Pest Megyei Hirlap, 1959. május (3. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-10 / 108. szám

Félreértés ne essék. Semmiféle rosszul értelmezett tekintélytisztelet nem vezeti a toliam, mikor e sorokat írom. A Kossuth- díj soha, semmiképpen sem lehet a fércművek menlevele, sőt, éppen ellenkezőleg. Mégsem kívánok most a két mű elemzésébe bocsátkozni, hiszen nem az a lényeges, hogy ezek valóban rosszak voltak-e, vagy gyengék, esetleg éppen kitűnőek a maguk műfajában. A lényeg: egy bírálattal másfél éven át várakozni, és „alkalmas pillanatban” rejtekhelyéről előkapva azt, meglobogtatni, szerintem nem más, mint — enyhén szólva — ünneprontás, szurka-piszka.

Ez a „szurka-piszka”-jelleg kitűnik cikke befejezéséből is, ahol a paraszti származású írót — aki a magyar falu életének valóban kiváló ismerője, aki ma is több időt tölt a parasztok között, mint fővárosi lakásában — eszpresszó-lovaggá üti, ilyenképpen: „Azok a parasztok, akiket ez a tréfa ábrázolt, nem ceglédiek, nem is tiszavárkonyiak, de holtbizonyos, hogy nem laknak Nagyatádon. Ezekkel a jeles író Pesten találkozott. A pesti flaszteron vetik négyzetesen a kukoricát, a mézes mackóban silóznak, és tizet teszek egy ellen, hogy eszpresszóban írják alá a belépési nyilatkozatot. Mégpedig vonyigóval és tokmánnyal. S a jeles író lelkes agitációja mellett.”

Hát vesztett, kedves Rossi Károly, vesztett. Tizet veszített egy ellen. Jó lett volna, ha tizedannyi belépési nyilatkozat aláírásánál, négyzetes vetésnél, silózásnál lehetett volna tanú, mint a mi harcos publicista, jelenünket ismerő és jövőnket látó Kossuth-dí- jasunk, aki valóban jeles író. (És én itt a „jeles” jelzőt nem gunyorosan használom.)

írónak lenni — felelősség. A mi íróink nemcsak önmaguknak, hanem a köznek is elszámolással tartoznak. A mi íróink a Köz érdekében fognak tollat, dicsérik a szépet és a jót, és pellengérezik ki a hibákat. Es ez utóbbit nem „biztonsági idő” elteltével teszik, hanem azon melegében. És a hiba ellen küzdenek, nem pedig az embert szégyenítik meg, mint Ön tette.

Bizonyosra veszem, hogy ezt az írói felelősséget nem érezte ön akkor, amikor közbeszólt. És ez a harmadik ok, amiért levelemet nem zárt borítékben, postán juttatom el kezéhez. Olvassák előfizetőink, tudósítóink, levelezőink, szerzőink — és okuljanak az esetből.

Mint ahogyan szerkesztőségünk is tanult, hiszen mi is felelősek vagyunk azért, hogy ez a Közbeszólás megjelenhetett a Ceglédi Hírlap hasábjain.

Garami László

A KECSKE

mondhatott rá panaszt, így hát a lelkiismerete nyugodt, önérzete pedig nagy volt.

A jövedelme már nem volt olyan nagy, mint az önérzete. A lakásával még csak meg lett volna elégedve, mert takaros, félig földbe ásott házikó volt, amely nyáron kellemes hűvössel, télen pedig kielégítő meleggel szolgálta kényelmét, s azon kívül, hogy évenként megtapasztotta és kimeszelte az oldalát, nem sok gondja volt vele. Még a tetejét is könnyen megjavíthatta, létra sem kellett hozzá, mert a földről felérte. így hát ezzel nem lett volna baj. Hanem az élelemmel már több volt a gondja. A lógercsősz hivatala nem olyan, mint a kerti csőszé. Mert a láger nem terem semmi hasznosat. Sárga meg kék virág volt ugyan elég a kazlak között, de hát azokat nem lehetett megenni, még csak el sem lehetett adni. Azok csak szépek voltak, s tavasszal, kicsalták a deákokat, akik valamilyen különös célból felszedegették a szebbjeit, s elvitték magukkal. Ebből a ténykedésből se származott azonban valami sok haszon. Legfeljebb, ha egy pipára való dohány. A kommenció meg éppen csak arra volt elég. hogy éhen ne vesszen.

így hát Bene Józsi bácsi sokat törte a fejét, hogy miként tehetne szert egy kis mellék- jövedelemre.

A kisvén-kert csőszével is meghányta-vetette a kérdést s mivel az nem mindennapi talentummal rendelkezett a világ dolgaiban, azt tanácsolta neki.

hogy szerezzen egy bakkecskét.

