó reáljövedelme 26—29 százalékkal legyen magasabb, mint 1958-ban volt. A termelékenység emelése és a műszaki fejlesztés Fock Jenő ezután a munka termelékenységével foglalkozott. A termelékenység nálunk nem alakult megfelelően, sőt 1952—1955 között egyáltalán nem fejlődött. A gyakorlatban áltáléiban az a hibás szemlélet érvényesült, amely úgy látta, hogy a termelést elsősorban új üzemek, új gyárak létesítésével lehet bővíteni. Az új üzemekbe és az új gyárakba azonban általában nem a legkorszerűbb géopark került, s így a technika, a technológia nem fejlődött. a termelékenység sem, vagy nem kielégítően. A termelést tehát elsősorban a dolgozók számának növelésével emelték. Elhanyagoltuk a felújítást is. Nem egy iparágban ma is korszerűtlen, elhasznált gépekkel termelünk. Gépparkunk átlagos életkora túlzottan magas. Gépeink egy része megközelíti az elhasználódás határát. Kevés a nagy termel ékenységű automata és félautomata gépünk. A termelékenység növekedésének ütemében — az elmúlt tíz év átlagát tekintve — még ilyen hibák és hiányosságok mellett is túlszárnyaltuk a fejlett kapitalista országok egész sorát, de jelentősen elmaradtunk a baráti országokban elért ütem mögött. Központi Bizottságunk fontosnak tartotta, hogy a párt kongresszusán teljes nyíltsággal feltárja a termelékenységet fékező okokat és a jelenlegi helyzetet. Mélységesen meg vagyunk arról győződve, hogy ezen a helyzeten erőink összefogásával gyökeresen változtathatunk. Ahhoz azonban, hogy ezt megtehes- sük, látnunk kell a valóságos helyzetet, a megoldásra váró problémákat. A termelékenységgel kapcsolatos elméleti munka sem kielégítő. A közgazdászok csak a legutóbbi időben kezdtek behatóan foglalkozni vele. Dicséretre méltó kezdeményezés volt a munka termelékenysége kérdéseiről októberben tartott tudományos konferencia. Ez is megmutatta, milyen jelentős elméleti feladatok várnak még megoldásra. Közgazdászaink tartsák fontos megbízatásúiknak, hogy több segítséget adjanak a gyakorlatnak a termelékenység egyes kérdéseihez. A termelékenység emelésének fő útját a továbbiakban is a hároméves terv időszakában megkezdett gazdaságpolitika fejlettebb színvonalú folytatásában látjuk. Ennek megfelelően foglalkozunk a műszaki színvonallal, iparunk szerkezetének átalakításával, messzemenően eleget téve a gazdaságosság követelményének — folytatta beszámolóját Fock Jenő, majd néhány iparág fejlődési irányát elemezte a termelékenység, illetve a műszaki fejlesztés szemszögéből. A fűtőanyag-mérlegünkben tervezett változásokról a többi között a következőket mondotta: A széntermelést 15—20 százalékkal emeljük, az olaj- termelést kétszeresére, a föld- gáztermelést mintegy háromszorosára. Az ötéves terv időszakában tervezett fejlesztés azt jelenti, hogy — miközben a fűtőanyag-szükséglet több mint 32 százalékkal bővül — a szén aránya fűtőanyag-mérlegünkben a tavalyi 75 százalékról 69 százalékra csökken. Terveinket reálissá teszi az a felmérhetetlen segítség, amelyet a Szovjetunió nyújt számunkra; csővezetéken szállít nagymennyiségű olajat. Nagy figyelmet fordítunk a villamosenergia-termelésre is. Második ötéves tervünk idején el kell érni. hogy a tavalyihoz képest legalább 72— 75 százalékkal több villamos- energia-mennyiség álljon rendelkezésünkre, s így biztosítsuk a termelés és a lakosság zavartalan ellátását. A gépiparban elsősorban a műszeripart, a híradástechnikát. valamint az erősáramú berendezések, a vegyipari gépek, az élelmiszeripari gépek gyártását