Pest Megyei Hirlap, 1959. november (3. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-04 / 259. szám
rtsr MEGY, k^Cirlap 1959. NOVEMBER 4. SZERDA HITTÉRÍTŐK NYOMÁBAN A XV. század végén és az azt követő évtizedekben portugál és spanyol hajók tűntek fel az Atlanti- és a Csendes-óceán európaiaknak addig ismeretlen vizein. Kolumbus és más bátor hajósok új földrészeket fedeztek fel és egyben új teret nyitottak a különféle nehézségek által szorongatott feudális pápai államnak is. A spanyol és portugál hódítók hajóin ott voltak az egyház hittérítői is, a katonákkal együk szálltak partra és egymást kölcsönösen támogatva, hatoltak be az újvilág országaiba. Jellemző, hogy a spanyol gyarmatok belső területein a hittérítők állomásai erőd formában épültek, spanyol katonai igazgatás alatt állóitok, s fizetésüket is a hatóságtól kapták. Rájuk várt a feladat, amit a kard nem tudott elvégezni; az önállóságukhoz ragaszkodó népek, törzsek megtörése. „Az Indiákon a legjobb szabály, hogy az ily távoli országokban a legszigorúbban betartandó vallási kötelezettségek jelentik a népeket engedelmességre szorító legerősebb kötelékek” — így mondotta ezt 1768-ban a spanyol gyarmatosító főhatóság egy oklevele. És mit mondott egy szakértő a hittérítő (missziós) munka lényegéről 1923-ban? „A misszió lelkileg hódítja meg a gyarmati területeket, mert az állam csak kívülről gyarmatosíthat.” A hittéríiők és gyarmatosítók együttműködése évszázadokon át is fennmaradt. Megtörtént, hogy a gyarmatosító Franciaországban antikleriká- lis irányzat kerekedett felül, de a francia gyarmatokon ez az irányzat is továbbra is igénybe vette az egyház „lelki hódító” tevékenységét. „Az antiklerikalizmus nem exportcikk” — mondották a francia gyarmatosítók. Korbács, arany és iskola Az egyházat az' késztette m»r a XV. század végétől a hódítók támogatására, hogy azok kardjainak védelme alatt népek újabb tömegeire terjeszthette ki hatalmát és ebből roppant nyereségre tett szert. Emellett maga a keresztény tanítás is azt parancsolja a hívőknek, méginkább az egyháznak, hogy terjessze az üdvözítőnek tartott hitet. Századokkal ezelőtt a hitterjesztés fő eszköze a kard és a korbács volt. „Az indiánoknak érdekük, hogy a papok verjék őket” — mondotta egy szerzetes. Az „engedetlen, hitetlen” indiánok kínzásaira a délame- rikaj kolostorokban jól felszerelt kínzókamrákat rendeztek be. A feudalizmus bukásával, a modern társadalom kifejlődésével ennek a nyílt erőszaknak nem volt tovább helye, de a térítőknek továbbra is kezére játszott a gyarmatosító hatóságok kedvezése, az a terror, amelyet a gyarmati népekre kifejtettek. A térítés korántsem’ jelentette a magasabbrendű műveltség terjesztését. Nem ritka kivétel, hanem típus volt az 1500-as évek második felében Mexikóban garázdálkodó Diego de Landa ferencesbarát, aki elégette az ősi indián kéziratokat, lerombolta a régi templomokat. műalkotásokat. A spanyol hódítók a dál-amerikai gyarmatokon 70 000 temp'omot építtettek az indiánokkal száz év folyamán, de Mexikóban háromszáz évi spanyol uralom alatt is csak 29 művelődési intézmény (közte 10 elemi iskola) futotta a legalább hatmilliárd peso papi jövedelemből. Csak amikor a polgári fejlődés szükségessé tette, hogy a földek, bányák, üzemek robotosai is rendelkezzenek a legszerényebb ismeretekkel, akkor kezdtek a hittérítők nagyobb számban iskolákat létesíteni. A kezükön levő iskolahálózat azonban ma is igen távol van attól, hogy akár csak a nyolc általános elvégzését biztosíthatná a gyarmatok lakosságának. Pedig sok gyarmaton az állam kizárólag vagy túlnyomórészt a missziókra bízza a közoktatást. A