— Bakkecskét — ütötte fel a fejét az öreg lógercsősz.

— Mi az isten csudájának?

— Jó lesz az neked, komám

— bizonykodott a másik csősz.

— Ugyan már mire volna jó, hisz még tejet se ád!

— Nem is a tejért kéne a bakkecske, hanem azért, mert a bakkecskétől lesznek a kis gidák.

Józsi bácsi fejében kezdett már derengeni az értelem t

— Uhum — mondta elgondolkozva.

— Jó hasznod lenne abból, komám, mert a gyepsoron meg a cigánysoron sok a kecske apaállat meg nincsen hozzá.

— Hát majd megpróbálom

— határozta el magát Józsi bácsi.

Szerzett is egy fekete gidai nemsokára, s elnevezte Samu nak, egy igen jó katonakori cimborája emlékezetére, akit szintén Samunak hívtak. Székely fiú volt, és hallatlan sok tréfát csinált, de a végén öt tréfálta meg egy akna, meri úgy felhajította a levegőbe hogy sose mutatkozott többéi a földön. De azért Józsi bácsi nem feledkezett el róla. Még most is könnybelábad néha a szeme a tréfáitól meg attól, hogy úgy elrepült, mint a kismadár.

Hát ez a fekete Samu is csinált elég bohóságot nagy jókedvében.

Néha ő is felszökött egy áll- tóhelyéből, mintha akna durrant volna a talpa alatt. Igen kedves kis jószág volt. Kísérte Józsi bácsit mindenfelé, mint a kezes bárány. Különben igénytelen állat volt, köny- nyen megélt a láger füvén. A kertbeli csősz meg répát hozott neki hébe-hóba. mert jó komaságban volt a láger őrével. meg mert nem is került neki semmibe a segítés, mert úgy szép az, ha nemcsak tanácsot ad az ember, hanem kalácsot is hozzá. Félig-meddig felelősséget érzett a vállalkozás sikeréért.

Gyarapodott is a kecske gyönyörűségesen, öröm volt nézni. Hamarosan elérte azt a feilettségi fokot, amit ‘ a férfiaknál katonakornak szokás nevezni Ha az igazi Samu lett volna most öltözött volna angyalbőrbe hogy még jobban megdobogtassa az amúgy

(Szánthó Imre illusztrációja)

is könnyen dobogó leányszíveket. Mint a Dobainé legény fia. Amikor hazajött a kipedert bajusszal, meg a sók fényes pitikével, a Sarkantyú utca eladó leányai nem tudtak hová lenni a nagy izgalomtól. Kérték is az anyját, ha a kútnál összetalálkoztak, hogy árulja el nekik, ugyan milyen sarzsi már a Pista. Mert hogy nem közönséges baka, az messziről lerí róla. Mire Dobainé a büszke anya titkolódzó mosolyával válaszolt:

— Nem tudom én. lelkem, őrnagy-e vagy fónagy, de olyan szép az. akárcsak egy lú.

Hát a kis Samuból is félelmetes szép jószág lett. Kövér volt duzzadt rajta az izom. meg a zsír. fényes volt a szőre, villogó a szeme, s érces. vad mekegéssel adta tudtára a világnak, hogy nem

I

I Kocsiakasztó homokkal .

■------------------------------játszad

ozik a májusi szél, amerre csak a szem ellát. A \ gumi- rádlis csak lépésben halad, a gyerek lasan tesz minden lépést, mert folyik alatta a mi- kebudai homok. S a végtelen homoktengerben, mint oázisok sorakoznak a fáktól árnyékolt, szétszórt tanyák. Ahol kettő van együtt, ott rokonok laknak vagy apa és fia, mert errefelé nemcsak a földet örök- lik, hanem a házhelyet is az öregek mellett és továbbadják az unokáknak.

Tanyavilág, tanyai élet, de változó élet.

A kutya sem vakkantja meg az idegent. Csak akkor bújik elő odújából, ha valaki az udvarra téved.

— Tessék csak bátran, nem harap — invitál egy öreg paraszt, amikor a Madár-tanya felől érdeklődöm;

Szívélyes ember, itt valamennyien szívélyesek, hiszen a tenger közepére olyan ritkán vetődik idegen. S ha már erre hozta a lába, útba kell igazítani, nehogy belévesszen.

Azért mentem a Madártanyára, hogy megnézzem, hol és hogyan tanulnak a környező ritkás tanyavilág gyermekei.

A Madár-tanya tulajdonképpen már nem tanya, hanem vár egy nagy tisztás kellős közepén. Olyan vár, amelyet a hat-tízéves parasztgyerekekj hivatottak bevenni:;; tollal, ceruzával, tudással.

