Pest Megyei Hirlap, 1959. május (3. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-20 / 116. szám
irtán 1959. MÁJUS 20. SZERDA A kormány szóvivőjének sajtóértekezlete (Folytatás az első oldalról) kárságán tizenkét különböző — lengyel, magyar, cseh, francia stb. — nemzetiségű, volt deportált tett bejelentést Fábián Béla ellen. Ezek a volt deportáltak jegyzőkönyvbe diktálták és aláírásukkal hitelesítették, hogy: Fábián Béla, mint az auschwitzi, bir- kenaui és több más zsidó és cigánytábor „kapo'-jaként működött és igen sok ember halálának volt okozója. A tábor SS-parancsnokának és őreinek bizalmi embere, besúgója volt. s hogy érdemeket szerezzen, hetenként 4—5 embert vádolt meg náciellenes szervezkedéssel. Ezeket a mgvádolt embereket az SS-ek halálra kínozták. Egy jegyzőkönyv arról tanúskodik, hogy Fóbián Béla személyesen is agyonvert egy fiatal deportáltat. Egy másik jegyzőkönyv tanúságai szerint Fábián Béla az auschwitzi gázkamrákban való elégetésre kiszemeltek közül néhányat rendszeresen' kicserélt pénzért. ennivalóért. fogaranyért. Azok helyett, akik Fábián Bélát így megvesztegették, mások kerültek a gázkamrákba, olyanok, akik Fábián Bála kapó és besúgó tevékenysége nélkül talán még ma is élnének. Ebben az időben (1945 nyarán) Fábián Béla Párizsban tartózkodott, de amikor tudomást szerzett a bejelentésekről, hirtelen elhagyta Franciaországot. Fábián Bálának ezt az ügyét 1952-ben ismét szellőztette az Argentínában megjelenő „Hatikva” című cionista lap ..Akasztófa és bizottmány” című cikkében. „... Egy zsidó kapó fele' t mondott ítéletet a független izraeli törvényszék. A kapó gyilkolt, sorstársait kínozta,- fosztogatta és zsarolta őket, .egy német-náci koncentrációs táborban .. ____Fábián Báj áról van szó, alti élelmezési írnoka és vére&kezű kapója t olt a birkenauí cigánylágernek../' .......Ez az ember Szabadon jár* N ew Yorkban, álladói fizetést húz és tagja lehet az amerikai magyar nemzeti bizottmánynak ..." „ ... A cigányláger volt kapója a gyilkos és rabló „igazságról” beszélhet rádióban és sajtóban...” „... Fábián Bélára, a gyilkos zsidó kapóra szükség van Amerikában. Mert azt a piszkos munkát, amelyet ö ott végez, csak egy volt kapó és élelmiszertolvaj képes eivé- gezni.. Azt hiszem, elegendő ennyit idézni az argentínai cionisták lapjából. A magunk részéről a kérdésre válaszolva röviden csak annyit fűzhetünk hozzá. hogy Fábián Béla már régóta se nem magyar, se nem „emigráns vezér”, hanem hazaáruló nemzetközi kalandor, hol a német nácik, hol az amerikai hírszerző szervek fizetett ügynöke. KÉRDÉS: Több kérdést kaptam az idei Világif- júsági Találkozóval kapcsolatban. Milyen célból, milyen feladatokkal utazik a magyar küldöttség Bécsbe s útját milyen anyagi alap biztosítja? Kik vesznek részt hazánkból a fesztiválon stb.? VÁLASZ: Jó lenne, ha Kelet és Nyugat ifjúsága megértené egymást, s egységesen venne részt a békéért folyó harcban. Ez az egység a béke védelmét szolgálná. A fiatalok békét akarnak, s a béke legjobb biztosítéka a kölcsönös megismerés, a bizalom és a barátság. A magyar küldöttség feladata lesz Becsben, hogy megmutassa. hogyan élnek, dolgoznak és tanulnak, hogyan vesznek részt a szocializmus építésében Magyarországon a fiatalok. A mi küldöttségünk feladata, hogy demonstrálja a magyar ifjúság béke vágy át, a megértés és a barátság szellemét. A különböző társadalmi szervezetek és a fiatalok eddig 2 millió 400 ezer forintot fizettek be a VIT-alapra. A városok és a falvak ifjúsága a legkülönbözőbb kulturális rendezvények bevételével járul hozzá a találkozó költségeihez. A fiatalok önként vállalnak társadalmi munkát, s jórészt ezzel teremtik elő 'a VIT- alapra szánt összeget. A VIT magyar előkészítő bizottsága 1. 