fejlesztjük. A többi ágazatban is — szerszámgépipar, járműipar, mezőgépipar slb. — előtérbe kell helyeznünk a magasabb technikai színvonalat képviselő és gazdaságosabban gyártható gépek előállítását A vaskohászatban elsősorban a termékek minőségét javítjuk, a választékot bővítjük, a jobb minőségű acélok és finomlemezek, a hidegen alakított termékek gyártását fejlesztjük. Hazánk világviszonylatban is jelentős bauxitkészletekkel rendelkezik. Rendkívül fontos, hogy ezt az értékes nyersanyagot a népgazdaság számára legeredményesebben használjuk fel. Ma már jelentős bauxitbányászati, timföld- gyártási és alumíniumkohászati bázissal rendelkezünk. Ezért, a következőkben a fél- gj'ártmányt előállító ipar kapacitását kell fejleszteni. A Szovjetunió által nyújtott hosszúlejáratú hitelek segítségével már tavaly megkezdődött a fejlesztés. így 1962-ben üzembe lép a 6800 tonna kapacitású fehérvári présmű. A fejlesztéssel nemcsak a hazai igényeket fedezzük telje» mértékben, de exportra is nyílik lehetőség. Különösen fontos a vegyipar fejlesztése, mert ezzel előrelendíthetjük szinte egész népgazdaságunkat. Vegyiparunk az elmúlt években számottevően fejlődött és egyes ágai — például a gyógyszer- ipar — szép sikereket értek el. Az ipar egészének fejlődése azonban korántsem kielégítő. Különösen a műanyag- és műszálgyártás elmaradott nálunk. A műanyagipar fejlesztésével például lehetővé válik a gépipar további kor- sz« -'űsítése, a gépek súlyának csökkentése is, A műanyagok az építőiparban is hasznosak, nem is szólva arról, hí 7 a korszerű műanyagipar jobb minőségű, többfajta fogyasztási cikket ad a lakosságnak. A műanyaggyártás és felhasználás tehát igen fontos feladat. Egyidejűleg fejlesztjük a műanyaggyártó és feldolgozó ipart, ötéves tervünk irányelvei szerint a vegyipari termelést megkétszerezzük. s így megkezdjük a vegyiparban mutatkozó elmaradásunk felszámolását. A könnyűiparban gyökeresen át kell alakítanunk a gépparkot, elsősorban is a textiliparban, mert a gépek elavultsága már régóta gátolja a fejlődést. A Miskolci Pamutfonodában például, ahol korszerűbbek a gépek, csaknem kétszer annyi a munkások teljesítménye, mint a Pápai Textilgyárban. Az élelmiszeripar termelését szintén korszerű gépek és gépsorok, félautomata és automata gépek beállításával és a technológiai folyamatok korszerűsítésével emeljük. Bővítjük a raktárakat és a hűtőházakat is. A Központi Bizottság és a kormány által már elfogadott 15 éves lakásépítési terv megvalósítása különösen indokolttá teszi az építő- és építőanyagipar gyors fejlesztését, az úgynevezett szakipari munkák gépesítését, a korszerűbb építőanyagok alkalmazását, s az építési idő rövidítését. A közlekedés területén elsősorban a vasúti közlekedésben kell számottevően előre haladnunk. Az áruszállítás a háború előtti színvonalhoz képest háromszorosra növekedett; ezzel szemben a mozdonypark csupán 27 százalékkal, s a mozdonyok fele negyven évnél idősebb. Ezért mintegy 100—110 vil- lamcsmczdónyt és 380—400 dieselmozdonyt kell forgalomba állítanunk az ötéves terv idején. Korszerűsítenünk kell a vasúti pályát fs, úthálózatunkat is. A pormentes burkolatú utak hosszát a jelenlegi 6400 kilométerről legalább 13 000 kilométerre kell növelni. A második ötéves terv beruházásai Az ötéves terv éveiben az állami beruházások 74 százalékát közvetlenül a termelés céljaira fordítjuk, s a termelő beruházások mintegy 42— 43 százaléka a gépparkot korszerűsíti. Az előirányzott fejlődés