S harcolnak is derekasan;

Ók is olyan szívélyesek, mint útbaigazítóm.

Vékony cérnahangon köszönnek. a padokból felállva:

— Jó napot kívánunk!

Négy osztályt tanítanak itt;

Az elsősök — a legkisebbek ■— benn ülnek a falnál (meg ne fázzanak a nagy, világos ablakok mellett). Aztán következnek a másodikosok, harmadikosok és a legszélén a legnagyobbak: a negyedikesek;

Az iskola.:: Mintha csak valamelyik város közepén lenne. Sárgára lakkozott új padokban tanulnak a gyerekek. A falakon szemléltető táblák, fogasok. Kék, rózsaszín kendőcskék sorakoznak a kabátkák felett és simléderes sapkák. Egyformák, mert a mikebudai boltban ilyet árulnak. A legtöbb nebulón gumicsizma van. abban a legköny- nyebb itt a közlekedés.

A gyerekek sikerrel bevették az iskolát. Négy tanuló áll jelesre, ketten elérték a négyes átlagot. A többiek is szorgalmasan tanulnak.

Azt kérdezi a tanító néni:

_, Milyen föld van miféléd7

— Mifelénk homokos a fo d í— válaszol szabatosan egy szőke kislány:

__ Merre van fekete föld’

C

eglédbercelen, Abony- ban van fekete föld.

— Most beszéljünk a buza- teneerről. Hol van búzaten- ger?

_ Dánszentmikloson van

b

úzatenser.

— Miért van Dánszentrmk- léson búzatenger?

Egv harmadikos kislám7 nyújtja a kezét:

__ Mert Dénszentmiklé"

S

7g,roti<-pzeti község.

M

nv ismprWM . ,

_____________az iskolában a közössel, a nagyüzemmel — és délután ballagnak hazafelé a Kopárdi tanyákba, a Putrisarokba, az apró egvéni gazdaságokba. Ok előbb megértik, mint a szüleik. miért jó az. ha egybefüggő, hatalmas táblákon ringatja a szél a búzatengert es miért no ott olyan masasra a búza. ho,?v a legnagyobb gyerek s«m látszik ki belőle.

E

zek a gyerekek nemcsak a tankönyvet szere'ik. hanem az irodalmat is. Karácsonykor kaptak egy hatvankötetes könyvtárat és már minden fcgtetet kiolvastak.

A gyerekek jó példát tótnak.

A tanító néni asztalán evű- töttre olvasott Élet és Tudo$ ROSSI KÁROLYNAK,

S

$ CEGLÉDEN.

^ Soká töprengtem, megirjam-e ezt a levelet. ^ Gondolkodtam, ha már megírom, postán ^ kiüldjem-e, vagy így, hogy a lap hasábjai le- § gyenek levélpapírommá. Végül — mint látni- ^ való —, az utóbbi megoldást választottam. ^ Két okból is. Az egyik: az ön Közbeszólás ^ című cikke ugyancsak újságban jelent meg, ^ mégpedig a Pest megyei Hírlap ceglédi kü- lönkiadásában. A másik: talán nemcsak a ^ ceglédi olvasókat, hanem a megye irodalom- ^ kedvelőit érdekli az, amit mondani szándé- \ kozom.

| Még az iskolában úgy tanultam, hogy az \ írásmű bevezető szakasza legyen rövid. így \ hát máris rátérek levelem tárgyára, az írói ^ felelősségre.

^ Közbeszólás című cikkében egyik Kossuth- \ díjas írónk két müvét bírálja, kíméletesnek ^ egyáltalában nem mondható hangon. Ez \ rendjénvaló is lenne, hiszen minél tehetsége- ^ sebb egy alkotóművész, legyen az író vagy § szobrász, annál többet kell követelnünk tőle, ^ és annál keihényebben kell ostoroznunk, ha ^ képességei alatti színvonalon dolgozik. A \ Kossuth-díj pedig — azt hiszem ebben egyet- ^ értünk — olyan mérce, amely a legnagyob- i baliat méri.

^ De... most következik a Közbeszólás című ^ írás buktatója: ön azt írja, szószerint idéz- § ve: „Nemrégen forgattak fa rádió Kincses ^ Kalendárium című adásában) egy pompás ^ tréfát a Kossuth-dijas író tollából”. Igen $ ám, csakhogy az ön szerinti nemrégen más- ^ fél esztendeje volt, pontosan — nem restell- \ tem utánanézni — 1957. november 18-án.

| Azután egy másik, ugyancsak Kincses Ka- ^ lendáriumban elhangzott tréfát vqsz cél- § táblájául, ugyancsak az előbbi író művét, ^ amely — csodálatosképpen — szintúgy több $ mint egy esztendeje, hogy műsoron volt. Hoz- ^ zátehetem azt is, kiegészítésként, hogy \ mindkét villámtréfát a szerző még régebben $ írta, mert a rádió egyiket is, másikat is is- § métlésként adta.

