Pest Megyei Hirlap, 1959. november (3. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-19 / 272. szám
pest MECl K^Cirlap 1959. NOVEMBER 19. CSÜTÖRTÖK Új légkör Latin-Amerikában A Pravda szerdai számában cikk jelent meg arról az új légkörről, amely Dél- és Kö- zép-Ameriíkában Hruscsovnak az Egyesült Államokban tett látogatása után kialakulóban van. Bár még csak másfél hónap telt el azóta, hogy a szovjet kormányfő az Egyesült Államokban járt, Latin-Ameri- kában példátlan erővel követelik a normális kapcsolatok helyreállítását a Szovjetunióval. JEEEXTES Mikojan izlandi és kanadai tartózkodásáról Anasztasz Mikojan, a szovjet minisztertanács első elnökhelyettese útban Mexikó felé, kedden Izlandon, majd Kanadában megszakította útját. Egy izlandi újságíró megkérdezte Mikojant, vajon a Szovjetunió katonai támaszpontot akar-e csinálni a Érdekes határozatok, izgalmas viták az ENSZ-ben Holdból. Mikojan nemmel válaszolt, majd nevetve így szólt: „Csak nemzetközi turista-tábort akarunk szervezni a Holdon. Egyébként, ha elfogadják a Szovjetunió leszerelési javaslatát, akkor a keflaviki katonai támaszpont is megszűnik. Szép kerékpárversenypályát, jégpályát és egész sporttelepet lehetne itt építeni.” Szerdára virradó éjjel Mikojan és útitársai rövid pihenőre a kanadai Halifax repülőterére érkeztek. Diefen- baker miniszterelnök személyes megbízottja, Maclean halászati miniszter köszöntötte a szovjet vendéget. A rádióban és a televízióban is közvetített sajtókonferencián Mikojan válaszolt a kanadai és a külföldi újságírók több kérdésére. Az ENSZ-közgyűlés túlnyomó többséggel elfogadott a Dél-afrikai Unióval kapcsolatos több határozati javaslatot, köztük a különleges politikai bizottság javaslatát, amely elítéli a dél-afrikai kormányt a faji megkülönböztetés miatt — jelenti a TASZSZ. E határozati javaslat mellett 62 ország szavazott; A közgyűlés délutáni ülésén elsőnek az atomsugárzással foglalkozó tudományos bizottság jelentését vitatta meg. A tizenegy ország (Argentína, Ausztria, Kanada, Csehszlovákia, Ghana, Írország, Olaszország, Japán, Mexikó, Uj- Zéland és Norvégia) határozati javaslata indítványozza, hogy a közgyűlés hagyja jóvá a tudományos bizottság jelentését. A vitában 12 ország képviselője szólalt fel. A. Szobolev, a Szovjetunió megbízottja méltatta az atomsugárzást tanulmányozó bizottság jó munkáját. A bizottságban együttműködő 15 ország kiváló tudósai arra az egyöntetű következtetésre jutottak, hogy ideje véget vetni a nukleáris robbantásoknak, amelyek szennyezik a légkört; A tudományos bizottság határozati javaslatát a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. Ezután visszatértek a Biztonsági Tanács harmadik nem állandó tagjának megválasztására. Mint ismeretes, a szavazást két héttel ezelőtt elhalasztották, mert sem Lengyel- ország, sem Törökország nem tudta megszerezni a szükséges kétharmados szavazat-többséget. A keddi hat szavazás ismét nem hozott eredményt. Az első menetben Lengyelország 42, Törökország 39 szavazatot kapott. Mivel a kérdést nem sikerült kimozdítani a holtpontról, elhatározták, hogy december 1-ig ismét elhalasztják a szavazást. Az ENSZ közgyűlésének gyámsági bizottsága befejezte a brit gyámság alatt levő Tanganyika és a belga gyámság alatt levő Ruanda-Urundi terület függetlenségéről szóló vitát. Mint a TASZSZ jelenti, a bizottság 48 szavazattal elfogadta a 14 állam benyújtotta javaslatot, amely