Pest Megyei Hirlap, 1959. október (3. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-28 / 253. szám

Idilli ~if\ CEGLÉD, ALBERT IRSA, CEGLÉDBERCEL, TÖRTÉL ÉS CSEMŐ RÉSZÉRE III. ÉA FOLYAM, 251. SZÁM Gondosan készítsük elő a tanácstagi beszámolókat A tanácstörvény értelmében minden félévben rendszeresen meg kell tartani a tanácstagi beszámolót. Az első félévi be­számolók eléggé hiányosak vol­tak, különösen a választók részvétele nem volt kielégítő. A 64 tanácstagi beszámolón mintegy 1300 választó jelent meg. A tapasztalat szerint a vá­lasztók elmaradását nem any- nyira a szervezés gyöngesége okozta, hanem inkább az. hogy nem értesítették őket kellő idő­ben arról, hogy a beszámoló hol és mikor lesz. Javasoljuk a tanácstag elv­társaknak. hogy a második fél­évi beszámoló megszervezésé­hez vegyék igénybe a házbi­zalmiakat, akik — mint a múltban — a jövőben is örömmel segítenek. Rendkívül fontos közérdek, hogy a vá­lasztási körzet dolgozói ott le­gyenek a tanácstagi beszámo­lón, részben, hogy megismer­jék a soron levő feladatokat, részben, hogy hasznos javasla­taikkal segítsék, könnyítsék a tanács munkáját. Az első félév beszámolóin *— hiányosságuk ellenére — a választók sok közérdekű ja­vaslatot tettek és jelentős tár­sadalmi munkát vállaltak. Mindezeket figyelembe véve, a második félévi beszámolókat sokkal gondosabban kell előké­szíteni. Javaslom, hogy a tanácsta­gok használják fel a már ki­adott tanárstagi híradó anya­gát, az, 1959. évi költségvetést, az 1960. évi községfejlesztés tervezett anyagát, valamint a kiadott mezőgazdasági anya­got. Helyesnek tartanánk, ha a tanácstagi beszámolók, még eb­ben a hónapban megkezdődné­nek, de legkésőbb a jövő hó­napban megtartanák. Kérjük a tanácstagokat, je­lentsék be a tanács tit­kárságán mikor, hol tartják beszámolójukat, hogy a végre­hajtó bizottság valamelyik tagja is részt vehessen rajta. Kérjük azt is, hogy a beszámo­lókról jegyzőkönyveket készít­senek és juttassák el a titkár­ságra. — Hegedűs József — vb-titkár Zárszámadás el óit Közeleg az év vége és ilyen­kor a termelőszövetkezetek is számvetést készítenek. Felmé­rik az elmúlt esztendőben el­ért eredményeket, számba ve­szik a szövetkezet vagyonát. Az idei zárszámadás eltér az eddi­giektől. Nemrég jelent meg a pénzügyi és földművelésügyi miniszterek utasítása, amely szerint a termelőszövetkezetek ez évtől kezdődően a zárszám­adások fordulópontjának min­den év december 31-ét tekintik az eddigi október 31 helyett. A zárszámadás felelősségtel­jes munkája nemcsak a tsz-ek vezetőségétől, hanem a tagok­tól is odaadó, pontos munkát igényel. A hátralevő két hónap alatt cl kell végezniük a teljes betakarítást. Számba kell venni a termelőszö­vetkezet összes esedékes kötelezettségét, már most rendezni kell az esetleges vitás ügyeket. Helyes, ha a termelőszövetke­zet már most, az élőmunkák idején megállapítja a takar­mány------az állatállományt és a nnak további emelkedését figyelembe véve — és a vető­magszükségletre való tartalé­kolás mértékét. A termelőszövetkezet veze­tőségének már most foglalkoz­nia kell a leltározó bizottsá­gok összetételével. Amennyi­ben szükséges, tegyen intézke­dést a