^ Ezekután, azt hiszem, jogos a kérdésem:

\ miért egy-másjél esztendő után jutott eszébe ^ szóvá tenni ezeket — az ön szerint gyenge ^ vagy még a gyengénél is silányabb — müve- $ két, úgy időzítve a cikket, hogy az éppen a \ mepbirált író Kossuth-díjjal való kitüntetése i után két héttel lásson napvilágot? (Arról I csak zárójelben néhány szót, hogy ilyen- \ módon ön voltaképpen „előlegezte” a Kos- j suth-díjat a szerzőnek, hiszen a két villám- ; tréfa megírásának és elhangzásának idejé- : ben az írót még nem tüntették ki ezzel a magas elismeréssel.)

Pákász (Gergye Zoltán festménye)

I

Plyíli tevéi cm teái felelősségtől

HOMOKTENGER

T

máiiy, Móricz Zsigmondtól a Légy jó mindhalálig és más könyvek.

| \ Madár-tanyai

■---------------------iskola egyetl

en pedagógusa vékonyka, mosolygó tekintetű asszony: Színek Ferencné. Nagyon szereti a gyerekeket, munkáját és minden munkát, amit rábíznak, amiből haszna van a tanyavilág iskolásainak, parasztjainak. Ö itt a népkönyvtáros.

— Csak az a baj. hogy kevés a könyv — panaszkodik és két is egyben, hogy írjak erről. De ez kevés. Erről írni, beszélni szükséges, cselekedni egyenesen kötelesség. Mert városban a könyvtár mellett ezer és ezer módja, lehetősége van a szórakozásnak. Fal- vainkban is van mozi, kultúrotthon, ahol esténként elszórakozhatnak az emberek. De itt csak homok van és távolság.

Meg ez a kis, hatvankötetes könyvtár, ami kevés, nagyon kevés. A járás, a környező községek patronálása, ajándéka, néhány kötet könyv itt sokat ér. Mert nemcsak szórakozás, időtöltés tanyán az olvasás. hanem tájékozódás, tanulás is.

Mennyi energia szorult ebbe a kis asszonykába! 1945 előtt, diplomával a kezében a csepeli Weiss Manfréd-gyárban dolgozott. Csak a felszabadulás után jutott katedrához. S amit korábban nem engedtek meg neki, azt most kétszeres odaadással végzi.

Tahit

| Mikor elbúcsúzom. , „

i-------------------------felbe kell

h

agynia a tanítást, mert a gyerekek kíváncsian pislognak az autó felé. Nekik — itt a tanyán — minden új, hiszen most ismerkednek az élettel...

Gáldonyi Béla

Bene Józsi bácsi lógercsösz volt. Nagy füves terület tartozott a fennhatósága alá, amelyen hatalmas sárga szalmakazlak és zöldesszürke szénaboglyák sütkéreztek, ha szépen tűzött a nyári nap. Ha pedig esett, ködös párában búslakodtak. Mikor milyen volt az idő.

Józsi bácsi meg lett voina. elégedve hivatásával, mert nem sok munka adódott vele. Csak arra kellett vigyáznia, hogy el ne tűnjenek a boglyák meg a kazlak. Nem kellett valami nagy ördöngösség ennek a megakadályozásához, mert a boglyák meg a kazlak tudvalevőleg nem szoktak mozdulni se, ha egyszer jól megrakták őket. Ha olyan emberek hányták össze, akik nem értenek az ilyesmihez, könnyen szétcsúsztak ugyan a szeles, viharos időben, de akkor se mentek sokkal messzebbre az ere- I deti helyüktől. Efelöl tehát i nyugodtan alhatott Józsi bá i esi. A tekergők felől már nem i lehetett ilyen nyugodt, mert \ azok szívesen szerzik be a téli \ tüzelőjüket a más kazlából, né- \ ha az ágyuk szalmazsákját is a ; lágerból tömik meg, máskor \ pedig a szénaboglyákból sze | reznek egy kis zsebpénzt vagy \ élelmet, de azt is megcselek- \ szik, ha megbosszantja őket • valamely nagygazda, hogy tel- > gyújtják a kazlát, amikor sen- \ ki se látja, s olyankor megvan >a veszedelem. Hát a Józsi bá- j est hivatása főleg arra irá- < nyúlt, hogy ezeket a veszedel- \ meket távoltartsa, már ameny- \ nyire lehetett. Hivatalát be- I csülettel viselte, az uraság se

GOMBOS IMRE: