Pest Megyei Hirlap, 1959. július (3. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-26 / 174. szám

\ ttyuw6!vle<f, k '^fmrf****fSSfSSSSSSSSSS/S/fSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSS*SSS//SSSTrSSSSSSS//SSSSé'fSSSSS^ | Kiss Dénes: 1 VISEGRÁDI VÁZLATOK £6Y 4VAÖ£K0Ste *■!. . , Csendéletek a vonatablak keretében Langyos, hajnali levegőt hasít sisteregve a kis vonat, folyóban oldva smaragd és zafír hegy-árnyékokat bontogat S reszket a kép a nagy iramban: víz hazudtolja az eget, a szél játékos, láthatatlan ecsete kever ki színeket a táj változó palettáján, miközben ligetek, nyárfások kenődnek el a háttér vásznán, mint hanyag ecsetvonások .. Elvesztett álmát szerette volna egész életében megfesteni, s nem tellett, csak ákom-bákomokra, amelyeken a lélek színei át-átíütnek és vádolnak fájón; rügyes tavaszt, hervadást az őszben, de győzni vágynak az elmúláson e visszanemforduló időben ... Az ásatásoknál Innen nézett a vízre Mátyás, a gót-szemöldökű ablakok megőrizték a pillantását — És csodálják még századok! Mert időtlenné vált a márvány, s a többi hűs, hallgatag remek, múlt korok titkait kitárván: a szépség-vágyat őrizte meg. Innen merengek én is a tájra, csak szívdobogásom hallani — Tűnődöm, a jövőt vigyázva: engem is megőriz valami...? TÁRLAT ELŐTT A művész portréja (Takács Zoltán vázlata) nemrégiben épült fel. A fel- szabadulás óta ez lesz az első nagyobb arányú bemutatko­zása. A kiállítandó képek váloga­tása közben, otthonában ke­restük fel Juhász Jenőt. A történelmi emlékek ked­velőit a fellegvár, a hegytövi ásatások és a múzeum várjam A fellegvár feltárására még nem került sor, egyelőre Zsig- monü és Mátyás király palo­tája hosszú évekre elegendő munkát nyújt a régészeknek. Rövid a felsorolás, ha csak a ) szavakkal kísérlem vissza­■ adini mindazt, amit Visegirád ■ ad az ide látogatóknak. Az i igazság ugyanis az, hogy a i természet adott szépségein kí­• vül és az eleink jóvoltából i ugyancsak ránk maradit mű­■ emlékeket nem számítva — i tisztelet az eddigi eredmé- : nyékinek; de — édeskevés az, i amit eddig mi adtunk a Du- i nakar.yar legszebb kiránduló-» i helyének. Egy svájci barátom i szavai jutnak eszembe, akivel • néhány esztendeje Eszteirgom­■ ból jövet együtt hajókáztunk : Pest felé. — Bolondok vagytok ti* ' magyarok! — mondta kere- ’ setlen egyszerűséggel, amikor 1 szeme már beitta a fedélzet­■ röl elébe táruló szépségeket, : — Mi ebböi a vidékből oda­haza már idegenforgalmi ne­1 vezetességet csináltunk volna ■ és ide csődítenénk a fél világ ; minden pénzes turistáját. — Hány szállodátok van itt? — kérdezte később és én bevallottam, hogy nem tu­dom. Azóta azonban már tudom, ; hogy egyetlen egy sincs. Nem a nagyon fontos, üdvös és ör­vendetes vállalati, szakrzerve- [ zeti és egyéb üdülőikre gon- ' dótok, hanem olyan szállo­dára, amely messze földről érkezett vendégeknek is igé- ; nyeiknek megfelelő otthont 1 adhatna. Ilyen szálloda azon- ' ban sosem volt Visegrádion és ; valóban túlzott' igény lenne > elvárni, hoigy népi öemokrá- ’ ciánk, amelynek az utóbbi ti- 1 zenöt évben akadt még egy­két építeni valója ebben az 1 országban, épp ezzel kezdte volna cl az építkezéseket. Akad azonban még egy-két dolog, ami hiányzik Visegrád- ról és amit az országban sok helyen javarészt saját erőből ia megvalósítottak már a te­vékenyebb, ügyesebb községek és községvezetőik. Az ide tóduló kirándulók ezrei között igen sokan vég­céljuknak tekintik Visegrá- dot. Nem készül tovább tú­rázni az Urak-asztalára és a Prédikálószéket is legszíve­sebben csak messziről nézi. Ezek az ezrek négy-öt órai pihenés után édeskevés szó­rakozás'! lehetőséget, időtöl­tést lelhetnék itt. A strand kicsi és távoliról sem eléggé felszerelt, még akkor sem, ha „ meggondolj-u-k, hogy a sebes $ folyású vízben lényegesen ke­dvesebben keresnek felüdülést, d mint amennyien mondjuk a d Balaton partján megtennék.