gyarmatosításnak nyújtott politikai segítség fejében a hittérítők kezdettől fogva anyagi előnyökhöz juthattak. A XVI—XVII. században feudális kiváltságokból, külön adókból roppant földbirtokokból, rabszolgaerővel művelte- tett ültetvényekből, sőt pálin- kaikeresikedelemböl egyedül a mexikói egyház jövedelme nagyobb volt évente, mint a pápa eresz Európából származó évi bevétele. A roppant vagyon hasonló fényűzést és züllött erkölcsöket váltott ki. A kapitalizmus, majd az imperializmus kialakulásával az egyházi vagyon csak részben semmisült meg, más részben újjáalakult és kiegászítődött. így, bár a hittérítő papság régihez hasonló fényűző életéről korántsem lehet szó. az egyháznak, mint szervezetnek vagyona most is csillagászati összegekre rúg. Ennek azonban csak egy részét fordítják a térítésre, a missziók költségeinek más részét rendszeres .gyűjtésekből és a gyarmatosítók nyújtotta támogatásból fedezik. Sok helyütt ugyanis a térítők adókedvezményeket és más könnyítéseket élveznek, tagja'ikat, intézményeiket állami pénzből fizetik. Kétségtelen, hogy a mai hittérítők sokszor igen nehéz körülmények között, nagy önfeláldozást kívánó munkát végeznek elmaradott gyarmati területeken, lepratelepeken és más intézményekben, ennek ellenére azonban mégsem ők szolgálják" a gyarmatok népének előrehaladását. Nem kellenek a „civilizátorok" A gyarmatosítás időszakának hosszúságához képest a hittérítők, a „kultúra terjesztői” nagyon is kevés műveltséghez juttatták a színesbőrű népeket. E műveltségnek is egyik leglényegesebb eleme a hódítók előtti megalázkodás volt. Érthető, hogy ezek a népek a hódító fehér embert és a fehérek közül kikerült papokat egy kalap alá vették és egyaránt bizalmatlansággal, sőt egyre inkább gyűlölettel fogadták. „A barmai nép gyarmati múltja miatt úgy tekint a nyugati hittérítők képviselte kereszténységre, mint leigázását szolgáló új fogásra” — mondotta a keletázsiai keresztyén konferencián a ranguni egyetem egyik vezetője az idén májusban. Kínában az a mondás járta, hogy „a misszionárius után a kereskedő, aztán a konzul, majd a katona következik Valóban, Kínában a félgyarmati elnyomás hosszú korszakában az egyházközségek államot képeztek az államban és volt idő, hogy már a misz- szionáriusok szidalmazása is elég volt, hogy a gyarmati hatalmak flottája felvonuljon és újabb politikai engedményeket zsaroljon ki. A hittérítők Kínában 1949 után sem voltak képesek a gyarmatosítóktól elszakadni, kémkedéssel és felforgató cselekményekkel foglalkoztak, e- miatt ki is tiltották őket a Kínai Népköztársaságból. A térítők iránti bizalmatlanság különféle engedményekre, fogásokra kényszeríti az egyházakat. (Mert hiszen nemcsak a katolikus, hanem a különféle protestáns egyházak is folytatnak térítést és lényegében ugyancsak a gyarmatosítók érdekében.) Különösen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után nyertek teret a színesbőrű népekből toborzott papok, hittérítők, sőt 1925 óta színes- bőrű püspökök is vannak. Akad hely Afrikában, ahol a misét az ősi tamtam-dob kíséri és a híveknek osztogatott szentképeken néger angyalok láthatók. A térítés eredményeképpen létrejött egyház- községeket is egyre inkább önállósítják; jobbnak látják kivonni őket az európai gyarmatosító „anyaország” egyházi fennhatósága alól. Mindez azonban nem pótolhatja a gyarmatosítás elleni nyílt állásfoglalást, amire a felszabadító mozgalmak korszakában szüksége lenne 'az egyháznak ha meg akarja őrizni befolyását. A térítők azonban, kiváltképpen pedig a nagj szervezettségű, roppant géA közgyűlés döntsön B. Ferenc ügyében pezetet eltartó és