jelentős —■ hiszen 1950— 1956 között csupán 27,9 százalék volt a gépi beruházás aránya —, de még mindig nem kielégítő, nálunk még mindig kisebb lesz a gépi beruházás hányada, mint a szocialista országok nagy részében vagy néhány iparilag fejlett tőkés országban. Olyan gépeket és berendezéseket állítunk a termelésbe, amelyek korszerűek és magas termelékenységet biztosítanak. — A beruházásokra fordítható összeg korlátozottsága miatt érőinket néhány területre kell összpontosítani. Ha nem igy tennénk, ha ismét túl sok beruházást kezdenénk meg, nem jutna erő befejezésükre és hosszú időre csak- feleslegesen kötnénk le a népgazdaság erőit. Ez csökkentené a fejlődés ütemét és végső soron az életszínvonal rovására menne. Inkább kevesebb feladatot tűzzünk magunk elé, s ezeket minél gyorsabban oldjuk meg. Részben a beruházásokkal függ össze az ipar területi megoszlása is. Célszerű nagyobb erőfeszítéseket tenni a vidéki iparfejlesztés meggyorsítására, mert ez csökkenti a szállítási gondokat, Budapest túlnépesedését is. Bár 1949— 1956 között 87 új gyár épült vidéken — köztük olyan hatalmas üzemek, mint a Dunai Vasmű, Kazincbarcika vagy a Debreceni Csapágygyár — az ipar túlsúlya mégis Budapesten maradt. Az irányelvek közzététele óta tovább foglalkoztunk ezzel és úgy látjuk, valamivel gyorsabb ütemben mehetünk előre a vidék iparának fejlesztésében. Következetesebben kell végrehajtani azoknak a budapesti ipari üzemeknek vidékre telepítését, amelyeknek itteni fejlesztését semmi sem indokolja. Tudvalevő, hogy például a húsipar, a tejipar, általában az élelmiszeripar „alapanyagát” nem Budapesten „állítják elő”. A vidéki ipartelepítés gazdaságossága legtöbb esetben az ott található, illetve előállítható alapanyagok révén — vitán felül áll. Mégis igen sok a huzavona. Miért? Nem nehéz kitalálni. Nagyon sok, magát 'hazafinak vagy éppen kommunistának valló ember van még, akinek első gonodolata nem a népgazdaság érdeke, hanem a pillanatnyi személyes kényelme. Ismételten felhívjuk tehát tervezőink, minisztériumi vezetőink, szakembereink figyelmét arra, hogy a párt a népgazdaság további egészséges fejlődése érdekében fontosnak tartja a vidék iparosítását. A párt elvárja, hogy jelentőségének megfelelően foglalkozzanak ezzel. Az üzemekben és a tervezőintézetekben dolgozó műszaki szakemberek különösen az elmúlt három évben — számtalan tanúbizonyságát adták, hogy élni tudnak azokkal a lehetőségekkel, amelyeket szocialista rendszerünk nyújt alkotó vágyuk kiteljesedéséhez. Éveken keresztül vitáztak arról, hogy Magyarországon „túltermelés” van műszaki és egyéb értelmiségiekből. Ez az ostoba kérdés már a múlté. Ma az értelmiségiek világosan láthatják, hogy az elvégzendő nagy feladatokhoz nem sok, hanem inkább kevés a képzett értelmiségiek száma. Látják a népgazdaság fejlődésének távlatait, biztosítottnak látják tehát saját jövőjüket is. Pártunk megbecsüli a műszaki szakemberek tudását, a szocializmus építésében kifejtett munkásságukat. Azt kéri tőlük, hogy miközben az új, korszerű technika megvalósításáért dolgoznak, soha ne feledkezzenek meg azoknak az embereknek a neveléséről, akiknek feladata a magasabb termelési eredmények elérése az új technika segítségével. Fock Jenő ezután a szocialista tábor országainak mind szé- lesebbkörű együttműködéséről beszélt, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának eredményes munkáját hangsúlyozta. Ez az együttműködés egyre gazdagodik, mindinkább kibontakoznak az eredmények, s