3 és 5 forintos névértékben VIT-bélyegsket bocsátott ki, amelyek nagy része már el is fogyott. Az idén is megrendezik a VIT-tárgysorsjátákot. amelynek főnyereménye egy kétszobás családi ház. A sorsjegyeket május 1-én hozták forgalomba. Magyarországot 400 tagú küldöttség képviseli a bác;j VIT-en. A fiatalok hajóval, a Felszabadu’ás és a Deák Ferenc gőzösökön utaznak Becsbe. A hivatalos küldöttségen kívül kb. 600 fiatal turista is részt vesz a találkozón. Közvetlenül a VIT előtt, az idén is megrendezik a VÍT- stafétát. amely eljuttatja majd Becsbe a magyar fiatalok baráti üdvözletét. KÉRDÉS: Általános érdeklődés mutatkozik a szövetkezeti lakásépítéssel kapcsolatos rendelet iránt. Mi az ezzel kapcsolatos helyzet, melyek a további elgondolások? VÁLASZ: A Minisztertanács határozata aláhúzza, hogy SZŐ- vetkezeti lakásokat csak több emeletes házakban, közművesített területen szabad felépíteni. A lakásszövetkezetek létrehozása nem csodaszer, amellyel máról holnapra megoldhatjuk a lakáskérdést. Az éves tervekben megszabjuk. hogy a jelenlegi építési kapacitás és épitőanyag-meny- nyiság mellett hol és mennyi szövetkezeti lakás felépítését lehet biztosítani és ennek megfelelő számban alakítják meg a tanácsok a lakásszövetkezeteket. KÉRDÉS: Hogyan folyik a munka az újonnan alakult termelőszövetkezetekben? Okozott-e késedelmet a közös termelés elindításában a munka megszervezése? Milyenek az első gazdasági év kilátásai az új tsz-ekben? VÁLASZ: A legutóbbi időben alakult termelőszövetkezetek megalakulásuk után azonnal felmérték a területet, számba vették termelési eszközeiket és hozzáfogtak a közös munkához. Az újonnan alakult termelőszövetkezetekben szorgalmas munka folyik. A ’ kilátások szerint már az idén nagyobb eredményeket fognak elérni, mint az egyénileg gazdálkodók. Biztosíték erre egyebek közt az is, hogy a legtöbb helyen rátermett, nagy gyakorlattal rendelkező elnököket és vezetőségi tagokat választottak, illetve jól képzett agronómu- sok irányítják a munkát. Az általános termei kilátásokkal kapcsolatban ma még korai lenne véleményt mondani. Az eddigi tapasztalatok szerint azonban megállapítható, hogy az őszi és a tavaszi gabonaféléknél a helyzet kedvezőbb, mint tavaly ilyenkor | volt és bizonyosnak látszik, I hegy a takarmánytermés is jobb lesz a tavalyinál. Hruscsov két indiai minisztert fogadott Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió miniszterelnöke kedden a Kremlben fogadta Szardar Szvaran Szingh indiai kohászati. bányászati és fütöanyag- gazdálkodási minisztert, valamint M. M. Sah iparügyi minisztert és baráti, szívélyes beszélgetést folytatott velük. Jelen volt K. P. S. Menőn indiai nagykövet is. Angol repülésügyi szakértő a Szovjetunió eredményeiről R. Boyle, a Yorkshire Post című angol lap repülésügyi szemleírója a legnagyobb elismerés hangján ír a szovjet lökhajtásovv és turbó!áecsavaros utasszállító repülőgépekről. A TU—114 például — írja Boyle — va'óban fantasztikus gép, amely műszaki adottságok tekintetében felülmúlja mind az amerikai ,.Boein°’‘-707-t, mind az ansol ..Comet“-4-et. Boyle megállapítja, hogy a Szovjetuniónak több lökhaitá- sos utasszállító gép? van forgalomban, mint a világ összes többi országának együttvéve, s Szovjetunióban a repülőgépek ..tüneményes gyorsasággal” épülnek, az oroszok valóban csodálatos haladást értek el a léscsavaros repülőgépek építésében. A szemleíró hangsúlyozza, hogy Nyugattól eltérően, ahol e kérdésben ingadozás tapasztalható, a Szovjetunió már arra a szilárd ‘következtetésre jutott, hogy a lökhaitásos és tu rbólésesa varos repülőgépek a leggyorsabb és a leggazdaságosabb köziekedé i eszközök. ! Josef Plojhar miniszter, katolikus lelkész, a Csehszlovák I Néppárt elnöke a Lidová De- mokracie című lap vasárnapi számában „A katolikusok és a vatikáni dekrétum'’ címmel foglalkozik XXIII. János pápának azzal a rendeletével, amellyel megtiltja a katolikusoknak, hogy a kommunistákkal együttműködő pártokra vagy jelöltekre szavazzanak. Plojhar kiemeli, hogy XXIII. János ezzel nemcsak ■megerősítette, hanem ki is szélesítene XII. Pius 1949 évi dekrétumát, amely szerint ki kell közösíteni az egyházból a kommunistákkal együttműködő katolikusokat „Világos válasz ez mindazoknak, akik egyes jelentéktelen akciók alapján bizonyos haladó vonásokat véltek felfedezni az új pápában, és azt hitték, hogy lényeges fordulatot hoz a Vatikán megmerevedett, egyoldalúan orientált politikájában — írja Plojhar. — Tévedtek, akik ezt hitték. Pápák mennek és jönnek, de a Vatikán politikája nem változik. Ha a gyakorlati végrehajtásnál mutatkozik is itf- ott változás, akkor ez csak taktika, és többé-kevésbé a diplomáciai gyakorlat kérdése.” Plojhar a továbbiakban rámutat arra, hogy az Osser* vatore della Domenica magyarázata szerint a dekrétum nem vonatkozik a szocialista álamokban élő ka o- likusokra. miután ezek a Va- tikán szerint „nem rendelkeznek teljes cselekvési szabadsággal”. Plojhar az egyházhoz nem méltó, farizeus-álláspontként bélyegzi meg ezt a megkülönböztetést De Gaulle ellenzi, hogy San Franciscóban tartsák a csúcsértekezletet A Reuter jelentése szerint jólértesült genfi körök közölték, hogy De Gaulle francia elnök ellenzi a csúcsértekezletnek San Franciscóban való megtartását. Az elnök szerint a csúcstalálkozót semleges területen kell tartani, mégpedig Európában, s úgy vélné helyesnek, ha a kormányfői megbeszéléseket Géniben vagy Bécs- ben bonyolítanák le., «4 SS O 27 ISMísSS kis hitei Montgomery tábornagy válasza a moszkvai útja miatt ellene intézett támadásokra Montgomery tábornagy hétfőn beszédet mondott a Brit Légió (brit hadviseltek szövetsége) évi értekezletén. Beszédében kijelentette: nem érti, miért támadják legutóbbi moszkvai útja miatt. „Miért felelőtlenség, ha az ember kimondja azt, amit mindenki gondol ? Legutóbbi moszkvai utazásom gyűlöletet keltett bizonyos személyekben. Nem tudom, miért. Mert más volt és nem csak éppen a nemtijának egyik fordulója? — mondotta a tábornagy. „Ha valamit el akar az ember intézni másokkal, először is el keli oszlatni gyanakvásukat és bizalmatlanságukat. Manapság azonban mindkét részről olyan nagy a gyanakvás és bizalmatlanság, hogy Íren nehéz előrejutni. Ha a Nyugat egyik politikai vezető személyisége valami jó elgondolással lép elő, a többi nyugati politikai vezető gyanakvással szemlélj azt” — mondotta Montzetközi megbeszélések körhin- | gomery. Angol lapok a bécsi szudétanémet találkozóról Több angol lap szókimon- cióan ír a szudétanérnetek bécsi tömegtüntetésének kihívó és vészt jósló jellegéről. A News Chronicle bécsi tudósítója írja: — Bécset München sötét emléke árnyékolta be, amikor zászlólobogtató szudéták ezrei vonultak fel harcias zenével. Háromszázezren tódultak Bécsbe trombitaharsogás és dobpergés kíséretében, fenyegetően emlékeztetve a nem is nagyon távoli múltra. Leplezetlen büszkeséggel hivalkodtak hagyományos viseletűkben. Ausztria kommunista szomszédai heteken át tiltakoztak a va, hogy Ausztria semlegességének megsértése lesz, ha megengedi a régi nácik tömegtüntetését. A jelentés hangsúlyozza, hogy 21 évvel ezelőtt Csehszlovákia német kisebbsége volt Hitler hódításának lándzsahegye. A szudétanémetek hősként üdvözölték a területükre i bevonuló náci csapatokat, majd I Berlin engedelmes szolgái vol- [ tak a megszállt ország kor- | Hiányzásában. Ök voltak a csehek legkegyetlenebb elnyomói. Mai vezéreik még mindig arról álmodnak, hogy a Szudétaföl- det visszahódítják Németo1’AZ ANTIFASISZTA ellenállók és a fasizmus áldozatainak osztrák szövetsége, vala- mint a mauthauseni foglyok j szövetsége május 24-én, a tá- j bor felszabadulásának évfordulója alkalmából em’.