magában is tőkés hatalomnak számító katolikus egyház képtelen, r.em is akar szakítani a kapitalizmussal. Ennélfogva nem állhat a gyarmati felszabadító mozgalmak mellé sem. Szándékoltan homályos. felemás nyilatkozatokra szorítkozik: egyes egyházi írók, helyi egyházi szervek, néhol még püspökök is elismerik egy-egy gyarmati nép önrendelkezési jogát, vagy legalább azt, hogy van oka megszabadulni a gyarmati rendtől — az egyházi csúcsszervezetek. főhatóságok és maga a pápa viszont vagy hallgatnak minderről, vagy — mint XII. Pius tette — a gyarmatosítás helyett a nacionalista mozgalmakat ítélik el és a fehér ember civilizáló szerepét méltatják. A jövő nem a hittérítőké A gyarmati népek előtti népszerűtlenség és a tőkés renddel való kapcsolatok között szorongatva, az egyházak a térítők számának emelésével, a szervezettség javításával, nagyobb anyagi eszközök igénybevételével fokozzák erőfeszítéseiket. Ezek eredménye azonban aránytalanul kicsi. Afrikában például egy térítőre évi átlagban két új katolikus hívő jut: alacsony tehát a „munka termelékenysége”. Pedig a ma stratégiailag, politikailag döntő fontosságú Afrikában használják fel a katolikus missziók rendelkezésére álló eszközök 40 százalékát. A természetes szaporodás, mint tényező, nem a katolicizmusnak kedvez: 19 évszázad kellett ahhoz, hogy a földön 480 millió katolikus legyen, de 19 év elég volt, hogy 1933—52 között 500 millióval szaporodjék az emberiség. A keresztény hittérítőknek nem sikerült lényeges eredményt elérniök az afrikaihoz- képest fejlett társadalmi renddel, régi műveltséggel és 1 kialakult vallási rendszerekkel bíró ázsiai országokban: Kínában, Japánban, Indiá- | ban. Kudarcot vallottak a ! mohamedán területeken is. A mohamedán vallást nem kompromittálták a gyarma- I tosítók. Ennyivel is érthe- j több, miért fűznek a hitté- j rítők oly sok reményt a fekete Afrikához. E reményeket I azonban megtépázhatja még j egy-két tény, mint az, hogy I az afrikai felszabadulási moz- I galmak számos vezetője egyházi iskolák növendéke volt, vagy hogy a nyaszaföldi angolellenes zendülések során a skót missziók tulajdonát is megrongálták. A hitterjesztés és a hatalmasok előtti megnyugvást, a kizsákmányolás igazolását hirdető kereszténység ugyan semmiképp nem válhat a felszabaduló népek és osztályok eszmei fegyverévé a tudományos szocializmus győzelmes előrenyomulása ideién, azonban a gyarmatosítókká] való határozott szakítás mégis elodázhatná a missziós munka végső csődjét és ezzel papok és hívek számára zökkenésmentessé tenné az átmenetet a gyarmati rendszer teljes felszámolásának korszakába. G. Gy, Valaha, nem is olyan régen még elnöke volt a t.-i termelőszövetkezetnek B. Ferenc. Nálánál jobban kevesen értenek a földhöz a faluban. 1957 nyarán kilépett a szövetkezetből, odahagyta a közöst, amelyet pedig az ellenforradalom viharában minden erejével együtt tartott és amelynek védte közös vagyonát. Intrikák, részben alaptalan vádaskodások miatt szánta magát erre a lépésre. Megsértették, megsértődött és ezután újra egyéni gazdaként élte a maga életét. Miután azonban megszokta már a társakat, a közösségi életet, az ottani munkát, esze és szíve visszahúzza a szövetkezetbe. Mondhatná valaki. ha úgy hiányzik neki a szövetkezet, hát lépjen be újra. B. Ferenc már az elmúlt év őszén el is határozta, hogy újra visszalép a szövetkezetbe. Beszélt erről volt tagtársaival, akik örömmel hívták maguk közé. Sőt, a falu még egyénileg dolgozó parasztjai közül is többen kijelentették, ha B. Ferenc visszalép a tsz-be, ők is aláírják a belépési nyilatkozatot, Ezek után bárki azt hihet- né, hogy B. Ferenc