számvitel naprakész megterem léséhez. A termelőszövetkezeti el­lenőrző bizottságra vár a feladat, hogy rendezzék a tagok munkaegységével kapcsolatos esetleges vitá­kat és hibákat. Helyes, ha ellenőrzik, a zár­számadás készítésére tett veze­tőségi határozatok pontos, idő­beni betartását is. A zárszám­adás készítése alatt pedig el­lenőrizzék, a már elkészített leltárakat. A tagság feladata, mint már említettük, a gyors w MI újság Csemobcn? Almaszüret van az Uj Élet Termelőszövetkezetben; osz­tályozzák, ládázzák az almát. Számításuk szerint körülbe­lül 10—15 vagonnal szállíta­nak majd a fővárosba. 43 hold erdőt telepítenek az ősszel a községben. A talajelö- készítő munkálatokat már elvégezték, most várják az Állami Erdőgazdaságtól a nyárfa- és akáccsemetéket. Az idei erdősítést annak a hároméves tervnek a kereté­ben hajtják végre, amely sze­rint 1962-ig 150 hold új er- ^ dőt telepítenek. A Fenyvesi Termelőszövet- ^ kezeiben még a múlt héten | befejezték a szüretet, betaka- ^ rították a még kint levő tér- ^ mést, szárat és elvetették az | őszi gabonát. # A mezőgazdasági szakkör közleménye Sok kályha, cipő, téli ruha fogyott az őszi vásáron Mintegy hatmillió forint forgalom két nap alatt Nagy árubőséggel, széles- önfciválasztó boltja és a Cse- körű áruválasztékkal zajlott pel Nagykereskedelmi Válla- le az idei ceglédi őszi vásár, lat adta az értékes díjakat. A földmű vessző vetkezet és a Hatalmas választékkal vo- Népbolt Vállalat egymással nultak fel a megye állami szembenálló pavilonsorai nem- vállalatai és a földművesszö- csak a dekoráció szépségével, vetkezetek. Volt a vásárnak hanem az áruválaszték bősé- néhány érdekes jellegzetes- gével is versenyeztek egymás- gége. Legkeresettebbek az sál azért, hogy többet, jobbat őszi és téli ruházati cikkek, nyújtsanak a vásárra felvo- valamint a tűzhelyek, kály- nuló közönségnek. hák, fűtési berendezések vol­A vásáron kívül nagy for- fák. A vevők érdeklődése a galmat bonyolított le a Nép- kályhák közül is az értéke- bolt Vállalat, illetve a föld- sebt» darabok felé fordult. A művesszövetkezet bútorboltja Népbolt Vállalat _ műszaki is. Sok érdeklődőt vonzott a boltja a hosszú évek óta vásárra az október 25-én hiánycikként jelentkező Sza- megrendezett kismotor csil- ratov villamos hűtőszekrény- lagtúra, amely a Csepel Mo- nyel is felvonult, s az áru- torkerékpárgyár kiváló minő- bőséget mi sem jellemzi jo-b- ségű kismotorjait propagálta, ban, minthogy ez a hűtőszsk- s melyhez a Népbolt ceglédi fény is csak a vásár második napján kelt el, s a vasárra kiállított villanytűzhelyek is még a második nap délutáni óráiban is megvoltak. Ugyan­csak jellemző a nagy áruvá­lasztékra az, hogy a pár hó­napja még hiánycikknek szá­mító Pannónia motorkerék­párokból is felesleges válasz­ték állt rendelkezésre. A vásár jó eredménnyel zárult, mintegy 6 millió forin­tos forgalmat bonyolított le, s a forgalomból elsősorban a jó termést betakarító pa­rasztság vette ki részét. Ök vásárolták meg a vásár leg­értékesebb darabjait. A vá­rosi lakosság vásárlásai első­sorban a vásár második nap­ján délután történtek. Szebeni György és Santung József a beérkezett kanna­tejeket a gyűjtő-tartályba öntik, ahonnan a tej megindul a pasztörizáfó tartályba. Munkájukkal ők is hozzájárul­nak a kongresszusi verseny eredményének teljesítéséhez, igyekeznek, hogy a tejcsöpögést a legminimálisabbra csökkentsék (Foto, szöveg: Kinka) Az „Érdekházasság“ Cegléden Az Érdekházasság című operett előadásával ismét remekelt a Pest megyei Petőfi Színpad a városi művelődési házban. A szükségmegoldású kis szín­pad ellenére, jól oldották meg az egyes táncos jele­neteket. Ezt az igazán kedves és őszintén mai tárgyú témát a Petőfi Szín- oad művészei kiválóan tol­mácsolták. A jó előadás Földeák Róbert kiváló rendezői munkáját is dicséri. Az elő­adás sok kacaj és vidám­ság közben pergett le, s részben sikerült elfeledtet­ni a színpad és. a nézőtér hiányosságait. Az előadás összhatása talán az eddig látottak köziül a legjobb volt. P. Kovács Sándor levelező — 165 000 TYÜKOT, LIBÁT, kacsát oltottak be ebben a (hó­napban baromfipestis ellen a város bel- és külterületén. — ÁTADTÁK RENDELTE­TÉSÉNEK a körülbelül egy­millió forintos költséggel épí­tett új albertirsai gyógyszertá­rat. A 600 négyszögöles telken elhelyezkedő, korszerűen be­rendezett, gőzfűtéses patikához kétszoba összkomfortos szolgá­lati lakás és megfelelő raktár- helyiség is tartozik. — 270 000 FORINTTAL ma­gasabb nyereményt ért el a Háziipari Szövetkezet a III. negyedévben a tervezettnél. — EGY SZUPER-ZETOR. két körmöstraktor és egy aratógép vásárlását tervezi a tavaszra a Dózsa Népe Ter­melőszövetkezet. A szőlészet részére pedig hidraulikus prést vesznek a szüretre. — A LAKOSSÁG JOBB ELLÁTÁSA ÉRDEKÉBEN a Háziipari Szövetkezet a kötött­árut összeállító műhelyébe öt varrónőt állított be, akik csak a lakosság megrendelésére hímzett gyermekruhákat és egyéb varrnivalókat végzik el. — 80 MÁZSA NAPRAFOR­GÓMAGOT adott át a MEZÖ- MAG-nak az elmúlt héten a Dózsa Népe Termelőszövetke­zet. — KISSÉ KÉSVE UGYAN, de még ebben az évben befe­jezik az albertirsai homokrészi iskola bővítését, s januárban már az új termekben is meg­kezdődik a tanítás. Lehetővé válik, hogy az e’ső, második osztályt kivéve, külön terem­ben tanulhassanak a gyerekek és sor kerülhet a szakosított oktatásra is. — AZ ALKOTMÁNY TSZ KÖZPONTJÁT, az irodát, is­tállót a múlt héten az asszo­nyok kívül-belül befestették. Az idősek és asszonyok segít­ségével rendbehozzák a köz­pont környékét is. Baleseti hírek Mint a baleseti kórház je­lentéseiből kiderül, az őszi nagytakarítások alatt sok, gondatlanságból eredő, baleset történt az utóbbi hetekben. Ezért fokozott körültekintés­re hívjuk fel olvasóink fi­gyelmét, nehogy úgy járja­nak, mint: Lenóczki Andrásné 60 éves szentmártoni asszony, aki háza meszelésénél asztalt használt állványul. Nem volt elég óvatos, az asztal megbil­lent. az idős asszony elvesz­tette egyensúlyát és lezuhant. Alsó bal kar-töréssel került a baleseti sebészetre. Molnár István 35 éves törteli ács munkája közbe' leesett a létráról és eltörte a bal bokáját. Közöljük az érdekeltekkel, hogy a 29-re, a Nyársapáti Borforgalmi Gazdaságba ter­vezett kirándulás elmarad. ★ November 5-én megtartjuk a tapasztalatcserét az Alkot­mány Tsz-ben. Célja, hogy a szőlő és gyümölcs