- d Ahol ilyen tömegű ikiránduló d fordul meg (tudva, hogy a d kiránduló mindig szomjasabb ^ emberfajta, mint az otthoná- d ban hűsülő helybéli), ott a ^ vendéglátóip'ir lényegesen d nagyobb arányú fejlesztésére ^ lenne szükség, elsősorban a ^ forgalom — tehát a part — ^ közelében tevő kerthelyiségek ^ létesítése révén, d Ahány Balaton-partd üdülő- d telepen próbálkoztak, minden- dliol fényes sikert aratott egy- d egy jól rendezett, magas d színvonalú műsor, nemegyszer d fővárosi vendégművészek sze- ^ repeltetésével. Visegrád sem ^ lenne kivétel és ezzel meg- ^ oldódna a már említett, ké- ^ nyelmesöbb hajlandóságú tö- ^megek szórakoztatása is. Én­éhez azonban színpad kell és ^ színpad nincs. A csöppnyi ^ kultúrház és a késve épülő 8 kertmozi semmiképp sem fe- 8 lelhet meg a célnak; Viseg- S rádnak szabadtéri színpadra lenne szüksége, a szabadtéri í színpadhoz azonban helyre is. S A hegyek lábánál parthosszá- 8 ban elnyúló község igencsak d szűkölködik férőhely dolgá- d ban. A Salamon-tornya mel- d lett és a Malomkerti völgy d oldalában azonban szép, eny- dhén lejtő dómbhajlatok kí- d nálkoznak, amelyeket még d nem hasznosítottak a község i idegenforgalma érdekében 5 * 6 Visegrád múltja csodálatos. | Ennyi a jelen. De a jelen ^munkálkodásán múlik a jövő. Ordas Iván Szegedről és emellett Viseg- rád-rajongó. Egyre inkább azzá válik az a három, fény­képezőgépét kattogtató szlo­vák turista is, aki a hátam möigül igyekszik megörökíteni Visegrád egyre közelebb ke­rülő szépségeit. Noha az ő hazájuk éppenséggel nem szű­kölködik hegyekben, lelkes taglejtésük elárulja, hogy ez a kisebb fajta is megnyerte tetszésüket. Hátrább őszülő hajú, viharikabátját pamyókán viselő pedagógus szeretne megfékezni másféltucat ka­maszt, akikben a fellegvár látványa az Egri csillagok összeg ostrom-emlékeit fel­elevenítette. Látom az arcu­kon, hogy legszívesebben tüs­tént valamennyien rohamra indulnának a 328 méteres hegyőröm ellen. Kompunk mellett eközben két bronz- bamára pörkölődött kajakos siklik el. Néhány perccel a kiszállás után idős házaspárt látok a térkép fölött tana­kodni. Az ördögmalimi víz­eséshez vezető legrövidebb út lehetőségeit latolgatják.. s A természet szépségei, tör­ténelmi emlékek, romantikái, vízisportök, túralehetősé'gek: alig néhány perc alatt össze­foglalja előttem a véletlen mindazt, amit a kirándulók Visegrádi ól várnak, a környé­ken keresnek. A természet szépségeinek első számú gondozója az Ál­lami Erdőgazdaság. A Viseg­rád környéki rengeteget há­rom körzetre osztják. Az első a Várkert, a második egy szigorú vadvédelmi övezet: a Vadaskert, míg a Parkerdő egészen a szomszédos közsé­gek határáig nyúlik és magá­ban foglalja az összes fonto­sabb kirándulóhelyet. Ez utób­biak közül a leggyorsabban elérhető, a legjobban felsze­relt és kényelmes sétaútja miatt kedvelt a nagyvillámi menedékház. Kilátójából egyetlen tekintettél átfogható az egész Dunakanyar, sőt tiszta időben még a távoli Tátra csúcsai is ide ködlenek. A Nagyvillámról jelzett tu­ristautak vezetnek a Pilis majd minden pontjára. Akár a Dobogókő, akár a Rámsza- kadlék vagy a VadáMófcövek felé indul a turista, szebbnél szebb tájrészletekben gyö- n vörkódfad’. jegyezték, hogy az egyik sok fényűzést látott török követ­nek még a szava is elállt a szemkápráztató pompa láttán, amikor Mátyás elé vezették. A jelen már csak romokat őriz. Visegrád nem fejedelmi székhely többé, még csak nem is város. Alig kétezer lakosú falu csupán. A község határa mindössze 137 kataszteri hold, egyetlen kőbányája és kőzú­zója van, így mezőgazdasága és ipara egyformán jelenték­telen. Mégis, egyike az or­szág legforgalmasabb helysé­geinek. Ez a forgalom átvo­nuló. A hét minden napján jönnek kirándulókkal telezsú­folt autóbuszok. Kirándulókat tesz le Nagymaroson a vo­nat, velük evez át a Dunán. a komp és kirándulók özön­lenek a menetrendszerű ha­jók fedélzetéről is. Ez a ki­ránduló-folyam vasárnapon­ként áradattá duzzad. A bu­szok, autók, motorosok egy­mást érik; A Dunát Pestről egyenesen Visegrádira irányí­tott gyorshajók és vízibusizok hasítják. A MÁV különvona- tot indít. Nem tudom, hogy megszámolta-e- már valaki a különböző közlekedési eszkö­zökön érkező utasokat, dte bi­zonyos, hogy egy-egy eszten­dőben több tízezer kiránduló keresi fel Visegródot. Rajtuk kívül még itt tanyáznak az üdülők lakói, az alkotóházfoan dolgozó írók és a fizetőven- öég-szolgálatot igénybe vevő emberek is. A Dunát átszelő kompról a túlpartra1 vetett egyetlen pil­lantás feleslegessé teszi a kérdést: mi hozza a kirán­dulókat ide? A vonaton szer­zett véletlen iíimerősöm, egy testes, kopaszodó, rövidnadrá- gos bácsi azonban kérdés nél­kül is áradozik: — Nézzen oda uraim, néz­zen odá! Hát van ilyen lát­vány még egy a világon? Ezek a fák, ezek a színek, ez a víz, a vár és a hegyek.. s Főleg a hegyek! Minden év­ben itt töltöm szabadságom egy részét. Eljövök hegyeket bámulni! ■— Honnan? — kérdem. — Szegedről. Bemutatkozunk. Utitársam Csontos Tamás, tisztviselő A Kishajózási v^lalat dohogó motorosa súlyos kompot von­szol át a Dunán. A nap már korán reggel ízelítőt ad abból a forróságböl. mellyel majd' dél felé árasztja el a vidéket. Né­hány bárányfelhö-gomoly vára­kozik a vakító kék égen egy kis szellőre, ami vándorútra indí­taná. Odaát, a túlsó parton, Visegrád ősi fellegvára nézi ön­magát a hömpölygő Duna tük­rében. Csak egy kicsiny kép­zelőerő kell ahhoz, hogy az em­ber szeme elöl eltűnjenek a fák lombja közül elővUlanó nyara­lók színes foltjai és életre tá­madjon a múlt. Az egykori Foscanus pa­rancsnok rakatta remri erőd köveit már legnagyobbrészt háza falába építette Visegrád szláv telepes népe, és az I. Martia légió katonáinak _ em­léke legfeljebb ködös szájha­gyomány formájában élt to­vább, amikor a hódító 'ma­gyarok végleges tanyát ver­tek az ország szívéiben. Viseg­rád vadregényes környékére korán felfigyeltek a közeli Esztergomban és Budán egy­formán szívesen lakó Árpá­dok. Legelőször I. Andrási ki­rály emeltetett itt kolostort a felesége hitét követő kijevi szerzeteseknek. Azon a tájon, ahol ma a SZOT-üöülő áll. Két évszázaddal később egy még mozgalmasabb királyi építkezés zaja törte meg a páratlan szépségű Dunaka­nyar, a Pilis és a túlpart! Börzsöny ősrengetegének szemlélődésre, áhítatra kész­tető csendjét. IV. Béla görög felesége, Lascaris Mária, né­hány évvel a momgoldúlás után kezdte meg a fellegvár építtetését. A környező falvak jobbágy népe nyolc hosszú esztendőn át csákányozta, véste, faragta a hegyet, mé­lyített SiZiklaérkoit az ormon és hordta a követ, amíg ei­nem készült a Dunát uraló fejedelmi székhely: Visegrád (Vise-gonod, azaz ^Magas- vár”). A fellegeket ostromló bástyákat a hegygerincen vé­gigvonuló erős falrendszer fűzte s. part közelében már álló ötemeletes lakótoronyhoz. Alig félszázaddal később, a keménykezű Anjouk alatt egyre nagyobbra növő királyi hatalomnak már szűk lett a .fellegvár. 