felszólítja a gyámországokat, hogy állapítsák meg a függetlenség megadásának pontos határidejét. A javaslat ellen 16 ország szavazott, köztük az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország, 10 küldöttség pedig tartózkodott a szavazástól. A gazdasági bizottság ülésén felszólalt Arkagyev, a Szovjetunió küldötte. Állást foglalt a bolgár—csehszlovák— lengyel javaslat mellett, amely nemzetközi kereskedelmi szervezet létesítését javasolja az ENSZ keretein belül. Hangoztatta. hogy ez a szervezet elősegíthetné az egymástól távol fekvő országok kereskedelmi kapcsolatait és közvetítőként szerepelhetne a regionális gazdasági csoportok (például az európai közös piac) nézeteinek és terveinek egybehangolásában, különösen, ha ezek a csoportok külső érdekeket veszélyeztetnének. Attlee nyilatkozata a Kínai Népköztársaság elismeréséről Lord Attlee volt angol miniszterelnök St. Louis-ban (Egyesült Államok) sajtóértekezleten kijelentette: a Csang Kaj-sek-rendszer tökéletes bábszínház, amelynek drótját Elutazott Vew Yorkból a szovjet filmsiinésikiildöttség Kedden New Yorkból hazautazott a szovjet filmszínész-küldöttség, amelynek tagjai között volt Cserkaszov, Bondarchuk, Merkurjev és Bisztrickaja. A küldöttség részt vett a Szállnak a dar- vak című szovjet film november 10-i amerikai bemutatóján. Washingtonon és New Yorkon kívül a küldöttség tagjai az amerikai filmgyártás központját, Hollywoodot tekintették meg. Eric Johnston, az ismert amerikai filmgyáros szerint a szovjet művészek „rendkívül nagy sikert arattak”. Hamarosan megalakul ai Európai Siabad Kereskedelmi Társulás Ausztria, Anglia. Dánia, Norvégia. Portugália. Svédország és Svájc hamarosan új gazdasági közösséget alakít. az Európai Szabad Kereskedelmi Társulást. A hét ország illetékes miniszterei és gazdasági szakértői ma hivatalos ülést tartanak. — A MAGYAR—JUGOSZLÁV vízügyi bizottság november 9-e és 17-e között Zágrábban tartotta negyedik ülésszakát. A tárgyalások eredményeiről jegyzőkönyvet írtak alá; Washingtonban rángatják. Hozzátette, hogy a kínai népi kormány elismerése a való tényeknek megfelelő józan lépés lenne. „Nincs semmi értelme annak — mondotta —, hogy nem veszünk tudomást a Kínai Népköztársaságról. Az elismerés nem jelent helyeslést. Én például sok olyan embert ismerek el, akiknek eljárását nem helyeslem.” Macmillan és Adenauer tárgyalásai Tüntviiís tsitit ti tut hurt Jelképesen szólva: bezárták a Downing Street 10. kapuját, lefüggönyözték ablakait, amelyek mögött a külvilágtól elzárva kezdte meg megbeszéléseit Macmillan és Adenauer a két ország között felhalmozódott ellentétekről. Az eddigi tervek szerint a titoktartás függönyét a látogatás végén sem fogják fellebbenteni. Hír szerint nem szándékoznak záróközleményt kiadni, s ez növelte a sajtó- körök borúlátását a megbeszélések várható kimenetele tekintetében. A titoktartás ellenére kiszivárgott hírek szerint a felek megegyeztek abban, hogy a következőket javasolják a csúcstalálkozó tárgysorozatára: 1. a leszerelés kérdése; 2. Németország kérdése, beleértve Berlin ügyét; 3. a kelet—nyugati kapcsolatok kérdése. Ügy vélik, hogy a megegyezés kilátásai igen csekélyek a két európai kereskedelmi csoport, a közös piac és a tervbevett szabad kereskedelmi terület között mutatkozó ellentétek tekintetében. Hír szerint Macmillan a legkomolyabb hangon figyelmeztette Ade- nauert, hogy ha nem sikerül ezeket az ellentéteket áthidalni, akkor Nyuigat-Európa egysége darabokra hullhat. Kedden este a zuhogó eső ellenére sok londoni fiatal, volt frontharcos és különböző szervezetek több tagja gyülekezett a Hyde Parkban, ahonnan az Oxford Streeten át a Charing Cross Roadig vonultak fel tüntető menetben, tiltakozva Adenauer látogatása és a bonni kormány agresszív politikája ellen. A tüntetők plakátokat vittek magukkal, amelyeken a többi között ilyen feliratok voltak olvashatók: „Ne adjanak atombombát Adenauernek és Spcide!