ékün- | népségét rendez Mauthausen- I ben. Az ünnepség keretében I elhelyezik a koncentrációs tá- [ borban elpusztult magyar ál- i dozatok emlékművének alapI kövét. AZ ANGLIÁBAN ÉLŐ afrikai és nyugat-indiai színes- börűek szervezete hétfőn este nyílt levelet küldött Macmillan ango’ miniszterelnöknek. Követelte, hogy a kormány haladéktalanul tiltsa meg a fasiszta propagandát. E propagandának volt a következménye, hogy North Ken- singtonban huligánok meggyil- | koltak egy színesbőrűt. EGY HOLLAND archeoló- i giai csoport három évig tartó munkája során 200 ősi egyiptomi sírt tárt fel. A sírok legtöbbje több ezer éves. A HARMADIK szovjet mesterséges hold csütörtökön magyar idő szerint 15 óra 54 nerckor elhalad Budapest ferrmnap 1959. május 20, szerda, Bernát napja. A Nap kél 4.02 órakor, nyugszik 19.20 órakor. A Hold kél 16.45 arakor, nyugszik 2.47 órakor. Várható időjárás: változó felhőzet, több helyen zápor- cső, zivatar. Mérsékelt, a zivatarok idején megélénkülő szél. Az éjszakai lehűlés alig változik. A nappali felmelegedés északon csökken, délen alig változik. Legmagasabb nappali hőmérséklet: északon 20—23, délen 23—26 fok között. Távolabbi kilátások: a meleg mérséklődik. — RENDELETET HOZOTT a Belkereskedelmi Minisztérium, amely szerint az üzletek kötelesek visszaváltani a csorba betétes üvegeket is. — UJ ORVOSI RENDELŐK és lakások épülnek a monori járásban. Monoton a közelmúltban adtak át egy újonnan épült orvosi lakást, s még ebben az évben befejezik Vasadon az orvosi laltás és rendelő építését, amely 200 000 forintos beruházással készül. — 75 000 FORINTOT fordítanak az eredeti terven felül a ceglédi óvodák, és 110 000 forintot az iskolák tatarozására. — 3000 CSIRKE mélyalmos nevelését vállalta erre az évre a dömsödi Dózsa Termelőszövetkezet. A szövetkezet most foglalkozik először a mélyalmos csibeneveléssel. — BEFEJEZTÉK a kukorica vetését a ráckevei járásban. A járás termelőszövetkezetei és az egyéni gazdák közel 900 mázna hibridkukoricát vetettek el. — ELNÖKSÉGI ÉRTEKEZLETET tartott a Hazafias Népfront ráckevei járási bizottsága a Kiskunsági Állami Gazdaságban. Az értekezleten részt vettek a községi népfront-bizottságok tagjai is. Az értekezlet után a Hazafias Népfront vezetői meglátogatták a gazdaság apajpusztai üzemegységét, hegy megismerjék a nagyüzemi gazdálkodás eredményeit. — RÉGI PÁLIN'KAFELE, a borovicska főzését kezdte meg a budapesti XI. kerületi Március 15 Termelőszövetkezet. A hazánkban ma ritkaságszámba menő. régebben azonban kedvelt italt fenyö- magtörkölyböl készítik. — A PEST MEGYEI Petőfi Színpad műsora május 21-én este: Perbálon a Váljunk el, Tápiószelén a Kerc- keskút. AUTÓ STOP! ÁLLJON MEG ■ A PILISI RÉTESCSÁRDÁNÁL Megnyílt a korszerűsített RÉTESCSÁRDA a Pilisi Földművesszövetkezet kezelésében a budapett —ceglédi műút mentén. VÁLTOZATOS MELEG ÉTELEK! FRISSEN SÜLT RÉTES! ESZPRESSZÓ-FEKETE! a nap minden szakában a RÉTESCSÁRDÁBAN tömeggyűlés ellen, hangoztat- 1 szag számara. | lett. NATAL dél-afrikai város környékén hetvenkét óra alatt 17—25 centiméter csapadék esett. A kevés esőzés az eddigi legnaevobb árvizet okozta ezen a vidéken. Az áradás ■ne? akadályozza az országúti közlekedést. A kárt több millió fontra becsülik, a mentőmunkálatok folynak. Ha nagy jövedelmet akar elérni, vessen több babot/ A földművesszövetkezet által biztosított átvételi ár mázsánként 340—380 forint. A kézzel válogatott, teljesen tiszta, exportminőségű babért még külön 75 forintos felárat is fizet a szövetkezet. V 3 tég itta szer sód jön babterineiésre a helybeli földmű vessz ö retkeseinél! i J. Plojhar atya: pápák jönnek és mennek, de a Vatikán politikája nem változik