művelésé­nek és védekezésének soron- levő tennivalóit megbeszél­jük. Uj gyümölcsös telepí­tése, a régiek gondozása, va­lamint azok gépi művelésé­nek és védekezésének lehető­ségei kerülnek megvitatásra. Menetközben láthatjuk, hogy az eddig télen és kora tavasszal végzett gyümölcsfa tisztogatás, ritkítási és permetezési munkákat elő­re lehet hozni. Választ kapunk arra a kérdés­re is, hogy miért kell ezt így végeznünk. Bemutatásra kerül Pintér Miklós szakkö­ri tag által készített motor- meghajtásos magasnyomású permetezőgép. Ezenkívül a Cegléd-Csemői Állami Gazda­ság tulajdonát képező lóvon- tatású motoros szőlőnerme- tezőgépét is bemutatjuk mű­ködé; közben. Cegléden 1900 hold szőlő- terület került közös műve'és- be. Az ezzel kapcsolatos gon­dok és feladatok mindany- nyiunk közös ügye. Ezért kí­vánatos, hogy a szőlővel ren­delkező tsz-ekből a vezetők és tagság közül minél töb­ben jelenjenek meg a bemu­tatón és a tapasztalatcserén. Találkozás november 5-én, csütörtökön délelőtt 9 óra­kor az Értemen belüli dűlő­ben, Boda János szakköri tagnál. A bemutatóra a helybelie­ken kívül meghívjuk a Pest megyei Tanács, a Ceglédi Já­rási Tanács, a Nagykőrösi Vá­rosi Tanács mezőgazdasági osztályait, a Pest megyei Nö­vényvédő Állomást, valamint a környező községek vezetőit is. £.XXXXXXXXXXXXXX\TOSXX>XXXVi^X<.XXX>XX<ÄX«l ^ T) obondi József, az albert- % ” irsai Dimitrov Tsz ser- % tésgondozója, az iparból jött ^ a szövetkezetbe, mert — fj mint mondotta — sohasem % szeretett a zord gyárfalak 'j között, mindig a szabadba $ vágyott, mint a madár. Mégis, $ hogyan került a tsz-be? £ — Még 1955-ben történt — ^ kezdi Dobondi József —, hogy £ rokoni látogatásra Albertir- £ sára jöttünk a feleségemmel. £ Éppen ebben az időben volt % a termelőszövetkezetek kiál- lítása. Nézegettük a sok szép % látnivalót, s arra gondol­ni tunk, jó lenne belépni a ter- melőszövetkezetbe. Mikor n ezt a termelőszövetkezetben n megtudták, lakást ígértek, . n örömmel fogadtak. 1956-ban ■ ^ aztán beléptünk a Dimitrov- . % ba és leköltöztünk Albert­■ i irsára. XXX\XX\XXXXVXXXXNXXV.XXXXVXXXXVXX>SXX\XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXX>.XXXXV ÍGY ÉLNEK DOBOmiÉK... — Először a szövetkezet raktárába kerültem, egy éve pedig a tsz sertésgondozója vagyok. Nagyon szeretem a munkámat, nyilván azért is, mert parasztszülők gyerme­ke vagyok, s már fiatal ko­romban is mindenem volt az állat. A termelőszövetkezet pedig munkámat becsületesen megfizeti. Eddig már van 500 munkaegységem, s a zárszám­adáskor szép részesedést vá­rok. öttagú családomat könnyen el tudom tartani. Tavaly, annak ellenére, hogy több hónapig betegállo­mányban voltam, az elért 412 munkaegységem után több mint 16 000 forint értékű ré­szesedést kaptam. — Mire költötték ezt a sok pénzt ? — Elsősorban a családot öltöztettem fel — mondja. — A gyerekeknek és a felesé­gemnek vettem szép ruhát, mert tudja, szeretem, hogyha rendesen, szépen járnak. Vet­tünk új konyhabútort is. Majdnem hatezer forintba ke­rült. Beszereztünk egy csomó szükséges apróságot. Most a feleségem mosógépet szeretne és én megígértem neki. hogy az idei keresetből ezt a kí­vánságát is teljesítem. C1 zután