- nek”, „Adenauer hidrogén- bombát akar — mi békét akarunk”, „Adenauer — nem bizunk Önben”. Ülést tartott a KGST villamosenergia- gazdálkodási állandó bizottsága Moszkvában hivatalosan közölték. hogy a KGST villamos- energia-gazdálkodási állandó bizottsága november 11-től 14-ig Albánia, Bulgária, Magyarország. a Német Demokratikus Köztársaság. Lengyel- ország, Csehszlovákia, Románia és a Szovjetunió küldöttségének részvételével ülést tartott. Megfigyelőként ielen voltak a Kínai Népköztársaság képviselői is. A bizottság megállapította a távvezetékek és az energia- rendszereket összekötő nagyfeszültségű vezetékek feszültségszintjeit. figyelembe véve a KGST-tagállamok energia- rendszereinek fejlődési távlatait. Ezenkívül elfogadta a jövő évre szóló munkaprogramot, amely egyebek között előirányozza. hogy a bizottság javaslatokat tesz a villamos- energia-gazdálkodásban való nagyobb arányú együttműködésre és a szocialista országok energiarendszereinek további összehangolására. Párizsban bíznak az algériai háború befejeződésében A francia fővárosban a közvélemény ismét derűlátóbban ítéli meg az algériai háború befejezésének lehetőségét. A vezető párizsi lapok vas- tasbetűs címekben jósolják, hogy a szabad algériai kormány hamarosan új és döntő lépésekre szánja el magát. Hivatalosan még sem francia. sem algériai körökben nem nyilatkoztak. A Paris-Presse így ír: „Valami történik most a felkelők vezetőinek körében.” A Monde szerint az algériai kormány „valószínűleg elfogadja a tárgyalásokat”. A France Soir is úgy vélekedik, hogy az algériai kormány „igent" mond a francia javaslatokra. A tűn te tet elvon ulás befejeztével gyűlést tartottak, amelynek egyhangúlag elfogadott határozata felszólítja Ade- nauert, hagyjon fel a csúcs- értekezlettel szemben tanúsított ellenállásával. Churchill volt angol miniszterelnöknek kedden találkoznia kellett volna Adenauer nyugatnémet kancellárral. A találkozót azonban le kellett mondania, mert „megbetegedett”, A New York Times kiemeli, hogy Adenauer látogatása mögött a háttér nem egységes és ez kérdésessé teszi a látogatás eredményeit. A kancellár ugyanúgy, mint előtte Heuss elnök, az angol közönség és a sajtó részéről olyan hűvös és gyanakvó fogadtatásban részesült, hogy ezt az angol kormány nem hagyhatja figyelmen kívül — írja a New York Times. Állítólag Adenauer megállapodott Macmillannel, hogy Nyugat-Berlin jövőjének kérdését fel kell venni a csúcs- értekezelet napirendjére. Adenauer kijelentette, hogy ha Berlinről, mint Németország kérdéséről tárgyalnak, nem ellenzi napirendre tűzését. A kancellár ezt az engedményt akkor tette, miután Macmillan hangsúlyozta, a jelenlegi helyzetben nem lenne reális arra számítani, hogy a kormányfők elkerülik a nyugat-berlini kérdést, ha a Kelet és a Nyugat súrlódási pontjait vitatják meg. rrmnap 1959. november 19., csütörtök, Erzsébet napja. A nap kél 6.54 órakor, nyugszik 16.05 órakor. A