ennek igen nagy szerepe van műszaki színvonalunk emelésében. A mezőgazdaság szocialista átszervezése és a termelés növelése A teremben A beszámoló ezután áttért a mezőgazdasági termelésre. A mezőgazdasági termelést az 1954—1958-as évek átlagához viszonyítva, az ötéves terv éveire, 30—32 százalékkal magasabban irányoztuk elő. Hazánkban ma az ország szántóterületének mintegy 50 százalékán nagyüzemek gazdálkodnak. A gazdaságok egy része még nem folytat fejlett, valóban nagyüzemi termelést, ennek kialakításában a következő években teszünk előre jelentős lépést. Az irányelvek szerint az ötéves terv végére a tavalyihoz képest két és félszeresére növeljük a traktorok számát: 1965-re 62 000—63 000 traktor segíti a mezőgazdaságot. Hét év alatt több mint ötször annyi traktort kap a mezőgazdaság, mint 1949—1956 között. Így . 1965-ben már 150 katasztrális holdra jut majd egy traktor, míg 1958-ban csak 339 holdra jutott egy, s ez lehetővé teszi, hogy a gabonafélék és a fontosabb takarmánynövények betakarítását, a kukorica és a burgonya vetését, ápolását már nagymértékben gépesítsük. A műtrágya felhasználását mintegy megháromszorozzuk. Az öntözést — elsősorban a takarmányfélék és más kapásnövények termelésére — is kiterjesztjük. A hibridüzemek lehetővé teszik, hogy 1961-ben már a vetésterület 75 százalékán és még az ötéves terv befejezése előtt az egész vetésterületen hibridkukoricát termeljünk. Minden lehetőségünk megvan arra, hogy világviszonylatban is kimagasló eredményeket érjünk el a szarvasmarha-tenyésztésben. Igen gazdaságossá tehetik nagyüzemeink a sertéstenyésztést is. Az ötéves terv idején több helyen olyan baromfi- és „tojásgyárat” tervezünk, amelyek nagy mennyiségű húst és tojást adnak. Mintegy 600 000 holdon végzünk talajjavítást. A fejlett agrotechnikai módszerek alkalmazására, a nagyüzemi, korszerű munkaszervezésre alapozzuk az ötéves terv előirányzatait, amelyek szerint búzából több mint 35 százalékkal, kukoricából 25—30 százalékkal. árpából, cukorrépából, burgonyából pedig mintegy 20 százalékkal növeljük a termésátlagot. Az ötéves terv idején száz hold szántóra 128,5 mázsa hústermelést tervezünik az 1954—1958. évi 97 mázsával szemben, a tejtermelést pedig 17 000 literről legalább 26 000 literre akarjuk emelni, száz holdanként. így egy tehén évi tejhozamának 1965- re el kell érnie a 2700 litert, az állami gazdaságokban pedig a 3500—4000 litert. Ahhoz, hogy feladatainkat sikeresen megoldjuk, politikai és gazdasági téren egyaránt tovább kell fejleszteni, szilárdítani a termelőszövetkezeteket. Állandóan bővítsék árutermelésüket,. mind több és olcsóbb terméket adjanak el az államnak. Erősítsék, fejlesszék közős gazdaságukat, s megalakulásuk után rövidesen jelentősen növeljék termelésüket, mert csak igy biztosíthatnak tagjaiknak növekvő jövedelmet. Az állam továbbra is — elsősorban beruházási hitelekkel — támogatja a termelőszövetkezeteket, de a sokoldalú állami támogatás előfeltétele, hogy a szövetkezeti parasztok saját erőforrásaikkal is. szorgalmas munkájukkal is hozzájáruljanak a fejlett nagyüzemi gazdálkodás megteremtéséhez. Az irányelveik kimondják, hogy meg kéjt teremteni minden szükséges feltételét annak, hogy a még egyénileg dolgozó parasztokat meggyőzve, velük együttműködve, a kövt Scező években befejezzük a mező- gazdaság szocialista átszervezését. Az egyénileg gazdálkodó parasztokat illetően az ötéves terv idején folytatjuk azt a politikát, amelyet az utóbbi (Folytatás a 6. oldalon.)