jövő terveiről fag­‘J gatom. Elkapja a szót és szenvedélyesen folytatja. — Hát tudja, nagy tervem van a jövőre nézve. Annyira Gazdáját keresi egy kecske Domány István mezőőr bejött szerkesztőségünkbe és elmondta, hogy területén egy legelésző kecskét talált. A tulajdonosát nem tudja meg­állapítani, mert a körzetében mindenkinek megvan a kecs­kéje. Jogos tulajdonosa Domány István mezőőrnél (IX., Ger- je u. II.) átveheti az elve­szett kecskét. \\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V % megszerettem Albertirsát és a $ Dimitrov Termelőszövetkeze- tét, hogy itt akarok véglege-fj sen letelepedni. Szeretnék $ családi házat építeni. Már ^ igényeltem házhelyet. Persze, % ha a házat felépítem, új bú- ^ torokkal akarom berendezni. ^ Ezek a tervek meg is valósít-% hatók, mert — veti közbe ^ — jó a termelőszövetkezet, f megtaláljuk benne a számi- ^ fásunkat. # z Ezzel veszi a kabátját és f indul a sertésekhez — mert$ mint mondja — itt az etetés 'j ideje és azzal késni nem le- í hét | J qy él, így boldogul egy termelőszövetkezeti tag, ^ aki néhány éve még az ipar- 'j ban dolgozott. Azzal búcsú- % zunk el. hogy minél előbb ta- 'j lálkozzunk az úi lakásban az$ új bútorok között. — B. S.— i \ Ahol a friss túró, tejfel készül Naponta 25 000 liter tejet vesz át és dolgoz fel a ceglédi t, tejüzem. Készítenek tárót, tejfelt, valamint minőségi tejet. í Cegléd és környékén kívül a budapesti üzletekbe is szállí- tanak kiváló minőségű tejet. '/ Az üzem dolgozói kongresszusi felajánlásként vállalták, í hogy a gyártási alapanyag-veszteséget csökkentik, valamint \ a segédanyagok felhasználásánál jelentős megtakarítást í érnek el. A verseny kiértékelés még nem történt meg, de j máris észrevehető az eredmény. betakarítás. Helyes, ha eb- í be a munkába fokozott ! mértékben bevonják a csa- ; ládtagokat is. Az elkésett munka akadályo-: zója nemcsak a zárszámadás- \ nak. de a tagok is később jut- j nak részesedésükhöz. * Az új termelőszövetkezetek í fő feladata a bevitt állatok és \ felszerelések számbavétele, j Pontos leltárt kell készíteni a! közös vagyonból. Az új szö-J vetkezeteknek most kell meg-; alapozni a folyamatos számvi-; telt is. Nem utolsósorban, fel- j adatnak kell tekinteni, a rnár í most maglevő állami kötele- \ zettségek időbeni rendezését í is. í Kollálh Lajos laboráns na­í Ípenía 50 tejmint.U vizsgál j meg, hogy a boltozott tej zsír­£ í tartalom, fajsiílv. sav. vala­; mint a tisztaság szempontja­í í ból megfe!el-e? S a mcgálla­y í pilot t eredmények alapján v. ^osztályozzák négy kategóriába \ a tejet 5 Kigyulladt egy vasúti kocsi A múlt hét egyik napján a vasutasok arra lettek figyel­mesek, hogy az egyik kocsi­sorban füstöl egy vagon te­teje. Azonnal értesítették a tűzoltókat, de addig is meg­kezdték az oltást cs a kocsi­ban szállított áruk kiraká­sát, amelynek kétharmad ré­szét — veszélyes munkával —! sikerült kimenteni az égő kocsiból. Meg kell dicsérni az oltás és mentés önfeláldozó rész­vevőit: Berényi Pált, Cson­tos Sándort, Kenéz Bélát, Benyus Jánost, Asztalos Im­rét, Gregor Antalt, Farkas III. Sándort, Vörös Istvánt és Gulicska László vasutasokat.

Next

/
Thumbnails
Contents