hold kél 19.30 órakor, nyugszik 9.56 órakor. Várható időjárás: erősen felhős idő, néhány helyen, elsősorban nyugaton eső. Mérsékelt, helyenként élénk délkeleti, déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 7—11 fok között. További kilátások: lassú, fokozatos lehűlés. — AZ AGRÁR FELSŐOKTATÁSI intézmények vezetői szerdán értekezletet tartottak a Földművelés- ügyi Minisztériumban. A tanácskozást Magyari András miniszterhelyettes tájékoztatója vezette be. majd a részvevők megvitatták az agráregyetem és a mező- gazdasági akadémiák feladatait a szakemberek képzésében és a termelőszövetkezetek fejlesztésében. — A CEGLÉDI Gépállomás 83,9 százalékra teljesítette idei tervét. Az irsai üzemegység 93,6 százalékos eredményt ért el, s a traktorosok közül többen már éves tervüket is teljesítették. — AZ ASZÓDI TISZTI- KLUBBAN november 21- én irodalmi műsoros estet rendeznek a pártkongresz- szus tiszteletére. Összekötő szöveget mond dr. Bóka László egyetemi tanár. A műsorban közreműködnek: Gobbi Hilda, Majláth Mária. Horváth Ferenc és Zách János fővárosi művészek. — A FŐVÁROSI filmszínházakkal egy időben mutatják be Vácott a Pár lépés a határ című új magyar filmet, amelynek külső felvételei a városban készültek. A művelődési otthon igazgatósága az első előadást ankéttal egybekötve tervezi, amire meghívják a film készítőit és néhány szereplőjét is. Teában, cukorkában, vagy kekszben kapják a gyerekek a paralizis elleni védőanyagot Tájékoztató az akció megyei lebonyolításáról Az egészségügyi miniszter tájékoztatója a gyermekparali- zis elleni védekezésről nagy érdeklődést keltett megyénkben is. Sok szülő fordult a helyi egészségügyi szervekhez felvilágosításért az akció lebonyolítását illetően. Illetékes egészségügyi szerveknél erre vonatkozóan az alábbi felvilágosítást kaptuk: Az orvosnak kell eldöntenie, aki a gyógyszert beadja. hogy a gyermek korához és szokásaihoz mérten teában, cukorkában. vagy kekszben kap- ja-e a védőanyagot. A szülők az oltásra felhívó levelekben értesítést kapnak arról, hogy kisebb gyermekeik részére hozzanak magukkal tiszta kiskanalat, a nagyobbak pedig jó. ha valamilyen péksüteményt visznek magukkal, hogy az oltóanyag után valami étel is kerüljön a gyomorba. Hogy az oltást éhgyomorra veszik-e be, az teljesen mindegy. Sabin-védőanyagot kaphatnak azok a gyermekek is. akik már többször részesültek Salk- oltásban. Sőt. a kísérletek azt igazolják, hogy a Salk-vakcinát kapott gyermekek védettebbek lettek, ha utána Sabin- féle vedöszert is kapnak. Olyan gyermekek is megkapják a védőszert, akik már átestek a betegségen, mert a háromfajta virus közül csak« az egyikkel szemben lettek ellenállónk. A három virustörzs elleni védőszert kü'ön-külön adiák összesen tehát háromszor kell „oltásra” menni és mindegyik oltás után körülbelül négy hétig kell várni arra, hogy az előző adag védő- hatását kifejtse. Az oltást az Egészségügyi Minisztérium irányításával a KÖJÁL-ok szervezik. A Pest megyei Közegészségügyi és Járványügyi Állomás tájékoztatása szerint az oltások megyei lebonyolításáról pénteken tanácskoznak és azt szombati lapszámunkban ismertetjük olvasóinkkal. — DR. MÜNNICH FERENC, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, szerdán bemutatkozó látogatáson fogadta B. M. Diah nagykövetet, az Indonéz Köztársaság első magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. — BEVÁLTAK a borsócséplőgépek Nagykőrösön. A