már a tavasz óta újra tagja faluja termelőszövetkezetének. Nem így van. Jelentkezett felvételre a szövetkezet vezetőségénél. Nem kérte senki, hogy lépjen be nem akart és akar funkciót, egyszerűen csak tagja akar lenni a termelőszövetkezetnek, mert meggyőződött róla, hogy az biztosítja fel- emelkedését, gondtalan, nyugodt megélhetését. Kérte hát a felvételét, ám csak nagysokára kapott választ, s ebben sem volt köszönet. A szűkszavú, megszólítás nélküli, kétsoros levél közölte B. Ferenccel, hogy felvételi kérését a vezetőség elutasította. Indoklást, megokolásí még betűnyit sem lehet olvasni a levélben, amelyet a vezetőség két tagja írt alá és pecsételt le. Az alapszabályt nemcsak B. Ferenc ismeri, hanem a szövetkezet tagjai és a község egyénileg dolgozó parasztjai is. Hamar híre ment. hogy B. Ferenc felvételét nem terjesztik a közgyűlés elé. Pedig az alapszabály egyértelműen és kötelező érvénnyel kimondja: „Kizárólag a közgyűlés határozhat a tagok felvétele, a kilépés elfogadása és a kizárás felől.” Ez a rendelkezés még a T. községi termelőszövetkezet vezetőségére is kötelező. Súlyosan megsértették az alapszabályt azzal, hogy B. Ferenc felvételi kérelmét nem vitték a közgyűlés elé és nem tárgyalták meg a tagokkal. Lehet, hogy a vezetőségnek alapos indokai voltak B. Ferenc felvételi kérelmének elutasítására. Ez esetben is az lett volna a kötelessége, hogy a legközelebbi közgyűlésre előterjeszti B. Ferenc felvételének ügyét. Jogában áll a vezetőségnek, hogy javasolja, ne fogadják el B. Ferencet tagnak, kérelmét utasítsák vissza. Ezt azonban alaposan meg kell indokolni, nemcsak B. Ferenc, hanem bármelyik felvételre jelentkező paraszt ügyében. Mert B. Ferencet és a falu . bármelyik, a tsz-be felvételre ielentkező dolgozó parasztját ismerik a falu lakói, a tsz tagjai. Az alapszabály a termelőszövetkezet alapokmánya. A tagok maguk határozzák meg, hogy kiket vesznek maguk közé. Ilyen ügyekben a vezetőség és az elnök a közgyűlés határozata nélkül nem intézkedhet. Az lenne a helyes és a szükséges, hogy a t.-i termelőszövetkezet vezetősége újra foglalkozzon B. Ferenc felvételi kérelmével. Terjesszék a legközelebbi közgyűlés elé a felvételi kérelmet. Az alapszabály értelmében a szövetkezet közgyűlése a vezetőség javaslatát és saját tapasztalatát alapul véve dönt — méghozzá végérvényesen — B. Ferenc felvételi ügyében. Hozzá kell tennünk, hogy B. Ferenc már termelőszövetkezeti tag. Igaz, nem falujában, hanem attól mintegy 40 kilométerrel odébb, J.-ben. Esztelenség azonban, hogy ez az ember, vagy bárki más, falujától oly távol legyen kénytelen szövetkezetben dolgozni. B. Ferenc szívesen átlépne (vagy belépne) faluja termelőszövetkezetébe. Döntsön a közgyűlés! Csckő Ágoston Tíz év alatt 102000 családi ház, lakás épült állami támogatással Államunk éppen tíz éve, 1949 óta támogatja kölcsönnel azokat, akik új Otthont, családi házat akarnak építtetni maguknak és az építkezéshez szüks éges anyag, illetve pénz egy részével már rendelkeznek. A kölcsönakcíó jelentős részét 1950 óta az Országos Takarékpénztár útján bonyolítják le. Kezdetben még csak szórványosan adtak építési hitelt, Tizenötezer állami gazdasági dolgozó jár szakmunkás-tanfolyamra a té’en 1200 növényvédelmi szakmunkás, 400 fejőgépkezelő vizsgázik Az állami gazdaságokban megkezdődött a téli oktatási évad. Az idén 15 C00 dolgozó tanul üzemi iskolákon, s ké- | szül arra, hogy letegye a szakmunkás-vizsgát. Tanfolyamra jár az idén minden olyan traktoros, aki univerzális gépet kezel. Valamennyien megszerzik a gépjárművezetői igazolványt. Elkerülhetetlen ugyanis, hogy az univerzális