1320-ban Károly Róbert hozzálátott, hogy pa­lota építésével növelje csillo­góbbá királyi székvárosának, Visegrádinak fényét, amely immár négy esztendeje az or­szág fővárosa is volt. Az ezt követő 150—160 évben élte Visegrád fénykorát. A bőkezű Zsigmond és a pazarlásaiban is nagy Mátyás király tovább bővítette, szépítette az An­jouk uralkodói lakhelyét, Fél­népi felvonulást ábrázoló fest­ménnyel igyekezett visszaadni a művész. Nem az ünneplő egyén, hanem elsősorban a zárt sorokban menetelő tömeg lenyűgöző ereje és a színek lobogó frissesége ragadta meg. A készülő kiállítás látogatói azonban bizonyára az üde és finom akvarelleknek szentelik majd a legtöbb figyelmet. Ér­zésünk szerint ezekben sike­rült Juhász Jenőnek megtalál­nia a szelíd, érzékeny egyéni­ségéhez legközelebb álló kife­jezési formát. Visegrádnak — 1940 óta állandó lakhelyének — szépségeit is elsősorban akvarellekben ábifzolta a leg­maradandóbban. (A platánsor, számos Duna-parti részlet, ár­vízi képek, Salamon-tornya.) A válogatásra váró anyag hatalmas. Jósolgatni termé­szetesen felesleges, de való­színű, hogy Szentendre ma­gas művészi igényű közönsége szívesen látja majd Jithász Jenő életének legkiemelke­dőbb (és a művésznek leg­kedvesebb) alkotásait. A külső szemlélőben azonban akarat­lanul is feltámad egy kérdés, melynek itt befejezőben nem tudunk nem hangot adni: Vajon az üdülőktől népes, hétvégeken pedig sekezer ki­rándulótól nyüzsgő Visegrá- don nem lehetett volna nyár­időben 2—3 megfelelő szobát, akár tantermet találni, hogy a helybeli művészek egyike A műterem falait zsúfolásig megtöltik egy munkás élet alkotásai. Juhász Jenő Hol- lósy Simon tanítványa volt, fiatalabb éveiben hosszú (£iőt töltött külföldön. Német-, francia- és olaszországi tar­tózkodásának emlékeit számos festménye örökíti meg. Park-, erdő- és városrészletek, egy tengerparti zsilipőrház érde­kes megoldású képe egymás mellett felsorakoztatva beszé­des bizonyítékai a művész formakeresésének, nem egy­szer vergődésének. A sötét tó­nusú, széles ecsetkezelésű olaj­festmények mellett pointilista módon részletezett, érdekes fény tanulmány ok és nagyszá­mú, a mezei munka szépségé­vel foglalkozó, szántóföldeket, hosszan nyúló rendekben so­rakozó gabonakereszteket, cséplést bemutató képek kel­tik fel a figyelmet. Történelmi érdekessége van annak a festménynek, amelyet Juhász Jenő 1913/14 telén a párizsi Rotonde-kávéház orosz törzsasztalának egyik vendé­géről készített, anélkül, hogy tudta volna — ami később be­bizonyosodott — miszerint az illető: Lenin. Ez a portré meg­érdemelné a Párttörténeti In­tézet figyelmét. A második világháború bor­zalmainak emlékét az elpusz­tított Budapest víziószerü képe idézi. A dolgozók meg­változott életét néhány, ün­j ugusztus közepén a szent­el endrei múzeum egy ke­veset hallott nevű idős festő­művész válogatott műveinek biztosít kiállítási termet. A hetvenöt éves visegrádi Ju­hász Jenő évek óta teljes el- zárkózottságban él és több­szöri súlyos betegségből csak elsősorban helyben mutatkoz­zék be a közönségnek? Alig­ha járunk messze a valóság­tól, ha feltételezzük, hogy az ilyen kiállítások hasznosan i élénkítenék Visegrád nyaranta \ erősen pangó kultúréletét. —s. —i. > Salamon tornya (Juhász Jenő akvarcll.je)

Next

/
Thumbnails
Contents