konzervgyár most újabbakat rendel a Német Demokratikus Köztársaságból. Az új gépek beszerzésére kétmillió forintot fordítanak. — AZ ÜJ VILÁG MEG AZ ELNÖKE című, vasárnapi számunkban megjelent cikkünkben elírás történt. Az Üj Világ Tsz nem Szentmártonkátán, hanem Szentlőrinckátán van. — ÖRVENDETESEN növekszik a nagykőrösi termelőszövetkezetek állatállománya. A szarvasmarha-állomány, az 1957. évit száz százaléknak véve, ez évben már 220 százalékra növekedett. — A CEGLÉDI VENDÉGLÁTÓIPARI VÁLLALAT 23-án délelőtt fél 10 órakor termelési tanácskozást tart a Vigadó helyiségében. A napirendi pontok között szerepel a III. negyedévi vállalati munka értékelése, a negyedévi hátralevő időszak feladatai, továbbá a kongresszusi munkaverseny értékelése. — VÁC ORSZÁGOSAN ismert intézménye a siketnémák tanintézete. A város főterén álló, két évszázados, műemlék jellegű épületet most újítják fel. Tatarozása után egyik legérdekesebb színfoltja lesz a Március 15 térnek. A RENDŐRSÉG FELHÍVÁSA A Budapesti Rendőríökapi- tánysás felhívja azokat a teher- . és személygépkocsi-. motor- kerékpár- és autóbuszvezetőket, akik november 11-én 20 óra és november 12-én reggel 6 óra közötti időben a Csepelről Tökölre vezető műúton akár Csepel, akár Tököl felé közlekedtek, közöljék a Budapesti Rendőrfőkapitányság betörési alosztályával, hogy a műút mentén levő cementáru gyár, téglagyár vagy temető környékén láttak-e vagy vettek-e fel kocsijukra olyan személyt, vagy személyeket, akiknél bőrönd, zsák, kitömött aktatáska, vagy egyéb csomag volt. Telefonszám: 123—456, 12—41 mellék. A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 18.00: Kicsinyek műsora- A mezei muzsikusok. Tóidon Ákos bébjátóka. 19.00: A Szovjetunió ma. Közvetítés a Szakszervezetek Kul- túrotthonából. Közreműködik a Magyar Néphadserc-' Vörös Csillag Érdemrenddé kitüntetett Művészegyüttese. 20.30: 47. sz. Magyar híradó, utána a jövő hét műsora. 20.45: Sárréti példa Előadás. 21.10: Zenés kabaré II. rész: Pest az Pest Közvetítés a Vidám Színpadról. A jövő héten megkezdik a szaloncukor árusítását Tíz vagon csomagolt édesség Mikulásra Színes köntösbe öltöztek az édesség- és csémegeüzletek. A kirakatokban a cukor- és csokoládéféleségek piros papírban, ízléses csomagolásban várják a vevőket. Az ipar és a kereskedelem az eddigieknél jobban készült fel a Mikulásra és karácsonyra. Mennyiségben több és minőségben jobb csokoládé, szaloncukor és különböző édesség kerül az üzletekbe. Mikulásra mintegy 10 vagon- nyi vegyes édességet tartalmazó csomagokat árusítanak. Mutatósak és ízléses kivitelűek a díszdobozok, amelyek édességiparunk legjobb termékeit tartalmazzák. Nem lesz hiány üreges és tömör csokoládéból sem, mert a tavalyihoz képest három vagonnal többet, mintegy tíz vagonnal hoznak forgalomba. A jövő héten megkezdik a szaloncukor árusítását is. A kereskedelem gondoskodik róla, hogy sehol ne legyen hiány. A szaloncukrot hat gyár készíti négyféle színű papírba csomagolva. Az idei karácsonyfákat gazdagon lehet majd felöltöztetni. Krémbű’ készült, csokoládéba mártott és desszert-szaloncukorból lehet válogatni. Ezenkívül bőséges lesz a választék olcsó szaloncukorból is. Ismét kaphatók a para- finnal bevont . porcelán- figurák, habkarikák és különböző cukorfüggelékek. Az üzletek készleteit növelik más édességféleségből is. Ebben a negyedévben több mint ezer vagon árut gyárt és hoz forgalomba az édességipar.