traktorok vontatóként az országutakon közlekedjenek. Tizenöt üzemi iskolán készítik elő a szakmunkás-vizsgára azokat a dolgozókat. akik hosszabb idő óta a növény- védelemben dolgoznak. Az egyhónapos bentlakásos iskola után 1200-an vizsgáznak a növényvédelmi gépek kezeléséből és a különböző növényvédő szerek ismeretéből. Ezen a télen 400 fejőgépkezelő is megszerzi a szakmunkásoklevelet. Villany és gázüzemű szárítófülkéket építenek az új lakóházakban a mosókonyhák mellé Nyilvános pályázat a szárítóberendezések megtervezésére Az ötéves tervben épülő új lakóházakban korszerűsítik az úgynevezett kiszolgáló helyiségeket. Mentesítik például a lakókat attól, hogy — Tudod lelkem, el kell olvasnom, hogy tudjak az unokáimmal beszélgetni... nagymosás után a ruhaneműt a szűk fürdőszobában fregolin nagy üggyel-bajjal kelljen napokig szárítgatniok. Az új házak mosógéppel felszerelt mosókonyhái mellé mindenütt szárítófülkéket terveznek és ezeket villany, vagy gáz szárítóberendezésekkel szerelik fel. A berendezések egy-két óra alatt megszárítják a fülkében kiteregetett ruhaneműt. Az Építésügyi Minisztérium tervezési főosztálya Budapest Főváros Tanácsává’ nyilvános tervpályázatot írt ki a lakóépületek szárítóberendezéseinek megtervezésére. A tervpályázati hirdetményt és a kiírás részletes szövegét az ÉM tervezési főosztályán (Budapest, V. Beloiannisz utca 2—4. V. em. 5.) lehet átvenni. A pályamunkák beadási határideje 1959. december 21. Az elfogadott gáz-, illetve villamos megoldású szárítóberendezések tervezői között összesen 56 000 forint pályázati díjakat osztanak ki. 1954 óta azonban jelentősen kiszélesítették ezt az akciót. Két éve a kölcsönök felső határát módosították, a jelenlegi szintre, 60 000 forintra. Ugyanakkor a társasháaak építéséhez adható kölcsönök összegét lakásonként 70 000 forintra emelték fel. Ez utóbbira az idén már 90 000 forintos kölcsönt is adhatnak. Tíz esztendő alatt, az építési kölcsön-akció megkezdése óta százkétezer lakás épült fel áll .mi kölcsön segítségével. Ebből 70 000 építtető az Országos Takarékpénztár útján jutott állami támogatáshoz. Jelenleg 13 400 OTP-kölcsönnel folyó építkezésen dolgoznak. A többi lakás szövetkezeti és bányász-akció, valamint egyéb kölcsönökkel épült. A fentieken kívül az Országos Takarékpénztár 16 000 dolgozónak helyreállítási, tatarozási, stb. építési kölcsönt is juttatott. Az OTP által nyújtott ál talános kölcsöntámog.tás az idén érte el a legmagasabb szintet. A kormány ugyanis ebben az esztendőben 620 millió forintot irányzott elő erre a célra. A harmadik negyedév végéig 8500 lakást már befejeztek, s év végéig összesen 15 000 lakás, illetve családi ház építése fejeződik be az idén állami segítséggel. A kölcsöntámoga- tással épülő házaknak mintegy fele Budapesten és a nagy ipari megyékben van. A kölcsönök átlagos összege nem éri el a legmagasabb köl- csönhatárt, hanem 38 000— 40 000 forint között mozog. Az építtetők nagy része a 25 éves törlesztési határidőt sem veszi igénybe. A kölcsönökel általában 15—16 évi visszafizetésre kérik és a gyakorlatban még arra sem tartanak igényt. A visszafizetések összege ugyanis évente 25—30 százalékkal meghaladja az esedékességet. Igen gyakoriak a rendkívüli törlesztések is. Ennek az a magyarázata, hogy azok, akik a lejárat előtt fizetik visz- sza a kölcsönt, jelentős kedvezményt kapnak. A fennálló tartozásból annyiszor egy százalék engedményt kapnak, ahány évvel hamarabb fizetik ki a tartozást a lejárati időnél. Az építési kölcsönökre évente átlag 150—180 millió forintot törlesztenek a dolgozók amely összeg az állami költségvetés bevételét képezi.
